A FilmLink regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Jelenleg ez az oldal tartalmazza Magyarország legkiterjedtebb és legrendezettebb linkgyűjteményét a mesefilmek kategóriájában.
Csak egy példa. Egyszer az egyik műsorban (Többet ésszel) arról beszélgettek egy egyetemi professzorral, hogy mostanában milyen felkapott lett a székely-magyar rovásírás és hogy ez milyen jó és folyik a digitalizációja (tehát a jövőben majd a számítógépek is használni tudják ahogyan az arab, latin vagy akár az óegyiptomi írásjeleket most) Szóval legalább hallgass bele mielőtt szidnád. Többet ésszel! Köszi.
Nem tudom, engem nem nagyon zavart össze. Mondjuk amikor előszór láttam, egy szót sem értettem belőle, aztán mikor újranéztem (lehettem úgy 12 éves akkor), már nem okozott gondot. Hogy miről is van szó azt még mindig nem értettem teljesen, de annyi tiszta volt, hogy a krónikások és a történész (aki valamiért nagyon hasonlít az én akkori történelemtanáromra), nem nagyon tudnak szót érteni.
Már csak azt nem értem hogy miért folyton egy istenről van szó, a magyarok ekkor még nem voltak keresztények, és mivel 8-900 táján vagyunk se Géza se István nem volt még aki e felé terelhette volna népét. Amúgy tényleg nagyon jó, azt hiszem a minimaxon láttam régebben, aztán ma volt róla szó a klubrádióban és megtaláltam a youtubeon, köszönjük annak aki felrakta!
@Bounasieau A magyarok keresztények voltak, csak annak nem a "mainstream" katolikus liturgiáját használták, hanem a szkíta liturgiát, és az arianus kereszténységet művelték, ahogy már századokkal azelőtt Atilla hunjai is.
@piratehammer Nem egészen értem miért kell most ezt mondanod. Abszolút pozitív kontextusban beszéltek erről a sorozatról. Attól még hogy nem jobboldaliak hanem értelmiségiek vezetik a rádiót és a műsorait még nem lesz antimagyar... Bár a politikai műsoraik is jók, néha belehallgathatnál más jellegű adásaikba is és akkor rájönnél, hogy nem antimagyar. Támogatják(beszélnek róla, ajánlják) a magyar tudományt, művészeteket, tájakat stb.
@Bounasieau Szerintem elflejtetted, hoyg ezek 110% zsidók magyar kultúra alatt a sajátjukat és azok propagálását értik! Nem pedig a tirpák vagy kunsági esetleg a székely történetek kltúra népszerűsítését.
@piratehammer Ugyan kérlek.. Ha legalább figyelmesen elolvastad a két hozzászólásomat? Ha meg a magyar kultúra a zsidóké akkor nem tök mindegy?:P Én nem ellened és nem a klubrádió mellett vagyok, én csak megszeretnélek győzni téged és a többieket akik élből elutasítják a liberális, a független ne adj isten baloldali médiumokat, hogy ez nem ilyen egyszerű. (folytatom)
@Bounasieau Szóval nem ilyen egyszerű. Még ha gonosz zsidónak is gondolunk mindenkit aki szerint nem Vona vagy Orbán (megjegyzem nem is Mesterházy vagy Gyurcsány) vagy akárki a király akkor sem kéne azt feltételezni hogy csak rosszat akarhatnak, vagy csak maguknak jót... Elnézést, hogy az előzőt kétszer küldtem el, baszaxik a youtube... és persze a "Ha" nem kell a kérdésem elejére.

Azért mert bár sokáig Sámán izmus volt nálunk a magyar ős vallás.Sokan mondják nem igaz hanem egy isten hit volt.Isten Szavunk jelentése egyesek szerint Én a fény.Vagyis a többistenhit kizárható lehet.Nem egyszerű:)
@Bounasieau azért van szó Istenről benne, mert a krónikaírók, akiknek a szövegeit felhasználták, már keresztények voltak. ők egy keresztény paradigmában gondolkodva beszélték el azt, ami szerintük történt: Anonymus, Kézai, Kálti, Ákos mester...stb.
Comment removed
11tenisz 2 days ago
Azért szerepel benne ennyiszer Isten, mert a mese a Képes Krónika szövege alapján készült...
dmajer700 6 months ago 6
This has been flagged as spam show
A FilmLink regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Jelenleg ez az oldal tartalmazza Magyarország legkiterjedtebb és legrendezettebb linkgyűjteményét a mesefilmek kategóriájában.
filmlink.hu
RitterTeodor 8 months ago
istvandr.kiszely.hu/ostortenet/
ZsoleszR 11 months ago
Kiszely István: A magyar nép őstörténete
ZsoleszR 11 months ago
és akkor nekem miért mondják szombatonként hogy "isten isten" ha 3szor szokás??
GLAZVR 11 months ago
@Erton66 oké, hiszek nektek. A magyar ősvallásból nem vagyok túl napra kész de kíváncsivá tettetek.
Bounasieau 1 year ago
Ne feledjétek, hogy a szöveg a krónikát idézi és abban az időben mindenféle pogány bálványokról beszélni nem volt szalonképes!!
Amúgy tényleg jó a sorozat humora...
Lentullus 1 year ago
Csak egy példa. Egyszer az egyik műsorban (Többet ésszel) arról beszélgettek egy egyetemi professzorral, hogy mostanában milyen felkapott lett a székely-magyar rovásírás és hogy ez milyen jó és folyik a digitalizációja (tehát a jövőben majd a számítógépek is használni tudják ahogyan az arab, latin vagy akár az óegyiptomi írásjeleket most) Szóval legalább hallgass bele mielőtt szidnád. Többet ésszel! Köszi.
Bounasieau 1 year ago
A cenzor nagyon kemény :D
ThyfYouri 1 year ago
ezt se mutatnam meg a gyerekeimnek.
teljesen osszezavarna oket!!!
egy filmben ennyi variacoit!!!
samcalgo 2 years ago
@samcalgo
Nem tudom, engem nem nagyon zavart össze. Mondjuk amikor előszór láttam, egy szót sem értettem belőle, aztán mikor újranéztem (lehettem úgy 12 éves akkor), már nem okozott gondot. Hogy miről is van szó azt még mindig nem értettem teljesen, de annyi tiszta volt, hogy a krónikások és a történész (aki valamiért nagyon hasonlít az én akkori történelemtanáromra), nem nagyon tudnak szót érteni.
BTIsaac 3 weeks ago
Álmost eyébként nem áldozták fel, erről magyar krónikák nem szóltak
Postadamus 2 years ago
Szebb jövőt Magyarországnak.
petorhun 2 years ago
A fehér ló lehet, hogy létezett. Viszont nem honfoglalás volt, hanem hazatérés a kalandozásokból!
somodinandor 2 years ago
Isn't there a third part?
efemek 2 years ago
Édes egy komám, a magyarok ugyan csak egy istenben hittek. Bizonyított tény, hogy így volt:) Sokat tudnék erről mesélni...
1Egiharcos 2 years ago
Már csak azt nem értem hogy miért folyton egy istenről van szó, a magyarok ekkor még nem voltak keresztények, és mivel 8-900 táján vagyunk se Géza se István nem volt még aki e felé terelhette volna népét. Amúgy tényleg nagyon jó, azt hiszem a minimaxon láttam régebben, aztán ma volt róla szó a klubrádióban és megtaláltam a youtubeon, köszönjük annak aki felrakta!
Bounasieau 2 years ago 3
@Bounasieau A magyarok keresztények voltak, csak annak nem a "mainstream" katolikus liturgiáját használták, hanem a szkíta liturgiát, és az arianus kereszténységet művelték, ahogy már századokkal azelőtt Atilla hunjai is.
HUNdAntae 1 year ago
A magyarok sosem tiszteltek több istent, ahogy az összes hozzánk hasonló pusztai népek monoteisták voltak, és a mai napig élő Tengriizmust művelték.
Gondolj bele, Mo-n a szentháromság sem Atya-fiú-szentlélek, hanem Atya-fiú-szűzanya, ami Boldogasszony tisztelete volt régen.

@Bounasieau klubrádió=antimagyar rádió bolgárúrral az élén
piratehammer 1 year ago
@piratehammer Nem egészen értem miért kell most ezt mondanod. Abszolút pozitív kontextusban beszéltek erről a sorozatról. Attól még hogy nem jobboldaliak hanem értelmiségiek vezetik a rádiót és a műsorait még nem lesz antimagyar... Bár a politikai műsoraik is jók, néha belehallgathatnál más jellegű adásaikba is és akkor rájönnél, hogy nem antimagyar. Támogatják(beszélnek róla, ajánlják) a magyar tudományt, művészeteket, tájakat stb.
Bounasieau 1 year ago
@Bounasieau Szerintem elflejtetted, hoyg ezek 110% zsidók magyar kultúra alatt a sajátjukat és azok propagálását értik! Nem pedig a tirpák vagy kunsági esetleg a székely történetek kltúra népszerűsítését.
piratehammer 1 year ago
@piratehammer Ugyan kérlek.. Ha legalább figyelmesen elolvastad a két hozzászólásomat? Ha meg a magyar kultúra a zsidóké akkor nem tök mindegy?:P Én nem ellened és nem a klubrádió mellett vagyok, én csak megszeretnélek győzni téged és a többieket akik élből elutasítják a liberális, a független ne adj isten baloldali médiumokat, hogy ez nem ilyen egyszerű. (folytatom)
Bounasieau 1 year ago
@Bounasieau Szóval nem ilyen egyszerű. Még ha gonosz zsidónak is gondolunk mindenkit aki szerint nem Vona vagy Orbán (megjegyzem nem is Mesterházy vagy Gyurcsány) vagy akárki a király akkor sem kéne azt feltételezni hogy csak rosszat akarhatnak, vagy csak maguknak jót... Elnézést, hogy az előzőt kétszer küldtem el, baszaxik a youtube... és persze a "Ha" nem kell a kérdésem elejére.
Bounasieau 1 year ago
This has been flagged as spam show
@piratehammer Ugyan kérlek.. Ha legalább figyelmesen elolvastad a két hozzászólásomat? Ha meg a magyar kultúra a zsidóké akkor nem tök mindegy?:P Én nem ellened és nem a klubrádió mellett vagyok, én csak megszeretnélek győzni téged és a többieket akik élből elutasítják a liberális, a független ne adj isten baloldali médiumokat, hogy ez nem ilyen egyszerű. (folytatom)
Bounasieau 1 year ago
@Bounasieau
Azért mert bár sokáig Sámán izmus volt nálunk a magyar ős vallás.Sokan mondják nem igaz hanem egy isten hit volt.Isten Szavunk jelentése egyesek szerint Én a fény.Vagyis a többistenhit kizárható lehet.Nem egyszerű:)
Sziniminiz 1 year ago
@Bounasieau azért van szó Istenről benne, mert a krónikaírók, akiknek a szövegeit felhasználták, már keresztények voltak. ők egy keresztény paradigmában gondolkodva beszélték el azt, ami szerintük történt: Anonymus, Kézai, Kálti, Ákos mester...stb.
Hegoczki 1 year ago
@Bounasieau Egy isten volt akkor is : Hadak Ura
Mandalorian56 1 year ago
@Bounasieau Az új kutatások szerint kiderült hogy a magyarok egy istenben hittek és a vallásuk hasonlított a kereszténységhez csak papok nélkül.
Erton66 1 year ago
@Bounasieau Úgy tudom, ők is egy istent tiszteltek...
Antakres 9 months ago 2
zseniális
nemada 2 years ago
A sorozat legfőbb erénye a humor:)
standardbearer 2 years ago 15
@standardbearer
ellentmondok, inkább a bújtatott szittyatudat, ami szocionizmus évtizedei alatt, falat kenyér.
HungarianHistory2 4 months ago