Az utóbbi időben megjelent két új dalom - A piros ruhás nő, illetve El innen rablók! címmel -, amelyek meghallgathatóak a profilomon, illetve egy sms-ért cserébe letölthetőek a vévévé pont magyarfoldre pont hu oldalról!
@muonlinebest Aki szereti a Ferit, annak annak kellene a legfontosabbnak lennie, amiről ír, mivel szinte az összes számában arra kéri a hallgatókat, hogy figyeljenek rá és kövessék, hogy ébredjenek, és kapcsolják ki a tv-t, lépjenek ki a mátrixból, nem arra, hogy mindegy miről szól a szöveg csak rázzad a segged rá. Ha nem értesz velem egyet, sajnálom, de érts Ferivel egyet, és ne csak a Fankadelit halljad.
Feri én bírlak nem szeretnélek lehordani, de ez nekem furcsa.....Az egyik pillanatban ahogy az előző mondta 2pac vagy(Nyugodjon békében) a másik klippedben meg Kb egy Rasszista Nagymagyar aki azt mutatja hogy elege van az országból és némely emberből(saját magad is ilyen vagy ebben a klipben) na mindegy ha megbántottalak(szerintem pontleszarod na mind1) akkor bocsánat, csak a Véleményem mondtam..pacsi
szerintem egy előadó legnagyobb hibája az, ha elkezd politikával foglalatoskodni... amatőr, öreg hiba. senkit sem érdekel, otthon ki-kire veri a f***át.. senki sem érinthetetlen, annak ellenére, hogy azt hiszi valaki, hogy az... Fanka hab (lett).
Miért baj? A politikától füg hogy holnap vissza tudsz-e vlaszolni erre a kommentre, mert akármikor kitehetnek amíg ez a helyzet van. Attól függ, hogy tudsz-e enni és minden a politkiától függ. A politikától függ, hogy írkálhatok ide kommenteket. Apolitikától függ, hogy Fanka ki tud-e adni lemezt. A politka a legfontosabb.
This comment has received too many negative votesshow
hát ez sztem nem sikerült, az alap az meg egyenes szánalmas... mondjuk alapba unszimpatikusak az ilyen stílusú klippek, de sebaj, nem sikerülhet minden. inkább TÖBB SUHANCOST!
Szia Szerintem jól csinálod, mert miért kell egy ilyen zenei műfajnak a gettóról szólni és minden amerikai betéttel ellátni, miért nem lehet egy egyszerűbb... Én Neked gratulálok ehhez, ügyes vagy és így csináld tovább!!!
Fanka, na most figyelj!@themarcikah-nak igaza van.Én elmondom kitöl loptad a dalszöveget,ha neked nincs hozzá merszed. A veletek vagyunk c. dal szövegét Addamz irta meg, te meg elloptad töle.Ez aljas dolog volt.Most meg te osztod az igét a fiataloknak, nem gondolod h ez álszent dolog...Nem értem h tudsz igy éjszakánként aludni h egy lopott szöveggel lettél hires...
Na hát akkor légy oly kedves ezt Addamztől is megtudakolni :) Utána pedig jelezz nekem e-mailben, hogy mire jutottál, vagy ide is beillesztheted Addamz sorait. Ne légy ilyen igénytelen magadhoz, nézz utána inkább.
Gáz, hogy fehér a bőröm? Gáz a narancslé? Hol van narancsőr rajtam? Hol van avanglion szemüveg? Hát. Ha ennyire vagy igényes a hétköznapokban, akkor nem irigylem a körülötted élőket.
Ja és tudom h letilthatsz de ha megteszed egy csicska maradsz remélem tudod ha meg tisztázzuk ezeket a dolgokat végre neked is tiszta lesz a lelkiismereted és bocsánatot kérhetsz a sok szar szövegért. Amugy Siskátol nagyon kapod :D
@themarcikah tehát te vagy aki megmondja, hogy ki csicska és ki nem? Ezt az istenkomplexust sajnos nem tudom kivenni belőled, ezzel neked kell kezdeni valamit. Sok szar szövegért? Tehát te mondod meg, hogy mi a szar szöveg és mi nem? Akkor inkább mégis tiltalak mert ez a mélység nekem fullasztó.
@themarcikah na honnan szedtem!? Halljuk :) Bár már tőlem elég sokan hallhatták, előbb talán utána kellene nézni ennek, dehát ha neked ez így jó. Hát legyen.
Mielött még mondanád h semmit nem tudok ezekröl az ideggáz nekem ismerös, kaptam már belöle (nem tüntetésen) és ezzel arra akarok utalni h jár a szád össze vissza a semmire...
Szerettem volna megkérdezni h te mikor voltál kint egy tüntetésen is? h szerintem azért te nem vagy olyan tökös, ezt a testalkatodbol is le tudom venni szoval szerintem nem tudod milyen az amikor lefujnak ideggázzal vagy ha meglőnek gumilövedékkel.
Emberek szánalmas ez a fikázás Feri nagyon is jól csinálja azt amit csinál! És Rengeteg tisztelője és rajongója van... Kit érdekel az hogy ti nem bírjátok tudod mit ne hallgasd ha nem tetszik. Szerintem nagyon is jó főleg a nemzeti része!!! Hajrá Feri csak így tovább :)
@pelo0326 Ez nem populáris szar, ez Fanka legundergroundabb száma, csak nagyon félre lett értve. Egy 5 méteres medence mellett ugrálnak hülyegyerekek meg kertipartiznak, ez nem ilyen vivaféle populáris szar. Nehéz lenne leírni, miről is szól, de nem üres szövegelés.
kenysmoker látom agyilag nem haladtad meg még a 10-et sem, majd ha esetleg te csinálsz egy számot szívesen meghalgatom és véleményt is írok róla sőt sztem Fanka is szívesen kommentelné. Szóval lehet próbálkozni
én bevallom most hallok előszőr olyan FankaDeli számot ami, hogy is mondjam, idézem szűk látó körü haverom : "hungarista" és ez a stílus ugyan olyan jól illik hozzá mint a pl. a magyar földre. :)
@DramaJoker Tudod azok Fanka barátai és haverjai azok a dagadt kopaszok. Viszont a külföldi klippekben fizetett lotyók vannak akik a klip forgatás után húznak a fenébe és 5 perc után már senki nem emlékszik rájuk. Te is vehetsz magadnak lotyókat egy klip erejéig aztán úgy csinálhatsz mintha ilyen jó nőid lennének közben meg örülhetsz ha egy is szóba áll veled... Ezaz nyalj amerikai segget az kell...
Nyálas? Tudod mi a nyálas? SP meg anti fitness club de ha az neked nyálas, ami nem arról szól hogy megbaszomanyádmegujjazomanővéred akkor nincs miről beszélni. Siska az életéről ír? Aha, mert ő mindenkit megbasz meg nagyon kemény anyukátokmegcsinálója, tép, ez az élete. ÉS neked is.
siska egy kalap fos !Legalább fankának rendes számai vannak nem úgy mint siskának!(pl:anyabaszó,áll a faszom)Siskának nincs olyan száma amiben nem hangzik el hogy baszd meg,kurva anyád stb
:D te ostoba picsa :D csak ennyit füznék hozzó :DDD nc.. hallgasd csak a füvezős elbutítós digó reppet attól pusztul csak igazán az agyad! Hajrá csakigy tovább!!
Amit itt műveltek az vitte ide az országunkat, mert csak veszekedni tudtok és nem vagytok képesek meg érteni mások nézeteit mindenkinek más az ízlése ! Szerintem most kéne leállni ezzel és gondolkozzatok el azon hogy "nektek ez hogy esne?!" Mindenki irógason a kedvenc előadóinak a számaihoz commot! És legalább azért tiszteljük v. ismerjünk el egy előadót mert próbálkozik azzal amit igazán szeret! Aki nem képes ezt felfogni azt nagyon tudom sajnálni!
Nem tudom, ezek az újabb Fanka számok jók, jók a rímek, de más... mintha nem szívből jönne, mint anno Snoop Dog, nem volt semmije, szívből nyomta a számokat, most ott lóg a nyakában a 2 millás flux, teljesen másként tekintek rá! Nem fikázásból mondom, de Fanka is beleült abba a bizonyos csábító Mercibe...

Jólvan menjél a BB-hez.. Gratulálok, halgasd a cigányzsidó rapet... az való neked...Ügye? TÉPJETEK TÉPJETEK... Hátha beledöglesz.. Taps-taps neked te okos..
Fankadeli legalább fel tud mutatni valami ti semmit csak hogy buzisztok amikor már a nevetek el árulja hogy ti biztos azok vagytok! Am ha nem tetszik nem kell komit írni!
Egyébként mindenki olvassa el Kölcsey-től a Paraneisis című művet, mert csak azok az értékek alapján lehet élni amit a világ legerkölcsösebb ember mondta, dehát tudom hogy a mai felfogásban Kölcsey Ferenc egy rasszista,fasiszta,soviniszta,nacionalista,kirekesztő újnyilas náci
meg te is az vagy és én is csak mert magyarok vagyunk... Ezen kell változtatni, ami MSZP-vel, Fidesszel, SZDSZ-el, MDF-el nagyon nem fog menni! Vissza a hazánkkal! Elég a népbutításból!
Na ratrobikán fejtsd ki pontosabban hogy miért fasiszta Fanka... Lefogadom azt sem tudod hogy mit jelent ez a fogalom... Olyan országban szeretnék élni ahol a hazaszeretet erény és mindenekelőtt van, még a saját anyagi boldogulásodnál is...
.... Ez minden emberben benne van, ezt látom Fankában is és örülök is neki, hogy van végre egy zenész aki ezért kiáll! És ami mindent bizonyít, hogy elcseszték az országunk az az, hogy "liberális" média le is tiltotta a VIVA-ról Fankát, de ezen már meg se lepődünk! És amiért én is a jobbikot választom az ugyanaz lehet mint Fankánál: egyetlen reményünk ők maradtak a bajban. A többi párt cserben hagyott minket a bajban és a pénzt választották!!!!
.... És nem csak átbaxnak hanem egymás ellen hergelik az embereket...a cigányoknak mindent lehet, nem büntetik őket semmivel lásd Olaszliszka - a mai napig egyetlen ember kapott életfogytiglant. Fordított esetben a világ médiája ezzel lett volna tele és ahány magyar belerugott volna a cigányba mind életfogytiglant kapott volna....ennyi az egész, és ez fentről van irányítva. És ebben sincs rasszizmus csak nagggyon nagy igazságtalanság! ......
....Ki az a hülye aki idegen országok érdekeit akarná kiszolgálni? Amit max mondhattok rá az az h magyar(hungarista) ! És ebben semmi rasszizmus nincs! Kedves "ratrobi" Hallottad már a magyar földre c számát? : "én zsidók közt nőttem fel, és romákkal róttuk a tereket, de minket csak úgy hívtak gyerekek" ez neked rasszizmus??? Csak a rendszerrel van a baja nem a bőrszínnel, azzal h átbaxnak és kihasználnak mindannyiunkat a kormáynon lévők!!!....
Fankát úgy kell szeretni ahogy van, jók a régi és az új számai is! Habár ez az egy nem nagyon tetszik, igazából semmitmondó, kb mint egy keleti parti amerikai xar ( buli, pia, nők, meg h ki milyen kemény).+ totálisan ellent mond a többi számának, na de mind1.... A fasisztázást meg a nácizást megel kellene felejteni ... nézzetek a szavak mögé! Fasizmus olaszban volt, nácizmus pedig németben.
ugyanmá emberek hip-hop -ról beszélünk vagy mi . Én félvér vagyok 1/2 roma és 1/2 magyar, ráadásul dj is 1 kisseb vidéki klubban. Én nem látom a rasszista indulatot ebben a zenében sőt szinte minden r&b bulimon játszom. Koszosmarcinak + szerintem igaza van attól hogy, valaki szereti az országot ahol él még nem lessz rasszista.
fanka rasszista!? mutass már egy számot is lécci ahol "rasszista" szövegeket hallani! az hogy magyar érzelmű valaki, mitől lesz rasszista!? elmondom mitől: mert te egész nap azt hallod a tévében,h a nacionalista emberek mekkora rasszisták! mielőtt okosat mondanál, a két szó jelentése más...
én pont hogy örülök annak h van egy nemzeti érzelmű rapperünk!
én is egyet értek lacykeszivel, a regi szamaidban az volt hogy le kell szarni a bőrszint.mostmeg...mostmeg egy olyan pártnak vagy a szócsöve aki azt mondja a cigányokra hogy bűnöző hordák..hol van itt a logika...én a régi számaidat sokkal jobban szerettem...lehet hogy igy sok új rajongót szereztél..de én valaha tiszteltelek mert kimondtad hogy a bőrszín nem számít..én is szeretem Magyarországot, teljes szívemből..de én cigányostul, rendőröstül, mindenestül
Siska lenyom akár hol akár mikor
krisztian1785 3 days ago
Kedves barátaim!
Az utóbbi időben megjelent két új dalom - A piros ruhás nő, illetve El innen rablók! címmel -, amelyek meghallgathatóak a profilomon, illetve egy sms-ért cserébe letölthetőek a vévévé pont magyarfoldre pont hu oldalról!
fankadeli 1 week ago
Szerintem jó ez így :)
Akik igazán szeretik FankaDeli-t,annak szerintem mindegy lehetne,hogy Fanka miről énekel!Bár,nézőpont kérdése.
Én spec. mindent szeretek,amit FankaDeli eddig csinált a rap szakmában :)
Jó ez a "humorosabb" Fanka is,de persze a "komoly" Fankát is imádom =)
muonlinebest 1 week ago
@muonlinebest Aki szereti a Ferit, annak annak kellene a legfontosabbnak lennie, amiről ír, mivel szinte az összes számában arra kéri a hallgatókat, hogy figyeljenek rá és kövessék, hogy ébredjenek, és kapcsolják ki a tv-t, lépjenek ki a mátrixból, nem arra, hogy mindegy miről szól a szöveg csak rázzad a segged rá. Ha nem értesz velem egyet, sajnálom, de érts Ferivel egyet, és ne csak a Fankadelit halljad.
paleszx50 4 days ago
433 ember nem megy ki a stégre
osztezmi 2 weeks ago
MC GŐZ ISTEN!!!!!!!
tigger10078 2 weeks ago
Feri én bírlak nem szeretnélek lehordani, de ez nekem furcsa.....Az egyik pillanatban ahogy az előző mondta 2pac vagy(Nyugodjon békében) a másik klippedben meg Kb egy Rasszista Nagymagyar aki azt mutatja hogy elege van az országból és némely emberből(saját magad is ilyen vagy ebben a klipben) na mindegy ha megbántottalak(szerintem pontleszarod na mind1) akkor bocsánat, csak a Véleményem mondtam..pacsi
Ster469 3 weeks ago
iszonyatosan hiányoznak a Salátás keddek!!
1davidadrian 3 weeks ago
Ne törődj a kritikákkal Fankadeli,MI magyarok Veled vagyunk!A "többiek" nincsenek Magyarországon itthon,ezt ők is tudják ezért kapálóznak ennyire....
x46lmk 1 month ago
Napok óta ezt hallgatom. Nagyon laza, a sok komoly hangvételű szám után ilyen is kell. Grat.
KormanyosAntal 1 month ago
kispest!
szuri00 1 month ago
Cukor
Zsani58 1 month ago
szerintem naon jóóól csinálja....:)
MegaBeatha 1 month ago
Ebbe a számba nem nagyon lehet belekötni... színtiszta rap, magas színvonalon.
magyirob 1 month ago
szerintem naon jóóó
arnikahh 1 month ago
nem értem a mai embereket aki ki áll a saját országáért az már hitler ?:D jó vicc ... de ha ez így van akkor az vagyok xD
pepitavaok 1 month ago in playlist Liked videos
where are the f*cking women ?? u barely see any bikini babes
LukeFFC 1 year ago
bazdmeg akárki is vagy fanka kurva jó de siska nem faszrágó mer ő dettó kurva jólnyomja te geci
bertold99 1 year ago
@bertold99 Dehogy nem
krisz8001 1 month ago
szerintem egy előadó legnagyobb hibája az, ha elkezd politikával foglalatoskodni... amatőr, öreg hiba. senkit sem érdekel, otthon ki-kire veri a f***át.. senki sem érinthetetlen, annak ellenére, hogy azt hiszi valaki, hogy az... Fanka hab (lett).
conserwe1 1 year ago
Miért baj? A politikától füg hogy holnap vissza tudsz-e vlaszolni erre a kommentre, mert akármikor kitehetnek amíg ez a helyzet van. Attól függ, hogy tudsz-e enni és minden a politkiától függ. A politikától függ, hogy írkálhatok ide kommenteket. Apolitikától függ, hogy Fanka ki tud-e adni lemezt. A politka a legfontosabb.
DJGunter 1 year ago
MrGunGangsta azt mondja hogy ez szar és sikát hallgasak.
Lófaszt ez igazi magyar rapp SISKA EY FASZRÁGO
MCBENI1995 1 year ago 2
Siskának egy száma van ami talán halgatható a Halott Finuccsi de azt se bírtam végighalgatni
Vorig94 1 year ago
@Vorig94 Szerintem a Mama és a Szerelmes freestyle jó,de a többi...Egyet értek veled :)
moszkovics 1 year ago
haggyadmár tibbah meg siska egy hallgatható számuk nincs. pff deszar.
egy számuk nincs amibe ne hangozna el legalább 10szer az "anyád" vagy a "kurva" szó.
és fankadeli számai a hazaszerttről szólnak és nema rajságról. NA ENNYI!!!
HUNmagyarHUN10 1 year ago 5
@HUNmagyarHUN10
ebben igazad vann...
de azért szeressük siskát.!!!!!
meg persze fankát is (L)
pityputyburum 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
Fankadeli egy csicska majom. :).
Hallgassátok csak a szar Fankadelit azaz.
Nemhogy rendes zenét hallgatnátok mint pl.:Tibbah,Siska.
MrGunGangsta 1 year ago
Csak dicsérni lehet Fankát ;) Csak így tovább Feri :) RESPECT!
ityu89 1 year ago 5
EZ is fasza. Nagy kedvenc. Ja am télleg jó volt Varsányon. :)
savonm egyszer találkoznék veled^^
Vorig94 2 years ago 3
"savonm" várjátok Fankát a 8ba??? Téged pedig az iskola még pár évig, hogy megtanuld az anyádat nem "anjádat"... XD
joci92 2 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
KUrva anjádat fankadeli gecci várunk a 8ba
savonm 2 years ago
szerintem fanka minden számod jó mert mindegyiknek van mondanivalója
így tovább!! RESPECT!!
jó volt a beszéded amit tartottál Dunavarsányon
nagyon átjött! Így tovább tényleg:D
HUNmagyarHUN10 2 years ago 4
Isten állatkertje túl nagy.. Mennyi megcsappant értelmi szintű éli itt ki magát, hajmeresztő!
DJGunter 2 years ago 4
ÁÁÁÁ elloptad a Veletek dalszövegéét ! XD szakadook
Együtt írták, ember!
akazsatt 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
hát ez sztem nem sikerült, az alap az meg egyenes szánalmas... mondjuk alapba unszimpatikusak az ilyen stílusú klippek, de sebaj, nem sikerülhet minden. inkább TÖBB SUHANCOST!
dionussos 2 years ago
Ja tehát te vagy aki megmondja mi sikerült és mi nem. Ügyes! Kár volt a Suhancost is hallgatni...
fankadeli 2 years ago 4
Ekkora láma majmot menj hallgass köcsög angol rock zenét amit ráadásul kibaszottul nem értessz.
Veled vagyok Fanka csak így tovább
MyBitterman 1 month ago in playlist Favorite videos
kilop kitől? vágjátok miről ugattok?
mindenki mondja a magáét de szerintem egyik jó ember sem tudja h miről beszél.
(például én 10éves korom óta hallgatom Fankát lány létemre még annak ellenére is hogy leszólnak érte. de nem érdekel igazán mások véleménye)
olyankor nem igazán szólogatnék másnak mikor nem vagyok tisztába a dolgokkal.
todtehkivok 2 years ago
jóvagy Fanka ne foglalkozz ezekkel h*lyék-el
akkor is tevagy a legjobb! :D Respect Törökszentmiklósról!
asdmarko 2 years ago
Szia Szerintem jól csinálod, mert miért kell egy ilyen zenei műfajnak a gettóról szólni és minden amerikai betéttel ellátni, miért nem lehet egy egyszerűbb... Én Neked gratulálok ehhez, ügyes vagy és így csináld tovább!!!
makraszabolcs 2 years ago
Szerintem menővagy és jólnyomod bár én nem rappelek de azért szövegetírok...és az az alap ho közbn tégedhallgatlak :D
Szal REspect ;D
ElmooSong 2 years ago
Fanka, na most figyelj!@themarcikah-nak igaza van.Én elmondom kitöl loptad a dalszöveget,ha neked nincs hozzá merszed. A veletek vagyunk c. dal szövegét Addamz irta meg, te meg elloptad töle.Ez aljas dolog volt.Most meg te osztod az igét a fiataloknak, nem gondolod h ez álszent dolog...Nem értem h tudsz igy éjszakánként aludni h egy lopott szöveggel lettél hires...
jklmad 2 years ago 2
Na hát akkor légy oly kedves ezt Addamztől is megtudakolni :) Utána pedig jelezz nekem e-mailben, hogy mire jutottál, vagy ide is beillesztheted Addamz sorait. Ne légy ilyen igénytelen magadhoz, nézz utána inkább.
fankadeli 2 years ago
egyik percben 2pac.. a másikban hitler.. gratulálok seggfej feri!
taktikaa 2 years ago
Melyik az Adolf? :)
fankadeli 2 years ago 9
@fankadeli a poltizálással elbasztad ezt a vonalat..
chavvbavv 1 month ago
@taktikaa hitler??? :D :D ...te merről jöttél?
DunaUtca 1 month ago
This comment has received too many negative votes show
Hófehér bőr, narancs lé, narancs bőr és Avanglion. Ohh yeahh :-)
IZOOMHUNGARY 2 years ago
Gáz, hogy fehér a bőröm? Gáz a narancslé? Hol van narancsőr rajtam? Hol van avanglion szemüveg? Hát. Ha ennyire vagy igényes a hétköznapokban, akkor nem irigylem a körülötted élőket.
fankadeli 2 years ago 11
hotdogparty hahah
jaymarth88 2 years ago
Ja és tudom h letilthatsz de ha megteszed egy csicska maradsz remélem tudod ha meg tisztázzuk ezeket a dolgokat végre neked is tiszta lesz a lelkiismereted és bocsánatot kérhetsz a sok szar szövegért. Amugy Siskátol nagyon kapod :D
themarcikah 2 years ago
@themarcikah tehát te vagy aki megmondja, hogy ki csicska és ki nem? Ezt az istenkomplexust sajnos nem tudom kivenni belőled, ezzel neked kell kezdeni valamit. Sok szar szövegért? Tehát te mondod meg, hogy mi a szar szöveg és mi nem? Akkor inkább mégis tiltalak mert ez a mélység nekem fullasztó.
fankadeli 2 years ago
És jólenne ha elmondanád végre mindenkinek az igazat, hogy honnan szedted a Veletek vagyunk c. dal szövegét, azaz kitöl loptad el.
themarcikah 2 years ago
@themarcikah na honnan szedtem!? Halljuk :) Bár már tőlem elég sokan hallhatták, előbb talán utána kellene nézni ennek, dehát ha neked ez így jó. Hát legyen.
fankadeli 2 years ago
Mielött még mondanád h semmit nem tudok ezekröl az ideggáz nekem ismerös, kaptam már belöle (nem tüntetésen) és ezzel arra akarok utalni h jár a szád össze vissza a semmire...
themarcikah 2 years ago
Szerettem volna megkérdezni h te mikor voltál kint egy tüntetésen is? h szerintem azért te nem vagy olyan tökös, ezt a testalkatodbol is le tudom venni szoval szerintem nem tudod milyen az amikor lefujnak ideggázzal vagy ha meglőnek gumilövedékkel.
themarcikah 2 years ago
@themarcikah nem értem. Akkor most mondod vagy kérdezed ezeket?
fankadeli 2 years ago
Szia FANKA ! 18- án itt voltál Fehérváron. Nagyon szerettem volna elmenni de sajnos nem jött össze.
themarcikah 2 years ago
A mostani album nagyon adja!
Imádom!
De a kövön sz.tem lehetnének olyan kaliberűek mint ez a szám is :)
De Hajrá Feri!! RESP!!!!!!!!
apad2 2 years ago
Emberek szánalmas ez a fikázás Feri nagyon is jól csinálja azt amit csinál! És Rengeteg tisztelője és rajongója van... Kit érdekel az hogy ti nem bírjátok tudod mit ne hallgasd ha nem tetszik. Szerintem nagyon is jó főleg a nemzeti része!!! Hajrá Feri csak így tovább :)
TheKonkord 2 years ago
Ferinek ennél a számnál ellett volna abba hagynia... Ez még rap volt.. Nem nemzeti színbe bújtatott kamuparádé
MrKofN 2 years ago
@MrKofN érvek, tények és példák mindig elmaradnak. Bizony fájó ez a tükör...
fankadeli 2 years ago
Fankadeli egy mocskos nagy szar! még csak annyit se lehet elmondani róla h magának irja a szövegét...
dalikaoru 2 years ago
@dalikaoru Persze nem ő írja a szövegét... Akkor ki?
DJGunter 2 years ago
@dalikaoru téged még nem tiltalak le mivel kíváncsi vagyok az informáciraó. Ki írja nekem a szöveget hadd tudjuk már meg :)
fankadeli 2 years ago
Fiatalság..Bolondság...
Hás' Istennek Fanka imidzse is kialakult mára. Felhagyott ezzel a populáris szarral.
Minden tiszteletem a Tied Kőházy Ferenc!
Szebb jövőt!
pelo0326 2 years ago
@pelo0326 Ez nem populáris szar, ez Fanka legundergroundabb száma, csak nagyon félre lett értve. Egy 5 méteres medence mellett ugrálnak hülyegyerekek meg kertipartiznak, ez nem ilyen vivaféle populáris szar. Nehéz lenne leírni, miről is szól, de nem üres szövegelés.
DJGunter 2 years ago
klippben az a sok jobbikos szavazó , bravo
dePike19 2 years ago
A szöveg a mondanivaló nagyon erős... Ezért szeretjük Fankát!
Tolatolampa 2 years ago
kezd megtetszeni ez zene XD
vpetike555 2 years ago
Egy szó: HAN-GU-LAT(-OS) : ) Ez meg van benne, és már csak emiatt is nagyon jó. Ááá, úgy várom már a nyarat :)))))) S aztán megyünk ki a stégre ;P
NashitaXd 2 years ago 9
This has been flagged as spam show
de rosz!!!!pfuuuuuuujjjj
norberto0717 2 years ago
máris itt érzem a nyarat, nagyon nagy hangulatot csinál a klip és a zene
RedWhiteGreenBandit 2 years ago 2
Kibaszott nagy (:
AlvinBence 2 years ago 6
ez király!
weberke01 2 years ago
Soha nem volt stílusom ez a zene, de Fanka azért nagyon jól csinálja, érdemes hallgatni :) Így tovább !
valakinekavalakije 2 years ago 14
This has been flagged as spam show
mi a szar ez ,,,,,,,,,mindenki aki igazi hip hop ot akar mc k kattincs ORGONAPA SZIVESEN ADOK BEATET
ORGONAPA 2 years ago
Először tanulj meg írni utána pofázz köcsög gyerek...
chelseafc20081 2 years ago 13
This has been flagged as spam show
hüje gagyi paraszt tiszta gagyi nagyon szánalmas
lakkalm 2 years ago
hülye "j" -vel gratulálok, azért írni megtanulhatnál esetleg, ha már kommentálsz.
Fanka király vagy :) respect
szfefe 2 years ago
/watch?v=QG2NMQ6VA3I&feature=player_embedded (nem a zenéhez kapcsolódik de fontos szerintem )
FKAaFTW 2 years ago 2
mindig a kedvencem koze fog tartozni !
szndrom 2 years ago 6
This has been flagged as spam show
hogy lehet ezt a szar szeretni azt hiszi tud valamit....:)):))
vilmossiska 2 years ago
lol i am pakistan thisis great xD/perfect jo lett Ferike :D
jakiesgege 2 years ago 3
Comment removed
lukyhungary 2 years ago
Megvettem énis a Magyar földre korongot és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Feccencs 2 years ago 2
kenysmoker
Tudod mi az a bloozbrovaz?!?!
egy kiadó b+ nem "együttes"
erről ennyit....
apad2 2 years ago 6
kenysmoker látom agyilag nem haladtad meg még a 10-et sem, majd ha esetleg te csinálsz egy számot szívesen meghalgatom és véleményt is írok róla sőt sztem Fanka is szívesen kommentelné. Szóval lehet próbálkozni
jokertuning01 2 years ago 4
This has been flagged as spam show
fanka feri te nagypofájú senki!!! olyan semmit mondó motyogó zenéket teszel le az asztalra...förtelem!
még a neved is kisbetűvel írom én..:D
Blooosebrovaz 4 ever!
kenysmoker 2 years ago
én bevallom most hallok előszőr olyan FankaDeli számot ami, hogy is mondjam, idézem szűk látó körü haverom : "hungarista" és ez a stílus ugyan olyan jól illik hozzá mint a pl. a magyar földre. :)
magyarwookie 2 years ago
This has been flagged as spam show
Ez a legszarabb száma a srácnak de no problem van neki jobb is :D
biroors 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
LOL külföldön dögös csajokkal , itthon meg fuxos dagadt kopaszokkal vágnak fel a raperek :D
DramaJoker 2 years ago
@DramaJoker Tudod azok Fanka barátai és haverjai azok a dagadt kopaszok. Viszont a külföldi klippekben fizetett lotyók vannak akik a klip forgatás után húznak a fenébe és 5 perc után már senki nem emlékszik rájuk. Te is vehetsz magadnak lotyókat egy klip erejéig aztán úgy csinálhatsz mintha ilyen jó nőid lennének közben meg örülhetsz ha egy is szóba áll veled... Ezaz nyalj amerikai segget az kell...
hapcimorgo 2 years ago 7
FANKA 4 Ever ... Ferikem ez a szam nagyon good :D !!!!
Megunhatatlan ... Es kerek egy pacsit , mert megtiszteltem a rapped ( megvettem :D )
Nesquik1221 2 years ago
nagyon jó fanka :D
nemérdekel ki mit mond
yondanime1 2 years ago
Fankadeli Rajongok tessék egy Nagyon komoly zene amiben Fanka is Nagyott ütt :)
Link: watch?v=Xzt2O9AHY4c
solt93 2 years ago
legnagyobb szövege akkor is neki VAN !!!!!!!!!!
Bagesz 2 years ago 4
This has been flagged as spam show
haha sok szar..:'D Siska ezerszerjobb..fanka egy nyálas szar..:'D siska az életéről ír ti szerencsétlenek :D
cartyka007 2 years ago
Nyálas? Tudod mi a nyálas? SP meg anti fitness club de ha az neked nyálas, ami nem arról szól hogy megbaszomanyádmegujjazomanővéred akkor nincs miről beszélni. Siska az életéről ír? Aha, mert ő mindenkit megbasz meg nagyon kemény anyukátokmegcsinálója, tép, ez az élete. ÉS neked is.
DJGunter 2 years ago 8
magyarVagyokPONTcom...
segítesz neki?
sokan iratkoztatok fel egy nap alatt.
Kösz a segítséget. Tudom, egy szép napon felnövünk a névhez
magyarvagyokPontCom 2 years ago 3
siska egy tróger cigány -.- , fanka pedig egy rendes , normális ember ...
petito024 2 years ago 4
siska egy kalap fos !Legalább fankának rendes számai vannak nem úgy mint siskának!(pl:anyabaszó,áll a faszom)Siskának nincs olyan száma amiben nem hangzik el hogy baszd meg,kurva anyád stb
szigetimatyas 2 years ago
de van, nem egy olyan száma...
thegreddi 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
fanka 1 nagy fos...siska szövegét lopta! és nagy arc mi???
nem is maga csinálja a szövegeit...hülye csicska
10krisz10 2 years ago
krisz!
Mondd meg nekem, neked mi bajod van? Tisztában vagy vele hogy mit írogatsz? Komolyan ilyen hülye vagy?
1899gabor 2 years ago
fanka értelmesebb siska megy egy állat :DDD
yesqualle 2 years ago 2
mindig kedvenceim kozt lessz:)
szndrom 2 years ago
FankaDeli sokkal jobb mint a szar siska finuccsi!!!
szigetimatyas 2 years ago
joh a Feryke :D Én emg vettem a lemezét:DD:D
McSzekszy 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
fankabekaphatja. a szövege egy nagy rakatszar, mint ahogy ő is.. ...!...
ZsOoo5 2 years ago
:D te ostoba picsa :D csak ennyit füznék hozzó :DDD nc.. hallgasd csak a füvezős elbutítós digó reppet attól pusztul csak igazán az agyad! Hajrá csakigy tovább!!
TommiVercett 2 years ago
meg teis
ozdibetyar 2 years ago
kötényt kap fankadeli:D
am jo szám
MrCristianoronaldo09 2 years ago 2
Gyertek ki a stégre...szerintem az új stég a magyarvagyokPontcommmm
magyarvagyokPontCom 2 years ago
Tessék erről beszéltem az értelmiség befogja, az idióták mondják tovább!!!
wimpiujju 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
Mi ez a szar?:D:D:D:D:D. ekkora magyar lúzereket. ott tartanak ahol az ősemberek. Csinálnak egy hip hop ejay- s zenét és azt hiszik királyok. pfff
ReniPetije 2 years ago
This has been flagged as spam show
Amit itt műveltek az vitte ide az országunkat, mert csak veszekedni tudtok és nem vagytok képesek meg érteni mások nézeteit mindenkinek más az ízlése ! Szerintem most kéne leállni ezzel és gondolkozzatok el azon hogy "nektek ez hogy esne?!" Mindenki irógason a kedvenc előadóinak a számaihoz commot! És legalább azért tiszteljük v. ismerjünk el egy előadót mert próbálkozik azzal amit igazán szeret! Aki nem képes ezt felfogni azt nagyon tudom sajnálni!
wimpiujju 2 years ago 2
Comment removed
wimpiujju 2 years ago
This has been flagged as spam show
Hajrá Magyarország! Hajrá Fidesz!
Orange2010ful 2 years ago
Comment removed
goore0008 2 years ago
Ez jó zene
MrSpringrocks 2 years ago
Most mi van? Miért kell fikázni az NC-t vagy BB-t?
Nem lehet szeretni egyszerre a kettőt?
Vannak hatalmas arcok itt is, és ott is, és csak azért nem fogom "nemhallgatni" az egyiket, mert Siska meg Fanka nem bírják egymást.
batmanzsolti1988 2 years ago 8
én is így vagyok vele... +1 :)
SpikeSpiegeel 2 years ago
Nem tudom, ezek az újabb Fanka számok jók, jók a rímek, de más... mintha nem szívből jönne, mint anno Snoop Dog, nem volt semmije, szívből nyomta a számokat, most ott lóg a nyakában a 2 millás flux, teljesen másként tekintek rá! Nem fikázásból mondom, de Fanka is beleült abba a bizonyos csábító Mercibe...
felegyi 2 years ago
ha ezt a stílust folytatja már lehet anyagilag is sikeres lenne.
Zikhajj 2 years ago 2
Ott a pont.
20Divine20 2 years ago 2
jézus... Fanka többet tesz az országért és a nemzetért mint a többi előadó együttvéve.... PEACE
casanova111145 2 years ago
még bajnainál is többet tesz az országért:D
MrCristianoronaldo09 2 years ago 2
Komolyan mondom nem értelem az emberekett.
Én pl szeretem Siskát is és Fankát is.
Mikkor együtt tolták,akkor is jók voltam és küllön is jók.
Mindenkinek más tetszik,de akinek nem tetszik az ne jöjjön ide hallgatni.
Sanya5956 2 years ago 5
@Sanya5956 így van.ennyi
tibcsisan 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Jólvan menjél a BB-hez.. Gratulálok, halgasd a cigányzsidó rapet... az való neked...Ügye? TÉPJETEK TÉPJETEK... Hátha beledöglesz.. Taps-taps neked te okos..
TheDudu055 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
siska egy fosssssss
FeherFarkas995 2 years ago
This has been flagged as spam show
mocskos fankaaaaaaaaa
BB crew 4ever
zolitelepy 2 years ago
takarodj a kurva anyadbaaaa!!!!
Romanosavo1000 2 years ago
Fikázni azt mindenki tud.
Írd meg, hogy nem tetszik,mert az szubjektív h kinek mi,de ne szarozz v fosozz meg szégyenezz, max akkor ha te jobbat tudsz.Ennyi
tibcsisan 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
nagyon szar ilyen zenét baszki
siska forever
mocskosf 2 years ago
Mert az McTepsi5-név az nem szégyen ugye? Szerintem akinek nem tetszik az KOC innen!!!
Laller0616 2 years ago
kendo9111 ha nem tetszik minek hallgatod?:S
FeherFarkas995 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
ez egy kibaszott fos aszt hiszi kemény pedig csak egy low szar ......
siska 4 evör
kendo9111 2 years ago
mer siska jó már :D egy forintot nem ér :D
dvtkultra 2 years ago
örülnétek ti ha így tudnátok rappelni
tibi0089 2 years ago
ezek után elég éles váltás a mélymagyarkodása :)
mfkzoz 2 years ago 2
jó szám
Bence1981 2 years ago
Comment removed
geujtta 2 years ago
uristen az underground szégyene bm:S
nagyon fos..+o(..:S
mc gőz*-*siska és a satöbi na ők jol nyomják;):D
rako994 2 years ago
Szebb jövőt!
Pavi022 2 years ago 3
adjon isten
Norbisz24 2 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
Kigyúrt állatok, meg egy szar rapper. Gyönyörű egy szám. Szebbet nyomok a wc-n.
farkas881119 2 years ago
Fankadeli legalább fel tud mutatni valami ti semmit csak hogy buzisztok amikor már a nevetek el árulja hogy ti biztos azok vagytok! Am ha nem tetszik nem kell komit írni!
wimpiujju 2 years ago 4
szerintem ez a muki csont buzi általában fullos picsákkal feszítenek a normál emberek nem pedig egybenyaku makákókkal...............
666paraszt666 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
csicska ez a fanka nagyon:D
hunyadyp 2 years ago
ááh ez kurva jó szám és Fankadeli is kurva jóó ez a véleményem :D
ígykell ezt :P
milliomosfanka93 2 years ago
úúúh ez kurva szar szám meg fankadeli is szar ennyit a véleményemrőlXD
inoxXx200 2 years ago 5
Comment removed
wimpiujju 2 years ago
sztem király egy szám ^^
TheRaven955 2 years ago
Egyébként mindenki olvassa el Kölcsey-től a Paraneisis című művet, mert csak azok az értékek alapján lehet élni amit a világ legerkölcsösebb ember mondta, dehát tudom hogy a mai felfogásban Kölcsey Ferenc egy rasszista,fasiszta,soviniszta,nacionalista,kirekesztő újnyilas náci
takacszoli89 2 years ago
meg te is az vagy és én is csak mert magyarok vagyunk... Ezen kell változtatni, ami MSZP-vel, Fidesszel, SZDSZ-el, MDF-el nagyon nem fog menni! Vissza a hazánkkal! Elég a népbutításból!
DJGunter 2 years ago 3
Na ratrobikán fejtsd ki pontosabban hogy miért fasiszta Fanka... Lefogadom azt sem tudod hogy mit jelent ez a fogalom... Olyan országban szeretnék élni ahol a hazaszeretet erény és mindenekelőtt van, még a saját anyagi boldogulásodnál is...
takacszoli89 2 years ago
Ha meg nem érdekel akkor ne olvasd! ennyi...
Ja és ha vkit nagyon megsértettem akkor sorry....
kispatak09 2 years ago 2
...Ha érdekel amit itt leírtam, akkor az aljáról kezd légyszi!
És elnézést, hogy ilyen hosszú lett de még így is nehéz volt ilyen kis terjedelemben összehoznom, nem, hogy 500 karakterben.
kispatak09 2 years ago
.... Ez minden emberben benne van, ezt látom Fankában is és örülök is neki, hogy van végre egy zenész aki ezért kiáll! És ami mindent bizonyít, hogy elcseszték az országunk az az, hogy "liberális" média le is tiltotta a VIVA-ról Fankát, de ezen már meg se lepődünk! És amiért én is a jobbikot választom az ugyanaz lehet mint Fankánál: egyetlen reményünk ők maradtak a bajban. A többi párt cserben hagyott minket a bajban és a pénzt választották!!!!
kispatak09 2 years ago
.... És nem csak átbaxnak hanem egymás ellen hergelik az embereket...a cigányoknak mindent lehet, nem büntetik őket semmivel lásd Olaszliszka - a mai napig egyetlen ember kapott életfogytiglant. Fordított esetben a világ médiája ezzel lett volna tele és ahány magyar belerugott volna a cigányba mind életfogytiglant kapott volna....ennyi az egész, és ez fentről van irányítva. És ebben sincs rasszizmus csak nagggyon nagy igazságtalanság! ......
kispatak09 2 years ago 2
....Ki az a hülye aki idegen országok érdekeit akarná kiszolgálni? Amit max mondhattok rá az az h magyar(hungarista) ! És ebben semmi rasszizmus nincs! Kedves "ratrobi" Hallottad már a magyar földre c számát? : "én zsidók közt nőttem fel, és romákkal róttuk a tereket, de minket csak úgy hívtak gyerekek" ez neked rasszizmus??? Csak a rendszerrel van a baja nem a bőrszínnel, azzal h átbaxnak és kihasználnak mindannyiunkat a kormáynon lévők!!!....
kispatak09 2 years ago 2
Fankát úgy kell szeretni ahogy van, jók a régi és az új számai is! Habár ez az egy nem nagyon tetszik, igazából semmitmondó, kb mint egy keleti parti amerikai xar ( buli, pia, nők, meg h ki milyen kemény).+ totálisan ellent mond a többi számának, na de mind1.... A fasisztázást meg a nácizást megel kellene felejteni ... nézzetek a szavak mögé! Fasizmus olaszban volt, nácizmus pedig németben.
kispatak09 2 years ago
ugyanmá emberek hip-hop -ról beszélünk vagy mi . Én félvér vagyok 1/2 roma és 1/2 magyar, ráadásul dj is 1 kisseb vidéki klubban. Én nem látom a rasszista indulatot ebben a zenében sőt szinte minden r&b bulimon játszom. Koszosmarcinak + szerintem igaza van attól hogy, valaki szereti az országot ahol él még nem lessz rasszista.
sepy1988 2 years ago
hat pedig en masoltam a lemzed. de attol meg tisztellek mer nem a penz szamit hanem a mondanivalo nem? XD
LeetzorHaxor 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Eggyet értek veletek!Én roma vok és régen naon nagy tisztelője voltam FANKÁNAK de most mi lett belőle?Egy Fasiszta!
ratrobi 2 years ago
fanka rasszista!? mutass már egy számot is lécci ahol "rasszista" szövegeket hallani! az hogy magyar érzelmű valaki, mitől lesz rasszista!? elmondom mitől: mert te egész nap azt hallod a tévében,h a nacionalista emberek mekkora rasszisták! mielőtt okosat mondanál, a két szó jelentése más...
én pont hogy örülök annak h van egy nemzeti érzelmű rapperünk!
Koszosmarci 2 years ago 2
én is egyet értek lacykeszivel, a regi szamaidban az volt hogy le kell szarni a bőrszint.mostmeg...mostmeg egy olyan pártnak vagy a szócsöve aki azt mondja a cigányokra hogy bűnöző hordák..hol van itt a logika...én a régi számaidat sokkal jobban szerettem...lehet hogy igy sok új rajongót szereztél..de én valaha tiszteltelek mert kimondtad hogy a bőrszín nem számít..én is szeretem Magyarországot, teljes szívemből..de én cigányostul, rendőröstül, mindenestül
zsofi258 2 years ago