Rossz hallgatni, de csak azért mert az igazat..énekli (énekelte) Ez majdnem szerelem volt:(..........De ott az a majdnem:(.......Örökre fennfog maradni a zenei énekesek egykori listáján:D
Ez tökéletes... Mai viszonylatban persze szar. De a mai fiatalok nem táncoltak a Siotourban, Palace-ban, úgy en block kimaradtak a balcsi hangulatból...
Nem hittem, hogy van ilyen, de 6 éve az én életemben is eljött AZ a pillanat. Elakadt a szavam, mikor először megláttam. Akkor tudtam, hogy Ő az a férfi akire mindig is vágytam. A beszélgetéseink alatt ez csak erősödött. Attól a perctől fogva mágnesként vonzott, és a vele töltött percek emléke most is itt van... Soha nem volt köztünk semmi hiszen családosak vagyunk mind a ketten. ma már messze jár, és talán sosem fogok vele találkozni... Nagyon FÁJ, mégis hálás vagyok a sorsnak,hogy ismerhetem.
Akinek ezek nem tetszenek ne jöjjenek ide. Én Most 38 éves leszek, két nagyfiam van, de amit a Máté Péter énekelt vagy az Apostol, Balázs Fecó stb. soroljam? Aki ezeknek a szövegét nem érti az lelki szegény, és sajnálom. Én bármit meghallgatok szivesen és nem degradálok le semmit és senkit. Puszantok mindenkit.
Nem értek azzal egyet hogy a mai fiatalok nem ismerik a zene fogalmát...14 éves létemre az összes régi nagy énekest, és számukat ismerem és imádom... Szerintem nem kortól vagy generációtól függ ez. Természetesen más hogy miket hall mostanság az ember, de aki olyan az megtalálja amit akar. Nem szükséges hogy abban a korban éljünk mikor ezen emberek éltek, mert a nevük és a zenéjük örökre fennmarad, lehetőséget adva ezzel a további generációknak arra hogy megismerjék a ZENÉT.
@mmikkkee kérlek szépen, az én eszemmel nincs túl nagy baj. Félreértetted. Nekem ez egy kedvenc szám. Sőt azt próbáltam érzékeltetni, hogy nagyon sok mai fiatalnak még mindig ilyen számok a mérvadóak. Szóval én nem azt mondtam ezzel hogy nem szeretem, én azzal nem értek egyet hogy minden mai fiatal azokat a számokat hallgatja, amiket a "21. század zenéjének" neveznek .
Ez még zene volt nem úgy mint most. A mai fiatal nem tudja mi a zene és nem is fogja már tudni , mert ilyen zene sajnos már nincs és nem is lesz soha , sajnos. Imádom Máté Péter összes számát!
Szíves elnézésed kérem,Henrik.De az az érzésem, valami rossz puska durrant.Miért gondolod,hogy 62.embernek,nem Máté Péter az egyik kedvenc énekese?De dicséretes a felháborodásod.Bátorságra vall, és én a bátor emberek előtt tisztelgek.Békét a sérelmednek, valamit el szúrhattam...Bocs....10.40
@mezeisandor1 ezt kikérem magamnak, és a hozzám hasonlók nevében is. 17 vagyok, és egyik kedvenc magyar előadóm Máté Péter, de szeretem LGT-t, Korált, Fonográfot is. És ez csak a magyar részről. Ezeken kívül minden nap hallgatok legalább egy órányi komolyzenét, kedvencem Chopin. Érzelem szegény? Minden naplementét megnézek, amikor csak ráérek, imádom nézegetni a csillagokat, tudok egy csomó csillagképet is, imádok parton ücsörögni és csak nézni a hullámokat. Ezek után még érzelemszegény vagyok?
@mezeisandor1 Azért az ilyen kijelentések mögé illik odaírni, hogy "tisztelet a kivételeknek". Jómagamat sem tartom érzelem szegénynek. Hasonlóan vélekedem, mint a korábban hozzászólt RonaiHenrik. 26 éves vagyok, de a régi magyar előadókat nagyra becsülöm és fejet hajtok előttük! A természetben érzem magam a legjobban, ahol lehet gyönyörködni mindenben, amit az emberi szem lát, ahol mindent annak lát aminek akar. Tegnap este másfél órán át néztem, csendben ahogy villámlik 15 másodpercenként....
az a 24 ember aki nem-el szavazott Sp-rajongó!!! Rohadjon meg Sp. meg az összes buzi tinisztár aki nemtudja hogy mi az a ZENE!!!!!!Lájk!! ha igazam van
Kedves Máté Péter rajongók! Június 24-én 20.30-as kezdéssel a budai várban a Nemzeti Galériánál Máté Péter emlékest lesz Tabáni István és Máté Péter zenekara, a Főnix fellépésével. Én ott voltam májusi első közös koncertjükön, s mondhatom, felejthetetlen élmény volt. István valóban Máté Péterhez méltóan énekli Péter dalait. Gyertek el, érdemes! (A májusi koncerten készült videókat megtaláljtok itt a youtube-on)
A FilmLink Facebook oldal regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Számos teljes idős Youtube film is szerepel rajta.
Elsem lehet tudni ki az a 19 valami kis köcsögök akik nem értik meg a szív igaz szavát. Bár én is csak 16 vagyok de imádom és mindig sirok egykét Máté Péter számon. :'( de nem zavar ezek magyarországon a legszebb dalok. sőt megkockáztatom hogy az egész világon :)
Tök mindegy, hogy hány éves vagy! Én 27 éves fejjel sírok jó pár Máté Péter számon! Pedig nem először hallom őket! És tényleg ezek a legszebb számok!!!!!!!
Őszintén! Miért kell lepontozni annak a 19 embernek?Ezek örök Slágerek és sohasem fogom őket elfelejteni a szövegét.Rá igazán Büszke lehet Magyarország! Én nem szidom a tinisztárokat de azt a 19 embert nem értem , hogy miért nem lehet békénhagyni az igazi értékeket. Like ha igazam van had lássa mindenki!!!!
@evleXpro értem, h szereted Máté Pétert meg az értékeket, meg a régi dolgokat, meg akár az újat is, meg akármit, de miért ne lehetne másnak is ugyanígy meg a véleménye a dolgokról? Az a két like-dislike gomb pont azért van ott, h véleményt mondjon. Ha nem tetszik neki, hát dislike-oljon. Ha igen like-oljon. Ez még nem bűn.
@paczy 1438 vs 24, ez a mérleg szerintem reális. Meglepődnék, ha 1.300.000 ember közül senki nem pontozná le, akik lepontozzák azok közül valószínűleg nem a dallal van gondjuk, mert nem tetszik, mert akkor nem is keresnének rá, egyszerűen Máté Pétert nem bírják, mert vagy irigyek, féltékenyek, egyszerűen csak nem bírjál elviselni a külsejét, vagy szakadárosat játszanak. A 24-ből az egyik negatívot egy Orosz csávó adta, aki kommunista elvei mellett így állt ki egy vitánkat követően.
@woodo129 Nem mindenki úgy kerül ide, h rákeres Máté Péterre v akárkire. Pl én sem így kerültem ide. Vagyis simán idekerül vki, akinek fogalma sincs Máté Péterről pl. Nemnagyon hiszem, h akkor az ő külseje, vagy akármilye miatt fogja lepontozni. Persze ezzel nem mondom azt, h nincs olyan aki nem a dal miatt, hanem az ember miatt, v egy vita miatt vagy más miatt pontozza le. Mindenesetre még mindig azt mondom, h azért van a dislike gomb, h használjuk. Akinek nem tetszik, az nyomja be.
@woodo129 lehet. Viszont, kíváncsi vagyok szerinted miért találták ki a dislike gombot. hm? Komolyan érdekel. (mellesleg én nem nyomtam, ha véletlen érdekelne)
Tabáninak "nem majdnem", hanem tényleg sikerült örökre emlékezetesen elénekelni! A véleményemet, többek között alátámasztja az is, hogy a különböző felvételeken ÖSSZESEN kb. annyian kattintottak rá, mint az Ikon Máté Péterre.! Persze a megítélés szubjektív, de Ők ketten egy külön kategóriát jelentenek.
Szerintem ez az egyetlen olyan remekműve amelyben szinte az elejétől a végéig magas tenorban énekel úgy ,hogy szinte ha bárhol is megszólal valahol a rádióban...nem lehet semmihez-senkihez sem hasonlítani azt ahogy elénekli!!!!!!!
A MAI ÉNEKESEKNEK LEGALÁBB 100 ÉVIG KELL GYAKOROLNIUK ,HOGY UTOLÉRJÉK...................szegény Z.Jimmynek sem sikerült!!!!
Magyarország ott végződik, ahol a szivek hagyják magukat kiürülni a magyarságtudat tartalmi összetevőitől-és ez itt - csonka Mo. határain belül a legerősebb. A hőbörgés nem egyenlő a hazaszeretettel-és ez a tévedés VÉGZETES következményekkel jár. Az a generáció, amelyik csak szólamokat puffogat szajkózva-és nem igyekszik tartalmában feltölteni magát nemzeti mibenlétének szellemi elemeivel: halott nemzet. Ugye ez nem halotti tor?
Tegnap lett vége 1 csodálatos szerelemnek... de vége.. és baromi nehéz.. baromi nehéz napok jönnek... ilyen kor van az hogy rengeteg hülyeséget csinál az ember.. ezt megtettem én is ...:(:(
Tegnap lett vége 1 csodálatos szerelemnek... de vége.. és baromi nehéz.. baromi nehéz napok jönnek... ilyen kor van az hogy rengeteg hülyeséget csinál az ember.. ezt megtettem én is ...:(:(
köszönöm a 3 és fél évet életem. Örülök hogy ilyen jó emlékkel gondolok rád,bárcsak meg tudtuk volna lépni azt a picit akkor talán nem így lenne. De fel a fejjel és mindíg előre nézz! Örökre szeretni foglak sosem feledlek, mindíg maradj olyannak amilyen vagy.Talán egyszer még kézenfogva járhatunk.
imádom ezt a számot, mint úgy általában a Máté Péter számokat:)
egyébként lehet valamit arról tudni, hogy kinek/kiknek írta ezeket a dalokat Péter? mert tényleg annyira szépek és mindenkit megragadnak, de lehet tudni, hogy konkrétan kik is voltak az ő szerelmei, vagy hogy egyáltalán hány volt?
Nos ezt a számot nem Péter írta, hanem Nagy Tibor és Bradányi iván szerzőpáros. A dolog érdekessége hogy a dalt eredetileg nem is neki írták, hanem Cserháti Zsuzsának egy párizsi fellépésre. Cserháti lemondta a terhessége miatt és Pétert ajánlotta a szerzőknek hogy ő adja elő.:)Első felesége és szerelme tudomásom szerint Dékány Sarolta volt( ma Koós János felesége). Fiatalon összeházasodtak, és hamar véget is ért. Második felesége pedig Máté Edit.
már 9 hónapja szerelemben égek.. mégis olyan szívfájdító ezt hallgatni, hogy megtörténhet ez Mindannyiunkkal... Hiába vagy jó vagy szép... sajnos nem csak mindig ettől függ... a világ legkedvesebb emberével is megtörténhet, önhibáján kívül... talán ezt a legnehezebb elfogadni az egész világon: egyszer minden véget ér... és amíg tart, addig értékelem.. hogy milyen jó is, hogy van Ő nekem...
sajnos a legtöbb párkapcsolatnak (főleg fiatal korban) tényleg szakítás a vége.
de próbálj ne így állni ehhez, jó reménységed lehet afelől, hogy egy életen át együtt lesztek, ha mindketten alázatosak lesztek egymáshoz, és nem a saját érdekeiteket nézitek. nem ismerlek ugyan, de nagyon szorítok értetek!!! :))
15 embert akinek nem tetszik, agyon kell ütnünk kedves Máté Péter hívő barátaim mert ők vagy nem értik, vagy mert már agyonverték őket és ezért nem értik ezt a halhatatlan remekművet. Hál' istennek mi létszámfölényben vagyunk. :DD
Igazad van,erre van egy közmondás:Ha tudom hogy elesek,akkor leülök!!!
Fáj a múlt,de ez valami szinten mindig fájni fog,csak rajtunk múlik hogy menyire és meddig fog fájni.....életem,sorsom,mindenem csak a kicsim nekem...
Én "ismertem" Pétert! Tudom, hogy olyan érzések voltak benne, amit még nem énkelt ki! de akinken szeme van lásson, akinek füle van halljon és akinek szívevan... az úgyis tudja ...!
Elszállt a nyár, oly messze jár. ..:) -> nyarat !:)
Babecee1992 1 week ago
Imádom...Kár,hogy elment....
atimy76 1 week ago
az jó zenen és én 14 éves vok
jutka53382 1 week ago
Aki ennyire az érzelmek húrjain játszott az csak igaz ember lehetett !
Randonization 3 weeks ago
Rossz hallgatni, de csak azért mert az igazat..énekli (énekelte) Ez majdnem szerelem volt:(..........De ott az a majdnem:(.......Örökre fennfog maradni a zenei énekesek egykori listáján:D
Loveangelslevites 3 weeks ago 2
A "maiak" csak max szolgái lehetnének.......
sngnik1214 3 weeks ago
Ez tökéletes... Mai viszonylatban persze szar. De a mai fiatalok nem táncoltak a Siotourban, Palace-ban, úgy en block kimaradtak a balcsi hangulatból...
janzafrici1 4 weeks ago
Elképesztő ez a hang!!!
NEOGYURMA 1 month ago
Máté Péter a magyar Elvis.
Levente20 1 month ago
Mennyire igaz :(
ThereseOrsos 1 month ago
Nem hittem, hogy van ilyen, de 6 éve az én életemben is eljött AZ a pillanat. Elakadt a szavam, mikor először megláttam. Akkor tudtam, hogy Ő az a férfi akire mindig is vágytam. A beszélgetéseink alatt ez csak erősödött. Attól a perctől fogva mágnesként vonzott, és a vele töltött percek emléke most is itt van... Soha nem volt köztünk semmi hiszen családosak vagyunk mind a ketten. ma már messze jár, és talán sosem fogok vele találkozni... Nagyon FÁJ, mégis hálás vagyok a sorsnak,hogy ismerhetem.
zambori1985 1 month ago
Te vagy a király Máté Péter
matexp44 2 months ago
na flour-nak meg sp-nek 31 gyereke van nem is tudtam
nevekezeteknelkul 2 months ago
@nevekezeteknelkul !Jól mondod!!!!!!!!
andreaszala1 1 month ago
Szerintem sem kell a lepontozókkal foglalkozni. Mit változtatnak meg? Semmit. Amúgy meg a magánügyük, mindenkinek az tetszik, ami, és kész.
MrFecni 2 months ago
ennél szebb szerelemi ballada nem létezik, szerencsére lehet belőle erőt meríteni.
rustyjamesful 2 months ago
a mai daloknak közel sincs ilyen hangulatuk! nagyon szeretem máté péter összes dalát
polskimania 2 months ago
27 ember majdnem szerelmes volt;)
xaositectz 2 months ago
AÚÚÚÚ! ÉS TÉNYLEG SZERETTEM VOLNA HA ŐŐŐŐŐŐ LETT VOLNA A AZ IGAZI DE HIBÁZTAM KÁR HOGY NEM LETTEM AZ IGAZI
vilmar669 3 months ago
Ami igaz-igaz isteni hang isteni énekes! Máté Péter Egy ikon Magyarország ikonja szerencsés vagyok hogy hallhattam és hallhatom a mai napig is!
vilmar669 3 months ago
Kállai Csabát keresem 1966-ban született Keszthelyen segítsenek kérem
vilmar669 3 months ago
jooo isss
Kittinino20 3 months ago
Akárki akármit mond,ez az ember egy legenda !!!
És a mai kerítés rugdosós (zenékkel) nem is említeném egy lapon.
73maxd 3 months ago 2
Jó, jó, tudom, sokan le akarjátok tölteni, de az a kis lefelé mutató kéz nem a letöltést jelenti!
10dkovatsa 3 months ago
Van úgy ,hogy csak rövid ideig hajol fölénk a szerelem :(
MrKakukkfog 3 months ago 2
@MrKakukkfog És van úgy hogy azt hisszük hogy szerelem és kész átverés!
szokeeva3 3 months ago
Ja
nattibi1 3 months ago
Nagyon szépen köszönöm from a Moravian (Czech republic) living in Sweden.
josfol 3 months ago 2
...
beaban0608 3 months ago
Akinek ezek nem tetszenek ne jöjjenek ide. Én Most 38 éves leszek, két nagyfiam van, de amit a Máté Péter énekelt vagy az Apostol, Balázs Fecó stb. soroljam? Aki ezeknek a szövegét nem érti az lelki szegény, és sajnálom. Én bármit meghallgatok szivesen és nem degradálok le semmit és senkit. Puszantok mindenkit.
Quickandpainfull 4 months ago 15
THE BEST...
timikeneni 4 months ago
Gyönyörű !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
robinsoniram 4 months ago
És nagyon szomorú ...
NZani67 4 months ago
en 17 éves vagyok és szeretem Mate Péter zenéit es szeretem zenélni is:D;);):*:*
cininoedward1 4 months ago 4
Nem értek azzal egyet hogy a mai fiatalok nem ismerik a zene fogalmát...14 éves létemre az összes régi nagy énekest, és számukat ismerem és imádom... Szerintem nem kortól vagy generációtól függ ez. Természetesen más hogy miket hall mostanság az ember, de aki olyan az megtalálja amit akar. Nem szükséges hogy abban a korban éljünk mikor ezen emberek éltek, mert a nevük és a zenéjük örökre fennmarad, lehetőséget adva ezzel a további generációknak arra hogy megismerjék a ZENÉT.
Mbogeszka 5 months ago 37
@Mbogeszka hahh, 14 évesen azért lehetne egy kicsit több eszed is. Nem baj ha nem tetszik, de akkor nem kell hallgatni. Ilyen egyszerű!
mmikkkee 1 month ago
@mmikkkee kérlek szépen, az én eszemmel nincs túl nagy baj. Félreértetted. Nekem ez egy kedvenc szám. Sőt azt próbáltam érzékeltetni, hogy nagyon sok mai fiatalnak még mindig ilyen számok a mérvadóak. Szóval én nem azt mondtam ezzel hogy nem szeretem, én azzal nem értek egyet hogy minden mai fiatal azokat a számokat hallgatja, amiket a "21. század zenéjének" neveznek .
Mbogeszka 1 month ago
imádom ezt a számot (14 éves vok)
JarnoTrulli18 5 months ago 3
Az a 24 ember idióta,nem azért mert nem tetszik nekik hanem mert egy ilyen embert lepontoznak...! Verebek.-.-"
denike101 5 months ago
hátborzongatóan szép
hangfa3 6 months ago
Ez a szám gyönyörű ! És veterán ! Az a 24 ember valami sp (surmó pöcs) imádó gané lehet !
mrgamemaster47 6 months ago 3
Ez még zene volt nem úgy mint most. A mai fiatal nem tudja mi a zene és nem is fogja már tudni , mert ilyen zene sajnos már nincs és nem is lesz soha , sajnos. Imádom Máté Péter összes számát!
kiskusi01 7 months ago 5
MagyarVagyok.hu!
magyarvagyokPontCom 7 months ago
Szíves elnézésed kérem,Henrik.De az az érzésem, valami rossz puska durrant.Miért gondolod,hogy 62.embernek,nem Máté Péter az egyik kedvenc énekese?De dicséretes a felháborodásod.Bátorságra vall, és én a bátor emberek előtt tisztelgek.Békét a sérelmednek, valamit el szúrhattam...Bocs....10.40
mezeisandor1 7 months ago
E két hozzászólóval teljes mértékig egyet értek.A mai fiatalság érzelem szegény!
mezeisandor1 7 months ago
@mezeisandor1 ezt kikérem magamnak, és a hozzám hasonlók nevében is. 17 vagyok, és egyik kedvenc magyar előadóm Máté Péter, de szeretem LGT-t, Korált, Fonográfot is. És ez csak a magyar részről. Ezeken kívül minden nap hallgatok legalább egy órányi komolyzenét, kedvencem Chopin. Érzelem szegény? Minden naplementét megnézek, amikor csak ráérek, imádom nézegetni a csillagokat, tudok egy csomó csillagképet is, imádok parton ücsörögni és csak nézni a hullámokat. Ezek után még érzelemszegény vagyok?
RonaiHenrik 7 months ago 5
@mezeisandor1 Azért az ilyen kijelentések mögé illik odaírni, hogy "tisztelet a kivételeknek". Jómagamat sem tartom érzelem szegénynek. Hasonlóan vélekedem, mint a korábban hozzászólt RonaiHenrik. 26 éves vagyok, de a régi magyar előadókat nagyra becsülöm és fejet hajtok előttük! A természetben érzem magam a legjobban, ahol lehet gyönyörködni mindenben, amit az emberi szem lát, ahol mindent annak lát aminek akar. Tegnap este másfél órán át néztem, csendben ahogy villámlik 15 másodpercenként....
Mr3lmagico 6 months ago 3
Régen Nagy Zenéi voltak! Neki és leg több nagyon jó!!!! Még a ma napig is vannak olyanok akik halgatják a zenéitt Köztük én is
Alias:Dj Dév
199502162418 7 months ago
Dalai és Ő mindig szívemben él!
kcsuti 7 months ago
Sajnos ezeket az érzéseket is át kell élnünk!!! :(
MrEszenyiV 7 months ago
Hihetetlen ,hogy 8 mondattal ennyi mindent kilehet fejezni.Hát ez nem semmi !!!!!!!!!
tiborca5639 7 months ago 3
Hát elmúlt, ma sem értem, hogy miért?
Mégis úgy fáj, hogy elmentél, elhagytál. =((=((=((miert?!
OttiliaXD 7 months ago
Annak a 24 embernek, akinek ez nem tetszik, nincsenek érzelmei.
90b3m28 7 months ago in playlist Máté Péter 3
Részemről igen Drágám!
Julcsi181 7 months ago
,,EZ MAJDNEM SZERELEM VOLT"
erca59 7 months ago
az a 24 ember aki nem-el szavazott Sp-rajongó!!! Rohadjon meg Sp. meg az összes buzi tinisztár aki nemtudja hogy mi az a ZENE!!!!!!Lájk!! ha igazam van
HUNGARY202 7 months ago
Elmúlt......ma sem értem hogy miért...
raczne63 8 months ago
ajjjjjjjjjjjjjjjjj de rosz ez az egész érzés
balint17ful 8 months ago
Comment removed
CSUCSU1234 8 months ago
Ne búslakodjatok!! Ez egy vidám dal!!!
Neprica 8 months ago 2
11éves voltam amikor először hallottam és nem értettem. Ma 38 vagyok és sajnos már értem. Nálam nem múlt el mégis véget ért. Miért kell így lennie?
1972sandri 8 months ago 5
This has been flagged as spam show
Kedves Máté Péter rajongók! Június 24-én 20.30-as kezdéssel a budai várban a Nemzeti Galériánál Máté Péter emlékest lesz Tabáni István és Máté Péter zenekara, a Főnix fellépésével. Én ott voltam májusi első közös koncertjükön, s mondhatom, felejthetetlen élmény volt. István valóban Máté Péterhez méltóan énekli Péter dalait. Gyertek el, érdemes! (A májusi koncerten készült videókat megtaláljtok itt a youtube-on)
schprachy 8 months ago
This has been flagged as spam show
A FilmLink Facebook oldal regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. Számos teljes idős Youtube film is szerepel rajta.
RitterTeodor 9 months ago
Mati <3
SuperCandykiller 9 months ago
meg mindig :))))) mate :)))
jayden2x13 9 months ago
kar hogy ami elmult nem jon visza mar
67tulipan 9 months ago 3
Nem az a lényeg, hogy kinek nem tetszik, hanem csak azt kell megnézni, hogy hányan hallgatták, nézték meg! És hogy hány embernek tetszik!
szabina841215 9 months ago 4
Elsem lehet tudni ki az a 19 valami kis köcsögök akik nem értik meg a szív igaz szavát. Bár én is csak 16 vagyok de imádom és mindig sirok egykét Máté Péter számon. :'( de nem zavar ezek magyarországon a legszebb dalok. sőt megkockáztatom hogy az egész világon :)
DinoMisoo 9 months ago in playlist máté péter
@DinoMisoo
Tök mindegy, hogy hány éves vagy! Én 27 éves fejjel sírok jó pár Máté Péter számon! Pedig nem először hallom őket! És tényleg ezek a legszebb számok!!!!!!!
szabina841215 9 months ago 2
Comment removed
Maliarda89 10 months ago
Comment removed
InvalidAttitude 10 months ago
Őszintén! Miért kell lepontozni annak a 19 embernek?Ezek örök Slágerek és sohasem fogom őket elfelejteni a szövegét.Rá igazán Büszke lehet Magyarország! Én nem szidom a tinisztárokat de azt a 19 embert nem értem , hogy miért nem lehet békénhagyni az igazi értékeket. Like ha igazam van had lássa mindenki!!!!
evleXpro 10 months ago 273
@evleXpro értem, h szereted Máté Pétert meg az értékeket, meg a régi dolgokat, meg akár az újat is, meg akármit, de miért ne lehetne másnak is ugyanígy meg a véleménye a dolgokról? Az a két like-dislike gomb pont azért van ott, h véleményt mondjon. Ha nem tetszik neki, hát dislike-oljon. Ha igen like-oljon. Ez még nem bűn.
paczy 8 months ago
@paczy 1438 vs 24, ez a mérleg szerintem reális. Meglepődnék, ha 1.300.000 ember közül senki nem pontozná le, akik lepontozzák azok közül valószínűleg nem a dallal van gondjuk, mert nem tetszik, mert akkor nem is keresnének rá, egyszerűen Máté Pétert nem bírják, mert vagy irigyek, féltékenyek, egyszerűen csak nem bírjál elviselni a külsejét, vagy szakadárosat játszanak. A 24-ből az egyik negatívot egy Orosz csávó adta, aki kommunista elvei mellett így állt ki egy vitánkat követően.
woodo129 8 months ago
@woodo129 Nem mindenki úgy kerül ide, h rákeres Máté Péterre v akárkire. Pl én sem így kerültem ide. Vagyis simán idekerül vki, akinek fogalma sincs Máté Péterről pl. Nemnagyon hiszem, h akkor az ő külseje, vagy akármilye miatt fogja lepontozni. Persze ezzel nem mondom azt, h nincs olyan aki nem a dal miatt, hanem az ember miatt, v egy vita miatt vagy más miatt pontozza le. Mindenesetre még mindig azt mondom, h azért van a dislike gomb, h használjuk. Akinek nem tetszik, az nyomja be.
paczy 8 months ago
@paczy annyira borzalmasan érvelsz, hogy az már fáj :)
woodo129 8 months ago
@woodo129 lehet. Viszont, kíváncsi vagyok szerinted miért találták ki a dislike gombot. hm? Komolyan érdekel. (mellesleg én nem nyomtam, ha véletlen érdekelne)
paczy 8 months ago
@paczy szerintem az a 24 ember azt hittem a lefelé mutató kézre, hogy a zene letöltése, nem pedig hogy dislike
woodo129 8 months ago
@woodo129 nincs több kérdésem:)
paczy 7 months ago
Comment removed
79HRitchie 6 months ago
@evleXpro Őszintén! Miért kell ezzel foglalkozni? ....lehet mást is csinálni Pl.: te is csak élvezd a zenét. a képanyag úgy is szar. :)
79HRitchie 6 months ago 2
@evleXpro és a többi: Mindenkinek lehet saját véleménye, nekem pl tetszik, de ez nem azt jelenti, h mindenkinek kell, hogy tetszen.
feher008 4 months ago in playlist YouTube Mix for Mate Peter
@evleXpro Mi a tököm történik akkor, ha valaki lepontozza?! Ez a véleménye. Miért zavar ez téged és miért kell beleugatnod?
Lehet, hogy rossz emlékeket ébreszt benne. Vagy egyszerűen csak nem jön be neki ez a stílus. Hadd fejezze ki.
Argathronn 2 months ago
Hihetetlenül gyönyörű ez a dal!!!Imádom!!!
anitikke 10 months ago 2
Van 19 akinek ez nem tetszik?? :O
balintmagda 10 months ago
Kíváncsi vagyok arra,hogy milyen emberek azok,akiknek nem tetszik ez a gyönyörű szám!
TheSinya93 10 months ago 20
@TheSinya93 lelki szegény, buta emberek :) nem kell tovább ragozni
Merci99969 4 months ago
@TheSinya93 én nem vagyok rájúk kíváncsi!
WeeDingable 4 months ago
@TheSinya93 nem emberek:)
fr4nkyie 3 months ago
@TheSinya93 Lenne egy tippem.....
hungri100 2 months ago
Tabáninak "nem majdnem", hanem tényleg sikerült örökre emlékezetesen elénekelni! A véleményemet, többek között alátámasztja az is, hogy a különböző felvételeken ÖSSZESEN kb. annyian kattintottak rá, mint az Ikon Máté Péterre.! Persze a megítélés szubjektív, de Ők ketten egy külön kategóriát jelentenek.
optikaful 10 months ago
Imádom!!! :)
krisztina790617 11 months ago
Nagyon jó pedig csak 1 milióan nézték meg a belgánál szarabb nincs és azt mégis 2-szer annyian nézik! Ez Magyarország!
17aron17 11 months ago 4
@17aron17 igényes és szép zenét kevesen hallgatnak. igényes és értelmes kommentet kevesen írnak. ne légy köztük te is.
theshdwfghtr 10 months ago 2
Ez gyönyörű ez a dal Nekem szerencsére nincs ilyen élményem ami a dallal kapcsolatos . De nagyon szeretem .
ada1219 11 months ago
Ez majdnem szerelem volt...
susanneclaire11 11 months ago 2
Egy remekmű, amely örökzöld. Létezik, hogy valakinek nem tettszik? Lehet, hogy azoknak nincsenek érzéseik, érzelmeik.....
82cica 11 months ago
Szerintem ez az egyetlen olyan remekműve amelyben szinte az elejétől a végéig magas tenorban énekel úgy ,hogy szinte ha bárhol is megszólal valahol a rádióban...nem lehet semmihez-senkihez sem hasonlítani azt ahogy elénekli!!!!!!!
A MAI ÉNEKESEKNEK LEGALÁBB 100 ÉVIG KELL GYAKOROLNIUK ,HOGY UTOLÉRJÉK...................szegény Z.Jimmynek sem sikerült!!!!
tekanorbi 11 months ago
Nagyon szeretem a számait, hangját, zenéjét. Gyönyörű ez a szám!!!!!
HARGITA11 11 months ago
nehéz beszélni az ilyen dolgokról, jó hogy meg lehet osztani ezt a számot.
linkedgar 1 year ago
szeretem a bogit
bofe25 1 year ago
Szeretem a hangját,a zenéjét.!!!!!
1929kati 1 year ago
most egy hajszál hilyán h sírok nagyon szeretem a kedvesem
laci117HUN 1 year ago
Nagy veszteség érte anno a zeneipart is Máté Péter halálával:((
Gyönyörű ez a dala is.................
Csillagviragful 1 year ago
Nagyon szeretem!!
MrCsaba0408 1 year ago
17 embernek jobb sp és fluor!!
mackomama0130 1 year ago 2
Az álmok ködfátyolát én téptem szét! :( Sajnos. Szeretlek!
bfildi1983 1 year ago
ha meg elt volna 30 evet...
Euphoria6030 1 year ago
44 helyett '46 sajnos
jeromoss1 1 year ago
Magyarország ott végződik, ahol a szivek hagyják magukat kiürülni a magyarságtudat tartalmi összetevőitől-és ez itt - csonka Mo. határain belül a legerősebb. A hőbörgés nem egyenlő a hazaszeretettel-és ez a tévedés VÉGZETES következményekkel jár. Az a generáció, amelyik csak szólamokat puffogat szajkózva-és nem igyekszik tartalmában feltölteni magát nemzeti mibenlétének szellemi elemeivel: halott nemzet. Ugye ez nem halotti tor?
Magyarvagyok . com
nofenebenne 1 year ago 56
@nofenebenne ne legyél radhista!!!
K1Kist 8 months ago
@nofenebenne tetszett ez a komment ! gondoltam megírom egy "like" jel nem elég
mibaja 7 months ago 2
Nekme is sok a rosz emlék de az a gond hogy akit szeretem az meg csalt és nem tutam mit csinálni egy másik pasival :-(((
karpatiaHUN 1 year ago
@karpatiaHUN Micsoda? Hogy egy másik pasival nem tudtál mit csinálni, vagy egy másik pasival csalt meg?
Bresalio 1 year ago
This has been flagged as spam show
Tegnap lett vége 1 csodálatos szerelemnek... de vége.. és baromi nehéz.. baromi nehéz napok jönnek... ilyen kor van az hogy rengeteg hülyeséget csinál az ember.. ezt megtettem én is ...:(:(
xdlacaxd 1 year ago

Tomsanders9 1 year ago
Nekem is csak egyoldalu szerelem volt sajnos.söt most is szeretem de nem kaphatom vissza,ami nem is volt az enyém.
lezuziusz82 1 year ago
Én nem akarom visszakapni ami nem is volt. Nagyon szép szám.
Sly830403 1 year ago
Én nem akarom visszakapni ami nem is volt. Nagyon szép szám.
Sly830403 1 year ago
15 agyamputált is megnézte ezt a videót...
macilacee 1 year ago
Én 7 év után vesztettem el az igazit. Sajnos többé a karácsony sem az igazi számomra. Ez nem majdnem, hanem tényleg szerelem volt...
0oNick7o0 1 year ago
Majdnem sikerült már, egy lépés volt csak az ég!
köszönöm a 3 és fél évet életem. Örülök hogy ilyen jó emlékkel gondolok rád,bárcsak meg tudtuk volna lépni azt a picit akkor talán nem így lenne. De fel a fejjel és mindíg előre nézz! Örökre szeretni foglak sosem feledlek, mindíg maradj olyannak amilyen vagy.Talán egyszer még kézenfogva járhatunk.
MrTonier 1 year ago
Mindig az a perc a legszebb perc, mit meg nem ád az élet...
susanneclaire11 1 year ago
imádom ezt a számot, mint úgy általában a Máté Péter számokat:)
egyébként lehet valamit arról tudni, hogy kinek/kiknek írta ezeket a dalokat Péter? mert tényleg annyira szépek és mindenkit megragadnak, de lehet tudni, hogy konkrétan kik is voltak az ő szerelmei, vagy hogy egyáltalán hány volt?
engem nagyon érdekel:)
ARANYOSOM 1 year ago
@ARANYOSOM
szia!:)
Nos ezt a számot nem Péter írta, hanem Nagy Tibor és Bradányi iván szerzőpáros. A dolog érdekessége hogy a dalt eredetileg nem is neki írták, hanem Cserháti Zsuzsának egy párizsi fellépésre. Cserháti lemondta a terhessége miatt és Pétert ajánlotta a szerzőknek hogy ő adja elő.:)Első felesége és szerelme tudomásom szerint Dékány Sarolta volt( ma Koós János felesége). Fiatalon összeházasodtak, és hamar véget is ért. Második felesége pedig Máté Edit.
stefi144 1 year ago
már 9 hónapja szerelemben égek.. mégis olyan szívfájdító ezt hallgatni, hogy megtörténhet ez Mindannyiunkkal... Hiába vagy jó vagy szép... sajnos nem csak mindig ettől függ... a világ legkedvesebb emberével is megtörténhet, önhibáján kívül... talán ezt a legnehezebb elfogadni az egész világon: egyszer minden véget ér... és amíg tart, addig értékelem.. hogy milyen jó is, hogy van Ő nekem...
Békesség:
Lana*
LanaPetrov 1 year ago
@LanaPetrov
sajnos a legtöbb párkapcsolatnak (főleg fiatal korban) tényleg szakítás a vége.
de próbálj ne így állni ehhez, jó reménységed lehet afelől, hogy egy életen át együtt lesztek, ha mindketten alázatosak lesztek egymáshoz, és nem a saját érdekeiteket nézitek. nem ismerlek ugyan, de nagyon szorítok értetek!!! :))
ARANYOSOM 1 year ago
@ARANYOSOM Köszönjük szépen... nagyon kedves vagy... Néked is Minden szépet és jót.. :* békesség, cupp, Lna*
LanaPetrov 1 year ago
15 embert akinek nem tetszik, agyon kell ütnünk kedves Máté Péter hívő barátaim mert ők vagy nem értik, vagy mert már agyonverték őket és ezért nem értik ezt a halhatatlan remekművet. Hál' istennek mi létszámfölényben vagyunk. :DD
barpetre 1 year ago 2
Szerintetek hogyan tudom ezt a számot elküldeni e-mail-ban?
Georgina319ful 1 year ago
fasza zene
nagyon bírom
1958ashley 1 year ago
This has been flagged as spam show
buzivokimádomhaseggbeqrnaksoványkövérférjesfacérkiskorúnagykorúmind1csakdőljönbepedofilházasságtörőállatvokaljshazugebokádékféregvilágleg<latrasunyiképmutatóimádomhaazélősködősunyiáljtsátánkéjdögringyókszívjákafaszomatrohadtpiócákavérmetiskiszívjákkizseblnekdenekm+érimrtnonstopqr6okésJehovátgyaláz6ommindnkit+botránkozattokmárezerévedeszarokráamígezekagerinctelenringyókaafaszomraszorulvavonaglanakésaKirályságterembenisnonstopkéjnyáladzanak
czikajani 1 year ago
hogy kerül ide a gumimaci?
panzer424 1 year ago
nem bírom abbahagyni a hallgatását :)
panzer424 1 year ago
Kis Dóri (L) T_T (L)
nagykos13 1 year ago
Nagyon szép szám =)
nagykos13 1 year ago
Legborzasztóbb a plátói szerelem,ha nincs válasz
oldwwolf1 1 year ago
Annal jobban semmi se faj, hogy mar valaki mast szeret s teged konnyeden elfeledett....:(
Edimen89 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Edimen89 Czika János postás baszógép ál Jehova Tanúja képmutató Sátán magva ál-JT kurvák és összes világi kurva baszó hazug mocskos hűtlen aidses féreg Istengyalázva botrány kúrógép nonstop úton-útfélen farkalást seggbekúrást vállal. Jelentkezés fő feltétele hogy képmutató légy. Dohány utca 13. Nádudvar 4181 H.B.megye, imád szextelefonálni emilezni sms-ezni a képmutatásban idős beteg rászoruló leszarásban úttörő ál-JT-ringyóival szemmel-szájjal baszni 06303267765, 06707737642, 06304089850
qiqqrosatancikacsalo 1 year ago
szep
MsMar1969 1 year ago
Az a baj, hogy a döntéseinknek igazán csak később van eredménye, hosszú idő után látjuk csak, hogy korábban jól döntöttünk-e, vagy sem. ...
Csilluci986 1 year ago
@Csilluci986
Igazad van,erre van egy közmondás:Ha tudom hogy elesek,akkor leülök!!!
Fáj a múlt,de ez valami szinten mindig fájni fog,csak rajtunk múlik hogy menyire és meddig fog fájni.....életem,sorsom,mindenem csak a kicsim nekem...
zolyx31 1 year ago
This has been flagged as spam show
@zolyx31 Czika János postás baszógép ál Jehova Tanúja képmutató Sátán magva ál-JT kurvák és összes világi kurva baszó hazug mocskos hűtlen aidses féreg Istengyalázva botrány kúrógép nonstop úton-útfélen farkalást seggbekúrást vállal. Jelentkezés fő feltétele hogy képmutató légy. Dohány utca 13. Nádudvar 4181 H.B.megye, imád szextelefonálni emilezni sms-ezni a képmutatásban idős beteg rászoruló leszarásban úttörő ál-JT-ringyóival szemmel-szájjal baszni 06303267765, 06707737642, 06304089850
qiqqrosatancikacsalo 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Csilluci986 Czika János postás baszógép ál Jehova Tanúja képmutató Sátán magva ál-JT kurvák és összes világi kurva baszó hazug mocskos hűtlen aidses féreg Istengyalázva botrány kúrógép nonstop úton-útfélen farkalást seggbekúrást vállal. Jelentkezés fő feltétele hogy képmutató légy. Dohány utca 13. Nádudvar 4181 H.B.megye, imád szextelefonálni emilezni sms-ezni a képmutatásban idős beteg rászoruló leszarásban úttörő ál-JT-ringyóival szemmel-szájjal baszni 06303267765, 06707737642, 06304089850
qiqqrosatancikacsalo 1 year ago
Ez neked szól Kicsikém! Laci
oldwwolf1 1 year ago
This has been flagged as spam show
@SenoritaFlorencia HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
Én "ismertem" Pétert! Tudom, hogy olyan érzések voltak benne, amit még nem énkelt ki! de akinken szeme van lásson, akinek füle van halljon és akinek szívevan... az úgyis tudja ...!
wagabister 1 year ago
This has been flagged as spam show
@wagabister HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
@qiqqrosatancika ,hát ez komoly.
Van még ilyen a tarsolyodban?
zolko6931 1 year ago
@zolko6931
nem, több nem lesz, hála a "block user" gombnak ;)
woodo129 1 year ago
@woodo129
Kár. Nekem tetszett.
zolko6931 1 year ago
@zolko6931
Kár. Nekem nem:)
woodo129 1 year ago
This has been flagged as spam show
@zolko6931 HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
69hella69 Sikeres gyógyulást
oldwwolf 1 year ago
This has been flagged as spam show
@oldwwolf HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
Bizony,ez majdnem szerelem volt:(
"Elszált a nyár,oly messze jár"
"Mégis úgy fáj,hogy elhagytál"
Isten veled Kincsem,és kívánom,hogy légy nagyon boldog!
dzoltan001 1 year ago 24
This has been flagged as spam show
@dzoltan001 HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
@dzoltan001 Ne búslakodj, ha szeret, újra rád talál. :)
McRicky96 8 months ago
quqqrosatancika, kezeltesd magad!
oldwwolf 1 year ago
This has been flagged as spam show
@oldwwolf CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
This has been flagged as spam show
Hát elmúlt 4 év egy olyan emberrel aki nem érdemelt meg...
wildcat2287 1 year ago
Ezt hívom zenének.
bandita13 1 year ago
This has been flagged as spam show
@bandita13 hűtlnebbalJASABBHAZUGABBLATORM.VALAHACzikaJánospostásqrógépálJ.TanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszsvilágiqrvabaszóhazugmocskoshűtlnféregaidsesösszsqrvátIstngyalázva+qróbotrányqrógépn.stopútonútfélnqrástseggbeqrástvállalválogatásnélkülmkijlntkezhetmramitlegjobbanszretaqrás+qrvaseggítés1etlnfltételh.képmutatól1enJlntkezni:DohányuccaNádudvar4181H.B.m1e,imádszextlefonálniemilezni:06303267765, 06707737642 06304089850 czikajani@t-online.hu@freemail.hupedofilházasságtörő
qiqqrosatancika 1 year ago
Beleszerettem egy amerikai magyar lányba,de a szerelem egyoldalú és Ő
el is utazott haza. Azóta nem találom magam,csak ez a tökéletes zene adja
vissza az énemet. Köszönöm MátéPéter!
oldwwolf 1 year ago
@oldwwolf
én 1német srácba.de..áááá:'(
69hella69 1 year ago
This has been flagged as spam show
@69hella69 HAMISSÁTÁNKUTYAKÉJDÖGKÍNGÖRCSÖSNONSTOPCZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVALKÉJNYÁLADZÓSUZEMMELSZÁJJALBASZÓÁLJTRINGYÓKMEGAFFEKTÁLNAKTÉGEDISMKIGYŰLÖLIŐKETGYŰLÖLKÖDŐUNDORÍTÓFÉRGEKtolvajsátánkéjdög30ezüstössátánkurvaáljtbaszóczikadögszarjankóseggbefarkaljaavénhülyebuzeránsáljtsátándögöketakikegynemvéletlenültitkoltanálbaszójátékbanittverikkiabuzifaszukatayoutube-on
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
nagyon szep
1bellacska 1 year ago