Tudjátok, mi a legszebb az egészben? Az, hogy úgy néz ki, egy hatalmsat fordul velem a világ reményeim szerint az elkövetkezendő időszakban és nagyon régen várom már: ha minden összejön, közel kerülök gyermekkori álmom megvalósításához. Kevés szám, dal van, ami meglibabőröztet, futtatja a hideget a hátamon avyg éppen hajszál híján ríkat meg. Ezen kevés szám, dal egyike eme remekmű. Pár példát hoznék még fel: Himnusz, Szózat, székely himnusz, székely fohász.
Zoli! Jól láttam, hogy az MM előzenekara volt valami popbandának márciusban? Nem is tudom, melyiknek, de láttam a metróaluljáróban. Bon-Bon? Vagy melyik?
Azok a gyerekek olyan cukik a klipben=) amúgy én imádom a zenekart is,hooligans után ők a kedvenceim,csak kár hogy nincs annyi koncertjük igy sajnos eddig csak egy MM koncira tudtam eljutni=(
nemtudom hogy keverik össze a csipával én nagy hooli fan voltam és teljesen más! szerintem most ez jobb a hooligans nyálas lett régen sokkal keményebbek voltak!
@MAUSE19890205 Lófaszt.Ez egy szar énekes,csipának ezerszer jobb a hangja.Sokkal de sokkal jobb,tisztább,tetszetősebb.De valójában utálom mind a kettőt,de csipának akkor is jobb a hangja.Nem akarok veled összeveszni semmiképpen,de a tény az tény.Csipa jobb.
@90Medve lehet jobb de legalább andris tudja szöveget nem úgy mint csipa általába nem is tudja h van hotel mámor + félember és nem szar te vagy szerencsétlen
Azért a hangjuk picit hasonlít, ezen felül a zenei hangzásuk is:) Ha valaki rádióban hallja ezt először úgy, hogy nem mondják be előtte, hogy mi ez, akkor összetéveszthető. Persze sokszori meghallgatásra már hallani, hogy Csipának picit más hangja van, de először még nem feltétlenül:)
Ez egy igazán nagyon jó szám. A srácban nem sok élet van ebben a videóban, mikor a mikrofonállványba kapaszkodik (meg is lepődtem), de remek a hangja, a zene meg igen tetszetős. Szeretem nagyon.
2.Még a nem tetszést is ki lehet fejezni kultúráltan, írd azt, hogy nem jön be s ennyi, csak ne ilyen közöségesen, de amint látom eddig nem jutottál el gondolatban.........
sose néztem meg tüzetesebben ezt a klippet és majdnem leestem a székről a megdöbbenéstől mikor felfedeztem rikit és barbarót nah meg persze szaszát :D :D
A Dance zenekarnak annyi köze van a Hooligans-hoz, hogy az 1992-ben Szerencsről feljött embereket bevették.
1990-ben már volt egy Dance lemez, amihez a mostani embereknek nincs közük.
A Machine Mouse énekes Andris szülinapi buliján lettek Hooligans, amikor is Tibiék játszották a Motley Crue Hooligans Holiday -című dalát, amit akkor Andris énekelt.
1986-tól zenélnek együtt a Hooligans tagok ÉS 1992-ben felvették a Dance nevet.1993-ban megjelent az Ördög vagy angyal című kiadvány melyből két hónap leforgása alatt 20 000-et sikerült eladni.
Szóval mi volt előbb?A Machine v. a Hooligans?
1996-ban a csapat felvette a „Hooligans" nevet, de a stílusjegyeiket megőrizve zenéltek tovább.....
I love this song, but I can't understand an single word! So, I'm keen to know what about is this song. Could someone, please, translate lyrics in to the one of following languages: Latvian, Spanish, German, English or Russian. I'd be wery gratefull.
Mikor legeslegelőször hallottam ezt a számot a klippel együtt,azt hittem,hogy a Hooligans,cska észrevettem,hoyg valami fura...:D Sokan mondják,hogy majmolják őket,és van benne valami,de ez a szám nagyon Jóra sikeredett:) grat nekik!
Dettó, szerintem is tiszta Hooligans. A csávónak még a hangja is olyan mint a Csipának.
Ennyit erről.
Kicsit mű a dolog.
Az előbb jegyeztem meg egy fórumon hogy van egy ba***tt jó dal amit a húgom mutatott meg. valami osztálytársa találta.
Együtt elérjük, a címe vagy valami hasonló de van egy állat verziója aminek aza címe hogy "basszá rá hangerőt" kész a dolog. Keressétek meg. Ilyen idióta embereket... :-) de jó szerintem.
ezt halgattam tavaly télen,mikor összejöttem egyik bnőmmel...hajnali 2 kor :D
Gypsykiller100 2 months ago
csodás ez a szám! :) imádooom
Gypsykiller100 2 months ago
Mikor jöttök Dunaújvárosba megint??? ;)
kicsisweet 2 months ago
KIA OPIRUS RULEZ!!!
sztibor0721 2 months ago
Comment removed
b4lu95 3 months ago
CSESZMIR A KIRÁLY!!(Szmog Riadó)
Popeye1974Yamaha 4 months ago
paródijája is jó lett. Ez a dal is jó
MTamas1987 5 months ago
Ki az akinek nem tetszik?
medzsi3 6 months ago
Imádom ezt a számot =D Kit érdekel, hogy hasonlít-e a Hooligansre? Mind a kettő perfekt =D
TheBiamond 6 months ago 2
tök hooligans...
+
hangyi074 6 months ago
A zene nagyon jó, de a klip elég silány.
1980Karesz 6 months ago
ez a szám nagyon zsír már nagyon rég hallottam
szomoruszamuraj1 10 months ago
imádom ezt a számot akárhányszor végig tudom halgatni nagyon jó
gwarro15 11 months ago
ahányszor meg hallgatom , annál jobban tetszik a zenéjük!
60395702 1 year ago
Király zene!!!
2478212 1 year ago
Az első 5 mp:Whitesnake - Now You're Gone
Mariskalelkem 1 year ago
áhh és megtaláltam :)
hmm sztem ilyennek kéne lenni minden magyar zenének és nem mindenhol az SP meg a Lola ugrálna ,
:)
köszi DAmi h megmutattad
katee24680 1 year ago
Az előzőhöz hozzáfűzném még ezt:
Emberek! Ez zene. Nagyon jó zene méghozzá.
Annyit tudok mondani, hogy csak így tovább!
toteszke 1 year ago
Üdv ismét!
Tudjátok, mi a legszebb az egészben? Az, hogy úgy néz ki, egy hatalmsat fordul velem a világ reményeim szerint az elkövetkezendő időszakban és nagyon régen várom már: ha minden összejön, közel kerülök gyermekkori álmom megvalósításához. Kevés szám, dal van, ami meglibabőröztet, futtatja a hideget a hátamon avyg éppen hajszál híján ríkat meg. Ezen kevés szám, dal egyike eme remekmű. Pár példát hoznék még fel: Himnusz, Szózat, székely himnusz, székely fohász.
toteszke 1 year ago
Sziasztok! Nagyszerű szám. Komolyan mondom, hogy a hideg futkos a hátamon, akkorát alkottatok! ;)
toteszke 1 year ago
de rég hallottam, és úgy szeretem:))
Evita091 1 year ago
minden elismerésem fiuk, a gitáros srác nagyon ügyes, gyertek Erdélybe is...
nosugar1000 1 year ago
Minden megállapításod arany kedves Keszler Lőrinc.
dandozolika 1 year ago 3
roppant fantáziadús akkordmenete van a dalnak...
TheChance80 1 year ago
\m/
sunnysys 1 year ago
nagyon jo!!!!
Magyar126 1 year ago
Nah ez aztan egy nyalas SZ@R !!!
PBoroka 1 year ago
Zoli! Rajta vagy a R'n'R Swindle Tüzesvíz koncertvideóján. Jól nyomjátok a régi MM nótákat! :)
captaincold1990 1 year ago
a dobos keményen odateszi magát...
kozi666666kozi 1 year ago
imádom ezt a klippet ^^
lilocsibe 1 year ago
Piciszoszi2 Nagyon jó ez a szám! Imádom őket.. :))))))))))
piciszoszi2 1 year ago
Zoli! Jól láttam, hogy az MM előzenekara volt valami popbandának márciusban? Nem is tudom, melyiknek, de láttam a metróaluljáróban. Bon-Bon? Vagy melyik?
captaincold1990 1 year ago
@captaincold1990 pff legfeljebb a bon bon lehetne az ö elózenekaruk...
TheSpyChecker 1 year ago
ez jo zene nagyon tetszik nekem
mrCsako1 1 year ago
Pedig elég könnyű összekeverni a két zenekart..:) ami nembaj mind2t szeretem(Y)
pl.ennek a számnak a dallama hasonlít a Hooligans-Fílórájt-ra:D és a klipek is kicsit hasonlóak....de ez nembaj :D...
TheKrysty111 1 year ago
@TheKrysty111 A Hooligans Fílórájt c. dala 2008-as, míg a Machine Mouse dala viszont korábbi,2007-es. De biztos hasonlít :))))
dandozolika 1 year ago
@dandozolika
mrCsako1 1 year ago
piciszoszi2 Kedvenc zenekarom. Imádom őket :))))))))))))
piciszoszi2 1 year ago
Gratulalok,jo szam.Meg sok ilyent es sok sikert kivanok!
kingapal 1 year ago
Az lehet, hogy hasonlííít rá,de NEM UGYANAZ!!! machine mouuuuuse SOKKAL ELŐBB VOLT, MINDT hooligans!!!!!!!!!!!! :-))) hajrá fiúk! :D
kicsisweet 1 year ago
Az lehet, hogy hasonlííít rá,de NEM UGYANAZ!!! machine mouuuuuse SOKKAL ELŐBB VOLT, MINDT hooligans!!!!!!!!!!!! :-))) hajrá fiúk! :D
kicsisweet 1 year ago
Azok a gyerekek olyan cukik a klipben=) amúgy én imádom a zenekart is,hooligans után ők a kedvenceim,csak kár hogy nincs annyi koncertjük igy sajnos eddig csak egy MM koncira tudtam eljutni=(
Csipacsajszi090411 2 years ago
A kilp alapötlete egyébként nekem egyértelműen az Action-Következő a sorban c. klipjét juttatja eszembe.
Ott is egy kocsiban játszódik a sztori, s a hátsó ülésen zajlanak a történések. Csak ott Szasza, meg Matyi a főszereplők :)
captaincold1990 2 years ago
nem változtat semmit,h kik a jobbak... :-) Hooligans = Machine Mouse :-))
kicsisweet 2 years ago 2
Nagyon hasonló a másik együtteshez szerintem is, de azért vannak egyedi vonásai. :D
kicsisweet 2 years ago 2
különbség, hogy a Dandó Zoli tud gitározni... :) szép szóló!
250M81 2 years ago
Szerintem is hasonló a Hooliganshez ez a számuk! De ez annyira jóó szám!!!
Hooligan19910227 2 years ago
Márpedig akárki akármit mond, ez színtiszta Hooligans. Még a fizimiskájuk is hasonló:)
BBallage 2 years ago
A Hooligans tiszta MM. De egyébként ezzel semmi probléma, tudtommal jóban vannak Csipáék Andrisékkal.
captaincold1990 2 years ago
:) persze, hogy jóban vagyunk, pl. a Kánaán óta én hangszerelem a Hooligans lemezeket. :))
dandozolika 2 years ago
Sőt, nemcsak Szasza van a klipben, hanem Szendrey-Dám Dóri, azaz a felesége is és Ricky a Junkiesból. Így elsőre ennyi :)
captaincold1990 2 years ago
Barbaró Attilát ki ne hagyd :)))
posterchild555 2 years ago
Valóban itt van Barbaró is. :)
captaincold1990 2 years ago
ki az a szőke 700 köbcentis picsa? :P
csongibongi 2 years ago 19
IMÁDOM:):):):)
zsuzska0208 2 years ago 2
Na azért van élet a srácban... ;)
zsuzsi0608 2 years ago 3
de jó ez a szám :D
zsuzsi0608 2 years ago 4
nemtudom hogy keverik össze a csipával én nagy hooli fan voltam és teljesen más! szerintem most ez jobb a hooligans nyálas lett régen sokkal keményebbek voltak!
xXsystemXx96 2 years ago
Jó ez a ének :D
warwolfas123111 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
naon jo szám klipp is xd ő nem csipa Andrisnak jobb hangja van mint csipának
MAUSE19890205 2 years ago
@MAUSE19890205 Lófaszt.Ez egy szar énekes,csipának ezerszer jobb a hangja.Sokkal de sokkal jobb,tisztább,tetszetősebb.De valójában utálom mind a kettőt,de csipának akkor is jobb a hangja.Nem akarok veled összeveszni semmiképpen,de a tény az tény.Csipa jobb.
90Medve 1 year ago
@90Medve lehet jobb de legalább andris tudja szöveget nem úgy mint csipa általába nem is tudja h van hotel mámor + félember és nem szar te vagy szerencsétlen
MAUSE19890205 1 year ago
@MAUSE19890205 Tényleg,ne viccelj,mintha ez a geci nem rontotta volna el sose a szöveget koncerten?.Jól van,akkor is jobb.
90Medve 1 year ago
Örök rejtély marad számomra,hogy lehet összekeverni a 2 zenekart.
Mint Kovács Katit Koncz Zsuzsával.
Nő, nő , régi ez is az is, de egyébként semmi közük egymáshoz.
dandozolika 2 years ago 6
Azért a hangjuk picit hasonlít, ezen felül a zenei hangzásuk is:) Ha valaki rádióban hallja ezt először úgy, hogy nem mondják be előtte, hogy mi ez, akkor összetéveszthető. Persze sokszori meghallgatásra már hallani, hogy Csipának picit más hangja van, de először még nem feltétlenül:)
Fulhamgirl2007 2 years ago 4
@dandozolika Pedig nekem mindig sikerült :D
redaizoltan 2 months ago
tök azt hittem h a csipa énekel :D
Flametrhower 2 years ago
a Hooligansnek van menedzsere, ezek meg zenélnek
zoranje 2 years ago
Én is azt hittem, hogy Hooligans...
Fabdaone 3 years ago
Ez egy igazán nagyon jó szám. A srácban nem sok élet van ebben a videóban, mikor a mikrofonállványba kapaszkodik (meg is lepődtem), de remek a hangja, a zene meg igen tetszetős. Szeretem nagyon.
moldtun19 3 years ago 7
nagyon kiri zene faszaaaaaaaaaaa
Makesz18 3 years ago 3
bejon
black03butterfly 3 years ago 3
király,a hooligans-től pedig 1000x jobb!!
DaveTheScorp 3 years ago
Ezt hogy érted?
Mikor hallottad tőlük és hol?
Erre azért kíváncsi vagyok!
dandozolika 3 years ago
ma van konvert wigwamban (dec.26.)
ttys0 3 years ago 2
sztem király nekem nagyon bejön
krisz2580 3 years ago 3
nagyon jo ez a szam!!!!mondjon ki mit akar
szaboolacii 3 years ago 4
Kedves latzee
1.Ha nem tetszik akkor nem kell meghallgatni.
2.Még a nem tetszést is ki lehet fejezni kultúráltan, írd azt, hogy nem jön be s ennyi, csak ne ilyen közöségesen, de amint látom eddig nem jutottál el gondolatban.........
qqriq777 3 years ago
This has been flagged as spam show
de szar
latzee 3 years ago
sose néztem meg tüzetesebben ezt a klippet és majdnem leestem a székről a megdöbbenéstől mikor felfedeztem rikit és barbarót nah meg persze szaszát :D :D
doddy2 3 years ago
egyik kedvenc magyar számom :)
vorospanda 3 years ago
Köszi Zolika!!:) (L)
Ennyi!
qqriq777 3 years ago
kibaxottu jok imadom oket
rotyikaaa 3 years ago 2
ez fasza :D:P
Babsasbab 3 years ago
de igen az Riki:D többször is benntvan a Junkies:P
skinboy60 3 years ago
0:17 nél az nem Riki?
XbenceeeX 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
unalmas, sajnos
csapagygolyoescsuzli 3 years ago
A Dance zenekarnak annyi köze van a Hooligans-hoz, hogy az 1992-ben Szerencsről feljött embereket bevették.
1990-ben már volt egy Dance lemez, amihez a mostani embereknek nincs közük.
A Machine Mouse énekes Andris szülinapi buliján lettek Hooligans, amikor is Tibiék játszották a Motley Crue Hooligans Holiday -című dalát, amit akkor Andris énekelt.
Akkoriban PG volt a basszer, még Dance néven.
dandozolika 3 years ago
Igazad van annamari1990
fikamumus 3 years ago
1986-tól zenélnek együtt a Hooligans tagok ÉS 1992-ben felvették a Dance nevet.1993-ban megjelent az Ördög vagy angyal című kiadvány melyből két hónap leforgása alatt 20 000-et sikerült eladni.
Szóval mi volt előbb?A Machine v. a Hooligans?
1996-ban a csapat felvette a „Hooligans" nevet, de a stílusjegyeiket megőrizve zenéltek tovább.....
annamari1990 3 years ago
Még mindig ez a kedvencem Zolika!:)
És tényleg nincs hasonlóság, és tényleg előbb létezett már a Machine Mouse mint a Hooligans.
Csak az elején más volt a nevük, aztán váltottak Machine Mouse-ra, csak úgy zárójelben jegyezném meg. De mindegy én lezártam. Na pá
qqriq777 3 years ago
A machine mouse tuttommal elöbb alakult mint a hooligans.
de nem bizti mindakettö fasza és kész.(sztem)
vagyunk még egy páran igy vele!
fikamumus 3 years ago 2
ez egyszerüen csak szar.. bocs!
morgira 3 years ago
voll goile show-einlage @ 2:16!
Boey!!!
NotBiggerThan 3 years ago
ez a szám is nagyon király
sőt, ez a numberOne
AutoNetTeam 3 years ago 3
A szőke hajú hapsi Ricky Church, a Junkies gitárosa!!!!
uzsesz 3 years ago
A tetkókon kívül semmi köze, de tényleg.
dandozolika 3 years ago
Tiszta Hooligans-es beütésü,de azért nem rossz!
mazizsuzsi 3 years ago
Hi!
I love this song, but I can't understand an single word! So, I'm keen to know what about is this song. Could someone, please, translate lyrics in to the one of following languages: Latvian, Spanish, German, English or Russian. I'd be wery gratefull.
reinis162 4 years ago
Thanks folks! Now I know the lyrics!
Liels Paldies!
reinis162 3 years ago
@reinis162 Close translation:First part and main verse
I feel it,I feel it the world has just been turning with me,I've been waiting for this for a long-long time
Life is a theatre,the act doesn't end,stay more,stay more,you gotta see this
Part of my soul belongs to the past now,I would leave it,I would leave it
Fly with me,the flight is just waiting for us,throughout the whole life,throughout the whole life.
ragovictortamas 3 months ago
@reinis162
Main: I've been already upon the top and down the valley
I tried face towards happiness
I would cut in the big adventure bravely,bravely
till the curtain doesn't fall in front of me
ragovictortamas 3 months ago
Mikor legeslegelőször hallottam ezt a számot a klippel együtt,azt hittem,hogy a Hooligans,cska észrevettem,hoyg valami fura...:D Sokan mondják,hogy majmolják őket,és van benne valami,de ez a szám nagyon Jóra sikeredett:) grat nekik!
meryette8 4 years ago
Dettó, szerintem is tiszta Hooligans. A csávónak még a hangja is olyan mint a Csipának.
Ennyit erről.
Kicsit mű a dolog.
Az előbb jegyeztem meg egy fórumon hogy van egy ba***tt jó dal amit a húgom mutatott meg. valami osztálytársa találta.
Együtt elérjük, a címe vagy valami hasonló de van egy állat verziója aminek aza címe hogy "basszá rá hangerőt" kész a dolog. Keressétek meg. Ilyen idióta embereket... :-) de jó szerintem.
Na az nem Hooligans-szes.
kidrockbadass 4 years ago
szerepel a klippbe Brabaró Attila a Junkiesből(+ zorall) , meg Szasza a kóbojkalapban, Sex Actionos pólóban...:D
hunskinboy 4 years ago
az a szőke hosszu haju pasi a végén az melyik együttesben van? mert valahogy ugy rémlik hogy énekel vmilyen együttesben.
kylepigga 4 years ago
Riki Church? jó, mert a Junkiesbe a basserozik
Necrophil88 4 years ago
Imádom ezt a dalt!
ForeverHooli 4 years ago
Kedves zotya ha nem tetszik ne hallgasd..most őszintén ha nem tetszik miért hallgatod?
fantasymashine 4 years ago
Ez össze van rakva, élvezet hallgatni!
lepesmez 4 years ago
Nagyon imádom őket! Ma este fellépnek a Morison Pubba, gyertek el!
krisztina80 4 years ago 2
jajj.dejó♥
nagyzotya vki a fasz.sztem meg inkább téged meg a hozzád hasonló embereket kellene nem betiltani hanem föld alá teni!:);)
tinda15baby 4 years ago
cool stuff
strangereister 4 years ago
szerintem ez a legszebb számuk!
vizsgabiztos 4 years ago 2
ilyen "kis szar sláger-szóló"-nak tűnik a dolog, de nagyon odatesz ez a szóló!
Keep On Rockin' Zolika!
wgs4444 4 years ago 2
Be kellene tiltani az ilyen zenéket.
nagyzotya 4 years ago
Miért gondolod így?Mi bajod velük? Olyan vidámak, jó hallgatni őket,főleg ezt a számot. Nem értelek...
Dominica27 4 years ago
jó ez a gépegér:D:D
Maggot090 4 years ago
jó
csabi122 4 years ago
Nagyon jó imádom!
szigruna 4 years ago
Kedvenc magyar együttesem!
LastFightOnEarth 4 years ago
ez télleg jó!
apetonta 4 years ago
ez JÓÓÓÓ...és nem lehet megunni
bivaly 4 years ago
yeah!
Sharlott91 4 years ago
a gépegér visszatér XD
szikrabalazs 4 years ago
Riki szuperul néz ki benne ^^
SophieManson 4 years ago
Imádom őket!
kinibaba 4 years ago
Nagyooon Szuper... NO. 1. :-))
Dartonyta 4 years ago
no1
ates71 4 years ago