Sajnos Susan idióta emberek mindig lesznek amíg a föld kerek ,akik mindig leegyszerűsítik a problémát úgy mint zsidó vagy cigány mint minden baj forrása.Ezek álltálában ,kisstílű beteg elméjű irányított emberek.
A videó készítője egy megfeleléskényszerben szenvedő, holokausztünnepeken tündöklő félművelt fasz. A világtörténelemben mi voltunk a legjobbak, legmegengedőbbek és legbefogadóbbak az örökösen hálátlan zsidókkal szemben, mégis gúnyt űznek azokból, akik esetleg nem úgy gondolkodnak, ahogy ők diktálnának.
Azért, mert Hitler szerette a karját emelgetni, akkor ezentúl, aki egy meccsen lendít a kezével, az már náci(?). Például ott a Livorno, teljesen baloldaliak, aztán mégis csak a kezüket is használják szurkolás közben, ezek szerint ők is csúnya gonosz nácik? Ugyanez a helyzet a zászlókkal is, a náciknak volt zászlójuk, tehát egy akkor egy zászló egy csapat címerével már náci?
A trágyaszagú ostoba náci taplók semmit sem fejlődtek '87 óta. Ugyanahhoz értenek ma is: félrészegen őrjöngeni, baromságokat skandálni, és a zsidókat hibáztatni saját lúzerségükért.
Már a kommunista telaviv2, vagy az atv is tudja, hogy csak még jobban leégetné magát egy ilyen erőltetett, manipulatív anyaggal. Az embereket fontos dolgok érdeklik, pl.: hogy magyar lehessen Magyarországon anélkül, hogy fejbe verjék a videón is látható agyhalott fakabátok kölykei, vagy hogy legyen mit enni, vagy hogy ne a magyar fizesse ki a bankok által kreált világválság számláit. Te egy legenda lehetsz önmagad számára.
ilyen manipulatív szart.. fradi zászlókra swastikás lobogók bevágva? és szerinted nincs új a nap alatt susan? ugye származásodnál fogva személyedben érezted magad megsértve?
Kedves Susanne! A neved alapján sejthetjük,hogy milyen származású is vagy.Örömmel látom,hogy onnan,a messzi Canadából milyen mély rálátásod van a magyar eseményekre,és arra,amely céllal ezt a videót felraktad ide.Köszönjük társadalmi építő munkád,reméljük életed hátralevő részében Canada örömeit tovább fogod élvezni.A tag-ek közé meg légyszíves a cionista szót is rakd be,csak hogy helyén legyen minden. ;) MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS,ÉS MAGYARORSZÁG!
Biztos nagyon örült magának mikor összehozta :) ...de azért most visszanézve biztos kínos lehet látni, hogy a mai napig ugyanazokat a frázisokat puffogtatják, mint annó...

MrSpeakReal 6 months ago
nice video,i do like my football. CARL
TheOldrecordclub 1 year ago
24 év alatt semmi változás...:(
rigodon001 1 year ago
Ők már akkor tudtak valamit.
A videó készítője egy megfeleléskényszerben szenvedő, holokausztünnepeken tündöklő félművelt fasz. A világtörténelemben mi voltunk a legjobbak, legmegengedőbbek és legbefogadóbbak az örökösen hálátlan zsidókkal szemben, mégis gúnyt űznek azokból, akik esetleg nem úgy gondolkodnak, ahogy ők diktálnának.
showeyes 1 year ago
2:18
A Fradi tábor nem azt énekli, hogy "über alles Deutschland" hanem "über alles Franzstadt(Ferencváros)"...
5:05
Azért, mert Hitler szerette a karját emelgetni, akkor ezentúl, aki egy meccsen lendít a kezével, az már náci(?). Például ott a Livorno, teljesen baloldaliak, aztán mégis csak a kezüket is használják szurkolás közben, ezek szerint ők is csúnya gonosz nácik? Ugyanez a helyzet a zászlókkal is, a náciknak volt zászlójuk, tehát egy akkor egy zászló egy csapat címerével már náci?
Fradista1899 1 year ago
Semmi sem változott! Ki a fasz néz manapság focit?
P4rthusherceg 1 year ago
Mi a faszom ez ?? Zsido MTK bar leirni se erdemes !
DakotaTm 1 year ago
A trágyaszagú ostoba náci taplók semmit sem fejlődtek '87 óta. Ugyanahhoz értenek ma is: félrészegen őrjöngeni, baromságokat skandálni, és a zsidókat hibáztatni saját lúzerségükért.
richieblackful 1 year ago
nagyon jó a videó vége. gyengeelméjűek, igen.
nacivadasz 1 year ago
Szőnyi Szuzánn,
Már a kommunista telaviv2, vagy az atv is tudja, hogy csak még jobban leégetné magát egy ilyen erőltetett, manipulatív anyaggal. Az embereket fontos dolgok érdeklik, pl.: hogy magyar lehessen Magyarországon anélkül, hogy fejbe verjék a videón is látható agyhalott fakabátok kölykei, vagy hogy legyen mit enni, vagy hogy ne a magyar fizesse ki a bankok által kreált világválság számláit. Te egy legenda lehetsz önmagad számára.
gamblerpete 1 year ago
ilyen manipulatív szart.. fradi zászlókra swastikás lobogók bevágva? és szerinted nincs új a nap alatt susan? ugye származásodnál fogva személyedben érezted magad megsértve?
naujocks 1 year ago
Kedves Susanne! A neved alapján sejthetjük,hogy milyen származású is vagy.Örömmel látom,hogy onnan,a messzi Canadából milyen mély rálátásod van a magyar eseményekre,és arra,amely céllal ezt a videót felraktad ide.Köszönjük társadalmi építő munkád,reméljük életed hátralevő részében Canada örömeit tovább fogod élvezni.A tag-ek közé meg légyszíves a cionista szót is rakd be,csak hogy helyén legyen minden. ;) MINDÖRÖKKÉ FERENCVÁROS,ÉS MAGYARORSZÁG!
Tomifinn 1 year ago
mi ez a szar videó?
papsegg 1 year ago
über alles deutchland :D
ha1hun 2 years ago
Nagyon kreatív volt a videó készítője.
Fradista1899 2 years ago 12
@Fradista1899
Biztos nagyon örült magának mikor összehozta :) ...de azért most visszanézve biztos kínos lehet látni, hogy a mai napig ugyanazokat a frázisokat puffogtatják, mint annó...
stocek 1 year ago
Ha lett volna uzleti erzeke, 0:36-nal a srac nem Vegh-et, hanem Csurkat arult volna...
KISHUSZAR 2 years ago 9