Közös az összeesküvés elmélet publikációban, hogy mind a média hanyagolására és internetes szervezkedésre szólít fel. Ez elég érdekes mivel - jelenleg - az Internet (youtube, facebbok, stb) az egyetlen "fórum" ahol TÖKÉLETESEN nyomon követhetők a szervezkedések. Ez akár egy újabb összeesküvés elmélet alapja is lehet :-) Az ilyen videókat közzéteszik (hagyják), és kiderül, hogy kik az új világrend potenciális ellenségei. Tudják kiket kell majd a helyi rendőrséggel letartóztattatni. :-)
A világ egysége elkerülhetetlen és kívánatos is, egy olyan jövő, ahol az emberek, a tőke és a jólét szabad áralmása előtt nincsenek határok. Attól, hogy a világ a globális egység felé halad, nem kell rögtön farkast kiáltani, hogy egy diktátor venné át a hatalmat az egyesült világ felett.
@kmbalint Simán egyet tudnék veled érteni ha ez nem járna együtt az emberi jogok csorbításával. Amennyire én tudom Magyarországon MÉG senkit nem lehet - őrizetbe vétel esetét kivéve (max. 72 óra) - bírósági határozat nélkül fogva tartani. Ez az USA-ában - a terror ellenes törvényeknek "köszönhetően" - nem így van. Ők erőltetik az új világrended, aminek az ellenségei a jövőben sem lesznek kívánatosak így logikus, hogy ezeket a törvényeket (esetleg szigorításokkal?) az egész világra kiterjesztik.
Kívánatos lenne tudni, hogy ugyan milyen jólét az, aminek szabadon kéne áramlania?
Mi baj a kultúrák, vallások, művészetek, egyebek különbözőségével?
A globális egység egy ideje elindult, de én semmi pozitív változást nem látok a világban, ami ennek köszönhető. A technológia könnyíti meg és teszi jobbá az életünket, nem a gazdaság, vagy a globalizmus.
Soha nem voltunk ennyire rabszolgák, mint most, és soha ezelőtt nem hitte magáról rabszolga, hogy szabad.
ja RFID-hoz csak annyit, hogy a kutyákat vajon miért kell chipeltetni? biztos nem azért h teszteljék működés közben a rendszert.... erre még a 75 éves nagyanyám is magától rájött... de ez is csak egy összeesküvés elmélet ja...
ha a szuperelit célja hogy álcázva átvegye a hatalmat a teljes világ felett (szerintem már rég átvette) akkor miért enged egy ilyen filmet nyilvánosság elé (főleg ha a youtube asap bannol egy videot akár illegális zenehasználat miatt is)... vagy ez is a félelemkeltés és a figyelemelterelés része úgy mint a celebek meg a sportesemények? végleg összemosódott az igaz és a hamis, és kétlem hogy vala ki lehet ebből jönni nyertesen...
valoszinuleg azert lehet nyilvanos, mert azert mi sem vagyunk hulyek (sztem te is tudtad mar ezeket a film elott is), es amugy meg ugysem tehetunk semmit...
Ez nem összeesküvés elmélet hanem évszázadok óta folyó háború a színfalak mögött amely elérkezett egy újabb fejezethez az emberiség történetében.Ami jelen pillanatban folyik körülöttünk lásd a gazdasági válság a közel keleti helyzet Hormúz szoros! Oroszország Kína Irán vs Britek USA Izrael részvételével.Nagyon könnyen kitörhet egy háború a kérdés mikor akarják elkezdeni mikor döntik el ,hogy elérkezett egy új világrend létjogosultsága!
Kicsit offtopic de mégsem : állítólag Michael Jackson és Tu Pac Shakur halálát is kitervelték..pénz..zenebiznisz..tömeg mozgósítúó hatásuk miatt..ajánlott Benjamin Freedman nevére rákeresni magyar felírattal :)
@nameless071 megvan a hiba. fel töltöttem a family guyból egy aprócska kis részletet max 3 perc még anyi sincs és fox nyavajgot hogy vegyék le ezért a youtube el vette tőlem a hosszú feltöltési jogot. Hát nem szemétség?:S
Ami létező fogalom a világban annak mindig van egy másik oldala.Nézzük meg azt is! Ha az emberek korlátlan szabadságot kapnak,nem lesz káosz?!békében élnének egymás mellett?! Ha egy területről kivonod a katonaságot,rendőrséget nem fognak csalni,lopni,hazudni,gyilkolni az emberek?!Szerintem akkor van az igazi KÁOSZ!!
A nürnbergi per egy HAZUG zsidó koncepciós per volt. A háború alatt a zsidók követtek el háborús bűnöket amerika meg a kapitalizmus zászlaja alatt ami a mai napig tart, a szabadkőműves illumintáus sátánista zsidók. A másik pedig a kommunizmus zászlaja alatt. Az új izrael meg sehol alakul meg ha a zsidók belefognak egy III.világhobúrba akkor kiirtják őket. A kritikákat meg lehet keresni pl a szarmud(talmudnál) Rasszista,fajgyűlölő,diszkriminatív a világ népeivel (gójokkal) szemben.
Fura, de mintha ez olyan lenne mint a hamisítvány Zeitgeist! Egyes vezetőket negatívan tüntetnek fel, a másikat pozitívan. Hitler negatív, a zsidó roosevelt pozitív. Hitler a kaukázusig akart terjeszkedni, ott állt meg volna, és nem a világot akarta elfoglalni.
Nem tudom hogy ebben az egészben a fordítás szar vagy pedig ez valami újabb zsidó csúsztatás, a "mein kampf" kurvára nem azt jelenti hogy az én rendem vagy az új világrend, hanem az ÉN harcom, németül az új világrend az neue WELTORDNUNG, de ne zavarjon senkit.
Nem, nem zavar, mert bírom a googleba a címet, és semmit nem talál. Persze, van még egy könyv, küzdelmem a sátánnal. Az meg egy jó nagy marhaság hogy világuralmat akartak. HÁBORÚT se akart, csak a zsidóknak már akkor is háború kellett hogy létrehozzák már akkor is a világkormányukat, mindent elkövettek hogy bele is rángassák.
Közös jellemzőjük a Neten fellelhető források szerint, hogy mindannyian 'emberbarátok' (philanthropists) - persze kérdés, kiket tekintenek embernek...
Másik közös bennük - a két 'kakukktojást' leszámítva: nos, aki tudja, nyomjon egy 'tetszik'-et :D
érdekes, az emberi viselkedés mennyire hasonlít az állatokéhoz. At erősebb kutya baszik. Itt csakis arról van szó hogy ki az erősebb kutya. Mindig is erről volt szó.............
I think this film is very interesting but could someone aswer me why is hugarian speach at 1:57:40 where the girl screaming in hugarian : "Fogjad!-Fogjad-Fogjad!" at a Yale university? ( meaining in english: "Hold it!- Hold it!- Hold it!"
In hugarian language:
Eleg erdekes film de tudna valaki valaszolni arra hogy miert sikitozik a csajszi magyarul :"Fogjad-Fogjad-Fogjad!" a Yale egyetemen? 1:57:40 nel?
@gergelysipos82 És tényleg.Nekem is feltűnt mintha magyar szinkront hallottam volna.Fogjad a lábát mert elszalad!!!!!Lehet hogy Magyar a titkos nyelvük:-)
@2012tss Benne van a megoldás...Kollektív cselekvésre épülő Új világrend!!!!Itt már enm az a kérdés,hogy barát e Szlovákia vagy a csehek...sorolhatnám
Akik még mindig csak egy bugyuta összeesküvés elméletnek tartanák, szeretném közölni hogy az "Új világrend" kifejezést nem lehet másként értelmezni mint egy globális diktatúra. Még is milyen beleszólása van az EU-nak vagy az USA-nak hogy a világon, más országokban milyen rend uralkodik? Én úgy tudom hogy az országok elvileg függetlenek egymástól. Lehet mégsem? (egyébként nem egyszer kimondják a világkormány szócskát is ami azért sokkal meredekebb kifejezés...)

Mr00C001 3 days ago
@Mr00C001
Amíg kevesen vagyunk, de nem követünk el bűncselekményt, biztonságban vagyunk.
Ha elég sokan leszünk, akkor pedig nem tudnak velünk mit kezdeni.
csrudolf27 1 day ago
A világ egysége elkerülhetetlen és kívánatos is, egy olyan jövő, ahol az emberek, a tőke és a jólét szabad áralmása előtt nincsenek határok. Attól, hogy a világ a globális egység felé halad, nem kell rögtön farkast kiáltani, hogy egy diktátor venné át a hatalmat az egyesült világ felett.
kmbalint 3 weeks ago
@kmbalint Simán egyet tudnék veled érteni ha ez nem járna együtt az emberi jogok csorbításával. Amennyire én tudom Magyarországon MÉG senkit nem lehet - őrizetbe vétel esetét kivéve (max. 72 óra) - bírósági határozat nélkül fogva tartani. Ez az USA-ában - a terror ellenes törvényeknek "köszönhetően" - nem így van. Ők erőltetik az új világrended, aminek az ellenségei a jövőben sem lesznek kívánatosak így logikus, hogy ezeket a törvényeket (esetleg szigorításokkal?) az egész világra kiterjesztik.
Mr00C001 3 days ago
@kmbalint
Kívánatos lenne tudni, hogy ugyan milyen jólét az, aminek szabadon kéne áramlania?
Mi baj a kultúrák, vallások, művészetek, egyebek különbözőségével?
A globális egység egy ideje elindult, de én semmi pozitív változást nem látok a világban, ami ennek köszönhető. A technológia könnyíti meg és teszi jobbá az életünket, nem a gazdaság, vagy a globalizmus.
Soha nem voltunk ennyire rabszolgák, mint most, és soha ezelőtt nem hitte magáról rabszolga, hogy szabad.
csrudolf27 1 day ago
a felirat fenn van valahol?
komoroczyt 3 weeks ago
Ezt valahonnan le lehet tölteni?
komoroczyt 3 weeks ago
ja RFID-hoz csak annyit, hogy a kutyákat vajon miért kell chipeltetni? biztos nem azért h teszteljék működés közben a rendszert.... erre még a 75 éves nagyanyám is magától rájött... de ez is csak egy összeesküvés elmélet ja...
punyek 3 weeks ago
ha a szuperelit célja hogy álcázva átvegye a hatalmat a teljes világ felett (szerintem már rég átvette) akkor miért enged egy ilyen filmet nyilvánosság elé (főleg ha a youtube asap bannol egy videot akár illegális zenehasználat miatt is)... vagy ez is a félelemkeltés és a figyelemelterelés része úgy mint a celebek meg a sportesemények? végleg összemosódott az igaz és a hamis, és kétlem hogy vala ki lehet ebből jönni nyertesen...
punyek 3 weeks ago
@punyek
valoszinuleg azert lehet nyilvanos, mert azert mi sem vagyunk hulyek (sztem te is tudtad mar ezeket a film elott is), es amugy meg ugysem tehetunk semmit...
hhogjm 3 weeks ago
Ez nem összeesküvés elmélet hanem évszázadok óta folyó háború a színfalak mögött amely elérkezett egy újabb fejezethez az emberiség történetében.Ami jelen pillanatban folyik körülöttünk lásd a gazdasági válság a közel keleti helyzet Hormúz szoros! Oroszország Kína Irán vs Britek USA Izrael részvételével.Nagyon könnyen kitörhet egy háború a kérdés mikor akarják elkezdeni mikor döntik el ,hogy elérkezett egy új világrend létjogosultsága!
Vakond08 1 month ago
Kicsit offtopic de mégsem : állítólag Michael Jackson és Tu Pac Shakur halálát is kitervelték..pénz..zenebiznisz..tömeg mozgósítúó hatásuk miatt..ajánlott Benjamin Freedman nevére rákeresni magyar felírattal :)
ha nem elég:
Drábik János
Bogár László
Ávósok
Pincebörtönök
zsidók a a magyar politikában zsidó cégek
Bilderberg csoport
Bennfentesek c. filre
THORA2012 1 month ago
Köszi, kerül ki 22-én az emberiseg.hu-ra...
BG71bg71 2 months ago
ÉBREDJETEK EMBEREK!
AcNaz21 2 months ago 4
Igaz tények!
67Furi 2 months ago
Ebbe a közösségbe igyekeztünk-
borbelymiki 3 months ago
hogy lehet ilyen nagy videót fel tenni ha én 15 percnél hosszabbat rakok letörlik:S
adam0072 3 months ago
@adam0072 Ilyen az új világrend barátom.Amit szabad másnak azt nem biztos hogy szabad neked is.
nameless071 2 months ago in playlist Liked videos
@nameless071 megvan a hiba. fel töltöttem a family guyból egy aprócska kis részletet max 3 perc még anyi sincs és fox nyavajgot hogy vegyék le ezért a youtube el vette tőlem a hosszú feltöltési jogot. Hát nem szemétség?:S
adam0072 2 months ago
Ami létező fogalom a világban annak mindig van egy másik oldala.Nézzük meg azt is! Ha az emberek korlátlan szabadságot kapnak,nem lesz káosz?!békében élnének egymás mellett?! Ha egy területről kivonod a katonaságot,rendőrséget nem fognak csalni,lopni,hazudni,gyilkolni az emberek?!Szerintem akkor van az igazi KÁOSZ!!
VESPAZIANIO 3 months ago
Ajánlok videot a témában, nagyon tanulságos, és pont ideillik:
youtube.com/watch?v=6IcZbluiA1s
blori87 4 months ago
Ajánlanák néhányat a videóim közül:
Miért mondanak ennyi túlzó kritikát a zsidókról?
/watch?v=_8LJ1NWJ6Io
Biblia alapján hol fogják újraalapítani Izraelt?
/watch?v=AUnLNzDWB68
Nürnbergi per: Nácik a bíróság előtt:
/watch?v=wVefd229uyk
viniczai7 4 months ago
@viniczai7
A nürnbergi per egy HAZUG zsidó koncepciós per volt. A háború alatt a zsidók követtek el háborús bűnöket amerika meg a kapitalizmus zászlaja alatt ami a mai napig tart, a szabadkőműves illumintáus sátánista zsidók. A másik pedig a kommunizmus zászlaja alatt. Az új izrael meg sehol alakul meg ha a zsidók belefognak egy III.világhobúrba akkor kiirtják őket. A kritikákat meg lehet keresni pl a szarmud(talmudnál) Rasszista,fajgyűlölő,diszkriminatív a világ népeivel (gójokkal) szemben.
NSBM74 4 months ago 3
Fura, de mintha ez olyan lenne mint a hamisítvány Zeitgeist! Egyes vezetőket negatívan tüntetnek fel, a másikat pozitívan. Hitler negatív, a zsidó roosevelt pozitív. Hitler a kaukázusig akart terjeszkedni, ott állt meg volna, és nem a világot akarta elfoglalni.
NSBM74 4 months ago
Nem tudom hogy ebben az egészben a fordítás szar vagy pedig ez valami újabb zsidó csúsztatás, a "mein kampf" kurvára nem azt jelenti hogy az én rendem vagy az új világrend, hanem az ÉN harcom, németül az új világrend az neue WELTORDNUNG, de ne zavarjon senkit.
NSBM74 4 months ago
@NSBM74 Nem is zavar,mint ahogy téged sem h benézted kicsit a dolgokat,írt egy MÁSIK könyvet a Mein Kampf után ami kevésbé ismert,amit így fordítanak
Xardas877 4 months ago
@Xardas877
Nem, nem zavar, mert bírom a googleba a címet, és semmit nem talál. Persze, van még egy könyv, küzdelmem a sátánnal. Az meg egy jó nagy marhaság hogy világuralmat akartak. HÁBORÚT se akart, csak a zsidóknak már akkor is háború kellett hogy létrehozzák már akkor is a világkormányukat, mindent elkövettek hogy bele is rángassák.
NSBM74 4 months ago
@NSBM74 Látom sikerült kiszűrnöd a lényeget a sztoriból.
nameless071 2 months ago
1:43:25 - Gates, Buffet, Bloomberg, Winfrey, Soros, Turner, Rockefeller (Rotschild,Wartburg,Morgan,GoldenSachs, Google&YouTube: Brin,Page,Schmidt, Facebook: Zuckerberg)
Közös jellemzőjük a Neten fellelhető források szerint, hogy mindannyian 'emberbarátok' (philanthropists) - persze kérdés, kiket tekintenek embernek...
Másik közös bennük - a két 'kakukktojást' leszámítva: nos, aki tudja, nyomjon egy 'tetszik'-et :D
OttoVonStrumpf 5 months ago 14
@OttoVonStrumpf
theforbiddentruthPONTnet/10201-who-controls-bilderberg-group-2010-aPONThtml?language=hu
OttoVonStrumpf 5 months ago
érdekes, az emberi viselkedés mennyire hasonlít az állatokéhoz. At erősebb kutya baszik. Itt csakis arról van szó hogy ki az erősebb kutya. Mindig is erről volt szó.............
drgendei 6 months ago
Már nem több pénz kell...totális hatalom!!!Olyan emberekkel,akik jóval kevesebben vannak és maximálisan tudják irányítani
agacska1970 6 months ago
Véletlen,hogy mind zsidó?
agacska1970 6 months ago
I think this film is very interesting but could someone aswer me why is hugarian speach at 1:57:40 where the girl screaming in hugarian : "Fogjad!-Fogjad-Fogjad!" at a Yale university? ( meaining in english: "Hold it!- Hold it!- Hold it!"
In hugarian language:
Eleg erdekes film de tudna valaki valaszolni arra hogy miert sikitozik a csajszi magyarul :"Fogjad-Fogjad-Fogjad!" a Yale egyetemen? 1:57:40 nel?
gergelysipos82 6 months ago
@gergelysipos82 that's a good question boss :)
balazs111111 6 months ago
@gergelysipos82 És tényleg.Nekem is feltűnt mintha magyar szinkront hallottam volna.Fogjad a lábát mert elszalad!!!!!Lehet hogy Magyar a titkos nyelvük:-)
nameless071 2 months ago
minden ember arra törekszik vagy arról álmodik hogy ő irányítja a dolgokat és nem mások irányítják őt, voltaképpen ez egy teljesen természetes dolog
akinek van rá lehetősége az arra törekszik, hogy minél több dolgot meghatározhasson, például azért hogy segítse a fejlődést vagy hogy jól éljen
ez se nem jó, se nem rossz, ez csak egy szimplán természetes folyamat, ahol valamennyire mindenki azért harcol hogy ő dirigálhasson
BCsaba84 7 months ago
@BCsaba84 Ezzel nincs is baj.Csak a céljai legyenek építő jellegűek és ne rombolóak.
nameless071 2 months ago
jó. akkor mjen lépéseket kellene tenni az érdekében hogy ezt megállitsuk?
2012tss 7 months ago
@2012tss Ébreszteni minél több embert.Sajnos rengetegen fognak meghalni az NWO elleni harcban.:(((
luxbeci 7 months ago
@2012tss Benne van a megoldás...Kollektív cselekvésre épülő Új világrend!!!!Itt már enm az a kérdés,hogy barát e Szlovákia vagy a csehek...sorolhatnám
agacska1970 6 months ago
Akik még mindig csak egy bugyuta összeesküvés elméletnek tartanák, szeretném közölni hogy az "Új világrend" kifejezést nem lehet másként értelmezni mint egy globális diktatúra. Még is milyen beleszólása van az EU-nak vagy az USA-nak hogy a világon, más országokban milyen rend uralkodik? Én úgy tudom hogy az országok elvileg függetlenek egymástól. Lehet mégsem? (egyébként nem egyszer kimondják a világkormány szócskát is ami azért sokkal meredekebb kifejezés...)
ThePostmanNo1 8 months ago 3