Szerintem, akor is ö volt a legjobb. Kár, hogy nem jutott ki. Csézyvel jól befürödtünk. Nekem az a nő egy Zséda utánzat. Persze, ez csak az én véleményem.
Én eddig rettenetesen tiszteltem Adrient de amit az egyik rádióban lenyomott Csézy ellen az minden volt csak éppen fairplay nem Amugy lehet hirtelen volt nekünk Adrien stylusváltása de én elhiszem h ez a szám nem illik hozzá És egy könnyen észrevehető dolog: ha piszkos TÁNC a dal címe akkor az előadónak sztem táncolnia kéne benne:P
Nekem csak egyetlen kérdésem lenne... Szerinted a két előadó, akik anno a Dirty Dancing nagysikerű főcím zenéjét énekelték táncoltak éneklés közben??? És Te énekeltél már táncolás közben? Csak meg kell hallgatnod Madonna egy koncertjét és láthatod, hogy mennyire tönkreteszi az egész produkciót... Britney Spears sem véletlenül nyomta playback-ről az összes show-ját...
Én eddig rettenetesen tiszteltem Adrient, és ezután is rettenetesen tisztelem. Csézynek nem kellett volna okot adni a támadásra és akkor nem lett volna ügy. A tánc úgyben Neri-vel értek egyet. A lényeg meg az szerintem, hogy a szakmai zsűri szerint Adrien volt a legjobb a versenyen.
Visszavonom az előző megjegyzésemet, amit bevallom látatlanul tettem... Egész jó ez a dal, nagy kár, hogy nem Adrien jutott ki. Nekem akkor is ő a legjobb.
Nagy Adrien fan vagyok, de egyet kell értenem a hozzászólókkal, ez a dal nem az igazi. Más dallal tuti nyert volna. Ez pech volt Adrien számára, de ettől még egy kiváló énekesnő.
Adrienn hangja szuper, a dal es a szoveg szinvonatalan hozzakepest mindenkepp.. Sajnalom, hiszen egy jo hang aranyat er.. :) Csezy dala gagyi, mazsek tetszettek, de az megis operett, bar szerintem csucs, ahogy eloadtak, lolat hallgattam meg, ami nekem egyszeruen nem jott be..bar nem volt olyan rossz.. Szoval, az, hogy ki nyert es ki kepviseli hazankat arrol eleg az, hogy anglia allandoan utolso helyezett ezen a versenyen.. :) szoval nem mervado egy verseny..
Miért nem az Olyan, mint te c. dalával indult, ami gigasláger volt?
ityuj 2 months ago
Abszolút nem áll jól neki ez a dal, de szerintem senkinek sem...
ityuj 2 months ago
k ez kimaradt
PaSaMaty 2 years ago
Szerintem, akor is ö volt a legjobb. Kár, hogy nem jutott ki. Csézyvel jól befürödtünk. Nekem az a nő egy Zséda utánzat. Persze, ez csak az én véleményem.
PaSaMaty 2 years ago 6
Egyébként ez a dal nem jó annyira, hogy győzelmet érdemelt volna...
kolomparkalman 3 years ago
Én eddig rettenetesen tiszteltem Adrient de amit az egyik rádióban lenyomott Csézy ellen az minden volt csak éppen fairplay nem Amugy lehet hirtelen volt nekünk Adrien stylusváltása de én elhiszem h ez a szám nem illik hozzá És egy könnyen észrevehető dolog: ha piszkos TÁNC a dal címe akkor az előadónak sztem táncolnia kéne benne:P
Petraacska 3 years ago
Hajhó!
Nekem csak egyetlen kérdésem lenne... Szerinted a két előadó, akik anno a Dirty Dancing nagysikerű főcím zenéjét énekelték táncoltak éneklés közben??? És Te énekeltél már táncolás közben? Csak meg kell hallgatnod Madonna egy koncertjét és láthatod, hogy mennyire tönkreteszi az egész produkciót... Britney Spears sem véletlenül nyomta playback-ről az összes show-ját...
neri1978 3 years ago
Britneyről nem méltatok beszélni:) Madonna?Megnéztem a Confession tour-t és nekem bejött Tánccal együtt A Dirty Dancing?Ebben igazad van kedves neri
Petraacska 3 years ago
B -> Igazad van, ne essen szó róla
M -> Nekem az nem tetszett, hogy nagyon hamis élőben. Ennek szerintem a sok ugrálás az egyik oka.
DD -> Köszi...
neri1978 3 years ago
Én eddig rettenetesen tiszteltem Adrient, és ezután is rettenetesen tisztelem. Csézynek nem kellett volna okot adni a támadásra és akkor nem lett volna ügy. A tánc úgyben Neri-vel értek egyet. A lényeg meg az szerintem, hogy a szakmai zsűri szerint Adrien volt a legjobb a versenyen.
lokika66 3 years ago
Tessék már tudomásul venni, a döntő előtt el lett döntve minden. T U D O M.
Ha Szekeres fejreállva brékelt volna, akkor is ez a végeredmény.
Ugyan már, fair play Magyarországon...? Ebben a szakmában...???! :-))))
kolomparkalman 3 years ago 4
Emlékszel még mit mondott Adrienn Csézyről a rádióban? Én lemaradtam róla......de hallottam hírét a dolognak. Megköszönném az infót. :)
larababuci093 1 year ago
Hát nem tudom, neken 21 Gramm jobban tetszett..
Morrowind55755 3 years ago
thx
batkiandrea 3 years ago
Visszavonom az előző megjegyzésemet, amit bevallom látatlanul tettem... Egész jó ez a dal, nagy kár, hogy nem Adrien jutott ki. Nekem akkor is ő a legjobb.
lokika66 3 years ago
Nagy Adrien fan vagyok, de egyet kell értenem a hozzászólókkal, ez a dal nem az igazi. Más dallal tuti nyert volna. Ez pech volt Adrien számára, de ettől még egy kiváló énekesnő.
lokika66 3 years ago
I quite like it. Hopefully Hungary will finally have a fun song next year. Reform Neoton Familia, I say :-)
TomKay 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
what a pile of crap...never make it past the semis...poor hungary.
andyrosiak 3 years ago
anyway hungary had reached the final all years it has taken part, and also this year I bet!
zerhoassoluto 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
hmmm...i think youll find this shit will stink more tan the sewers of belgrade
andyrosiak 3 years ago
bla bla bla...get a life
zerhoassoluto 3 years ago
Én szeretem Adriennt, és a dalait de ez a szám nem illik a hangjához.
Csézy viszont eltalálta. Ő kihasználta a hangi adottságait, Adrienn sajnos ebben a dalban nem tudta megmutatni a hangját :(
cica2020 3 years ago 5
Adrienn hangja szuper, a dal es a szoveg szinvonatalan hozzakepest mindenkepp.. Sajnalom, hiszen egy jo hang aranyat er.. :) Csezy dala gagyi, mazsek tetszettek, de az megis operett, bar szerintem csucs, ahogy eloadtak, lolat hallgattam meg, ami nekem egyszeruen nem jott be..bar nem volt olyan rossz.. Szoval, az, hogy ki nyert es ki kepviseli hazankat arrol eleg az, hogy anglia allandoan utolso helyezett ezen a versenyen.. :) szoval nem mervado egy verseny..
Dacascos30 3 years ago
2. lett mert valamivel ki akarták szurni a szemét.
akkora bunda volt mint egy ház sztem ezt ő is pontosan tudta.
egyépként meg ez a szám gyenge ha evvel nyert volna az is gáz
kolomparkalman 3 years ago 2
'Egyépként' az 'egyépként'-et egyébkéntnek írjuk.
diopete 3 years ago
Ez a szám egyáltalán nem illik hozzá!Amikor lent énekel ,olan mintha csak a meleg levegőt fújná!!Egyet értek kjocika!!!!
TuriMelinda 4 years ago 2
Nekem nem tetszik a többi dala jobb, szerintem örüljön hogy ezzel második lett. Másik számmal lehetett volna első....
kjocika 4 years ago 3