Mindig azt szoktam hallgatni, hogy mások mit tehetnének azért, hogy nekem jobb legyen. Vagy hogy ki a hibás, amiért nekem nem megy? Ez a hozzáállás szerintem a gyengeség jele. Kemény munkával sem megy? Hát akkor kellett volna esetleg (más/jobb/több) szakmát, nyelveket tanulni, ez a nagy helyzet. Bizony mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, és nehéz bevallani, hogy azért megy rosszul, mert nem tettél eleget magadért. Kényelmesebb másra kenni.
Ez a videó teljesen jól tükrözi, mi is a helyzet otthon. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy egyszer csak minden politikus megszűnik korrupt lenni, a magyar állampolgárok pedig ennek hatására örömtől könnyes szemmel elkezdenek rendesen adót fizetni, abbahagyni a kiskapuzást, megbízni egymásban, stb. Amint a videó is mondja, ez a kérdés túlságosan fontos ahhoz, hogy a politikusokra bízzuk. A politika egyébként sem az értelmiségnek szól, teljesen lement kocsmai szintre a parlament.
1:10. Nem nem hiszem hogy munkával lehet sokra jutni hanem TUDOM, hogy nem lehet. Közel két évig egy taposómalomban voltam minden nap, egy lehetséges magasabb beosztás reményében. Stressz, rohanás, felelősség, ideg. Ezek tették ki a mindennapjaimat, míg mások könnyeb munkával minimális felelőséggel többet vittek haza. Aztán eldobtak mint egy darab sz**t. Miután a lelket is kitaposták belőlem, visszadobtak a többi "kishal" közé. Erre épül a gazdaság, a munkaerő maximális kizsákmányolására.
Kellene talán egy oldal, meg egy hivatal, mely nevével ellentétben nem lenne az:) hanem éppen azt volna hivatott megelőzni, felderíteni, megszüntetni..
Az a baj, hogy az ember mindenhol azt hallja, hogy ezt kenték meg, ő korrupt és ezen felbuzdulva azt hiszi, hogy ő is mindent megtehet. Ez pedig a lehető legrosszabb hozzáállás.
"A magyar társadalom többsége nem bízik a politikai elitben, a gazdasági szférában, a médiában, a jogrendszerben." - az emberek túlnyomó többsége nem bízik MAGÁBAN SEM!!!
a klasszikus bizánci hagyományokat a haladó nyugati szellemiségbe" burkolva/álcázva továbbvivő gyurcsány korszakról nem is szólva: ez túlságosan olcsó ("demagóg") érvelés lenne, noha igaz.
@DannyTheHun Nem azon van a hangsúly, hogy protestánsok. Jártam Svédországban, több ismerősom Finnországban, és mindegyikünknek az volt a benyomása, hogy teljesen más világban élnek, ahol nyitottabbak, vidámabbak, segítőkészebbek, azaz boldogabbak az emberek, mint itthon.
A múlt legfontosabb jellemzője, hogy nem tudjuk megváltoztatni, ellentétben a jövővel. A múltbeli történések szabták meg, hogy hol tartunk most, de ezt nem kifogásként kell használni, hanem alapként, amire a jövőnket építjük.
Várjunkvárjunk, a videó szemnyitogató, érdekes, és a diagram szerint mi állunk evolúciós ugrás előtt. Alig várom.
De ki várta a politikusoktól az egyes ember szemléletváltozását? Én aztán nem. Ezt az "argumentum ex negatio"-t itten nem értem... (Ilyen szemléletváltozást Isten képes véghezvinni.)
kár, hogy "gazdasági felemelkedést" nemigen lehet szignifikáns környezetpusztítás nélkül s főleg nem fenntarthatóan elérni. kár, hogy magyarországot rendszeresen a világ leggazdagabb országaihoz hasonlítgatják azt a benyomást keltve közben, hogy ukrainai szinten áll. lehetne hasonló összehasonlítást végezni MO vs bármely afrikai vagy ázsiai ország viszonylatában is. MO GDP/cap szerint a 34ik a világ 164 országából, tehát szó sincs romos gazdaságról, sőőt!!
Ez a kérdés mar mar társadalompolitikaivá vált, szóval nem olyan egyszerű, mint, amilyennek latszik. mindenesetre a politikai intézményrendszer szerepe a züllésben nem elhanyagolható.
Nagyon könnyű nyugat-euroópai páldákkal felhozakodni, ahol a társadalmi háttér, a politikai kultúra teljesen más, mint itt már ÉVASZÁZADOK óta. Szóval ez az összehasonlítás elég sarkított. Ráadásul én ismerek egy csomó angolt, akik dettó ugyanígy gondolkodnak, mint a kutatásban bemutatott magyarok.
Pedig pont hogy a politikusokra kéne bízni a helyzet megoldását, mert azért szavaztuk meg vezetőknek, mert képesnek láttuk őket a helyzet javítását illetően, nem pedig azért, hogy meresszék a seggüket. Nekik kéne példát mutatni, hogy nem lopnak és csalnak, mert ők a vezetők. Ha ők ezt csinálják, naná, hogy a közember is fogja. Azt mondja a videó, hogy oldjuk meg együtt. Akkor viszont felesleges a hierarchia, ne legyenek vezetők, politikusok, legyen inkább anarchia, ahol tényleg mindenki egyenlő.
@CsondesMateHUN ez a baj..hogy a társadalom magasabb emberei akik "elvileg műveltek és felelősségtudók" azok korruptak, és így aki nagyobb felelősséggel együtt korrupt az nagyobbat is buktathat a rendszeren visszaél a helyzetével. Egyszerűen nem a tv reklámok szerinnt kéne megszavazni a politikusokat hanem utánna nézni a jelölteknek mindig hogy tényleg kik ők és hogy vislekedtek a múltban.
És mi lenne, ha megfordítanánk a sorrendet? Ha sz@rul élsz, kizsákmányolnak és korrupt az egész politikai elit, akkor nem fogsz adót fizetni, akkor nem bízol az intézményrendszerben.
Egy ilyen videótól csak erősödik bennem az ellenszenv a mediával szemben.
@reveszteve És vajon hogyan lehet változtatni a helyzeten? Vagy azt mondjuk, hogy "én miért változzak, amikor könnyebb úgy, ahogy mindenki más is csinálta eddig", vagy azt, hogy "ha megfelelő mértékű erőkifejtést teszek a megfelelő irányba, akkor rá tudok venni másokat is, hogy velem együtt mozduljanak, amivel már bármit el tudunk érni".
nagyon jól bemutatja ill. összefoglalja a mai magyar valóságot, annak értékrend zavaraival, s eléggé előremutató, mert pozitív gondolatokat ébreszt, s remélem nem csak bennem, hanem a többségben is, s ami baj: tudjuk mit és hogyan, de mégsem tesszük...
en emlekszem a jovore
fasznyak 4 months ago
Az igazság néha fáj.
xpccc 5 months ago
A boldogság nem a pénztárcában, hanem az ember szívében dől el. Én boldog vagyok :)
Vincenzo19901218 7 months ago 2
Mindig azt szoktam hallgatni, hogy mások mit tehetnének azért, hogy nekem jobb legyen. Vagy hogy ki a hibás, amiért nekem nem megy? Ez a hozzáállás szerintem a gyengeség jele. Kemény munkával sem megy? Hát akkor kellett volna esetleg (más/jobb/több) szakmát, nyelveket tanulni, ez a nagy helyzet. Bizony mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, és nehéz bevallani, hogy azért megy rosszul, mert nem tettél eleget magadért. Kényelmesebb másra kenni.
C16Q5E 9 months ago
Ez a videó teljesen jól tükrözi, mi is a helyzet otthon. Nem tudom elképzelni azt a helyzetet, hogy egyszer csak minden politikus megszűnik korrupt lenni, a magyar állampolgárok pedig ennek hatására örömtől könnyes szemmel elkezdenek rendesen adót fizetni, abbahagyni a kiskapuzást, megbízni egymásban, stb. Amint a videó is mondja, ez a kérdés túlságosan fontos ahhoz, hogy a politikusokra bízzuk. A politika egyébként sem az értelmiségnek szól, teljesen lement kocsmai szintre a parlament.
C16Q5E 9 months ago
1:10. Nem nem hiszem hogy munkával lehet sokra jutni hanem TUDOM, hogy nem lehet. Közel két évig egy taposómalomban voltam minden nap, egy lehetséges magasabb beosztás reményében. Stressz, rohanás, felelősség, ideg. Ezek tették ki a mindennapjaimat, míg mások könnyeb munkával minimális felelőséggel többet vittek haza. Aztán eldobtak mint egy darab sz**t. Miután a lelket is kitaposták belőlem, visszadobtak a többi "kishal" közé. Erre épül a gazdaság, a munkaerő maximális kizsákmányolására.
Linkinkarcsi 10 months ago
Van benne igazság, bár szerintem sok dolog el van túlozva, de tényleg változtatni kell.
erhnn94 10 months ago
Kellene talán egy oldal, meg egy hivatal, mely nevével ellentétben nem lenne az:) hanem éppen azt volna hivatott megelőzni, felderíteni, megszüntetni..
hataaaaam 11 months ago
Háááááááááááát.....igen....
:(
Bridget4144 11 months ago
Az a baj, hogy az ember mindenhol azt hallja, hogy ezt kenték meg, ő korrupt és ezen felbuzdulva azt hiszi, hogy ő is mindent megtehet. Ez pedig a lehető legrosszabb hozzáállás.
Borvizes 1 year ago
"A magyar társadalom többsége nem bízik a politikai elitben, a gazdasági szférában, a médiában, a jogrendszerben." - az emberek túlnyomó többsége nem bízik MAGÁBAN SEM!!!
oraveczagi 1 year ago
@oraveczagi :)))) coming out a javából, grat :)
totemizer 1 year ago
na meg a fenyő jános-horn gyula-friderikus sándor-gyurcsány ferkó stb. maffia áldásos tevékenysége...
DannyTheHun 1 year ago
a klasszikus bizánci hagyományokat a haladó nyugati szellemiségbe" burkolva/álcázva továbbvivő gyurcsány korszakról nem is szólva: ez túlságosan olcsó ("demagóg") érvelés lenne, noha igaz.
DannyTheHun 1 year ago
mért kellene az ÉNY-európai protestáns országokat példaképnek tekintenünk? boldogabbak ott az emberek? nem hiszem, legfeljebb anyagilag jobban élnek.
az meg hogy Ukrajnával, Moldovával vagyunk egy szinten, végtelenül hazug állítás.
Magyarország átmeneti zóna volt mindig is, katolikus, protestáns, bizánci, sőt muszlim hatások alatt.
az meg, hogy értékválság van, nagyrészt az 1920-1989 közötti időszaknak köszönhető, amikor leromboltak mindent, amiben korábban hittünk...
DannyTheHun 1 year ago
@DannyTheHun Nem azon van a hangsúly, hogy protestánsok. Jártam Svédországban, több ismerősom Finnországban, és mindegyikünknek az volt a benyomása, hogy teljesen más világban élnek, ahol nyitottabbak, vidámabbak, segítőkészebbek, azaz boldogabbak az emberek, mint itthon.
A múlt legfontosabb jellemzője, hogy nem tudjuk megváltoztatni, ellentétben a jövővel. A múltbeli történések szabták meg, hogy hol tartunk most, de ezt nem kifogásként kell használni, hanem alapként, amire a jövőnket építjük.
zoadam 9 months ago 2
Várjunkvárjunk, a videó szemnyitogató, érdekes, és a diagram szerint mi állunk evolúciós ugrás előtt. Alig várom.
De ki várta a politikusoktól az egyes ember szemléletváltozását? Én aztán nem. Ezt az "argumentum ex negatio"-t itten nem értem... (Ilyen szemléletváltozást Isten képes véghezvinni.)
Amúgy respekció, főhajtás meg minden.
kishal87 1 year ago 3
kár, hogy "gazdasági felemelkedést" nemigen lehet szignifikáns környezetpusztítás nélkül s főleg nem fenntarthatóan elérni. kár, hogy magyarországot rendszeresen a világ leggazdagabb országaihoz hasonlítgatják azt a benyomást keltve közben, hogy ukrainai szinten áll. lehetne hasonló összehasonlítást végezni MO vs bármely afrikai vagy ázsiai ország viszonylatában is. MO GDP/cap szerint a 34ik a világ 164 országából, tehát szó sincs romos gazdaságról, sőőt!!
Arimaspoi 1 year ago
@Arimaspoi Nem is mondta senki, hogy gazdasági felemelkedésre lenne szükség. Morális válság van, azt kellene megszüntetni mielőbb.
Amúgy pedig sokkal motiválóbb és nemesebb dolog felfelé nézni, hogy hova lehetne még eljutni, mint lefelé, hogy mit hagytunk már el.
zoadam 9 months ago 2
Ez a kérdés mar mar társadalompolitikaivá vált, szóval nem olyan egyszerű, mint, amilyennek latszik. mindenesetre a politikai intézményrendszer szerepe a züllésben nem elhanyagolható.
soundria 1 year ago
Nagyon könnyű nyugat-euroópai páldákkal felhozakodni, ahol a társadalmi háttér, a politikai kultúra teljesen más, mint itt már ÉVASZÁZADOK óta. Szóval ez az összehasonlítás elég sarkított. Ráadásul én ismerek egy csomó angolt, akik dettó ugyanígy gondolkodnak, mint a kutatásban bemutatott magyarok.
getanerection 1 year ago
Pedig pont hogy a politikusokra kéne bízni a helyzet megoldását, mert azért szavaztuk meg vezetőknek, mert képesnek láttuk őket a helyzet javítását illetően, nem pedig azért, hogy meresszék a seggüket. Nekik kéne példát mutatni, hogy nem lopnak és csalnak, mert ők a vezetők. Ha ők ezt csinálják, naná, hogy a közember is fogja. Azt mondja a videó, hogy oldjuk meg együtt. Akkor viszont felesleges a hierarchia, ne legyenek vezetők, politikusok, legyen inkább anarchia, ahol tényleg mindenki egyenlő.
CsondesMateHUN 1 year ago
@CsondesMateHUN ez a baj..hogy a társadalom magasabb emberei akik "elvileg műveltek és felelősségtudók" azok korruptak, és így aki nagyobb felelősséggel együtt korrupt az nagyobbat is buktathat a rendszeren visszaél a helyzetével. Egyszerűen nem a tv reklámok szerinnt kéne megszavazni a politikusokat hanem utánna nézni a jelölteknek mindig hogy tényleg kik ők és hogy vislekedtek a múltban.
itsAndrogyn 1 year ago
Hehe, 3:03-nál ugrik egyet a leleményes :)
Amúgy tetszett a videjó, és remélem, hogy mostantól télleg nem kell utáljam a villamoson a többieket.
19domi86 1 year ago
És mi lenne, ha megfordítanánk a sorrendet? Ha sz@rul élsz, kizsákmányolnak és korrupt az egész politikai elit, akkor nem fogsz adót fizetni, akkor nem bízol az intézményrendszerben.
Egy ilyen videótól csak erősödik bennem az ellenszenv a mediával szemben.
reveszteve 1 year ago
@reveszteve És vajon hogyan lehet változtatni a helyzeten? Vagy azt mondjuk, hogy "én miért változzak, amikor könnyebb úgy, ahogy mindenki más is csinálta eddig", vagy azt, hogy "ha megfelelő mértékű erőkifejtést teszek a megfelelő irányba, akkor rá tudok venni másokat is, hogy velem együtt mozduljanak, amivel már bármit el tudunk érni".
zoadam 9 months ago
nagyon jól bemutatja ill. összefoglalja a mai magyar valóságot, annak értékrend zavaraival, s eléggé előremutató, mert pozitív gondolatokat ébreszt, s remélem nem csak bennem, hanem a többségben is, s ami baj: tudjuk mit és hogyan, de mégsem tesszük...
kaposlogisztika 1 year ago
lehet más a politika :D
hmmMovo 1 year ago