Valljuk be a Csíksomlyói előadás megismételhetetlen mert szívből szólt minden előadótól. Mert ők is tisztelik a Magyarokat bárhol legyenek is, én meg pláne hallgassatok Kárpátiát
Persze, hogy nem élő a ének, ez nem is kérdés....aki ismeri pl. Vikidál dalait, az hallhatja, hogy ez a hang nem a korának megfelelő. Ezt a hangot a 80-as évek első felében tudta. Itt élőben már a közelében sem lenne sajnos, ami részben az ő hibája, másrészt ez a korral is jár.
De ettől eltekintve ez egy nagyon színvonalas előadás volt! :)
Nem élő, az ének az előadáson, de előtte mindegyikük lemezre énekelte szerepét, igy Vikidál is. Például az Elkésett békevágy c. dal végén hallhatod hogy nem énekli ki a végén azt a hatalmas hangot. Amúgy igazad van a 80as években volt Vikidál az igazi olyannyira hogy szerintem világszinten is nehezen felérni amit ő akkor énekelt!
@putyusss Én hiszek Neked, de a fülemnek méginkább hiszek. :D Meghallgattam az általad említett részt. Pl. a női szereplő hangja helyett Sebestyén Márta hangja szól és Vikidál is "kiénekel" mindent, amit kell.
Amiben egyetértünk, hogy a 80-as években világverő hangja volt! :D
Ez volt mindig a kedvencem az egész rock operából. A kazettát rengeteget hallgattam és végig énekeltem velük az egészet. Nagyjából kívülről fújom mai napig :)
Imádom!!! Volt szerencsém ott lenni Esztergomban 2002-ben. Felejthetetlen élmény! Pláne a Sztárleosztással: Vikidál Gyula, Varga Miklós, Sebestyén Márta...
Eszméletlen jól összehozták! 17 éves vagyok, az én koromban kevesen értékelik az efféle csodát. De ez MINŐSÉG. Nem úgy mint a tokyo hotel, anti fitness klub...
nem playback hanem lipsync. es sajnos az. a mikrofon ami rajtuk van az sok ruha surodast venne fel, es nem lehet olyan egyenletes hangot felvenni ahogy ok mozgatjak a fejuket.
Nem tudom h miért kell,ez rágódni..igen,playback(lehet h kidagadnak az erek,de hiába nagy hangja van Vikidálnak,mikrofon nélkül elég nehéz teleénekelni a teret:)-hozzáénekel ése ennyi..engem nem zavar:D
in 1908 a lady named sally rusa was in the woods looking for a dog until a ghost came and killed her so if ur reading this u will find a bloody body in your closet hanging there haunting you and will kill you and ur family and if u want to stop this just sends this to 6 videos in 30 mins or this will happen good luck!!!
@Csipa87 Szerintem is énekelnek valójában, csak a hangosítás playback. De ahogy elnézem, mind a színpadi díszlet, mind a statiszták low cost játékot feltéleznek. Nemcsoda, hogy nem fért bele a keretbe 1-2 tucat fejmikrofon és profi technika bérlése. De szerintem a maximumot hozták ki a költségvetésből, így mindenféleképpen elismerésre méltó az a munka amit belevittek.
uram atyám hogy lenne már playback.. képzeld el PÉLDÁUL ha musical színész vagy akkor inkább elplaybackelnéd? istenem ez nem popzene ahol a sok .... 0hanggal elplaybackelnek koncerteket'-.-
Nem playback, latszik pl koppány nyakán ahogy kijönnek az erek, illetve amikor istán énekel pont ugy van elnyujtva.. ezt nem lehet begyakorolni és biztos ottvan a microport vhol a ruhák alatt felcsiptetve...
jajj te szerencsetlen. a lipsync az nem azt jelenti hogy csak tatognak. tenyleg enkelnek, telhes bedobassal, de a hangszorokbol a felvetel jon. van rajtuk lavalier microphone, de az tul sok ruha hangot venne fel ahol a ruha alatt van felcsiptetve.
Tényleg playback, de nem azért, mert nem tudnák elénekelni, hanem a TV-s közvetítés miatt. Nem tudom, hogy ez hogy függ össze, de mindegy. Különben is, ezeket a dalokat ott előtte vették fel az egyik erdélyi stúdióban, úgyhogy ugyanígy énekelték volna el élőben is. Egyébként burgya, megnézem, te hogyan énekelnéd (vagy tátognád) el úgy, hogy sehol nem csúszol el. Elhiheted, hogy nem könnyű dolog.
Na és ha playback. Nem az a lényeg!, élvezni kell a dalokat, és nam azt nézni, hogy playback, vagy sem. Szerintem nem ez a darab lényege! (szerintem sem playback, a zene a videóknál gyakran elcsúszik a feltöltéskor)
Igazad van VIKIDÁL 100%-OS MINDIG ÉS MINDÖRÖKKÉ
vilmar669 4 weeks ago
Vikidál mindig élőben énekel ezt 1000% tudom ne alázd ezzel meg a többiekről meg nem tudok semmi ilyet
95SwatMr 1 month ago
Valljuk be a Csíksomlyói előadás megismételhetetlen mert szívből szólt minden előadótól. Mert ők is tisztelik a Magyarokat bárhol legyenek is, én meg pláne hallgassatok Kárpátiát
vilmar669 1 month ago
Naná hogy az eredeti okés volt de a feldolgozás háááát nokomment
vilmar669 2 months ago
Persze, hogy nem élő a ének, ez nem is kérdés....aki ismeri pl. Vikidál dalait, az hallhatja, hogy ez a hang nem a korának megfelelő. Ezt a hangot a 80-as évek első felében tudta. Itt élőben már a közelében sem lenne sajnos, ami részben az ő hibája, másrészt ez a korral is jár.
De ettől eltekintve ez egy nagyon színvonalas előadás volt! :)
MegaKutama 3 months ago
Nem élő, az ének az előadáson, de előtte mindegyikük lemezre énekelte szerepét, igy Vikidál is. Például az Elkésett békevágy c. dal végén hallhatod hogy nem énekli ki a végén azt a hatalmas hangot. Amúgy igazad van a 80as években volt Vikidál az igazi olyannyira hogy szerintem világszinten is nehezen felérni amit ő akkor énekelt!
putyusss 2 months ago
@putyusss Én hiszek Neked, de a fülemnek méginkább hiszek. :D Meghallgattam az általad említett részt. Pl. a női szereplő hangja helyett Sebestyén Márta hangja szól és Vikidál is "kiénekel" mindent, amit kell.
Amiben egyetértünk, hogy a 80-as években világverő hangja volt! :D
MegaKutama 2 months ago
Ez volt mindig a kedvencem az egész rock operából. A kazettát rengeteget hallgattam és végig énekeltem velük az egészet. Nagyjából kívülről fújom mai napig :)
tekergomeli 6 months ago
Magyar Rock! Gyerekek, van ilyen fogalom, hogy Magyar Rock! Hát nem nagyszerű!
MrFutrinka 9 months ago 5
andrea loves this--so do i
BubbaLee2 9 months ago
@BubbaLee2 lol, thanks, yeah, it's a nice piece of history. nagyon szep.
Anyu7378 9 months ago
Ki nem szarja le playback volt e vagy sem olyan hangjuk van ami minden magyar szívéig elér!
MrGrofDracula 10 months ago
MrGrofDracula teljes mértékben igazad van! :D
Dinu778 7 months ago
rock never dies
zalan98 1 year ago
Imádom!!! Volt szerencsém ott lenni Esztergomban 2002-ben. Felejthetetlen élmény! Pláne a Sztárleosztással: Vikidál Gyula, Varga Miklós, Sebestyén Márta...
Eszméletlen jól összehozták! 17 éves vagyok, az én koromban kevesen értékelik az efféle csodát. De ez MINŐSÉG. Nem úgy mint a tokyo hotel, anti fitness klub...
newemsenki 1 year ago 10
"Tízezer fegyveres választ meg engem ha kell"
Ugye mindenki érti?
MrKafi1 1 year ago 2
Általában a TV társaságok szokták kérni, hogy playback legyen a felvétel miatt.
Amúgy meg tényleg tök mindegy szerintem, egyszer így is úgy is fel kellett énekelniük:) jó ez jó ez
omenmarci 1 year ago 3
nagyon igazad van
brownbigb 2 years ago
nem playback. lipsync! a playback az az eloadas utan tortenik meg.
brownbigb 2 years ago
nem playback hanem lipsync. es sajnos az. a mikrofon ami rajtuk van az sok ruha surodast venne fel, es nem lehet olyan egyenletes hangot felvenni ahogy ok mozgatjak a fejuket.
brownbigb 2 years ago
I wish I could understand what they are singing...But even without understanding, this song is so great and so powerful!
ArinaeMystery 2 years ago 6
They are singig about the worst choice the hungarians did when they choose Istvan instead of Koppany.
szaszandras888 2 years ago
sztem ne rágódjunk ezen, h playback v nem, ígyis-úgyis ők éneklik
makosgrizes 2 years ago
Playback ide vagy oda az alakításuk akkor is felejthetetlen!!! Mellesleg a mondanivaló a lényeg, nem pedig az, hogy nem élőben énekelnek!!!
Zsanett90 2 years ago 3
Nem tudom h miért kell,ez rágódni..igen,playback(lehet h kidagadnak az erek,de hiába nagy hangja van Vikidálnak,mikrofon nélkül elég nehéz teleénekelni a teret:)-hozzáénekel ése ennyi..engem nem zavar:D
lzsofi88 2 years ago 7
ari vagy lzsofi88 csak az a gond h az a bizonyos tér nem tér hanem a csiksomlyói nyereg ....ami annyit jelent h a playback nem müködött volna
csofanni 2 years ago
????
brownbigb 2 years ago
van rajta egy lavalier microphone, de azzal nem lehet olyan egyenletes hangot felvenni. amugy az nem playback hanem lipsync.
brownbigb 2 years ago
This has been flagged as spam show
in 1908 a lady named sally rusa was in the woods looking for a dog until a ghost came and killed her so if ur reading this u will find a bloody body in your closet hanging there haunting you and will kill you and ur family and if u want to stop this just sends this to 6 videos in 30 mins or this will happen good luck!!!
pen0014 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Istenem ebben a maskarában Vikidál elég bénán néz ki :S Az eredetiben sokkal jobb volt :)
pinczes666 2 years ago
te hulye vagy
noname22222222 2 years ago
az előadás playback volt!
Viszont ha megnézitek őket énekelnek teljes erőbedobással:)
Csipa87 3 years ago 23
@Csipa87
Jaja:) Azért ez megnyugtató, akármennyire is playback...:)
TheMagyaROCK 1 year ago
@Csipa87 a hangminoseg miatt, valoszinuleg nem azert mert nem tudnak enekelni....
szingeva 10 months ago
@Csipa87
Attól hogy playback,azért még remek előadás,le a kalappal az énekesek előtt....
nyilas12 10 months ago
@Csipa87 Szerintem is énekelnek valójában, csak a hangosítás playback. De ahogy elnézem, mind a színpadi díszlet, mind a statiszták low cost játékot feltéleznek. Nemcsoda, hogy nem fért bele a keretbe 1-2 tucat fejmikrofon és profi technika bérlése. De szerintem a maximumot hozták ki a költségvetésből, így mindenféleképpen elismerésre méltó az a munka amit belevittek.
maestrohun 10 months ago
Nem tudom... ha az alkotók lenyilatkozták hogy NEM ÉLŐ ÉNEK VOLT, akkor min megy még a vita?
oldalborda 3 years ago 3
uram atyám hogy lenne már playback.. képzeld el PÉLDÁUL ha musical színész vagy akkor inkább elplaybackelnéd? istenem ez nem popzene ahol a sok .... 0hanggal elplaybackelnek koncerteket'-.-
krisee10 3 years ago
Nem playback, latszik pl koppány nyakán ahogy kijönnek az erek, illetve amikor istán énekel pont ugy van elnyujtva.. ezt nem lehet begyakorolni és biztos ottvan a microport vhol a ruhák alatt felcsiptetve...
rAMarerA 3 years ago
jajj te szerencsetlen. a lipsync az nem azt jelenti hogy csak tatognak. tenyleg enkelnek, telhes bedobassal, de a hangszorokbol a felvetel jon. van rajtuk lavalier microphone, de az tul sok ruha hangot venne fel ahol a ruha alatt van felcsiptetve.
brownbigb 2 years ago
Tényleg playback, de nem azért, mert nem tudnák elénekelni, hanem a TV-s közvetítés miatt. Nem tudom, hogy ez hogy függ össze, de mindegy. Különben is, ezeket a dalokat ott előtte vették fel az egyik erdélyi stúdióban, úgyhogy ugyanígy énekelték volna el élőben is. Egyébként burgya, megnézem, te hogyan énekelnéd (vagy tátognád) el úgy, hogy sehol nem csúszol el. Elhiheted, hogy nem könnyű dolog.
halmayg23 3 years ago
Na és ha playback. Nem az a lényeg!, élvezni kell a dalokat, és nam azt nézni, hogy playback, vagy sem. Szerintem nem ez a darab lényege! (szerintem sem playback, a zene a videóknál gyakran elcsúszik a feltöltéskor)
danjanos 3 years ago 4
külömben nem palyback mert ott vollt az egyik ismerosöm is a táncolok között és nagyon sokat gyakoroltak.
Botter15 3 years ago
a tánc persze hogy nem playback :) az ének sajnos az...
oldalborda 3 years ago
ha az lenne akkor olyan jol enekelte volna Varga M. mint az eredetin 20 eve...de nem sikerult neki...
akosh1976 3 years ago
De gyönyörű!!!!!!
everilla 3 years ago
Ez nem.
csipi555 3 years ago
playback ez????????????
everilla 3 years ago
Az bizony...
madorlon 3 years ago
Igen,a Bródy elmondta a múlt pénteken...
Jasinbure 3 years ago
Egyértelmű, h playback... láttok bárkin is mikrofont? Meg néha látszik is, h nincs szinkronban a hang a képpel :p
Falconteam55 3 years ago
Mit képszelsz magádról?
BaboonBro 3 years ago
ez a legjobb az összes eddig elõadott elõadásból! na meg itt voltak a legtöbben is.
ikszikszel 3 years ago
kár hogy playback volt...
oldalborda 3 years ago
25 years ago.... "Pogányanak tartanak..."
BaboonBro 4 years ago
25 years ago....
BaboonBro 4 years ago
Én nem voltam, csak a Cseszneki előadáson 1-en! De imádom az egészet!
Pantherarosea 4 years ago
az igazi enekesno aki enekli gizella szerepet nem akart eljonni es nem is jott el csiksomlyora, IGAZAN BANHATJA
palbiroors 4 years ago 2
Ja. Szerintem aki itt énekli, annak nagyon szép hangja van.
candycandy888 3 years ago
Éljen koppány vezér!!!
peet93 4 years ago 2
gyönyörű!!!!!!!
BladesOrsi 4 years ago 8
Koppány! Koppány! Koppány!
BaboonBro 4 years ago 17
Gyönyörű....!!! MIKI!!!
candycandy888 4 years ago 9
Ezt így kell. Zseniális.
Csilike 4 years ago 9
Koszonjuk szepen hogy feltoltotted ezt a fantasztikus esemenyt!
szekely7 4 years ago 10