Egy felvidéki magyarnak tobbet jelent egy torténelmi magyar jelkép, mint a HH tanárúrnak! Én dunaszerdahelyi magyar vagyok, és kopok rá nagyot, hogy a szlováknak mennyire fáj ez!
A legszomorúbb az egészben, hogy még mind a mai napig szlovákozzák, románozzák a határon túl élő magyarokat a Magyarországon élők, arra nem is gondolva mit mondanak ezzel, de az sem volt olyan rég, hogy ne emlékeznék rá mikor elcsattant néhány kemény magyar ököl a frissen áttelepült erdélyi testvér hátán...
Azért bántanak a szlovákok mert tudják, hogy lopott a hazájuk és konnyen jott-kapták-csak úgy! Tudják, hogy ezek a magyarok vannak igazán otthon!"Nem kell hergelni a szlovákokat"-egyetértek!-de, szellemiségében meggyengített népemnek, szuksége van minden eszkozre, hogy életben maradjon. A nemzet szinbóluma, torténelmi vagy alkotmányos,az osszetartozást kell, hogy jelképezze. Ez a tudat kell, hogy elérje a határon túliakat-engem is-és konnyen elviselek minden bántást! REMÉNY-egy matrica láttán!
Havas hülyeséget beszél. Pl. Szaniszló Ferenc sokszor elmondta, hogy csak 1989 ót HÁNY HELYEN VÁLTOZOTT MEG HATÁR. Gondoljunk csak az egykori Jugoszláviára, illetve Szerbia és Montenegróra, illetve Szerbiára, illetve Szerbia és Koszovóra.
NEKÜNK MIÉRT NEM LEHET? MIÉRT NEM LEHETNE???
Megmondom. Az ilyen gondolkodásmód miatt, amiben Havas gondolkodik.
Hát a Havasra bármit lehet mondani, de hogy hülye lenne azt abszolut nem. Most először fordul elő velem, hogy hazaszeretőket kritizálok isten bocsássa meg, de szerintem ehhez is el kell érni egy bizonyos szellemi szintet. Aki így hozza a világ tudomására, hogy szereti a hazáját, abból azt nézném ki, hogy benne van a sűrűjében. Aki így vállalja a dolgokat, legelőszöris tisztában kéne lennie vele, hogy a sajtó manipulatív, mindigis az volt, ha témát kell találni.
Kiraly! Henike szerint az, hogy valaki buszke es kiall a Tortenelmi Magyarorszagert, es kepviseli azt, az mulatsagos. Henike gratulalunk... Igazi zsido vagy!
ezért nem értettem Sólyom Lászlót, hogy egy Szent István-szobrot avatott. az ilyet sokkal intelligensebben és sokkal nagyobb érzékenységgel kellene kezelni!
3:00 Havas: "Ott maradnak azok a magyarok akiket ezért csesztetnek" Gój motoros: " De nem csesztetik" ---- Ja, h szerinte a határon túli magyarokat nem csesztetik a szlovákok és a románok????

Igaza van Havasnak.Aki eleve nem érti meg,az nem is fogja.
veszettkutyabilly 1 week ago
dögöljenek meg a románok ><
KonanNai 1 month ago
Istenem, ez a csóka gólya faszi nagyon nem érti a helyzetet, legalábbis nehéz felfogású.
RolfSF68 1 month ago
Egy felvidéki magyarnak tobbet jelent egy torténelmi magyar jelkép, mint a HH tanárúrnak! Én dunaszerdahelyi magyar vagyok, és kopok rá nagyot, hogy a szlováknak mennyire fáj ez!
Zoltanka003 7 months ago
This has been flagged as spam show
A legszomorúbb az egészben, hogy még mind a mai napig szlovákozzák, románozzák a határon túl élő magyarokat a Magyarországon élők, arra nem is gondolva mit mondanak ezzel, de az sem volt olyan rég, hogy ne emlékeznék rá mikor elcsattant néhány kemény magyar ököl a frissen áttelepült erdélyi testvér hátán...
Feka30 8 months ago
Comment removed
Feka30 8 months ago
Comment removed
Feka30 8 months ago
De csesztetnek!!! És akkor nem voltak ott a motorosok amikor vertek minket! Tanár úr igaza van!
Feka30 9 months ago 2
Azért bántanak a szlovákok mert tudják, hogy lopott a hazájuk és konnyen jott-kapták-csak úgy! Tudják, hogy ezek a magyarok vannak igazán otthon!"Nem kell hergelni a szlovákokat"-egyetértek!-de, szellemiségében meggyengített népemnek, szuksége van minden eszkozre, hogy életben maradjon. A nemzet szinbóluma, torténelmi vagy alkotmányos,az osszetartozást kell, hogy jelképezze. Ez a tudat kell, hogy elérje a határon túliakat-engem is-és konnyen elviselek minden bántást! REMÉNY-egy matrica láttán!
tiger1233211 10 months ago
na ezért szeretem Havast minden alpári baromsága ellenére. nyíltan , nyugodtan az ő szintjükön elmagyarázni, miért álszentek. grat.
TheMesuge 11 months ago 2
Havas hülyeséget beszél. Pl. Szaniszló Ferenc sokszor elmondta, hogy csak 1989 ót HÁNY HELYEN VÁLTOZOTT MEG HATÁR. Gondoljunk csak az egykori Jugoszláviára, illetve Szerbia és Montenegróra, illetve Szerbiára, illetve Szerbia és Koszovóra.
NEKÜNK MIÉRT NEM LEHET? MIÉRT NEM LEHETNE???
Megmondom. Az ilyen gondolkodásmód miatt, amiben Havas gondolkodik.
M90Hun 1 year ago
Bár a havas itt most "középen" van az mdf-nek mégis csinált egy fasza reklámot
AdammTheDude 1 year ago
Hát a Havasra bármit lehet mondani, de hogy hülye lenne azt abszolut nem. Most először fordul elő velem, hogy hazaszeretőket kritizálok isten bocsássa meg, de szerintem ehhez is el kell érni egy bizonyos szellemi szintet. Aki így hozza a világ tudomására, hogy szereti a hazáját, abból azt nézném ki, hogy benne van a sűrűjében. Aki így vállalja a dolgokat, legelőszöris tisztában kéne lennie vele, hogy a sajtó manipulatív, mindigis az volt, ha témát kell találni.
AdammTheDude 1 year ago 2
Nem azt mondta, hogy nevetséges büszkének lenni a történelmünkre, hanem azt, hogy nevetséges ez a fajta provokáció.
c0p13dn4m3 1 year ago 2
Havasnak akkor is igaza van!!!
dandzsi 1 year ago
Kiraly! Henike szerint az, hogy valaki buszke es kiall a Tortenelmi Magyarorszagert, es kepviseli azt, az mulatsagos. Henike gratulalunk... Igazi zsido vagy!
porostamas79 1 year ago
0:30 - Üzemzavar - Egyszerűen ezen ezezezezez eccerűen íty íty íty íty - Nem szeretem Havast, de az biztos hogy egyéniség :-D
kpitzu2 1 year ago
ezért nem értettem Sólyom Lászlót, hogy egy Szent István-szobrot avatott. az ilyet sokkal intelligensebben és sokkal nagyobb érzékenységgel kellene kezelni!
glasznoszty 1 year ago
This has been flagged as spam show
3:00 Havas: "Ott maradnak azok a magyarok akiket ezért csesztetnek" Gój motoros: " De nem csesztetik" ---- Ja, h szerinte a határon túli magyarokat nem csesztetik a szlovákok és a románok????
TheKMNP 1 year ago

TheKMNP 1 year ago 8

TheKMNP 1 year ago 2
"Ilosvay" ....Itt van immár Miklós rókalelkű bátttya.!Visszeres seggén lóg szattyánbőr gattyája
Egykor ő volt a kuplerájok bakaja, most csúfosan lóg le bús, bozontos makkja...
gallikusz 2 years ago