nacikkal felesleges vitatkozni az ember lesüllyed a szintjükre és legyőzik őket a rutinjukkal ki kell őket rekeszteni ez ma a leghatékonyabb legális megoldás ellenük nem teret adni nekik a médiumokban meg beszélgetni velük tv-ben
@Mrpimpalo Úgy gondolod, hogy jogod van eldönteni,h ki náci? Talán ha nem mindig az "elnyomott" kisebbséggel törődnétek, h megéljetek (ez már önmagában is undorító), akkor végig kellene gondolni, amit mondanak, mert hihetetlen,h micsoda szellemi fölényben vannak veletek szemben. Jah és MÉDIA, nem MÉDIUMOK....
Figyelj én szlovákia magyar vagyok, mindkét szülőm magyar és ezeknek a tetűknek van pofájuk leszlovákozni, csak azért mert nem értek egyet a beteg eszméikkel. Nincs külső vagy belső ellenség, ők önmaguk ellenségei. Amúgy meg az egyetemisták azért nem tüntetnek a "kormány gaztettei ellen" kedves enrosta mert a kormányt az állampolgárok választották, ezért ugyanúgy felelősek a történtekért mint azok akiket megválasztották.
Talán hogy ne cigányozz meg zsidózz,mert olyan leszel mint ők. Amúgy mint történelem szakos tudom, hogy a magyar nemességen belül csupán 79 grófi család volt, mi a vezetékneved? Csak azért mert már lefüleltem pár ál-nemest meg ál -grófot, az egyik 1 hunpower nevű osztrák marha volt aki szintén "nemesenek" vallotta magát aztán kiderült hogy 1 senkiházi paraszt.
Birom amikor emberek szándékosan hülyének tettetik magukat. Nem, nem azért volt senkiházi mert véletlenül nem volt nemes,hanem mert baromságokat írt. Amúgy meg szerintem te nagyon jól tudod,hogy értettem, csak belém akarsz kötni valami idétlen ürüggyel. Nem jött össze.
@belaerdei - az aki nyíltan "gázkamrát" meg hasonlókat emlegetnek ,meg különbséget tesz "jómagyar "meg "roszmagyar ", közt meg" lehazaárulóznak" bárkit aki nincs vele 1 véleményen, az az én szememben 1 senkiházi. Remélem így már tisza sor.
Figyelj, azzal hogy értetlekedsz magadból csinálsz hülyét, nem belőlem. Az a bizonyos "senkiházi" akit emlegettem, egy "hunpower" nevű felhasználó,akivel korábban volt 1 vitám őt neveztem senkiházinak. Amúgy meg nem telefon, szóval nem kell beleszólni ha nem tudod kiről van szó, és akkor nincs fölösleges értetlenkedés sem.
Figyeljte fasz, elegem an már abból,hogy hülye embereknek válaszolgassak,meg mit hogy értettem...Elmehetsz apicsába a kis fos 15 százalékos jobbikoddal együtt. Még az olyan kurva népszerűtlen párt,mint az MSZP is több szavazatot kapott. most, bebizonyosodott,hogy nem ti vagytok a vezető erő magyarországon,mint ahogy azt hirdettétek, úgyhogy takarodj a picsába te kurva kibaszott antiszemita segg. Menj,tüntess a Kossuth-téren ,vagy valahogy foglald el magad
Ennek az antifasiszta csoportnak semmi rtelme... Van körülelül 3-4 ezer ember a 10 millió emberből, aki valóban hungarista. Ezekkel a hülye mozgalmakkal teljesen elterelik a figyelmet Magyarország valódi problémáiról. Érdekes, hogy manapság az egyetemisták nem a kormány gaztettei ellen tüntetnek, hanem a kirekesztés ellen meg a melegek jogaiért. Innentől kezdve joggal mondhatom azt, hogy a magyar társadalom teljesen demoralizálva van...
A cigánybűnözés,az antifasiszta félelem -és hisztériakeltés,Magyarország méyrepülése EGY TŐRÖL fakad : a jelenlegi kollaboráns,hazaáruló parlamenti elit, és a háttérből kavaró zsidó bankárelit közös élősködésének eredménye.
MAGYAR TULAJDON NÉLKÜL a Fidesz által ígért adócsökkentés is csak a külföldi tulajdonosok zsebét tömi majd,nekünk pedig marad a rabszolga munkáért fizetett éhbér a saját hazánkban.
ok, a tuntetes kb 9 honappal az intervju utan törtent meg, igy mar ertem miert nem emlitette senki.Amugy franko kezmozdulatok, meg a retorika is profi. Amugy miert ultök ti egymassal szemben, mintha ellensegek lennetek?Csak egy hulye ötlet, de mi lenne ha ti meg a balosok es az összes etnikum a felemelkedesunk erdekeben dolgozna? Azt mindenki erti hogy baj van, miert mutogattok egymasra? Egy hajoban ultök, ha sulyednek, ti is. Igazabol nevetseges, naunk a komcsik nacionalistabbak mint tomi.
ok, nagyszeru!! epp olvastam a tuntetesröl. Mentek tuntetni a roman es a szlovak követseg ele is? Ott is vannak meglehetösen durva tulkapasok az emberi jogok ellen.
örulök hogy tisztessegesen valaszoltal! Probaltam mar egy lenint eltetö filmecske gyanan kihuzni valami ertelmes valaszt kihuzni balosokbol, de csak szitkozodast meg mocskolodast kaptam vissza, ami sajnos meghatarozta a tovabbi hangnemet. Nektek is volt itt par jo hozzaszolasotok, ambar pinter meglehatösen csendesen uldögelt. Miben segititek ti pl az erdelyi magyarsagot? Mit veltek trianonrol?Mit veltek a ciganysag szereperöl a mai magyarorszagon? Milyen jövöt szeretnetek az orszagnak?
ha mar tuntetni akar valaki, akkor minimum legyen valami ertelme is, mondjuk tomcat megy pl cipöt venni, akkor oda is kivonulnak majd a balos ifjak, nagy tablakkal kurjongatva? Az izraeliek meg halomra gyilkoljak a palesztinokat ugyanakkor, es a mediaban mindez jol követhetö- mondjuk balos vagyok, mit tegyek? A tomcat cipöboltja elött kiabalok szlogeneket ,mint ifju buzgo balos, vagy tuntetek egy magszallo erö buncselekmenyei ellen.nehez valasztani... irany a cipöbolt! eljen uljanov!!
szerintem a ket balosnak eselye nincs, tomcat kivegezte öket totalisan. "miert nem mentek az izraeli követseg ele tuntetni?"- na itt lett vege. Halvany gözuk nincs minek kekeckednek a szegeny balosok:))))
azok ellen nem tüntetni kell, hanem börtönbe kell őket zárni. amire van törvényes megoldás, az ellen nem kell tüntetni, mert törvénybe van foglalva a tilalom.
ami pedig Tomcat kijelentését illeti az elején, arról a véleményem: kapitalista országban, világban élünk a nemzetiségtől, hovatartozástól független a kereslet-kínálat, erre nme húzhatja rá a magyarellenességet. Akinél a pénz és aki jól ügyeskedik hadd élvezze...nem erről szól az egész?
Hát az, hogy ha a másikat annyira bántja az, hogy különböző népcsoportok bántva vannak, akkor miért nem tűntet a palesztinok elnyomása ellen... most érted?
hát mert a humáknak sincs köze sem a palesztinokhoz sem a zsidókhoz... arra meg hogy ez a két nép mit gondolés cselekszik végképp nem lehet, és nincs is joga senkinek megváltoztatni....legalábbis közülünk. annyit hozzátennék hogy persze ettől ez nem lesz egy ideális állapot, de előszőr mindenki a saját háza táján söprögessen. van elég szar itthon is
hogyne lenne? ha humanistak akkor minden ember jogaiert es elnyomasa ellen harcoljanak... vagy a magyar humanistak a magyarokert es a tobbiek a tobbiekert??
Mindenki felhívhatja magára a figyelmet a köznyugalom megzavarásával. És ez amivel nem értek egyet...Persze azzal nincs baj ha valaki részt vesz humanista tüntetéseken ( ami ugye az erőszak ellen küzd Steve vezetésével) és azzal sincs baj ha valaki "nagymagyar" addig amíg ez másokat akik értelmesen meg tudják indokolni, nem sért.
Nem "a trianon" és nem "amagyar", de bassz rá. Az hogy kinek mi fáj ,meg mi nem az mindenkinek a magánügye, senkinek semmi köze hozzá. Téged meg tudtommal az ég világon senki sem hatalmazott fel azzal hogy eldöntsd, hogy ki magyar,meg ki nem, úgyhogy ne játszd itt az eszed.
"magyar ideológia", hol élsz te? Illetve bocsánat, HOL ÉLTEK TI MIND??? ENNYI KORLÁTOLT, FÉLREBASZOTT, IDEJÉTMÚLT, HÜLYE, IDIÓTA ,NÁCI BAROM ÁLLATOT HOGY A PICSÁBA TUD 1 ORSZÁG KI TERMELNI??!!!! Kitartás, meg szebb jövőt? Ennyi telik tőletek? Megismételni azt ami már 60 éve is ciki volt? Sok sikert hozzá. Apropó Eurót mikor terveztek bevezetni? Vagy lesz helyette pengő, úgy hallottam az 1 igen értékálló valuta. :D
@Dokifreeman azt mondd meg nekem te állat, h mi a haszna az eurónak, azon kívül h fényezheti magát az ország kormánya külföldön, h betartotta egy nemzetközi szervezet előírásait, és azon kívül h egyes tehetősebbeknek utazásor nem kell váltani.
a pénz egy közvetítőeszköz.
60 éve ciki volt a revizionizmus? te beteg vagy ember, mondom, kösd fel magad.

Mrpimpalo 1 year ago

grafvonxy 6 months ago
Szabadságot Budaházynak és a politikai foglyoknak!
Humanisták ti is kiállhatnátok az elnyomott politikai foglyok mellett!
Gezucu01 1 year ago 2
Ez tutti buzi!!!!
szebb jövőt
holystar23 2 years ago
Ekkora egy köcsög buzit mind az a hosszuhaju segg életemben nem láttam...................
oovatos 2 years ago 3
nincsenek cigány települések!!!!!!!!
ez az alap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
jelenleg többségében cigányok által lakott települések vannak...
de ezek is csak azért mert ilyen buzik vannak...
majd ha ott lakik akkor fogadom el a képviseletet...ennek az embernek..
gepesz1995 2 years ago
félig magyar grófi, félig bosnyák vagyok! érdekes egy rossz szót se kaptam emiatt, miért mindig a cigányokkal és a zsidókkal van a baj?
toorjager 2 years ago 5
Figyelj én szlovákia magyar vagyok, mindkét szülőm magyar és ezeknek a tetűknek van pofájuk leszlovákozni, csak azért mert nem értek egyet a beteg eszméikkel. Nincs külső vagy belső ellenség, ők önmaguk ellenségei. Amúgy meg az egyetemisták azért nem tüntetnek a "kormány gaztettei ellen" kedves enrosta mert a kormányt az állampolgárok választották, ezért ugyanúgy felelősek a történtekért mint azok akiket megválasztották.
Dokifreeman 2 years ago
miért nekem írod ezt?
toorjager 2 years ago
Talán hogy ne cigányozz meg zsidózz,mert olyan leszel mint ők. Amúgy mint történelem szakos tudom, hogy a magyar nemességen belül csupán 79 grófi család volt, mi a vezetékneved? Csak azért mert már lefüleltem pár ál-nemest meg ál -grófot, az egyik 1 hunpower nevű osztrák marha volt aki szintén "nemesenek" vallotta magát aztán kiderült hogy 1 senkiházi paraszt.
Dokifreeman 2 years ago
:D már csak mert nem nemes senkiházi is
belaerdei 2 years ago
Birom amikor emberek szándékosan hülyének tettetik magukat. Nem, nem azért volt senkiházi mert véletlenül nem volt nemes,hanem mert baromságokat írt. Amúgy meg szerintem te nagyon jól tudod,hogy értettem, csak belém akarsz kötni valami idétlen ürüggyel. Nem jött össze.
Dokifreeman 1 year ago
Ahogy leírtad így jött le,sejtettem hogy értetted de talán ha másképp fogalmazol nem "kötök bele" ,de így fogalmaztál.
belaerdei 1 year ago
@belaerdei - az aki nyíltan "gázkamrát" meg hasonlókat emlegetnek ,meg különbséget tesz "jómagyar "meg "roszmagyar ", közt meg" lehazaárulóznak" bárkit aki nincs vele 1 véleményen, az az én szememben 1 senkiházi. Remélem így már tisza sor.
Dokifreeman 1 year ago
Doki commented törölve de hogy jutottál el a áll nemesektől két zavaros mondat alatt a senkiházi definiáláshoz meg kamrákhoz lol
belaerdei 1 year ago
Figyelj, azzal hogy értetlekedsz magadból csinálsz hülyét, nem belőlem. Az a bizonyos "senkiházi" akit emlegettem, egy "hunpower" nevű felhasználó,akivel korábban volt 1 vitám őt neveztem senkiházinak. Amúgy meg nem telefon, szóval nem kell beleszólni ha nem tudod kiről van szó, és akkor nincs fölösleges értetlenkedés sem.
Dokifreeman 1 year ago
Mindegy,annak se ennek se volt köze a videóhoz .
belaerdei 1 year ago
@Dokifreeman a parasztokat nem kéne lenézni, te tán nemesi származású vagy?
az sem jogosít fel arra h barom legyél.
sajnálom, ha felvidéken élő magyarul beszélő ember vagy,
hogy az szíved nem magyar az látszik a véleményeden
miki1900 1 year ago
@Dokifreeman TE MERSZ POFÁZNI BAZMEG!
A KEDVENCEIDBEN BENNE VAN A HUNGARIKUM C ZSIDÓ SOROZAT!
NA TAKARODJ INNEN ZSIDÓ.
ezért náci már az ha vki "magyar ideológiáról " mer beszélni
miki1900 1 year ago 2
@miki1900
Figyeljte fasz, elegem an már abból,hogy hülye embereknek válaszolgassak,meg mit hogy értettem...Elmehetsz apicsába a kis fos 15 százalékos jobbikoddal együtt. Még az olyan kurva népszerűtlen párt,mint az MSZP is több szavazatot kapott. most, bebizonyosodott,hogy nem ti vagytok a vezető erő magyarországon,mint ahogy azt hirdettétek, úgyhogy takarodj a picsába te kurva kibaszott antiszemita segg. Menj,tüntess a Kossuth-téren ,vagy valahogy foglald el magad
Dokifreeman 1 year ago
@Dokifreeman hungarikum?
kedvenced te féreg élősködő?
miki1900 1 year ago
@Dokifreeman És még ti vagytoki a kulturáltak!
salvatti100 1 month ago
Ennek az antifasiszta csoportnak semmi rtelme... Van körülelül 3-4 ezer ember a 10 millió emberből, aki valóban hungarista. Ezekkel a hülye mozgalmakkal teljesen elterelik a figyelmet Magyarország valódi problémáiról. Érdekes, hogy manapság az egyetemisták nem a kormány gaztettei ellen tüntetnek, hanem a kirekesztés ellen meg a melegek jogaiért. Innentől kezdve joggal mondhatom azt, hogy a magyar társadalom teljesen demoralizálva van...
enrosta 2 years ago
A cigánybűnözés,az antifasiszta félelem -és hisztériakeltés,Magyarország méyrepülése EGY TŐRÖL fakad : a jelenlegi kollaboráns,hazaáruló parlamenti elit, és a háttérből kavaró zsidó bankárelit közös élősködésének eredménye.
MAGYAR TULAJDON NÉLKÜL a Fidesz által ígért adócsökkentés is csak a külföldi tulajdonosok zsebét tömi majd,nekünk pedig marad a rabszolga munkáért fizetett éhbér a saját hazánkban.
hablatyHUNter 2 years ago 5
hu ba*meg is:S
ancurika 2 years ago
lol...amíg meg nem szólalt a copfos, én azt hittem nő.
RolyTaylor 2 years ago 3
Dugnám. :)
macskap 2 years ago 7
@macskap Én is! :)
salvatti100 1 month ago
ok, a tuntetes kb 9 honappal az intervju utan törtent meg, igy mar ertem miert nem emlitette senki.Amugy franko kezmozdulatok, meg a retorika is profi. Amugy miert ultök ti egymassal szemben, mintha ellensegek lennetek?Csak egy hulye ötlet, de mi lenne ha ti meg a balosok es az összes etnikum a felemelkedesunk erdekeben dolgozna? Azt mindenki erti hogy baj van, miert mutogattok egymasra? Egy hajoban ultök, ha sulyednek, ti is. Igazabol nevetseges, naunk a komcsik nacionalistabbak mint tomi.
zagyva 3 years ago
Comment removed
taborszernagy 2 years ago
ok, nagyszeru!! epp olvastam a tuntetesröl. Mentek tuntetni a roman es a szlovak követseg ele is? Ott is vannak meglehetösen durva tulkapasok az emberi jogok ellen.
zagyva 3 years ago
neha elirtam mert közben svedröl angolra forditottam, mindig csak a munka!((
zagyva 3 years ago
örulök hogy tisztessegesen valaszoltal! Probaltam mar egy lenint eltetö filmecske gyanan kihuzni valami ertelmes valaszt kihuzni balosokbol, de csak szitkozodast meg mocskolodast kaptam vissza, ami sajnos meghatarozta a tovabbi hangnemet. Nektek is volt itt par jo hozzaszolasotok, ambar pinter meglehatösen csendesen uldögelt. Miben segititek ti pl az erdelyi magyarsagot? Mit veltek trianonrol?Mit veltek a ciganysag szereperöl a mai magyarorszagon? Milyen jövöt szeretnetek az orszagnak?
zagyva 3 years ago
Nem tudom, hogy te mint "balos" miért tennél ilyet, de mindenkinek szíve joga hülyeséget csinálni, hajrá.
Ha érdekel, hogy mi mit csináltunk ezügyben, akkor írd be google-be, hogy humanista, izraeli, nagykövetség, és választ kapsz a kérdésedre...
Steve
ihbj 3 years ago
ott a pont Steve!
K.Gergő
torkopia 2 years ago
ha mar tuntetni akar valaki, akkor minimum legyen valami ertelme is, mondjuk tomcat megy pl cipöt venni, akkor oda is kivonulnak majd a balos ifjak, nagy tablakkal kurjongatva? Az izraeliek meg halomra gyilkoljak a palesztinokat ugyanakkor, es a mediaban mindez jol követhetö- mondjuk balos vagyok, mit tegyek? A tomcat cipöboltja elött kiabalok szlogeneket ,mint ifju buzgo balos, vagy tuntetek egy magszallo erö buncselekmenyei ellen.nehez valasztani... irany a cipöbolt! eljen uljanov!!
zagyva 3 years ago
szerintem a ket balosnak eselye nincs, tomcat kivegezte öket totalisan. "miert nem mentek az izraeli követseg ele tuntetni?"- na itt lett vege. Halvany gözuk nincs minek kekeckednek a szegeny balosok:))))
zagyva 3 years ago
Kíváncsi lennék ezek a humanista gyerekek hogyan tüntetnének 20 darab magyar verő szlovák ellen. Szétkapnák őket egy pillanat alatt.
horvathbici 3 years ago
azok ellen nem tüntetni kell, hanem börtönbe kell őket zárni. amire van törvényes megoldás, az ellen nem kell tüntetni, mert törvénybe van foglalva a tilalom.
taborszernagy 3 years ago 4
ami pedig Tomcat kijelentését illeti az elején, arról a véleményem: kapitalista országban, világban élünk a nemzetiségtől, hovatartozástól független a kereslet-kínálat, erre nme húzhatja rá a magyarellenességet. Akinél a pénz és aki jól ügyeskedik hadd élvezze...nem erről szól az egész?
torkopia 3 years ago
Tomcatnek amúgy mi köze az Izraeli-palesztin kérdéshez. Nem igazán értem ezt az érvet!!!
torkopia 3 years ago
Hát az, hogy ha a másikat annyira bántja az, hogy különböző népcsoportok bántva vannak, akkor miért nem tűntet a palesztinok elnyomása ellen... most érted?
cyco2kill 3 years ago
hát mert a humáknak sincs köze sem a palesztinokhoz sem a zsidókhoz... arra meg hogy ez a két nép mit gondolés cselekszik végképp nem lehet, és nincs is joga senkinek megváltoztatni....legalábbis közülünk. annyit hozzátennék hogy persze ettől ez nem lesz egy ideális állapot, de előszőr mindenki a saját háza táján söprögessen. van elég szar itthon is
torkopia 2 years ago 2
hogyne lenne? ha humanistak akkor minden ember jogaiert es elnyomasa ellen harcoljanak... vagy a magyar humanistak a magyarokert es a tobbiek a tobbiekert??
cyco2kill 2 years ago
bárki bárminek érzi magát azt nem feltétlenül kell közzé tenni, hogy az másokat sértsen,provokáljon...
torkopia 3 years ago
Mi számít neked "közzétevésnek"?
felderitek 3 years ago
Mindenki felhívhatja magára a figyelmet a köznyugalom megzavarásával. És ez amivel nem értek egyet...Persze azzal nincs baj ha valaki részt vesz humanista tüntetéseken ( ami ugye az erőszak ellen küzd Steve vezetésével) és azzal sincs baj ha valaki "nagymagyar" addig amíg ez másokat akik értelmesen meg tudják indokolni, nem sért.
torkopia 3 years ago
Nagyjából osztom a véleményed.
felderitek 3 years ago
remek :D
torkopia 3 years ago
"Már a lábukat lejárják, de nem ez lenne a dolguk":D
kisTulok 3 years ago 2
látszik ezt a hosszúhajút nem érinti szíven a trianon.
akinek fáj trianon az amagyar!
miki1900 3 years ago
Nem "a trianon" és nem "amagyar", de bassz rá. Az hogy kinek mi fáj ,meg mi nem az mindenkinek a magánügye, senkinek semmi köze hozzá. Téged meg tudtommal az ég világon senki sem hatalmazott fel azzal hogy eldöntsd, hogy ki magyar,meg ki nem, úgyhogy ne játszd itt az eszed.
Dokifreeman 1 year ago
@Dokifreeman mekkora egy paraszt vagy
köss bele az elírásokba, a magyar ideológiába, és kösd fel magad
"a trianon" nem hibás
miki1900 1 year ago
@miki1900
"magyar ideológia", hol élsz te? Illetve bocsánat, HOL ÉLTEK TI MIND??? ENNYI KORLÁTOLT, FÉLREBASZOTT, IDEJÉTMÚLT, HÜLYE, IDIÓTA ,NÁCI BAROM ÁLLATOT HOGY A PICSÁBA TUD 1 ORSZÁG KI TERMELNI??!!!! Kitartás, meg szebb jövőt? Ennyi telik tőletek? Megismételni azt ami már 60 éve is ciki volt? Sok sikert hozzá. Apropó Eurót mikor terveztek bevezetni? Vagy lesz helyette pengő, úgy hallottam az 1 igen értékálló valuta. :D
Dokifreeman 1 year ago
@Dokifreeman azt mondd meg nekem te állat, h mi a haszna az eurónak, azon kívül h fényezheti magát az ország kormánya külföldön, h betartotta egy nemzetközi szervezet előírásait, és azon kívül h egyes tehetősebbeknek utazásor nem kell váltani.
a pénz egy közvetítőeszköz.
60 éve ciki volt a revizionizmus? te beteg vagy ember, mondom, kösd fel magad.
miki1900 1 year ago
@Dokifreeman a pénz egy közvetítőeszköz.
60 éve ciki volt a revizionizmus? te beteg vagy ember, mondom, kösd fel magad
miki1900 1 year ago
Atti! Nézz már körül te elmebeteg!
Ez a Kopiás Gyerek ez a szerelmem, hosszú hajú, kétes nemiségű fiatal "bölcs"... Imádlak Atti! Csak ne lássalak már többé!
comarrendum 3 years ago
500 millió ember legalább ^^ - vicces volt
Szebb jövőt!
kovi13666 3 years ago 3
belehaltál volna, ha egy kicsit barátságosabb hangnemben válaszoltál volna, vagy disznók között nevelkedtél és nézzük el neked?
strannger 3 years ago 6
This comment has received too many negative votes show
kövezzetek meg, de nekem Budaházy kurvára nem szimpatikus. attól függetlenül, hogy a legtöbb dologban egyetértek vele. a stílusa az, ami irritál.
strannger 3 years ago
Próbáld meg te magad.
Ő nem ilyen lekvár szájkaratés, hogy csak a testőrök mögül+100 méterről van ellenvéleménye.
Azt hiszem a fogászati ombucman rakná vissza a protkódat.
Ellenben az az MSZPs szar közelről csak annyit mert mondani a TC-nek, hogy "akinek nem inge, nem veszi magára". Pedig az MSZP sajtóirodájában voltak.
vascsatt 3 years ago
Nekem sem szimpatikus, ha ez megnyugtat.:)
felderitek 3 years ago 2