Nekem is az egyik kedvenc versem, és én is szavaltam szavalóversenyen a gimiben, és ha jól emlékszem nyertem is vele - az én előadásom sem volt semmi haha:)) Most hallottam először mástól, de tetszett nagyon az előadás. Márainál talán senki nem tudná mélyebben visszadni az emigráció "élményét", ő valóban megszenvedte azt.. Én most önkéntes emigrációra készülök, nem messze fogok élni attól, ahol Márai meghalt. Első dolgom lesz kint, hogy újra megtanulom ezt a verset (és még pár másikat..:)
RIP....Az igazi egyetlen House és harmadik István király-t piszkáló köznemes, nyugodj békében, és ne feledd: "Volt is lesz is ez itt a praxis mindenkinek helyzete van"
amikor az ember elolvas,vagy meghallgat egy ilyen verset..borsózik tőle mindenem..mintha tudtak volna mindent az élet gyötrelmeiről,szépségeiről.Tudták mi az igazság.Köszönöm, hogy éltek s remélem élni fognak örökké..
Az üzenet mindenkinek szól és mai napig jelentéssel bír!Ne hagyjuk hogy por és hamu maradjon identitásunkból!Tegyünk ezért itthon és külföldön egyaránt!Hiszen: "Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!"(Széchenyi)
Waldbott, kérlek ne ítélj elhamarkodottan. Nem vagyok irodalmár, s nem is látom át teljesen ezt a dolgot, de úgy tudom, ennek a versnek két verziója is van, méghozzá mindkettő Márai tollából való.
Azt hiszem az eredeti, a korábbi verzió az, amit itt a művész úr előadott, s máshol is inkább ezt a változatot szokták előnyben részesíteni, s nem az itt közölt szövegváltozatot.
Ez az előadás a "későbbi" verzióhoz képest is rossz, ahhoz képest még több hiba van benne. Ehhez a produkcióhoz nem adhatta a nevét.
Nem vagyok én sem irodalmár, csak művészet-kedvelő, melyik vers az "igazi", a korábbi vagy a későbbi vers? Mindegy. De legalább valamelyiket pontosan illene előadni.
Ha egy költő "kijavítja", a versét, akkor azt nem véletlen teszi. Petőfit sem szavaljuk úgy, hogy "rajta" magyar, mert átírta, tehát azt tartotta jobbnak.
Lehet szeretni Szakácsit, de egy előadó művész "hibájára", előadására (ami jelen esetben inkább bűn) nincs mentség, legfeljebb csak ürügy! És ha valaki nyilvánosan szerepel, akkor jönnek az ilyen okostojások, mint én, és szóvá teszik, akár igazuk van, akár nincs. Gondolhatod - nagyon szeretem Márait és ezt a versét még a Szabad Európán hallottam először és már akkor is nagy hatással volt rám. Ez egy himnusz. Az emigráció himnusza. Fontos.
Értelek én, de pont arról van szó, hogy amit előadott Szakácsi, az az eredeti változat. És persze, az mindenkinek a saját véleménye, melyiket tartja jobbnak, de szerintem mondanivalót érintő különbségek nincsenek benne... Viszont azt hibának felróni neki, hogy nem tudja rendesen a verset, meg hogy nem tudta megtanulni, és bűnnek nevezni, mert ezt a változatot adta elő...Ilyen állásponttal felesleges lenne vitáznom.
Ez egy agónia. Leírja, hogyan veszítjük el identitásunkat, nyelvünket, és hogyan halunk meg, ha elveszik tőlünk azt, amitől magyarok vagyunk. És ebbe belehalunk. Szakácsi értő olvasata zseniális, megríkat.
Ez nagyon szép volt!
drseri 1 month ago
kevin costner :D:D
fosjutub 1 month ago
Gyönyörű.
Isten veled Sanyi!
magyarifarkas 4 months ago
Gyönyörű ez a vers és igaz...
nagyhollo 4 months ago
Most olvasom az idegenbe szakadt testverem halotti agya mellett Marait magyarul....
Szivfacsaro de ra jottem a magyar nyelv haza viszi az utolso perceiben gyonyoru hazajaba Erdelybe
agnesvklein 4 months ago 2
juj, de profi
Dardosso 6 months ago
Gyönyörű. :-)
Tessamira 8 months ago
Rettenetesen aktuális a vers!!!! El kellene gondolkozni rajta!!!
Tomingo79 9 months ago
az igazán jó dolgokat keresni kell. aztt meg sokan nem teszik...
Nandito1N 11 months ago
Szégyen, hogy csak 45 000 embert érdekel.
Parad0xH 1 year ago
Imádom a Bánnfy György féle előadást is
Melypat 1 year ago
Nekem is az egyik kedvenc versem, és én is szavaltam szavalóversenyen a gimiben, és ha jól emlékszem nyertem is vele - az én előadásom sem volt semmi haha:)) Most hallottam először mástól, de tetszett nagyon az előadás. Márainál talán senki nem tudná mélyebben visszadni az emigráció "élményét", ő valóban megszenvedte azt.. Én most önkéntes emigrációra készülök, nem messze fogok élni attól, ahol Márai meghalt. Első dolgom lesz kint, hogy újra megtanulom ezt a verset (és még pár másikat..:)
madrapora 1 year ago 4
Zseniális vers.
Éppannyira aktuális, mint amikor írták.
"És lehull nevedről az ékezet" - mint egy felkiáltó jel, olyan ez a sor.
fitless 1 year ago
This has been flagged as spam show
@fitless CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
RIP....Az igazi egyetlen House és harmadik István király-t piszkáló köznemes, nyugodj békében, és ne feledd: "Volt is lesz is ez itt a praxis mindenkinek helyzete van"
zooli9 1 year ago
This has been flagged as spam show
@zooli9 CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
kedvenc versem (Y)
zseniális, minden benne van
Piranja92 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Piranja92 CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
Istenem, ez gyönyörű
Zmeseko 1 year ago
This has been flagged as spam show
@Zmeseko CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
A költemény szövegét kijavíthatnád, nem túl nagy fáradtság.
YoungerCsillagpor 1 year ago
This has been flagged as spam show
@YoungerCsillagpor CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
amikor az ember elolvas,vagy meghallgat egy ilyen verset..borsózik tőle mindenem..mintha tudtak volna mindent az élet gyötrelmeiről,szépségeiről.Tudták mi az igazság.Köszönöm, hogy éltek s remélem élni fognak örökké..
morpheusm100 1 year ago
This has been flagged as spam show
@morpheusm100 CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
Nagyon szerettem Szakácsi Sándort
emokeemoke 1 year ago
This has been flagged as spam show
@emokeemoke CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
Hihetetlen hallani hangját...Ilyenkor áldom igazán, hogy vannak video megosztó oldalak...így mindig megmarad az elhunytból valami...
Bármi hibája is volt az életben...de a munkáját csodálatosan végezte...
69AndEra 1 year ago
This has been flagged as spam show
@69AndEra CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
Comment removed
CaptainJack921 2 years ago
hogy lehet innen letölteni videókat?
Kacc90 2 years ago
A vixy . net honlap segítségedre lesz. :)
fanthomans 2 years ago
This has been flagged as spam show
@fanthomans CzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagvaJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenfarkalástseggbekúrástvállalválogatásnélkülbkijelentkezhetmertamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítésegyetlenfeltételhogyképmutatólegyenazilletőJelentkezniszemélyesen:DohányuccaNádudvar4181H.B.megye,illetveimádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, vmint:06304089850
qiqqroczika 1 year ago
végül is akkor mik vagyunk mi...csak simán egyszerűen magyarok vagy ez bonyolultabb az érthetetlenségnél?!...
Mer hogy mi van velünk mi volt s mi lesz hát én nem értem...de ha a szívünk meleg itthon kit is érdekel ez...
Funkykecs 2 years ago 2
Ez az egyik kedvenc versem, és Szakácsi előadásában még sokkal zseniálisabb, mint olvasni. Így kell egy verset előadni... Nyugodjon békében.
richaxes 2 years ago 3
waldbott mielőtt csalódsz Szakácsiban nézz jobban utána annak amiről beszélsz
magoly 2 years ago 2
eredeti????
hmm és ez :
szümthükkel latyatok felejm .......
kb 1000 éve írták és érthető hmm
szemiklos 2 years ago
Az üzenet mindenkinek szól és mai napig jelentéssel bír!Ne hagyjuk hogy por és hamu maradjon identitásunkból!Tegyünk ezért itthon és külföldön egyaránt!Hiszen: "Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!"(Széchenyi)
gyorgyi15 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
Kár! Nagyon nagy kár!
És bosszantó, sőt: sértő, hogy egy Szakácsi Sándor nem tud hibátlanul elmondani egy ilyen fontos verset.
A Színművészetin biztos nem tanították ezt az osztályidegen, reakciós költeményt.
Illett volna megtanulni, jól megtanulni, nem átkölteni és nem is súgógépről olvasni.
Ó, borzalom anyja! Csalódtam.
Waldbott 2 years ago
Waldbott, kérlek ne ítélj elhamarkodottan. Nem vagyok irodalmár, s nem is látom át teljesen ezt a dolgot, de úgy tudom, ennek a versnek két verziója is van, méghozzá mindkettő Márai tollából való.
Azt hiszem az eredeti, a korábbi verzió az, amit itt a művész úr előadott, s máshol is inkább ezt a változatot szokták előnyben részesíteni, s nem az itt közölt szövegváltozatot.
Savaria07 2 years ago
Ez az előadás a "későbbi" verzióhoz képest is rossz, ahhoz képest még több hiba van benne. Ehhez a produkcióhoz nem adhatta a nevét.
Nem vagyok én sem irodalmár, csak művészet-kedvelő, melyik vers az "igazi", a korábbi vagy a későbbi vers? Mindegy. De legalább valamelyiket pontosan illene előadni.
Ha egy költő "kijavítja", a versét, akkor azt nem véletlen teszi. Petőfit sem szavaljuk úgy, hogy "rajta" magyar, mert átírta, tehát azt tartotta jobbnak.
Waldbott 2 years ago
Lehet szeretni Szakácsit, de egy előadó művész "hibájára", előadására (ami jelen esetben inkább bűn) nincs mentség, legfeljebb csak ürügy! És ha valaki nyilvánosan szerepel, akkor jönnek az ilyen okostojások, mint én, és szóvá teszik, akár igazuk van, akár nincs. Gondolhatod - nagyon szeretem Márait és ezt a versét még a Szabad Európán hallottam először és már akkor is nagy hatással volt rám. Ez egy himnusz. Az emigráció himnusza. Fontos.
Waldbott 2 years ago
Értelek én, de pont arról van szó, hogy amit előadott Szakácsi, az az eredeti változat. És persze, az mindenkinek a saját véleménye, melyiket tartja jobbnak, de szerintem mondanivalót érintő különbségek nincsenek benne... Viszont azt hibának felróni neki, hogy nem tudja rendesen a verset, meg hogy nem tudta megtanulni, és bűnnek nevezni, mert ezt a változatot adta elő...Ilyen állásponttal felesleges lenne vitáznom.
Savaria07 2 years ago
A mű értékét és jelentőségét illetően viszont tökéletesen egyetértek Veled!
Savaria07 2 years ago
"és lehullik nevedről az ékezet"
horvat102 2 years ago
Nekem is ez a kedvenc sorom... Nagyon szemléletes. :(
bnmkop10 2 years ago
A kedvenc versem!!!:)
"vagy rosszabb voltam, mint ezek? Magyar voltál, ezért"
Bár mégcsak tervben sem voltam, amikor ez a vers született és mégis, anniyra érzem, mit akart ezzel a verssel üzenni Márai!
docikaaa7 2 years ago 5
Ez egy agónia. Leírja, hogyan veszítjük el identitásunkat, nyelvünket, és hogyan halunk meg, ha elveszik tőlünk azt, amitől magyarok vagyunk. És ebbe belehalunk. Szakácsi értő olvasata zseniális, megríkat.
moldtun19 3 years ago
Zseniális.
thomiss 3 years ago 4
Jaj Márai, Márai, már a gyerekek itt is azt mondják : OK
Ha egyszer a gyermekeim idegen országban hallják először az anyanyelv szavát, majd berakom nekik ezt a vídeót...
Viimane 3 years ago
Megszólalni sem tudok,annyira fantasztikus Szakácsi Sándor előadása,még a levegő is bennreked,ha hallgatom.Óriási veszteség,
hatalmas művész volt.Nagyon megérdemelte volna a Kossuth-díjat!Nyugodjon békében!
misslennon2315 3 years ago
Jap, számomra is megfejthetetlen rejtély marad, hogy miért is nem adták neki...
Viimane 3 years ago
Látjátok feleim szem'tekkel mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk....
bythetimeigettoarizo 3 years ago
Hogy igaz ez ránk:( Szeretem nagyon.
aistiharhax 3 years ago
egyetértek az "emlekmento"-vel!!!!!
gbaron02 3 years ago 2
Nagyon szépen köszönöm, hogy felidézhettem ezt a verset Szakácsi Sándorral.
Egészen megrendítőnek találtam ezt a verset mindig is, de leginkább épp az Ő előadásában az. Kiváló mű, kiváló színész!
Mégesszer köszönöm!
emlekmento 3 years ago 7
gyötrelmesen szép, valóban. a vers meg hihetetlenül jó. komplex, sokatmondó.
lostris20 3 years ago 16
Szívszorító érzés éppen Szakácsi Sándor előadásában hallani ezt a verset. Igen, szívszorító, de gyönyörű...
szoke53 3 years ago 24