Nem hülyeség, mellesleg egy szóval nem mondtam hogy 2 ezer körül kell járatni. Mindenesetre a tötymörgés is vállalható volt a 70-80 as évek közlekedési viszonyai között. Ha az ember időnként kicsit megpörgette a 3ikat akkor kiégett a koksz azt szevasz. Olajcserénél meg érdemes volt ezzel az ún mosóolajjal kiöblíteni majd ráindítózni az is ki tudta szépen pucolni a lerakódott dzsuvát a gyűrűknél.
A fogyasztással kapcsolatban elmondanék néhány dolgot:
-Megfelelő minőségű motorolaj, 7-8 ezres csereperiódussal
-A karburátor megfelelő beállítása
-Jó minőségü benzin
-Kíméletes vezetési stílus. Értem ez alatt: Finom váltások nem túl magas fordulatszámnál, és relatíve igyekezni kell egyenletes sebességgel haladni, hiszen ha a lámpa előtt a motorféket használom és nem az utolsó pillanatban fékezek mint a sok állat akkor ugyi nem kell ujra lendületbe hozni az 1 tonnát. Hát ennyi :D
@Mike0200000000 Motorféknél is kajál a drága rendesen...karburátoros az isten adta.
A nem túl magas fordulat szám pedig hülyeség, a Lada motorja egy pörgős motor; amíg hideg addig ok, de "valódi" üzem közbe nem 2200 1/min az elváltás..... ott hal meg a tötymörgés miatt, már csak azért is mert cirka 3400 főtengelyfordulat körül adja le azt a kemény ~85 Nm nyomatékát
Nálunk a következő módon alakult a fogyasztás(korábban talán sarkítottam picit).
1.2 Zsiguli: 7 liter átlag, télen 8
1.3 kocka: ugyanaz
1.5 kocka: 8,5 liter vegyes, télen 9 felett
4 új Ladánk volt ebből az elsőt 73-ban vettük át, ezenkívül volt még egy használt 1.6os is.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezek nem 20-30 éves hülye gyerekek által átalakított roncsok voltak hanem megkímélt, 4-5 évre és cirka 60 ezer kilométerre vásárolt darabok
Nekem is 2101-esem van nem hazudnak akik aztmondják,hogy 10l.
Akkor 7l a fogyasztás, ha nem nyomod neki 0-ról 50-re kb.1 perc alatt gyorsulsz annak meg mi értelme? Padlógáz : 13l tehát nem hazudik senki. Ezt onnan tudom,hogy van benne MOTORTESTER.
én most kaptam egy 20-éves Lada 21074-est apámtól és más autóra lese cserélném Nagyon jó(L) kell rá költök 300,-400-ezret mert imádom vezetni :) Hátsó kerék,motor hang isteni alkatrész olcsó :) extrák nem kellenek igy is imádom
Fogyasztása 10l:D hiába mondják nem eszik sokat csak a benzin drága
@dlk300 ne kellet volna ki törölnöd hát csak oda adták nekem de igy is tudom milyen érzés megdolgozni érte mert most csináltatam meg 300 ér kb és még mindig olyan mint egy széria ránézve de mindent idővel tankoni is nehéz mert hol 8l hol 13 :D a fogyasztás neked menyibe van és milyen ?
egyébként a ladában az a jó hogy hátsó kerekes ugy van igazi fílingje a kihegyezett evrsenygépeknél nincs is szebb felál tőlük a szőr a hátamon mikor meghallom azt a szívóhnagot amit a vfts csinál és a sipolós váltó és amikor csattan 1 esben anál szebb hangok nincsenek az ilyen ladákról pedig a legszebb gyerekori emlékeim jutnak eszembe hiányozni fognak aki teheti és szereti a zsigulit most vegyen belőle és tegye el mert kezdenek az áraik felfele menni
ezt annyira bírom mikor valaki meghallja azt hogy lada és egyből azt mondja sokat fogyaszt egyáltalán nem fogyaszt sokat országuton 7 nél töbet nem eszik városban 8-9 mint minden átlagos auto az 1.6 os f astrám is enyit eszik nekem volt nem egy ha rosz a karburátor meg nem törödnek vele elhiszem hogy sokat eszik de a töbi akor auto pl trabi meg a wartburg azokrol ne is beszéljünk mert anyit zabáltak főleg a wartburg hogy nem győztem tankolni eről enyit
@anyadiszno Pontosan és adom is el az F Astrám a picsába.1.4-es,de a kis rohadék zabál és cserébe nem is megy,úgy értem a kockámhoz képest nem megy.Eladom és veszek egy 2107-est újra az autó.
Az a kár a Ladába hogy hátsó kerék meghajtásúra csinálták, különben nagyon szeretem a Ladát, én is azzal akarok még menni, csak ráférne egy kis felpofozás, meg a rohadással kéne valamit csinálni, lehet hammerite-al kéne lefesteni :D
Pont az a jó a kockákban hogy hátsósok. A Samarákkal profilvesztett lett szerintem az egész típus...nem is kedvelem a "modernizációs, nyugatosított" Ladákat. (pl.: Kalina :S)
Drift, rally stb. alap az ezerkecsó, ezeröcsi... nélkülük űr lenne vagy csak BMW-k ? :/
Rohadás meg alap :D orosz önhordó ACÉLkarosszériáról beszélünk; ezekben anyag van nem UV álló műanyag ;)
Szóval igen, ha tellik rá és őriznéd a leket akkor manapság Hammerite
@ChaserHUN MI A BAJOD TE ELMEHÁBORODOTT?A Lada az azért Lada mert hátsókerekes,úristen ember nem voltál egy rally versenyen sem.Szerintem nem,de még Zsigulit sem vezettél.Raktak már veled kereszte 3 tőn Zsigulit ember?Raktak?Mert ha nem akkor csendben legyél már.Akkor meg húzzál a picsába az autószalonba aztán vegyél egy új Swiftet az elsőkerekes sőt még kipörgésgátlós is,hogy nyugodt legyél.
Elmeháborodott? Az intelligencia szinted elég alacsony lehet ha így beszélsz másokkal is Képzeld egy 32 éves Ladám van. A ladát elsősorban nem rallyzásra tervezték, hátsókerék meg a téli időszakban hátrány mert sokkal könnyebben kicsúszik, persze kis súlyozással meglehet oldani. De el kellene gondolkoznod ember hogy beszélsz másokkal, én egy normális kommentet írtam, erre te meg elmeháborodottnak nevezel...
@ChaserHUN Hát ott sírsz a kommentben kár hogy hátsó kerekes.De gondolom ilyen nyugdíjas stílusban vezetsz.Igen Katonai Akadémiával alacsony az intelligencia szintem,te meg ha tudnád a Lada történelmet azt is tudnád miért lett hátsó kerekes és nem első na ennyi...
Egyrészt nem sírtam, csak azt mondtam, hogy kár, másfelől nem vezetek nyugdíjas stílusban, de nem is vagyok az a vadbarom aki télen kimegy és összevissza farolgatok vele a hóban.
@ChaserHUN Én sem a hóban forgolódok ember,hanem van egy Vfts-em ha ez baromság akkor sajnállak...Mellesleg azért lett hátsó kerekes,mert Fiat volt az egész a ruszki 66-ban vett át...
Igen ezzel én is tisztában vagyok hogy a Fiat-ról lett mintázva, de attól mert egy komment nem tetszik nem kell rögtön a másikat elmeháborodottnak nevezni.
Olyan Zsigulit még nem láttam, ami 7 litert fogyasztott... Úgy gondolom, hogyha létezett ilyen akkor létezni kellett olyannak is, ami gyártotta a benzint...
Nekem egyszer sikerült 7 litert fogyasztani a sajátommal. Országúton 70-90-nel poroszkálva... Óvatosan 8-9 liter volt az átlag vegyesen. Télen viszont legurult a 10 is könnyedén.
Hivatalosan 9 litert esznek 100-on vegyesben; de ez már akkor nem volt igaz mikor kijöttek Toglijatiból :D:D:D
Ehez még jön a fasza kis kopogásos kopás amitől elkezdi kajálni az olajat az ezerkecsó és onnan nyugodtan számolhatsz 11-13 literes fogyasztással és szép kékes füstel :D:D
DE MI HA NEM EZ IS LADA FÍLING ?!?! ;)
Nem csak használni kell ezeket, hanem "kihasználni" :P:D
Egy 20 év feletti, 100 000 km minimum megtett 2101 nem eszik annyit ^^
Annál csak kevesebbet tud enni ha nappapásan tolod neki, de egy összekopott ! motor igen is eszik annyit főleg ha HASZNÁLJÁK és nem hétvégi piac - nagyfater garázs az útvonal...
a kocsi is orok eletu marad. ilyen "image"-t azert nem fognak tudni a mai autok 30 ev mulva elerni, mert mostmar nagyon nagy a valasztek es elfakul igy a kiemelkedes is. mi volt akkoriban?: zsiguli, lada, skoda, dachia, polski, trabi, wartburg, zasztava - nagyjabol ennyi:) s mi van ma??? feltudna valaki soroli kapasbol az osszeset?? na ugye:)
Mellesleg örüljön Barnus, hogy nem törte el a karját, és a kulcs-csontját... A videón jól látni, hogy hogyan nem szabad, akarom mondani TILOS autót bekurblizni ;)

Mike0200000000 6 days ago

Mike0200000000 1 month ago

ladamanias 6 days ago

SZEVASZTOK! MEGVAN MÉG A KOCSI? MEGVENNÉM HA ELADNÁTOK!
cirmos1978 7 months ago
Nekem is volt ilyen (1300S), 9 évig használtam, az után elvittem a bontóba. Nagyon szerettem! Béke poraira! Bühüm, bühüm...
vertex176 8 months ago
Nagyon remélem hogy nincs szétbontva ez a szép Zsiguli.
Esküszöm,megvenném már a retro-feelingje miatt is:)))
Armin820 10 months ago
gavno
orcus1234 11 months ago
Én egy 72-es kerekszemüt hajtok :)
dearboy16 1 year ago
máramár 38 éves :O:O:O:O
fordescort981 1 year ago
Nekem is 2101-esem van nem hazudnak akik aztmondják,hogy 10l.
Akkor 7l a fogyasztás, ha nem nyomod neki 0-ról 50-re kb.1 perc alatt gyorsulsz annak meg mi értelme? Padlógáz : 13l tehát nem hazudik senki. Ezt onnan tudom,hogy van benne MOTORTESTER.
ZsiguliThe 1 year ago
én most kaptam egy 20-éves Lada 21074-est apámtól és más autóra lese cserélném Nagyon jó(L) kell rá költök 300,-400-ezret mert imádom vezetni :) Hátsó kerék,motor hang isteni alkatrész olcsó :) extrák nem kellenek igy is imádom
Fogyasztása 10l:D hiába mondják nem eszik sokat csak a benzin drága
pumika89 1 year ago
Comment removed
dlk300 3 months ago
@dlk300 ne kellet volna ki törölnöd hát csak oda adták nekem de igy is tudom milyen érzés megdolgozni érte mert most csináltatam meg 300 ér kb és még mindig olyan mint egy széria ránézve de mindent idővel tankoni is nehéz mert hol 8l hol 13 :D a fogyasztás neked menyibe van és milyen ?
pumika89 3 months ago
@pumika89 Nekem Vfts-em van meg egy F Astrám járkálni.A Vöftös megeszik etap alatt 20 felett 150 lovas,de itt nem az a lényeg.
dlk300 3 months ago
most /pillanat 35 éves :O:O
fordescort981 1 year ago
De kár,hogy ki van vonva a forgalomból. Nagyon szép példány,elfogadnám,szerintem még napi használatra is alkalmas lenne.
Lada forever!
Armin820 1 year ago
Sziasztok! Megszeretném kérdezni, hogy mi az első zene a videó alatt? "Az ifjúság a szocializmusé" Tetszik:)
Trabiorr 1 year ago
@Trabiorr Fel ifjúság a szocializmusért
Blackwood285 1 year ago
@Blackwood285 Köszi:)
Trabiorr 1 year ago
@Trabiorr ;)
Blackwood285 1 year ago
@Trabiorr ;) fent van itt is YouTube-n
Blackwood285 1 year ago
6:29 :D
teglaalatt 1 year ago
6:29 :D
teglaalatt 1 year ago
Very nice looking Lada! Its clearly Lada´s first model 2101.
ladahs 1 year ago
nekem van egy MTZ-m 1971-es és teszi a dolgát
balint1987stb 1 year ago
egyébként a ladában az a jó hogy hátsó kerekes ugy van igazi fílingje a kihegyezett evrsenygépeknél nincs is szebb felál tőlük a szőr a hátamon mikor meghallom azt a szívóhnagot amit a vfts csinál és a sipolós váltó és amikor csattan 1 esben anál szebb hangok nincsenek az ilyen ladákról pedig a legszebb gyerekori emlékeim jutnak eszembe hiányozni fognak aki teheti és szereti a zsigulit most vegyen belőle és tegye el mert kezdenek az áraik felfele menni
anyadiszno 2 years ago 9
@anyadiszno Diszlexiás vagy?=D
trabantwarbi 2 months ago
ezt annyira bírom mikor valaki meghallja azt hogy lada és egyből azt mondja sokat fogyaszt egyáltalán nem fogyaszt sokat országuton 7 nél töbet nem eszik városban 8-9 mint minden átlagos auto az 1.6 os f astrám is enyit eszik nekem volt nem egy ha rosz a karburátor meg nem törödnek vele elhiszem hogy sokat eszik de a töbi akor auto pl trabi meg a wartburg azokrol ne is beszéljünk mert anyit zabáltak főleg a wartburg hogy nem győztem tankolni eről enyit
anyadiszno 2 years ago
@anyadiszno Pontosan és adom is el az F Astrám a picsába.1.4-es,de a kis rohadék zabál és cserébe nem is megy,úgy értem a kockámhoz képest nem megy.Eladom és veszek egy 2107-est újra az autó.
dlk300 3 months ago
Odabasz az Internacionálé!
Kingdrap 2 years ago
Az a kár a Ladába hogy hátsó kerék meghajtásúra csinálták, különben nagyon szeretem a Ladát, én is azzal akarok még menni, csak ráférne egy kis felpofozás, meg a rohadással kéne valamit csinálni, lehet hammerite-al kéne lefesteni :D
ChaserHUN 2 years ago
Pont az a jó a kockákban hogy hátsósok. A Samarákkal profilvesztett lett szerintem az egész típus...nem is kedvelem a "modernizációs, nyugatosított" Ladákat. (pl.: Kalina :S)
Drift, rally stb. alap az ezerkecsó, ezeröcsi... nélkülük űr lenne vagy csak BMW-k ? :/
Rohadás meg alap :D orosz önhordó ACÉLkarosszériáról beszélünk; ezekben anyag van nem UV álló műanyag ;)
Szóval igen, ha tellik rá és őriznéd a leket akkor manapság Hammerite
ladamanias 2 years ago
*lelket
ladamanias 2 years ago
@ChaserHUN MI A BAJOD TE ELMEHÁBORODOTT?A Lada az azért Lada mert hátsókerekes,úristen ember nem voltál egy rally versenyen sem.Szerintem nem,de még Zsigulit sem vezettél.Raktak már veled kereszte 3 tőn Zsigulit ember?Raktak?Mert ha nem akkor csendben legyél már.Akkor meg húzzál a picsába az autószalonba aztán vegyél egy új Swiftet az elsőkerekes sőt még kipörgésgátlós is,hogy nyugodt legyél.
dlk300 3 months ago
@dlk300 Úristen és 21 éves vagy és ilyen baromságokat beszélsz....
dlk300 3 months ago
@dlk300
Elmeháborodott? Az intelligencia szinted elég alacsony lehet ha így beszélsz másokkal is Képzeld egy 32 éves Ladám van. A ladát elsősorban nem rallyzásra tervezték, hátsókerék meg a téli időszakban hátrány mert sokkal könnyebben kicsúszik, persze kis súlyozással meglehet oldani. De el kellene gondolkoznod ember hogy beszélsz másokkal, én egy normális kommentet írtam, erre te meg elmeháborodottnak nevezel...
ChaserHUN 3 months ago
@ChaserHUN Hát ott sírsz a kommentben kár hogy hátsó kerekes.De gondolom ilyen nyugdíjas stílusban vezetsz.Igen Katonai Akadémiával alacsony az intelligencia szintem,te meg ha tudnád a Lada történelmet azt is tudnád miért lett hátsó kerekes és nem első na ennyi...
dlk300 3 months ago
@dlk300
Egyrészt nem sírtam, csak azt mondtam, hogy kár, másfelől nem vezetek nyugdíjas stílusban, de nem is vagyok az a vadbarom aki télen kimegy és összevissza farolgatok vele a hóban.
Vita lezárva
ChaserHUN 3 months ago
@ChaserHUN Én sem a hóban forgolódok ember,hanem van egy Vfts-em ha ez baromság akkor sajnállak...Mellesleg azért lett hátsó kerekes,mert Fiat volt az egész a ruszki 66-ban vett át...
dlk300 3 months ago
@dlk300
Igen ezzel én is tisztában vagyok hogy a Fiat-ról lett mintázva, de attól mert egy komment nem tetszik nem kell rögtön a másikat elmeháborodottnak nevezni.
ChaserHUN 3 months ago
@ChaserHUN Ne vegyél már mindent komolyan ember...
dlk300 3 months ago
MI Ladánk 30 éves és még mindig faszán megy, egy mai autó max a roncstelepen lesz 30 év múlva :D
ChaserHUN 2 years ago
xDxD tévedsz...csak a kocsik 1/8 része kerül MÉHbe mert a többi megy a műanyagfeldolgozóba újrafröccsenteni "a kocsit":D:D:D
Még a trabant is strampabb műanyag kaszni mint a mai szirszarok :D:D:D LSD.:lökhárítók XD
ladamanias 2 years ago
Olyan Zsigulit még nem láttam, ami 7 litert fogyasztott... Úgy gondolom, hogyha létezett ilyen akkor létezni kellett olyannak is, ami gyártotta a benzint...
bolondnapoleon 2 years ago
Nekem egyszer sikerült 7 litert fogyasztani a sajátommal. Országúton 70-90-nel poroszkálva... Óvatosan 8-9 liter volt az átlag vegyesen. Télen viszont legurult a 10 is könnyedén.
MT21013 2 years ago
...még jó, hogy a Trabi és a Wartburg nem szovjet, hanem német...
Peti8611 2 years ago
A kocsi fogyasztása 10 és a csillagos ég???Valami bibi van akkor. A miénk 7 literrel elment.
Mike0200000000 2 years ago
Hivatalosan 9 litert esznek 100-on vegyesben; de ez már akkor nem volt igaz mikor kijöttek Toglijatiból :D:D:D
Ehez még jön a fasza kis kopogásos kopás amitől elkezdi kajálni az olajat az ezerkecsó és onnan nyugodtan számolhatsz 11-13 literes fogyasztással és szép kékes füstel :D:D
DE MI HA NEM EZ IS LADA FÍLING ?!?! ;)
Nem csak használni kell ezeket, hanem "kihasználni" :P:D
ladamanias 2 years ago
11-13 litert tuti nem fogyaszt, hivatalosan egy Lada 7litert fogyaszt százon, 8-at forgalomban
ChaserHUN 2 years ago
Egy 20 év feletti, 100 000 km minimum megtett 2101 nem eszik annyit ^^
Annál csak kevesebbet tud enni ha nappapásan tolod neki, de egy összekopott ! motor igen is eszik annyit főleg ha HASZNÁLJÁK és nem hétvégi piac - nagyfater garázs az útvonal...
ladamanias 2 years ago
a kocsi is orok eletu marad. ilyen "image"-t azert nem fognak tudni a mai autok 30 ev mulva elerni, mert mostmar nagyon nagy a valasztek es elfakul igy a kiemelkedes is. mi volt akkoriban?: zsiguli, lada, skoda, dachia, polski, trabi, wartburg, zasztava - nagyjabol ennyi:) s mi van ma??? feltudna valaki soroli kapasbol az osszeset?? na ugye:)
fecobadwoerishofen 2 years ago
gyerekek ez valami fantasztikus autó !!! valaki meg tudná mondani honnan tudnám letölteni a zenéket .kösz
Andrismilitary 3 years ago
Yeah, that's a nice and shining Lada/Vaz! :-D
psykotanks 3 years ago
hmm... nagyfateré 33éves második tulajos és 36ezer km van benne
egyemaszived 3 years ago
én egy 22-éves kocka ladát hajtok és imádom!!!! :) 2105 the best!
Vakond222 3 years ago 13
nekünk is ugyanilyen 73as ladánk volt csak piros, ugyanilyen forgalmija volt :-))))
gyuresz9000 4 years ago
Nekem még mindig szürke forgalmis a Ladám.Apám az első tulaj.
ЖИГУЛИ FOREVER
koambra 4 years ago
Mellesleg örüljön Barnus, hogy nem törte el a karját, és a kulcs-csontját... A videón jól látni, hogy hogyan nem szabad, akarom mondani TILOS autót bekurblizni ;)
KeMatyi 4 years ago
Kúpos és ledobja a kurblit :D Enyém is ilyen csak az 1.3as kereklámpás és 80ból :D
balazs155 3 years ago
De van. A kisposlkinak is krómos a lapátja :D
KeMatyi 4 years ago