Az egészből annyi az érdekes, hogyha nem ismered a múltadat, nem lesz jövőd.
Nem az az érdekes, hogy elfogadod, vagy elhiszed e a néped múltját, hanem az, hogy ismerd meg. Vitatkozhatsz, lebagatelizálhatod, letagadhatod, félremagyarázhatod, túlértékelheted, ezeket megteheted, mint ahogy eddig meg is tették. Az a lényeg, hogy egyszer halld az igazságot a múltadról, hogy legyen jövőd. Az életed során valamikor rá fogsz jönni, ha szerencséd van, hogy melyik volt az igazság a néped múltjáról.
Milyen érdekes ez a magyar nyelv. Ha még azt is hozzáteszem, hogy ez az előadás is egy folyamat része, ami arra szolgál mint a többi, ami eddig történt a magyar néppel, akkor ez még érdekesebb. A hét fejű sárkány a hét részre szakadt ország, a hetedik te magad légy. Mint egy mese, aminek a végén megcsinálod a 7D-t, ahogy egy szcientológus mondaná, a legfiatalabb vallásból.
Azt eddig tudtam h a magyar nyelv különlegességnek számít, de amiket mondott a tag az azért meglepett (és nem csak lepett :D). Szerintem ő tudna mondani pár szóviccet:) látszik hogy nagyon képben van! Ezt simán be lehetne iktatni egy magyarórába, levetíteni, érdekességként. Az h eggyel több vagy kevesebb verset ismernek meg a tanulók... ki nem szarja le??
De van még a tarsolyban. Az Angol vagy a Német hogy mondja azt pl. hogy lovagolhatatnék, tuod meghívathatatnál :) egy szó mégis milyen érdekes. Mert agyonragoztam. Vagy ősnyelv a halotti beszéd úgy tudom az egyik legrégebbi írásos emlékünk 1200 körülről kb 800 éves mondjuk. Te megérted azt hogy "Isa pur es homu vogymuk" ugye ?? De ha egy angolnak mutatol egy kb 800 éves szöveget csak nézni fog ki a fejéből. tehát ezért is ősi mert még a maiak is talán érik a nyelvi folytonosságot őrzi! Üdv!!
verdelethnek! Figyelj nézd meg mind a 3 részt egymás után. Ha ezek után nem logikus amit itt hallottál akkor nem tudom téged mivel lehetne meggyőzni. . Ha ez neked nem az amit az öreg elmesélt akkor nagyon tudlak sajnálni. Az angol hogy , mondja hogy lovagolni?? Horse riding ugye ? De ez két szó!! mi lovagolunk ez egy szó! Tehát egy szóval ki tudtam fejezni azt amit más nyelvek csak több szóval tudnak, és a lényeg a ló mind a kettőben ugyanúgy megvan.
Tegyük fel, hogy ez mind így is van, és hogy a nyelvünk szinte semmit sem változott (pl: ház szó ilyen alakban született és azóta is ilyen) és a nyelvemlékeink (Halotti beszéd) semmit sem jelentenek (sic) DE attól miért ŐSNYELV? mondja már meg valaki. Miért? Tényleg érdekel. Azért mert régi? Az ősnyelv Varga Csabánál meg a hasonlóknál azt jelenti, hogy minden nyelv ebből fejlődött ki. De amit itt Kiss Dénes bemutat, abból mi a bizonyíték erre? Tényleg érdekel.
Szerintem nézd meg még párszor a végét... ennek a sok "előbeszédnek" az volt az értelme, hogy amikor a végén a nyelvrokonságokról beszél, kapcsolatba tudja hozni a magyarokat az etruszkokkal... az etruszk nyelv pedig alapja az összes ókori balkáni nyelvnek... latinnak, stb. tehát EZÉRT ősnyelv. Nem azért, mert régi.
A Magyar valoban egy nagyon erdekes es logikus nyelv....tobbe kevesbe mint a tobbi nyelvek. Nem ertem hogy ebbol kifolyolag hogyan lehet kovetkeztetni hogy ez az "osnyelv". Es ha a "hires etruszk-magyar kultura" meg elozte volna a gorog es a latin kulturakat akkor elvarnam hogy valami kezzelfoghato bizonyitekokat hozzon fel a tisztelt "tudos eloado". Valami os keziratokat, irodalmi remekmuket, kronikakat….VALAMIT!!!
@mgk11111 éppen ez az, hogy pont erre vannak bizonyítékok/leletek(tekercsek, használati tárgyak, síremlékek)Pl emlékszem, amit tanítottak a Frank/Germán uralkodásokról Európában!Nemrég felvetette egy német tudós, hogy okéoké, de miért nincs egy árva lelet sem?Válasz: -mert a Hunok, Punok, Vikingek...stb elhordták a "hadjárataik" során!visszválasz : -jójó, de a köveket is??Ami sok1000éves lelet itt, az mind rovásírásos, tőlünk nyugatabbra is!Járj utána rombolták ősi leleteinket pl:a románok
Az hogy vannak loditasok mas "kulturak" korul is az nem teszi jogosultabaknak ezeket az itt elenktart boduletes hulyesegeket. Hol vannak azok az "okori magyarnyelvu keziratok"? Es kerlek ne szeditsd a fejemet etruszk, szanszkrita, meg mezopotamiai leletekkel.
@mgk11111 Ne is mondd, ezeken az "elméleteken" --így közvetve az egész magyarságon is-- ezért röhögnek a kedves szomszédaink .
Ezt a finn-ugor rokonságot meg annyira ránk erőltették az osztrákok, hogy mind a mai napig nem jelent meg egyetlen finn nyelvtankönyv sem magyarul, s az ELTE egy méreteiben jelentéktelennek tartott tanszékén kívül nem is tanulhatsz finnül.
Gondolom hogy te jaratossab vagy ezen a teren mint en. Sose ertettem hogy mi koze a magyarnak a fin nyelvhez de gondoltam hogy talan vannak elfogadhato magyarazatok. Viszont felavatni a magar nyelvet az egyetlen "osnyelv"-kent (minden megalapozott bizonyitek nelkul) az mar nekem is sok..
@mgk11111 Mongóliában voltál a magyar múzeumban, Kínai ősi írások...?Olasz, Angol, Kanadai tudósok tanulmányai!Oroszországi leletek, Iraki, Kazah, Török stb?Ma 3 hete találkoztam egy Kínai professzorral itt magyarban, a genetikáról nem is beszélve!Lenne viszont egy kérdésem:Magyarnak érzed magad, vagy az szeretnél lenni, vagy csak szimplán egy elbutított világpolgár!Segítek a magyar tudatot a szív adja, ezért nem támogatta Széchenyi a Magyar Tudományos Akadémiát!Többek közt
Na jol van oregem, ha szivrol beszelunk akkor valoban nem versenyhezhetek veled. Ezt angolul "wishful thinking"-nek nevezik. Ha ez elosegiti a magyar onerzetedet es buszkesegedet akkor reszemrol kivanok neked tovabbi kelemes gyonyort es elegtetelt.
De remelem hogy te is erted hogy ERVENYES TUDOMANY ebbol nem lesz.
@mgk11111 ...hát van esély rá,a hozzád hasonlók miatt, mert ugye amit sokszor mondanak az az igaz, sajnos!Meg hát a győztesek írják a történelmet, persze a kézzel fogható dolgok nem , ami pár 100éve le van írva az az igaz és ha mersz kicsi lenni ez úgy is lesz!Szavakba nem tudom önteni sajnálatomat irántad!Mivel nem válaszoltál a kérdésemre, olyan érzésem van, nem sok közöd van a magyarokhoz, a nyelvtudásodon kívül!Legyen neked minden mindegy ámen!
Ha csak a győztesek írják a történelmet akkor miert nem tartak fel elenk a "gyoztes magyar tortenelmet" a gyoztes magyarok amikor fel Europan uralkodtak? Nyugodtan megirhattak volna mindent a "40,000 eves Magyar tortenelemrol", a "Mesopotamiai multukrol", az "os Europai gyokereikrol". Senki sem zavarhatta volna oket. Tenyleg, vajon miert? Talan mert azok idoben meg nem szenvedtek a te fajtad jelen kisebbrendûségi komplexusatol. Nem voltak ra szorulva ujbol szopot hamisitasokra
@mgk11111 Leírták, csak a Habsburgok óta divat "a múltat végleg eltörölni", és így nem sok maradt ránk sajnos. Ha neked nem elég ami van, akkor ne foglalkozz a magyarságoddal, de másokéval se!
@mgk11111 Ja a törikönyvek ma tele vannak magyar vesztes csatákkal, hogy nem tűntünk még el ennyi vereségtől :D? sz*r lehet már neked, kb azt sem tudod, hogy mit beszélsz! Bár azt mondják: boldogok a lelki szegények!
@mivanmar2 Legyen neked minden mindegy. Talán bele sem gondoltál, mit is mondasz ezzel. Valójában azt mondod, hogy neked nem mindegy, hogy történnek a dolgok körülötted. Ez a harmadik jelentése. A második, hogy azt kívánod a másiknak, hogy fél ember legyen, amikor valaki akkor egész ember, ha kettő. Van egy negyedik jelentése is. Ez az Ámen hozzáadása is jelzi. Vagyis, végül teljessé fogsz válni. Volt a felszín, és még három mély jelentés. 9 mélységig lehet lemenni, a felszín alá.
Az angol az indoeurópai nyelvcsalád része, a magyar pedig a finnugor nyelvcsaládé. Az angol flektáló nyelv, a magyar agglutináló. Felesleges az összehasonlítás is. Minden nyelvben találsz olyant, amit nem tudsz teljesen lefordítani más nyelvre. Eleve más a logikájuk.
Például a különböző eszkimó nyelvek egy mondatot képesek kifejezni egyetlen szóval, mert ugyanolyan agglutináló nyelv, mint a magyar. Szóval, ha összehasonlító nyelvészetre adod a fejed, érdemes az eszkimóval próbálkozni.
A nyelv észreveszi a változásokat, és reagál is rá. Mivel emberek alakították és hozták létre, azáltal, hogy használják, tökéletesen logikusan van felépítve. Semmi véletlenség nincsen benne.
Édes és lelkes Dénes bácsi, de kicsit sok a belemagyarázás.
Igen. Neked tök logikus. Mondd el egy angolnak, hogy ha nyilal, az fáj és majd néz rád mint a nagyfajta nyúl. Pont erről beszél Dénes bácsi, hogy a magyar nyelv mennyire logikus és mennyire "cselekvő" nyelv.
@Viktapanna szerintem nem értettél meg e videóban kedves vikipanna semmit szerintem az lessz a hiba hogy valoszinüleg nem beszélsz csúcsszinten semmilyen nyelvat ...szerény személyem felvidéki magyarként mondhatom hogy a szláv nyelvek csúcsszintjét súrolom ez azt jelenti hogy szlovak cseh sőtt pl .két hét után a horvat sem volt probléma a lengyelt megértem s az angolt miután pár évig laktam e környezetben s csak a zenéből meritett multikulti nyelv alapjával ...ez csak a fele a mondandómnak
@007hangman lehet, hogy nem beszélek semmilyen nyelvet "csúcs" szinten, csak kommunikációs szinten, de helyesen írni tudok magyarul -veled ellentétben. Még egy valami, olyan, hogy csúcsszint, nem létezik. Ha anyanyelvi szinten beszélsz egy nyelvet, akkor a felsőfokú szintet súrolod.
...meg a Besenyők is idáig üldöztek, könnyű lovasságuk lassabb volt a Magyar konvojoknál is, meg Levédiánál+Etelköznél is vártak pár évet míg tovább üldöztek :D:D stb!Ebből is látszik hogy kamu a történet!
#luihun1 figyelj oda, mert említi, hogy az etruszkok is őseinkből származtak, az etruszkok róma egyik meghatározó alap-népe volt. A latin nyelv bizonyos része így az etruszk nyelvből származik. És ismerős a kifejezés, hogy latin nyelvek?
Persze ezt hosszasan lehet fejtegetni, és akkor több dolog is kideríthető, de tömören kb ennyi. A többi pedig a logikát mutatja be, amivel a többi nyelv nem rendelkezik, mert nem volt ideje még kifejlődni. Ez is fontos szempont.
Tessék a gyerekeket leültetni a youtube elé és megnézetni velük ezt a sorozatot KÖTELEZŐ jelleggel. Mindjárt másképp fognak gondolni arra a tényre, hogy ők magyarok.
ez mind szép és jó de mi köze van a címhez, hogy magyar az ősnyelv? ja és talán a törökkel azért van nyelvi egyezés mert jó pár évig itt voltak a nyakunkon. szerintem ha gyula, kündü megy töriből ezt se lett volna olyan nehéz megtanulni
@luihun1 Kis segítség: az amit a végén is próbál magyarázni!A Török nem csak a "nyakunkon" volt 150 évig, de a Kaukázusban 500 évig éltünk együtt!(A szkíták nemzettsége a legősibb a földön)A szkíta-hun szellemiség pedig a Magyarok közvetítésével jutott el Európába!A Magyarság őshonos a Kárpát-Medencében!A Magyar kultúra ősműveltség-népek, nyelvek és műveltségek kirajzásának forrása!
A fickó megmagyarázza néhány szó eredetét, és gyakran igaza van, de ez nem a nyelv logikája, csak a beszélők logikája. Minden nyelvben származnak valahonnan a bonyolult fogalmakat jelentő szavak. Minden nyelvben, sehova sem az égből hullottak. Az, hogy a magyarban máshonnan indulunk neki, mint az európai nyelvek, azért van, mert nem európai a nyelvünk. "A VALÓSÁG NYELVE"! minden nyelv csak a valóságon alapulhat máson nem tud
És a szó eredetét összekeveri a jelentésével. A sebesség ma már nem jelent "seb-es-ség"-et hogyha gyorsaságra használjuk, illetve, ha seb-es-ségre hasznájuk, akkor már nincs köze a sebességhez. A kifejezések szavak származnak valahonnan, a laikusoknak ez meghökkentő lehet, de ezekkel a mondatokkal nem mond a fickó szinte semmit, csak kutyul: mit ma jelent, meg amit jelentett, mielőtt önálló lexikai szóvá vált két külön dolog.
Ráadásul még félre is magyaráz, és aki csak tud magyarul, annak értenie kellene kapásból, hogy miket, hiszen az "együtt" nem azért jelent "legalább kettő"t, mert az egy jelentené azt, hanem mert az együtt jelentése tkp. egyben, egybe tartozva ezt mind értjük és így használjuk, és nyilván nem mondunk ilyesmit egy dologra csak többre.
igen, lehet jókat nevetni. de igazságot is mond. a "félkezű" pl érdekes. én csak angolul beszélek, nem tom más nyelvekben van-e ilyen. a fázik is nagy igazság. ilyen tényleg kevés nyelvben van (pl baszk).
A ragozó nyelvekben ez a normális eljárás. Igazából minden nyelv "a valóság nyelve" hiszen máskülönben érthetetlen volna, illetve nem funkionálna nyelvként. Az európai nyelvek főleg hajlítók, így kevesebb a lehetőségük az ilyen szóalkotásra így vagy összetett szót használnak, vagy átvesznek. De a világ nyelveinek 2/3-a ragozó, és azok a magyarhoz hasonlóan járnak el. Az biztos, hogy a magyar az egyik leglogikusabb nyelv.
De azt nem merheti senki kijelenteni, hogy a leglogikusabb. Nekem viszont inkább nyelvészetileg van bajom a vidivel: maszatol: a fáziknál pl ne felejtsük el, hogy ma már nem "fá-z-ik" a jelentése, ma már teljesen önálló tőszó, hiszen mnden azt jelenti, amit közlünk vele. A fázás jelentése már nem fá-z-ás. Ezt nyelvtörténetnek hívják, és az elvont fogalmak minden nyelven valamilyen kézzefoghatóból származnak csak másképp
Eredetileg biztosan fá-z-ás volt, ahogy ő mondja, de ma nem azt értjük a szó alatt, követezésképpen nem azt jelenti. Itt bukik meg pl a gyöknyelv-elmélet. Egy valódi gyökölő nyelvben, mint a kínai, nem kell összemosni az egykori jelentést a maival, hogy a morfokat gyökként adhassuk elő: minden morf valóban gyök és minde összetételük jelentse egyenesen követlezik az építőelemeiből. De a kínai nyelv mindjárt nem is olyan célszerű, mint a magyar.
@ZeromorphemX Végy elő egy akármilyen szótárat. Modjuk angol-magyart. És nézd meg a logikai különbözőségeket. A magyarban az "egy"-re nagyon sok szó épül, melyek össze is függenek, valahol vissza lehet vezetni az egyre mindet. Az angolban az egy=one....egység=unit , egyedül=alone. egyszerűen az angolban nincs logika...És az egyre vagy 100 szavunk épül....
(1) Az angol nyelv sületlen. Nem alkalmas nyelv szóképzésre, ezért több tőszóra van szükségük. DE ilyen alapon nem logikus magyar "konyha", mert "főzdének" kellene hívnunk. A magyar logikusABB, de nem végletesen. Ami az egyet, és az akármilyen nyelvet illeti: török bir=egy, birlik=egység, birlikte=egységben, együtt, birleşmek=egyesíteni, tehát ahol lehet képezni, ott szokás is. Ez tényleg logikusabb, mint az angol, de aaz indo.e. nyelvek
(2) de az indoeurópai nyelvek a világ nyelveinek csak egy kis szeletét képezik, a legtöbb nyelv ragozó, mert az a leglogikusabb, legcélszerűbb megoldás. Az EGY kapcsán: igaz, hogy sok szó épül rá, de KÖZEL SEM ÚGY, AHOGY a csóka mondja. Az "együtt"-ben nem az "egy" jelenti a "legkevesebb kettőt" Az együtt tkp. egy helyen, egyben jelentésű (a -tt egy ősi rgunk, nézd meg az előfordulását: alatt, mellett, között, stb.) ezt jelenti hát a szó,
(3) ezt jelenti hát a szó, Kiss Dénes pedig félreértelmezi, félremagyrázza. Az egy egyet jelent, nem kettőt, és nem legkevesebb kettőt. Az együtt azért jelent legkevesebb kettőt, mert egyre nincs értelme azt mondani, hogy együtt van, legföljebb, ha több darabból áll. Hopp, most jut még eszembe a "helyütt" is, szintén ezzel a toldalékkal. Sok helyütt látok olyat, hogy amatőrök nyelvészkednek, pl..
(4) A sebesség, pedig tényleg nem jelent "seb-es-ség"-et. Látszik a szón, hogy milyen logika lapján született, de egyértelműen metaaforaként. És amikor állandósodott jelentése, akkor már tőszó értékű lett. Nincs ma több köze a sebességnek az alakjához, mint ha csumbibumbinak hívnók, és ezt igenis figyelembe kell vennik. Aki fázik, nem biztos, hogy fá-z-ik, lehet, hogy sokan inkább gázoznak, vagy szeneznek.
(5) Aki fázik, nem biztos, hogy fá-z-ik, lehet, hogy sokan inkább gázoznak, vagy szeneznek. Egyszer így születhetett szó, de amilyen jelentésben használjuk (ez eredetileg metafora vagy metonímia lehetett, csak állandósult, így ma ez A jelentése) az tőszavi jelentés, mert nem bontható fel a szót alkotó elemekre, nem áll velük viszonyban. Így a fázik gyakorlatilag tőszó. Ez fontos.
@ZeromorphemX Itt kérdés hogy a felbontásra milyen szabályt találsz ki....Bizonyos logika szerint,mint ami el is hangzik az új szótő mégis csak a fa-ból szrmaztatnató. A felbontással már csak azért is baj van ebben az esetben mert eleve nagyon rövid az alapszó mint fa és a képző is. A bibi mondjuk az ir-irat-tal össszehasonlitva, kétségetelen, hogy az ir-irat közelebbi kapcsolatra épül. De van erre szabály?
@ZeromorphemX ÉS még egy!!!! El is hangzik a szövegben az "egy helyütt" de name abban a jelentésben, hogy "együtt"
Tehát ha az együtt az egy helyütt rövidülése, akkor a régi jelentés megtartásával keletkezett egy új jelen tésű szó rövidüléssel? Várom válasziod!Tisztelettel Fefi
@MrFefefofo: (1) Szerintem az együtt nem az egy helyütt rövidülése, egyszerűen maga az egy kapta meg a ragot, tehát tkp. "egyben". A "helyütt" ettől független szó "helyen" jelentéssel.
Természetesen igzad vn a metaforával, a felbontáshoz annyit, hogy a szótőnek is, meg a képző elemeknek is van adott jelentésük. Ha a végeredmény jelentése pontosan ezek összege (fázik=fával csinál valamit), akkor
@MrFefefofo: (2) (fázik=fával csinál valamit), akkor beszélhetünk szabályos képzésről, nyilván ez a leglogikusabb megoldás, szabályos, és tkp. mechnikus, pusztán z lkotóelemek alapján érthető. Ha már névátvitel van (fázik=kellemetlenül érzi magát a hidegtől), akkor ez még mindig logikusabb mint az angol megoldás, természetesen, de már nem érthető meg pusztán az alkotóelemek ismeretében, s végső jelentés külön tőjelentés, kapcsolat persze van.
@MrFefefofo: (3) kapcsolat persze van. Bár ennél egy fokkal még logikusabb volna egy *hidegel, vagy *hidegezik szó, az biztos, hogy a mi megoldásunk értelmesebb, mint az európai nyelveké.
A vacog inkább hngutánzó szó lehet szerintem a didereggel együtt. Ezeknél, meg a hngulatfestőkén jellemző az -Og képző. A vacoképítés az inkább vackol.
@ZeromorphemX Érdekes azért ez a vacog.... biztos, hogy semmi köze a hangulathoz??? Beugrott egy másik szó....morog... hát ez tényleg hangulatot jelent...A morcos is..Nekem a lényeg ebben, hogy azért az adott esetben ősi kárpát medencei kultúrát direkben magyarnak nevezni azért necces. Hiszen nem csak mi vagyunk leszármazottak...
@ZeromorphemX A metaforával egyetértek, de a metafora is tükröz egy bizonyos logikát!
A fázikkal meg nem..... amikor ez a szó kialakult, akkor még gáz meg szén nem volt. Itt talán a szinomimákat kellene megvizsgálni. Mert a nyelv rövöditésre törekszik - szerintem - és elhagyta monjuk a didereg szavunkat. De a vacog is hasinló lehet. Vackot készit? Ki tudja?
@ZeromorphemX nem az egy jelenti a kettőt szerintem. Én valahogy mást érzek ki. talán az egész helyesebb lenne az egy helyett. Gondolj csak bele a feleség szavunkba. szetintem ez is azt jelenti, hogy a férfi nő nélkül nem egész, nem egy.
@ZeromorphemX A helyüttet már akkor válaszoltam amikor még ide nem értem! :-))) Most is azzal kell szembesülnöd. Egyébként az egy helyütt-ben is benne van az egy. Nem lehet elfüggetleniteni! (szerintem)
@ZeromorphemX szerintem az együtt az egy helyütt összevonasa és rövidülése.
De minden kritikát elfogadok,mert nem vagyok nyelvész! Kiegésziteném Pécsett, Vácott.....Persze, hogy nem, de a logikában benne van a legkevesebb kettő is...nem az egy jelenti, hanem az együtt azt hogy legalább valaki van velem, és együtt már ketten vagyunk.
@ZeromorphemX Itt végül is az a lényeg szerinten, hogy a képzett szavaknál van logikai összefüggés. az angolban meg nincs. Ezért van ha valaki a képzés szabályait megérti, akkor sokkal könnyebben tanul meg magyarul mint angolul. Angolul az összes szót meg kell tanulni.
Bocsi, elfelejtettem ideirni. hogy biza van ahol főzde de inkább kifőzde a neve...Egyébként fogalmam sincs, hogy a konyha szavunknak mi az eredete. És ne felejtsük el , hogy az adott pillanatban kölcsönvett szavakat később a magyar nyelv szabályai szerint képzetekkel le lehetett cserélni. It a kérdés az, hogy a tárgy vagy fogalom amikor feltünt, akkor azt a nevével együtt átvette a magyar.
A lovagolni szó idegen nyelvű megfelelőiben igenis van utalás a "ló" szóra.
Holland szakos vagyok, higgyen nekem:
hollandul a paardrijden = lovagol. (a rijden magában csak uatzik, megy vmivel), ott a világos utalás az utazás fajtájára! a nyilaz hollandul boogschieten (boog a nyíil, schieten a lőni). Sztem elég világos... De áááácsi, a magyarok és a hollandok rokon népek!! :))))) Ugyan-ugyan...
:))) Persze csak annyi különbséggel, hogy a hülye aki nem tud hollnadul az is látja, hogy az két szó, a lovagol meg 1, paardrijden--ezt felosztod kétfele annak van értelme próbáld meg a lovagollal, mindkettőnek van értelme?? agol... az mi? PL, angolul 'ride' de kell élé, hogy mit, ugyanúgy, ahogy megmagyaráztad hollnadul. a nyilaz meg önmagában rossz példa:)))
Nem az számít hogy hány szó. A hollandban nincs olyan toldalék, mint nálunk az -Ol, emiatt kell kettőt használnia. És? A törökben egy szó az, hogy "kicsi voltam": küçüktüm. Mert nálunk meg olyan toldalék nincsen. Arról volt szó, hogy más nyelvben is benne van-e a lovaglásban a ló. Itt a válasz: igen. Nincs képzőjük hozzá, hát két szóra van szükségük, de beleteszik, ahogy tudják. Mi célszerűbben tudjuk beletenni, de ez más kérdés.
A világ nem fekete-fehér. Az itt hallottaknak biztosan nem a száz százaléka igaz, de az is biztos, hogy nem a 0%-a. És igaz, ez spekuláció, mint ahogy az akadémiai nyelvészet is az. Más nem is lehet, sajnos.
Én magyar szakos vagyok, persze nem érthetek mindent én sem, de az alapvető elvek: nyelvi gazdaságosság, ragok, jelentéseredetek, bináris nyelvi rendszer, helyesek!
This comment has received too many negative votesshow
,,,,ló?? inkább lófa..,,, az angoloknak mivel tenger-víz közeli nép volt, több száz szavuk keletkezett a vízzel hajózással kapcsolatban, ez tény,, nekünk semmink sincs pl a tengeri csomózási technikákról,, nekik meg rengeteg szavuk van rá,,, na akkor ők az ősök??
,,,ez félelmetesen ijesztően igaznak hangzik, nem is mondom hogy nem az,, Én inkább azt mondom hogy nincs olyan tudásom hogy ez meg cáfoljam,,
köszönöm hogy megnézhettem!!! Balzsam szívemnek. Varga Csaba is ezen eredményekre jutott. és még sokan mások. örülök hogy ezt a nyelvet használom, és hogy itt születtem, a Kárpát- medencében, és hoyg MAGYAR vagyok!
Amit Kiss Dénes elmond, amire rájött, mások is megerősítik saját kutatásokból. Pl. Pap Gábor.
A tények - tények. Ezen tények elhallgatására találták ki a finnugrista ökörséget.
A magyar nyelv valóban nagyon ősi - a legősibb nyelv (lsd. az ősetimonok arányát! Nálunk 67%, a többi eu-i nyelvben 5-6%!). Hagyományainkkal ugyanez a helyzet.
jajjj, a masik az "enni" a kisbabam (most 5 honapos)ugy ker enni, hogy "eeee" (vagy szogedies kiejtesben)...akkor o mit is csinal? E-zik (=eszik)mert eeeenni akar!!!!
Ne törődjetek a sok irigy hozzászólással. Ezek a földjeink után már a nyelvünket is el akarják venni. Legalább ezt tartsuk meg mert ez valamikor még segithet a magyar egység megteremtésében.
Csodálatos ! Köszönöm ! Végre egy bravúros valósággal művészi megközelítése ennek a titokzatos, és szerteágazó tudománynak. Nyilvánvalóan HITELES !Megyek a weboldalra...
Köszönöm a szép videót. Én Iráni vagyok és egyszeruen imadom a magyar nyelvet. Hihetetlen egy gazdag ŐSI nyelv ahogy Dénes bácsi szépen elmondta! Magyrarok tessenek értékelni, megbecsulni eszt a kincset! Sok hasonló Perzsa-Magyar szó van amügy akár számokban is. pl. 100- Száz:Szád 1000- Ezer:Hezar
Akit ez a tema erdekel, nezzen utana Varga Csaba fantasztikus konyveinek a magyar nyelv multjarol...teljesen el fog varazsolni, ugyanakkor, teljesen logikus...van sajat weboldala, ott utana lehet nezni
Ez nagyon érdekes! Ennyi az egész vagy vannak még további részei? Egyébként meg a kettős vezetést nem keleten vettük át a Kazároktól akiknél volt egy vallási meg egy katonai vezető?
Az egészből annyi az érdekes, hogyha nem ismered a múltadat, nem lesz jövőd.
Nem az az érdekes, hogy elfogadod, vagy elhiszed e a néped múltját, hanem az, hogy ismerd meg. Vitatkozhatsz, lebagatelizálhatod, letagadhatod, félremagyarázhatod, túlértékelheted, ezeket megteheted, mint ahogy eddig meg is tették. Az a lényeg, hogy egyszer halld az igazságot a múltadról, hogy legyen jövőd. Az életed során valamikor rá fogsz jönni, ha szerencséd van, hogy melyik volt az igazság a néped múltjáról.
MrCsicseri 3 months ago
Milyen érdekes ez a magyar nyelv. Ha még azt is hozzáteszem, hogy ez az előadás is egy folyamat része, ami arra szolgál mint a többi, ami eddig történt a magyar néppel, akkor ez még érdekesebb. A hét fejű sárkány a hét részre szakadt ország, a hetedik te magad légy. Mint egy mese, aminek a végén megcsinálod a 7D-t, ahogy egy szcientológus mondaná, a legfiatalabb vallásból.
MrCsicseri 3 months ago
Azt eddig tudtam h a magyar nyelv különlegességnek számít, de amiket mondott a tag az azért meglepett (és nem csak lepett :D). Szerintem ő tudna mondani pár szóviccet:) látszik hogy nagyon képben van! Ezt simán be lehetne iktatni egy magyarórába, levetíteni, érdekességként. Az h eggyel több vagy kevesebb verset ismernek meg a tanulók... ki nem szarja le??
amator1000 7 months ago
Csodálatos volt. Köszönöm.
Sabinooshka 8 months ago
Csak kár ,hogy az iskolákban erről egy árva szó nem esik. :(
kurvaRTLklub 11 months ago 8
@kurvaRTLklub
Jó párszor végig hallgattam már ezt a beszédet, de ma azért kerestem rá, hogy elküldjem a töri/ magyar tanáromnak :D
vicuuuka 3 months ago
This has been flagged as spam show
Ló olaszul cavallo, lovagolni olaszul cavalcare. Hát ugy néz ki az olaszba is benne van. De különben nagyon érdekes a mondanivalója.
KissAttila333 1 year ago
Comment removed
KissAttila333 1 year ago
áhh én imádom ezt az embert!!!!! :D
SpartianQueen 1 year ago
Köszönöm Dénes Bácsi Isten éltesse sokáig!!!
1975fokker 1 year ago 2
De van még a tarsolyban. Az Angol vagy a Német hogy mondja azt pl. hogy lovagolhatatnék, tuod meghívathatatnál :) egy szó mégis milyen érdekes. Mert agyonragoztam. Vagy ősnyelv a halotti beszéd úgy tudom az egyik legrégebbi írásos emlékünk 1200 körülről kb 800 éves mondjuk. Te megérted azt hogy "Isa pur es homu vogymuk" ugye ?? De ha egy angolnak mutatol egy kb 800 éves szöveget csak nézni fog ki a fejéből. tehát ezért is ősi mert még a maiak is talán érik a nyelvi folytonosságot őrzi! Üdv!!
1975fokker 1 year ago
verdelethnek! Figyelj nézd meg mind a 3 részt egymás után. Ha ezek után nem logikus amit itt hallottál akkor nem tudom téged mivel lehetne meggyőzni. . Ha ez neked nem az amit az öreg elmesélt akkor nagyon tudlak sajnálni. Az angol hogy , mondja hogy lovagolni?? Horse riding ugye ? De ez két szó!! mi lovagolunk ez egy szó! Tehát egy szóval ki tudtam fejezni azt amit más nyelvek csak több szóval tudnak, és a lényeg a ló mind a kettőben ugyanúgy megvan.
1975fokker 1 year ago
Tegyük fel, hogy ez mind így is van, és hogy a nyelvünk szinte semmit sem változott (pl: ház szó ilyen alakban született és azóta is ilyen) és a nyelvemlékeink (Halotti beszéd) semmit sem jelentenek (sic) DE attól miért ŐSNYELV? mondja már meg valaki. Miért? Tényleg érdekel. Azért mert régi? Az ősnyelv Varga Csabánál meg a hasonlóknál azt jelenti, hogy minden nyelv ebből fejlődött ki. De amit itt Kiss Dénes bemutat, abból mi a bizonyíték erre? Tényleg érdekel.
verdeleth 1 year ago
@verdeleth
Szerintem nézd meg még párszor a végét... ennek a sok "előbeszédnek" az volt az értelme, hogy amikor a végén a nyelvrokonságokról beszél, kapcsolatba tudja hozni a magyarokat az etruszkokkal... az etruszk nyelv pedig alapja az összes ókori balkáni nyelvnek... latinnak, stb. tehát EZÉRT ősnyelv. Nem azért, mert régi.
LucyWithChemicals 10 months ago
@LucyWithChemicals :D!
mivanmar2 10 months ago
A Magyar valoban egy nagyon erdekes es logikus nyelv....tobbe kevesbe mint a tobbi nyelvek. Nem ertem hogy ebbol kifolyolag hogyan lehet kovetkeztetni hogy ez az "osnyelv". Es ha a "hires etruszk-magyar kultura" meg elozte volna a gorog es a latin kulturakat akkor elvarnam hogy valami kezzelfoghato bizonyitekokat hozzon fel a tisztelt "tudos eloado". Valami os keziratokat, irodalmi remekmuket, kronikakat….VALAMIT!!!
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 éppen ez az, hogy pont erre vannak bizonyítékok/leletek(tekercsek, használati tárgyak, síremlékek)Pl emlékszem, amit tanítottak a Frank/Germán uralkodásokról Európában!Nemrég felvetette egy német tudós, hogy okéoké, de miért nincs egy árva lelet sem?Válasz: -mert a Hunok, Punok, Vikingek...stb elhordták a "hadjárataik" során!visszválasz : -jójó, de a köveket is??Ami sok1000éves lelet itt, az mind rovásírásos, tőlünk nyugatabbra is!Járj utána rombolták ősi leleteinket pl:a románok
mivanmar2 1 year ago
@mivanmar2
Az hogy vannak loditasok mas "kulturak" korul is az nem teszi jogosultabaknak ezeket az itt elenktart boduletes hulyesegeket. Hol vannak azok az "okori magyarnyelvu keziratok"? Es kerlek ne szeditsd a fejemet etruszk, szanszkrita, meg mezopotamiai leletekkel.
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 Ne is mondd, ezeken az "elméleteken" --így közvetve az egész magyarságon is-- ezért röhögnek a kedves szomszédaink .
Ezt a finn-ugor rokonságot meg annyira ránk erőltették az osztrákok, hogy mind a mai napig nem jelent meg egyetlen finn nyelvtankönyv sem magyarul, s az ELTE egy méreteiben jelentéktelennek tartott tanszékén kívül nem is tanulhatsz finnül.
rikanov 1 year ago
@rikanov
Gondolom hogy te jaratossab vagy ezen a teren mint en. Sose ertettem hogy mi koze a magyarnak a fin nyelvhez de gondoltam hogy talan vannak elfogadhato magyarazatok. Viszont felavatni a magar nyelvet az egyetlen "osnyelv"-kent (minden megalapozott bizonyitek nelkul) az mar nekem is sok..
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 Mongóliában voltál a magyar múzeumban, Kínai ősi írások...?Olasz, Angol, Kanadai tudósok tanulmányai!Oroszországi leletek, Iraki, Kazah, Török stb?Ma 3 hete találkoztam egy Kínai professzorral itt magyarban, a genetikáról nem is beszélve!Lenne viszont egy kérdésem:Magyarnak érzed magad, vagy az szeretnél lenni, vagy csak szimplán egy elbutított világpolgár!Segítek a magyar tudatot a szív adja, ezért nem támogatta Széchenyi a Magyar Tudományos Akadémiát!Többek közt
mivanmar2 1 year ago
@mivanmar2
Na jol van oregem, ha szivrol beszelunk akkor valoban nem versenyhezhetek veled. Ezt angolul "wishful thinking"-nek nevezik. Ha ez elosegiti a magyar onerzetedet es buszkesegedet akkor reszemrol kivanok neked tovabbi kelemes gyonyort es elegtetelt.
De remelem hogy te is erted hogy ERVENYES TUDOMANY ebbol nem lesz.
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 ...hát van esély rá,a hozzád hasonlók miatt, mert ugye amit sokszor mondanak az az igaz, sajnos!Meg hát a győztesek írják a történelmet, persze a kézzel fogható dolgok nem , ami pár 100éve le van írva az az igaz és ha mersz kicsi lenni ez úgy is lesz!Szavakba nem tudom önteni sajnálatomat irántad!Mivel nem válaszoltál a kérdésemre, olyan érzésem van, nem sok közöd van a magyarokhoz, a nyelvtudásodon kívül!Legyen neked minden mindegy ámen!
mivanmar2 1 year ago
Comment removed
mgk11111 1 year ago
@mivanmar2
Ha csak a győztesek írják a történelmet akkor miert nem tartak fel elenk a "gyoztes magyar tortenelmet" a gyoztes magyarok amikor fel Europan uralkodtak? Nyugodtan megirhattak volna mindent a "40,000 eves Magyar tortenelemrol", a "Mesopotamiai multukrol", az "os Europai gyokereikrol". Senki sem zavarhatta volna oket. Tenyleg, vajon miert? Talan mert azok idoben meg nem szenvedtek a te fajtad jelen kisebbrendûségi komplexusatol. Nem voltak ra szorulva ujbol szopot hamisitasokra
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 Leírták, csak a Habsburgok óta divat "a múltat végleg eltörölni", és így nem sok maradt ránk sajnos. Ha neked nem elég ami van, akkor ne foglalkozz a magyarságoddal, de másokéval se!
krumpliii 1 year ago
@mgk11111 Ja a törikönyvek ma tele vannak magyar vesztes csatákkal, hogy nem tűntünk még el ennyi vereségtől :D? sz*r lehet már neked, kb azt sem tudod, hogy mit beszélsz! Bár azt mondják: boldogok a lelki szegények!
mivanmar2 1 year ago
@mivanmar2
"Bár azt mondják: boldogok a lelki szegények!"
Hat akkot te valoban egy boldog ember kel legyel!
mgk11111 1 year ago
@mgk11111 azért nem kellett volna ennyire megerőltetned magad :D
mivanmar2 1 year ago
@mivanmar2 Legyen neked minden mindegy. Talán bele sem gondoltál, mit is mondasz ezzel. Valójában azt mondod, hogy neked nem mindegy, hogy történnek a dolgok körülötted. Ez a harmadik jelentése. A második, hogy azt kívánod a másiknak, hogy fél ember legyen, amikor valaki akkor egész ember, ha kettő. Van egy negyedik jelentése is. Ez az Ámen hozzáadása is jelzi. Vagyis, végül teljessé fogsz válni. Volt a felszín, és még három mély jelentés. 9 mélységig lehet lemenni, a felszín alá.
MrCsicseri 3 months ago
@mgk11111 ha meg fogalmad sincs semmiről, inkább ne írj, hogy is mondtad: "bődületes hülyeséget"!Tartsd meg inkább magadnak!
mivanmar2 1 year ago
Az angol az indoeurópai nyelvcsalád része, a magyar pedig a finnugor nyelvcsaládé. Az angol flektáló nyelv, a magyar agglutináló. Felesleges az összehasonlítás is. Minden nyelvben találsz olyant, amit nem tudsz teljesen lefordítani más nyelvre. Eleve más a logikájuk.
Például a különböző eszkimó nyelvek egy mondatot képesek kifejezni egyetlen szóval, mert ugyanolyan agglutináló nyelv, mint a magyar. Szóval, ha összehasonlító nyelvészetre adod a fejed, érdemes az eszkimóval próbálkozni.
Viktapanna 1 year ago
A nyelv észreveszi a változásokat, és reagál is rá. Mivel emberek alakították és hozták létre, azáltal, hogy használják, tökéletesen logikusan van felépítve. Semmi véletlenség nincsen benne.
Édes és lelkes Dénes bácsi, de kicsit sok a belemagyarázás.
Viktapanna 1 year ago
@Viktapanna
Igen. Neked tök logikus. Mondd el egy angolnak, hogy ha nyilal, az fáj és majd néz rád mint a nagyfajta nyúl. Pont erről beszél Dénes bácsi, hogy a magyar nyelv mennyire logikus és mennyire "cselekvő" nyelv.
VeeFTeeS 1 year ago
@Viktapanna szerintem nem értettél meg e videóban kedves vikipanna semmit szerintem az lessz a hiba hogy valoszinüleg nem beszélsz csúcsszinten semmilyen nyelvat ...szerény személyem felvidéki magyarként mondhatom hogy a szláv nyelvek csúcsszintjét súrolom ez azt jelenti hogy szlovak cseh sőtt pl .két hét után a horvat sem volt probléma a lengyelt megértem s az angolt miután pár évig laktam e környezetben s csak a zenéből meritett multikulti nyelv alapjával ...ez csak a fele a mondandómnak
007hangman 1 year ago
@007hangman lehet, hogy nem beszélek semmilyen nyelvet "csúcs" szinten, csak kommunikációs szinten, de helyesen írni tudok magyarul -veled ellentétben. Még egy valami, olyan, hogy csúcsszint, nem létezik. Ha anyanyelvi szinten beszélsz egy nyelvet, akkor a felsőfokú szintet súrolod.
Viktapanna 1 year ago
wwwPONTmagyarvagyokPONTcom/videok/listak/eloadasok/
nofenebenne 1 year ago
Nagyon érdekes.
Már maga a szempont is érdekfeszítő amiből a magyar nyelvet vizsgálják.
zavarock 1 year ago
aki ezt nem tudja felfogni azt javaslom kezeltesse magat!:-D
ennel egyszerubben es erthetobben nem lehet elmagyarazni!koszonjuk Denes bacsi!15millio Magyar neveben!
ZsoltTheHun 1 year ago 8
Azért is nézek fel így az úrra pedig most hallottam róla először, mert ha tényleg logikusan végig gondolod amit mond igazából kikezdhetetlen.
Amiről beszél az úr az tényleg az eddigi legegységesebb leírás a magyar nyelvről.
Gandalfkun 1 year ago 2
Ez egy tündéri bácsi :-)
Imádnivaló a lelkesedése! Bármeddig hallgatnám!
Bár, szerintem van ebben az elméletben némi belemagyarázás....
szumba 1 year ago
szeretném megnézni utálóink arcát, mikor hivatalosan is bejelentik majd az igazságot a magyarokról XD
goribaba 1 year ago
az agyam eldobtam!!! hogy ezeket miért nem tanitották nekünk általánosban.....
Lukipapaone 1 year ago
Semmi bizonyítékuk nincs semmire.
A Kárpátok népe 1000 éve tudja magáról, hogy a vére az idők méhébe vezet....ennyi.
Európában a Magyar/MAGERŐ hozta el a tudást és a fényt.
Mondjuk sokra nem mentünk vele, mert ezek a majmok ott nyugaton ugyanolyan primitívek, mint voltak.:))))
xfegyver 2 years ago 2
Azt írják ki, hogy:
HUNGÁRIA,
és nem azt, hogy Fingária.
:)))
xfegyver 2 years ago 2
@xfegyver Jaja, meg gondolom a rovás írás is a Finnekkel van kapcsolatban :D:D!
mivanmar2 2 years ago
...meg a Besenyők is idáig üldöztek, könnyű lovasságuk lassabb volt a Magyar konvojoknál is, meg Levédiánál+Etelköznél is vártak pár évet míg tovább üldöztek :D:D stb!Ebből is látszik hogy kamu a történet!
mivanmar2 2 years ago
Viszont magunkon kívül, mindenki Hun népnek hív!Hungária :D
mivanmar2 2 years ago
#luihun1 figyelj oda, mert említi, hogy az etruszkok is őseinkből származtak, az etruszkok róma egyik meghatározó alap-népe volt. A latin nyelv bizonyos része így az etruszk nyelvből származik. És ismerős a kifejezés, hogy latin nyelvek?
Persze ezt hosszasan lehet fejtegetni, és akkor több dolog is kideríthető, de tömören kb ennyi. A többi pedig a logikát mutatja be, amivel a többi nyelv nem rendelkezik, mert nem volt ideje még kifejlődni. Ez is fontos szempont.
Templom1 2 years ago 2
Tessék a gyerekeket leültetni a youtube elé és megnézetni velük ezt a sorozatot KÖTELEZŐ jelleggel. Mindjárt másképp fognak gondolni arra a tényre, hogy ők magyarok.
Sandratelevizio 2 years ago
ez mind szép és jó de mi köze van a címhez, hogy magyar az ősnyelv? ja és talán a törökkel azért van nyelvi egyezés mert jó pár évig itt voltak a nyakunkon. szerintem ha gyula, kündü megy töriből ezt se lett volna olyan nehéz megtanulni
luihun1 2 years ago
@luihun1 Kis segítség: az amit a végén is próbál magyarázni!A Török nem csak a "nyakunkon" volt 150 évig, de a Kaukázusban 500 évig éltünk együtt!(A szkíták nemzettsége a legősibb a földön)A szkíta-hun szellemiség pedig a Magyarok közvetítésével jutott el Európába!A Magyarság őshonos a Kárpát-Medencében!A Magyar kultúra ősműveltség-népek, nyelvek és műveltségek kirajzásának forrása!
mivanmar2 2 years ago 2
A fickó megmagyarázza néhány szó eredetét, és gyakran igaza van, de ez nem a nyelv logikája, csak a beszélők logikája. Minden nyelvben származnak valahonnan a bonyolult fogalmakat jelentő szavak. Minden nyelvben, sehova sem az égből hullottak. Az, hogy a magyarban máshonnan indulunk neki, mint az európai nyelvek, azért van, mert nem európai a nyelvünk. "A VALÓSÁG NYELVE"! minden nyelv csak a valóságon alapulhat máson nem tud
ZeromorphemX 2 years ago 2
És a szó eredetét összekeveri a jelentésével. A sebesség ma már nem jelent "seb-es-ség"-et hogyha gyorsaságra használjuk, illetve, ha seb-es-ségre hasznájuk, akkor már nincs köze a sebességhez. A kifejezések szavak származnak valahonnan, a laikusoknak ez meghökkentő lehet, de ezekkel a mondatokkal nem mond a fickó szinte semmit, csak kutyul: mit ma jelent, meg amit jelentett, mielőtt önálló lexikai szóvá vált két külön dolog.
ZeromorphemX 2 years ago
Ráadásul még félre is magyaráz, és aki csak tud magyarul, annak értenie kellene kapásból, hogy miket, hiszen az "együtt" nem azért jelent "legalább kettő"t, mert az egy jelentené azt, hanem mert az együtt jelentése tkp. egyben, egybe tartozva ezt mind értjük és így használjuk, és nyilván nem mondunk ilyesmit egy dologra csak többre.
ZeromorphemX 2 years ago 2
igen, lehet jókat nevetni. de igazságot is mond. a "félkezű" pl érdekes. én csak angolul beszélek, nem tom más nyelvekben van-e ilyen. a fázik is nagy igazság. ilyen tényleg kevés nyelvben van (pl baszk).
ZuzerHun 2 years ago
A ragozó nyelvekben ez a normális eljárás. Igazából minden nyelv "a valóság nyelve" hiszen máskülönben érthetetlen volna, illetve nem funkionálna nyelvként. Az európai nyelvek főleg hajlítók, így kevesebb a lehetőségük az ilyen szóalkotásra így vagy összetett szót használnak, vagy átvesznek. De a világ nyelveinek 2/3-a ragozó, és azok a magyarhoz hasonlóan járnak el. Az biztos, hogy a magyar az egyik leglogikusabb nyelv.
ZeromorphemX 2 years ago 2
De azt nem merheti senki kijelenteni, hogy a leglogikusabb. Nekem viszont inkább nyelvészetileg van bajom a vidivel: maszatol: a fáziknál pl ne felejtsük el, hogy ma már nem "fá-z-ik" a jelentése, ma már teljesen önálló tőszó, hiszen mnden azt jelenti, amit közlünk vele. A fázás jelentése már nem fá-z-ás. Ezt nyelvtörténetnek hívják, és az elvont fogalmak minden nyelven valamilyen kézzefoghatóból származnak csak másképp
ZeromorphemX 2 years ago 2
Eredetileg biztosan fá-z-ás volt, ahogy ő mondja, de ma nem azt értjük a szó alatt, követezésképpen nem azt jelenti. Itt bukik meg pl a gyöknyelv-elmélet. Egy valódi gyökölő nyelvben, mint a kínai, nem kell összemosni az egykori jelentést a maival, hogy a morfokat gyökként adhassuk elő: minden morf valóban gyök és minde összetételük jelentse egyenesen követlezik az építőelemeiből. De a kínai nyelv mindjárt nem is olyan célszerű, mint a magyar.
ZeromorphemX 2 years ago 2
@ZeromorphemX Végy elő egy akármilyen szótárat. Modjuk angol-magyart. És nézd meg a logikai különbözőségeket. A magyarban az "egy"-re nagyon sok szó épül, melyek össze is függenek, valahol vissza lehet vezetni az egyre mindet. Az angolban az egy=one....egység=unit , egyedül=alone. egyszerűen az angolban nincs logika...És az egyre vagy 100 szavunk épül....
MrFefefofo 2 years ago
(1) Az angol nyelv sületlen. Nem alkalmas nyelv szóképzésre, ezért több tőszóra van szükségük. DE ilyen alapon nem logikus magyar "konyha", mert "főzdének" kellene hívnunk. A magyar logikusABB, de nem végletesen. Ami az egyet, és az akármilyen nyelvet illeti: török bir=egy, birlik=egység, birlikte=egységben, együtt, birleşmek=egyesíteni, tehát ahol lehet képezni, ott szokás is. Ez tényleg logikusabb, mint az angol, de aaz indo.e. nyelvek
ZeromorphemX 2 years ago
(2) de az indoeurópai nyelvek a világ nyelveinek csak egy kis szeletét képezik, a legtöbb nyelv ragozó, mert az a leglogikusabb, legcélszerűbb megoldás. Az EGY kapcsán: igaz, hogy sok szó épül rá, de KÖZEL SEM ÚGY, AHOGY a csóka mondja. Az "együtt"-ben nem az "egy" jelenti a "legkevesebb kettőt" Az együtt tkp. egy helyen, egyben jelentésű (a -tt egy ősi rgunk, nézd meg az előfordulását: alatt, mellett, között, stb.) ezt jelenti hát a szó,
ZeromorphemX 2 years ago
(3) ezt jelenti hát a szó, Kiss Dénes pedig félreértelmezi, félremagyrázza. Az egy egyet jelent, nem kettőt, és nem legkevesebb kettőt. Az együtt azért jelent legkevesebb kettőt, mert egyre nincs értelme azt mondani, hogy együtt van, legföljebb, ha több darabból áll. Hopp, most jut még eszembe a "helyütt" is, szintén ezzel a toldalékkal. Sok helyütt látok olyat, hogy amatőrök nyelvészkednek, pl..
ZeromorphemX 2 years ago
(4) A sebesség, pedig tényleg nem jelent "seb-es-ség"-et. Látszik a szón, hogy milyen logika lapján született, de egyértelműen metaaforaként. És amikor állandósodott jelentése, akkor már tőszó értékű lett. Nincs ma több köze a sebességnek az alakjához, mint ha csumbibumbinak hívnók, és ezt igenis figyelembe kell vennik. Aki fázik, nem biztos, hogy fá-z-ik, lehet, hogy sokan inkább gázoznak, vagy szeneznek.
ZeromorphemX 2 years ago
(5) Aki fázik, nem biztos, hogy fá-z-ik, lehet, hogy sokan inkább gázoznak, vagy szeneznek. Egyszer így születhetett szó, de amilyen jelentésben használjuk (ez eredetileg metafora vagy metonímia lehetett, csak állandósult, így ma ez A jelentése) az tőszavi jelentés, mert nem bontható fel a szót alkotó elemekre, nem áll velük viszonyban. Így a fázik gyakorlatilag tőszó. Ez fontos.
Tisztelettel:
ZeromorphemX
ZeromorphemX 2 years ago
@ZeromorphemX Itt kérdés hogy a felbontásra milyen szabályt találsz ki....Bizonyos logika szerint,mint ami el is hangzik az új szótő mégis csak a fa-ból szrmaztatnató. A felbontással már csak azért is baj van ebben az esetben mert eleve nagyon rövid az alapszó mint fa és a képző is. A bibi mondjuk az ir-irat-tal össszehasonlitva, kétségetelen, hogy az ir-irat közelebbi kapcsolatra épül. De van erre szabály?
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX ÉS még egy!!!! El is hangzik a szövegben az "egy helyütt" de name abban a jelentésben, hogy "együtt"
Tehát ha az együtt az egy helyütt rövidülése, akkor a régi jelentés megtartásával keletkezett egy új jelen tésű szó rövidüléssel? Várom válasziod!Tisztelettel Fefi
MrFefefofo 2 years ago
@MrFefefofo: (1) Szerintem az együtt nem az egy helyütt rövidülése, egyszerűen maga az egy kapta meg a ragot, tehát tkp. "egyben". A "helyütt" ettől független szó "helyen" jelentéssel.
Természetesen igzad vn a metaforával, a felbontáshoz annyit, hogy a szótőnek is, meg a képző elemeknek is van adott jelentésük. Ha a végeredmény jelentése pontosan ezek összege (fázik=fával csinál valamit), akkor
ZeromorphemX 2 years ago
@MrFefefofo: (2) (fázik=fával csinál valamit), akkor beszélhetünk szabályos képzésről, nyilván ez a leglogikusabb megoldás, szabályos, és tkp. mechnikus, pusztán z lkotóelemek alapján érthető. Ha már névátvitel van (fázik=kellemetlenül érzi magát a hidegtől), akkor ez még mindig logikusabb mint az angol megoldás, természetesen, de már nem érthető meg pusztán az alkotóelemek ismeretében, s végső jelentés külön tőjelentés, kapcsolat persze van.
ZeromorphemX 2 years ago
@MrFefefofo: (3) kapcsolat persze van. Bár ennél egy fokkal még logikusabb volna egy *hidegel, vagy *hidegezik szó, az biztos, hogy a mi megoldásunk értelmesebb, mint az európai nyelveké.
A vacog inkább hngutánzó szó lehet szerintem a didereggel együtt. Ezeknél, meg a hngulatfestőkén jellemző az -Og képző. A vacoképítés az inkább vackol.
Tisztelettel:
Zéró
ZeromorphemX 2 years ago
@ZeromorphemX Érdekes azért ez a vacog.... biztos, hogy semmi köze a hangulathoz??? Beugrott egy másik szó....morog... hát ez tényleg hangulatot jelent...A morcos is..Nekem a lényeg ebben, hogy azért az adott esetben ősi kárpát medencei kultúrát direkben magyarnak nevezni azért necces. Hiszen nem csak mi vagyunk leszármazottak...
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX Hi! Amint irtam azóta az együtt és egy helyütt két külön jelentéssel bir...
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX A metaforával egyetértek, de a metafora is tükröz egy bizonyos logikát!
A fázikkal meg nem..... amikor ez a szó kialakult, akkor még gáz meg szén nem volt. Itt talán a szinomimákat kellene megvizsgálni. Mert a nyelv rövöditésre törekszik - szerintem - és elhagyta monjuk a didereg szavunkat. De a vacog is hasinló lehet. Vackot készit? Ki tudja?
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX nem az egy jelenti a kettőt szerintem. Én valahogy mást érzek ki. talán az egész helyesebb lenne az egy helyett. Gondolj csak bele a feleség szavunkba. szetintem ez is azt jelenti, hogy a férfi nő nélkül nem egész, nem egy.
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX A helyüttet már akkor válaszoltam amikor még ide nem értem! :-))) Most is azzal kell szembesülnöd. Egyébként az egy helyütt-ben is benne van az egy. Nem lehet elfüggetleniteni! (szerintem)
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX szerintem az együtt az egy helyütt összevonasa és rövidülése.
De minden kritikát elfogadok,mert nem vagyok nyelvész! Kiegésziteném Pécsett, Vácott.....Persze, hogy nem, de a logikában benne van a legkevesebb kettő is...nem az egy jelenti, hanem az együtt azt hogy legalább valaki van velem, és együtt már ketten vagyunk.
MrFefefofo 2 years ago
@ZeromorphemX Itt végül is az a lényeg szerinten, hogy a képzett szavaknál van logikai összefüggés. az angolban meg nincs. Ezért van ha valaki a képzés szabályait megérti, akkor sokkal könnyebben tanul meg magyarul mint angolul. Angolul az összes szót meg kell tanulni.
MrFefefofo 2 years ago
Bocsi, elfelejtettem ideirni. hogy biza van ahol főzde de inkább kifőzde a neve...Egyébként fogalmam sincs, hogy a konyha szavunknak mi az eredete. És ne felejtsük el , hogy az adott pillanatban kölcsönvett szavakat később a magyar nyelv szabályai szerint képzetekkel le lehetett cserélni. It a kérdés az, hogy a tárgy vagy fogalom amikor feltünt, akkor azt a nevével együtt átvette a magyar.
MrFefefofo 2 years ago
Annak ellenére, hogy képezhette volna, de korábban nem volt neki ilyen és nem is volt szüksége rá.
Azon nem érdemes vitatkozni, hogy leglogikusabb. Van amiben logikusabb, adott esetben sok dologban.
MrFefefofo 2 years ago
És már csak egy utolsó támadás :)
A lovagolni szó idegen nyelvű megfelelőiben igenis van utalás a "ló" szóra.
Holland szakos vagyok, higgyen nekem:
hollandul a paardrijden = lovagol. (a rijden magában csak uatzik, megy vmivel), ott a világos utalás az utazás fajtájára! a nyilaz hollandul boogschieten (boog a nyíil, schieten a lőni). Sztem elég világos... De áááácsi, a magyarok és a hollandok rokon népek!! :))))) Ugyan-ugyan...
oziriszhamvai 2 years ago 2
:))) Persze csak annyi különbséggel, hogy a hülye aki nem tud hollnadul az is látja, hogy az két szó, a lovagol meg 1, paardrijden--ezt felosztod kétfele annak van értelme próbáld meg a lovagollal, mindkettőnek van értelme?? agol... az mi? PL, angolul 'ride' de kell élé, hogy mit, ugyanúgy, ahogy megmagyaráztad hollnadul. a nyilaz meg önmagában rossz példa:)))
eblaze66 2 years ago
Nem az számít hogy hány szó. A hollandban nincs olyan toldalék, mint nálunk az -Ol, emiatt kell kettőt használnia. És? A törökben egy szó az, hogy "kicsi voltam": küçüktüm. Mert nálunk meg olyan toldalék nincsen. Arról volt szó, hogy más nyelvben is benne van-e a lovaglásban a ló. Itt a válasz: igen. Nincs képzőjük hozzá, hát két szóra van szükségük, de beleteszik, ahogy tudják. Mi célszerűbben tudjuk beletenni, de ez más kérdés.
ZeromorphemX 2 years ago
és szálloda?
száll - utazik, repül oda - valahova elmegy, nem ide haza, hanem oda, máshova
tehát nem otthon van, oda "szállunk, utazunk"
fogad
fog adni valamit aki elvesziti a fogadást
repülő
repül - száll
ő - a tárgy, személy aki repül
zippa1000 2 years ago
Legutóbbi töprengéseim a szavak jelentéséről:
gondolkodtatok már azon a szavon, hogy istálló?
az ist - lehet, hogy est mai szóval
áll - minthogy áll
ló - mint ló
tehát a ló este áll az istállóban
zippa1000 2 years ago
A világ nem fekete-fehér. Az itt hallottaknak biztosan nem a száz százaléka igaz, de az is biztos, hogy nem a 0%-a. És igaz, ez spekuláció, mint ahogy az akadémiai nyelvészet is az. Más nem is lehet, sajnos.
komeny 2 years ago
SŐŐŐTT!!
Egy része 100% ig megyeggyezik!DE! Melyik írás ne változna 30 000 év alatt?(ha jol emlékszem ugyebár az ottani piramisok 34 000 évesek!
SzittyaKuruc 2 years ago
Meg ossze lehet vetni a boszniai piramis alagutjaban talat rovasirassal is, amely kisertetiesen hasonlit a regi magyar rovasirashoz.
szentirmay 2 years ago
Gyerekek!
Én magyar szakos vagyok, persze nem érthetek mindent én sem, de az alapvető elvek: nyelvi gazdaságosság, ragok, jelentéseredetek, bináris nyelvi rendszer, helyesek!
csumicica 2 years ago 8
Ezen mit nem lehet megérteni? Édes jó Istenem!
Nagyon jó videó *****
Fuzol9 2 years ago 12
gyerekek én a doppler jelenségen lehidaltam. erre, ie, arra, oa. ha példákkal megcáfolja valaki, kíváncsi vagyok.
zsuut 2 years ago
detobias de agymputált vagy. sajnos.
Ripper001 3 years ago 2
spekuláció,,, ;)
detobias 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
,,,,ló?? inkább lófa..,,, az angoloknak mivel tenger-víz közeli nép volt, több száz szavuk keletkezett a vízzel hajózással kapcsolatban, ez tény,, nekünk semmink sincs pl a tengeri csomózási technikákról,, nekik meg rengeteg szavuk van rá,,, na akkor ők az ősök??
,,,ez félelmetesen ijesztően igaznak hangzik, nem is mondom hogy nem az,, Én inkább azt mondom hogy nincs olyan tudásom hogy ez meg cáfoljam,,
detobias 3 years ago
köszönöm hogy megnézhettem!!! Balzsam szívemnek. Varga Csaba is ezen eredményekre jutott. és még sokan mások. örülök hogy ezt a nyelvet használom, és hogy itt születtem, a Kárpát- medencében, és hoyg MAGYAR vagyok!
krisztavcssz 3 years ago 2
ez fantasztikus!
toorjager 3 years ago
Köszönet a gyönyürű videóért. Fantasztikus! Az igaz Isten áldjon meg érte!
kekvirag1 3 years ago
Amit Kiss Dénes elmond, amire rájött, mások is megerősítik saját kutatásokból. Pl. Pap Gábor.
A tények - tények. Ezen tények elhallgatására találták ki a finnugrista ökörséget.
A magyar nyelv valóban nagyon ősi - a legősibb nyelv (lsd. az ősetimonok arányát! Nálunk 67%, a többi eu-i nyelvben 5-6%!). Hagyományainkkal ugyanez a helyzet.
RemekMagyar 3 years ago
jajjj, a masik az "enni" a kisbabam (most 5 honapos)ugy ker enni, hogy "eeee" (vagy szogedies kiejtesben)...akkor o mit is csinal? E-zik (=eszik)mert eeeenni akar!!!!
Cayapas 3 years ago 3
Ne törődjetek a sok irigy hozzászólással. Ezek a földjeink után már a nyelvünket is el akarják venni. Legalább ezt tartsuk meg mert ez valamikor még segithet a magyar egység megteremtésében.
kekvirag1 3 years ago
Köszönöm a videót.Igazán logikus okfejtés.
Tiszteletem a készítőknek. Isten áldja Magyarországot!!!
valaki34 3 years ago
Ez tényleg szuper, köszönöm!
turzareka 3 years ago
KÖSZI!
Terjesztem!
patronpatron 3 years ago
Csodálatos ! Köszönöm ! Végre egy bravúros valósággal művészi megközelítése ennek a titokzatos, és szerteágazó tudománynak. Nyilvánvalóan HITELES !Megyek a weboldalra...
deterpeter 3 years ago
Köszönöm a szép videót. Én Iráni vagyok és egyszeruen imadom a magyar nyelvet. Hihetetlen egy gazdag ŐSI nyelv ahogy Dénes bácsi szépen elmondta! Magyrarok tessenek értékelni, megbecsulni eszt a kincset! Sok hasonló Perzsa-Magyar szó van amügy akár számokban is. pl. 100- Száz:Szád 1000- Ezer:Hezar
aminrahat 3 years ago 26
@aminrahat Udvozlom uram, kelleni hogy tobb Irani beleszoljon a magyar nyelv eredeterol. Koszonom onnek a pozitiv megnyilvanulasat!
gezam31 1 year ago
Akit ez a tema erdekel, nezzen utana Varga Csaba fantasztikus konyveinek a magyar nyelv multjarol...teljesen el fog varazsolni, ugyanakkor, teljesen logikus...van sajat weboldala, ott utana lehet nezni
opal1969 3 years ago 4
szépen beszél a bácsi. Amit mond, azt külföldinek nehéz magyarázni...
jegesbubu 3 years ago 5
nagyon jó nálam csillagos ötös
babnji 3 years ago 5
Iszom szavait... Nagyon erdekes es tanulsagos..
czupoliver 3 years ago 4
Ez nagyon érdekes! Ennyi az egész vagy vannak még további részei? Egyébként meg a kettős vezetést nem keleten vettük át a Kazároktól akiknél volt egy vallási meg egy katonai vezető?
RevanorSzeged 3 years ago
a végén kiderül hogy a kazároknak is mi tanitottuk ezt :D
Verdisyofi 3 years ago
Alap!
RevanorSzeged 3 years ago