Ma hét éve h előadta a dalt, és már akkor is tetszett. A jazzy rádió leadta - minő meglepi - jazzes formában, és persze tőle. Iszonyat jó lett az amúgy is remek dalból.
Én elektronikus zenei producer, Dj vagyok , de ez az alkotás zseniális! Szerintem az egyik legnagyobb tehetség a hazai könnyűzenében! Nem csak jó hangja van, (a mostani előadóknál sajnos ez az 1 dolog van amire felfigyelünk) ,hanem nagyon nagy tehetség a dal írásban is!
esetleg nem tudja valaki ennek a számnak a gitár tabját ? valami normális verziót várnék , ami olvasható. nagyon fontos lenne. :) előre is köszönöm. erre a címre küldhetitek: tessah@citromail.hu
Úgy szeretném tudni, mi fordult meg a zsűrifejében, míg Eszter ezt a dalt előadta. "A pokolba is, ezt az egész sz*rt bevállaltam, mert valamiből élnem kell... idióták vesznek körbe, de most itt van valaki, akit bűn lenne tönkretenni. Össze tudom magam vele mérni, mert van mivel: erre nem számítottam." ..és így is lett: nem nyerte meg. A legjobb dolog, ami Eszterrel történhetett. ..talán megszólalt a "szakmai öntudat/lelkiismeret"? Csak nézzétek a zsűrizők arcait, szinte hallani ahogy tépelődnek.
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de Én személy szerint ha meglátom a Somát, mindig belegabalyodok (vagy j-vel van?) a hajába. Amúgy pedig a dal pedig TÉNYLEG nagyon jó! - egyéni vélemény -
te ez megkozeliti a tokeletest!a ruha az pocsek amit raadtak, nem tala se a stilustol se a gitarhoz se a hanghoz se a lanyhoz.amugy amit enkel az nagyons zep es nagyon jo.szivesen halgatom:)
2004... de régen is volt. Hihetelen, hogy majdnem 6 éves ez a felvétel, emlékszem, mikor élőben néztem. :) Szeretjük Bartók Esztert, ez a száma pedig tökéletes! ;)
aranyos dal és hibátlan hang :)
kiskakas02 3 months ago
Ma hét éve h előadta a dalt, és már akkor is tetszett. A jazzy rádió leadta - minő meglepi - jazzes formában, és persze tőle. Iszonyat jó lett az amúgy is remek dalból.
fitless 3 months ago 4
milyen kék csíkos elefánt? micsoda? mirű beszél ez?
kynetyxxx 3 months ago
@kynetyxxx Elgurult a kreativitás nevű gyógyszered? Nosza, uzsgyi utána. Lol
fitless 3 months ago
imádom ^^
kisbogi99 4 months ago
csodás. és jól gitározik :)
Dola5351 5 months ago 3
14 botfülű popóarcú..
greetiqe 5 months ago
imádom
tyutyukaszereti 5 months ago
Ez nagyon jóóóóó!! :)
Liana8881 6 months ago
Péli Barna beleélvezett a gatyájábá:Á
Mate91ful 6 months ago 9
Én elektronikus zenei producer, Dj vagyok , de ez az alkotás zseniális! Szerintem az egyik legnagyobb tehetség a hazai könnyűzenében! Nem csak jó hangja van, (a mostani előadóknál sajnos ez az 1 dolog van amire felfigyelünk) ,hanem nagyon nagy tehetség a dal írásban is!
EverGreenZsolesz 7 months ago 5
@EverGreenZsolesz
elektronikus zenei producer, dj......:D Te Big Fish
Tilike23 5 months ago
azt hittem poénból írjátok hogy ez jó...
sexyHEATLIEDAVID 7 months ago
no, this sounds nothing like bela bartok
industrialbirds 7 months ago
nagyon jo ez a szám és te meg kitünöen elénekelted !(O_o)
000norbi 7 months ago
jó kis dal, szép a hangja is, csak picit elsieti szerintem, kicsit lassabban kéne :)
omglaz0rz 9 months ago
nagyon ott van a hangja a csajnak!!!! Az egyik legjobb magyar női énekhang!!!
carolko111 10 months ago
Eszter legjobb dala.
hungarianwinners 10 months ago 3
esetleg nem tudja valaki ennek a számnak a gitár tabját ? valami normális verziót várnék , ami olvasható. nagyon fontos lenne. :) előre is köszönöm. erre a címre küldhetitek: tessah@citromail.hu
csopszli 10 months ago
de aranyossss*-*
MrLaci011 11 months ago 2
Úgy szeretném tudni, mi fordult meg a zsűrifejében, míg Eszter ezt a dalt előadta. "A pokolba is, ezt az egész sz*rt bevállaltam, mert valamiből élnem kell... idióták vesznek körbe, de most itt van valaki, akit bűn lenne tönkretenni. Össze tudom magam vele mérni, mert van mivel: erre nem számítottam." ..és így is lett: nem nyerte meg. A legjobb dolog, ami Eszterrel történhetett. ..talán megszólalt a "szakmai öntudat/lelkiismeret"? Csak nézzétek a zsűrizők arcait, szinte hallani ahogy tépelődnek.
jbwebster 1 year ago 3
hát 24-évesen jol nézet ki sztem:Dmint ahogy benézet:PXDDD
farobe89 1 year ago
amilyen aranyos ez a dal, annyira ronda a nő, mint valami neandervölgyi :D
ellcrysinmay 1 year ago
NAGYON JOOOOOO:d:d:d:d:d:d:d::dd:d:d:d:d: HAJRÁÁÁ !!!!!!!!!!xDDDDDDDDDD Meg te magad is nagyon jol nézel ki:D:D
farobe89 1 year ago
kedvenc :D
rebeeeeeeee97 1 year ago
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de Én személy szerint ha meglátom a Somát, mindig belegabalyodok (vagy j-vel van?) a hajába. Amúgy pedig a dal pedig TÉNYLEG nagyon jó! - egyéni vélemény -
TheLiza97 1 year ago
Hogy őszinte legyek, nagyon nem csípem az ilyen előadók számait,de ezért nem fikázom őket.Viszont ez a száma Eszternek nagyon tetszik!!!
dunsay1 1 year ago
wááá nagyon nagy
Egrido4 1 year ago
együtt tépünk lalala :D
HumanoidTyphoon91 1 year ago 8
@HumanoidTyphoon91 EPIC COMMENT!!!!!444négynégy
EGYÜTT TÉPÜNK
dbercike5 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
@HumanoidTyphoon91 eggbeqrtégedishamissátánqtyabüdösolácigózsidóképmutatóCzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagva30ezüstösJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenseggbekúrástamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítés1feltétel:képmutatólegyenDohányuccaNádudvar4181H.B.m1e,imádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, 06304089850
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
1000éve nem halgattam most halgatom 10Xrre:D
partner0210 1 year ago
nagyon aranyos szám, szeretem :D
(kajak úgy néz ki az Eszti, mint a "Coraline és a titkos ajtó"-ban a gombszemű anyuka. :D)
brrr931 1 year ago
Júúúújjjj régen de szerettem ezt :D még alsós voltam azt hiszem 2.-as amikor ez volt. Eszti volt a kedvenc.. :D
manocska103 1 year ago
IMÁDOM
mind11000 1 year ago
áááááááááááááh...végem van ettől a daltól
xgitax 1 year ago
annak idején ez volt az egyik kedvenc számom és szerintem még most is megállja a helyét :)
21indiegirl 1 year ago 2
én is az ik legkedvesebb dalnak tartom ezt
toszeczki 1 year ago
ekkor még olyan édes csaj volt. most csak egy anorexiás celeb...kár érte....
eperkutya 1 year ago
@eperkutya van fogalmad mi az anorexia hát ha Eszterre azt mondod akkor nem
ne legyél már ennyire féltékeny rá, tudod milyen jó alakja van .te csak szeretnél olyan lenni
barmok18 1 year ago
Ez rohadt JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!
Monica84gm 1 year ago
nagyon jol enekel a csaj es a syam is jo :)
DornerKevin 1 year ago
Nagyon aranyos, csak a lábát egy kicsit összébb kellett volna tenni...
nagyon szép ;)
Bogi9745 1 year ago
csak én érzem ugy hogy olyan jó csábitó hangja van a csajnak... Jól énekel nagyon :)
gforcefekaa 1 year ago
szép dal :)
mark17acker 1 year ago
te ez megkozeliti a tokeletest!a ruha az pocsek amit raadtak, nem tala se a stilustol se a gitarhoz se a hanghoz se a lanyhoz.amugy amit enkel az nagyons zep es nagyon jo.szivesen halgatom:)
sad0story 1 year ago
Vidám, könnyed kis dal:) Mindenkinek ezt az életfilozófiát kellene követnie, mint amit énekel.
1991Babuka 1 year ago 6
Olyan aranyos kis csaj!!!
szumusz 1 year ago
0:42 nél mutatják a várakozókat ... kiaza kiscsaj jobbfelül a kockás gatyóba ?
gabigspin 1 year ago
This has been flagged as spam show
Nagyon szép.
Már letölthető a justmusic pont ath pont cx -ről.
JustMusicathcx 1 year ago
nagyon szép^^
Eperke92 1 year ago
kurva jó!
AwengerHUN 2 years ago 5
fantasztikus: )
xmananaszx 2 years ago 6
olyan kis aranyos daaal :)
larababa1 2 years ago 80
@larababa1
arról nem is beszélve, hogy ezzel a hanggal párosítva megismételhetetlen előadás.
FlaviaAssamite 1 year ago
@larababa1 csak ugy mint a lany :D :D :D
lazarbotond 1 year ago
2004... de régen is volt. Hihetelen, hogy majdnem 6 éves ez a felvétel, emlékszem, mikor élőben néztem. :) Szeretjük Bartók Esztert, ez a száma pedig tökéletes! ;)
therasi 2 years ago 10
imádom ^^
eszméletlen jóó *o* =]
Karattyol 2 years ago 13
isteni tehetség esküszöm...imádom:P
hogy lehet így minösíteni egy megismételhetlen elödást hogy ''szar''
pfff..LOL
AKISOLASZ 2 years ago 16
Csodálatos kis hang:)
wyry 2 years ago 11
valóban hibátlan
mobilka 2 years ago 8
hibátlan
carddass 2 years ago 53
This has been flagged as spam show
szar
demonxsayoko 2 years ago