a hideg annak idején, de ráz még ma is, ha ezeket a számokat visszahallgatom. Akkoriban lázadtunk minden és mindenki ellen. Azt reméltuk, hogy mink leszunk azok, akik megváltoztatjuk a világot. Igy visszatekintve és értékelve a mai idoszakkal - semmit nem változott a világ. A szar szarnak meradt, de legalább van mire visszaemlékezni.
Amikor ezzel fekszel, amikor ezzel kelsz, amikor a browser is ezzel nyit, amikor 40szer meghallgatod egy nap, amikor már fejből dúdolod a szólóját is, amikor eszedbe jut hogy honnan jöttél, s hova tartasz, akkor eszed be jut, hogy nincs egy lány, akit viszont szerethetnél.
A Fiatalságom jut eszembe, még mostis tudom minden dalának a szövegét, és amikor hallgatom velük eggyütt énekelek. Köszönöm az emlékezetes számokat, Kóbor angyal, Szállj fel magasra, ha volna két életem, és sorolhátnám a jobnál jobb számaikat.
Az a helyzett, hogy ahogy az évek telnek más az igény.... ez sajna szomorú...de mindig vannak olyan magyar előadók vagy zeneszámok amiket az ember megkedvel és szívesen meghallgatja.. :)
szerintem azert hogy mindenhonnan a szar folyik a mindenfele szupersztar,x-faktor fele baromsag tehet. ahol gyartlyak a semmitsemondo nyalas szaju bohocokat
Tengo grandes recuerdos de este grupo. Fue de los primeros grupos de rock hungaro que escuché allá por los ochenta y hasta la fecha los sigo escuchando. Desde México saludos a toda la banda rokera de hungria.
én akkor éltem, és szar volt. sokféle szar, sok helyről. de ott voltam minden Piramis, Mobil, Edda koncerten. Mert akkor még lehetett hinni vmiben. Nem cserélném el semmiért :o)
Beszarás, hogy mik voltak... Hihetetlen. nem hiába volt a kedvencem a Piramis egy időben kb. 20 éve. Ilyen hangú palik manapság már nem is igen vannak. Ki tud tartósan C felett így énekelni?
Mert a média irányitja az emberek ízlését,nem az emberek.Amit napjáben 40-szer lejátszanak (bármilyen szar is) a fiatalok megeszik, és kész a Csinált sláger.2 hét múlva meg elfelejtik örökre.
@vilistreet erről vitázhatnánk, hogy ma nem jelennek meg jó zenék. esetleg azt lehet mondani, hogy nem hallasz mostanában új és jó zenét. sok együttes van, aki most is jó zenéket játszik és új számaik is vannak, amik nagyon jók
Igen, egyetértek veled. Rengeteg jó zene van manapság, de ezekre akkor lehet rátalálni, hogyha külön keresed őket. Régebben én is azon a véleményen voltam, hogy ma már egyáltalán nincsenek ilyen minőségi zenekarok, de miután rengeteget kerestem, kutattam, rájöttem, hogy van sok, csak ezekre már kevesebb ember kíváncsi. Azért szerencsére ez a rock - metál műfaj nem tud annyira elüzletiesedni, mint a többi. :)
@vilistreet ..Mindennek van értelme,csak észre kéne venni és nem ítélkezni mások felett!!!! 7 évessen Piramist énekeltem és tisztelem őket halálomig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@vilistreet Én akkor voltam 17-20 éves, igazán tudnék arról a korszakról mesélni! Lehet hogy Te pont erre a zenére fogantál ! Gratulálok a szüleidnek, ha Te is ennyire szereted ezt az IGAZI ZENÉT !!!!!!
@vilistreet Azért az első feltételezésed nem biztos, hogy igaz. Ugyan nem az én világom a mai, de azért néhány nagy számmal találkoztam. Megpróbálok másik kérdésedre is válaszolni. Ugye nem vagy "hideglelős"? Akkor egyszerűen azért mert ez a zene COOL! És van benne egy nagy adag nosztalgia is! Vagyunk ebben a világban néhányan, Te is és én is "KÓBOR ANGYAL"-ok, akiknek helyén van a szívük talán e zenének is köszönhetően! :-))
azthiszem tán 2006 ban voltam koncertjükön :) iszonyatosan jó volt. Aztán még Pink Floydon is voltam :) Imádom mind2-t De PIRAMIS viszi a pálmát nálam :)
Great band!Long live Hungaryan rock!Once Piramish was in Ukraine - in L'viv - people go craizy - police comin' to the L'viv philarmony...it was in 80 last century - it was Soviet f...n Union...Regards from Ukrainan heavy metal!Welcome my page - live Ukrainian hard, heavy & progressive!
Emlékszem az idióta tanáromra, aki Piramis koncert után arról dumált nekünk, hogy hogy merészel Révész "Csibuka" arról énekelni, hogy nincs egy hely a szocialista társadalomban.(Sic).
szerintem hagyotak ezt a listat...szerintem utanozhatatlan minden sikeres rock banda....mindenki tudna mondanki meg egyet ehez listahoz,igy nincs ertelme
a szar mai emo/tinibandák még csak a lábnyomához sem érhetnek soha ennek a zenének, mert ebben van igazi tehetség és nem ok nélküli lázadás vezérli, jogos az elégedetlenségük.. Imdásom Piramist!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kihagytad a Rolls Frakciót, Skorpiót, Hobót,Tűkereket ( Radics Bélával az élen ), Taurust... És nem volt ám playback meg cd-ről szóló zene.HA jól emlékszem Hortváth Charlie mondta anno, hogy a közönség megtiszteli azzal, hogy megveszi a jegyet akkor neki nincs pofája playbackről énekelni nekik.
Ezek a mai zsarok meg sehol sem lesznek 10-15-20 év múlva viszont Mobilt vagy Piramist akkor is fognak hallgatni az emberek.
mekkora zene te jó ég \m/
legendák örökre!!
Kingofdeath89 6 days ago
De jó vooooot ! :)
Jó lenne még mindig ott lenni. :(
dacugida 1 week ago in playlist YouTube Egyveleg -- Piramis
SOM ZÁVODI RÉVÉSZ <3
ODABASZ NAGYON !!!!!
PoganyG 1 month ago
hatalmas zene!
addeshb 1 month ago
milyen jó boogie-san játssza a témát Závodi :) 1:02
od8086 1 month ago
Som Lajos és Révész élő legendák!
1987ricsi 2 months ago
Profi
Alkabec 2 months ago
Én ott voltam , Révész az isteni !
durielax 2 months ago
Fantastyczna grupa z Węgier, w gronie takich grup jak OMEGA, LOCOMOTIV GT, GENERAL. Świetny Hard Rock. Pozdrowienia z Polski.
1962miras 2 months ago in playlist YouTube Mix for Piramis 2
@1962miras Vitam, i ozdrovie petam, My Friend!
cheetachaataa 2 months ago
Nagy Piramis rajongó vagyok és leszek,bár nem vagyok mai csirke.
Tinédzser korom szép emlékei -örült koncertek:)
MrPoszata 2 months ago
IMÁDOM ŐKEEEEEEEEEEEETTTTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Miért vagyok 21 éves?
Ha most lennék 40 akkor legalább minden koncerten ott lehettem volna.....ez a zene nem SP,Fluor,Csillag születikes vagy megasztáros gagyik.....
Blumarine21 3 months ago 3
@Blumarine21 Mai Napig játszanak moddolt felállásban piramisplusz Néven
Egyáltalán nem mondható rossznak, voltam pár koncerten. Működött!
HopetE30 2 months ago in playlist Republik, Demjen, Omega, Piramis, ...
@HopetE30
Hallottam egy pár számot amit előadtak de nem ugyanaz....sajnálom de nekem nem teszik az énekes....hiszen az eredeti utánozhatatlan!!!!!!!!!!!!!!
:):)
Blumarine21 2 months ago
16 vagyok! Szeretem a rapp-et, és a rock-ot is! De büszkén hallgatok PIRAMIS-t is :)
meszadam 3 months ago
@ vilistreet: megoregedtunk. emlekszel a szuleidre/nagyszuleidre, hogy mit mondtak errol a zenerol? ugyanazt amit mi a mostani zenerol.
TheJanoska 5 months ago
Drifter angel :)
007feedback 6 months ago
MEGA MEGA<3 CSÙCS zeze ,micsoda idôk voltak
kleop21 6 months ago
EZ zene ;)
MrTotoce 6 months ago
Jézus ég!! Mekkora zene, mekkora szöveg!!! És szegény Som is mekkorát játszik... Hát igen, ma SP meg Fluor szarságok mennek...
TheSzaboricsi 6 months ago
Emlékszem! Rázott
a hideg annak idején, de ráz még ma is, ha ezeket a számokat visszahallgatom. Akkoriban lázadtunk minden és mindenki ellen. Azt reméltuk, hogy mink leszunk azok, akik megváltoztatjuk a világot. Igy visszatekintve és értékelve a mai idoszakkal - semmit nem változott a világ. A szar szarnak meradt, de legalább van mire visszaemlékezni.
1angelikacka 6 months ago
Amikor ezzel fekszel, amikor ezzel kelsz, amikor a browser is ezzel nyit, amikor 40szer meghallgatod egy nap, amikor már fejből dúdolod a szólóját is, amikor eszedbe jut hogy honnan jöttél, s hova tartasz, akkor eszed be jut, hogy nincs egy lány, akit viszont szerethetnél.
vinczeszabolcs91 6 months ago
Mi éltünk már akkor is fantasztikus jóvolt már akkor is de így utolag visszanézve még jobb. Üdv mindenkinek: Bremeke
MrPeaceArc 7 months ago
Milyen szóló wáááá:D Fantasztikus zene. Igen én is sajnálom hogy nem abban az időben voltam fiatal. Ma csak elvétve hallasz ilyen NAGYBETŰS zenéket.
atekosz 8 months ago
Ez a nagybetűs ZENE!
schonesz 9 months ago
Závodi Janó mekkorát szólózik. Ez igen. ♥
HUNdando 9 months ago 2
szinte sajnálom, hogy "túl fiatal" vagyok!! irigylem a szüleimet :) de ha ilyen zenét hallok, engem is ráz a hideg
MsPeacetoy 9 months ago
szent iSTEN fantasztikus
minicatxd 9 months ago
Mekkora zene!!!!!!!!!!!!!!!
schonesz 10 months ago
Milyen igaz még ma is.... Horváth Attila FTW.... Szenzációs szövegek aytja
Benkovicstomi 10 months ago
Ez még zene volt!!! Kétségtelen, hogy Révésznél jobb hangú énekes még nem volt Magyarországon!
Valóban kár, hogy a rádióban még ehhez hasonlót sem hallani! Ez már túl színvonalas lenne oda, ezért nem játsszák:)))
Lzeppelin12 10 months ago
A legnagyobb nóta. Életérzés a 70-es és80-as évekből, mi mindig maradunk az old school hungary metal and rock man-ek .
northamon 11 months ago 2
nincs egy hely ...............imádoma piramist
37kot 11 months ago
Hülye vagy te, Ancsa211! Vedd már ki a vattát a füledből!
Scarbantia71 11 months ago
Hát szerintem nem selypít!Ez szuper!
Ancsa211 11 months ago
ez az énekes selypít !!!
gelazso 11 months ago
utánozhatatlan Révész hangja
6alwin 11 months ago 3
super.....
aniagniech 11 months ago
Valaki kitalálhatna már egy rock-rádiót,(ilyen zenékkel) mert ami most szól a rádiókban az több mint szar....
TheArpi66 1 year ago 15
@TheArpi66 vannak jó netes rádiók
Mrszigonyos1 3 months ago
@TheArpi66 Azt az egy szerencsétlen Pont Fm-et is megszüntették pár évvel ezelött.
dzsonzi1 3 weeks ago in playlist Magyarock
A múlt héten (túl a negyvenen, fásulóban), munkába menet, a rádióban megszólalt ez a szám. Mi dobott fel aznap, nem is tudom:)
farfromtotalism 1 year ago 2
@farfromtotalism
melyik rádió volt? :) mostantól én is azt fogom hallgatni! :D
tattvamaszi 1 year ago
Annyira jók...20 vagyok és 16 éves korom óta hallgatom őket....imádom....a legjobbak:)
TheNicoletta20 1 year ago 4
IMADLAK!!!
krisztatina24 1 year ago
A Fiatalságom jut eszembe, még mostis tudom minden dalának a szövegét, és amikor hallgatom velük eggyütt énekelek. Köszönöm az emlékezetes számokat, Kóbor angyal, Szállj fel magasra, ha volna két életem, és sorolhátnám a jobnál jobb számaikat.
SomogyiM1 1 year ago
Piramis my fascination.Young fascination 80's.
Zavodi Janos-the best.
traficel 1 year ago
A legszexibb magyar enekes.
mybabam 1 year ago
Az a helyzett, hogy ahogy az évek telnek más az igény.... ez sajna szomorú...de mindig vannak olyan magyar előadók vagy zeneszámok amiket az ember megkedvel és szívesen meghallgatja.. :)
husoshusi 1 year ago
Comment removed
Euphoria6030 1 year ago
A ROCK ÖRÖK ÉS ELPUSZTÍTHATATLAN!
mityka1246 1 year ago
szerintem azert hogy mindenhonnan a szar folyik a mindenfele szupersztar,x-faktor fele baromsag tehet. ahol gyartlyak a semmitsemondo nyalas szaju bohocokat
Corleone1933 1 year ago
Király zene!
RHUN10 1 year ago 2
Baszki, él 5 darab olyan ember akinek ez nem tetszik??!!!!! hát akkor EZEK nem szeretik a zenét...
miccsi 1 year ago 5
mindennap meghallgatom,erot ad.
Euphoria6030 1 year ago
A hidegrázást meg nosztalgiának... De ráz, az biztos.
loghomery 1 year ago
Nem tudom ki az az öt idióta, akinek ez a ZENE nem tetszik!
MrGeronimo1123 1 year ago
ott voltam a BS-ben!
giocata 1 year ago
Tengo grandes recuerdos de este grupo. Fue de los primeros grupos de rock hungaro que escuché allá por los ochenta y hasta la fecha los sigo escuchando. Desde México saludos a toda la banda rokera de hungria.
alejandro75595 1 year ago
Akarhanyszor meghallgatom libaboros leszek....imadom!!!!
mybabam 1 year ago 2
bárcsak éltem volna akkor
666POKOLGEP 1 year ago 13
@666POKOLGEP
én akkor éltem, és szar volt. sokféle szar, sok helyről. de ott voltam minden Piramis, Mobil, Edda koncerten. Mert akkor még lehetett hinni vmiben. Nem cserélném el semmiért :o)
mlmoni 9 months ago 3
@mlmoni Ez így igaz!!!!
MrBundy67 8 months ago
Utánozhatatlan
dzsudy5 1 year ago
Závodi Zacskó odatette magát rendesen..
82Ace82 1 year ago
@82Ace82 azért valljuk be, nagy kamubajnok az öreg! :)
teljesenertelmetlen 1 year ago
Sok volt a szesz.:))Időnként hamis..
dragabolgarur 1 year ago
Én ekkor születtem...fiatal vagyok még...de tudom mi az igazi zene!! EZ AZ, ez zenének nevezhető!!
SiLeNtRooLiXKuN 1 year ago 3
Nagyon imádom :)
72Kacsa 1 year ago
nagyon zsir,,,,,,almomban is meghallom
SuperSpenot 1 year ago
Megvan valakinek a kottája/tabja?
hbalazs5 1 year ago
Ilyen hangja senki masnak nincs!!!!
angelatomka 1 year ago 2
king
WaDden111 1 year ago
igen sokszor" vonyitottuk utca hosszat"
turikati69 1 year ago
Ez a zene örök!:D
Ugyan én még nem éltem akkor mikor ők a csúcson voltak de a szüleim jóvoltából ezeken a számokon nőttem fel!
Kár hogy a mostani Piramisban nincs már benne a Révész!!!!
csúcs ez a szám!:)
nyesi94 1 year ago
nagyon király RÉVÉSZ .
Merci123ful 1 year ago
Köszi Sanyika!!:0)-IMÁDLAK!!!
edna19773 1 year ago
szuper:)
dnegyed 1 year ago
csúcs
ROCKERWORLD1 1 year ago
de jó csávó volt a Révész!
kllrzsf 1 year ago
A Piramis a király!
:D
codegeass94 1 year ago
he's superrr! en sexy!
rougenoirrr 1 year ago
5 éves voltam, de szívesen elvitettem volna magamat erre a koncertre szüleimmel, ha tudok róla. :D Régóta a kedvencem ez a dal!
Litcsi 1 year ago
One of the best hard rock bands in the world - period !
Where can I get/find a copy of this concert ???
J23TS 1 year ago 2
Beszarás, hogy mik voltak... Hihetetlen. nem hiába volt a kedvencem a Piramis egy időben kb. 20 éve. Ilyen hangú palik manapság már nem is igen vannak. Ki tud tartósan C felett így énekelni?
szojuz 1 year ago 2
@szojuz
Axl Rose
Takutanuva9512 1 year ago
som
direkttermo 2 years ago
Miért van az, hogy mostanság egy értékes zene sem jelenik meg? Mindenhol csak a szar folyik!
És miért van az hogy ami 20éve jóvolt attol még mostis kiráz a hideg ha megszólal?
Ezt hívják zenének!
vilistreet 2 years ago 87
Mert a média irányitja az emberek ízlését,nem az emberek.Amit napjáben 40-szer lejátszanak (bármilyen szar is) a fiatalok megeszik, és kész a Csinált sláger.2 hét múlva meg elfelejtik örökre.
Üzlet lett ez is sajna.(a fene egye meg mind)
jozsefpszabo 2 years ago
@vilistreet erről vitázhatnánk, hogy ma nem jelennek meg jó zenék. esetleg azt lehet mondani, hogy nem hallasz mostanában új és jó zenét. sok együttes van, aki most is jó zenéket játszik és új számaik is vannak, amik nagyon jók
rockerke17 2 years ago
Igen, egyetértek veled. Rengeteg jó zene van manapság, de ezekre akkor lehet rátalálni, hogyha külön keresed őket. Régebben én is azon a véleményen voltam, hogy ma már egyáltalán nincsenek ilyen minőségi zenekarok, de miután rengeteget kerestem, kutattam, rájöttem, hogy van sok, csak ezekre már kevesebb ember kíváncsi. Azért szerencsére ez a rock - metál műfaj nem tud annyira elüzletiesedni, mint a többi. :)
attack128 2 years ago
@vilistreet most is vannak jó zenék de azok más stílusuak de ez a szám odabasz kurva fasza:DDDDDDDDDD
vocikaa 1 year ago
@vilistreet mert már nem ismerik a gitárt csak a számitogépet és hol van ma már egy ifipark ma csak sajnos az üzlet számit semi-más
molnar2913 1 year ago
@vilistreet ..Mindennek van értelme,csak észre kéne venni és nem ítélkezni mások felett!!!! 7 évessen Piramist énekeltem és tisztelem őket halálomig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
NaTi74100 1 year ago 4
@vilistreet mennyire igazad van........apság nem hallani ilyen zenét..sajnos..amitöl még 30 év mulva is libabörös lesz az ember..
fulesmacko63 10 months ago
@vilistreet ezt....milyen igazad van..ma is kiráz a hideg,ha meghallgatom..manapság nem hallani ilyen zenét sehol..
fulesmacko63 10 months ago
@vilistreet Én akkor voltam 17-20 éves, igazán tudnék arról a korszakról mesélni! Lehet hogy Te pont erre a zenére fogantál ! Gratulálok a szüleidnek, ha Te is ennyire szereted ezt az IGAZI ZENÉT !!!!!!
csabaroll 6 months ago
@vilistreet Azért az első feltételezésed nem biztos, hogy igaz. Ugyan nem az én világom a mai, de azért néhány nagy számmal találkoztam. Megpróbálok másik kérdésedre is válaszolni. Ugye nem vagy "hideglelős"? Akkor egyszerűen azért mert ez a zene COOL! És van benne egy nagy adag nosztalgia is! Vagyunk ebben a világban néhányan, Te is és én is "KÓBOR ANGYAL"-ok, akiknek helyén van a szívük talán e zenének is köszönhetően! :-))
UFOVERS 5 months ago
És én ezen ott voltam!!! Hát ezért megéri vén nyanyának lenni, hogy ezt elmondhatom magamról!
mindigfuto 2 years ago 5
En is ott voltam:) Kiraz a hideg, ha megnezem ezt a videot... Jo lenni 17-nek lenni ujra
a356b356 1 year ago
@mindigfuto De nagyon ugy hangzik hogy a legkiralyabb ven nyanya vagy! Puszi :)))))
mybabam 1 year ago
Drága Révész Sanyika :D Köszi a videót. :D
jjantarr 2 years ago
Ez 20 éve jobb mint egy orgazmus :D
SzMinna 2 years ago 4
mennyire igazad van:-)) ez nagyon jó megfogalmazás))
TheNeighbourgirl 2 years ago
Ezt milliószor meg tudnám nézni és soha meg nem unnám!
GaborNYC 2 years ago 3
Húúú, ez most jobb volt mint egy orgazmus...
fitless 2 years ago 3
Hát Sanyesz, ez volt a legjobb idő! Jó vagy most is, de az IGAZI a Piramis volt, hidd el!
RSlovergirl 2 years ago 2
Puff... ez a felvétel is idősebb nálam...
Takutanuva9512 2 years ago
Ez mikor lehetett?
rajcsu95 2 years ago
1992.december
qptomi 2 years ago
GREATTTTTTTT!!!!!!!!!!!!!!!
isacson94 2 years ago 2
1. Fáradt vagy, és úgy érzed, hogy széjjel tép a szél,
S a városban nincs egy hely hova hazamehetnél,
A lány, akit elhívtál és el is ment veled,
Eltűnt, pedig ráköltötted az utolsó pénzedet.
R. Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely.
Nincs egy hely, ahova mehetnél,
Nincs egy lány, nincs egy lány, akit szerethetnél.
Nincs egy hely, nincs egy hely, nincs egy hely,
Nincs egy hely, ahol megpihenhetnél,
Nincs egy lány, nincs egy lány, akit megölelhetnél
ancsurka67 2 years ago
...och...wspomnienia;)
SUPER!!!
aniagniech 2 years ago
Legjobb magyar együttes!!!
adam9072 2 years ago 6
ja jo zene, és az baj hogy ingem csak kib****tt kobor angyalokkal hoz össze sors... :P nem baj legalább tudom hogy nem csak engem:P ... Jó ZENE
hoodyhoo66 2 years ago
hát igen ezaz a szám amiben eléneklik a frankót :)
kösz a feltöltést :)
hobbikertesz 2 years ago 2
azthiszem tán 2006 ban voltam koncertjükön :) iszonyatosan jó volt. Aztán még Pink Floydon is voltam :) Imádom mind2-t De PIRAMIS viszi a pálmát nálam :)
EPER83 2 years ago
csicsecsee,csicsecsee,csicsecsee,csicsecsee csacsoha csehecséé ((:
CSAKEGYSAS 2 years ago
(((((:
KrisztinkaSzolnok198 2 years ago
Hátborzongatóan és Istenien nagyszeru ez a szám!!! Ez az én csapatom évek óta!!!
stalo70 2 years ago
Great band!Long live Hungaryan rock!Once Piramish was in Ukraine - in L'viv - people go craizy - police comin' to the L'viv philarmony...it was in 80 last century - it was Soviet f...n Union...Regards from Ukrainan heavy metal!Welcome my page - live Ukrainian hard, heavy & progressive!
Olexandr...
lembergbanderaz 2 years ago 31
istenkirály!!!Nemhiába volt a Piramis a legnépszerűbb zenekar!!!Magyarország legnagyobb hangja,magasan!!
mateka6 2 years ago
azt megmondom !!!!
pityputyburum 2 years ago
kibaszottul kurvakirály zúzós zeneeeeeeeeeee!!!!! felébreszti az emberben a vadállatot :D
lewi19880929 2 years ago 6
Vavavavavavava-vanegyhely!! Van egy hely! Van! - itt van az a hely.
timeja24 2 years ago
hmm.
tessék.?
pityputyburum 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Fáradt vagy, és úgy érzed, hogy széjjel tép a szél..........................
elképesztőő.. :$
< 3
imádom..ennyíííí
pityputyburum 2 years ago
Azé kicsit kirrály!!!!!!!!
datek74 2 years ago
még hogy nem rúgnád ki? na de hogy kerülne bele?:-))))))))
RSlovergirl 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
remélem engem fog:-)
RSlovergirl 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Comment removed
fpsfun 2 years ago
Ott voltam az Arénában ezen a koncerten !
biborka2008 2 years ago
@biborka2008 az hogy sikerült? :) "Az ünnepélyes átadásra 2003. március 13-án került sor"
od8086 1 month ago
csúcs
ROCKERWORLD1 2 years ago
Egyszerüen szuper!!!!!!!!!!!
Sanyika neked még mindig helyed van a szivünkben!
TheJohi13 2 years ago 4
Emlékszem az idióta tanáromra, aki Piramis koncert után arról dumált nekünk, hogy hogy merészel Révész "Csibuka" arról énekelni, hogy nincs egy hely a szocialista társadalomban.(Sic).
Pár év múlva ő volt az első, aki disszidált.
farfromtotalism 2 years ago
@farfromtotalism
kemény sztori... durva a szám is
taborszernagy 1 year ago
Ez a Révész mekkora arc :D
peetik 2 years ago 3
szerintem hagyotak ezt a listat...szerintem utanozhatatlan minden sikeres rock banda....mindenki tudna mondanki meg egyet ehez listahoz,igy nincs ertelme
undertaker4828 2 years ago 4
Így van, csak egyénenként a sorrend különbözik!
Thorstein212 2 years ago
a listához: Lord, P.mobil, Deák Bill
metalkimbi 2 years ago
ÉS AZ OMEGA!!!!!
Thorstein212 2 years ago
...Pokolgép,Kalapács József,Karthago,...szintén a listába sorolhatók :) :)
HorvathHenriett90 2 years ago
Így van,ezek azok az együttesek,amiket még évek múltán is hallgatni fognak :)
Ossian,Bikini,Piramis,Rolls Frakció,Edda....
Ezek az Örök zenék,az örök előadók! :)
HorvathHenriett90 2 years ago 3
Iron Maiden-re emlékeztet valamiért. zseniális.
n45u 2 years ago 2
Jaja hajaz rá! V. fordítva? :P
Thorstein212 2 years ago
jaj föláll a szátamon a hőr. gyönyörű, mint minden zene a piramistól
galback1 2 years ago 2
Ez a ZENE ugyanolyan örök lesz, mint az igazi piramisok Egyiptomban. És ez így van jól.
i777mi 2 years ago 63
nagyon jó
39zsolti 1 year ago
hatalmas!!!
OldschoolManiac 2 years ago 7
Ez mekkora zene vazzeg!!!!!
Révész egy zseni ez nem vitás!!!!
DzsetroTal 2 years ago 5
Ez a műsor nem a győzike...
kendekundu 2 years ago 7
manapság nincsenek ilyen kaliberű együttesek...sajnos
csak a nemzeti rock terén
zte1920fan 2 years ago 4
egyet kell, hogy értsek veled
És ez a ZENE örök és hallhatatlan
a szar mai emo/tinibandák még csak a lábnyomához sem érhetnek soha ennek a zenének, mert ebben van igazi tehetség és nem ok nélküli lázadás vezérli, jogos az elégedetlenségük.. Imdásom Piramist!!!!!!!!!!!!!!!!!
pizzamiksz 2 years ago 4
ez enyhén odabasz
tomeszx 2 years ago 11
Hát igen, 70-es évek vége, 80-as eleje, Piramis, Mobil, Mini, Beatrice, Korál, és a fantasztikus kettős rangadók a Népstadionban, teltházak előtt!!
Nem sírom vissza a komcsikat, de rohadtul jól éreztük akkor magunkat!!
Vidékre jártunk akkor egy meccsért, egy jó kis koncertért, folyt a sör, meg az élet, mi van ma, nihill!!,
SAJNOS!
(nyalogatom a sebeimet).
Chaataa 2 years ago 48
Kihagytad a Rolls Frakciót, Skorpiót, Hobót,Tűkereket ( Radics Bélával az élen ), Taurust... És nem volt ám playback meg cd-ről szóló zene.HA jól emlékszem Hortváth Charlie mondta anno, hogy a közönség megtiszteli azzal, hogy megveszi a jegyet akkor neki nincs pofája playbackről énekelni nekik.
Ezek a mai zsarok meg sehol sem lesznek 10-15-20 év múlva viszont Mobilt vagy Piramist akkor is fognak hallgatni az emberek.
Baszkurator 2 years ago 9
Comment removed
franktyrell 2 years ago
@Chaataa
Teljes mértékben egyetértek a leírtakkal...
CsillagCsillog11 1 year ago
@Chaataa Ezt a dumát, én is aláírom.
73napalm 1 year ago
@Chaataa Nem a kommcsikat sirod vissza,csak a FIATALSÀGODAT!!Isten hozott a klubban!!
MrBundy67 1 year ago 3
@Chaataa teljesen egyetertek ezert koltoztemAngliaba itt meg mindig erzem azt a filinget.
PIPIPISTA 1 year ago
Azért ne felejtsük el a háttérben szorgosan munkálkodó Som Lajost, - a la béjsz - aki igazándiból a Piramis lelke volt.
Mindenesetre az évszázad zenészei voltak...
strandpapucsX 2 years ago 8
Hűű, 14 éves koromban lettem Piramis rajongó, az 1980 -ban volt.
De jó ezt itt látni, hallgatni! Köszi a feltöltést!
JasFlower67 2 years ago
Nagyon nagy zene, számomra jobb nincs is.
revaszka19 2 years ago 6
ami jó az örök!!!!
leonexl 2 years ago 5