Fűződik hozzájuk egy nagyon szép emlékem valamikor a nagy BNV-re (Budapesti Nemzetközi Vásár) :) járás korszakából ! Sétáltunk az egyik pavilonból a másikba és csak úgy lazán a járda mellett ripsz-ropsz összeálltak zenélni nem akartunk hinni a szemünknek, Benkóék csak úgy itt az élő legendák ??? Természetesen ott ragadtunk, percek alatt óriási tömeg és egy fantasztikus kis bulit nyomtak, felejthetetlen élmény volt !!!
@Ylmor Nem szégyen ez barátom! Én mikor még a korosztályom a technot dübörögtette az apuci megunt ladájában, nekem már akkor is dixieland zene szólt a kocsimban(kb20 éve már), többek közt ez a szám is, Azota sem mult el a rajongásom, három klarinétot vásároltam, bekerültem zongorázni egy neves dixieland zenekarba, azota is a kedvenc stílusom. A Benko Dixieland Band klubban is felléptünk már.
@chris22cm Akkor hála istennek nem vagyok egyedi eset :)
Sajna a zene művelésére nincs igazán tehetségem. Jelenleg Az autómban Molnárék szólnak :) Mert ugye mivel én szegedi vagyok így őket halottam először :) De Benkóék is szoktak nálam szólni bár mostanság kicsit Jazz orientált lettem :) De ettől függetlenül a Dixi a szívem csücske. Megosztod velem a bandátok nevét? esetleg bele is lehet valahol hallgatni a muzsikátokba?
Pár napja van, hogy Galántán játszottak. Kimozdítottam az egész családot, mert azt hittem, nem leszünk elegen, akik díjazni tudjuk a produkciót. Szerencsére a kb. ezres tömegben voltunk vagy százan, akiknek világos volt, hogy világklasszist látunk es igy tisztesseges tapsot tudtunk produkalni.
Köszönjük fiúk, szép volt. További sok sikert!!!!
Dr.Benko Sandor 1963-tól 1995-ig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén. Doktori címét az "Elektromágneses terek numerikus szimulációja" témakörben szerezte. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Mérnök Akadémia tiszteletbeli tagja.
Fenomenális!! Nálam a zenélés itt kezdődik. Nagyon jó egészséget kívánok a zenekar minden tagjának. Áh gyerekek ez nem 10-es, ez kb. 100 felett van :D
Reggel arra ébredtem, hogy muszáj meghallgatnom ezt a számot! Már majdnem viszketett a bőröm, mikor végre elindítottam a youtube-ot :D! Na de inkább ezért remegjek, mint bármi másért, nem?
Függő vagyok, ők a világ legjobbjai... és a világ legjobb trombitása már nincs köztünk :(!
This comment has received too many negative votesshow
he's not that good, sorry, but he really ain'T...he plays to short...but the trumpet is good. it'S just the guy on the clarinet who kinda sucks...i play the jazz-clarinet for years now, so i know lots of guys who could do this better...
I just found this band on youtube when looking for something else. I really love the energy they put into playing. I hope they'll consider mp3's for sale on their site someday. I don't know if I can easily find their CDs here in US.
Absolute Spitze!!!!!!!*****
theo18o444 1 month ago
Amikor ezt a számot meghallgatom, utána úgy érzem, hegyeket tudnék elmozgatni.
kacsosz 1 month ago
Nehéz lesz überelni...
MrTrombiati 1 month ago
Fűződik hozzájuk egy nagyon szép emlékem valamikor a nagy BNV-re (Budapesti Nemzetközi Vásár) :) járás korszakából ! Sétáltunk az egyik pavilonból a másikba és csak úgy lazán a járda mellett ripsz-ropsz összeálltak zenélni nem akartunk hinni a szemünknek, Benkóék csak úgy itt az élő legendák ??? Természetesen ott ragadtunk, percek alatt óriási tömeg és egy fantasztikus kis bulit nyomtak, felejthetetlen élmény volt !!!
MegaGaborGabor 1 month ago
Végre ellátogathatnának Benkoék Kassára
Balázs
relttokjezalb 3 months ago
A legcsodálatosabb zene ,hetente meghallgatom Erzsi Csampisz/ Tótkovi
csampiszka 3 months ago
A legcsodálatosabb zene ,hetente meghallgatom Erzsi Cs
csampiszka 3 months ago
I love this style, great music, thanks for sharing and please post more if available.
radarek1944 4 months ago in playlist More videos from kovezett
Mi lett a bendzsóssal?
TheTline2010 5 months ago
Bocs.Tudom hogy Zoltan Bela is jol trombital de Maynard Ferguson a vilag lejobb trombitasa.Hivatalosan is.
aboros97 5 months ago
*´¨)
¸.•´¸.•*´¨) ¸.•*¨)
(¸.•´ (¸.•` ¤ (¸.•´ (¸.•` Gyönyörű! Szívet felizzító, lábat mozdító lélekemelő! ¸.•´¸.•*´¨) ¸.•*¨)
szuzmari 5 months ago
Bellissimo video e buona musica, una ottima Band di jazz dixieland alla vecchia maniera; Valerio
valeriogiulianelli 6 months ago
Ive shared with them in Dixieland Festival in Dresden 1993....shokoro...best regards....MAX
max1941 7 months ago
pls help me..can keep my finger avay from the replay bottom...just BRILLIANT
Mrhassesweden 7 months ago
Jórészt fúvósokat látok játszani, de számomra ez "ütős" volt. :)
BDV forever!
kacsosz 9 months ago
Comment removed
kacsosz 9 months ago
gyönyörű:D
Cucuka1000 11 months ago
Double and tripple like !!! MAGNIFICENT!
L1golas 1 year ago
helló megszeretném szerezni a kottát küld el ide pls cocacola3@citromail.hu
Nemecsek97 1 year ago
Nagyon élveztem az előadást. remek a szám , a művészek szintén. Köszönöm a jó hangulatot és a feltöltést.
hunlandMom 1 year ago
Benkó dixiland band a király!!!!!!!!!!!!!!
Hirokitia 1 year ago
Nagyon ott vannak ezek a foszerek, az biztos...
dadanx 1 year ago
its awesome.very nice.thanks for putting this up
spectraidea 2 years ago
Világra szóló!. Aki a zenét szereti tudja,hogy világra szóló zenét hall.
Sbence92 2 years ago 4
Akár szégyen nem szégyen de én kis törpe korom óta imádom a Dixileand zenét igaz baráti köröm ki is néz miatta de kit érdekel?
Remélem sokáig játszanak még magam és mások örömére :)
Ylmor 2 years ago 3
@Ylmor Nem szégyen ez barátom! Én mikor még a korosztályom a technot dübörögtette az apuci megunt ladájában, nekem már akkor is dixieland zene szólt a kocsimban(kb20 éve már), többek közt ez a szám is, Azota sem mult el a rajongásom, három klarinétot vásároltam, bekerültem zongorázni egy neves dixieland zenekarba, azota is a kedvenc stílusom. A Benko Dixieland Band klubban is felléptünk már.
chris22cm 2 years ago 2
@chris22cm Akkor hála istennek nem vagyok egyedi eset :)
Sajna a zene művelésére nincs igazán tehetségem. Jelenleg Az autómban Molnárék szólnak :) Mert ugye mivel én szegedi vagyok így őket halottam először :) De Benkóék is szoktak nálam szólni bár mostanság kicsit Jazz orientált lettem :) De ettől függetlenül a Dixi a szívem csücske. Megosztod velem a bandátok nevét? esetleg bele is lehet valahol hallgatni a muzsikátokba?
Ylmor 2 years ago
@Ylmor Miért lenne szégyen?
dzadam32 1 year ago
OK FIUK TI CSAK FUJATOK
kontyi1 2 years ago
Pár napja van, hogy Galántán játszottak. Kimozdítottam az egész családot, mert azt hittem, nem leszünk elegen, akik díjazni tudjuk a produkciót. Szerencsére a kb. ezres tömegben voltunk vagy százan, akiknek világos volt, hogy világklasszist látunk es igy tisztesseges tapsot tudtunk produkalni.
Köszönjük fiúk, szép volt. További sok sikert!!!!
mysweetpoppy1 2 years ago 5
Brilliant, I could do with a ton of this...
dave10now 2 years ago 2
wenisimo loco , tomate cafe y descomprimi un poco jajaja re groso loco.
Buena suerte
ingwazVL 2 years ago
Büszke vagyok rájuk mint magyar
Cziklon 2 years ago 6
..wow this is great ...my kind of music ...
swartisen 2 years ago
I don't understand what you people say (I don't speak Hungarian), but I think this band is awesome!
wdemunter 2 years ago 8
Azért nem semmi, hogy hogy tolják, -pedig egyikük sem 20 éves már :)
popszegecs 2 years ago
Hát nem... remélem sokáig fogják még tolni... :)
dzadam32 2 years ago
the best.Bata
ikarmely1 2 years ago
Sacramento Jazz Jubilee-USA,California, Fesztivál Nagydíja (1982),
a Kaliforniai Parlament kitüntetése-USA,California(1982),
"International Jazz Band of the Year"-USA,California (1983),
LISZT FERENC DÍJ(1984),
Kalifornia kormányzójának kitüntetése(1985) majd Ronald Reagan amerikai elnök kitüntető elismerése (1987).
KissFm99 3 years ago
Awards:
I.Budapesti Ifjúsági Jazzfesztivál I.Díja(1960),
I. Országos Amatőr Zenei Fesztivál - Arany Diploma (1965),
Magyar Rádió I. Jazzverseny I. Díj(1967),
"Európa Klasszis" Díj - Prerov (1971),
Montreux Jazzfesztivál - I. Díj (1971),
San Sebastian Jazzfesztivál-Közönség Nagydíja(1972),
"Stars of the Years" Anglia,Music Week (1976),
Állami Ifjúsági Díj(1982)
KissFm99 3 years ago
Dr.Benko Sandor 1963-tól 1995-ig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén. Doktori címét az "Elektromágneses terek numerikus szimulációja" témakörben szerezte. Több könyve nívódíjas, a Zipernowsky Emlékérem kitüntetettje, a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Mérnök Akadémia tiszteletbeli tagja.
KissFm99 3 years ago
Ez az a fajta zene, ami miatt nyitott lettem a jazz zenére hatodikos koromban. :)
SanchoMuzax 3 years ago
FUNtastic
nandokan1 3 years ago
I can listen to this song over and over :)
Paul777333111 3 years ago 13
me too, it's amazing
thepcboard 3 years ago 3
FYI: It's Benkó Dixieland Band from Huungary, and they celebrated their 50th yr of existence last year...
dzadam32 3 years ago 5
Ilyenkor jó csak igazán magyarnak lenni...
dzadam32 3 years ago 6
Fenomenális!! Nálam a zenélés itt kezdődik. Nagyon jó egészséget kívánok a zenekar minden tagjának. Áh gyerekek ez nem 10-es, ez kb. 100 felett van :D
blamek05 3 years ago 6
Reggel arra ébredtem, hogy muszáj meghallgatnom ezt a számot! Már majdnem viszketett a bőröm, mikor végre elindítottam a youtube-ot :D! Na de inkább ezért remegjek, mint bármi másért, nem?
Függő vagyok, ők a világ legjobbjai... és a világ legjobb trombitása már nincs köztünk :(!
R.I.P. Zoltán Béla
GloryETO 4 years ago 24
@GloryETO Ugyan Zoltán Béla nagyon hiányzik, de utóda, Szalóky Béla sem rossz... sőt :)
dzadam32 1 year ago
Excellent showmanship and fantastic music. Great combination. As we say as fellow musicians.... heavyyyyy!!!!
spdeem 4 years ago 7
Damn every one of their songs is good, and Koveztt loves his music! And damn good music at that! haha
andreibf 4 years ago
Great performance! Very good band! Most kisses from Riga!
irena18899 4 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
he's not that good, sorry, but he really ain'T...he plays to short...but the trumpet is good. it'S just the guy on the clarinet who kinda sucks...i play the jazz-clarinet for years now, so i know lots of guys who could do this better...
toby200690 4 years ago
U realy like blowing your own horn it seems hahahah I love puns. If your amazing create your own dixieland band and show us.
DrKorn5 4 years ago 3
"just the guy on the clarinet" :))))
his name is Benkó
write it in the google and you will be surprised. His a genius. Are you jazz musician? You do not know him...hahahaha lol:D
Best wishes from hungary!
pannonROB 3 years ago 5
sss!! muy buenos!
pacofranco 4 years ago
I just found this band on youtube when looking for something else. I really love the energy they put into playing. I hope they'll consider mp3's for sale on their site someday. I don't know if I can easily find their CDs here in US.
Paul777333111 4 years ago
what is the name of this band?
newshaaa 4 years ago
The Benkó Dixieland Band from Hungary
kovezett 4 years ago 22
Benkó Dixieland Band
dadanx 1 year ago
teljes mértékben
levi2070 1 year ago
kovezett-nek köszönöm ezt a sok csodálatos videót!
zsuzsi57 4 years ago
At last a proper jazz band, rough energy to feed on, foot stomping good, keep going boys, put your backs in to it!!!
dave10now 4 years ago
A very good band!!!
RainerStraessle 4 years ago 3