Már bocsika,de hall valaki TÁROGATÓT ?Igazi magyar népi hangszer.Nem véletlen,h.a Rákóczi szab.harc után betiltották.Minden fellelhető darabját összetörték,elégették.
@Onogundur Nem értem a kérdésedet. Ez tény.A drágalátos Habsburgok tették ezt.Ahogy korábban betiltották a fegyver viselést-a válasz a fokos-,ekkor a tárogatót-a hatás hasonló mint Petőfi:Talpra magyarjának-,majd 48/49 után a szöveges nótákat.A válasz a hallgató nóták.Nem lehetett énekelni,ezért mindenki magában énekelte.
@sofamili A kérdést úgy értettem, hogy konkrétan melyik törvény, rendelet szól erről, milyen mittudomén vármegyei iratokból tudjuk meg, hogy begyűjtötték és összetörték a tárogatókat. Lehet, hogy így volt, én magam nem vagyok tájékozott e téren, de ez első olvasatra jóval inkább tűnik ez amolyan búsmagyar legendának, az ismerős indokokkal, ti. hogy merítsünk erőt abból, annak idején és folyamatosan mennyire elnyomtak, elnyomnak minket.
@Onogundur A tárogató betiltásáról ének-órán is tanultunk.Szerintem,Te elfelejtetted.De így egyben a Kossuth rádión vasárnap délutánonként hosszabb ideig 1-1 témával is foglalkozik,ott hallottam. Ha van időd,ajánlanám figyelmedbe,mert meglepően korrekt,valóság hű.Több oldalról is körbejárja.A fokost ált.isiben töri órán is mondták.Ezért vitt mindenki magával batyut.Egyébként tényleg elnyomtak minket.
This infantil terorist bring for central Europe and katholic population olny blood, death and ruins of economy, not respect civil law. Ist only self glorification - romantic magyar self mystification. Por peoples after open his eyes and very happy of end of Rakoci, hajduks terrorists. Thanks for many Habsbourg - heroes katholiks generals, soldiers, stoping of this terrorists!
Nem mindig táncolhattak ilyen vidáman a kurucok: mert ha vereséget szenvedtek, akkor sok a családjukért aggódva hazamentek, de ha győztek is, akkor is hazamentek, mert kevés fegyelem lévén azt hitték azzal már vége van a háborúnak, vagy épp a zsákmányt vitték haza. Amúgy sokat szenvedtek az éhezéstől és a járványoktól, a császári fegyverek is jobbak voltak.
A Bottyán-jelenetek alatt énekelt kuruc dalról nincs valakinek valamilyen információja? Akkor éneklik, amikor a nyitrai vár előtt találkozik a szabadlegények csapatával, és még egyszer elhangzik a végén, Miska temetése előtt pár pillanattal.
a film olyan volt,amilyen de fantasztikus mi energiát fordítottak a részletekre ...igényesen megvarrt ruhák,korhű fegyverek,szinte sehol fenn nem maradt hajdútánc feldolgozás,lovasjelenetek stb..stb.....bár az Egri csillagok-ban láthattunk volna ezt...ott egyetlen magyar ruha nem felel meg a korhűség követelményeinek...
Nagyszerű ez a film! Túlzás nélkül mondhatom, hogy legalább ötvenszer megnéztem gyerek korom óta. Ezt a dalt is nagyom szeretem, de sajnos akárhogy kerestem nem sikerült megtalálnom a nóta címét.
Talán csak műdalról van szó, amit a film alkalmából írtak meg. Thaly-ék kora óta sok ilyen nóta született meg, ámbár ki tudja, lehet, hogy ennek nem annyira közismert a szövege.

sofamili 6 months ago
@sofamili Miből gondolod ezt?
Onogundur 6 months ago

sofamili 5 months ago
This has been flagged as spam show
This infantil terorist bring for central Europe and katholic population olny blood, death and ruins of economy, not respect civil law. Ist only self glorification - romantic magyar self mystification. Por peoples after open his eyes and very happy of end of Rakoci, hajduks terrorists. Thanks for many Habsbourg - heroes katholiks generals, soldiers, stoping of this terrorists!
Eroipan 8 months ago
Comment removed
Eroipan 8 months ago
Mi az listen ez gyerek dal? Kurucoknak?
reditch 1 year ago
Here we go, magyars!
onogurlar 1 year ago
Nem mindig táncolhattak ilyen vidáman a kurucok: mert ha vereséget szenvedtek, akkor sok a családjukért aggódva hazamentek, de ha győztek is, akkor is hazamentek, mert kevés fegyelem lévén azt hitték azzal már vége van a háborúnak, vagy épp a zsákmányt vitték haza. Amúgy sokat szenvedtek az éhezéstől és a járványoktól, a császári fegyverek is jobbak voltak.
doncseczakos 1 year ago
Ez módosított, reneszánsz elemekkel dúsított hajdútánc.
HorthyVere 2 years ago 4
Megvan valakinek a szövege?
HorthyVere 2 years ago
Ez hajdútánc.
sztom70 3 years ago
This has been flagged as spam show
A Bottyán-jelenetek alatt énekelt kuruc dalról nincs valakinek valamilyen információja? Akkor éneklik, amikor a nyitrai vár előtt találkozik a szabadlegények csapatával, és még egyszer elhangzik a végén, Miska temetése előtt pár pillanattal.
remington827 3 years ago
Ez az Apor Lázár tánca és más korabeli táncok, a Kájoni Kódexből, mely a XVII. századból maradt ránk.
kobzos77 3 years ago
Nincs meg a teljes film?
doncseczakos 3 years ago
kellemes meglepetés..köszönet a feltöltésért..
a film olyan volt,amilyen de fantasztikus mi energiát fordítottak a részletekre ...igényesen megvarrt ruhák,korhű fegyverek,szinte sehol fenn nem maradt hajdútánc feldolgozás,lovasjelenetek stb..stb.....bár az Egri csillagok-ban láthattunk volna ezt...ott egyetlen magyar ruha nem felel meg a korhűség követelményeinek...
stolacboy 3 years ago 4
Nagyszerű ez a film! Túlzás nélkül mondhatom, hogy legalább ötvenszer megnéztem gyerek korom óta. Ezt a dalt is nagyom szeretem, de sajnos akárhogy kerestem nem sikerült megtalálnom a nóta címét.
szabi8814 3 years ago 5
Talán csak műdalról van szó, amit a film alkalmából írtak meg. Thaly-ék kora óta sok ilyen nóta született meg, ámbár ki tudja, lehet, hogy ennek nem annyira közismert a szövege.
Onogundur 3 years ago
Viszont az is lehet hogy nagyon mélyről került elő!
Vadpecsenye 3 years ago