Ha az Uaz ajtaja szerelve vann -2 ember.A biztosító ember közel van ha robban a tetem újabb két ember minusz.A helikopteres kirakás körkörös biztosítást igényel.Ez sok emberbe került volna.A helységharc azt inkább ......
@WildRabbit79 Ugye ez még csak kiképzés. Minden ötven jelentkezőből csak egy lesz rohamlövész, tehát valószínűleg a legtöbbjük nem fogja elvégezni a kiképzést. Így féllaikus szemmel is vannak hiányosságok (pl. körkörös biztosítás), de szerintem nem véletlenül csinálják azt úgy ahogy. Ha te esetleg jobban értesz hozzá akkor persze lehet, hogy neked van igazad, meg azt a végén el is mondják, hogy "ott ültek szépen kiterítve".
Ugyan olyan mint usa haderő csak kevesebben vannak, orosz fegyverekkel szolgálnak, és értek MINDENT amit modanak. És igen, én is csatlakoznék hozzájuk.
mit is mondjak? a sok okoskodónak csak annyit tudok mondani, hogy jöjjön el Szolnokra és kóstoljon bele a Rohamlövész tanfolyamba, addig pedig ne bíráljon senkit és semmit.
az a baj hogy az eleje csak a rohamlövész képzés a többinek pedig semmi köze hozzá . mivel a szolnoki csapat volt itt helység harcászaton valamint épület harcászaton . amúgy nem kell fikázni a rohamlövészeket nálunk is van néhány az Opfor - nál.
Bocsánat, de a videó utolsó része (a romvárosnál, Dörögdön) úgy gondolom nem a rohamlövészen készült, hanem a 25/88 KVZ beépített területen vívott harc gyakorlatán, aminek semmi köze nem volt a rohamlövész tanfolyamhoz, hanem egy önálló gyakorlat volt. Nem értem miért kellett belevágni az MH-nak.
Ak szét-összeszerelés, tárazás? Azt minden besorozott egy délelőtt alatt megtanulta,s ha nem volt tök hülye és béna megcsinálta kivállóra szóval nem ezzel méretném magam a mai kiképzés színvonalához.Vizsgálj átt egy épületet,ugorj ki egy helikopterből egy folyóba érj partot aludj kint minusz 13 fokban,s tb.
metkukk igazad van de ha le is cserélnék őket kicsit korszerübb páncélosokra akkor is 15 vagy kevesebb számú páncélossal mit kezdenénk szerintem felesleges addig amig picivel nem növelik a harckocsik számát magyarországon mert ennyi kevés mintha nem is lenne kb ennyit ér a 15 páncélos
Udv! Felhívnám az összes olyan ember figyelmét aki fikázta a Rohamlövészeket, vagy a kiképzést, avagy a rohamlövészek felkészültségét, hogy az előtt mielőtt bármit is merne mondani rólunk, előbb próbálja végigcsinálni a kiképzést. Aztán ha még mindíg úgy gondolja, hogy helytálló az, amit ide írogat, ám legyen! A szájkaraténak itt nem sok helye van!
kovacsszkv!Meséld! Figyelmesen olvasnám! Mokkacsoki szeretném felhívni a figyelmed a 30-as évekbeni Magyarország katona politikájára.Sokan gondolták úgy mint te és mikor egy háború közepén találtuk magunkat nem volt se fegyverünk se kiképzett katonánk! Mint sokszor a történelemben e hiányzó kettőt megpróbáltuk vérrel pótolni! Nem sikerült!!!!
Nem a honvédeket kell fikázni, hanem azt a honvédelmi minisztert és pártot, amelyik tetü alacsonyan tartja a költségvetést, annak ellenére, h igéretet tettünk a NATOnak. Ezeket az embereket törvényszék elé kéne állítani, akkor amikor majd valamelyik őrült vezető a szomszédaink közül hadat üzen.Akkor majd lehet magyarázkodni,h miért kell spórolni a honvédségen.
szívesen megnézném azoknak az embereknek arcát akik nem tudják mit beszélnek és bepattintanák öket erre a tanfolyamra. Szívesen elmesélem mi a ROHAMLÖVÉSZ Képzés!!!
Dönts, ahogy tudsz és a többi azután, DE így egy mínusz?? Egyébként még mindig ti vagytok a királyok!!! Mikor mondjátok el előre, hogy kinek mi a feladata (részletesen, érthetően) MINT állítólag a NAGYOK??? Sok a kérdés, ránk vár a válasz... Remélem vagyunk még így egypáran. Éljünk csak az X-dik szakmánknak, de annak igazán!!! HUAH MINDENKI!
Nem fikáztam! Tényeket közöltem.Határőr voltam, így a rövidítéseid semmit nem mondanak. Spykehun! Értelmezési probléma az, nem olvasási!A sorállomány volt olyan "professzionális" AK-val mint ezek! Az iq-ról nem is beszélve (főtörzs)!
fokos1968, a f@szért kell fikázni őket... Örüljünk, hogy van ilyen kiképzés és bízzunk benne, hogy sokan válasszák ezt a hivatást. Véleményem szerint ügyesek. Szerintem jobb, mint rége. Talán több pénz is jut kiképzésre. Ezt csak a saját példámból feltételezem. Én anno (1997) HK-s voltam Tatán, talán 2 hetente egyszer vittek lőni (pedig 1. HK.z.), akkor is csak az alap (no űrméret alatti, no kumulatív).
Petike565! 40-es éveim közepén járok, de bármikor kiállok ! AK szét- össze. tárazás ki-be! Mi nem létrán jutottunk az emeletre, hanem bakot tartottunk!! Viszed magaddal a létrát? Tetszett a főtörzs! Parancs nélkül tevékenykedik a katona az épületben! Ha elesik a parancsnok vagy megszakad a kapcsolat akkor mit csinál az épületben lévő katon? Leül és megadja magát!!! Petike el kell, hogy szomorítsalak, de ti még a (Vatikán) svájci gárdától sem tudnátok senkit megvédeni!
Láttom sokaknak van olvasási próblémája (nem csak rád értve) , KIKÉPZÉS , gyakorlás stb... szóval ez azért van h itt javítsák ki a hibákat. Nem minndenki olyan "tehetséges" hogy a kezébe nyomják az AK-t és már is professzionális katona.
petike! Neked kellett volna közénk beállnod!Nem volt létránk, ezt a magasságot bakot tartással küzdöttük le! 40-es éveimben járok ,de ezt bármikor utánatok csinálom! Ak szét össze,tár ki, be, bármikor kiállok a fiatalokkal!!! Ti csak azt hiszitek, hogy katonák vagytok, én viszont tudom ,hogy a honvédségünk, úgy 10 éve meg szünt!
Ne hidd. Csak az elnevezés ne tévesszen meg.Kis alegység szintü, felderítő harcászati módszereket más hadseregekben is oktatnak. Csak ott nem 40 fő van öt év alatt.....
hm... ilyen kiképzéseket tarthatnának magyar állampolgároknak némi ellentérítésért. a paintball ehhez képest sehol nincs, és legalább sokan képben lennének ha egyzer gond lenne...ráadásul némi pénz a seregnek:)
Úgy hogy már megvan beszélve előre megvan tervezve ha jóltudom! A ZMNE az pedig: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (tiszti)
de ha jóltudom egy egyhónapos "tanfolyam" elvégzésével lehet vki romahlövész!:) És egyben egy megtiszteltetés, kapsz egy külön felvarrót, hogy te rohamlövész vagy :)
A rendszert "MILES" nek hívják.Már kb 20 éves.Végre nekünk is van. A fegyver elsütésekor egy lézerjelet küld amit a katonákon látható érzékelők vesznek. Találatkor sípolni kezd. Plusz az egész számítógépen követhető.
SZia! A rendszert "MILES" nek hívják. A mellyényeken ,sisakon elhejezett érzékelik a találatot és csipogni kezd. A távolban pedig számítógépek összesítik az adatokat. A rendszer kb 20 éves és végre a mi hadseregünk is rendelkezik vele.
Amit mond nem hülyeség.Egyszerűen nem nagyon figyeltek hogyan vágják össze.Ha figyelmesen nézitek, lehet hallani amikor felmászik a létrán -: 1 saját bejön!Ez azt jelenti, egy rohamozó alcsoport már megtísztította azt a helységet és biztosítva van.....
....Így nincs is értelme előretartott fegyverrel bemászni.Ilyenkor a gyorsaság a mérvadó. De sajnos ilyen amikor hozzáértők nélkül készül egy videó. Inkább örüljünk, hogynekünk is van ilyen képzésünk és katonáink a csikszedésen kívül ,ilyen dologgal is elfoglalhassák magukat.
Hm, jó kis videó csak sztem van benne taktikai hiba. Konkrétan arra gondolok amikor létrával vonultak be. Az ember ugy ment be az ablakon hogy a fegyver csőve lefele volt. Ha valaki lett volna bent simán lelövi. Ilyen esetben a legjobb sztem ha pisztoly van a kézben és egy gyors bepillantást vetünk a belső helyszínre majd ha tiszta a terep akkor bemenni, vagy esetleg gránátot, füstgránátot bedobni ez persze cél függő dolog. És persze a többi hiba amit a végén mondanak.
Nem is tudom, minek rántja fel az Uaz ajtaját... simán átlőhetné az AK-val :) (Aztán a másikat sem lőhetnék le a szélvédőn keresztül az élők odabentről...)Amúgy jó videó :D
Egyszerü.Azért nyitja ki mert ott egy lesállás mozzanatának egyik eleme.Miután a Támogatók és a rohamozók 15-20 másodperces ösztüzet vezettel a KillZone- ra . Megkezdődik az átvizsgálás.Holttestek, gépjármű.Nehéz lenne ha nem nyitná ki az ajtót.Hozzáteszem ha éleslőszerrel lőnek 15 másodpercig egy autót elölről, oldalról, nem sok marad az ajtóbol.
Szóval 100 % hogy abból az autóbol már senki nem lő kifelé! :-)
Ja. Jut eszembe... a rohamlovesz*try*hu oldalon lévő videón végefelé megláthatod milyen lesz egy autó ,ha éleslőszerrel tizen karabélyal megkopogtatnak. :-)

WildRabbit79 1 year ago

DojcsakP 1 year ago
Hát igen én is jelentkezni akartam,csak a szemem nem volt elég jó.
dlk300 1 year ago
Ugyan olyan mint usa haderő csak kevesebben vannak, orosz fegyverekkel szolgálnak, és értek MINDENT amit modanak. És igen, én is csatlakoznék hozzájuk.
mzoli1222 2 years ago
Erőt Egészséget uraim
mit is mondjak? a sok okoskodónak csak annyit tudok mondani, hogy jöjjön el Szolnokra és kóstoljon bele a Rohamlövész tanfolyamba, addig pedig ne bíráljon senkit és semmit.
orsimr05 2 years ago
Énis jelentkezni fogok ha leérettségiztem de nemtudjátok ha vki szemüveges (-2,5) akkor jelentkezheteke ha minden másban megfelelek az alkamasságin?
Bendikdani 2 years ago
Szerintem akkor nem raknak be lövésznek.Főleg ha még allergiás is vagy.
gun844 2 years ago
Nekem még ennél is kissebb minuszos szemüvegem van és a toborzóban azt mondták hogy irdatlanul necces már az is (bal 1,5 jobb 1)
Én is most végzek a sulival. Gondolkodom hogy ZME vagy Kinizsibe menjek tova...
PkRex 2 years ago
Nem.
soroskorso06 2 years ago
Szeptemberbe vonulok be!:) várom már
nagyhege 2 years ago 3
Én is:D Katvez?
huszar18 2 years ago
A sok Kaliberen, Haditechnikán kiokosodott sötét paraszt!A legkönyebb kritizálni, de a helyesírás az nem nagyon megyMeg az egyértelmű fogalmazás.
pinyo24 2 years ago 5
Én szívesen csatlakoznék hozzájuk :D
szinyovszky 3 years ago
Minden Tiszteletem a Magyar Honvédeké!!!
Róluk vagy Jót vagy SEMMIT!!!
vukkjagermeister 3 years ago 6
az a baj hogy az eleje csak a rohamlövész képzés a többinek pedig semmi köze hozzá . mivel a szolnoki csapat volt itt helység harcászaton valamint épület harcászaton . amúgy nem kell fikázni a rohamlövészeket nálunk is van néhány az Opfor - nál.
rakmany 3 years ago
Bocsánat, de a videó utolsó része (a romvárosnál, Dörögdön) úgy gondolom nem a rohamlövészen készült, hanem a 25/88 KVZ beépített területen vívott harc gyakorlatán, aminek semmi köze nem volt a rohamlövész tanfolyamhoz, hanem egy önálló gyakorlat volt. Nem értem miért kellett belevágni az MH-nak.
Cadet0321 3 years ago
köszi a videót egyszer meg kell mutatni mit is csinálunk mert sokann azt hiszik hogy nem csinállunk semmit köszi a videót mégegyszer
egészség,hazaszeretet,fegyelem (egy tiszt)
szakmaldikk 3 years ago
az meg tudnátok mondani, hogy amit az épületben léehetett látni a taktikai védőszemüveget,hogy az, milyen gyártmány vagy típus? köszi.
fornettisuti 2 years ago
Ak szét-összeszerelés, tárazás? Azt minden besorozott egy délelőtt alatt megtanulta,s ha nem volt tök hülye és béna megcsinálta kivállóra szóval nem ezzel méretném magam a mai kiképzés színvonalához.Vizsgálj átt egy épületet,ugorj ki egy helikopterből egy folyóba érj partot aludj kint minusz 13 fokban,s tb.
AK szét össze hadjuk már Fokos.
lovesz80 3 years ago 2
metkukk igazad van de ha le is cserélnék őket kicsit korszerübb páncélosokra akkor is 15 vagy kevesebb számú páncélossal mit kezdenénk szerintem felesleges addig amig picivel nem növelik a harckocsik számát magyarországon mert ennyi kevés mintha nem is lenne kb ennyit ér a 15 páncélos
ricsisbg19age 3 years ago
Azért jó, mert van mit tologatni a térképen x) Másra nemnagyon :S Min 50 nem ártana de még az sem sok :D Dehát kis ország vagyunk mi :(
zokeszt 2 years ago
Minden tiszteletem a rohamlvészeké!
Hajrá MH és nem ártana beszerezni modern páncélosokat mert ezzel a 15 elavult T-72 esekkel sokat nem csinálunk!(ez saját vélemény)
metkukk 3 years ago 5
Azoknál a félkész házaknál szoktak paintballozni, egyszer voltam én is. :)
Firahun 3 years ago
fokos ha tudnád miről beszélsz jó lenne!!!
kovacsszkv! az ilyen embereknek meg nincs mit mesélni! De azért én is megnézném mit művelnének a tanfolyamon!
Rohamlövész, Rohamlövész, Rohamlövész!!!
Crush3R22 3 years ago
Udv! Felhívnám az összes olyan ember figyelmét aki fikázta a Rohamlövészeket, vagy a kiképzést, avagy a rohamlövészek felkészültségét, hogy az előtt mielőtt bármit is merne mondani rólunk, előbb próbálja végigcsinálni a kiképzést. Aztán ha még mindíg úgy gondolja, hogy helytálló az, amit ide írogat, ám legyen! A szájkaraténak itt nem sok helye van!
Rohamlövészek, Rohamlövész, Rohamlövész !!!
Crush3R22 3 years ago
kovacsszkv!Meséld! Figyelmesen olvasnám! Mokkacsoki szeretném felhívni a figyelmed a 30-as évekbeni Magyarország katona politikájára.Sokan gondolták úgy mint te és mikor egy háború közepén találtuk magunkat nem volt se fegyverünk se kiképzett katonánk! Mint sokszor a történelemben e hiányzó kettőt megpróbáltuk vérrel pótolni! Nem sikerült!!!!
fokos1968 3 years ago
some-csináljuk azt mint annó a nácik? "vaj helyett ágyút" Amúgy aligha hiszem hogy valamelyik szomszéd hadat üzenne valaha is.
mokkacsoki 3 years ago
Hát ami azt illeti németéknél volt vaj is elég ha jól tudom
Chris5685 3 years ago 5
Nem a honvédeket kell fikázni, hanem azt a honvédelmi minisztert és pártot, amelyik tetü alacsonyan tartja a költségvetést, annak ellenére, h igéretet tettünk a NATOnak. Ezeket az embereket törvényszék elé kéne állítani, akkor amikor majd valamelyik őrült vezető a szomszédaink közül hadat üzen.Akkor majd lehet magyarázkodni,h miért kell spórolni a honvédségen.
somethingirreversib 3 years ago 2
szívesen megnézném azoknak az embereknek arcát akik nem tudják mit beszélnek és bepattintanák öket erre a tanfolyamra. Szívesen elmesélem mi a ROHAMLÖVÉSZ Képzés!!!
kovacsszkv 3 years ago 3
Miért lőtted át az ÁTVIZSGÁLÓT????
Remélem tudod miről van szó!!
Dönts, ahogy tudsz és a többi azután, DE így egy mínusz?? Egyébként még mindig ti vagytok a királyok!!! Mikor mondjátok el előre, hogy kinek mi a feladata (részletesen, érthetően) MINT állítólag a NAGYOK??? Sok a kérdés, ránk vár a válasz... Remélem vagyunk még így egypáran. Éljünk csak az X-dik szakmánknak, de annak igazán!!! HUAH MINDENKI!
FarmiPTE 3 years ago
Nem fikáztam! Tényeket közöltem.Határőr voltam, így a rövidítéseid semmit nem mondanak. Spykehun! Értelmezési probléma az, nem olvasási!A sorállomány volt olyan "professzionális" AK-val mint ezek! Az iq-ról nem is beszélve (főtörzs)!
fokos1968 3 years ago
Nem fikáztam! Tényt közöltem! (meggyöződésem) Határőr voltam!
fokos1968 3 years ago
fokos1968, a f@szért kell fikázni őket... Örüljünk, hogy van ilyen kiképzés és bízzunk benne, hogy sokan válasszák ezt a hivatást. Véleményem szerint ügyesek. Szerintem jobb, mint rége. Talán több pénz is jut kiképzésre. Ezt csak a saját példámból feltételezem. Én anno (1997) HK-s voltam Tatán, talán 2 hetente egyszer vittek lőni (pedig 1. HK.z.), akkor is csak az alap (no űrméret alatti, no kumulatív).
djlas 3 years ago
Petike565! 40-es éveim közepén járok, de bármikor kiállok ! AK szét- össze. tárazás ki-be! Mi nem létrán jutottunk az emeletre, hanem bakot tartottunk!! Viszed magaddal a létrát? Tetszett a főtörzs! Parancs nélkül tevékenykedik a katona az épületben! Ha elesik a parancsnok vagy megszakad a kapcsolat akkor mit csinál az épületben lévő katon? Leül és megadja magát!!! Petike el kell, hogy szomorítsalak, de ti még a (Vatikán) svájci gárdától sem tudnátok senkit megvédeni!
fokos1968 3 years ago
Láttom sokaknak van olvasási próblémája (nem csak rád értve) , KIKÉPZÉS , gyakorlás stb... szóval ez azért van h itt javítsák ki a hibákat. Nem minndenki olyan "tehetséges" hogy a kezébe nyomják az AK-t és már is professzionális katona.
spykehun 3 years ago
jó videó tényleg! hajrá srácok!
SirBeaverHUN 3 years ago
petike! Neked kellett volna közénk beállnod!Nem volt létránk, ezt a magasságot bakot tartással küzdöttük le! 40-es éveimben járok ,de ezt bármikor utánatok csinálom! Ak szét össze,tár ki, be, bármikor kiállok a fiatalokkal!!! Ti csak azt hiszitek, hogy katonák vagytok, én viszont tudom ,hogy a honvédségünk, úgy 10 éve meg szünt!
fokos1968 3 years ago
szojkatomi! Menj az anyádba
borzalom11 3 years ago
kis ventilator azert porog ott mint optikai tuning =)
letterbekmen 3 years ago
kaktusssz!miért nem állsz be közénk és mutatod meg mit tudsz? ha ennek a teljesítménynek a tizedét felmutatod akkor lehet vagy valaki!
petike565 3 years ago 4
én szerintem az nem RPG hanem AT4!!!!
jani0130 3 years ago 2
nem tudjátok hogy milyen RPG-t tart a vállán a honvéd 3:07kor?
szergejcucu 3 years ago
Lol!
Ez a magyar profeszionalis hadsereg annyira professzionalis mint a "labdarugok", oszinten szolve eleg gyenge...
Ja es tenyleg nem tudnek beszelni!
kaktusssz 3 years ago
god bless you lads ,its a country worth fighting for
irishhunbrit 3 years ago 2
Madari do pice!
SVKYoyo 3 years ago
Az utolsó percet igazán kivághatták volna :D Poénvideó szintű :DXD Nem bíznám rá az életem :/
nemebal 3 years ago
Ahoz képest elvégezte a ranger kiképzést...
alisdair01 3 years ago
Felelmetes, hogy a tiszthelyettesek mennyire nem tudnak ertelmesen teljes mondatokban beszelni.
szojkatomi 4 years ago 2
Király? Fasza volt!!!!!!!!!!!!!!!! :D
ivett89 4 years ago
ja ja minden elismerésem naon király volt a nyíltnap
antisvk88 4 years ago
ma voltam ott xD :D király volt!! :D
katona90 4 years ago
Ne hidd. Csak az elnevezés ne tévesszen meg.Kis alegység szintü, felderítő harcászati módszereket más hadseregekben is oktatnak. Csak ott nem 40 fő van öt év alatt.....
szerdzso1973 4 years ago 3
Valaki tud arról valamit, hogy a 25-i ZMNE nyílt napon mutatnak be nekünk ilyet? :D
ivett89 4 years ago
hm... ilyen kiképzéseket tarthatnának magyar állampolgároknak némi ellentérítésért. a paintball ehhez képest sehol nincs, és legalább sokan képben lennének ha egyzer gond lenne...ráadásul némi pénz a seregnek:)
naujocks 4 years ago
Úgy hogy már megvan beszélve előre megvan tervezve ha jóltudom! A ZMNE az pedig: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (tiszti)
de ha jóltudom egy egyhónapos "tanfolyam" elvégzésével lehet vki romahlövész!:) És egyben egy megtiszteltetés, kapsz egy külön felvarrót, hogy te rohamlövész vagy :)
M16A2hun 4 years ago
A rendszert "MILES" nek hívják.Már kb 20 éves.Végre nekünk is van. A fegyver elsütésekor egy lézerjelet küld amit a katonákon látható érzékelők vesznek. Találatkor sípolni kezd. Plusz az egész számítógépen követhető.
szerdzso1973 4 years ago
2 kérdésem lenne:
hogy lövöldöznek ezek egymásra vaktölténnyel? de akkor honnan tudják hogy kit találnak el és kit nem?
a másik hogy a ZMNE minek a rövidítése?
zfdtscsfxdsxgt 4 years ago
1: EZ EGY LÉZERES GYAKORLORENDSZER A NEVÉT NEMTOM, AZÉRT HASZNÁLNAK VAKTÖLTÉNYT HOGY A KATONÁNAK ÉLETHÜ LEGYEN ÉS HOGY SZOKJÁK A PUSKAPORT. :D
2: Zrinyi Miklos Nemzetvédelmi Egyetem.
KoniDem 4 years ago
aha értem köszi :)
zfdtscsfxdsxgt 4 years ago
SZia! A rendszert "MILES" nek hívják. A mellyényeken ,sisakon elhejezett érzékelik a találatot és csipogni kezd. A távolban pedig számítógépek összesítik az adatokat. A rendszer kb 20 éves és végre a mi hadseregünk is rendelkezik vele.
szerdzso1973 4 years ago 2
Köszönöm a pontositást szerdzso.
KoniDem 4 years ago
Ez a túdós arc itt a végén elég paraszt
thief00 4 years ago
Amit mond nem hülyeség.Egyszerűen nem nagyon figyeltek hogyan vágják össze.Ha figyelmesen nézitek, lehet hallani amikor felmászik a létrán -: 1 saját bejön!Ez azt jelenti, egy rohamozó alcsoport már megtísztította azt a helységet és biztosítva van.....
szerdzso1973 4 years ago
....Így nincs is értelme előretartott fegyverrel bemászni.Ilyenkor a gyorsaság a mérvadó. De sajnos ilyen amikor hozzáértők nélkül készül egy videó. Inkább örüljünk, hogynekünk is van ilyen képzésünk és katonáink a csikszedésen kívül ,ilyen dologgal is elfoglalhassák magukat.
szerdzso1973 4 years ago
Hm, jó kis videó csak sztem van benne taktikai hiba. Konkrétan arra gondolok amikor létrával vonultak be. Az ember ugy ment be az ablakon hogy a fegyver csőve lefele volt. Ha valaki lett volna bent simán lelövi. Ilyen esetben a legjobb sztem ha pisztoly van a kézben és egy gyors bepillantást vetünk a belső helyszínre majd ha tiszta a terep akkor bemenni, vagy esetleg gránátot, füstgránátot bedobni ez persze cél függő dolog. És persze a többi hiba amit a végén mondanak.
sswikingss 4 years ago
Nem is tudom, minek rántja fel az Uaz ajtaját... simán átlőhetné az AK-val :) (Aztán a másikat sem lőhetnék le a szélvédőn keresztül az élők odabentről...)Amúgy jó videó :D
BrotherT 4 years ago
Egyszerü.Azért nyitja ki mert ott egy lesállás mozzanatának egyik eleme.Miután a Támogatók és a rohamozók 15-20 másodperces ösztüzet vezettel a KillZone- ra . Megkezdődik az átvizsgálás.Holttestek, gépjármű.Nehéz lenne ha nem nyitná ki az ajtót.Hozzáteszem ha éleslőszerrel lőnek 15 másodpercig egy autót elölről, oldalról, nem sok marad az ajtóbol.
Szóval 100 % hogy abból az autóbol már senki nem lő kifelé! :-)
szerdzso1973 4 years ago
Ja. Jut eszembe... a rohamlovesz*try*hu oldalon lévő videón végefelé megláthatod milyen lesz egy autó ,ha éleslőszerrel tizen karabélyal megkopogtatnak. :-)
szerdzso1973 4 years ago
valóban jó kis videó! még az az értelmiségi értékelés sem ront az értékéből! :D
miszterb 4 years ago
Nézzétek meg a "ZMNE Támogatók"at is!!
csab1ka 4 years ago
hajra magyarok
adonist7 4 years ago
Ha jól tudom a környező országokban nincs rohamlövész kiképzés.Nagyon jó videó!!
hungarist2007 4 years ago
grat naygon jó videó!!!
apadpicsajat 4 years ago
Nem az enyém de azért kösz...
:D
KoniDem 4 years ago
Itt a régebbi: rohamlovesz try hu
szerdzso1973 4 years ago
Nagyon jó videó! Tetszik a szomszédoknak szánt üzenet is... :-)
Marrs101 4 years ago