"Mit kezdjek ezzel a pénzzel ebben a koldus országban?"
Ha jó a találmány úgyis lekoppintják és semmit sem profitál belőle. Azzal segít az embereken és az országon, ha közzéteszi a teljes leírását. Ha jól működik egy tankolás árával én is támogatom ;)
Ha vízből ennyire egyszerű lenne bármilyen energiát előállítani, biztos vagyok benne, hogy a természetben találnánk legalább 1 darab élőlényt, amelyik ezt felhasználja. És mivel elég nagy evolúciós előnybe került volna a többi fajjal szemben, valószínű elég gyorsan el is szaporodott volna. De nincs így, a víz szerencsénkre nagyon stabil vegyület, pont azért lehet az élet alapja.
- Vízbontáskor nem a vízben tárolt "nukleáris energiát" használjuk fel, hanem az oxigén-hidrogén kötést (ún. hidrogénkötést) bontjuk fel, de ehhez nagyobb energiabefektetés szükséges, mint a felszabaduló energia. A nukleáris energia, amit a "feltaláló" említ, az egyes atommagok részecskéi a "nukleonok" közti energia. Itt pedig szó sincs atommag bontásról (mondjuk a hidrogén atommagját elég nehéz is lenne szétbontani lévén egy darab protonból áll).
- Egyébként mit jelent az hogy "a hidrogén ugyanis -253°C-os"? Minden hidrogén? Az igaz h a forráspontja -253, de ez miért is fontos itt? Nem azért kell vastag falú edényben tárolni mert hideg, hanem mert nagy a nyomás. Ha ilyen alacsony hőmérsékleten kellene tárolni a hidrogénes autók üzemanyagát, akkor a hűtés több energiát venne el a rendszertől, minthogy az megérje.
- szerintük vízbontást úgy lehet véghezvinni, ha forró lapra fröccsentünk vizet. Így maximum gőz állítunk elő (fázisátalakulás), hidrogént sohasem, víz marad az.
- Az elektrolízist sem 1985-től ismerjük vagy használjuk, hanem jóval régebb óta (Faraday, 1832).
Egyébként vannak más lehetőségek is mint a Howard Johnson mágnes motor amit több 30 éve temettek el az olajtársaságok. Megveszik a patent-et és elássák. Nem az első és sajnos nem az utolsó. Ezt említi Gróf úr ($160M)
@Peti789 A Howard Johnson motort nem az olajtársaságok, hanem az első főtétel (energia megmaradás) ásta el. (Jó mélyre.) Ha egyébként annyira hiszel az összeesküvésben, akkor azt magyarázd meg, hogy a tényleg működő cuccokat, mint az ITER-t vagy a fissziós reaktort miért nem fúrták meg azok a mindenható olajtársaságok?
én nem vagyok sem fizikus, sem kémikus sem vegyész sem semmilyen tudós, csak annyit értek belőle, h vízből állítana elő üzemanyagot, amivel csak az a gond, h a víz ugyanolyan fogyó eszköz(sőt!!), mint az olaj, amiből az üzemanyag készül. Ha ez működne, akkor is csak egy ideig jelentene megoldást az üzemanyag problémákra vagy nem? lehet, h egy idő után örülünk majd, ha a vizet megihatjuk és nem tankoljuk...
a hydrogen felbontasa "nyerese" sok energiat (elektromos)vesz igenybe.a fizikat be lehet csapni de csak kis mertekben)),sztem a jovo energiaja kocsikhoz az elektromos meghajtas)szoval fektessetek be a lithium banyaszatba)) ps.de azert drukkolok hogy sikeruljon))
Vegyük észre, hogy itt a hidrogéngáz az üzemanyag, s a reakció végterméke, vagy ha úgy tetszik: a salakanyag a tiszta víz. E járművet vízautónak nevezni csak oly mértékben indokolt, mint bármelyik embertársunkat pusztán a végtermék okán szar alaknak titulálni.
Én azt gondolom az egészről, hogy ha az országunk ezt nem támogatja, akkor az van, lefordítva: NEM, MI SEMMI ESETRE SEM KÍVÁNJUK TÁMOGATNI A FELLENDÜLÉSBEN, ELŐREHALADÁSBAN AZ ORSZÁGUNKAT a továbbiakban sem. Helyette lehet 4 évente szavazni arra, hogy a továbbiakban se TÁMOGASSUNK semmi hasznos dolgot. Helyette hozunk törvényt, hogy aki hajléktalan és utcán alszik azt megbüntetjük. HÁT EZ ÓRIÁSI ÉS MEGALOL ! VALAMINT szégyenletes, alantas, értelmetlen bolondozás a társadalom "JAVÁRA" KITARTÁS!!!
@spiketoast: "Ez egy akkora szenzacio, mint amekkora a nuklearis fuzio lenne."
Erdekes modon a ecat.com-rol es Andrea Rossi neverol akkor kevesen tudnak. Alig 1 ev mulva mar kereskedelmi forgalomban kaphato lesz az e-cat home (kvazi egy otthoni mini fuzios reaktor). Az evezred, ha nem az emberiseg eddigi tortenetenek szenzacioja, megsem hir szinte sehol...
@neoxon83 Azért szerintem, az még arrébb van, már ha egyáltalán működik. Volt már ilyen hidegfúziós bejelentés nem egy. Egyelőre többen vannak a kétkedők. Ha annyira bízol benne, akkor érdemes lenne a nikkel bányászatba fektetned...
@HTroppauer Annyi kulonbseg azert van a legtobb kokler es Rossi kozott, hogy a National Instruments-el egyutt dolgozik. Azert nem hiszem, hogy egy texasi ceg csak ugy beszallna valami nem mukodo orultsegbe. Mellesleg Rossi sem hinnem, hogy legyartana 50 darabot egy nem is mukodo termekbol. Gondolom nem ket filler az eloalittasi koltseg sem. De legkesobb jovo el elejen meglatjuk.
Egyebkent a torium es a nikkel banyaszat valoban jovedelmezo iparag lesz a kovetkezo evszazad(ok)ban.
LOL, minek az az 50 amperes kábel a heggesztőpisztolyhoz?:D Adjatok 10 kW áramot, és én is szétégetek bármit!:) Szóval több energia szabadul fel a H vízzé égésekor, mint amennyi a vízbontáshoz szükséges, II. főtétel FAIL.:D És nem benzingőz kerül a belsőégésű motorokba, hanem atomokra porlasztott C és H?:DD A sok hülye világhatalom meg vacakol itt az ITER-rel 100 milliárdokért, hogy összehozzanak egy kis fúziós energiát.
Ezt tényleg van olyan, aki még beszopja? A tag már több mint tíz éve csal ki pénzt ezzel a marhasággal mindenféle idiótából...és ahogy itt elnézem itt is akad pár ember aki úgy gondolja, hogy létezik az örökmozgó.
Na ez a nagy különbség! Amíg mi itt vitatkozunk, külföldön majd kihozzák belőle a legjobbat, a magyarok meg kesereghetnek tovább, h. jaj szegény mi, nekünk semmi nem sikerül!
Szerbusztok!Akárki is talált már fel ilyen,ehhez hasonló dolgokat(ha ez igaz egyáltalán)ez MOST van,és MAGYARORSZÁGON van! És rengeteg olyan dolog van még,amit az Emberek többsége nem tud erről az univerzumról!És az Élet igazságainak korántsem kell bonyolultnak lenniük.A legtöbb igazság egyszerű!Túl egyszerű, ezért a többség elhalad mellette.Szeretjük ugyanis a problémákat, és a 'nekem ezzel az a bajom,hogy...' dolgokat.Ezt játszák páran.Ettől még a fenti találmány működik,és el fog terjedni.
az a helyzet hogy már nagyon régen vannak hasonló találmányok csak akkor az olaj ipari cégek tönkre mennének és azért szokták az ilyen emberektöl megvásárolni a cuccot hogy utána a süjesztöbe tegyék,,tehát marad minden a régi kerék vágásban.
Atyaég. Ez a kamu virálisvideó még mindig kering? Emberek könyörgöm. Bárki, aki figyelt is egy cseppet is a középiskolai kémián és fizikán, valamint tapasztalt internetfelhasználóként látott már vírusvideót, meg tudja mondani, hogy teljes abszurdum amiről a videó szól. A jól hangzó áltudományos szöveg alá, beraknak, teljesen random ábrákat, melyről az átlagpolgárok nyolcvan százalékának fogalma sincsen mit ábrázol. Mindehhez egy jól eladható reklámarc, pár jóhiszemű ember és kész az átverés...
@Draco0806 most, hogy így megnéztem még kétszer csak annyit tudok mondani, hogy vagy társadalomtudányi kísérletről van szó, vagy pedig azt, hogy ekkora arcátlan, néphülyítést már rég láttam... *facepalm*
@Draco0806 Nos, miután itt és más helyeken is megtekintettem a storyt, és vegyes hozzászólásokat, azt kell mondjam, még él a "turáni átok"! Pont a magyarság a legszkeptikusabb a saját soraiból származó feltalálókkal szemben, holott tudománytörténeti tény, hogy rengeteg technikai vívmányt, tudományos felfedezést köszönhet a világ magyar koponyáknak. A baj csak az, hogy szinte kivétel nélkül külföldön érhettek csak célba! Emlékezzünk csak Béres József évtizedes "kanossza járására"!
@archyman65 Bérestől azt kérdezték: Krumpliból gyógyszert? És a tudományos orvoslás kiröhögte.
Csodálkozom, hogy vegyészek tartják hivatottnak magukat arra, hogy leszóljanak egy fizikai alapon nyugvó találmányt! Pont a vegyészek tudhatnának a víz égés hatásfokot növelő tulajdonságáról. A II. Világháború során a német tudósok nemcsak harckocsikat működtettek kiskályhában termelt "faszesszel", de víz hozzáadásával növelték a motorok teljesítményét a Messerschmidt vadászgépekben.
@archyman65 A porlasztóba járó motornál a keverékbe vizet fecskendeztek, ami ahelyett, hogy befullasztotta volna az égést, a kompresszió alatt megnövelte annak hatásfokát, csökkentve a benzin felhasználást. A találmányt elfelejtette a világ, de szakmai berkekben még tudnak róla, pl. az autószerelők. A víz közvetlen energiaforrásként való hasznosítása azonban nem érdeke az olajlobbinak, nem érdeke a kormányoknak, hisz a vízre milyen jogon tehetnének jövedéki adót?
@archyman65 2008-ban kipattant a hír: Egy miskolci vegyészprofesszor, dr. Raisz Iván feltalált egy eljárást, mellyel a kommunális hulladékból lehet tiszta metanolt előállítani. A technológia hazai hasznosításával Magyarország energia exportőrré válhatna. Hír volt, a prof eltűnt. Tavaly olvastam a Szabad Földben, mi szerint Borsodban megkezdték az első hulladékerőmű építését Raisz professzor technológiájával. Remélem, Spanyol úrnak is sikerül! - egy gépészmérnök
Remélem a feltaláló nem jár úgy, mint annak idején Irinyi János, a gyufa feltalálója, és az országunk is profitálni fog! Sok sikert kívánok a találmányához! Ahogy elnézem a hozzászólásokat, eddig nem sokan kívánták Önnek!
@Zsanett71 valóban érthetetlen, hogy az ország nem támogatja, pedig igazán ezt szoktuk tenni, ez ami megy nekünk: totálisan idióta ötletekre kivágunk egy valag pénzt és nem lesz semmi belőle, hajrá magyarország!
Én nem vagyok vegyészmérnök! Nem is érdekel, hogy hogyan működik! De ha ez újdonság, más megközelítés,mint amit máshol találtak fel, és nincs szabadalmaztatva, akkor remélem hogy talál a feltaláló magyar vállalkozókat! Szükség van valamire ennek az országnak, hogy kijöjjön ebből a kátyúból, amiben van! Ha ez segít, akkor azt hiszem az államnak sem szabadna hátat fordítani!
Nem kivánok kivánok minősíteni senkit ki mit tud és mihez ért, részemről lezárva.
Még csak annyit van már vízzel müködő telefon "Samsung Water-Powered",óra"Bedol Water-Powered Clock, vizzel müködő okosrobot "TubeBot" tehát nem most találták fel hogy a vizet nem csak ivásra és fürdésre lehet használni.
@Valus51 Persze, van vízzel működő autó, mozdony, hajó. Lokomobilnak, gőzmozdonynak, ill. gőzhajónak hívják őket. Persze az elsődleges energiaforrásuk ezeknek se a víz, mint ahogy a Samsung vizes elemének se, hanem az a (termodinamikailag) irreverzibilis folyamat, amelyben egy fémötvözettel lép reakcióba a víz, ami azt hidrogénre és oxigénre bontja. Az ég szerelmére, higgyétek már el, hogy a termodinamika fő tételei az egész világegyetemre érvényesek!
Én is megkaptam ezt a videót e-mail üzenetben, meg se néztem. Ugyanis nekem már rögtön azzal van bajom,hogy vagy a kommentátor raccsol, vagy a video hangzása elég szar....bántja a fülem. BOCS!
Én nem voltam ott nem láttam nem is értek hozzá ezért nem is mondok véleményt róla mint sok egyetemet végzett aki azt hiszi már mindent tud a világról !
Ha meg is lehetne valósítani azt csak a szegény nép szeretné a kormányok az energiaipar mindenki meggátolná!
"Nehogy má " elessenek a jó kis jövedelmektől,adóktól !!!
Egyesek hangvétele meg kritikán aluli-nincs mit hozzá fűzni-őket minősíti.
@Valus51 nem voltál ott, nem láttad, az egyetem (és nyilván a természettudományok is) meg gyakorlatilag szitokszó az életedben, mert okos vagy, mint egy moha ... de valójában az a hülye, aki ért hozzá. bazdmeg! kettétörték az álmaitokat ... nem leszünk világhatalom a találmány révén ... nincs perpetuum mobile (ezt a szót úgysem érted. azt jelenti, örökmozgó - mondjuk azt sem fogod érteni, ez hogy jön ide. mindegy)
a víz bontásához, hogy hidrogént nyerjünk, pontosan ugyanannyi energiára van szükség, mint amit akkor nyerünk, ha elégetjük a keletkezett hidrogént. mivel a rendszernek van saját vesztesége, így teljesen mindegy, milyen módszerrel bontja a vizet, nem tud annyi energiát előállítani, hogy a hidrogént magának állítsa elő, nemhogy közben egy autót meghajtson. mint korábbi hozzászólásban már láttam, ez ellentmond a termodinamika főtételeinek.
5. éves vegyészmérnök hallgató voltam a BMEről, köszöntem
@bala0413 hát nekem is ez a bajom ezzel a "találmánnyal". Csak én azt sem értem hogy mi ebbe egyáltalán a találmány ?? Eddig is tudtuk hogy működik a vízbontás... meg azt is hogy a hidrogén ég... Vagy ebbe mit talált ő fel ?:DDD Ezzel télleg csak az olyan embereket lehet átverni akik olyan egyszerűek mint egy darab tégla :DDDDD
@bala0413 azok a tetelek nem biztos hogy teljes egeszukben igazak ugy mint ahogy a relativitas elmelet sem volt egesz ( amire Einstein ra is jott a vegen, csak akkoriban azt mondtak ra hogy meghibbant, de vegulis csak igaza volt ) ugy a tobbi fizikai alaptorvenyekben is lehetnek hianyossagok amit meg nem vett eszre az emberiseg. Hogy mennyire valos ez a bemutatott folyamat en sem tudom de gondolom te sem.
@luciferke11 igen, bennem is felmerült hogy valószínű hogy a főtételek hibásak és ennek a zseninek van igaza, feltalálta az örökmozgót, és magyarország a világ leggazdagabb országa lehet mert ő van olyan nagylelkű hogy csak velünk osztja meg a csodát
@bala0413 megertem, hogy x.-ik eves hallgato voltal, de az ur azt mondja, hogy NEM kell eloallitani KULON hidrogent, ami NEM kerul +energiaba.(vizplazma) Ez egy akkora szenzacio, mint amekkora a nuklearis fuzio lenne, csak sajnos meg nehezkes eloallitani a megfelelo korulmenyeket manapsag. Egyszer hallgasd meg mit mondanak utana kommentalj. Annyira szntem nem hulye a feltalalo, HOGY NE LEGYEN TISZTABA A TERMODINAMIKA 3 FOTETELEVEL. Udv egy 2.eves nem BME-s es nem vegyeszmernoki hallgato.
@spiketoast végighallgattam 3szor a videót és utána is olvastam, szerintem a "feltaláló" nincs tisztában vele. A plazma egyébként csak egy halmazállapot, és a feltaláló össze-vissza dobálózik a szakszavakkal, egyébként a magfúzió amit példának hozol az teljesen letisztázott és érthető folyamat elméletileg is, és tudunk rá példát a gyakorlatban is, ez már elméletileg is bukik, több helyen is, szerintem hülyeség az egész, te meg azt hiszel el amit akarsz, de neked az ur azt mondja akkor kajáld be
@bala0413 Minden tiszteletlenség és sértés nélkül: Te azt mondod amit tanítottak neked. A fogorvosnak azt tanítják, hogy a flór jó ha elfogyasztom, Romániában azt tanították - lehet, hogy még mindig - hogy erdély mindig az övéké volt és ők a Rómaiak leszármazottai.
Buddha szavaival zárnám:
"Soha ne higgy el semmit, senkinek, még nekem sem! Ellenőrizd, győződj meg róla, és a hitet váltsa fel a tudás!"
@Peti789 attól még hogy valahol, valakik direkt hazudnak, még nem következik, hogy minden tudományos állítás hamis, csak mert már néhányról tudjuk, hogy nem igaz vagy csak szűk keretek között. A főtételek olyan állításokat fogalmaznak meg a világról, amit még soha senki nem tudott megcáfolni (rengetegszer próbálták).
a sok primitiv ember magyarorszagon mint ti vagytok itt a negativ hozzaszolasaitokkal donti romba az orszagot. Inkabb tanulj es probald magad edzeni minden teren mint masokat lehordani
jó lenne, ha az öreg hóhányó mégis inkább külföldön adná el a hülyeségét. (a kulcsszó: a termodinamika első tétele). ha akkora hazafi, hogy Magyarországnak akar jót, akkor miért él Münchenben? vagy csaló, vagy hülye
hogy mi a faszért kell zsidózni, cigányozni azt soha nem értettem eddig se...
egyszerűen vannak olyan országok, amelyek értékelik az efféle találmányokat, nem hiszem, hogy nagy baj lenne, ha elszipkáznák ezt a tudóst (is), attól függetlenül, hogy ez most kamu vagy nem kamu. Majd hogyha a kedves politikai elitünk a saját lyukas zsebének pénzzel való megtöltésén kívül mással is foglalkozna, akkor lehet egy kicsit nekünk is jobb lenne ... A szart amiben vagyunk, mi szavaztuk meg. Vagy nem?
Létre kellene hoznia egy alapítványt és akkor az adónk 1%-t befizethetnénk. Amikor az embereket adakozni kérik, nagyon sok pénz szokott összegyűlni. Meg lehetne próbálni.Talán elindulhatna valamiféle mozgalom.

bntrify 2 weeks ago
egyesek olyan sötétek, mint néger az alagútban. oda kellett volna figyelni kémia órán és nem dőlnétek be minden ilyen baromságnak...
ABMAN91 2 weeks ago
Ha vízből ennyire egyszerű lenne bármilyen energiát előállítani, biztos vagyok benne, hogy a természetben találnánk legalább 1 darab élőlényt, amelyik ezt felhasználja. És mivel elég nagy evolúciós előnybe került volna a többi fajjal szemben, valószínű elég gyorsan el is szaporodott volna. De nincs így, a víz szerencsénkre nagyon stabil vegyület, pont azért lehet az élet alapja.
zakzag 2 weeks ago
szóval ez a video elég sok helyen sántít, nem igazán lehet komolyan venni
zakzag 2 weeks ago
- Vízbontáskor nem a vízben tárolt "nukleáris energiát" használjuk fel, hanem az oxigén-hidrogén kötést (ún. hidrogénkötést) bontjuk fel, de ehhez nagyobb energiabefektetés szükséges, mint a felszabaduló energia. A nukleáris energia, amit a "feltaláló" említ, az egyes atommagok részecskéi a "nukleonok" közti energia. Itt pedig szó sincs atommag bontásról (mondjuk a hidrogén atommagját elég nehéz is lenne szétbontani lévén egy darab protonból áll).
zakzag 2 weeks ago
- Egyébként mit jelent az hogy "a hidrogén ugyanis -253°C-os"? Minden hidrogén? Az igaz h a forráspontja -253, de ez miért is fontos itt? Nem azért kell vastag falú edényben tárolni mert hideg, hanem mert nagy a nyomás. Ha ilyen alacsony hőmérsékleten kellene tárolni a hidrogénes autók üzemanyagát, akkor a hűtés több energiát venne el a rendszertől, minthogy az megérje.
zakzag 2 weeks ago
Néhány "kisebb" szakmai tévedés:
- szerintük vízbontást úgy lehet véghezvinni, ha forró lapra fröccsentünk vizet. Így maximum gőz állítunk elő (fázisátalakulás), hidrogént sohasem, víz marad az.
- Az elektrolízist sem 1985-től ismerjük vagy használjuk, hanem jóval régebb óta (Faraday, 1832).
zakzag 2 weeks ago
Egyébként vannak más lehetőségek is mint a Howard Johnson mágnes motor amit több 30 éve temettek el az olajtársaságok. Megveszik a patent-et és elássák. Nem az első és sajnos nem az utolsó. Ezt említi Gróf úr ($160M)
Peti789 2 weeks ago
@Peti789 A Howard Johnson motort nem az olajtársaságok, hanem az első főtétel (energia megmaradás) ásta el. (Jó mélyre.) Ha egyébként annyira hiszel az összeesküvésben, akkor azt magyarázd meg, hogy a tényleg működő cuccokat, mint az ITER-t vagy a fissziós reaktort miért nem fúrták meg azok a mindenható olajtársaságok?
HTroppauer 2 weeks ago
Ha ekkora találmány miért nem a fizikusoknak mutatja az egyetemeken, akik eltudják vinni a hírét???
De ha tényleg működik akkor hatalmas találmány.
Solyom11 2 weeks ago
én nem vagyok sem fizikus, sem kémikus sem vegyész sem semmilyen tudós, csak annyit értek belőle, h vízből állítana elő üzemanyagot, amivel csak az a gond, h a víz ugyanolyan fogyó eszköz(sőt!!), mint az olaj, amiből az üzemanyag készül. Ha ez működne, akkor is csak egy ideig jelentene megoldást az üzemanyag problémákra vagy nem? lehet, h egy idő után örülünk majd, ha a vizet megihatjuk és nem tankoljuk...
mamarcsi 3 weeks ago
a hydrogen felbontasa "nyerese" sok energiat (elektromos)vesz igenybe.a fizikat be lehet csapni de csak kis mertekben)),sztem a jovo energiaja kocsikhoz az elektromos meghajtas)szoval fektessetek be a lithium banyaszatba)) ps.de azert drukkolok hogy sikeruljon))
Mrsacha53 3 weeks ago
Igen, amikor a nyuszi viszi a puskat! Egy 5. eves mult siman tulszarnyalja egy elet tapasztalatat!!! :S
leon0760 3 weeks ago
Erröl csak egy idézet jut az eszembe:
Vegyük észre, hogy itt a hidrogéngáz az üzemanyag, s a reakció végterméke, vagy ha úgy tetszik: a salakanyag a tiszta víz. E járművet vízautónak nevezni csak oly mértékben indokolt, mint bármelyik embertársunkat pusztán a végtermék okán szar alaknak titulálni.
304018304018 1 month ago 7
Én azt gondolom az egészről, hogy ha az országunk ezt nem támogatja, akkor az van, lefordítva: NEM, MI SEMMI ESETRE SEM KÍVÁNJUK TÁMOGATNI A FELLENDÜLÉSBEN, ELŐREHALADÁSBAN AZ ORSZÁGUNKAT a továbbiakban sem. Helyette lehet 4 évente szavazni arra, hogy a továbbiakban se TÁMOGASSUNK semmi hasznos dolgot. Helyette hozunk törvényt, hogy aki hajléktalan és utcán alszik azt megbüntetjük. HÁT EZ ÓRIÁSI ÉS MEGALOL ! VALAMINT szégyenletes, alantas, értelmetlen bolondozás a társadalom "JAVÁRA" KITARTÁS!!!
semleges007 1 month ago
@spiketoast: "Ez egy akkora szenzacio, mint amekkora a nuklearis fuzio lenne."
Erdekes modon a ecat.com-rol es Andrea Rossi neverol akkor kevesen tudnak. Alig 1 ev mulva mar kereskedelmi forgalomban kaphato lesz az e-cat home (kvazi egy otthoni mini fuzios reaktor). Az evezred, ha nem az emberiseg eddigi tortenetenek szenzacioja, megsem hir szinte sehol...
neoxon83 1 month ago
@neoxon83 Azért szerintem, az még arrébb van, már ha egyáltalán működik. Volt már ilyen hidegfúziós bejelentés nem egy. Egyelőre többen vannak a kétkedők. Ha annyira bízol benne, akkor érdemes lenne a nikkel bányászatba fektetned...
HTroppauer 1 month ago
@HTroppauer Annyi kulonbseg azert van a legtobb kokler es Rossi kozott, hogy a National Instruments-el egyutt dolgozik. Azert nem hiszem, hogy egy texasi ceg csak ugy beszallna valami nem mukodo orultsegbe. Mellesleg Rossi sem hinnem, hogy legyartana 50 darabot egy nem is mukodo termekbol. Gondolom nem ket filler az eloalittasi koltseg sem. De legkesobb jovo el elejen meglatjuk.
Egyebkent a torium es a nikkel banyaszat valoban jovedelmezo iparag lesz a kovetkezo evszazad(ok)ban.
neoxon83 1 month ago
@neoxon83 köszi az infót. Főnyeremény a cucc!
bobalazs 3 weeks ago
LOL, minek az az 50 amperes kábel a heggesztőpisztolyhoz?:D Adjatok 10 kW áramot, és én is szétégetek bármit!:) Szóval több energia szabadul fel a H vízzé égésekor, mint amennyi a vízbontáshoz szükséges, II. főtétel FAIL.:D És nem benzingőz kerül a belsőégésű motorokba, hanem atomokra porlasztott C és H?:DD A sok hülye világhatalom meg vacakol itt az ITER-rel 100 milliárdokért, hogy összehozzanak egy kis fúziós energiát.
nx650d 1 month ago
Ezt tényleg van olyan, aki még beszopja? A tag már több mint tíz éve csal ki pénzt ezzel a marhasággal mindenféle idiótából...és ahogy itt elnézem itt is akad pár ember aki úgy gondolja, hogy létezik az örökmozgó.
M.o. én így szeretlek!
cttya 1 month ago 2
This has been flagged as spam show
Na ez a nagy különbség! Amíg mi itt vitatkozunk, külföldön majd kihozzák belőle a legjobbat, a magyarok meg kesereghetnek tovább, h. jaj szegény mi, nekünk semmi nem sikerül!
motoregeer 1 month ago
Comment removed
motoregeer 1 month ago
Szerbusztok!Akárki is talált már fel ilyen,ehhez hasonló dolgokat(ha ez igaz egyáltalán)ez MOST van,és MAGYARORSZÁGON van! És rengeteg olyan dolog van még,amit az Emberek többsége nem tud erről az univerzumról!És az Élet igazságainak korántsem kell bonyolultnak lenniük.A legtöbb igazság egyszerű!Túl egyszerű, ezért a többség elhalad mellette.Szeretjük ugyanis a problémákat, és a 'nekem ezzel az a bajom,hogy...' dolgokat.Ezt játszák páran.Ettől még a fenti találmány működik,és el fog terjedni.
TheDovson 1 month ago
az a helyzet hogy már nagyon régen vannak hasonló találmányok csak akkor az olaj ipari cégek tönkre mennének és azért szokták az ilyen emberektöl megvásárolni a cuccot hogy utána a süjesztöbe tegyék,,tehát marad minden a régi kerék vágásban.
keszis 1 month ago
Jó lenne angol feliratot mellékelni.
siposlac 1 month ago
Atyaég. Ez a kamu virálisvideó még mindig kering? Emberek könyörgöm. Bárki, aki figyelt is egy cseppet is a középiskolai kémián és fizikán, valamint tapasztalt internetfelhasználóként látott már vírusvideót, meg tudja mondani, hogy teljes abszurdum amiről a videó szól. A jól hangzó áltudományos szöveg alá, beraknak, teljesen random ábrákat, melyről az átlagpolgárok nyolcvan százalékának fogalma sincsen mit ábrázol. Mindehhez egy jól eladható reklámarc, pár jóhiszemű ember és kész az átverés...
Draco0806 1 month ago 2
@Draco0806 most, hogy így megnéztem még kétszer csak annyit tudok mondani, hogy vagy társadalomtudányi kísérletről van szó, vagy pedig azt, hogy ekkora arcátlan, néphülyítést már rég láttam... *facepalm*
Draco0806 1 month ago
@Draco0806 s te figyeltel a kozepiskolai kemian?
spiketoast 1 month ago
@Draco0806 Nos, miután itt és más helyeken is megtekintettem a storyt, és vegyes hozzászólásokat, azt kell mondjam, még él a "turáni átok"! Pont a magyarság a legszkeptikusabb a saját soraiból származó feltalálókkal szemben, holott tudománytörténeti tény, hogy rengeteg technikai vívmányt, tudományos felfedezést köszönhet a világ magyar koponyáknak. A baj csak az, hogy szinte kivétel nélkül külföldön érhettek csak célba! Emlékezzünk csak Béres József évtizedes "kanossza járására"!
archyman65 1 month ago
@archyman65 Bérestől azt kérdezték: Krumpliból gyógyszert? És a tudományos orvoslás kiröhögte.
Csodálkozom, hogy vegyészek tartják hivatottnak magukat arra, hogy leszóljanak egy fizikai alapon nyugvó találmányt! Pont a vegyészek tudhatnának a víz égés hatásfokot növelő tulajdonságáról. A II. Világháború során a német tudósok nemcsak harckocsikat működtettek kiskályhában termelt "faszesszel", de víz hozzáadásával növelték a motorok teljesítményét a Messerschmidt vadászgépekben.
archyman65 1 month ago
@archyman65 A porlasztóba járó motornál a keverékbe vizet fecskendeztek, ami ahelyett, hogy befullasztotta volna az égést, a kompresszió alatt megnövelte annak hatásfokát, csökkentve a benzin felhasználást. A találmányt elfelejtette a világ, de szakmai berkekben még tudnak róla, pl. az autószerelők. A víz közvetlen energiaforrásként való hasznosítása azonban nem érdeke az olajlobbinak, nem érdeke a kormányoknak, hisz a vízre milyen jogon tehetnének jövedéki adót?
archyman65 1 month ago
@archyman65 2008-ban kipattant a hír: Egy miskolci vegyészprofesszor, dr. Raisz Iván feltalált egy eljárást, mellyel a kommunális hulladékból lehet tiszta metanolt előállítani. A technológia hazai hasznosításával Magyarország energia exportőrré válhatna. Hír volt, a prof eltűnt. Tavaly olvastam a Szabad Földben, mi szerint Borsodban megkezdték az első hulladékerőmű építését Raisz professzor technológiájával. Remélem, Spanyol úrnak is sikerül! - egy gépészmérnök
archyman65 1 month ago
Remélem a feltaláló nem jár úgy, mint annak idején Irinyi János, a gyufa feltalálója, és az országunk is profitálni fog! Sok sikert kívánok a találmányához! Ahogy elnézem a hozzászólásokat, eddig nem sokan kívánták Önnek!
Zsanett71 1 month ago
@Zsanett71 valóban érthetetlen, hogy az ország nem támogatja, pedig igazán ezt szoktuk tenni, ez ami megy nekünk: totálisan idióta ötletekre kivágunk egy valag pénzt és nem lesz semmi belőle, hajrá magyarország!
bala0413 1 month ago
Én nem vagyok vegyészmérnök! Nem is érdekel, hogy hogyan működik! De ha ez újdonság, más megközelítés,mint amit máshol találtak fel, és nincs szabadalmaztatva, akkor remélem hogy talál a feltaláló magyar vállalkozókat! Szükség van valamire ennek az országnak, hogy kijöjjön ebből a kátyúból, amiben van! Ha ez segít, akkor azt hiszem az államnak sem szabadna hátat fordítani!
Zsanett71 1 month ago
Ezt vizes plazmahegesztőt már vagy 10 éve feltalálták az oroszok, plazar néven árulják.
Semmi köze a hókusz-pókusz energia előállításhoz a semmiből.
td-mc.ru/plazar-tdt/plazar-main.html
g2plane 1 month ago
Nem kivánok kivánok minősíteni senkit ki mit tud és mihez ért, részemről lezárva.
Még csak annyit van már vízzel müködő telefon "Samsung Water-Powered",óra"Bedol Water-Powered Clock, vizzel müködő okosrobot "TubeBot" tehát nem most találták fel hogy a vizet nem csak ivásra és fürdésre lehet használni.
Valus51 1 month ago
@Valus51 Persze, van vízzel működő autó, mozdony, hajó. Lokomobilnak, gőzmozdonynak, ill. gőzhajónak hívják őket. Persze az elsődleges energiaforrásuk ezeknek se a víz, mint ahogy a Samsung vizes elemének se, hanem az a (termodinamikailag) irreverzibilis folyamat, amelyben egy fémötvözettel lép reakcióba a víz, ami azt hidrogénre és oxigénre bontja. Az ég szerelmére, higgyétek már el, hogy a termodinamika fő tételei az egész világegyetemre érvényesek!
HTroppauer 1 month ago
This has been flagged as spam show
Ez az ember egy szélhámos. Bővebben lásd: szkeptikus.bme.hu/spanyol/
Egy 2005-ös debreceni előadásáról meg itt találhatsz szakszerű beszámolót:
mailman.kfki.hu/pipermail/fizinfo/2005-November/004210.html
HTroppauer 1 month ago
Comment removed
HTroppauer 1 month ago
Én is megkaptam ezt a videót e-mail üzenetben, meg se néztem. Ugyanis nekem már rögtön azzal van bajom,hogy vagy a kommentátor raccsol, vagy a video hangzása elég szar....bántja a fülem. BOCS!
misscanislupus 1 month ago
Én nem voltam ott nem láttam nem is értek hozzá ezért nem is mondok véleményt róla mint sok egyetemet végzett aki azt hiszi már mindent tud a világról !
Ha meg is lehetne valósítani azt csak a szegény nép szeretné a kormányok az energiaipar mindenki meggátolná!
"Nehogy má " elessenek a jó kis jövedelmektől,adóktól !!!
Egyesek hangvétele meg kritikán aluli-nincs mit hozzá fűzni-őket minősíti.
Valus51 1 month ago
@Valus51 nem voltál ott, nem láttad, az egyetem (és nyilván a természettudományok is) meg gyakorlatilag szitokszó az életedben, mert okos vagy, mint egy moha ... de valójában az a hülye, aki ért hozzá. bazdmeg! kettétörték az álmaitokat ... nem leszünk világhatalom a találmány révén ... nincs perpetuum mobile (ezt a szót úgysem érted. azt jelenti, örökmozgó - mondjuk azt sem fogod érteni, ez hogy jön ide. mindegy)
leha5733 1 month ago
This has been flagged as spam show
Szuper a találmány! Sok sikert! Csak húzza ki a dugót a konnektorból! Vagy az erőmű is 230V-ról jár majd?
liealg 1 month ago
a víz bontásához, hogy hidrogént nyerjünk, pontosan ugyanannyi energiára van szükség, mint amit akkor nyerünk, ha elégetjük a keletkezett hidrogént. mivel a rendszernek van saját vesztesége, így teljesen mindegy, milyen módszerrel bontja a vizet, nem tud annyi energiát előállítani, hogy a hidrogént magának állítsa elő, nemhogy közben egy autót meghajtson. mint korábbi hozzászólásban már láttam, ez ellentmond a termodinamika főtételeinek.
5. éves vegyészmérnök hallgató voltam a BMEről, köszöntem
bala0413 1 month ago 14
Comment removed
liealg 1 month ago
@bala0413 ha ez ilyen egyszerű lenne, mint itt leírtad, akkor miért ajánlottak neki máris egy 400 millió dolláros szerződést? :D
itahrecs 1 month ago
@itahrecs Te mindent elhiszel amit mondanak ?
909drummachine 1 month ago
@bala0413 hát nekem is ez a bajom ezzel a "találmánnyal". Csak én azt sem értem hogy mi ebbe egyáltalán a találmány ?? Eddig is tudtuk hogy működik a vízbontás... meg azt is hogy a hidrogén ég... Vagy ebbe mit talált ő fel ?:DDD Ezzel télleg csak az olyan embereket lehet átverni akik olyan egyszerűek mint egy darab tégla :DDDDD
909drummachine 1 month ago
@bala0413 azok a tetelek nem biztos hogy teljes egeszukben igazak ugy mint ahogy a relativitas elmelet sem volt egesz ( amire Einstein ra is jott a vegen, csak akkoriban azt mondtak ra hogy meghibbant, de vegulis csak igaza volt ) ugy a tobbi fizikai alaptorvenyekben is lehetnek hianyossagok amit meg nem vett eszre az emberiseg. Hogy mennyire valos ez a bemutatott folyamat en sem tudom de gondolom te sem.
luciferke11 1 month ago
@luciferke11 igen, bennem is felmerült hogy valószínű hogy a főtételek hibásak és ennek a zseninek van igaza, feltalálta az örökmozgót, és magyarország a világ leggazdagabb országa lehet mert ő van olyan nagylelkű hogy csak velünk osztja meg a csodát
bala0413 1 month ago 2
@bala0413 megertem, hogy x.-ik eves hallgato voltal, de az ur azt mondja, hogy NEM kell eloallitani KULON hidrogent, ami NEM kerul +energiaba.(vizplazma) Ez egy akkora szenzacio, mint amekkora a nuklearis fuzio lenne, csak sajnos meg nehezkes eloallitani a megfelelo korulmenyeket manapsag. Egyszer hallgasd meg mit mondanak utana kommentalj. Annyira szntem nem hulye a feltalalo, HOGY NE LEGYEN TISZTABA A TERMODINAMIKA 3 FOTETELEVEL. Udv egy 2.eves nem BME-s es nem vegyeszmernoki hallgato.
spiketoast 1 month ago
@spiketoast végighallgattam 3szor a videót és utána is olvastam, szerintem a "feltaláló" nincs tisztában vele. A plazma egyébként csak egy halmazállapot, és a feltaláló össze-vissza dobálózik a szakszavakkal, egyébként a magfúzió amit példának hozol az teljesen letisztázott és érthető folyamat elméletileg is, és tudunk rá példát a gyakorlatban is, ez már elméletileg is bukik, több helyen is, szerintem hülyeség az egész, te meg azt hiszel el amit akarsz, de neked az ur azt mondja akkor kajáld be
bala0413 1 month ago
@bala0413 ráadásul ezt még elvileg egy gimnazista is tudja
takonyka 1 month ago
@bala0413 kérdés?! te fizikus? vagy?ja és? magyar?
faszipaci 3 weeks ago
@faszipaci nem vagyok fizikus, csak magyar (de? hogy? jön? e?z i?d?e?)? (?)?
bala0413 3 weeks ago
Comment removed
baiadam 3 weeks ago
@baiadam általános kémia és a fizikai kémia tárgyalja, még ha el is távolítottad a kérdést, azért válaszolok.
bala0413 3 weeks ago
@bala0413 Engem nem érdekelnek a főtételeink. Szokták mondani, hogy a tudomány mai állása szerint... Persze ettől még lehet, hogy igazad van.
Vyktory76 3 weeks ago
@bala0413 Minden tiszteletlenség és sértés nélkül: Te azt mondod amit tanítottak neked. A fogorvosnak azt tanítják, hogy a flór jó ha elfogyasztom, Romániában azt tanították - lehet, hogy még mindig - hogy erdély mindig az övéké volt és ők a Rómaiak leszármazottai.
Buddha szavaival zárnám:
"Soha ne higgy el semmit, senkinek, még nekem sem! Ellenőrizd, győződj meg róla, és a hitet váltsa fel a tudás!"
Love & Peace
Peti789 2 weeks ago
@Peti789 attól még hogy valahol, valakik direkt hazudnak, még nem következik, hogy minden tudományos állítás hamis, csak mert már néhányról tudjuk, hogy nem igaz vagy csak szűk keretek között. A főtételek olyan állításokat fogalmaznak meg a világról, amit még soha senki nem tudott megcáfolni (rengetegszer próbálták).
zakzag 2 weeks ago
@zakzag
Igen. Még nem.... :))))
Peti789 2 weeks ago
a sok primitiv ember magyarorszagon mint ti vagytok itt a negativ hozzaszolasaitokkal donti romba az orszagot. Inkabb tanulj es probald magad edzeni minden teren mint masokat lehordani
chillaeurope 1 month ago
jó lenne, ha az öreg hóhányó mégis inkább külföldön adná el a hülyeségét. (a kulcsszó: a termodinamika első tétele). ha akkora hazafi, hogy Magyarországnak akar jót, akkor miért él Münchenben? vagy csaló, vagy hülye
leha5733 1 month ago
@leha5733 en sem elek otthon,se csalo se hulye en sem vagyok
chillaeurope 1 month ago
@leha5733 Nem nem hülye ! Csak csaló... A hülye az aki erre pénzt küld neki:D
909drummachine 1 month ago
hogy mi a faszért kell zsidózni, cigányozni azt soha nem értettem eddig se...
egyszerűen vannak olyan országok, amelyek értékelik az efféle találmányokat, nem hiszem, hogy nagy baj lenne, ha elszipkáznák ezt a tudóst (is), attól függetlenül, hogy ez most kamu vagy nem kamu. Majd hogyha a kedves politikai elitünk a saját lyukas zsebének pénzzel való megtöltésén kívül mással is foglalkozna, akkor lehet egy kicsit nekünk is jobb lenne ... A szart amiben vagyunk, mi szavaztuk meg. Vagy nem?
atkolantos 1 month ago
Milyen igaza van: Koldus ország... Majd ezt a tervet is megveszik a zsidók, beteszik egy fiókba és mi marhák meg vesszük a 450 Ft-os benzint...
dieselfeco 2 months ago
@dieselfeco
Sajnos ez elég valószínűnek tűnik :(
108guti 1 month ago
túl szép hogy igaz legyen
Fercsy38 2 months ago
miért kell mindenre ráfogni h kamu, ami egy kicsit is eltér a megszokottól és talán segíthetne az embereken, az országunkon?
Epejkeeeh 2 months ago
Létre kellene hoznia egy alapítványt és akkor az adónk 1%-t befizethetnénk. Amikor az embereket adakozni kérik, nagyon sok pénz szokott összegyűlni. Meg lehetne próbálni.Talán elindulhatna valamiféle mozgalom.
suleildiko 2 months ago
és azóta történt valami is???
szekelynagy 2 months ago
kamu.
porterhun 2 months ago
kicsit kevesebb raccsolással SOKKAL Jobb lenne.
adjam a hangom hozzá ???
hadd sehgitsek !!
HatlabuFarkas 2 months ago