Ha van olyan retardált, aki a srác kiejtését fikázza, annak üzenem, hogy ez jamaicai akcentus, vagyis direkt énekel így és szerintem rohadt jól csinálja.
A klipre meg aki azt mondja, hogy gagyi, az meg gondolja végig, hogy poén az egész, ahogy az a srác idiótán táncol (kamionsofőrös figura meg ilyenek :D ), lehet, hogy nincsenek benne bérelt helikopterek, Lambo-k meg kitömött csöcsös KORVÁK, de nekem így is tetszik, mert vicces és a kis költségvetéshez képest ötletes. :)
nagyon jó ez a szám, meg a klipp is, a helyszínek ahol forgatták jól el vannak találva. nem szűnt meg a brains, olvassátok el a honlapjukon, csak új lemezt csinálnak, nyártól pedig megint fognak koncertezni!
én nem hallottam ilyet, pedig még együtt népszerűsítettük a balatonsoundot, vagy melyik fesztivál van almádin..jó kis úttörős piros nyakkendőt kaptam én és 3 haverom:)
az a szám melyik volt amit akkor játszott a Brains?
a klipp nagyon nem tetszik ! az ahogy a nyálfigura táncol az vicces !!! voltam koncerten és ilyen langyos táncot nem ejtetettek az ott lévők !!!!! tomboltunk és a fellegekben jártunk a felejthetetlen ritmusokra meg dallamokra !!! brains sok sikert a továbbiakban,de a bábfigurát a klippből ejtsétek !!! :) :) :)
leírva nem helyes a "wining", mint ahogy az "inna", a "pon" vagy a "gonna" sem. :) továbbá tisztában vannak a fiúk a whining és a winning szavak közötti különbséggel de azért köszi!
amúgy neked hallod rohadt sok időd lehet h fél éve itt próbálod osztani az észt:D kirúgtak az angoltanári állásodból és most itt vágsz vissza? hát miért hallgatod ha nem tetszik?:))) szááni. tudod csak arra fordít az ember ennyi energiát ami fontos neki;)
@BenedictHUN természetesen. :) az egy előző veszekedésnek szólt, régi comment, columbo nincs patois nyelv és a védjegyévé vált kiejtés nélkül, szerintem nem egymás ellen beszélünk...:)
ha úgy ejted ki wájning akkor úgy írd le whining mert azt úgy írják.ha wining-et írsz az 1. mást is jelent 2. nem wájnin-nak ejtik...madár...rasta..pf
Mondtam, hogy önmagában rendben van a dal, mint ahogyan a kínai Omega óra-utánzat is járhat pontosan, de arról meg igazán nem én tehetek, nincs barátnőd és ettől frusztráltan érzed magadat, amit itt élsz ki (ld. a korábbi comentjeidet is) ;-)
én meg mondtam hogy a véleményed valótlant állít ergo szar. a barátnős szöveg pedig már annyira gyenge hogy ennél frappánsabban lereagálni is képtelen vagyok. -1
te fasz minek pofázol angolul 1) ha angolul nem is tudsz normálisan 2) ha ez egy kibebaszott magyar szám? ne tedd már a szépet légyszi. amugy meg ha nem tetszik akkor minek hallgatod?
So if you wanna do it like that than okay :D noobish lil sh!t.you think im an idiot cuz i didnt wrote back in english? than thats it and btw.... you think you are betta than us just cuz u tried to speak in english haha? huh so pls stfu
"didnt wrote?" "than thats it and btw.... you think you are betta than us just cuz u tried to speak in english haha?" minek beszélsz oan nyelven ami nem megy?:O
jaja krisznyo asziszem itt valakinek kell egy alapos tarkónfosás. várj beszélek neked egy kicsit angolul, hátha érted. you betta shut teh fuck up before i fuck up your face you retard inna di brain educated fasszopó. [ha ügyes vagy megtalálod a szóviccet, mer fasza]
kérlek magyarázd már meg hogy mér is vagy te olyan átlagon felüli nagyokos! csak nemvágom igazából hogy miért lenne nekem a helyem az elmegyógyban. de nembaj, mer ha tevagy itt a lokális basszájba akkor nyertél érted. na szép napot! nehogy meghalj véletlenül! kár lenne
whining...whining whining, you have to move your waistline what mi say whining, if you do it mi say drive mi crazy rudegal inna dance stay pon the top and keepin it bounce Ay badman now listen up Brains move dehpon di top all youthman and oldman remember mi ready fi chop Ay badman now listen up Brains move dehpon di top all youthman and oldman remember mi ready fi chop
whining, you have to move your waistline what mi say whining, if you do it mi say drive mi crazy rudegal inna dance stay pon the top and keepin it bounce funnyman ah come mi ah ready fi dat when agressor come mi ah ready fi dat sodomon come mi ah ready fi dat babylon ah come mi ah ready fi dat policeman ah come mi ah ready fi dat fool-fool man ah come mi ah ready fi dat when funnyman ah come mi ah ready fi dat when babylon ah come mi ah ready fi dat READY FI ALLA DEM!
A srác kva jól táncol, csak a koreográfus nem tudott kb semmit erről a zenéről, stílusról... am meg h olyannyira nagy az arcotok akkor tácoljatok jobban és tegyétek fel Tubera
Ez poén ha táncos szemmel figyelem akkor a src igenis jól tud táncolni csak szterintem dirket ilyet találtak ki rá!!! És látszik hogy a srác tud táncolni csak direktből kérték meg hogy viccces legyen Hm laikusok...
Sztem is teljesen jól tolják nem elfogultság csak sztem visszes... Én szíves örömest keringőzök mindenkivel főleg brainsre:D:D:D(Imádok táncolni)...:):)
áhh nekem egyedü ez a fárszi-szar nem jön anynira bééé, lehetne sima angol vagy akár magyar ének rész is egy-egy számban.. magyar DNB-dal ugysincs(legalábbis én nem ismerek olyat amiben magyarul nyomják..kivéve a terézanyát..XD)
magyar vokállal ellátott dnb-t 3 perc alatt összedobok neked. pölö stok sötöbö is belefogott abba h. magyar szöveg legyen a tört ütem alatt. sztem jószar :D de van p.borinak is felturbózott változata és a régi magyar slágereknek is. nem csak a terézanya van itt.... és ez breakbeat
This comment has received too many negative votesshow
azé a 3 percet megnézném,de 20 perc alatt meg lehet csinálni tényleg egy számot.. és én is inkább angol szövegeket irok a sajátaimhoz..:P jah és egyébként ök hivják magukat DNB bandának..:)
most ebben mit irtam olyat,h minuszokat kapok?? annyit mondtam,h ez a kevert angol (közben megtudtam,h nem fárszi,hanem pátua) nekem annyira nem teccik,mert lehetnének zenekari DNB bandaként sokkal egyedibbek is,minth az átlag ganja nyelvet nyomja colomboy minden számban.. ettöl függetlenül pl épp a héten voltam koncerten pécsen a szenesben,és gecijó volt! az első kommentből az jött le h nem szeretem öket,v mi??
11 people have no BRAINS!
drottya1989 3 months ago 3
Boszott jó zene! :)
Ha van olyan retardált, aki a srác kiejtését fikázza, annak üzenem, hogy ez jamaicai akcentus, vagyis direkt énekel így és szerintem rohadt jól csinálja.
A klipre meg aki azt mondja, hogy gagyi, az meg gondolja végig, hogy poén az egész, ahogy az a srác idiótán táncol (kamionsofőrös figura meg ilyenek :D ), lehet, hogy nincsenek benne bérelt helikopterek, Lambo-k meg kitömött csöcsös KORVÁK, de nekem így is tetszik, mert vicces és a kis költségvetéshez képest ötletes. :)
Bubuman91 3 months ago 4
what kind of music is that?
Pr0d1gy307 4 months ago
@Pr0d1gy307 hungarian drum&bass with a jamaican singer :)
froggy8o7 4 months ago
@Pr0d1gy307 Drum & BRAINS!!!
MrNalen 3 months ago 3
De ez magyar eggyütes nem?
daviOrrange 5 months ago
hajrá:)))
beaujlaki 5 months ago
igazi pesti zene:))) hajrá!
beaujlaki 5 months ago
tegnap nagyott ütött.. :P vissszaaaaaa miskolcraaaaaaaaaaaaaaa
kicsieff 5 months ago
csak az a baj h mostmár másik zenekarban játszik, ha valakit esetleg érdekel a "Tudósok"-ban
BDom24 6 months ago
halljátok a dobos, Jeli Gergely a mi iskolánkban infótanár...nálunk csak Gergő bá' :DD
BDom24 6 months ago
ez melyik lemezükön van rajta??!?!?!?!?!?!
zigbor 6 months ago
@zigbor - top shotta
helmut666666 6 months ago
@helmut666666 A Humanual lemezen van...
Youtuboy55 6 months ago 3
@Youtuboy55 - upsz... bocs :) igaz
helmut666666 5 months ago
Comment removed
Gohanssj2ful 5 months ago
@zigbor -a Humanual-on:D
Greg0306 6 months ago
valszeg jól be voltam baszva, mikor ezt "lájkoltam".. így józanon má' nem jön be.
thourx 9 months ago
megált az irás gyerekek
humusz91 10 months ago
a zene óriási de a klip az mini
msbimbj 1 year ago 4
A szomszedaim uj kedvenc zeneje. Annyira megtetszett nekik, hogy kihivtak a rendoroket is, hogy megmutassak nekik!
nantocsem 1 year ago 146
adja az ívet: ))))
TheKornih 1 year ago
Breakbeat is massive!
TheBassKey88 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
ez egy fos
anticsotany86 1 year ago
@anticsotany86 okkés:D köszi a nívós véleményed:D
gyesi1 1 year ago
tegnap volt koncijuk emberek:D
ceaderap 1 year ago
@ceaderap
és mennyire jó volt :D
blckrainbow 1 year ago
hát tegnap eléggé odab*szott szegeden a JATE-ban...aztabaztacipőpaszta! :)
kardosad 1 year ago
@kardosad bakker én meg kihagytam...mert pont szünet előtt volt:S pedig anno mekkorát tánciztam rá Pannónián:D..na majd jönnek még...
eszsu 1 year ago
Geccccc, táncoló hörcsög!!!
ferkomes 1 year ago 4
@ferkomes lol
taker00 1 year ago
megszünt? tegnap voltam koncerten:D
chiterose 1 year ago
A kiejtése nagyon is jó, ugyanis ez patois! Az énekbetét általában ragga és innen jön a patois nyelv. Nem londoni szleng meg ilyenek
jano873 1 year ago
azert ugy ejti, mert ez londoni slang.....
most tenyleg volt vki olyan,h hulye,h azt higyje,h hibasan beszel Columbo
Usoplex222 1 year ago
@Usoplex222
londoni szleng,ez mekkora :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
waterdrag89 1 year ago
@Usoplex222
Ha london Jamaicában van akkor lehet londoni szleng, amúgy meg ez a Jamaicai angol
yamongo 1 year ago
Nem szüntek meg, epp ma zeneltek a Pecsi eukultvaros kereteben a Szekesegyhaz elött, es uj cd van kilatasban :)
bluesky6501 1 year ago
100 % h nem szűnt meg. ma volt koncertjük :)
kuschel11 1 year ago
Volt fénypontja Volt.
sheepn66 1 year ago
ze be boux de set quinkyug da flieghright
dclaymoore 1 year ago
nagyon jót táncoltam a koncerteteken a Volton!!! köszönöm szépen, így tovább!!!!!
Sunderlany 1 year ago 2
jaa hegyalján én is :D kurvanagy volt, ez volt a legjobb egész héten xd
transzilanya 1 year ago
@transzilanya egyetértek :) legkirályabb buli volt :) ott táncoltam én is :)
bcrics 1 year ago
a szin-en augusztusban fellépnek.
amíg adnak ki zenéket, meg koncerteznek addig kit érdekel hogy megszűntek :))
neuigkeiten 1 year ago
kurva jó a neved, helmut666666! :D
főleg, ha a jarmusch-filmből van.. :)
meg a BRAINS is kurvajóó
krampampulcsi 1 year ago
naná hogy nem szűnt meg ott lesznek a SZIN-en!
szugi01 1 year ago
basszameg az a 4 tag, aki unlikeolta
Usoplex222 1 year ago 2
nagyon jó ez a szám, meg a klipp is, a helyszínek ahol forgatták jól el vannak találva. nem szűnt meg a brains, olvassátok el a honlapjukon, csak új lemezt csinálnak, nyártól pedig megint fognak koncertezni!
fakkit7 1 year ago
nem szűnik meg emberek, csak most új albumokat gyártanak. nyár elején lesznek új brains koncertek:)
bigdav91 1 year ago
Én sehonnan ez a srác mondta és mivel csak most ismertem meg őket sok mindent elhiszek.
TheGenius75 1 year ago
Elnézést, honnan veszitek, hogy a BRAINS megszünt???
helmut666666 1 year ago 15
@helmut666666 sohonnan szerintem mert lesz lesz veszprémben koncertjük:P
gyesi1 1 year ago
@helmut666666
Főleg, úgy hogy tegnap voltak Dürer kertbe:D Szilveszterezni. Jó volt:D
Polarisext 1 year ago 2
@Polarisext ezt adom:D:D:D:D
643218 1 year ago
@helmut666666
én nem hallottam ilyet, pedig még együtt népszerűsítettük a balatonsoundot, vagy melyik fesztivál van almádin..jó kis úttörős piros nyakkendőt kaptam én és 3 haverom:)
az a szám melyik volt amit akkor játszott a Brains?
előre is köszi a választ
beaujlaki 5 months ago
@beaujlaki - Put up your hand
helmut666666 5 months ago
@GnRSlashVR
Nah f@sza csak én lehetek ilyen szerencsétlen...
De a számaik legalább fennmaradnak!
TheGenius75 1 year ago
Most találtam rájuk de egy szám után megtetszett a zenéjük =D
Minden olyan műfajt egybe ötvöztek amiket szeretek :]
TheGenius75 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
@TheGenius75
Pont jókor....éppen megszűnt a Brains. :-S
GnRSlashVR 1 year ago
@GnRSlashVR
miböl gondolod, hogy megszünt???
helmut666666 1 year ago
@GnRSlashVR
nem szűntmeg. csekkold dűrer progiját, idén is fellépnek. nemtudok várni:D meghallom ezt a számot és partytakarok:D
snecikee 1 year ago
@GnRSlashVR Szerintem nem szünt meg. Olvass utána.
Alzs1987 1 year ago
@GnRSlashVR veledmivan?? tegnap láttam őket élőbe hegyalján...
geciyoo volt :P
vilee453 1 year ago
@GnRSlashVR
Még jó h Volton 3 hete voltak:D
dnbforalife 1 year ago
mennyire laza a gyerek:))
Gerg19 2 years ago
2:35 Istenii:D
Lacka9609 2 years ago
nyagyonszereteeem(L)(L)(L)
Marmalady100 2 years ago
a klipp nagyon nem tetszik ! az ahogy a nyálfigura táncol az vicces !!! voltam koncerten és ilyen langyos táncot nem ejtetettek az ott lévők !!!!! tomboltunk és a fellegekben jártunk a felejthetetlen ritmusokra meg dallamokra !!! brains sok sikert a továbbiakban,de a bábfigurát a klippből ejtsétek !!! :) :) :)
happyrasztakocig 2 years ago
KEdves Jézuska! Őket a fa a lá plíííízzzz:)
ultraibi 2 years ago 3
szerintem nagyon jó lett a klip, és a zene is jó!
tomcarter21 2 years ago
1:53 a legnagyobb :D
waterdrag89 2 years ago 2
:) télleg jó
mokus85 2 years ago
szegény klip nem sikerült túl jól, de a helyek királyak. legjobbaka városban... deák, jászai, vár, alagút teteje stb
wolcekris 2 years ago
Isteni zene...
Algazohal 2 years ago 3
ÁÁÁ de jó erre lovardába tombolni!!!:D:D
burzanto 2 years ago
kedves Krisznyo,
leírva nem helyes a "wining", mint ahogy az "inna", a "pon" vagy a "gonna" sem. :) továbbá tisztában vannak a fiúk a whining és a winning szavak közötti különbséggel de azért köszi!
youthterrorist 2 years ago
amúgy neked hallod rohadt sok időd lehet h fél éve itt próbálod osztani az észt:D kirúgtak az angoltanári állásodból és most itt vágsz vissza? hát miért hallgatod ha nem tetszik?:))) szááni. tudod csak arra fordít az ember ennyi energiát ami fontos neki;)
wannamakecomment 2 years ago
imááááááádoooooom <3 kit érdekel hogy ejti ki??:D pff. ez a zenéről szól nem nyelvészeti kiselőadás. columbo félisten. :P
wannamakecomment 2 years ago 24
@wannamakecomment "nyelvészeti kiselőadás" XD
transzilanya 1 year ago
@wannamakecomment Ne haragudj már a kiejtés ez esetben stílusjegy...
BenedictHUN 1 year ago
@BenedictHUN természetesen. :) az egy előző veszekedésnek szólt, régi comment, columbo nincs patois nyelv és a védjegyévé vált kiejtés nélkül, szerintem nem egymás ellen beszélünk...:)
wannamakecomment 1 year ago
@wannamakecomment megerősítésnek szántam :)
BenedictHUN 1 year ago
@BenedictHUN :) akkor teljes a harmónia. (Y)
wannamakecomment 1 year ago
ha úgy ejted ki wájning akkor úgy írd le whining mert azt úgy írják.ha wining-et írsz az 1. mást is jelent 2. nem wájnin-nak ejtik...madár...rasta..pf
Krisznyo 2 years ago
ich komme aus deutschland und war letzte woche in Budapest ...war sehr geil da
dort habe ich auch brains das erste mal gehört
piesie2 2 years ago 3
Comment removed
Dorinho3 2 years ago
Jujj ez nagyon jóóó :D:D
nlilluci 2 years ago
wááájnééng:P:D vki nemtudnak szovegkonyvet mellekelni?
Usoplex222 2 years ago
blogs(pont)myspace(pont)com(per)mccolumbo :)
amiotrophicdisease 2 years ago
uhhhh Ok then
Darkflyer71 2 years ago
pffff
üvölt a northertől az everything c. számuk és ment a videó amíg írtam
hááááát elég beteg volt XD
Fredkrueger82 2 years ago
This has been flagged as spam show
Jó a dal, de miért kell még egy Asian Dub Foundation klón? :)
KOPONYANYI76 2 years ago
se az adf klónt, se a mégegyet nem értem... olyan sok zenekar csinál hasonló zenét?
helmut666666 2 years ago
ez egy jó oltás lenne, ha nem lenne szar. KOPONYANYI76 -1
JanikaVagya 2 years ago
Mondtam, hogy önmagában rendben van a dal, mint ahogyan a kínai Omega óra-utánzat is járhat pontosan, de arról meg igazán nem én tehetek, nincs barátnőd és ettől frusztráltan érzed magadat, amit itt élsz ki (ld. a korábbi comentjeidet is) ;-)
KOPONYANYI76 2 years ago
én meg mondtam hogy a véleményed valótlant állít ergo szar. a barátnős szöveg pedig már annyira gyenge hogy ennél frappánsabban lereagálni is képtelen vagyok. -1
JanikaVagya 2 years ago
nagyon jó a zene!!:D:D
vickisweet18 2 years ago
columbooo (L) imádom őket is meg az Irie maffiát... isteniek VOLTatok. :)
cucokka 2 years ago
Recently discovered this band, nice!
michaelkulik1 2 years ago 10
és mi ez a "betta" lófasz?most nézem csak.te hungaro jamaicai,talán még a hajad is raszta...madár vagy.
Krisznyo 2 years ago
MIbajod neked a rasztákkal?-.-
Am a szám istenkirály. amióta meghallottam az együttest, csak Őket és Irie maffiát hallgatok;]
Kaposvárra nem készültök jönni?^-^
ielaga 2 years ago
király zene:D meg szeretem, h bp-n forgatták:D
MegaGrapefruit 2 years ago 2
menj már el a kurva anyádba, ha nem tetszik menj és hallgass néger zenét akkor. szerintem kurva jó
buffalosoldier091 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
sucky dancer this guy is...and an other thing...i never understood whites who do ragga....its just not for you man,why dont you understand?
Krisznyo 2 years ago
te fasz minek pofázol angolul 1) ha angolul nem is tudsz normálisan 2) ha ez egy kibebaszott magyar szám? ne tedd már a szépet légyszi. amugy meg ha nem tetszik akkor minek hallgatod?
ennyit rólad...
NymphadoraNarcoticum 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
you couldnt even reply in english,so who cant speak it?pathetic little prick,suck my balls right out.lolll :)
Krisznyo 2 years ago
So if you wanna do it like that than okay :D noobish lil sh!t.you think im an idiot cuz i didnt wrote back in english? than thats it and btw.... you think you are betta than us just cuz u tried to speak in english haha? huh so pls stfu
na mind1 :p irogass ha szeretnél
NymphadoraNarcoticum 2 years ago
"didnt wrote?" "than thats it and btw.... you think you are betta than us just cuz u tried to speak in english haha?" minek beszélsz oan nyelven ami nem megy?:O
hgerry21 2 years ago 2
jaja krisznyo asziszem itt valakinek kell egy alapos tarkónfosás. várj beszélek neked egy kicsit angolul, hátha érted. you betta shut teh fuck up before i fuck up your face you retard inna di brain educated fasszopó. [ha ügyes vagy megtalálod a szóviccet, mer fasza]
JanikaVagya 2 years ago
This has been flagged as spam show
ez nagyon rossz ...sajnállak,de őszintén.remélem rendbejössz,keresd fel a belgyógyászod pajti.
Krisznyo 2 years ago
kérlek magyarázd már meg hogy mér is vagy te olyan átlagon felüli nagyokos! csak nemvágom igazából hogy miért lenne nekem a helyem az elmegyógyban. de nembaj, mer ha tevagy itt a lokális basszájba akkor nyertél érted. na szép napot! nehogy meghalj véletlenül! kár lenne
JanikaVagya 2 years ago
persze,értelek,hógyne...neked is szép napot kishaver.szia.
Krisznyo 2 years ago
szegény Krisznyo gyerek, nem csak ezt nem érted te, amit leírtál, hanem elég sok mindent még úgy tűnik..
mielött megkérded mi az (persze angolul:)) segítek:
a legszomorúbb, hogy nem érted a poént.
Nekem röhögnöm kell és egyből jókedvem lesz amint elkezdődik a zene és bejön a srác nagy lazán.
És tudod, hiába tudod, hogy hogy van a "poén" angolul - ha magyarul sem érted, nem sokat segít.
witheo 2 years ago
hát sztem elég gázul mozog a csávo xD
Wanksta9428 2 years ago
elég white füled van akkor... :d
Eszterhungaro 2 years ago
Borozás...
deckforthesame 2 years ago
Hülyék vagytok,tök lazán nyomja a srác,nekem tetszik:) Úgy jó az egész,ahogy van. Nem tudom,miért nem lehet valamit élvezni kötözködés nélkül..
Esssz198502 2 years ago 4
whining, you have to move your waistline
what mi say whining, if you do it mi say
drive mi crazy rudegal inna dance
stay pon the top and keepin it bounce
gmatehun 2 years ago 4
gmatehun 2 years ago 3
gmatehun 2 years ago 2
fasza.... leginkább a vidi teccik
glktkspnc 2 years ago
valaki nyomjon már egy szöveget
faszhogymindennevvan 2 years ago 3
fleshes
Mongoose3333 2 years ago
poén, ahogy az ürge táncol:D
nemhainelenath 2 years ago 4
jajajaa szentem isss :DDD
zsolt93otvos 2 years ago 2
A csávó tényleg gagyin "táncol" de a szám állati ^^
Lacka9609 2 years ago
húú imádom ezt a rastaman hangot, szinte hihetettlen
FluffyOpossum 2 years ago 5
szerintem NAGYON KIRÁLY EZ A SZÁM!!A ZENE, AZ ÉNEK, A TÁNC: CSILLAGOS ÖTÖS!!
ha valaki -úgy mint pl.én- bele tudja magát élni a dalba, rájön, hogy a tánc nagyon passzol ehhez a zenéhez!!
laycsi01 2 years ago
nem énekli ezt valaki magyarul is??
annyira ismerős a dallam, tuti magyarul is van
encibaba007 2 years ago
a zene nem olyan rossz, de a tag aki ott táncol vagy mit csinál az elég gáz sztem :D
blity5 2 years ago 4
hát beállíthattak volna valaki olyat aki tud is ilyen zenére normálisan táncolni,valóban! ott a pont blity5! :-)
vodute 2 years ago
A srác kva jól táncol, csak a koreográfus nem tudott kb semmit erről a zenéről, stílusról... am meg h olyannyira nagy az arcotok akkor tácoljatok jobban és tegyétek fel Tubera
písz
csepimarc 2 years ago 5
Ez poén ha táncos szemmel figyelem akkor a src igenis jól tud táncolni csak szterintem dirket ilyet találtak ki rá!!! És látszik hogy a srác tud táncolni csak direktből kérték meg hogy viccces legyen Hm laikusok...
vasivett 2 years ago 3
teljesen jól táncolnak. vasivett te keringőznél erre velem? :P
morkakroka 2 years ago
Sztem is teljesen jól tolják nem elfogultság csak sztem visszes... Én szíves örömest keringőzök mindenkivel főleg brainsre:D:D:D(Imádok táncolni)...:):)
vasivett 2 years ago
"legyen Hm laikusok"
elhiszed hogy ahhoz amihez én értek abban te vagy a laikus?
akkor én is hümmögjek?:)
Fredkrueger82 2 years ago
Én kérlek rá... (:
vasivett 2 years ago
hümm hümm
XD
Fredkrueger82 2 years ago
Én még mindíg nem tudom, hogy ezt a klppet komolyan gondolták-e.
Amúgy szenesben annyira heringesre sikerült venni a figurát, hogy végig fél lábon ugráltam...
Az egész botkert megtelt volna a néppel nem csak az a lyuk...
brickfabrik 2 years ago
nem whininget mond? izé...
643218 2 years ago
"nem whininget mond? izé... "
asszonyga h VÁÁÁJLING....:P
yó a zene:D
Fredkrueger82 2 years ago 6
:D vájling :D te hülye
glktkspnc 2 years ago 3
vájling xD
TheVeronRed 2 years ago
ez olyan komment amire adnék egy felfele mutatú ujjast, de az "xD" miatt mégsem teszem.
amiotrophicdisease 2 years ago
pátua??? hehehe patois soundbwoy!
mizzdaskillz 2 years ago
This has been flagged as spam show
áhh nekem egyedü ez a fárszi-szar nem jön anynira bééé, lehetne sima angol vagy akár magyar ének rész is egy-egy számban.. magyar DNB-dal ugysincs(legalábbis én nem ismerek olyat amiben magyarul nyomják..kivéve a terézanyát..XD)
vodute 3 years ago
This has been flagged as spam show
magyar vokállal ellátott dnb-t 3 perc alatt összedobok neked. pölö stok sötöbö is belefogott abba h. magyar szöveg legyen a tört ütem alatt. sztem jószar :D de van p.borinak is felturbózott változata és a régi magyar slágereknek is. nem csak a terézanya van itt.... és ez breakbeat
dnbkatey 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
azé a 3 percet megnézném,de 20 perc alatt meg lehet csinálni tényleg egy számot.. és én is inkább angol szövegeket irok a sajátaimhoz..:P jah és egyébként ök hivják magukat DNB bandának..:)
vodute 3 years ago
most ebben mit irtam olyat,h minuszokat kapok?? annyit mondtam,h ez a kevert angol (közben megtudtam,h nem fárszi,hanem pátua) nekem annyira nem teccik,mert lehetnének zenekari DNB bandaként sokkal egyedibbek is,minth az átlag ganja nyelvet nyomja colomboy minden számban.. ettöl függetlenül pl épp a héten voltam koncerten pécsen a szenesben,és gecijó volt! az első kommentből az jött le h nem szeretem öket,v mi??
vodute 3 years ago
hatalmaaas
dash1n 3 years ago 3
valahogy mindig muszáj mozognom, ha ez megy :)
goebilfs 3 years ago 3
hát megnéztem néhány brains számot nem nagyon jött be...:O bár azok közül ez a legjobb szám... a klipp se rossz...
archeringnow 3 years ago
Sena -ra gondoltam igen kösszi h segítettetek :D :D :D
walkman619 3 years ago
<3BRAINS<3
CherryRita 3 years ago
walkman619 Sena-ra gondolsz?
bnikoka 3 years ago
a Brains nem az a rasztacsaj aki az irie maffiával nyomja egy csomó számba???
walkman619 3 years ago
Őt Sena-nak hívják :)
wordupp 3 years ago 5
hands in the air-ben valóban van brains... de azért nehéz összekeverni Sena-val :P
gelfelnott 3 years ago
ne fárassz :D Columbo szerepel mind az Irie Maffiában, mind a Brainsben mint énekes, ennyi...
wordupp 3 years ago
azt nemtudja valaki hogy dalszövegeket honnan lehetne szerezni? néhány részlet nem tiszta :)
fancs 3 years ago
még sosem láttam őket élőben, egyszer megnézném a barlangban.
Lordelrond7 3 years ago
szeretem X)STILUS
88unikum 3 years ago
Kib. nagy ez a szám..fúhh hát.... Áh hát nagyon jó:) Igen,és a klipp is zseniális.. Mégjobban feldobja az egészet,jól megcsinálták.
Esssz198502 3 years ago 2
tökéletes a klipp. meg hát a zenéről ugye nem kell bezsélni már. =)
glorkamorka 3 years ago
summerbreak . ro
pitzipoanka 3 years ago
these guys did a nice show at summerbreak romania 2007
pitzipoanka 3 years ago 4
Az EFOTT egyik (ha nem a leges) legjobb koncertje volt, köszönöm a srácoknak, fenomenálisak!
ZP-ben találkozunk! :)
cscsabee 3 years ago 2
tegnap a Volt fesztiválon alkottatok,nagyo nnagy partyt csináltatok,így tovább,písz
Therecanonlybeone09 3 years ago 2
Remélem eljutok 24én gödörbe !!
imádom a brainst
pizzamiksz 3 years ago 4
Mindent visz!
szuda 3 years ago 3
jó lenne végre megint egy barlangos buli^^
xnorcox 3 years ago
Még eddig nem hallottam róluk, de ez a szám nagyon bejön. :)
enicicc 3 years ago
Nagyon jó lett az új videó! Grat!
Hol lehet brains dalszövegeket találni?
Üdv
chirurgist 3 years ago
legjobb:)
VonyoS 3 years ago