38 éves férfiként a majd 25 év után feldolgozott Bery Ari számok felkavarnak, eszembe juttatják a boldog tinédzseréveimet. Ez a feldolgozás nagyon jó lett. Remélem a mai tizenévesekre is rátalál!?
@ernokiss83 Egyem meg a szíved, az emo meg a groovhouse még sehol sem volt mikor Beri Ary és Gombóc nyomták ezt a zseniális muzsikát. Ez a tökéletes magyar dal. Nem volt jobb előtte és azóta sem írtak jobbat. Ez a feldolgozás óriási bár nem üti az eredetit(azt semmi nem üti)de nagyon tuti.
Heni a legjobb magyar énekesnő. Nem véletlen, hogy már 20 éve mindenkinek ő vokálozik. Azt nem értem miért nem volt már eddig is saját slágere. Bár vagy 10 éve volt már ilyen próbálkozás, csak akkor sajnos még nem volt MR2 Petőfi (volt de nem ilyen).
Nekem majdnem elállt a lélegzetem most, hogy ezt meghallgattam. Fantasztikus és fenomenális! Eddig is szerettem ezt a dalt Beryéktől, de bevallom, tőled még inkább.:))
(Tudom, "kicsit" le vagyok maradva, kicsit szoros pár hónap van mögöttem....de legalább most hallottam.:)) )
Van gitár is alatta, felette nem tom nem vagyok hangtechnikus, de hallom a magas hangokat, jó a fülem asszem:) Naggyon naggyon tetszik, szeretnék így énekelni, de nekem olyan mély hangom van:(
I heard this on my way to work this morning and really loved it. Took me a while to track it down. I have no idea what the words mean but the song is amazing.
Ez sokkal jobban tetszik, mint az amelyikben digitálisan belenyúlnak az énekhangba. A legszebb Magyar női énekhang nálam egyértelműen Heni:-)
Fantasztikus, hogy annyi év vokálozás után, mégis csak szólózásra adta a fejét, aminek persze személy szerint nagyon örülök! pfffúúú, de régen is volt az, amikor még Pierrot vokalistájaként megismerhettem a hangját... persze csak én öregszem :-) Várom az első koncertet!
@gpierrephoto Húúúú...hát az valóban régen volt:-) (Pierrot)
Köszönöm a dícséretet!:-) Én is szeretnék nagyon koncertezni, de ez nagy szervezést igényel és nem biztos,hogy idén összejön, mert nagyon előre kell gondolkodni:-)Viszont 2012 érzem jó lesz!
Basszus és akkor az ilyen zenéket nem nyomják máshol, csak a Petőfin... Érthetetlen!!! De a rágógumi, meg az egyébb nyomorék zenék azok kellenek... Egyszerűen hihetetlen...
Nagyon jó hangja van a csajnak GRATU igazi kincs :-) Refrénben főleg uh borsozik a hátam :-) Utálom az iylen zenét de hallottam mr2-tőn és áh nagyon nagy de csak a csaj miatt jó választás volt :-)
A zeneszerző Dés László. Egyébként a Szerelem első vérig, és a Szerelem második vérig című filmek zenéit is mind ő írta. Az összes dal nagyon jó. Zseniális dalszerző.
Ezzel biztos sokan nem fognak egyetérteni, de e között s az eredeti között kb. annyi a különbség, mintha egy "vaskos" verset egy 5 éves gyermek olvasna föl avagy teszem azt pl. Eperjes Károly, de attól még tetszik így is (s az 5 éves gyermekek közt is tisztelet a kivételnek), csak nem érzem azt, hogy egy picit is átérzi azt, amit énekel. Elnézést attól, aki nincs 1 véleményen velem, s ezzel most fölzaklattam. =) Pl. Ágnesnél nem érzem ezt a Szavak eltalálnak c. számnál.
Igen, nekem is tetszik ez a szám, tipikusan az az eset, hogy a mai feldolgozása jobb lett, mint az eredeti, régi, filmbeli verzió. Ugyanez a helyzet Ellie Goulding - Your Song c. dalával, ami szintén jobb, mint az eredeti Elton féle verzió. Meg volt még egy harmadik is mostanában, de az nem jut most az eszembe. :)
38 éves férfiként a majd 25 év után feldolgozott Bery Ari számok felkavarnak, eszembe juttatják a boldog tinédzseréveimet. Ez a feldolgozás nagyon jó lett. Remélem a mai tizenévesekre is rátalál!?
TheSzablaci 4 days ago
nagyon szeretem ezt a verziót, dögös, zúzós, energikus... <3 hajrá Heni ;-)))
Sibyllblues 4 weeks ago
ez pont olyan mint valami crystal vagy groovehouse szám, szörnyen idegesítő nyávogás ömlengés, nem való a Petőfire
ernokiss83 1 month ago
@ernokiss83 Egyem meg a szíved, az emo meg a groovhouse még sehol sem volt mikor Beri Ary és Gombóc nyomták ezt a zseniális muzsikát. Ez a tökéletes magyar dal. Nem volt jobb előtte és azóta sem írtak jobbat. Ez a feldolgozás óriási bár nem üti az eredetit(azt semmi nem üti)de nagyon tuti.
Akantisz73 2 weeks ago
A LEGJOBB MAI MAGYAR ZENE !!! (2012. 01. 12.)
heggabor01 1 month ago
Heni bakker,odavagyok azért,ahogy a hangokat formálják a hangképzőszerveid! Még! Akarok MÉG!
kaylamoy 1 month ago
Gratulálok Heni,most már ez a kedvencem mert jó dal és sokat hallgatom a petőfit,szóval nekem ez a nr.1!Hazai dalokból-buék!!!!
TheFozojanos 1 month ago
Ezt a számot együtt üvöltöm a rádióval naponta.
MrTur74 1 month ago
Heni a legjobb magyar énekesnő. Nem véletlen, hogy már 20 éve mindenkinek ő vokálozik. Azt nem értem miért nem volt már eddig is saját slágere. Bár vagy 10 éve volt már ilyen próbálkozás, csak akkor sajnos még nem volt MR2 Petőfi (volt de nem ilyen).
padavan76 2 months ago
Olyan igazi libabőr hatású zene. :)
arsinoe841 2 months ago
mestermű, grat :-)
mrPfromplanetE 2 months ago in playlist Favorite videos
@mrPfromplanetE Köszönjük a fiúk nevében is!!!
heniserovski 2 months ago
végre nem egy tinglitangi popcica!!!!!! és még a szövegnek is van értelme :P
pamacsgica 2 months ago 3
@pamacsgica :) popcica! lol
heniserovski 2 months ago
Beélveztem-mindíg is kedvencem,szerelmem volt a Szerelem első- és második vérig !!!!!!!
Bery Ary-Ágnes Vanilla -Titkaid is odabasz a Zikkszfákktoros verzsönben !!!
Dakobacsi 2 months ago
Ilyen jót már nagyon rég hallottam! :D ebben minden megvan!
888martus 3 months ago 2
Nagyon jól sikerült ez a szám :) Mindig várom, mikor adják le Petőfin. Csak így tovább! :)
durmolos 3 months ago 3
Ezt nagyon jól összeraktátok, szuper a hangod Heni! Gratula!!
patyitibi 3 months ago 2
@patyitibi Patyikám, köszi!:)
heniserovski 2 months ago
Olyan jó, hogy ebben az országban is vannak még olyanok, akik tudnak énekelni és jó számokat is választanak a repertoárjukba! ;)
tucsokbogar 3 months ago 2
@tucsokbogar A sajátok mellett lesz még feldolgozás..meglepi.
heniserovski 2 months ago
@heniserovski Helyes! Kihegyezett fülekkel várjuk!
tucsokbogar 2 months ago
Szégyellem hogy most hallok rólad először...
Nagyon nagyon sok közszereplő énekes elbújhatna a hangod mögött...
Olyan atmoszférája van ennek a számnak hogy egész télen érezni fogom...
Sok sikert és még sok több ilyen szép számot!:)
Esetleg vmi infot tudsz adni az acapelláról vagy azt nem szabad!?:)
MegaWooo 3 months ago
@MegaWooo Szia, nem értem a kérdést.. miféle acapella?
heniserovski 3 months ago
Ez tényleg jo ilyen zenéket kellen hallgatatni meg dijazni !
XDcsoki 3 months ago
lehet kétszer megy el.ne törödj a károgókkal.több millioan imádunknk.pussz
referko1 3 months ago
a károgokra ne figyelj.majd ha szebben és jobban éneklik akkor adj a véleményükre.több millioan imádunk ezzel törödj.pussz
referko1 3 months ago
Szerintem a refrént kivéve csapnivaló... de a refrének tényleg a helyükön vannak és jól szólnak...
embergyermek 3 months ago
Szia Heni!
Nekem majdnem elállt a lélegzetem most, hogy ezt meghallgattam. Fantasztikus és fenomenális! Eddig is szerettem ezt a dalt Beryéktől, de bevallom, tőled még inkább.:))
(Tudom, "kicsit" le vagyok maradva, kicsit szoros pár hónap van mögöttem....de legalább most hallottam.:)) )
Voyager761002 3 months ago
@Voyager761002 Köszönöm!!!:)))
heniserovski 3 months ago
kösz mr2
MrToncsi70 4 months ago
Nem tudom megunni !!!
ozdika 4 months ago 2
Mindig felhangosítom a rádiót, ha ez a szám szól! Köszi Heni!:)
barcsa1 4 months ago 2
Nagyon tuti ez a szám, bárcsak ilyen hangom lenne:)
Főleg a végén nagyon jó a high notes:)))
SilenMadSabine 4 months ago
@SilenMadSabine
Neked feltűnt, hogy nem gitár? :-) Thanx
heniserovski 4 months ago
@heniserovski
Van gitár is alatta, felette nem tom nem vagyok hangtechnikus, de hallom a magas hangokat, jó a fülem asszem:) Naggyon naggyon tetszik, szeretnék így énekelni, de nekem olyan mély hangom van:(
SilenMadSabine 4 months ago
Nagyon el lett találva,nagyon tetszik!Csak így tovább!
Aprokar1978 4 months ago 2
Szerintem jobb mint az eredeti! Nagyon tetszik és nem tudom megunni :)
Milten11 4 months ago 2
@heniserovski
nagyon tetszik ez a számod, még így 100. hallgatásra is :)
anyával együtt szoktuk énekelni, ha halljuk, bárhol vagyunk
továbbra is ilyen sikereket kívánok! :))
hofoka 4 months ago
@hofoka
Nagyon szépen köszönöm, örülök,hogy szerettek énekelni! :-) Üdvözlöm anyukádat! :-)
heniserovski 4 months ago
angry birds
Ziggchiller 4 months ago
Berencsi Attila műveit nem lehet átdolgozni, mert hitetlenné válnak!
LACKO101 4 months ago
Én is a petőfin hallottam először ezt a számot, most hallgatom zsinórban 10-edjére :)
bandi1987 4 months ago
I heard this on my way to work this morning and really loved it. Took me a while to track it down. I have no idea what the words mean but the song is amazing.
stoolpigeon 4 months ago 2
Comment removed
hecate94 4 months ago
Honnan tudom letölteni? Youtube downloader nemtud vele mit kezdeni, de nekem kell!! Légyszi valaki segítsen! Köszi! :)
hecate94 4 months ago
Khm, hát elnézést a kifejezésért, de kurva jó! :)
AddisAbeba77 4 months ago 2
Hú de fasza
altersrac 4 months ago in playlist Liked
Sokáig ellenálltam ennek a számnak, mert egyfolytában nyomatja az mr2, és eldöntöttem, hogy én azért se fogom kedvelni. De aztán csak meggyőzött:)
macsekok 4 months ago
Ez egyszerűen......ISTENI!
mantonia1992 4 months ago
Bocs..."feeling" .... :-)
Solothurn69 4 months ago
Alapmű tökéletes feldolgozása! A hangszerelés korszerű, de a korabeli "feeliong" megmaradt!!!! Gratula! :-)
Solothurn69 4 months ago
A zenei világ is jó!Jók a dalok-mr 2!
TheFozojanos 4 months ago
Ez sokkal jobban tetszik, mint az amelyikben digitálisan belenyúlnak az énekhangba. A legszebb Magyar női énekhang nálam egyértelműen Heni:-)
Fantasztikus, hogy annyi év vokálozás után, mégis csak szólózásra adta a fejét, aminek persze személy szerint nagyon örülök! pfffúúú, de régen is volt az, amikor még Pierrot vokalistájaként megismerhettem a hangját... persze csak én öregszem :-) Várom az első koncertet!
gpierrephoto 4 months ago
@gpierrephoto Húúúú...hát az valóban régen volt:-) (Pierrot)
Köszönöm a dícséretet!:-) Én is szeretnék nagyon koncertezni, de ez nagy szervezést igényel és nem biztos,hogy idén összejön, mert nagyon előre kell gondolkodni:-)Viszont 2012 érzem jó lesz!
Üdv
heniserovski 4 months ago 3
@gpierrephoto JAJ-JAJ-JAJ, ez nagyon tetszik, .................megint közel 20 év után is. GRATULA.
CrashHUN187 4 months ago
Én már szerelmes vok a hangodba.
referko1 4 months ago
Köszönöm szépen a kommenteket:-) Hamarosan klippet is forgatunk a számhoz..és készülnek újabbak.Üdv mindenkinek!Heni
heniserovski 4 months ago
Szép,de azért remélem erről a Tótgabis-pinkes külsőről nem keverjük össze ...
TheFozojanos 5 months ago
@TheFozojanos
Akik ismernek azok tudják, hogy igen gyakran változtatom a frizurámat:-) Ígérem lesznek más jellegű új fotók!
heniserovski 4 months ago
Basszus és akkor az ilyen zenéket nem nyomják máshol, csak a Petőfin... Érthetetlen!!! De a rágógumi, meg az egyébb nyomorék zenék azok kellenek... Egyszerűen hihetetlen...
tothmaxy 5 months ago 14
Ezért hallgatunk Petőfit :)
pantiii 1 month ago 2
fehérvárra mikor jössz?
referko1 5 months ago
@referko1
Amint összerakunk egy koncertnyi anyagot.. Miért van érdeklődés?:-)
heniserovski 4 months ago
add ki a hangod
referko1 5 months ago
és szerintem a csajban van is annyi kakao majd élöben megnézzük
referko1 5 months ago
tolni neki vagy mi
referko1 5 months ago
kicsit több szenvedéllyel kéne szerintem
referko1 5 months ago
Kb. 50-edjére hallgatom meg :D
Nagyon jól sikerült!
picipetra 5 months ago
Hallottam az Mr2-őn és azonnal megtetszett. Baromi jó zene és hang.
Köszönjük Mr2 a zseniális zenéket! :)
MerkinMarlow 5 months ago 19
Nagyon jó hangja van a csajnak GRATU igazi kincs :-) Refrénben főleg uh borsozik a hátam :-) Utálom az iylen zenét de hallottam mr2-tőn és áh nagyon nagy de csak a csaj miatt jó választás volt :-)
dodi1207 5 months ago
Comment removed
dodi1207 5 months ago
A zeneszerző Dés László. Egyébként a Szerelem első vérig, és a Szerelem második vérig című filmek zenéit is mind ő írta. Az összes dal nagyon jó. Zseniális dalszerző.
emerikusz 5 months ago
Hmm. Jobb mint az eredeti.....gyönyörű hang.
miletiby 5 months ago in playlist Csak zenék 2
Hatalmas a hangod Heni!Köszi h. feltetted!
moniccat4 5 months ago 2
Ezzel biztos sokan nem fognak egyetérteni, de e között s az eredeti között kb. annyi a különbség, mintha egy "vaskos" verset egy 5 éves gyermek olvasna föl avagy teszem azt pl. Eperjes Károly, de attól még tetszik így is (s az 5 éves gyermekek közt is tisztelet a kivételnek), csak nem érzem azt, hogy egy picit is átérzi azt, amit énekel. Elnézést attól, aki nincs 1 véleményen velem, s ezzel most fölzaklattam. =) Pl. Ágnesnél nem érzem ezt a Szavak eltalálnak c. számnál.
szebbvagyokmintte01 5 months ago 2
@szebbvagyokmintte01
Hidd el nekem, hogy ha valaki akkor én átérzem..sajnálom ha neked nem jött le. .:-(
heniserovski 4 months ago
kibaszott nagy nóta
MultiFIVEPOINTS 5 months ago
Igen, nekem is tetszik ez a szám, tipikusan az az eset, hogy a mai feldolgozása jobb lett, mint az eredeti, régi, filmbeli verzió. Ugyanez a helyzet Ellie Goulding - Your Song c. dalával, ami szintén jobb, mint az eredeti Elton féle verzió. Meg volt még egy harmadik is mostanában, de az nem jut most az eszembe. :)
vagvolgyiattila 5 months ago 2
Köszönjük!!!
MrTransporter75 5 months ago
Heni!
Tök érdekes, ma beszéltem több év után Rafával (Vitoria) és ma hallottam először felőled e szám útján... :) Üdv. Pécsről
joxelaubuu 5 months ago
@joxelaubuu
Kérlek keress meg a czerovszky@gmail.com-on!!!
heniserovski 4 months ago
Imádom!!!!!!!
eperszellem 5 months ago
Nagyon szeretem :)
kicsinici 5 months ago
Az eredetit ronggyá hallgattam annó. Ez kórszerűbb! Tetszik! :)
stinjan74 5 months ago
Elég kevés női énekesért vagyok oda, de ennek a csajnak eszméletlen jó hangja van....
Izisz 5 months ago
Már nagyon vártuk páran :-D
InQBacsi 5 months ago
Jól felépített szám, megvan benne minden, van eleje, közepe, egy kiteljesedő vége, szép énekhanggal.
MrCsempesz 5 months ago in playlist Csak zenék 2
Ennél jobb dalszöveggel azt hiszem még nem találkoztam!
Csokiscsulok 5 months ago
@Csokiscsulok
azé ne essünk át a ló oldalán. kifejezetten jó ez a szám, jó a szöveg,jó a zene meg minden.
ww95 5 months ago
Végre!! Köszönöm szépen! :)
Csokiscsulok 5 months ago 2
endlich
pipa75 5 months ago
Köszönjük szépen!
Sutike21 5 months ago
Na, erről van szó!!!!
jozsatibor72 5 months ago
Szép. Kb. 2 óra eltéréssel tettük fel. Úgyhogy az enyémet inkább leszedtem. ;)
email6 5 months ago in playlist További videók ettől a felhasználótól: heniserovski