valóban zendülés tör ki, de nem Clayton vezetésével, hanem mindhármukat partra teszik a dzsungelben, így ismerkednek össze Tarzannal, aki többször megmenti őket; Jane-t egy őt elrabló majomtól is.
Nyilván a politikai korrektség jegyében teljesen kimarad, hogy Tarzan a Kalát megölő emberevő néger vademberekkel hadakozik, illetve a később Tarzan testi-lelki jó barátjává váló francia D'Arnot hadnagy személye.
Tantor pedig nem bohóc, hanem egy méltóságteljes, lassan megszelídült, öreg elefántbika.
Valódi gorilla egyedül Bolgani, aki félig gyermek korában rátámad Tarzanra, és akit utóbbi végül megöl - de majdnem maga is belepusztul, és ebben a harcban szerzi a később legendássá váló sebhelyet az arcán.
Fontos szál (lenne), hogy Tarzan származásilag maga is Clayton, Greystoke lordja, így a később Porter professzorékkal érkező Cecil Clayton a rokona - aki mellesleg egy Jane-nek udvarló, előkelő, ifjú angol úriember, nem pedig egy tagbaszakadt, ötvenes éveiben járó, brutális vadász. A hajón
Jó lehetne ez a mese, de teljesen felforgatták a regényhez képest.
Először is Tarzan szüleit (közvetve, illetve közvetlenül) éppenséggel a később a népévé váló majmok ölték meg, nem a leopárd (amelynek a neve egyébként sem Szabor, hanem Síta - Szabor a nőstény oroszlán).
Tarzan majom nevelőapja Tublat, nem pedig Kercsak (aki a majomcsapat királya) - Tarzan mindkettejüket saját kezűleg ölte meg, és lett ezáltal a király.
Ezek a majmok nem gorillák, hanem egy ismeretlen emberszabású majomfaj.
meghallgattam az angol verziót. csodálatosan fordították magyarra. hihetetlen jól tükrözi az eredeti dalszöveget. és Ákos hangja felemelô élmény ehhez a szöveghez.
@hyprettygirl Nekem alapból a film sem tetszett annyira. Nehéz lett volna túlszárnyalni az elsőt, talán egyszer már megnéztem, de nem emlékszem rá. Tarzan nálam a Disney első filmjével azonosul a fejemben, és ez így is lesz mindig :)
DON' T READ THIS CAUSE IT ACTUALLY WORKS. YOU WILL GET KISSED ON THE NEAREST POSSIBLE FRIDAY BY THE LOVE OF YOUR LIFE. TOMORROW WILL BE THE BEST DAY OF YOUR LIFE HOWEVER IF YOU DO NOT POST THIS COMMENT TO AT LEAST 3 VIDEOS YOU WILL DIE WITHIN 2 DAYS. NOW UV STARTED READING THIS SO DUNT STOP.THIS IS SCARY.PUT THIS ON AT LEAST 5 VIDEOS IN 143 MINUTES WHEN YOUR DONE PRESS F6 AND YOUR LOVERS NAME WILL APPEAR ON THE SCREEN IN BIG LETTERS.THIS IS SO SCARY CAUSE IT ACTUALLYWORK
@alalala28 Azt azért egész Magyarországon is bárki elismerheti, hogy Ákos tud valamit ;) Annyira szeretem ezt a mesét, de nem biztos, hogy akkor is ennyire vonzana, és kedvem lenne megnézni minden hónapban legalább egyszer, ha nem Ákos énekelné :) Van a hangjában valami megfoghatatlan...
Do you remember wanting to run through the plains of Africa with Simba? Swing through the jungle with Tarzan? Go to the enchanted castle with Belle? Go to the ball with Cinderella? Ride a magic carpet with Aladdin? Save China with Mulan?Shrink to toy size to play with Buzz and Woody? Turn into mer-people and go under the sea with Ariel?
If you do or want Disney to bring back movies like this re-post this comment maybe the Disney Corporation will see it and get their heads on straight
@643218 He's more like in his early 20ies in this verzion, but yeah, it's stupid, that a wildman would shave, but unfortunately the typical Tarzan image is that of a shaved man.
dejóó..most hallom elöszőr, de azt hiszem nem utoljára;D
iildee91 2 weeks ago
Comment removed
19EliEli19 3 weeks ago
itt pusztán csak az érzésröl énekel,ami betölt minden szerelmes szivet és,hogy ezt épp ákos énekli,az sem véletlen
mert ő olvas a sorok között
kopebalint 3 weeks ago 2
Szóval önálló rajzfilmnek jó ez a mese, de a Jóisten mentsen meg mindenkit attól, hogy az amerikai filmstúdiók írásműveket adaptáljanak mozivászonra.
SzZsoel1 1 month ago
valóban zendülés tör ki, de nem Clayton vezetésével, hanem mindhármukat partra teszik a dzsungelben, így ismerkednek össze Tarzannal, aki többször megmenti őket; Jane-t egy őt elrabló majomtól is.
Nyilván a politikai korrektség jegyében teljesen kimarad, hogy Tarzan a Kalát megölő emberevő néger vademberekkel hadakozik, illetve a később Tarzan testi-lelki jó barátjává váló francia D'Arnot hadnagy személye.
Tantor pedig nem bohóc, hanem egy méltóságteljes, lassan megszelídült, öreg elefántbika.
SzZsoel1 1 month ago
Valódi gorilla egyedül Bolgani, aki félig gyermek korában rátámad Tarzanra, és akit utóbbi végül megöl - de majdnem maga is belepusztul, és ebben a harcban szerzi a később legendássá váló sebhelyet az arcán.
Fontos szál (lenne), hogy Tarzan származásilag maga is Clayton, Greystoke lordja, így a később Porter professzorékkal érkező Cecil Clayton a rokona - aki mellesleg egy Jane-nek udvarló, előkelő, ifjú angol úriember, nem pedig egy tagbaszakadt, ötvenes éveiben járó, brutális vadász. A hajón
SzZsoel1 1 month ago
Jó lehetne ez a mese, de teljesen felforgatták a regényhez képest.
Először is Tarzan szüleit (közvetve, illetve közvetlenül) éppenséggel a később a népévé váló majmok ölték meg, nem a leopárd (amelynek a neve egyébként sem Szabor, hanem Síta - Szabor a nőstény oroszlán).
Tarzan majom nevelőapja Tublat, nem pedig Kercsak (aki a majomcsapat királya) - Tarzan mindkettejüket saját kezűleg ölte meg, és lett ezáltal a király.
Ezek a majmok nem gorillák, hanem egy ismeretlen emberszabású majomfaj.
SzZsoel1 1 month ago
TARZAN...YHEEE
Katnyacska93 1 month ago
örökzöld mese!:D
manocska97 1 month ago
*.*
MakiCsaj 1 month ago
olyan jó volt:))))
sophie98sweaty 1 month ago
ma lesz Tarzan az RTL-en :D tuti megint megnézem :D
LittleAvrilMusic 1 month ago 4
@LittleAvrilMusic én is megnézem *.*
pocze12 1 month ago
meghallgattam az angol verziót. csodálatosan fordították magyarra. hihetetlen jól tükrözi az eredeti dalszöveget. és Ákos hangja felemelô élmény ehhez a szöveghez.
fciska 1 month ago 9
@hyprettygirl Nekem alapból a film sem tetszett annyira. Nehéz lett volna túlszárnyalni az elsőt, talán egyszer már megnéztem, de nem emlékszem rá. Tarzan nálam a Disney első filmjével azonosul a fejemben, és ez így is lesz mindig :)
Dorikofly 1 month ago 2
Meg a Demjén Ferenc! De az kétségtelen, hogy az Ákos nagyon jó!
aracs151 2 months ago
Tarzannak azért nincs szakálla, mert levágta..nem akarta hogy a majmokhoz hasonlítson...a regényben amiből a film készült, ez van XD ...üdv, Jane :D
janehomeanimator 3 months ago 5
This has been flagged as spam show
DON' T READ THIS CAUSE IT ACTUALLY WORKS. YOU WILL GET KISSED ON THE NEAREST POSSIBLE FRIDAY BY THE LOVE OF YOUR LIFE. TOMORROW WILL BE THE BEST DAY OF YOUR LIFE HOWEVER IF YOU DO NOT POST THIS COMMENT TO AT LEAST 3 VIDEOS YOU WILL DIE WITHIN 2 DAYS. NOW UV STARTED READING THIS SO DUNT STOP.THIS IS SCARY.PUT THIS ON AT LEAST 5 VIDEOS IN 143 MINUTES WHEN YOUR DONE PRESS F6 AND YOUR LOVERS NAME WILL APPEAR ON THE SCREEN IN BIG LETTERS.THIS IS SO SCARY CAUSE IT ACTUALLYWORK
blabla23423244234 3 months ago
A hideg futkos a hátamon a zene meg a hang hallatán. *-*
Egyik kedvenc mesém, a zenék meg egyszerűen nagyon jók!!
IMÁDOM! ♥
Vadocka1991 7 months ago 7
Comment removed
Vadocka1991 7 months ago
Comment removed
Vadocka1991 7 months ago
Phil Collins is csak Ákos változatára bólintott elismerően! ;-)
alalala28 7 months ago 126
@alalala28 Azt azért egész Magyarországon is bárki elismerheti, hogy Ákos tud valamit ;) Annyira szeretem ezt a mesét, de nem biztos, hogy akkor is ennyire vonzana, és kedvem lenne megnézni minden hónapban legalább egyszer, ha nem Ákos énekelné :) Van a hangjában valami megfoghatatlan...
Dorikofly 3 months ago 11
@Dorikofly Az újraértelmezett, gyönyörű dalszöveg. Még egy ok, hogy miért is jó magyarnak lenni :)
technokol 3 months ago 4
Nem hiába lett Ákos egy Ikon! Magyarország talán egyetlen igazán tehetséges előadója! Büszkék lehetünk rá! <3
szerelemable 2 months ago 15
@alalala28 Igazából csak neki hagyta hogy felénekelje a betétdalokat, aztán bólintott elismerően :) Bár értem miért :)
Bernuss12 4 days ago
This comment has received too many negative votes show
Nem szeretem a dalszöveget magyarul :( pedig oylan jó dal amúgy
RiaRuss 8 months ago
Do you remember wanting to run through the plains of Africa with Simba? Swing through the jungle with Tarzan? Go to the enchanted castle with Belle? Go to the ball with Cinderella? Ride a magic carpet with Aladdin? Save China with Mulan?Shrink to toy size to play with Buzz and Woody? Turn into mer-people and go under the sea with Ariel?
If you do or want Disney to bring back movies like this re-post this comment maybe the Disney Corporation will see it and get their heads on straight
katherinesaidthetrue 9 months ago 19
Imádom...a legjobb dalok egyike...igazi Tarzan fan vagyok..na meg Phil Collins...:D
janehomeanimator 9 months ago
Ákos is the best! :)
viktoriasince1991 9 months ago 4
653218 you are a crazy man! XDDDDDDD
ja bakker most látom hogy magyar vagy! :D
VIKTORSYLAR 11 months ago 2
tolle sprache!!!!
ActionGuy1990 11 months ago 6
imádom...:)
21CAPIKA 1 year ago 2
"Why does Tarzan NOT have a beard? His dad did. And why would he cut it off?? He's like 30 or something!!! I WANT A BEARD."
:D
643218 1 year ago 61
@643218 lolmár:D Valszeg túl sokat dörgölőzött a majmokhoz:XDDDDDDd
AngelaCypher 10 months ago 2
@AngelaCypher de a majmok szőrössége ezekszerint megmagyarázhatatlan:D
643218 10 months ago 2
@643218 just because it is a Walt Disney cartoon :D it didn't look like well..I think he looked like a neanderthal men ;)
hofdori 8 months ago
@643218
My dear fellow malcontent...he HAS beard...just you can`t see it from the loin-cloth...:))))
wolmando 6 months ago 2
@643218 He's more like in his early 20ies in this verzion, but yeah, it's stupid, that a wildman would shave, but unfortunately the typical Tarzan image is that of a shaved man.
Verebazs 1 month ago
jobb mint az eredeti
pimpakutya 1 year ago 19
KÖSZÖNÖM, columbo344, hogy újra feltöltötted. Imádom ezt a számot.
martika974 1 year ago 5