Kamaszkoromban titkoltam, hogy tetszik ez a film, de ma még többet mond, mint akkor. Az utolsó(állomás) jelenet)filmtörténeti jelentőségű és Tatjana Szamojlova játéka fantasztikus.
Felejthetetlen, költői szépségű filmalkotás, főképp a rendezés, a fényképezés és a női főszereplő ragyogó alakítása folytán. Persze lehetne most dörmögni és tán számonkérni hogy talánha akaratlanul, de a háborús időkkel együtt, a sztálini bolsevista valóságot is szépíteni igyekezett ez a mű, de a szívem azt súgja, hogy ez kisszerűség lenne.
Szia! Helyesebben csak tudtam, múlt időben. Szóval az első filmjeimet nekem is meg kellett vágnom tíz perces részekre. Egy idő megszüntették a korlátozást és feltölthettem teljes filmeket. Igen ám, de ha feltöltöttem egy teljes filmet( főleg amerikait) , rögtön elkezdtek ugatni a szerzői jogok miatt. Egyezés harmadik féltől származó tartalommal...bla.bla. bla. Most ha feltöltök egy teljes filmet,azonnal törlik, arra hivatkozva, hogy túl hosszú. Hát nagyjából ennyi.
A FilmLink regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. A „nézd akkor és azt, amikor és amit választasz” típusú műsorszolgáltatás gyorsan fejlődő képviselője.
Köszönjük, hogy feltetted ezt a gyönyörü filmet!
MrJANI57 1 month ago
Kamaszkoromban titkoltam, hogy tetszik ez a film, de ma még többet mond, mint akkor. Az utolsó(állomás) jelenet)filmtörténeti jelentőségű és Tatjana Szamojlova játéka fantasztikus.
tajtipi 1 month ago
és nekem miért nem megy tovább 58 percnél?
Lacapapa44 3 months ago
@Lacapapa44
Szerintem nálad lehet a gond, eddig senki sem jelzett ilyen hibát.
delfinkecske 3 months ago
Felejthetetlen, költői szépségű filmalkotás, főképp a rendezés, a fényképezés és a női főszereplő ragyogó alakítása folytán. Persze lehetne most dörmögni és tán számonkérni hogy talánha akaratlanul, de a háborús időkkel együtt, a sztálini bolsevista valóságot is szépíteni igyekezett ez a mű, de a szívem azt súgja, hogy ez kisszerűség lenne.
wotan20 3 months ago 3
Hello! hogy tudsz ilyen hosszú videót feltölteni?
trefhetes 3 months ago
@trefhetes
Szia! Helyesebben csak tudtam, múlt időben. Szóval az első filmjeimet nekem is meg kellett vágnom tíz perces részekre. Egy idő megszüntették a korlátozást és feltölthettem teljes filmeket. Igen ám, de ha feltöltöttem egy teljes filmet( főleg amerikait) , rögtön elkezdtek ugatni a szerzői jogok miatt. Egyezés harmadik féltől származó tartalommal...bla.bla. bla. Most ha feltöltök egy teljes filmet,azonnal törlik, arra hivatkozva, hogy túl hosszú. Hát nagyjából ennyi.
delfinkecske 3 months ago
hú de jó, amint lesz időm megnézem :) Köszi!
Liqyd 4 months ago
Köszönöm szépen a feltöltést, és az élményt! Elvittem a Kedvenceim közé:)
Szemargo 5 months ago
@Szemargo Szívesen mindenkinek!!
delfinkecske 5 months ago
Csodálatos élménnyel ajándékoztál meg ezzel a filmmel.
Ezer köszönet .
Liliomilse 7 months ago
A FilmLink regisztráció nélkül elérhető, idegen nyelv ismeretét nem igénylő filmek linktára. A „nézd akkor és azt, amikor és amit választasz” típusú műsorszolgáltatás gyorsan fejlődő képviselője.
filmlink.hu
RitterTeodor 8 months ago