Viki ugyanazt képviseli mint a Feri csak más a szerepe. Csiki-csuki van gyerekek! Egyszer vazelinnel, egyszer vazelin nélkül, de a lényeg ugyanaz. Ti még hisztek a politikában? Gondoljátok hogy az elvtársak csak úgy megcsinálják nekünk a nagybetűs Demokráciát, és nem köpnek bele? Vót felelősségrevonás, vagy nem volt? Lehet tudni egyáltalán hogy ki miről mire változtatta a nevét az utóbbi 20-30 évben? Minden a régi gyerekek! Tessék ez a demokrácia, ezt akartátok! Vagy nem?
Eszerint viselkedik ma isOrbán: már ekkor is félt Gyurcsánytól, és mindenáron el akarja tüntetni - de hát ez nem fog menni, mert Gyurcsányra mindig szükség lesz, és az se véletlen, hogy ő háttérbe vonult, de nem tudott ott sokáig lenne, mert az emberek már várták hogy visszatérjen.
Viktor, mi lesz a Szabadság téri, a kommunista terrornak, '56 vérbefojtásának, az ötvenéves szovjet megszállásnak és Magyarország kifosztásának "emléket" állító, TILTOTT önkényuralmi jelképekkel ékesített mocsokkal....?! Nem zavarja a 2/3-os kormányodat?
Mert minket igen. Takarítsd el azt a mocskot, de gyorsan!
Ha hiszel még a szabadságban. Ha hiszel a magyarok szabadságában! Ha jelent még Neked valamit.
Ha nem akarsz segget csinálni a szádból, mint tették előtted annyian.
@albidd1 Hiszed vagy sem a KISZ-be kötelező volt belépni. A "KISZ-esek" alatt nyílvánvalóan a KISZ elitjére célzott, és különben ő nem is cigány.... láttál te már cigányt?
A KISZ-be nem volt kötelező senkinek sem belépni!!!!!! KISZ-es csak az lett aki az akart lenni senkit nem kényszerítettek bele ez nagy tévedés. Én 46 éves vagyok 25 évig az átkosban éltem nem vagyok szoci ,de ilyet még hírből sem hallottam,hogy valakit a KISZ-be erővel kényszerítettek vagy köteleztek volna!
D:D: nem cigány mi, beszédében azt modnta elmegy tárgyalni a polgármesterekkel helyi rendőrökkel, meg a cigányvezetőkkel :D:DD:, minek? még támogatni akarja őket? mire kapják a segélyeket a 100 gyerekeik után és lehúzzák az országot, nem vagyok rasszista de tényleg jobban megkéne vonni tőlük mindent és akkor vagy dolgoznak vagy meghalnak kész ennyi
Mára Magyarországon is teljesen felállt az amerikában a cionisták által régen beüzemelt két-párt rendszer. Az USA-ban már régen mindegy melyik párt nyeri a választást, a hatalom marad a bábukat mozgató cionista elit kezében.
Ha a Demokraták nyernek James Rubin a kormányszóvivő, ha a Republikánusok akkor Ari Fleischer. Már a látszatra sem adnak...
@orchar17 Egyáltalán nem a korrupciós ügyek titkosításáról szólt, rengeteg dolgot lehet titkosítani, ezt Ti is tudjátok, csak a hurutinfóról, amit egyébként a Jobbik vezetői üzemeltetnek, ezt hallottátok, és magatokkal is szeretnétek elhitetni.
@osmalacportal Magyarországon már kilencszázezer ember tudja az igazságot. És még a mocskos fideszes rágalmak ellenére is megduplázódott a Jobbik tábora. Olyan emberekkel akik a vérüket adnák a hazáért. A fideszesek tegnap eladták a lelküket a multinacionális tőkének. Őrökké ti sem tagadhatjátok le az igazságot. És ha kiderül remélem te is, meg az összes fideszes aktivista a pokolra fogtok kerülni.
@osmalacportal most hallottam hogy újra be is indult a győzike show, orbán viktor külön kérésére, mert a gyermekkorára emlékezteti. Meg vendégszerepelni fog benne orbán győzike is a miniszterelnök tesókája, akiben nem egy vonóval van, hanem kettővel.
@osmalacportal tudod ha nem a mennyiséget nézzük hanem a minőséget. Az a 26 ember aki ott lesz, abban biztos lehetek hogy ők engem képviselnek. Most már csak az a kérdés, hogy te miért szavaztál a fideszre, és azt vajon teljesíteni fogja-e amiért rá vagy esetleg rájuk szavaztál?
@osmalacportal 1 év alatt megduplázta a Jobbik a szavazóit, ez egy szép eredmény.
Majdnem második erő lettünk a parlamentben. Természetesen ez még lesz első hely is, ha a Fidesz bénázni fog. Apropó Már az első héten megtette amikor a világ tőzsdéit a mélybe repítették, ez volt a bemelegítő kedves zsidó seggnyaló narancs fanatisták.
@TheHUNCz A Fidesz-KDNP listájára 1,65-ször annyian szavaztak, mint az EP-választáson.Az MSZP-re 2x annyian.Az LMP-re 5x annyian.A Jobbikra szintén 2x annyian.2009-ben 36% ment el szavazni, idén 64%.Ilyen különbség mellett nem nehéz megduplázni.Ez is csak egy népbutítás a Jobbik részéről, valójában csak az LMP növelte a támogatóinak számát.
@TheHUNCz Hát ezért nem szeretem a Jobbikot. Ahhoz képest hogy balra akartok ütni. mindig jobbra találtok. De ez nem sokáig lesz így, a Jobbikotok hamarosan eltűnik a politika süllyesztőjébe.
This comment has received too many negative votesshow
Én mindig először mosolyogva nézem a tv-ben, amit a fideszes politikusok nyilatkoznak az ellenzék döntéseivel szemben, aztán ez a mosolygás átvált gyűlöletté, és ütném az összes fideszes politikusnak a fejét, hogy mekkora baromságokat mondanak. A sok műveletlen ember pedig persze hogy bedől nekik... :D Arra számítanak hogy hogyha ők kerülnek hatalomra, akkor jobb világ lesz...

Fidesz nem megoldás! Elég szar ellenzék volt végig! Volt pofájuk felvenni a fizetést, úgy hogy állandóan kivonultak a teremből. Kéremszépen nem kell most már visszavonulni, nem kérünk belőletek!
viktor ebben a videóban elmondta feriről a véleményét..elmondta,h. figyelni kell rá,mert könnyen megtudja téveszteni az embereket.,sajnos ez sikerült neki.reméljük 2010ben nem dől be az mszpnek a nép és elmegy mindenki a fideszre szavazni! hajrá fidesz!
Azért cigányozzák le Orbánt ,mert egy barom kommunista leírta ezt egy könyvbe és ők terjesztik ezt a hülye nézetet. Akik őt lecigányozzák, azok még nem láttak cigányt! Aki pedig őt szidja még mindig az tényleg sík hülye proletár és megérdemli,hogy éhen pusztuljon!
@DaireBoldizsar így van, mindenkit akasztófára, aki őt szidja, vagy aki csak csúnyán néz rá, éljen a mi Vezérünk :) ja, és mindenki "sík hülye" aki nem ért velem egyet. punktum.
Az a helyzet, hogy bizony van benne roma konkrét és valós dolog, sőt egy kicsi zsidó is van benne, de mivel nem anyai ágról, ezért ez a zsidók szemében nem számít, és az még önmagában nem baj, de gondolj amit akarsz! A tények akkor is azok! :) De egy ember nem attól lesz valamilyen, hogy milyen származású! MAGYARORSZÁGON NINCS TISZTA MAGYAR 2011-BEN EZ 100 %!!!!!! DE Szar alak lehet az is aki full magyarnak vallja magát...
Varga Mihály fidióta pártkatona: "az Európai Unió még nem segített Magyarországon a gazdasági válságban
megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes e az Európai Unió tagjának lenni"(ATV: Egyenes beszéd 2008. 10. 25.), Emlékeztetni kell Varga Mihályt arra, hogy az ECB (két héttel ATV-s megnyilatkozása előtt) egy
ötmilliárd euró értékű hitelkeretet biztosított az MNB-nek. Továbbá EU anyagi segítségcsomagot biztosított Mo. -nak
Ebben a 20 évben az összes párt bizonyított. A dunába velük!!!
Az álrendszerváltással, a millió reformmal, az európai unióval pofátlanul hitegették a magyart, csak még egy kicsit összébb kell húzni a nadrágszíjat, meg még egy kicsit. Közben pedig mindenki gyarapszik, csak a magyar nem.
Mégis mit képzeltek magatokról hazaáruló tetvek? Szétloptatok mindent!
viktor, és feri a két hazaáruló féreg a színfalak mögött nagyon is jóbarátok lehetnek szerintem. Köszönjük mindkettőtöknek, és az összes politikusnak az a sok "jót" amit az országért, és a népért tettetek az elmúlt 20 évben !!
Egy igazi BÖSZME az aki ezek után még képes bizalmat szavazni bármelyikőjüknek.
akkor beírom ide újra (régebben jártam itt, látom nem teCCett egyeseknek):
és mi lett az "agyagba döngöléssel"? én ott álltam az újratemetés 200 ezres tömegében 1989. jún. 16-án a Hősök terén és elhittem a szájából akkor... ez az ember mondta - és íme. (és íme +)
Nem atól lesz valaki "igazi magyar" vagy csak szimplán magyar ,hogy fideszes vagy mszp-s ,hanem az számít ,hogy belül a szívedben minek érzed magadat és hogyan viselkedsz tehát magyarhoz méltóan vagy sem. Habár ez a cigányokra nem igaz ők hiába érzik magukat magyarnak nem lesznek azok..:D
Egyébként inkább egy rendes cigány mint egy kommunista volt KISZ vezető Gyurcsány....De ha Ti ezt akarjátok akkor legyen majd érzitek Ti is a bőrötökön és kívánom hogy érezzétek is mert Ti csináltátok magatoknak...Nem rajongani kell valakiért hanem meghallgatni amit mond és nem mellesleg meg is ÉRTENI.Mert ez itt a nagy baj hogy nem ért senki semmi értelmes beszédet csak azt hogy "LÁRI FÁRI" meg hogy "KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS PROGRAM".
Nem kell szeretni a FIDESZ-t és OV-t, de ha valaki még most is szimpatizál egy kicsit is az MSZP-vel, akkor az egy tróger gazember, és semmiképpen sem magyar(igazi magyar) csak egy gyurcsányhoz hasonló senkiházi tróger.
Őszintén kellene beszélni a Torgyánix, Lezsákix és Orbánix féle romafasizmusról. Mit is jelent ez? A magyarokat olyan cigány vezetők akarják irányítani akik titkolják a valódi indentitásukat és jól hangzó radikális nacionalista retorikával csapják be az embereket. Suttyomban a romavállalkozókat részesítik előnyben. Ez a NAGY HAZUGSÁG! Így akarnak országot foglalni.
Lehet hogy jönni fog olyan történelmi időszak amikor a hazugok és a csalók lesznek a luzerek! Ahogy Zakariasix próféta, izé druida mondta. Aki lop és hamisan esküszik KIÍRTATIK!!!! Teccik érteni?!
Ön indította el a hazugságspirált. Az agresszív és gátlástalan hazudozást.
Magyarországról egy borzalmas kép megy ki, hogy ez egy fasiszta ország. De nem magyar fasiszta hanem cigány fasiszta. Csak erről nem illik beszélni mert az raccizmus.
Lehet, hogy Asterix sem látja át még teljesen ezt a káoszt de talán nem is olyan sokára "Gall" királya lesz ennek az országnak és talán a világnak. A szemeivel bele fog látni mindenkibe és igazságot fog osztani.
Ugyan már!Szerinted ez megy a ki a "VILÁG" felé???!!!Az megy ki a világ felé hogy Magyaro.-n mindent megtehetnek a kisebbségek stb.Meg az megy ki hogy Magyaro. is felvette az IMF hitelt !!UKRAJNÁVAL!! és !!PAKISZTÁNNAL!! egyetemben...Ez szerintem lényegesebb dolog kéne hogy legyen de TI ezzel nem foglalkoztok mert ez nem jut el az agyatokig csak a "lárifári" meg stb...Először tanulni és tájékozódni kéne és aztán pofázni!
Ki indította el a hazugságspirált???Te gyökér!!Könyörgöm már lassan 8 éve vannak kormányon és még minid minden szarért a Fidesz meg Orbán a felelős?Ha 20 évig lennének és szar lenne 20 év után is mindenért a Fidesz lenne hibás b@sszameg!???Ennyire hülye senki sem lehet.A "hazugságspirált" még a szocis időkben indították el azok akik most kormányoznak és még nem vágták el ez a baj!De ha így könnyebb nektek...Legyen csak Orbán egy antikrisztus...szánalmas....
Kisvady: Ezért várok egy Jobbik kormányzást, mert ott talán lehet normálisan is beszélni. Kint van egy közel félmillióra duzzadt választói csoport, ha nem több, akinek NINCS TÁMOGATÁSA.. A fidesz egyébként igenis sáros, mert lehet nem ők kormányoznak, de ha érdemleges ötlet merülne fel, azt LESZAVAZZÁK, illetve be se járnak megvitatni dolgokat. Ezek után ha ellenzékként képtelenek a kesztyűt felvenni, akkor gáz van. Az olyan meg ne kormányozzon.
Nincs olyan, hogy leszavazzák, hogy tudnák leszavazni, mikor nem ők vannak többségben??!!Ismered Te a magyar parlamentarizmus működését. Tudod, az hoz törvényt, aki többségben van. Itt kik voltak többségben? Nem a Fidesz, hanem az SZDSZ-MSZP koalíció. Tehát, nem az MSZP-SZDSZ koalíció felelős azért, hogy ide jutott az ország ahova, hanem ismételten a Fidesz, és persze azon belül Orbán Viktor. Igen ezt ismerem.
Tudod, én sem szívesen hallgatok meg egy olyan embert, aki lekurvázza a saját országát, aztán van pofája a hivatalában maradni még több mint 2,5 évig. Dél-Koreában az ilyenért halálbüntetés járna, Japánban harakirit csinálna magán az adott ember. Itt meg pofátlanul ott is marad. 8 évük volt...Mit tettek ezalatt? Loptak. Akik még ezek után is a Fideszt ócsárolják, azok nem érdemelnek szavazati jogot sem. :) Ez az én véleményem.
Ejnye,ejnye elvtarsak!Ne pocsk.egymast,ezek a velejeig romlott posztbolsevikok eppen ezt akarjak!Egymasnak ugraszatani magyart a magyarral,(annak fuggvenyeben,hogy zsido,magyar,nemet,szerb,cigany stb nemzetisegu)
Sajnos a jelek szerint sikerult is nekik.Jovo juniusban tessenek jobban ikszelni(remelhetoleg elorehozott valasztas is lesz!)es akkor megszunik ez a bolsevik remalom!Oriasi munka lesz ezt a tomenytelen szemetet eltakaritani,amit Ferenc testver a lelkekben es testekben hagyott.
Sajnos MSZP-re is igaz az, amit Vico a KISZ-re mondott. Nem "véletlenül" képtelenek lecserélni mszp-sek a "Gyurcsány nevű ember"-t, barmennyire szeretnék is sokan a partvezetőségből, frakcióból.
Kedves posztkor , ha most elkezdenénk felsorolni , milyen sokszor keveredett Önmagával ellentmondásba Orbán ... ! Igen , szerintem ezzel ezt mondja...
Orbán is azt mondta hogy a rendszerváltáskor élen voltunk most meg sereghajtók lettünk. Ezzel Ő is azt mondja hogy a Kádár rendszer volt a legjobb közép-európában. Nem?
és mi lett az "agyagbadöngölésssel"? én ott álltam az újratemetés 200 ezres tömegében 1989. jún. 16-án a Hősök terén és elhittem a szájából akkor... ez az ember mondta - és íme. (és íme +)
FRISS HIREK: "Eredményes zártkörű tárgyalást tartott a napokban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója -- tudta meg a Magyar Hírlap.
Értesüléseink szerint Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára. Semjén Zsolt elmondta, hogy a KDNP az év elején zsidó politikai műhelyt alapított."
Fejezzétek be a zsidózást! A zsidóság pont azért fog össze a romákkal mert a magyarok egy része fogékony a szélsőjobbos ideológiára. Saját jolfelfogott érdekedben fejezd be
egyik kutya másik eb , Magyarországon egy becsületes párt sincs, már nem tudják honnan lopjanak és mit hazudjanak , szégyen / remélem változás lesz mindenben
orbi: "a korrupció a befektetések gátja" mondta amikor Mo-n legnagyobb bef. országok
követeivel találkozott
A Fidesz '98 választási kampányát megszerv. Wermer András,alapított Happy End 2002 végéig
4,2mrd költhetett "országimázsra". A szakmában fércmunkának tartott 49 nyertes tenderben, a Happy End és az Országimázs Kp szerződésekkel kapcsolatos ÁSZ ellenőrzéséből kiderült: 2000ben 365m folyt el megrendelésekre ebből 3,197mrd a Happy End-nek fizetettek 243m pedig az Ezüsthajó Kft-nek
Strabag-ügy : Egy volt Spiegel-újságíró osztrák HansPeter Martin ugyanis azzal állt elő hogy az autópálya építő vállalat az Eurocontact nevű tanácsadó cégen keresztül több tízmillió euró támogatást juttatott a Mo-i pártoknak. Az összegek mozgásáról (a Die Presse nyomán) több cikk jelent meg itthon is. Az is kiderült hogy a Fidelitasnak is leesett valamennyi
A Happy End Kft.-vel kötött szerződések után "a teljesítés tényét számvitelileg egyértelműen bizonyítható mellékleteket azonban, kérésünk ellenére, bemutatni nem tudtak" - olvasható az ÁSZ jelentésben
... a pártfinanszírozásról szóló javaslatról majdnem létrejött ötpárti megegyezést viszont éppen a fidesz elnöksége rúgta fel.
Kedves Csillagtáncos ,ki lehetetleníti el az életedet ? Ki veszi ki a kenyeret a szádból? Tényleg ne haragudj , de én már annyira unom a mindíg a másra mutogatást , mindíg a sírás-rívást! Én nem vagyok milliomos , de boldog ember vagyok mert az, amim van , saját magam teremtettem elő . Szerinted Orbán majd beleteszi a kenyeret a szádba ? Akkor majd nem kell 100%-ot teljesíteni A munkahelyeken? Minden szép és jó lesz? Ugyan már ... Most én mondom a Fidesz szövegét: ÉBRESZTŐ , MAGYARORSZÁG !!! :-)
Akik annyira gyűlölik Gyurcsányt,úgy ,hogy nem használnak jelzőket(pl.rohadék , szemét,stb.),leírnák ,miért teszik?Merta helyzet a következő:a gazdaság növekszik,az EU-s pénzekből fejlődnek a városok,épülnek az autópályák,talán előbb-utóbb elkezdődik az elosztó rendszerek reformja,remélem a segélyeket munkához kötik,stb.Ja ,hogy drágán jötta Mercedes ? Kérdezzétek meg azt a 2500 családot,akit érint az új munkahely lehetősége,bánja-e...Fletó , gyerünk tovább!2010 = VÁLASZTÁS nem KÍVÁNSÁGMŰSOR
Örülök, hogy vannak még olyanok akik normálisan gondolkoznak.(F9rrest)Én is inkább támogatom a gyurcsányi törekvéseket mint az orbánista "igérgető semmit nem csinálok és nem lesz baj és népszerű maradok politikát"....
Kezdem azt hinni,hogy ebben az országban baj van az emberek szemével és józan fefogóképességével.A saját bőrödön tapasztalod,hogy ellehetetlenítik az életedet,és még mindig kitartasz azok mellett,akik kiveszik a kenyeret a szádból??
folyt. reF9rrest: leszek magatehetetlen,akkor nekem is fizetnek(ja,amúgy meg a TB-t vonják,tehát nincs ingyenes eü.!)É még egy fontos dolog, ami ezek szerint belőled is hiányzik,mint sajnos sok más magyarból is:SZOLIDARITÁS. Tudod mit jelent?Gondolkozz el rajta,hogy egyedül élsz-e ezen a Földön...
Szerintem sem jó ez az un. reformprogram , csak sajnos , nem arról szól a vita , ki , hogyan képzeli el a reformot.A szegény , de tehetséges ,menjen ki külföldre EGY-KÉT ÉVIG pénzt keresni és nyelvet tanulni,vegyen fel diákhitelt, dolgozzon a főiskolás évei alatt-én pl.így csináltam3.SZOLIDARITÁS:éppen az , aki vállalta volna a pluszterheket szolidáris,mert az így megmaradt adóból lehetett volna pl.az idősek ellátásánjavítani.Sajnos,Magyarország ezt nem akarta , hanem inkább "győzött"... Röhej..
én nem akarok itt nagyon belekötni a dolgokba, de normális (volna) az, hogy egy ország szegény, de tehetséges fiának ki *kelljen* mennie KÜLFÖLDRE pénzt keresni, hogy elindulhasson?
A német , osztrák , angol fiatalok pl. az USA-ba járnak tanulni , más gondolkodás módot , kultúrát megismerni , a mieinknek pedig pl. Angliába , Németországba kellene . Szeintem abban semmi rossz nincs , hogy fiatalon az ember világot lát , tapasztal , tanul , pénzt keres ... Azután pedig JÖJJENEK HAZA , optimistán , tettre készen , látva azt , hogy hová kellene és lehetne a saját hazájukat is eljuttatni,mert rajtu(n)k múlik ! Örülök , hogy hozzászóltál , köszi ! :-))
És ki fog itt szerintetek reformokat csinálni ? Mégpedig minél később csináljuk ,meg , annál nagyobb és fájdalmasabb lesz ! De abban az országban , ahol "3 igennel sokat spórolhat" politika győzelmét ennyire és ennyien ünneplik , nincs rá esély ! Miért fizessem ki pl. más diplomáját ? Azért , hogy azután úgy döntsön , hogy fogja magát és itthagy Bennünket ? Inkább fizetem a sajátomat és majd eldöntöm , mit kezdek vele. Talán akkor több "jogom" lesz hozzá.Ismeretlen a gondolkodás ugye, jobbosok ?
Igen,kellenek reformok,de ez nem reformprogram,hanem őrült ámokfutás és a köz megmaradt pénzének lenyúlása!Miért fizesd ki más diplomáját?Az adódat az állam javára költik(elvileg).Szerinted egy normális államnak nincs szüksége sok diplomásra?Az,aki szegény,de tehetséges,dögöljön meg,mert nem tud tanulni,pedig lehet,hogy ő fedezne fel vmi gyógyszert,ami esetleg a te életedet menti majd meg...Miért fizessem más kórházi kezelését és vizitdíját?Mert az élet kultúráját akarom építeni+mert majd ha én

Az biztos ha nem lesznek reformok, akkor Magyarország le fog maradni. Ajánlom minden kételkedő figyelmébe a telejsen független MNB elnök írását! Szertném, hogy beláásák sokan. Független attol hogy jobb vagy baloldal viszi végig, REFORM KELL! Gyurcsány megpróbálja ezt. Sajnos a demagók eklektikus ellenzék nem hagyja
Kedves Jobboldaliak , 1 választást nyert meg Nektek a VIKTOR 6 év alatt ,idézem a legutóbbi kampányszövegüket : "3 igennel most sokat spórolhat !" Ez igen , kedves VIKTOR , ez aztán a teljesítmény! Mintha a TESCO-ban lennénk !!! Inkább támogatom Fletó erőfeszítéseit , még ha egészen biztos , hogy lehetne ezt jobban is csinálni , mint egy népámító , felelőtlen , demagóg politikát .
Mgaleva!Azért vaálasztották őket 3×,mrt eltompított komcsik vannak,voltk többségben.Ha már megkérdezted.Nézd meg hol tartunk ezek miatt most,vagy nem látod?
Nos épp ezért harcol ellene most ilyen kőkeményen. Érdekes egyébként, hogy mindig radikális volt, mégsem sikerült a pártjának csak egyszer a győzelem. Akkor is Torgyán Józsival kellett lepaktálniuk. Az emberek a 18 év alatt 3-szor a szocikat választották. Vajon miért?
nem bír jóslati képességekkel csak átlátta és átlátja a helyzetet ez kicsit más és van annyi esze hogy le tudja vonni a következményeket... csakhát sajnos az ország fele ugy fest nem kér az értelmes beszédből...
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas, vagy műveletlen."
"Sajnos" Szécheny nagyon értette a dolgát és ezt az idézetet teljesen aktuálisnak kell vennünk, bár én a végén vagy helyett és-t raknék mert azthiszem ugy illendőbb ha a miértet keressük
Nem tudom miért az a neve a videónak, hogy loves. Tudtommal az azt jelenti, hogy szereti, imádja, tiszteli. Viktor itt csak annyit mond, hogy próbára teszi az ember képességét. Ennyi. Semmi más. Nem kell itt a propaganda. Má ő se teszi próbára senki képességét. Mert egy bukott majom.
Emberek! egymást ócsároljátok és magyarnak kiáltjátok magatokat? hogyan meritek ezt csinálni? a politikai elittel van a baj és nem gyurcsány meg orbán a mumus ők csak bábuk itt a probláma a politikai elittel van.EGY BAJ VAN A MAGYAROKKAL: CSAK A SZÁJUK JÁR TENNI NEM MER SENKI semmit.
Hát...régen mondjuk beléptettek a pártba, többeket,de volt aki nemet mert mondani.
Orbánnak igaza van, jól látta a helyzetet már akkor is. gyurcsány volt annyira sikeres, h most ellopja az országot hű szocialista révén. De ő is megjárja majd, mint mind, aki kezet emelt a MAGYAR NÉPRE!
"az általunk képviselt demokratikus jobbközéptől jobbra nincs jelentős szervezet, és nem is lesz. (...) Ez része személyes stratégiámnak.(...)a referendum érdekében meg fogjuk tartani az utca nyomását."
(részletek a francia Le Monde-nak adott Orbán Viktor nyilatkozatából)
Ami azt illeti, én voltam kisdobos, úttörő és KISZ-es is, és nem rémlik, hogy hülyeségekre tanítottak volna minket. Nem irigylem a mostani fiatalokat. Sokkal több ocsmányságot és gyűlölködést látnak, mint mi annak idején.
A mai érettségizők annyit tudnak 56-ról, amit összesűrítenek egy törikönyvbe. Régen volt 4 év az addigi tananyaghoz, most meg tanulhatunk a komcsik árnyoldaláról is, ami régen kifelejtődött a tananyagból. De a 4 év megmaradt...
De ha egyszer mi nem éltük át, és nem is tanítják igazából, akkor mit várnak tőlünk?
Ez a bajd. Mindenki többet tud, mint a másik. Mindig csak a másik hibás. Fletónk, meg Viktorunk van.... Ilyen magyar, olyan magyar. Sőt!Az egyik fele szerint a másik már nem is az... Egyi rosszab ,mint a másik.. Eddig se voltunk toppon, de most...
Azért az ne kerülje el a figyelmed, hogy ez egy tizennyolc évvel ezelőtti felvétel...mi köze a mai állapotokhoz? Másrészt az nem dicséret, hogy valaki egy elmúlt és már elítélt diktatorikus rendszer szervezetében "kimagaslik"!
Hát, az a vicc, DonDennis, hogy ez nem kamu, tényleg így volt... nem a HírTV vágta össze a képet a hanggal. Rengetegszer hallottam ezt az idézetet az utóbbi három kormányzati ciklus alatt.
ott voltunk az egész családdal. mozdulni nem lehett,nem volt túlzás a szám, a többi tv szokta a számokat lecsalni, ezt a Kossuth téri tüntetéseknél teljesen jól lehett követni.Viktor pedig sosem volt KISZ vezető, gyurcsány volt az. Viktorék egyetemista korukban kezdték a Fideszt , a KIszesek pedig folyton be akarták őket tiltani. Én akkor éppen 17 éves voltam.
A tények:Orbán Viktort tegnap 250 ezer ember hallgatta március 15én, tegnap az Erzsébet híd lábánál, éljenezve. És ezek csak azopk, akik kimentek, rengetegen otthonról nézétk a tévében. tomkut , akárhogyis ködösítesz, Viktorunk messze lekörözi fletódat. Ez van. És ez lesz.Lehet a hazugokat támogatni, akiknek hasznuk van belőle, meg is teszik. Mi tisztességes magyarok, ezt NEM Tesszük!Soha!És itt be is fejeztem veled a vitát.
Viktor itt csak annyit mond h gyurcsany nyal keményen kell küzdeni és igaza is volt szegénynek. Csakhogy azóta ő megérett és egy ország megszerette, míg gyurcsany nagyot süllyedt, durván megbukott és egy ország gyűlöletét kivívta a kinti magyarokkal együtt.Milyen helyes itt a Viktor!Csak tisztelni lehet egyébként meg.
Nem tudom milyen médiumokból táplálkozik Viktor fanklubja,de momentán a "bukott" Gyurcsány a miniszterelnök és az ország által imádott Viktor 1998 óta nem nyert parlamenti választásokat. Pedig neki még csak népszerűtlen reformokat sem kellett véghez vinnie: beleült a Bokros-csomag által kipárnázott tutiba, a MaSZoP által megteremtett pénzt és fellendülést kihasználva osztogatott.
Aki a rendszerváltás óta megismert legideálisabb gazdasági konjuntúrában sem bírt nyerni az nem csak felelőtlen, még rosszabb: tehetségtelen. Na ennyit a nagy polgári Nostradamusról.
gyurcsany és bandája rondán átverte a népet. egyedül sosem nyertek volna sem akkor ha elmondják mire készülnek. ezt csak a hülyék nem tudják, nem értik.4 évvel ezelőtt többen szavaztak a Fideszre számszerint mint a két győztes pártra együtt. Csak a rossz választási törvények miatt nyertek.Most pedig nagyot buktak. Csak a rossz alkotmány miatt vannak még a trónon.ja és nem az mszps médiumokból táplálkozunk, mint te pl.és nem is fizetnek érte, mint titeket.
Ajjaj. Azért válaszolok későn mert Kubában teleltem az MSZP csekkéből amit az előző hozzászólásomért kaptam. 98-ban az MSZP kapott több szavazatot, 98 és 2002 között tehát volt egy hatalmon lévő párt, aki nem nyúlt hozzá a "rossz" választási törvényhez... sem az egészségügyhöz, sem az oktatáshoz, sem semmihez.
Ezt a hazugság témát pedig hagyjuk már, nem külföldi forumokon vagyunk,ahol talán meg is kajálják. Ha van párt Magyarországon,akinek még a kérdéseit sem szabad elhinni,az a Fidesz. (Ez persze nem menti fel az MSZP-t ha hazudnak, félreérteés ne essék. A két nagy párt egymás démonizálásából él.) Ha a Fidesz nem alacsonyitja le a magyar politikai diskurzust a "mi adunk ők elvesznek" szintre, akkor lehet h nem itt tartanánk. Lehetne vitázni IGAZI programokról.
Én még mindig inkább neki hiszek. Aki még mindig hisz Gyurcsánynak, nos komolyan az menjen tüntetni a Pszichiátriai és Neurológiai Intézetért, mert lassan ottani kezelésre szorul.
ha gyurcsány az ország megmentője, akkor én a dalai láma és az isten vagyok egy személyben :D egyébként balos vagyok inkább... de gyurcsány nem a megmentő :P
mIndenesetre az Orbán-kormány alatt a gazdasági mutatók egyértelműen felfelé tendáltak, a költségvetési hiány, az államadósság mértéke csökkent, a GDP exponenciálisan nőtt. 2002 után meg "enyhén" kevésbé volt ez így. Ezek a puszta tények, bárki utánanézhet.
De te is!!!!!!!!!!!!
tormapibolya 7 months ago
Cigány vagy nem cigány, undorító hatalommániás fasz.
samonesi 8 months ago
@samonesi
Mutass olyat aki biztosan nem az ! :)
bbenjoe 8 months ago
ITT A CIGÁNY NEKTEK OKOSOK
zsokaism 9 months ago
Felcsúti budos paraszt felkerült az ország élére hat szép nem mondom
Mrpimpalo 9 months ago
dedicated933 1 évvel ezelőtt 14 Most is azt mondod, hogy hajrá fidesz??
MrGojaklah 10 months ago
Azóta is fél tőle.Egyik kutya másik eb. De ez a kis pökhendi budapestgyűlölő alcsúti még alattomos sunyi is.
MrTibi3 1 year ago
Viki ugyanazt képviseli mint a Feri csak más a szerepe. Csiki-csuki van gyerekek! Egyszer vazelinnel, egyszer vazelin nélkül, de a lényeg ugyanaz. Ti még hisztek a politikában? Gondoljátok hogy az elvtársak csak úgy megcsinálják nekünk a nagybetűs Demokráciát, és nem köpnek bele? Vót felelősségrevonás, vagy nem volt? Lehet tudni egyáltalán hogy ki miről mire változtatta a nevét az utóbbi 20-30 évben? Minden a régi gyerekek! Tessék ez a demokrácia, ezt akartátok! Vagy nem?
krumpliii 1 year ago
Eszerint viselkedik ma isOrbán: már ekkor is félt Gyurcsánytól, és mindenáron el akarja tüntetni - de hát ez nem fog menni, mert Gyurcsányra mindig szükség lesz, és az se véletlen, hogy ő háttérbe vonult, de nem tudott ott sokáig lenne, mert az emberek már várták hogy visszatérjen.
chaingr 1 year ago 4
Egyszer mindenki mondhat igazat! Te is Viktor....félhetsz is! még van kb 3 év a kiskirályságból...
ColonCristobal1492 1 year ago 3
nem értem a címet....itt csak arról beszél, hogy milyen retorikai és politikai képességei vannak Gyurcsánynak.....
MrNyenyere 1 year ago
This has been flagged as spam show
Viktor, mi lesz a Szabadság téri, a kommunista terrornak, '56 vérbefojtásának, az ötvenéves szovjet megszállásnak és Magyarország kifosztásának "emléket" állító, TILTOTT önkényuralmi jelképekkel ékesített mocsokkal....?! Nem zavarja a 2/3-os kormányodat?
Mert minket igen. Takarítsd el azt a mocskot, de gyorsan!
Ha hiszel még a szabadságban. Ha hiszel a magyarok szabadságában! Ha jelent még Neked valamit.
Ha nem akarsz segget csinálni a szádból, mint tették előtted annyian.
themagnussons 1 year ago
Mit szövegel ez a cigány? Hisz ő is KISZ-es volt! Tehát magyarán magáról állítja azt, hogy nemnormális... Na végre ebben egyet értek vele!
albidd1 1 year ago
@albidd1 Hiszed vagy sem a KISZ-be kötelező volt belépni. A "KISZ-esek" alatt nyílvánvalóan a KISZ elitjére célzott, és különben ő nem is cigány.... láttál te már cigányt?
bbenjoe 1 year ago
@bbenjoe
A KISZ-be nem volt kötelező senkinek sem belépni!!!!!! KISZ-es csak az lett aki az akart lenni senkit nem kényszerítettek bele ez nagy tévedés. Én 46 éves vagyok 25 évig az átkosban éltem nem vagyok szoci ,de ilyet még hírből sem hallottam,hogy valakit a KISZ-be erővel kényszerítettek vagy köteleztek volna!
pufi1964 1 year ago 2
@pufi1964 Nos, konkrétan a szüleimet a megkérdezésük nélkül bevették a KISZ-be.
bbenjoe 1 year ago
@bbenjoe
Amúgy hagyd a fenébe mégegy habzószájú jobbikos!!!!!!!!!!!!!!!
pufi1964 1 year ago
D:D: nem cigány mi, beszédében azt modnta elmegy tárgyalni a polgármesterekkel helyi rendőrökkel, meg a cigányvezetőkkel :D:DD:, minek? még támogatni akarja őket? mire kapják a segélyeket a 100 gyerekeik után és lehúzzák az országot, nem vagyok rasszista de tényleg jobban megkéne vonni tőlük mindent és akkor vagy dolgoznak vagy meghalnak kész ennyi
Pandipoldi 1 year ago
komcsi cigányt a népnek éljen a proletárdiktatúra
dekacster 1 year ago
Régen de szimpatikus volt....még a megalomán bonapartista korszaka előttről :(
PerioikoszGeci 1 year ago
Mára Magyarországon is teljesen felállt az amerikában a cionisták által régen beüzemelt két-párt rendszer. Az USA-ban már régen mindegy melyik párt nyeri a választást, a hatalom marad a bábukat mozgató cionista elit kezében.
Ha a Demokraták nyernek James Rubin a kormányszóvivő, ha a Republikánusok akkor Ari Fleischer. Már a látszatra sem adnak...
Ez jön nálunk is. Ilyeneket akarsz etetni???!!
themagnussons 1 year ago
Na igen, a naaagy antikommunista...
De persze pár hete a Fidesz-MSZP szépen összepuszilkodva megszavazták az állam korrupciós ügyeinek titkosítását...
Ez az egész egy színjáték, ami ma megy, Fidesz-MSZP egy, és ugyanaz, csak sajnos sok az olyan félrevezetett ember, aki még hisz nekik...
Szebb Jövőt!
orchar17 2 years ago
@orchar17 Egyáltalán nem a korrupciós ügyek titkosításáról szólt, rengeteg dolgot lehet titkosítani, ezt Ti is tudjátok, csak a hurutinfóról, amit egyébként a Jobbik vezetői üzemeltetnek, ezt hallottátok, és magatokkal is szeretnétek elhitetni.
osmalacportal 1 year ago
@osmalacportal Magyarországon már kilencszázezer ember tudja az igazságot. És még a mocskos fideszes rágalmak ellenére is megduplázódott a Jobbik tábora. Olyan emberekkel akik a vérüket adnák a hazáért. A fideszesek tegnap eladták a lelküket a multinacionális tőkének. Őrökké ti sem tagadhatjátok le az igazságot. És ha kiderül remélem te is, meg az összes fideszes aktivista a pokolra fogtok kerülni.
Sztyeppekgyermeke 1 year ago
@Sztyeppekgyermeke Köszönöm a biztatást a választáson nagy fölénnyel győző, leendő kormánypárt nevében is :))
osmalacportal 1 year ago
@osmalacportal most hallottam hogy újra be is indult a győzike show, orbán viktor külön kérésére, mert a gyermekkorára emlékezteti. Meg vendégszerepelni fog benne orbán győzike is a miniszterelnök tesókája, akiben nem egy vonóval van, hanem kettővel.
Sztyeppekgyermeke 1 year ago
@Sztyeppekgyermeke Köszönöm!Én pedig gratulálok a 16%-hoz!Kerekítve 17!
osmalacportal 1 year ago
@osmalacportal tudod ha nem a mennyiséget nézzük hanem a minőséget. Az a 26 ember aki ott lesz, abban biztos lehetek hogy ők engem képviselnek. Most már csak az a kérdés, hogy te miért szavaztál a fideszre, és azt vajon teljesíteni fogja-e amiért rá vagy esetleg rájuk szavaztál?
Sztyeppekgyermeke 1 year ago
@osmalacportal 1 év alatt megduplázta a Jobbik a szavazóit, ez egy szép eredmény.
Majdnem második erő lettünk a parlamentben. Természetesen ez még lesz első hely is, ha a Fidesz bénázni fog. Apropó Már az első héten megtette amikor a világ tőzsdéit a mélybe repítették, ez volt a bemelegítő kedves zsidó seggnyaló narancs fanatisták.
TheHUNCz 1 year ago
@TheHUNCz A Fidesz-KDNP listájára 1,65-ször annyian szavaztak, mint az EP-választáson.Az MSZP-re 2x annyian.Az LMP-re 5x annyian.A Jobbikra szintén 2x annyian.2009-ben 36% ment el szavazni, idén 64%.Ilyen különbség mellett nem nehéz megduplázni.Ez is csak egy népbutítás a Jobbik részéről, valójában csak az LMP növelte a támogatóinak számát.
osmalacportal 1 year ago
@TheHUNCz Hát ezért nem szeretem a Jobbikot. Ahhoz képest hogy balra akartok ütni. mindig jobbra találtok. De ez nem sokáig lesz így, a Jobbikotok hamarosan eltűnik a politika süllyesztőjébe.
rodolf17 1 year ago
@rodolf17 Hé, ezt szépen megfogalmaztad! Teljesen egyet értek.
bbenjoe 1 year ago
@Sztyeppekgyermeke :D
TheHUNCz 1 year ago
basszus az orbán milyen normális és laza volt 20 éve
nnyul 2 years ago
de ne a fideszre szavazzatok már emberek.. ne is az mszp-re!
a jobbiknak kell nyernie, különben kurva nagy gondok lesznek..
autobiographical 2 years ago
Ha a Jobbik nem csinál balhét, akkor nem lesz balhé. Eddig is csak ők csinálták a káoszt.
Amúgy van egy rossz hírem: a Jobbik NEM fog nyerni... Ideje felébredni, mert bilibe lóg a kezetek :D
nnyul: persze h laza volt 20 éve, akkor még tök fiatal volt. Fiatalként mindenki laza :D
luucyfer13 2 years ago
A korrupt szarházi mszp lassan végre a kukába kerül. Nem fognak hiányozni a lófasznak sem.
AntiFleto1 2 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
Én mindig először mosolyogva nézem a tv-ben, amit a fideszes politikusok nyilatkoznak az ellenzék döntéseivel szemben, aztán ez a mosolygás átvált gyűlöletté, és ütném az összes fideszes politikusnak a fejét, hogy mekkora baromságokat mondanak. A sok műveletlen ember pedig persze hogy bedől nekik... :D Arra számítanak hogy hogyha ők kerülnek hatalomra, akkor jobb világ lesz...
M4kkMester 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Egyet értek veled tomanaki
M4kkMester 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Fidesz nem megoldás! Elég szar ellenzék volt végig! Volt pofájuk felvenni a fizetést, úgy hogy állandóan kivonultak a teremből. Kéremszépen nem kell most már visszavonulni, nem kérünk belőletek!
tomanaki 2 years ago
viktor ebben a videóban elmondta feriről a véleményét..elmondta,h. figyelni kell rá,mert könnyen megtudja téveszteni az embereket.,sajnos ez sikerült neki.reméljük 2010ben nem dől be az mszpnek a nép és elmegy mindenki a fideszre szavazni! hajrá fidesz!
dedicated933 2 years ago 8
@dedicated933 na most nem hajrázol már szarcsimbok? szar van a palacsintában mi? jol van egyed szépen ;)
Levente20 1 year ago
@dedicated933 akkor most 2011-ben nézzük meg, hogy pontosan mit is tesz az országért Viktor???
xXxFiFiMcxXx 6 months ago
@dedicated933 még most is tart a lelkesedésed a fidesszel kapcsolatban?
kikhazz 6 months ago
This comment has received too many negative votes show
Győzzön a Jobbik!
SLIDERS001 2 years ago
Azért cigányozzák le Orbánt ,mert egy barom kommunista leírta ezt egy könyvbe és ők terjesztik ezt a hülye nézetet. Akik őt lecigányozzák, azok még nem láttak cigányt! Aki pedig őt szidja még mindig az tényleg sík hülye proletár és megérdemli,hogy éhen pusztuljon!
DaireBoldizsar 2 years ago 15
@DaireBoldizsar így van, mindenkit akasztófára, aki őt szidja, vagy aki csak csúnyán néz rá, éljen a mi Vezérünk :) ja, és mindenki "sík hülye" aki nem ért velem egyet. punktum.
MrNyenyere 1 year ago
@DaireBoldizsar
Az a helyzet, hogy bizony van benne roma konkrét és valós dolog, sőt egy kicsi zsidó is van benne, de mivel nem anyai ágról, ezért ez a zsidók szemében nem számít, és az még önmagában nem baj, de gondolj amit akarsz! A tények akkor is azok! :) De egy ember nem attól lesz valamilyen, hogy milyen származású! MAGYARORSZÁGON NINCS TISZTA MAGYAR 2011-BEN EZ 100 %!!!!!! DE Szar alak lehet az is aki full magyarnak vallja magát...
1982KATJA 9 months ago
@DaireBoldizsar még most is így gondolod? :DDD
janekzalan 4 weeks ago
@janekzalan Igen! Teljes mértékben!
DaireBoldizsar 3 weeks ago
This comment has received too many negative votes show
bizony bizony tomspice73-nak igaza van! kurva anyád orbán takarodj!JOBBIK 4EVER!
padlotaska 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
EZ A NÁRCISZTIKUS HATALOMMÁNIÁS FICKÓ SEM AKART DOLGOZNI SOHA....
Ahogy a többiek sem..
pagadgyitye 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Sajnálom, de Orbán cigány származású, ez tény
tomspice73 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Bazd meg ez nem az Orbán, vagy igen?
Amúgy meg mindkettő egy majom.
Orbán meg a Gyurcsány, a Fidesz meg az MSZP
Tdhun 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
FIDESZ és az izraeli LIKUD testvérpártok. Go home Izrael!
celebration81 2 years ago
hogy lenne már cigány?
dedicated933 2 years ago 6
This comment has received too many negative votes show
ugyanolyan szemét mind a kettő! UGYANAZ!!!!!!!!!!!!!!
Flabinszki 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
De ez meg egy cigány bazz.!!!!
1telek 3 years ago
Varga Mihály fidióta pártkatona: "az Európai Unió még nem segített Magyarországon a gazdasági válságban
megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes e az Európai Unió tagjának lenni"(ATV: Egyenes beszéd 2008. 10. 25.), Emlékeztetni kell Varga Mihályt arra, hogy az ECB (két héttel ATV-s megnyilatkozása előtt) egy
ötmilliárd euró értékű hitelkeretet biztosított az MNB-nek. Továbbá EU anyagi segítségcsomagot biztosított Mo. -nak
MAGYAR998 3 years ago
Nagyon tetszett! A jelen időnkre is ez ervényes!!:)
Sugovica1 3 years ago
Ebben a 20 évben az összes párt bizonyított. A dunába velük!!!
Az álrendszerváltással, a millió reformmal, az európai unióval pofátlanul hitegették a magyart, csak még egy kicsit összébb kell húzni a nadrágszíjat, meg még egy kicsit. Közben pedig mindenki gyarapszik, csak a magyar nem.
Mégis mit képzeltek magatokról hazaáruló tetvek? Szétloptatok mindent!
Ezeknek még tényleg ad valaki esélyt?
20 év nem elég?
ferke26 3 years ago 7
viktor, és feri a két hazaáruló féreg a színfalak mögött nagyon is jóbarátok lehetnek szerintem. Köszönjük mindkettőtöknek, és az összes politikusnak az a sok "jót" amit az országért, és a népért tettetek az elmúlt 20 évben !!
Egy igazi BÖSZME az aki ezek után még képes bizalmat szavazni bármelyikőjüknek.
ixijoq 3 years ago 5
akkor beírom ide újra (régebben jártam itt, látom nem teCCett egyeseknek):
és mi lett az "agyagba döngöléssel"? én ott álltam az újratemetés 200 ezres tömegében 1989. jún. 16-án a Hősök terén és elhittem a szájából akkor... ez az ember mondta - és íme. (és íme +)
yence1 3 years ago 5
Na igen! O.V.- nak igaza volt amikor fiatalabb volt! Légyegesen jobb volt az itélőképssége, mint manapság!
Sugovica1 3 years ago
Nem atól lesz valaki "igazi magyar" vagy csak szimplán magyar ,hogy fideszes vagy mszp-s ,hanem az számít ,hogy belül a szívedben minek érzed magadat és hogyan viselkedsz tehát magyarhoz méltóan vagy sem. Habár ez a cigányokra nem igaz ők hiába érzik magukat magyarnak nem lesznek azok..:D
istu20 3 years ago 7
Egyébként inkább egy rendes cigány mint egy kommunista volt KISZ vezető Gyurcsány....De ha Ti ezt akarjátok akkor legyen majd érzitek Ti is a bőrötökön és kívánom hogy érezzétek is mert Ti csináltátok magatoknak...Nem rajongani kell valakiért hanem meghallgatni amit mond és nem mellesleg meg is ÉRTENI.Mert ez itt a nagy baj hogy nem ért senki semmi értelmes beszédet csak azt hogy "LÁRI FÁRI" meg hogy "KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS PROGRAM".
Kisvady 3 years ago
Comment removed
Kisvady 3 years ago
Nem kell szeretni a FIDESZ-t és OV-t, de ha valaki még most is szimpatizál egy kicsit is az MSZP-vel, akkor az egy tróger gazember, és semmiképpen sem magyar(igazi magyar) csak egy gyurcsányhoz hasonló senkiházi tróger.
szamyka84 3 years ago 8
This comment has received too many negative votes show
térdre csuhások!!! ekkor még ezt mondta ez a cigány, most meg már a mocskos papokkal szövetkezik??? mert a fidesz önmagában egy nagy 0
SRsawyer17 3 years ago
Orbán csak azt mondta, hogy jó politikus...de úgy látszik a te agyadig ez nem jutott el...:)
vadpet 3 years ago 2
Őszintén kellene beszélni a Torgyánix, Lezsákix és Orbánix féle romafasizmusról. Mit is jelent ez? A magyarokat olyan cigány vezetők akarják irányítani akik titkolják a valódi indentitásukat és jól hangzó radikális nacionalista retorikával csapják be az embereket. Suttyomban a romavállalkozókat részesítik előnyben. Ez a NAGY HAZUGSÁG! Így akarnak országot foglalni.
VINIKORn 3 years ago
Lehet hogy jönni fog olyan történelmi időszak amikor a hazugok és a csalók lesznek a luzerek! Ahogy Zakariasix próféta, izé druida mondta. Aki lop és hamisan esküszik KIÍRTATIK!!!! Teccik érteni?!
Ön indította el a hazugságspirált. Az agresszív és gátlástalan hazudozást.
Magyarországról egy borzalmas kép megy ki, hogy ez egy fasiszta ország. De nem magyar fasiszta hanem cigány fasiszta. Csak erről nem illik beszélni mert az raccizmus.
VINIKORn 3 years ago
Lehet, hogy Asterix sem látja át még teljesen ezt a káoszt de talán nem is olyan sokára "Gall" királya lesz ennek az országnak és talán a világnak. A szemeivel bele fog látni mindenkibe és igazságot fog osztani.
VINIKORn 3 years ago
Ugyan már!Szerinted ez megy a ki a "VILÁG" felé???!!!Az megy ki a világ felé hogy Magyaro.-n mindent megtehetnek a kisebbségek stb.Meg az megy ki hogy Magyaro. is felvette az IMF hitelt !!UKRAJNÁVAL!! és !!PAKISZTÁNNAL!! egyetemben...Ez szerintem lényegesebb dolog kéne hogy legyen de TI ezzel nem foglalkoztok mert ez nem jut el az agyatokig csak a "lárifári" meg stb...Először tanulni és tájékozódni kéne és aztán pofázni!
Kisvady 3 years ago
Ki indította el a hazugságspirált???Te gyökér!!Könyörgöm már lassan 8 éve vannak kormányon és még minid minden szarért a Fidesz meg Orbán a felelős?Ha 20 évig lennének és szar lenne 20 év után is mindenért a Fidesz lenne hibás b@sszameg!???Ennyire hülye senki sem lehet.A "hazugságspirált" még a szocis időkben indították el azok akik most kormányoznak és még nem vágták el ez a baj!De ha így könnyebb nektek...Legyen csak Orbán egy antikrisztus...szánalmas....
Kisvady 3 years ago 6
Egyetértek!!!!!!!!!
amonree1 3 years ago 3
mind a 2 hazudik!!!!!!!
szabopityuka 3 years ago
Kisvady: Ezért várok egy Jobbik kormányzást, mert ott talán lehet normálisan is beszélni. Kint van egy közel félmillióra duzzadt választói csoport, ha nem több, akinek NINCS TÁMOGATÁSA.. A fidesz egyébként igenis sáros, mert lehet nem ők kormányoznak, de ha érdemleges ötlet merülne fel, azt LESZAVAZZÁK, illetve be se járnak megvitatni dolgokat. Ezek után ha ellenzékként képtelenek a kesztyűt felvenni, akkor gáz van. Az olyan meg ne kormányozzon.
lorincatya 2 years ago
Nincs olyan, hogy leszavazzák, hogy tudnák leszavazni, mikor nem ők vannak többségben??!!Ismered Te a magyar parlamentarizmus működését. Tudod, az hoz törvényt, aki többségben van. Itt kik voltak többségben? Nem a Fidesz, hanem az SZDSZ-MSZP koalíció. Tehát, nem az MSZP-SZDSZ koalíció felelős azért, hogy ide jutott az ország ahova, hanem ismételten a Fidesz, és persze azon belül Orbán Viktor. Igen ezt ismerem.
Kisvady 2 years ago
Comment removed
Kisvady 2 years ago
Tudod, én sem szívesen hallgatok meg egy olyan embert, aki lekurvázza a saját országát, aztán van pofája a hivatalában maradni még több mint 2,5 évig. Dél-Koreában az ilyenért halálbüntetés járna, Japánban harakirit csinálna magán az adott ember. Itt meg pofátlanul ott is marad. 8 évük volt...Mit tettek ezalatt? Loptak. Akik még ezek után is a Fideszt ócsárolják, azok nem érdemelnek szavazati jogot sem. :) Ez az én véleményem.
szamyka84 2 years ago 3
Ejnye,ejnye elvtarsak!Ne pocsk.egymast,ezek a velejeig romlott posztbolsevikok eppen ezt akarjak!Egymasnak ugraszatani magyart a magyarral,(annak fuggvenyeben,hogy zsido,magyar,nemet,szerb,cigany stb nemzetisegu)
Sajnos a jelek szerint sikerult is nekik.Jovo juniusban tessenek jobban ikszelni(remelhetoleg elorehozott valasztas is lesz!)es akkor megszunik ez a bolsevik remalom!Oriasi munka lesz ezt a tomenytelen szemetet eltakaritani,amit Ferenc testver a lelkekben es testekben hagyott.
ZOLTAN357 3 years ago 2
Sajnos MSZP-re is igaz az, amit Vico a KISZ-re mondott. Nem "véletlenül" képtelenek lecserélni mszp-sek a "Gyurcsány nevű ember"-t, barmennyire szeretnék is sokan a partvezetőségből, frakcióból.
949husvet 3 years ago 2
Kedves posztkor , ha most elkezdenénk felsorolni , milyen sokszor keveredett Önmagával ellentmondásba Orbán ... ! Igen , szerintem ezzel ezt mondja...
F9rrest 3 years ago
Orbán is azt mondta hogy a rendszerváltáskor élen voltunk most meg sereghajtók lettünk. Ezzel Ő is azt mondja hogy a Kádár rendszer volt a legjobb közép-európában. Nem?
posztkor 3 years ago
és mi lett az "agyagbadöngölésssel"? én ott álltam az újratemetés 200 ezres tömegében 1989. jún. 16-án a Hősök terén és elhittem a szájából akkor... ez az ember mondta - és íme. (és íme +)
yence1 3 years ago
FRISS HIREK: "Eredményes zártkörű tárgyalást tartott a napokban Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója -- tudta meg a Magyar Hírlap.
Értesüléseink szerint Orbán-kormány példaértékű intézkedéseket hozott a magyar zsidóság javára. Semjén Zsolt elmondta, hogy a KDNP az év elején zsidó politikai műhelyt alapított."
kekvirag1 3 years ago
Fasza.
dandartabor 3 years ago
Fejezzétek be a zsidózást! A zsidóság pont azért fog össze a romákkal mert a magyarok egy része fogékony a szélsőjobbos ideológiára. Saját jolfelfogott érdekedben fejezd be
.
Ha meg nem hagyod abba akkor provokátor vagy!
vkmail72 3 years ago
Miért nekem pattogsz? Meg se szólaltam. Annak írd, aki zsidózik.
dandartabor 3 years ago
A másik pedig, ha valaki az, akkor az. Én se sértődök meg ha azt mondják rám, hogy magyar :)
Hofi0905 3 years ago
Hát ez az. Én például zsidó vagyok, de nem sért, ha lezsidóznak; az vagyok, oszt jónapot.
dandartabor 3 years ago
Ostoba, demagóg, gyurcsista fasz.
gengszter01 3 years ago
Szeretni sok mindent szeretnénk , kívánni sok mindent kívánnánk , de 2010 = választás , nem kívánságműsor ...
F9rrest 3 years ago 2
egyik kutya másik eb , Magyarországon egy becsületes párt sincs, már nem tudják honnan lopjanak és mit hazudjanak , szégyen / remélem változás lesz mindenben
pengebobo 3 years ago 3
orbi: "a korrupció a befektetések gátja" mondta amikor Mo-n legnagyobb bef. országok
követeivel találkozott
A Fidesz '98 választási kampányát megszerv. Wermer András,alapított Happy End 2002 végéig
4,2mrd költhetett "országimázsra". A szakmában fércmunkának tartott 49 nyertes tenderben, a Happy End és az Országimázs Kp szerződésekkel kapcsolatos ÁSZ ellenőrzéséből kiderült: 2000ben 365m folyt el megrendelésekre ebből 3,197mrd a Happy End-nek fizetettek 243m pedig az Ezüsthajó Kft-nek
MAGYAR998 3 years ago 2
Strabag-ügy : Egy volt Spiegel-újságíró osztrák HansPeter Martin ugyanis azzal állt elő hogy az autópálya építő vállalat az Eurocontact nevű tanácsadó cégen keresztül több tízmillió euró támogatást juttatott a Mo-i pártoknak. Az összegek mozgásáról (a Die Presse nyomán) több cikk jelent meg itthon is. Az is kiderült hogy a Fidelitasnak is leesett valamennyi
MAGYAR998 3 years ago
A Happy End Kft.-vel kötött szerződések után "a teljesítés tényét számvitelileg egyértelműen bizonyítható mellékleteket azonban, kérésünk ellenére, bemutatni nem tudtak" - olvasható az ÁSZ jelentésben
... a pártfinanszírozásról szóló javaslatról majdnem létrejött ötpárti megegyezést viszont éppen a fidesz elnöksége rúgta fel.
MAGYAR998 3 years ago
Kedves Csillagtáncos ,ki lehetetleníti el az életedet ? Ki veszi ki a kenyeret a szádból? Tényleg ne haragudj , de én már annyira unom a mindíg a másra mutogatást , mindíg a sírás-rívást! Én nem vagyok milliomos , de boldog ember vagyok mert az, amim van , saját magam teremtettem elő . Szerinted Orbán majd beleteszi a kenyeret a szádba ? Akkor majd nem kell 100%-ot teljesíteni A munkahelyeken? Minden szép és jó lesz? Ugyan már ... Most én mondom a Fidesz szövegét: ÉBRESZTŐ , MAGYARORSZÁG !!! :-)
F9rrest 3 years ago
Akik annyira gyűlölik Gyurcsányt,úgy ,hogy nem használnak jelzőket(pl.rohadék , szemét,stb.),leírnák ,miért teszik?Merta helyzet a következő:a gazdaság növekszik,az EU-s pénzekből fejlődnek a városok,épülnek az autópályák,talán előbb-utóbb elkezdődik az elosztó rendszerek reformja,remélem a segélyeket munkához kötik,stb.Ja ,hogy drágán jötta Mercedes ? Kérdezzétek meg azt a 2500 családot,akit érint az új munkahely lehetősége,bánja-e...Fletó , gyerünk tovább!2010 = VÁLASZTÁS nem KÍVÁNSÁGMŰSOR
F9rrest 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Talán az mdf lehet egy alternatíva a következő választásokra, vagy valami radikálisabb párt, pl. miép.
akta01 3 years ago
orbán csak egy genya kis kisztikár volt fejérmegyében - aztán meg ezek a bűdös
kommunisták (a tied meg az én pénzemből) kiküldték őt oxfordba hogy tanuljon valamit..
azután három hónap múlva visszazavarták mert, mivel hogy tök hülye - de ő a magyar jobboldal vezére - legyetek büszkék rá!
caligulalova 3 years ago
bandesz megjegyzem hogy OV 2002 óta nem magyarország miniszterelnöke, és egész véletlenül azóta rohamosan eladósodott az ország
ofey137 3 years ago
Örülök, hogy vannak még olyanok akik normálisan gondolkoznak.(F9rrest)Én is inkább támogatom a gyurcsányi törekvéseket mint az orbánista "igérgető semmit nem csinálok és nem lesz baj és népszerű maradok politikát"....
Bandesz55 3 years ago
Kezdem azt hinni,hogy ebben az országban baj van az emberek szemével és józan fefogóképességével.A saját bőrödön tapasztalod,hogy ellehetetlenítik az életedet,és még mindig kitartasz azok mellett,akik kiveszik a kenyeret a szádból??
csillagtancos 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
GYURCSÁNY FERI GYURCSÁNY FERI!Orbáncz néha mond igazat is látjátok..:D
viktorsempai 3 years ago
ez is egy komcsi sajnos
szimatos1975 3 years ago
Orbán Viktor kimondta élete első igaz és értelmes mondatát! Hát jó régen volt
trenyes 3 years ago
folyt. reF9rrest: leszek magatehetetlen,akkor nekem is fizetnek(ja,amúgy meg a TB-t vonják,tehát nincs ingyenes eü.!)É még egy fontos dolog, ami ezek szerint belőled is hiányzik,mint sajnos sok más magyarból is:SZOLIDARITÁS. Tudod mit jelent?Gondolkozz el rajta,hogy egyedül élsz-e ezen a Földön...
csillagtancos 3 years ago
Szerintem sem jó ez az un. reformprogram , csak sajnos , nem arról szól a vita , ki , hogyan képzeli el a reformot.A szegény , de tehetséges ,menjen ki külföldre EGY-KÉT ÉVIG pénzt keresni és nyelvet tanulni,vegyen fel diákhitelt, dolgozzon a főiskolás évei alatt-én pl.így csináltam3.SZOLIDARITÁS:éppen az , aki vállalta volna a pluszterheket szolidáris,mert az így megmaradt adóból lehetett volna pl.az idősek ellátásánjavítani.Sajnos,Magyarország ezt nem akarta , hanem inkább "győzött"... Röhej..
F9rrest 3 years ago
én nem akarok itt nagyon belekötni a dolgokba, de normális (volna) az, hogy egy ország szegény, de tehetséges fiának ki *kelljen* mennie KÜLFÖLDRE pénzt keresni, hogy elindulhasson?
caius112 3 years ago 2
A német , osztrák , angol fiatalok pl. az USA-ba járnak tanulni , más gondolkodás módot , kultúrát megismerni , a mieinknek pedig pl. Angliába , Németországba kellene . Szeintem abban semmi rossz nincs , hogy fiatalon az ember világot lát , tapasztal , tanul , pénzt keres ... Azután pedig JÖJJENEK HAZA , optimistán , tettre készen , látva azt , hogy hová kellene és lehetne a saját hazájukat is eljuttatni,mert rajtu(n)k múlik ! Örülök , hogy hozzászóltál , köszi ! :-))
F9rrest 3 years ago
És ki fog itt szerintetek reformokat csinálni ? Mégpedig minél később csináljuk ,meg , annál nagyobb és fájdalmasabb lesz ! De abban az országban , ahol "3 igennel sokat spórolhat" politika győzelmét ennyire és ennyien ünneplik , nincs rá esély ! Miért fizessem ki pl. más diplomáját ? Azért , hogy azután úgy döntsön , hogy fogja magát és itthagy Bennünket ? Inkább fizetem a sajátomat és majd eldöntöm , mit kezdek vele. Talán akkor több "jogom" lesz hozzá.Ismeretlen a gondolkodás ugye, jobbosok ?
F9rrest 3 years ago
Igen,kellenek reformok,de ez nem reformprogram,hanem őrült ámokfutás és a köz megmaradt pénzének lenyúlása!Miért fizesd ki más diplomáját?Az adódat az állam javára költik(elvileg).Szerinted egy normális államnak nincs szüksége sok diplomásra?Az,aki szegény,de tehetséges,dögöljön meg,mert nem tud tanulni,pedig lehet,hogy ő fedezne fel vmi gyógyszert,ami esetleg a te életedet menti majd meg...Miért fizessem más kórházi kezelését és vizitdíját?Mert az élet kultúráját akarom építeni+mert majd ha én
csillagtancos 3 years ago
"Szerinted egy normális államnak nincs szüksége sok diplomásra?"
képzeld, baromira nincs szükség 30000 bölcsészre mert ugysem fognak tudni elhelyezkedni... nem szabad vízfejűvé tenni azz oktatást
ekto8765 3 years ago
Igen,kellenek reformok,de ez nem reformprogram,hanem őrült ámokfutás és a köz megmaradt pénzének lenyúlása!Miért fizesd ki más diplomáját?Az adódat az állam javára költik(elvileg).Szerinted egy normális államnak nincs szüksége sok diplomásra?Az,aki szegény,de tehetséges,dögöljön meg,mert nem tud tanulni,pedig lehet,hogy ő fedezne fel vmi gyógyszert,ami esetleg a te életedet menti majd meg...Miért fizessem más kórházi kezelését és vizitdíját?Mert az élet kultúráját akarom építeni+mert majd ha én
csillagtancos 3 years ago
Ebben egyet értek. Valóban kell reform, különben nem lesz euró.
coopcrow7 3 years ago
Az biztos ha nem lesznek reformok, akkor Magyarország le fog maradni. Ajánlom minden kételkedő figyelmébe a telejsen független MNB elnök írását! Szertném, hogy beláásák sokan. Független attol hogy jobb vagy baloldal viszi végig, REFORM KELL! Gyurcsány megpróbálja ezt. Sajnos a demagók eklektikus ellenzék nem hagyja
gxmop 3 years ago
Kedves Jobboldaliak , 1 választást nyert meg Nektek a VIKTOR 6 év alatt ,idézem a legutóbbi kampányszövegüket : "3 igennel most sokat spórolhat !" Ez igen , kedves VIKTOR , ez aztán a teljesítmény! Mintha a TESCO-ban lennénk !!! Inkább támogatom Fletó erőfeszítéseit , még ha egészen biztos , hogy lehetne ezt jobban is csinálni , mint egy népámító , felelőtlen , demagóg politikát .
F9rrest 3 years ago
Mgaleva!Azért vaálasztották őket 3×,mrt eltompított komcsik vannak,voltk többségben.Ha már megkérdezted.Nézd meg hol tartunk ezek miatt most,vagy nem látod?
tuuusz 3 years ago
Nos épp ezért harcol ellene most ilyen kőkeményen. Érdekes egyébként, hogy mindig radikális volt, mégsem sikerült a pártjának csak egyszer a győzelem. Akkor is Torgyán Józsival kellett lepaktálniuk. Az emberek a 18 év alatt 3-szor a szocikat választották. Vajon miért?
mgaleva 4 years ago
Mert ostobák és hiszékenyek.
Wircs 4 years ago 2
Mert sok a vadbarom meg a csaló fax mint ez a tolvaj rohadék ferifax!
kapja be én csak havi 10-el kapok kevesebbet mint ezelőtt a kurva annyát ennek a gecinek!
dnbpower 4 years ago
Jóslati képességekkel bír ez a fickó.
kyanzes 4 years ago
nem bír jóslati képességekkel csak átlátta és átlátja a helyzetet ez kicsit más és van annyi esze hogy le tudja vonni a következményeket... csakhát sajnos az ország fele ugy fest nem kér az értelmes beszédből...
valavki 4 years ago
...mellesleg egész jóképű volt ez a Viktor annakidején! :-)
orcagnes 4 years ago
Nézzenek csak oda! Egyik kutya, másik eb???
"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel.
Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas, vagy műveletlen."
Gróf Széchenyi István
orcagnes 4 years ago 3
"Sajnos" Szécheny nagyon értette a dolgát és ezt az idézetet teljesen aktuálisnak kell vennünk, bár én a végén vagy helyett és-t raknék mert azthiszem ugy illendőbb ha a miértet keressük
valavki 4 years ago
Nem tudom miért az a neve a videónak, hogy loves. Tudtommal az azt jelenti, hogy szereti, imádja, tiszteli. Viktor itt csak annyit mond, hogy próbára teszi az ember képességét. Ennyi. Semmi más. Nem kell itt a propaganda. Má ő se teszi próbára senki képességét. Mert egy bukott majom.
Jamalpapa187 4 years ago
itt még milyen fess legény volt, azt micsoda nyomorék lett belőle
Greg0516 4 years ago
:D:D
nofcid 4 years ago
Emberek! egymást ócsároljátok és magyarnak kiáltjátok magatokat? hogyan meritek ezt csinálni? a politikai elittel van a baj és nem gyurcsány meg orbán a mumus ők csak bábuk itt a probláma a politikai elittel van.EGY BAJ VAN A MAGYAROKKAL: CSAK A SZÁJUK JÁR TENNI NEM MER SENKI semmit.
Ogrinnyo 4 years ago 11
Hát...régen mondjuk beléptettek a pártba, többeket,de volt aki nemet mert mondani.
Orbánnak igaza van, jól látta a helyzetet már akkor is. gyurcsány volt annyira sikeres, h most ellopja az országot hű szocialista révén. De ő is megjárja majd, mint mind, aki kezet emelt a MAGYAR NÉPRE!
magicbalu 4 years ago 3
talán akkor még az volt
kaszasxx 4 years ago
This has been flagged as spam show
"az általunk képviselt demokratikus jobbközéptől jobbra nincs jelentős szervezet, és nem is lesz. (...) Ez része személyes stratégiámnak.(...)a referendum érdekében meg fogjuk tartani az utca nyomását."
(részletek a francia Le Monde-nak adott Orbán Viktor nyilatkozatából)
MAGYAR999 4 years ago
Magyar999 ezt hagyd abba, hogy mindenhova bemásolod ezt a szart.
ssw111 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
Az államháztartás hiánya 2002-ben a háromszorosára (a 2001. évi
455 milliárdról 1,6 billió forintra) nőtt. A hiány gazdasági súlyát jellemzi,
hogy -- szakértői becslések szerint -- a GDP 9--10%-ának felel meg. Ez a
mérték több mint háromszorosa az EU által meghatározott maastrichti (3%-
os) kritériumnak.
(forrás: KSH)
Természetesen a ktgvetést még a fidesz kormány alatt fogadták el....
MAGYAR999 4 years ago
Ami azt illeti, én voltam kisdobos, úttörő és KISZ-es is, és nem rémlik, hogy hülyeségekre tanítottak volna minket. Nem irigylem a mostani fiatalokat. Sokkal több ocsmányságot és gyűlölködést látnak, mint mi annak idején.
tapsi19 4 years ago
A mai érettségizők annyit tudnak 56-ról, amit összesűrítenek egy törikönyvbe. Régen volt 4 év az addigi tananyaghoz, most meg tanulhatunk a komcsik árnyoldaláról is, ami régen kifelejtődött a tananyagból. De a 4 év megmaradt...
De ha egyszer mi nem éltük át, és nem is tanítják igazából, akkor mit várnak tőlünk?
csuka86 4 years ago
LoL!!!XDXDXDXDXD Még az is lehet h régebben haverok voltak!! :D:D:D
kokkolinomaci 4 years ago
Ez a bajd. Mindenki többet tud, mint a másik. Mindig csak a másik hibás. Fletónk, meg Viktorunk van.... Ilyen magyar, olyan magyar. Sőt!Az egyik fele szerint a másik már nem is az... Egyi rosszab ,mint a másik.. Eddig se voltunk toppon, de most...
Zombiemaci 4 years ago
Nem tudni már ki kivel van. AZ egész ország megháborodott. Meneküljön mindenki amerre tud.
666Nukes 5 years ago
Azért az ne kerülje el a figyelmed, hogy ez egy tizennyolc évvel ezelőtti felvétel...mi köze a mai állapotokhoz? Másrészt az nem dicséret, hogy valaki egy elmúlt és már elítélt diktatorikus rendszer szervezetében "kimagaslik"!
vitrac3 5 years ago
az a baj, hogy a politikusok tényleg fiatal koruktól kezdve tanulnak politikusnak lenni, szónokolni, parasztvakítani, hazudni és helyezkedni!
kbandris 5 years ago
Hát, az a vicc, DonDennis, hogy ez nem kamu, tényleg így volt... nem a HírTV vágta össze a képet a hanggal. Rengetegszer hallottam ezt az idézetet az utóbbi három kormányzati ciklus alatt.
hunmaster 5 years ago
Barátom te meg el is hiszed a HÍRtv/fidesz tv/ számait akkor nagyon okos vagy gratulálok
DonDennis28 5 years ago
ott voltunk az egész családdal. mozdulni nem lehett,nem volt túlzás a szám, a többi tv szokta a számokat lecsalni, ezt a Kossuth téri tüntetéseknél teljesen jól lehett követni.Viktor pedig sosem volt KISZ vezető, gyurcsány volt az. Viktorék egyetemista korukban kezdték a Fideszt , a KIszesek pedig folyton be akarták őket tiltani. Én akkor éppen 17 éves voltam.
csillinemeth 4 years ago 3
A tények:Orbán Viktort tegnap 250 ezer ember hallgatta március 15én, tegnap az Erzsébet híd lábánál, éljenezve. És ezek csak azopk, akik kimentek, rengetegen otthonról nézétk a tévében. tomkut , akárhogyis ködösítesz, Viktorunk messze lekörözi fletódat. Ez van. És ez lesz.Lehet a hazugokat támogatni, akiknek hasznuk van belőle, meg is teszik. Mi tisztességes magyarok, ezt NEM Tesszük!Soha!És itt be is fejeztem veled a vitát.
csillinemeth 5 years ago
Csak kb 22 éves volt itt
Pityugonzales 5 years ago
Viktor itt csak annyit mond h gyurcsany nyal keményen kell küzdeni és igaza is volt szegénynek. Csakhogy azóta ő megérett és egy ország megszerette, míg gyurcsany nagyot süllyedt, durván megbukott és egy ország gyűlöletét kivívta a kinti magyarokkal együtt.Milyen helyes itt a Viktor!Csak tisztelni lehet egyébként meg.
csillinemeth 5 years ago
Nem tudom milyen médiumokból táplálkozik Viktor fanklubja,de momentán a "bukott" Gyurcsány a miniszterelnök és az ország által imádott Viktor 1998 óta nem nyert parlamenti választásokat. Pedig neki még csak népszerűtlen reformokat sem kellett véghez vinnie: beleült a Bokros-csomag által kipárnázott tutiba, a MaSZoP által megteremtett pénzt és fellendülést kihasználva osztogatott.
tomkut 5 years ago
Aki a rendszerváltás óta megismert legideálisabb gazdasági konjuntúrában sem bírt nyerni az nem csak felelőtlen, még rosszabb: tehetségtelen. Na ennyit a nagy polgári Nostradamusról.
tomkut 5 years ago
gyurcsany és bandája rondán átverte a népet. egyedül sosem nyertek volna sem akkor ha elmondják mire készülnek. ezt csak a hülyék nem tudják, nem értik.4 évvel ezelőtt többen szavaztak a Fideszre számszerint mint a két győztes pártra együtt. Csak a rossz választási törvények miatt nyertek.Most pedig nagyot buktak. Csak a rossz alkotmány miatt vannak még a trónon.ja és nem az mszps médiumokból táplálkozunk, mint te pl.és nem is fizetnek érte, mint titeket.
csillinemeth 5 years ago
Ajjaj. Azért válaszolok későn mert Kubában teleltem az MSZP csekkéből amit az előző hozzászólásomért kaptam. 98-ban az MSZP kapott több szavazatot, 98 és 2002 között tehát volt egy hatalmon lévő párt, aki nem nyúlt hozzá a "rossz" választási törvényhez... sem az egészségügyhöz, sem az oktatáshoz, sem semmihez.
tomkut 5 years ago
Ezt a hazugság témát pedig hagyjuk már, nem külföldi forumokon vagyunk,ahol talán meg is kajálják. Ha van párt Magyarországon,akinek még a kérdéseit sem szabad elhinni,az a Fidesz. (Ez persze nem menti fel az MSZP-t ha hazudnak, félreérteés ne essék. A két nagy párt egymás démonizálásából él.) Ha a Fidesz nem alacsonyitja le a magyar politikai diskurzust a "mi adunk ők elvesznek" szintre, akkor lehet h nem itt tartanánk. Lehetne vitázni IGAZI programokról.
tomkut 5 years ago
Én még mindig inkább neki hiszek. Aki még mindig hisz Gyurcsánynak, nos komolyan az menjen tüntetni a Pszichiátriai és Neurológiai Intézetért, mert lassan ottani kezelésre szorul.
ErSandor 5 years ago 2
Egyetértek. Egyik kutya, másik eb, különbség az, hogy az egyik durván veszett!
Skipy0206 5 years ago
Ha nem zárták volna be őket...
gorobal 4 years ago
He talks like a high school student...
szojkatomi 5 years ago
Nagyon komoly ilyen fiatalon látni. :)
Nézzünk végre a tényekkel szembe: Gyurcsány a KISZ-titkár és ebben az országban itelt adnak neki.
Raznor69 5 years ago
OV Középiskola, egyetemi KISZ-vezető
és a sort lehetne folytatni...
Petejunkie 4 years ago
ha gyurcsány az ország megmentője, akkor én a dalai láma és az isten vagyok egy személyben :D egyébként balos vagyok inkább... de gyurcsány nem a megmentő :P
Lofaszdzsoni 5 years ago 2
mIndenesetre az Orbán-kormány alatt a gazdasági mutatók egyértelműen felfelé tendáltak, a költségvetési hiány, az államadósság mértéke csökkent, a GDP exponenciálisan nőtt. 2002 után meg "enyhén" kevésbé volt ez így. Ezek a puszta tények, bárki utánanézhet.
RCrystalheart 5 years ago
I used to love Orban but nowadays I don't like him at all...
Killah421 5 years ago
I don't know anyone who likes Orbán. I know one person who used to support him. But after discussing with me a few times the guy changed his opinion.
sarahalzeeb 5 years ago
You must have been very convincing. :)
therabbit27 5 years ago