Nem énekli rosszul Magdi, de nyomába sem ér Révésznek - túl nagy a különbség, akár csak a Most élsz (Máté Péter) esetében. IMHO.
Sajnos.
Jobb saját dalokat kéne énekelnie, ez lenne a következő állomás, de ezekkel a poppos számokkal nem fog messzire jutni. Kár érte.
A fenti csúcs kommentesnek meg jelzem, h bizony a krémes is relatív , ahogy a naplemente is. Túl kéne már lépni ezen a nekem tetszik, tehát tény című szinten...I think vagy IMHO kezdi az angol a véleményezést. És helyesen.
MRIstván89 teljesen igazad van, abban is ha megfelelő emberek segítik útját. Sajnos Én ebben nem hiszek. Nagyon sok tehetséget, a hozzá nem értés teljesen meggátolta a nemzetközi sikert. Viszont nagyon sok tehetségtelen, pénzzel támogatott "csirke" eljutott odáig, ahová "szegény" másnap kellett volna. Én szorítok annak, hogy ne legyen igazam és végre a Rózsa Magdihoz hasonló gyémántoknak adnak esélyt. Kell nekünk is és az országnak is (de nem a politikának). Magdi! Szorítok, mint mindig!
40 éve sírnak, könyörögnek és követelik a menedzsereket, akik egyengetik a Magdihoz hasonló művészek életpályáját. Itt meg? Évente egyszer-kétszer villan, a többi meg bulvár és olcsó marakodás.

@Gabor869 pedofil képmutató vén buzikkal akik szarrákínozzák azt is aki nm érti miről van szó mrt könnyű nekik könyvből lsni a büdös ál jt kettős életű szarszmét mocskos aljas ál jt olcsóringyóqró tuskóknak ál jt sátánmagva mindn mocskot piszkot +tűr a szrvezetbn öfonódva a sátáni szabadkőművs szektával ölik az idősbeteg rászorulót fiatalt ártatlanokat gyalázzák Jehovát botrányqrnak éln czika dögjankóval /vrz szadisták rre élveznek titkos análbaszós tube-os játékban mások sznvedésére
@jubahuga JEHOVA TANÚI SZERVEZETÉBEN DEGENERÁLT SÁTÁN MAGVA VETTE ÁT AZ IRÁNYÍTÁST MINDEN ALJAS HAZUG SZENNYES MOCSKOS PARÁZNA BÁLVÁNYIMÁDÓ HITEHAGYOTT KETTŐS ÉLETŰ KÉPMUTATÓ A VILÁGNÁL SZÁMTALANSZOR ALJASABB UNDORÍTÓ FÉREG ÁL-JT RINGYÓT ÉS LATROT BENNHAGYNAK AZÉR TILTJÁK A NETEZÉST HOGY NE JÖJJENEK RÁ A NEM VÉLETLENÜL AGYONTITKOLT ANÁLBASZÓS SÁTÁNI JÁTÉKUKRA
@jubahuga pedofil képmutató vén buzikkal akik szarrákínozzák azt is aki nm érti miről van szó mrt könnyű nekik könyvből lsni a büdös ál jt kettős életű szarszmét mocskos aljas ál jt olcsóringyóqró tuskóknak ál jt sátánmagva mindn mocskot piszkot +tűr a szrvezetbn öfonódva a sátáni szabadkőművs szektával ölik az idősbeteg rászorulót fiatalt ártatlanokat gyalázzák Jehovát botrányqrnak éln czika dögjankóval /vrz szadisták rre élveznek titkos análbaszós tube-os játékban mások sznvedésére
Teljesen egyetértek, elhiszem, hogy valakinek nem jön be ez a stílus, de könyörgöm már, mi kivetnivalót találnak ebben a hangban? Egyszerűen fantasztikus tehetség, és a stílusra visszatérve, nyugodtan meghalgathatják a megasztáros, vagy bármilyen felvételeit, kisujjból nyomja az AC/DC-t, Janis Joplint, a Led Zeppelint, Enyát, az Abbát, Máté Pétert, pedig mind tökéletesen más énekstílus. Akinek ez nem tetszik annak nincs füle!
hát így van ez a szám gyönyörű és nagyszerű!! és maga Rúzsa Magdi egy nagyon tehetséges jo énekesnő!! ezt jobb hogyha mindenki beismeri!!egyetértek veled Norexan20
Nemtudom ki az aki leszavazza, ócsárolja vagy épen szidja a tehetséget, de nekik mondom, hogy inkább tisztelni kéne....mert talán jobban tud valamit. Ez a dal szép. és pont így a legszebb!
@Norexan20 hát így van ez a szám gyönyörű és nagyszerű!! és maga Rúzsa Magdi egy nagyon tehetséges jo énekesnő!! ezt jobb hogyha mindenki beismeri!!egyetértek veled Norexan20
Révész Sanyitól ismerem a dalt, de az emberek szavaztak itt a youtube-on is. A Magdi féle változatot SOKKAL többen nézik, mint az összes többit. Beleértve Ákost is, akit nagyra tartok (nem ezért a feldolgozásáért)
Szóval nálam is Magdi nyert. Igaz, ott voltam a Kapcsolat koncerten, Bryan Adams se volt semmi...
Egy dolog azt mondani, hogy nekem nem tetszik, és egy dolog vitatni, hogy van-e hangja vagy nincs. Lehet, jogy nem tetszik valakinek, de attól még kevés embernek van ilyen hangja (nem csak Magyarországon), mint neki.
Ja és kívácsi lennék, hogy ákos hanyadik fordulóban esett volna ki a Megasztáron....
ő az egyetlen megasztáros, akinek a saját számai is tetszenek. na jó, Caramelnek is akad egy-kettő, de neki a hangját imádom, az rnb viszont egyszerűen nem stílusos:)
Vannak dolgok, melyek relatívak: van, akinek tetszik Brad Pitt, van akinek nem. Van, aki szereti a lecsót, van aki nem. Mindenki véleményét igyekszem tisztelni, de ha valaki a krémesre azt mondja, hogy rossz, annak nincs ízérzéke..
ha azt mondja, hogy a naplemente, vagy a szivárvány csúnya, az vak..
és ha azt mondja, hogy Magdinak nincs hanga, akkor süket.. Lehet, hogy nem tetszik, lehet, hogy valaki mást szívesebben hallgatsz, de ez akkor is TÉNY. Kár vitázni rajta.
Teljes mértékben igazad van! Nem is tudok semmi mást hozzá tenni. Én a kezdetektől éreztem, hogy ez a lány nyeri meg a döntőt! Csodás a hangja és ez valóban tény!
@Staminah9 A jó énekes hangját egyetlen kiénekelt szóból felismered, az övé ilyen. Ha találgatnod kell, kis is énekel éppen, az az énekes sablonos. Hangilag és stílusilag. Habár Magdi nem a kedvencem, m ert más stílusú zenét kedvelek, felismerem a hangját, számomra ezért jó énekes Ő.
ismerősöm egy rendezvényszervező cégnél dolgozik.rendeztek egy jótékonyságú koncertet beteg gyerekeknek.és Magdit akarták meghívni de a kedves hölgy teljes bérért akarta elvállalni amikor az ilyenket ingyen vagy a legminimálisabb árért szokták megcsinálni.egy kicsit el van magától szállva.
Vigyázz a madárra, Ha kertedbe repül, Őrizd meg a csendet, S el se menekül. Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll. Vigyázz a madárra, ha Válladra repül, Amerre az élet, arra menekül. Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.
énis imádom Magdit, ez egy fantasztikus szám, és Charladyboy-nak üzenem hogy nem a sajátja (sajnos) amúgy amit Magdi a hal a tortán-ban művelt az szinten aluli volt... pedig eddig azt gondoltam róla h teljesen normális meg minden.. vagy lehet h csak rossz napja volt :D
szuper h tele van ez az ország zenei szakértőkkel:Dkit érdekel h magyar e vagy sem..élvezni kell a zenéjét mert az csodálatos. aki meg aztmondja h ez imitálás meg dúdolgatás annak külön gratulálok és szívesen meghallgatnám h ő mit tud. tuti sokkal jobbak vagytok gyerekek:D
Tényleg tehtséges lány, de van egy olyan érzésem, hogy az Aprócska blues és az Eurovízió volt életének szakmai csúcspontja, hála a magyar dalszövegíróknak, producereknek és nem utolsó sorban a közönségnek. Egyébként nem értem, miért háborogtok, ha valaki kinyilvánítja a nemtetszését. Magdi nem réteg-zenét énekel, hanem a közemberhez szól. És magyaroraszágon a közemberek 99%-a nem operaénekes, legújabb kutatások szerint:) Csak addig szeretitek ezt a fenenagy demokráciát, ameddig nektek kedvez?
igen a Magdi tud énekelni, ez egy szép szám! Jó előadó és aki nem ért a zenéhez, az tartsa meg magának a véleményét! Akinek van zenei háttere az kommentál6 jogosan! Gyertek és énekeljetek úgy ahoyg Ő és akkor beszéljetek! Én egy opera énekes vagyok és ŐT nagy tehetségnek tartok!
szerintem azért a Magdi maximálissan teljesített az eurovision-os dalfesztiválon!!akkor saját dalt énekelt nagyon jól!!! + amufy is naon jó hangja van!!!!:D!!!
Magdi nem tehetségtelen, de ott helyenként egyenesen hamis, Ákoson kívül meg kevés énekes van, akinek élőben is ilyen jó a hangja. 0711959-hez annyit, hogy Ákost már csak azért sem jó akármilyen külföldi "zeneiparossal" egy lapra tenni, mert eléggé páratlan, hogy valakinek minden dalszövege komoly mondanivalót tartalmazzon... Szóval nála nem csupán a zenéről szól a dolog. Magdi a "lehet hiphop minden reggel"-lel, hát nem is tudom...
Ez érdekes,hogy mennyi botfülü és grafomaniás nálunk.Èn külföldön élek és zenész családból származom,zeneértö lennék magam is.A Rúzsa Magdit sem ismertem eddig, a youtube-ról láttam elöször.
A viták olvastán pedig az Àkost is meghalgattam.Jó pár számát. A kettöt még csak együtt említeni sem érdemes. Az Àkos egy jó iparos-ebböl van pár száz nálunk is. Magdi egy istenadta tehetség amiböl 20 évente akad egy-kettö. Persze mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani.Még a vakoknak és süketeknek is.
ez elképesztő!!!Emberek,tényleg ennyire romlott a mai társadalom?????Akinek ez a verzió nem tetszik hallgassa az eredetit,v a többi feldolgozást,-a lényeg:a szöveg!!!!!akik feldolgozták mind láttak/hallottak benne valamit,amire úgy gondolták nem ártana újra felhívni az emberek figyelmét,mert hajlamosak vagyunk elfelejteni az ilyen egyszerű dolgokat!
Annyira jól megcsinálták ezt a klippet! Ahogy Magdi a fénybe kimegy és énekel az valami csodálatos! Imádom Magdit. Hihetetlen aranyos ember maradt még így is, hogy Amerikában is hallgatják a számait. Nem is tudom hogyan tudott ilyen egyszerű és kedves maradni. Nem elég, hogy tehetséges, profi de még nem is szállt el vele a ló mint a többi "sztárral"
Nagyon remélem, hogy az ilyenek, mint Onyanyao csak a figyelem felkeltése miatt ír ilyen hülyeségeket.. Mi a gond, nem figyelnek rád?! :-) Ne így érd el, hanem tegyél valami hasznosat, szépet, akkor majd figyelnek rád.
Én sem.Attól még tudok helyesen írni és ékezeteket használni.
Élnél Te úgy, csupán néhány hetig, hogy félj beszélni az anyanyelveden.Hogy kelljen bátornak légy ahhoz, hogy megszolalhass az anyanyelveden. Mindjárt értékelnél minden felbukkanó kincset.
Ha valaki rossz az a baj, ha jo akkor az a baj! Nektem senki es semmi sem eleg? Ez az, utaljatok meg Magdit! Gyerunk! Mi a szarnak ocsaroljatok!? Nem kell szeretni, de azert azt nem mondhtja senki, hogy szarul enekel! Szoval sokaknak nincs hallasa, de az mar nem Magdi problemaja! :D Hajra kiscsaj!
A fikázóknak csak annyit, hogy a magyar pop zene egy kalap szar, úgyhogy örüljünk neki hogy van Magdink. Akik meg nem szeretik azok hallgassanak Anti Fitness klubot, Lolát és a többi MTV kopi VIVA "sztárt".
Ez túl lötyis neki.. Egy mötál zenekarban tudna sztem nagyot alakítani.. az én véleményem, hogy az eredeti sokkal szebben van megoldva.. de hát ízlések és pofonok ;)
Ez a dal Révész Sanyi bácsié.. és nagyon sokan átdolgozták.. én csak azt sajnálom, hogy az emberek úgy ismerik meg ezt a dalt, hogy Rúzsa Magdié.. Ezzel nem a személyét akarom bántani.. De ez nem korrekt :) Lae
szerintem Magdi stílusát sokan nem értik és csak azt hallják hogy Fantasztikus, Legjobb, Eszméletlen vagy látják, hogy tele van vele a tévé és ettől már nem szeretik. ez sok énekessel előfordul. tény, hogy nagyon fel kapta a média, szerintem legyünk vele reálisak, ne becsüljük túl se és talán másoknak se lesz bántó. van aki szerint Magdi már elszállt, mert a legtöbb pénzt kéri fellépésért. ez azért túlzás. de a tehetsége így is vitathatlan!
Istenem magyarországon mennyi gyökér ember van.. Ha valaki akkor ő tényleg tud valamit, erre idejön ez a sok patkány és lefikázza, hát szánalmas! Nektek mindig az a szar ami épp van! Enyik vagytok -.-
hát én mikor először halottam tőle, teljesen azt hittem saját és nagyon ott volt. teljesen úgy énekli mintha sajátja lenne. nembaj magdi ettől még nem szált el. remélem az eltévedt idegen nem feldolgozás, mert az is tetszik
most le fogtok szavazni, de nem érdekel... ákos sokkal nagyobb művész mint ez a csinált divatbaba... 2 évet adok neki... ákos már több mint 15 éve csinálja ezt... és sztem szánalmas hogy ha beírom az egyik kedvenc ákos számom a keresőbe, csak ilyen ritka elbaszott feldolgozást találok... a nőnek a hangja sztem förtelem... csak ennyit akartam mondanim és várom a lefele mutató ujjakat :))
Figyi! mindenkire lehet ilyeneket mondani...Ákos sem egy nagyművész vagy költő, csak egy popzenész, igaz azt nem csinálja rosszul, bár mostanában már igen nagy művésznek képzeli magát...nem sarat akarok dobálni, csak közöltem a véleményem, és persze elfogadom a Tiedet is!!!
Kedves Piskota21! Köszönöm. :)
Staminah9 1 month ago
nagyon jó ! Hallgasd meg a Révészt ,és a Katona "lárit" -is !!!!
DVDMEDVE18 6 months ago
Nem énekli rosszul Magdi, de nyomába sem ér Révésznek - túl nagy a különbség, akár csak a Most élsz (Máté Péter) esetében. IMHO.
Sajnos.
Jobb saját dalokat kéne énekelnie, ez lenne a következő állomás, de ezekkel a poppos számokkal nem fog messzire jutni. Kár érte.
A fenti csúcs kommentesnek meg jelzem, h bizony a krémes is relatív , ahogy a naplemente is. Túl kéne már lépni ezen a nekem tetszik, tehát tény című szinten...I think vagy IMHO kezdi az angol a véleményezést. És helyesen.
fitless 6 months ago
Ritkán hallani ilyen gyönyörű dalt. Szöveg is meg a dallam is szuper, na meg a hang....
bocskayeszter 9 months ago 2
Gyönyörű ez a zene&szöveg!
Marika3able 9 months ago
This has been flagged as spam show
Gyönyörű ez a zene&szöveg!
Marika3able 9 months ago
Gyönyörű ez a dal!!!!!
Marika3able 9 months ago
MRIstván89 teljesen igazad van, abban is ha megfelelő emberek segítik útját. Sajnos Én ebben nem hiszek. Nagyon sok tehetséget, a hozzá nem értés teljesen meggátolta a nemzetközi sikert. Viszont nagyon sok tehetségtelen, pénzzel támogatott "csirke" eljutott odáig, ahová "szegény" másnap kellett volna. Én szorítok annak, hogy ne legyen igazam és végre a Rózsa Magdihoz hasonló gyémántoknak adnak esélyt. Kell nekünk is és az országnak is (de nem a politikának). Magdi! Szorítok, mint mindig!
1962Bali 10 months ago
Tiszta lélek tud csak így dalt közvetíteni, ráadásul kincs van a torkában....Vigyázz magadra Magdi, hogy még sokáig szerethessünk!
holdeso42 10 months ago 3
Sanyival is nagyon jó volt, de így is fantasztikus!
Köszönjük Sanyi, köszönjük Magdi!
Gábor
tavaszi12 11 months ago
GYÖNYÖRÜÜÜÜÜÜ!!!!!!!fantasztikus énekesnö,óriási tudással,és ilyen fiatalon!!!
Gyémánt!!! ebböl lesz a világsztár,ha megfelelö emberek segítik az útján!!!
és MAGYAR!!!!!!
MrIstvan89 11 months ago
beleszerelmesedtem ebbe a dalba! Magdi olyan csodálatosan énekli, ahányszor meghallgatom kiráz a hideg!!!!
kisangyal100 1 year ago
Gyönyörűűű
Swallowthebird 1 year ago
This has been flagged as spam show
Megint egy zseni és félő elkallódik. Magyar átok.
40 éve sírnak, könyörögnek és követelik a menedzsereket, akik egyengetik a Magdihoz hasonló művészek életpályáját. Itt meg? Évente egyszer-kétszer villan, a többi meg bulvár és olcsó marakodás.
Gabor869 1 year ago

Gabor869 1 year ago 3
This has been flagged as spam show
@Gabor869 pedofil képmutató vén buzikkal akik szarrákínozzák azt is aki nm érti miről van szó mrt könnyű nekik könyvből lsni a büdös ál jt kettős életű szarszmét mocskos aljas ál jt olcsóringyóqró tuskóknak ál jt sátánmagva mindn mocskot piszkot +tűr a szrvezetbn öfonódva a sátáni szabadkőművs szektával ölik az idősbeteg rászorulót fiatalt ártatlanokat gyalázzák Jehovát botrányqrnak éln czika dögjankóval /vrz szadisták rre élveznek titkos análbaszós tube-os játékban mások sznvedésére
QCZJ 1 year ago
Ez a lány egyszerűen megszépül,ahogy énekelni kezd,
nem mintha egyébként nem lenne szép.Kincs van a torkában,
a mi kincsünk,magyaroké!
jubahuga 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
@jubahuga JEHOVA TANÚI SZERVEZETÉBEN DEGENERÁLT SÁTÁN MAGVA VETTE ÁT AZ IRÁNYÍTÁST MINDEN ALJAS HAZUG SZENNYES MOCSKOS PARÁZNA BÁLVÁNYIMÁDÓ HITEHAGYOTT KETTŐS ÉLETŰ KÉPMUTATÓ A VILÁGNÁL SZÁMTALANSZOR ALJASABB UNDORÍTÓ FÉREG ÁL-JT RINGYÓT ÉS LATROT BENNHAGYNAK AZÉR TILTJÁK A NETEZÉST HOGY NE JÖJJENEK RÁ A NEM VÉLETLENÜL AGYONTITKOLT ANÁLBASZÓS SÁTÁNI JÁTÉKUKRA
czikajani 1 year ago
This has been flagged as spam show
@jubahuga pedofil képmutató vén buzikkal akik szarrákínozzák azt is aki nm érti miről van szó mrt könnyű nekik könyvből lsni a büdös ál jt kettős életű szarszmét mocskos aljas ál jt olcsóringyóqró tuskóknak ál jt sátánmagva mindn mocskot piszkot +tűr a szrvezetbn öfonódva a sátáni szabadkőművs szektával ölik az idősbeteg rászorulót fiatalt ártatlanokat gyalázzák Jehovát botrányqrnak éln czika dögjankóval /vrz szadisták rre élveznek titkos análbaszós tube-os játékban mások sznvedésére
QCZJ 1 year ago
Teljesen egyetértek, elhiszem, hogy valakinek nem jön be ez a stílus, de könyörgöm már, mi kivetnivalót találnak ebben a hangban? Egyszerűen fantasztikus tehetség, és a stílusra visszatérve, nyugodtan meghalgathatják a megasztáros, vagy bármilyen felvételeit, kisujjból nyomja az AC/DC-t, Janis Joplint, a Led Zeppelint, Enyát, az Abbát, Máté Pétert, pedig mind tökéletesen más énekstílus. Akinek ez nem tetszik annak nincs füle!
XDmokuskaXD 1 year ago
Van aki a zenét használja arra, hogy kiemelje önmagát, Ő viszont magát használja arra, hogy kiemelje a zenét.
Hellike68 1 year ago 4
Én egy vén punk-rocker vagyok, de ettől a hangtól kikészültem! Csoda ez a kis nő!:) Gratulálok neki! .. és köszönöm!!!
Cinemon63 1 year ago 9
Szerintem: aki ennyi stílusból, ilyen klasszikusokat, ilyen minőségben ad elő: csak és kizárólag tiszteletet érdemel.
villanymokus 1 year ago 2
Blues és Rock...
Ez van megírva ennek a lánynak!!!
A hangja adottság, tessék kihasználni, tessék élvezni!
Jabbathefilip 1 year ago 2
hát így van ez a szám gyönyörű és nagyszerű!! és maga Rúzsa Magdi egy nagyon tehetséges jo énekesnő!! ezt jobb hogyha mindenki beismeri!!egyetértek veled Norexan20
jocika20 1 year ago
Nemtudom ki az aki leszavazza, ócsárolja vagy épen szidja a tehetséget, de nekik mondom, hogy inkább tisztelni kéne....mert talán jobban tud valamit. Ez a dal szép. és pont így a legszebb!
Norexan20 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
@Norexan20 hát így van ez a szám gyönyörű és nagyszerű!! és maga Rúzsa Magdi egy nagyon tehetséges jo énekesnő!! ezt jobb hogyha mindenki beismeri!!egyetértek veled Norexan20
jocika20 1 year ago
13-an véletlenül a lefelé mutató kézre kattintottak..
littlegirlL26 1 year ago 5
Döbbenetesen jó ez a szám...és Magdi is.. ;)
gereboy 1 year ago 3
Szerintem tökéletes. Csodás hangja van.
dattila54 1 year ago 3
Magdi hangja új színt hozott a hazai populáris zenében.Igazán karakteres és nem hétköznapi.Van benne valami megmagyarázhatatlanul érdekes.
oadam7308 1 year ago 3
Magdinak,
köszönjük, hogy énekelsz nekünk :)
szepszemu35 1 year ago
Révész Sanyitól ismerem a dalt, de az emberek szavaztak itt a youtube-on is. A Magdi féle változatot SOKKAL többen nézik, mint az összes többit. Beleértve Ákost is, akit nagyra tartok (nem ezért a feldolgozásáért)
Szóval nálam is Magdi nyert. Igaz, ott voltam a Kapcsolat koncerten, Bryan Adams se volt semmi...
KÖSZÖNÖM a dalt, Magdi!
SziklaMiki 1 year ago 2
Ez csodálatos!!!
Gileppi 1 year ago
valaki nem tudná leírni az akkordmenetet???:D
6SlipSlop9 1 year ago
.....vigyáznod kellett volna rá...:(........
Piixim 1 year ago
Legalább ő nem szállt el magától..
Ő vigyázott a madárra:D
ZELDOK 1 year ago 5
Comment removed
ZELDOK 1 year ago
Comment removed
ZELDOK 1 year ago
*****
tuyunga1 2 years ago
Révésztől feledhetetlen, Magdi nélkül most már elképzelhetetlen ez a dal
MrCidry 2 years ago 16
ahan
carveninha88 2 years ago
a révész sanyis az eredeti?
11zsozsfan 2 years ago 2
This has been flagged as spam show
fú ez nem jó tőle! az eredeti százszor jobb
TheNeighbourgirl 2 years ago
This has been flagged as spam show
jó a Magdi, de az eredetit meg sem közelíti
kisnyulacska 2 years ago
Gyönyörű dal, és gyönyörű hang!!!! Ki akar velem vitába szálni? =)
twilightergirl96 2 years ago 20
Szívszorító dal és előadás! Jó tudni, hogy sokan vagyunk akiknek tetszik....
mijanxfer 2 years ago 17
Világszínvonal ennyi!!!!!!!
telobmw 2 years ago 12
Édes kis madár, vigyázzunk rá
MrCidry 2 years ago 12
She is a Worldstar. She sings just beautiful. *****5
jdanner62 2 years ago 14
Magdi, gyönyörű vagy!
top1maverick 2 years ago 11
I understand nothing but she's a great performer with amazing voice. Brava!
wolkowy1 2 years ago 20
Egy dolog azt mondani, hogy nekem nem tetszik, és egy dolog vitatni, hogy van-e hangja vagy nincs. Lehet, jogy nem tetszik valakinek, de attól még kevés embernek van ilyen hangja (nem csak Magyarországon), mint neki.
Ja és kívácsi lennék, hogy ákos hanyadik fordulóban esett volna ki a Megasztáron....
Girosz24 2 years ago 9
mekkora ez a szán. nagyon jó a hangja<3 kedvenc. :)
szabcsiify 2 years ago 7
magdi még nem magyar állampolgár.
antisocialdiva 2 years ago 2
Már az! :D
danessz93 2 years ago 5
ez Magdinak bók, az ország meg ássa el magát!!!!
bruno36able 2 years ago
szép dal, gyönyörű hang ... szégyen, hogy csak nemrég lett magyar állampolgár!!!
bruno36able 2 years ago 4
Jóbarátomnak a Magdi szomszéd falujából három évébe telt... úgyhogy örülhet.
Az egész procedúra amúgy tényleg SZÉGYEN.
Maomoondog 2 years ago
nem jó ez a szám...hanem CSODASZÉP! =)
brutuska97 2 years ago 4
nagyon szép dal
PeterVrzala 2 years ago 6
ő az egyetlen megasztáros, akinek a saját számai is tetszenek. na jó, Caramelnek is akad egy-kettő, de neki a hangját imádom, az rnb viszont egyszerűen nem stílusos:)
tekata5 2 years ago 4
Továbbá pedig azért, mert a saját jövőm a saját kezemben van, és nem fogok kuncsorogni a politikusok alamizsnájáért.
AnettM1985 2 years ago 4
Vannak dolgok, melyek relatívak: van, akinek tetszik Brad Pitt, van akinek nem. Van, aki szereti a lecsót, van aki nem. Mindenki véleményét igyekszem tisztelni, de ha valaki a krémesre azt mondja, hogy rossz, annak nincs ízérzéke..
ha azt mondja, hogy a naplemente, vagy a szivárvány csúnya, az vak..
és ha azt mondja, hogy Magdinak nincs hanga, akkor süket.. Lehet, hogy nem tetszik, lehet, hogy valaki mást szívesebben hallgatsz, de ez akkor is TÉNY. Kár vitázni rajta.
Staminah9 2 years ago 208
íGY VAN!!!!!!
BLACKSUNszekelyLori 1 year ago
@Staminah9 ezt gyönyörűen fogalmaztad meg:D és tényleg ígyvan.
muffinka29 1 year ago 2
@Staminah9
Teljesen igazad van! Respect!!!
darkshadowhun 1 year ago 2
@Staminah9 ez szép volt...:)
meoww16 1 year ago 2
@Staminah9
Teljes mértékben igazad van! Nem is tudok semmi mást hozzá tenni. Én a kezdetektől éreztem, hogy ez a lány nyeri meg a döntőt! Csodás a hangja és ez valóban tény!
nagyelisabeth896 1 year ago
@Staminah9 de en ako sem szeretem a kremest..:(((((...barmit is mondhatsz
alexxx1836 4 months ago
@Staminah9 A jó énekes hangját egyetlen kiénekelt szóból felismered, az övé ilyen. Ha találgatnod kell, kis is énekel éppen, az az énekes sablonos. Hangilag és stílusilag. Habár Magdi nem a kedvencem, m ert más stílusú zenét kedvelek, felismerem a hangját, számomra ezért jó énekes Ő.
Kolibrimadar 3 months ago
@Staminah9 Azt hiszem az összes hozzászólást lehetne törölni, ezt az egyet kivéve! :)
piskota21 1 month ago
mert a politikusok nem énekelnek ilyen szépen, meg mert a Magdi örül nekünk, a rendőrök meg nem :P
ciucia2222 2 years ago 42
This has been flagged as spam show
@ciucia2222 seggbeqrtégedishamissátánqtyabüdösolácigózsidóképmutatóCzikaJánospostásbaszógépálJehovaTanújaképmutatósátánmagva30ezüstösJ.T.qrvákésösszesvilágikurvabaszóhazugmocskoshűtlenféregaidsesösszesqrvátIstengyalázvamegbaszóbotrányqrógépnonstopútonútfélenseggbekúrástvállalamitalegjobbanszeretabaszásésqrvaseggítés1feltétel:képmutatólegyenDohányuccaNádudvar4181H.B.m1e,imádszextelefonálniemilezni:06303267765, 06707737642, 06304089850
qiqqrosatanbabcika 1 year ago
Sztem a madár a béke madara. Legalábbis tök jó hozzá a szám.
matzi1 2 years ago 8
cool:)
Lollimano 3 years ago 4
This has been flagged as spam show
ismerősöm egy rendezvényszervező cégnél dolgozik.rendeztek egy jótékonyságú koncertet beteg gyerekeknek.és Magdit akarták meghívni de a kedves hölgy teljes bérért akarta elvállalni amikor az ilyenket ingyen vagy a legminimálisabb árért szokták megcsinálni.egy kicsit el van magától szállva.
K1ajaa 3 years ago
adom!
R0b100 3 years ago 4
Tökjó, úgy néz ki, mint Edit Piaf:)
pvggirl 3 years ago 4
ez nem feltétlenül bók :D
manonegra2 2 years ago 2
Szépen énekelsz Magdi)))
gyogyfeny 3 years ago 6
Nem vagy bunkó. Csak reménykedtem, hamár igy kifaggadtál az írányítószámomról. :))
R. M.- It's My Life -
GreenFlower1225 3 years ago
Ez egy Révész Sándor szám, Ő énekelte anno, most Magdi énekli, de szerintem kurva jól...!
Respect...
Duddiska 3 years ago 3
Ákossal kellene énekelnie.
megkockáztatom egyik legjobb magyar elöadónk.
GettoBux 3 years ago 2
Street13fasz13 3 years ago 10
ez ténneg nem az ő száma:S
hetesike 3 years ago
énis imádom Magdit, ez egy fantasztikus szám, és Charladyboy-nak üzenem hogy nem a sajátja (sajnos) amúgy amit Magdi a hal a tortán-ban művelt az szinten aluli volt... pedig eddig azt gondoltam róla h teljesen normális meg minden.. vagy lehet h csak rossz napja volt :D
hajdupatricia 3 years ago 2
szuper h tele van ez az ország zenei szakértőkkel:Dkit érdekel h magyar e vagy sem..élvezni kell a zenéjét mert az csodálatos. aki meg aztmondja h ez imitálás meg dúdolgatás annak külön gratulálok és szívesen meghallgatnám h ő mit tud. tuti sokkal jobbak vagytok gyerekek:D
barby999 3 years ago 8
Great :) I have the music dvd :P <3
juusoh89 3 years ago 4
This has been flagged as spam show
Sziasztok!:) Én is elénekeltem ezt a dalt, gyertek hallgassátok meg!:)
Getawaycome 3 years ago
This has been flagged as spam show
fúúúj de utálom ezt a csajt...
bambeechika22 3 years ago
bocsánat, hülyeséget írtam, elnézést
Cherladyboy 3 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
kedves katicahangya, ez a szám a sajátja és ha nem tudod, akkor járj utánna, mert én egyenessen egy biztos információból tudom!!!
Cherladyboy 3 years ago
Tényleg tehtséges lány, de van egy olyan érzésem, hogy az Aprócska blues és az Eurovízió volt életének szakmai csúcspontja, hála a magyar dalszövegíróknak, producereknek és nem utolsó sorban a közönségnek. Egyébként nem értem, miért háborogtok, ha valaki kinyilvánítja a nemtetszését. Magdi nem réteg-zenét énekel, hanem a közemberhez szól. És magyaroraszágon a közemberek 99%-a nem operaénekes, legújabb kutatások szerint:) Csak addig szeretitek ezt a fenenagy demokráciát, ameddig nektek kedvez?
airisse 3 years ago
This has been flagged as spam show
hát egy bajom van h magdi soha nem fog olyan jó saját számot előadni, ez sem az ő száma szóval ennyi...tud énekelni csak nem az ő számait
Katicahangya 3 years ago
igen a Magdi tud énekelni, ez egy szép szám! Jó előadó és aki nem ért a zenéhez, az tartsa meg magának a véleményét! Akinek van zenei háttere az kommentál6 jogosan! Gyertek és énekeljetek úgy ahoyg Ő és akkor beszéljetek! Én egy opera énekes vagyok és ŐT nagy tehetségnek tartok!
Cherladyboy 3 years ago 2
szerintem azért a Magdi maximálissan teljesített az eurovision-os dalfesztiválon!!akkor saját dalt énekelt nagyon jól!!! + amufy is naon jó hangja van!!!!:D!!!
Geri342 3 years ago 2
This comment has received too many negative votes show
Mi ez a szar-szar-szarkaláb... ????:O:O:O
0nyanya0 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ez már egy nagy kupac kaki....
0nyanya0 3 years ago
Egy kincs vagy több!!!
lukacsa67 3 years ago
Keressetek rá a minden most kezdődik el duettre.
Magdi nem tehetségtelen, de ott helyenként egyenesen hamis, Ákoson kívül meg kevés énekes van, akinek élőben is ilyen jó a hangja. 0711959-hez annyit, hogy Ákost már csak azért sem jó akármilyen külföldi "zeneiparossal" egy lapra tenni, mert eléggé páratlan, hogy valakinek minden dalszövege komoly mondanivalót tartalmazzon... Szóval nála nem csupán a zenéről szól a dolog. Magdi a "lehet hiphop minden reggel"-lel, hát nem is tudom...
asddzson82 3 years ago 6
nagyon cool magdi így továbbbb:D(L)!!!!!!!
annamary95 3 years ago
This has been flagged as spam show
Where in America can I find her CD's???
cookaor2 3 years ago 7
0711959...Nem szeretnelek felul biralni de nagyon nincs igazad!akos azert egy kicsit tobbet tett mar le az asztalra!!!
En szivesen hallgatom akost meg nehany szamot magditol is mert kulonleges hangja van!!
de magdi megelegedne azzal ha ugyanazt elerhetne mint Akos!!!
lacko2345 3 years ago 8
Ez érdekes,hogy mennyi botfülü és grafomaniás nálunk.Èn külföldön élek és zenész családból származom,zeneértö lennék magam is.A Rúzsa Magdit sem ismertem eddig, a youtube-ról láttam elöször.
A viták olvastán pedig az Àkost is meghalgattam.Jó pár számát. A kettöt még csak együtt említeni sem érdemes. Az Àkos egy jó iparos-ebböl van pár száz nálunk is. Magdi egy istenadta tehetség amiböl 20 évente akad egy-kettö. Persze mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani.Még a vakoknak és süketeknek is.
0711959 3 years ago
Gyönyörű ez a dal egyszerűen :)
gereny8207 3 years ago
ez elképesztő!!!Emberek,tényleg ennyire romlott a mai társadalom?????Akinek ez a verzió nem tetszik hallgassa az eredetit,v a többi feldolgozást,-a lényeg:a szöveg!!!!!akik feldolgozták mind láttak/hallottak benne valamit,amire úgy gondolták nem ártana újra felhívni az emberek figyelmét,mert hajlamosak vagyunk elfelejteni az ilyen egyszerű dolgokat!
Honika21 3 years ago
Annyira jól megcsinálták ezt a klippet! Ahogy Magdi a fénybe kimegy és énekel az valami csodálatos! Imádom Magdit. Hihetetlen aranyos ember maradt még így is, hogy Amerikában is hallgatják a számait. Nem is tudom hogyan tudott ilyen egyszerű és kedves maradni. Nem elég, hogy tehetséges, profi de még nem is szállt el vele a ló mint a többi "sztárral"
tru911 3 years ago
просто обалдеть!Какой голос!
ishemma 4 years ago
azért ne felejdétek el hogy ez csak egy feldolgozás :)
Deniel90 4 years ago
annyira gyönyörú szöveg,annyira gyönyörü a dallam ,es annyira gyönyörü a zene...és a magdi annyira jól csinálja!!!!!!!!!!
hogy,hogy... hát úgy hogy el sem tudom mondani!
Queen1xOOxGodess1 4 years ago 2
Nemhogy kommentárt nem érdemel... még véleményt sem...
bemmbemm16 4 years ago
This has been flagged as spam show
ha ez a véleményed akkor minek írsz ide? hm? már nem azért...csak gondolkodni se ártana mielött ír az ember
kistigris3 3 years ago
Nagyon remélem, hogy az ilyenek, mint Onyanyao csak a figyelem felkeltése miatt ír ilyen hülyeségeket.. Mi a gond, nem figyelnek rád?! :-) Ne így érd el, hanem tegyél valami hasznosat, szépet, akkor majd figyelnek rád.
vidammarci 4 years ago
This has been flagged as spam show
Igen, az a bajom! Hogy ez az ország csak a külföldieket emeli felfelé! Akkor is: menjen innen haza!
0nyanya0 4 years ago
a végére úgy akartam írni, hogy kelljen bátornak lenned...
bocs a helytelen mondatért.
Lenkezsh 4 years ago
...és mi a gondod, mondd???
az, hogy nem az anyaországban született?????
Én sem.Attól még tudok helyesen írni és ékezeteket használni.
Élnél Te úgy, csupán néhány hetig, hogy félj beszélni az anyanyelveden.Hogy kelljen bátornak légy ahhoz, hogy megszolalhass az anyanyelveden. Mindjárt értékelnél minden felbukkanó kincset.
Lenkezsh 4 years ago 6
This has been flagged as spam show
kedves easyrider vagy kicsoda! Nekem te ne irogassál... akkor is ez egy szar... :@
0nyanya0 4 years ago
This has been flagged as spam show
Szal Szerbiába!
0nyanya0 4 years ago
This has been flagged as spam show
Szerintem se valami nagy szám ez a Magdi! Menjen Szeriába és dúdolgasson ott!
0nyanya0 4 years ago
Ha valaki rossz az a baj, ha jo akkor az a baj! Nektem senki es semmi sem eleg? Ez az, utaljatok meg Magdit! Gyerunk! Mi a szarnak ocsaroljatok!? Nem kell szeretni, de azert azt nem mondhtja senki, hogy szarul enekel! Szoval sokaknak nincs hallasa, de az mar nem Magdi problemaja! :D Hajra kiscsaj!
aggabor 4 years ago 9
Comment removed
bemmbemm16 4 years ago
gfjtt
irocska 4 years ago
A fikázóknak csak annyit, hogy a magyar pop zene egy kalap szar, úgyhogy örüljünk neki hogy van Magdink. Akik meg nem szeretik azok hallgassanak Anti Fitness klubot, Lolát és a többi MTV kopi VIVA "sztárt".
Sarosugribugri 4 years ago 5
Ez túl lötyis neki.. Egy mötál zenekarban tudna sztem nagyot alakítani.. az én véleményem, hogy az eredeti sokkal szebben van megoldva.. de hát ízlések és pofonok ;)
BorderlineLae 4 years ago 5
Igaz hogy nem neki való a dal,de nagyon szépen énekel szal nem kell fikázni!!Akinek nem teccik az egyébként is minek hallgatja???Nah pá
kekangel01 4 years ago 3
Még mindig az a véleményem, hogy nem neki való dal!
irocska 4 years ago
Ezt mondom én is!
kaszandra 4 years ago
na! és mi van akkor ha ez a Révész Sanyi bácsié?Mintha nem lenne senki aki más-nak a számát énekli,és a Rúzsa nagyon jól csinálja...hajrá Magdi!
godessn1 4 years ago
Ez a dal tényleg a Révészé! De Magdi nagyságrendekkel jobban énekli!
kaszandra 4 years ago
Ez a dal Révész Sanyi bácsié.. és nagyon sokan átdolgozták.. én csak azt sajnálom, hogy az emberek úgy ismerik meg ezt a dalt, hogy Rúzsa Magdié.. Ezzel nem a személyét akarom bántani.. De ez nem korrekt :) Lae
BorderlineLae 4 years ago 2
szerintem Magdi stílusát sokan nem értik és csak azt hallják hogy Fantasztikus, Legjobb, Eszméletlen vagy látják, hogy tele van vele a tévé és ettől már nem szeretik. ez sok énekessel előfordul. tény, hogy nagyon fel kapta a média, szerintem legyünk vele reálisak, ne becsüljük túl se és talán másoknak se lesz bántó. van aki szerint Magdi már elszállt, mert a legtöbb pénzt kéri fellépésért. ez azért túlzás. de a tehetsége így is vitathatlan!
gerhajdu 4 years ago
Istenem magyarországon mennyi gyökér ember van.. Ha valaki akkor ő tényleg tud valamit, erre idejön ez a sok patkány és lefikázza, hát szánalmas! Nektek mindig az a szar ami épp van! Enyik vagytok -.-
Valeboss 4 years ago
PERFECT!!Kuksza52
kuksza52 4 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
Tényleg szép a dal, de ez a nő csak ordít, mint a fábaszorúlt féreg. Elüldözi a madarat, még mielőtt a vállára repülne.
irocska 4 years ago
hát én mikor először halottam tőle, teljesen azt hittem saját és nagyon ott volt. teljesen úgy énekli mintha sajátja lenne. nembaj magdi ettől még nem szált el. remélem az eltévedt idegen nem feldolgozás, mert az is tetszik
gerhajdu 4 years ago
A régi sulimban mindig ezt énekeltük!:D Szép szám...
hunthfan 4 years ago
..sőt, ahogy gyorsan rákerestem, Hevesi Tamás
és a Pa-dö-dö is feldolgozta ezt a számot.
kekszi89 4 years ago
ez a szám tényleg nem Ákos dala, de ő is feldolgozta. .. és Révész Sándor, Ákos és Magdi előadásában is hibátlan!
kekszi89 4 years ago
This comment has received too many negative votes show
hát szerintem teljesen felesleges volt ezt a dalt is eldanoltatni vele.
Ez nem éneklés ez csak imitálás.
katerinawith 4 years ago
Higyétek már el hohy nem ákos dala hanem révész Sándoré!!!!!!!!!!!! :@
Rezgomb13 4 years ago 9
most le fogtok szavazni, de nem érdekel... ákos sokkal nagyobb művész mint ez a csinált divatbaba... 2 évet adok neki... ákos már több mint 15 éve csinálja ezt... és sztem szánalmas hogy ha beírom az egyik kedvenc ákos számom a keresőbe, csak ilyen ritka elbaszott feldolgozást találok... a nőnek a hangja sztem förtelem... csak ennyit akartam mondanim és várom a lefele mutató ujjakat :))
kanyal88 4 years ago
Figyi! mindenkire lehet ilyeneket mondani...Ákos sem egy nagyművész vagy költő, csak egy popzenész, igaz azt nem csinálja rosszul, bár mostanában már igen nagy művésznek képzeli magát...nem sarat akarok dobálni, csak közöltem a véleményem, és persze elfogadom a Tiedet is!!!
tusszi000 4 years ago
a világ már bajban van de a szám szép:)
Axell85 4 years ago 5
Minden magyarnak nem ártanna hogy ha nem feletnétek el hogy mik az értékek mert ez az!!!!
weufh 4 years ago 3
Gyönyörű a szám azu tény,. de igazából Ákos dala, és jobban énekel...
IdorkaI 4 years ago
Sokkal
manutd0001 4 years ago
fasza nóta!!!!!!
dviksa1 4 years ago 2
Imádom, imádom, imádom. Röviden ennyi. :-)
werewqrfasfdsdfdas 4 years ago 4
Gyönyörű ez a szám, imádom!! <3
Lalibo 4 years ago 2
Nagyon szép szám, főleg, hogy a Magdi énekli! Elképesztően jó hangja van!
cseresznyesdaniel 4 years ago