A házunk felett alig pár 100 méteren húztak el ezek a gyönyörű gépek. Minden nap ott repültek el, de egyszer sem bírtam ki, hogy ne ugorjak ki a fotelből és nézzem végig ahogy elhúznak felettünk... :) Sajnos ma már nem remeg az ablak a hangjuktól. :'( Bár nagyon hiányoznak, de be kell látni, hogy egy ekkora arzenál fenntartását nem engedheti meg magának egy ilyen kicsi ország. :( De remélem, legalább egyet felújítanak majd, és láthatom újra ott ahol a helye van: a levegőben... :)
Szép madárkák. Sokszor megnéztem már, mindig ugyanaz az érzés. Ezt csak az érzi talán aki ezeket a gépeket irányította. Vagy aki htéköznapi emberként átérzi mivel jár a leszerelés, sejti mi lesz a jövő...
De felmerül a kérdés? Elég tizen akárhány gripen az egész ország légvédelméhez? Egy első hullámban érkező, behatoló ellenséges légierő műveletére az összeset fel kellene küldeni, és biztos hogy nem térne vissza mindegyik gépünk. Háborús helyzetben lesznek gépveszteségeink.
Következő légi műveletekre felküldjük a maradék üzemképes 8-at? És ekkor még csak védekeztünk!!! Csapást nem is mértünk a behatolókra, ellenséges légvédelem felett!
Úgyhogy a magyar légierő helyzete már jó pár éve röhej!
@Borisz80: mivel Magyarországot a jelen politikai helyzetben nem fenyegeti támadás egy környező ország részéről sem, ezért az ilyen kis flotta. Ne felejtsd el, hogy az a mennyiség, ami a hidegháború idején hadrendben volt, az akkori fenyegetettséggel szemben szintén röhejes volt, hadi elemzők tudtommal kb. 24 órát adtak a magyar légierőnek, hogy kitartson a várhatóan olasz légitámaszpontokról felszálló NATO-gépekkel szemben.
Bárki támadna, azzal nyilván számolna, hogy NATO-tagállam vagyunk. Meg úgy eleve jön a kérdés a felvetésedre: kikkel szemben kicsi a jelenlegi flotta? Hol van manapság a potenciális fenyegetettség?
@MrFecni Gyakorlatilag körül vagyunk véve magyarellenes országokkal (politikai vagy népi szinten). Meg igaz hogy majd a nagy NATO elrendezi az aggresszort, de azért nem lenne szabad egy országnak, hogy ennyire a NATO-ra hagyatkozzon. Az is igaz hogy környező országok nagy része NATO tag (vagy lesz) de bármikor történhet bármi. "Si vis pacem para bellum" ha békét akarsz készülj a háborúra. Nos a magyar légierő nem ezt teszi. Csak olyan tessék lássék...
@Borisz80: Ha jól tudom, éppen az okos Slota, aki jelenleg már sehol sincs hazájában, jelentette ki, hogy amíg Szlovákia sehol sincs a hadi modernizációban, bezzeg a magyarok fegyverkeznek, Gripeneket vesznek.
De még egyszer: nem tudok róla, hogy háborús célokat fontolgatna velünk szemben bármelyik szomszédunk, a második világháború óta nem tudok ilyenről. Unszimpátia még nem jelent harci készülődést, hála az égnek, szóval szerintem ne érezd fenyegetve magunkat, legalábbis én ebben nem hiszek.
@MrFecni Valamint: A NATO kötelezettségekkel mi lesz (a légierőben)? Mert amit most művelünk az csak szarmaszatolás. De ez sem tart sokáig ha nem fejlesztik a rep.technikát. pl. helikopterek, szállítórep.gépek. Lassan már olyan műszaki helyzetben lesznek mint a MiG-29 -eink.
Ismét hangsúlyozom. Lehet hogy most idilli béke és harmónia van de eljöhet az idő amikor gyökeresen megváltozik minden. Képesnek kell lennünk megvédeni magunkat.Most tegye fel mindenki magában a kérdést: Képesek vagyunk rá?
@Borisz80: a magyarellenesség azért sokrétű fogalom. Az, hogy mondjuk Szlovákia elfogadott ilyen-olyan törvényeket, és valóban nem rózsás a viszony, vagy hogy más szomszédos országokban nem imádnak minket társadalmi szinten, még nem egyenlő háborús fenyegetettséggel. Nálunk is sokan nem szeretik mondjuk a szlovákokat, de ez nem jelenti azt, hogy akkor háborúra készülődnénk ellenük. Óriási a különbség.
Még annyi, hogy a légtér védelme természetesen fontos, de egy ekkora országnak annyi repülőszázad, mint amennyink volt, lássuk be, luxus, a hidegháborúnak vége. Mielőtt még valaki provokátornak tart, leírom: tisztelem a repülést és a repülő embereket, sokáig maketteztem, Top Gun-t gyűjtöttem, repülőket fényképeztem. Szóval nem hiányzik belőlem az alázat a szakma iránt. De annak akkor is örülni kell szerintem, hogy már nem szükséges izomból fegyverkeznünk, és milliárdokat beleölni.
Imádom a repülést, ám lehet, hogy nem leszek népszerű a következő soraimmal: ami veszteség a pilótaszakmának, az valahol azért jó ennek az országnak. A hidegháborús fegyverkezés miatt rendelkeztünk akkora légierővel, amire ma már nincs szükség. Ez azért szerintem alapvetően nem rossz dolog, és a fegyverkezésre szánt pénzeket lehet értelmes dolgokra költeni. Szóval az összkép talán mégsem tragikus, ezeket az eszközöket nem díszként tartotta az ország, ne feledjük.
10 éve,hogy ezeket a gépeket kivonták.Pedig sok helyen még mindig a 21-es a légierő gerince.Sajnos nálunk ezt nem igy gondolták.Ennyi magyar felségjelű,repülőképes,hadrafogható vadászgép már soha nem lesz a légierőbe.
Megható lehetett utoljára repülni egy géppel,- utoljára beszállni,- még egyszer utoljára egy kicsit meghúzni fennt,-megforgatni,- majd kiszállni belőle tudván,hogy soha többet nem szállnak vele.
Ygan72! Teljesen a szívemből beszéltél, ennél szemben nem is lehetene szólni róluk . Mind örökre dicsőség mindazoknak akik a Magyar Légierőnél szolgáltak vagy szolgálnak ma is!
Elbúcsúztak a híres 21-esek és sok nagyszerű pilótánk velük együtt ment nyugállományba. Elbúcsúztak, de mind addig ittmaradnak valünk, amig élünk és emlékezünk rájuk..... Emlékezünk az áldozatkész nagyszerü pilótákra, akik büszkék voltak arra, hogy egy szép eszme szolgálatában, éjjel-nappal készen álltak hazánk légterének védelmére. Hosszú boldog életet kívánunk nekik. Dicsőség azoknak, akik meghaltak szolgálat közben.
Felesleges a múlton sírdogálni. Eljárt a típus felett az idő, és az ország kevesebbet produkál mint korábban/többet lopnak el. Így azt a létszámot nem lehet már fenntartani. Alkalmazkodni kell a lehetőségekhez, az új kihívásokhoz, mert mások is ezt teszik.
A magyar gripen pilotákat Canadába kézik ki több év alatt!Ha akarja a kedvesét és a gyerekeit kiviheti!Felsőiskola és angol nyelvvizsga kell hozzá ja és megfelelni a kritériumoknak!
Nem tudja valaki, mi annak a számnak a címe, ami a VTV Pápa csatornán leadott összeállítás alatt ment? Egy csodaszép gitárszóló, rádióban is gyakran megy, de nem tudom név szerint... Pedig nagyon kellene.
Hol kepzik a Magyar pilcsiket mostanaban? Hany vadaszpilota hallgatot vesznek fel a Killianra (vagy mi a neve)? Repul meg a Nemet Janos (Deutsch)a '91es evbrol?
Születésemtől fogva itt élek Pápán, nagyon sok pilótát ismertem és ismerek, édesapám is itt repült annó, és szörnyű volt látni, hogy a pilótáknak, akik imádták amit csináltak(néha még a család is háttérbe szorult) végetért az "életük".Szerettek és tudtak is repülni, a magyaroknak mégsem kellenek...ma is könnyes lesz a szemem, ha a város felett meglátok egy repülőt...és semmi sem fogja a régieket pótolni...sámánok(L)!!!
hát sajna tényleg oda a réginek de helyére jön az uj!Gripen és a c-17-ek pápára!Szeptembertől megjönnek az amerikaiak a c17 nehézteherszállitógépekkel, már ezerrel épitik nekik az amcsi negyedet a város külterületén!!
Nagyon szép ez a videó.Nekem is az a véleményem,hogy ugyan elavult a 21-es de "kissebb lépcsőben" kellett volna megoldani a leszerelést.Mert így-az országhoz mérve-picike a légierőnk..Nem lenne bölcs más tagországokra hagyni a honvédelmet.Sőt, egyenesen hülyeség.
Szerintem meg jobban is lehetett volna ezt csinálni. Bőven az üzemidő lejárta előtt vonták ki ezeket a gépeket, szerintem még 10 évig simán jók lettek volna a honi légtér védelmére. Ráérnénk kb most váltó típus után nézni, szerintem elég meggondoltatlan és pazarló döntés volt anno kiírni a tendert. A Gripnekkel meg nekem sincs különösebb bajom, csak azt mondom, h pénzkidobás kivonni a 21-eseket. Mellesleg gyönyörűek! :D Meg pl. a SU-22eseket is kivonták, az se volt bölcs döntés.
Én személy szerint a Smithonian intézet mintájára csinálnék egy múzeumot.Akkor szép frankó körülmények között bele lehetne mutatni a magyar repülést.Ráadásul a seregnek is hozná a zsét.
Megnéztem, immár sokadjára is a videót. Eszembe jutnak a régi pápai 21-esek amint a házunk felett húznak el. "géppár, kb 300 méteren, gyorsítanak- emelkednek és már el is tűntek hatalmas zajjal". Természetesen értem az okát miért szűnt meg a katonai repülés ideiglenesen Pápán. Csak most hozzák a C-17-eseket, és annyira idegen dolognak tűnik. Az én szememnek egyszerűen idegen egy esetlen amerikai behemót!
Bence most, hogy így mondod emlékszem amikor a C+D kiállításon voltunk, ott láttam először ALCA-t. De akkor még nem tudtam miért van ott. Az L-159-esek nem kapnak akkora reflektorfényt mint a Gripenek, ezért nem is beszélnek sokat róla. Bár mondjuk azt hiszem valamelyik Aranysas számban mintha részletesen bemutatnák az L-159-est!
Szlovákok ruszki államadóság fejében újítottak. Új gépeket nem tudtak venni, és ezért kapóra jött az ingyen modernizálás, de kétlem, hogy 20 évig kitartana, mert ahhoz komoly karbantartás szükségeltetik, amit nekik kell fizetni.
Nálunk a Svédek 10 év teljes garanciát, és karbantartást vállaltak.
Az oroszok a magyar mig-29-nél sokszor még alkatrészt sem küldtek. Ha politikailag valami nem tetszett nekik akkor azzonal így próbáltak nyomást gyakorolni.
Az tévedés, hogy az Albatrosokat a NATO miatt vettük! Ugyan a NATO-nak miért lenne érdeke, hogy Csehszlovák gépeket vegyünk? Az albatrosokat a németektől kaptuk, teljesen kifogástalan állapotban.
végülis nem annyira a légvédelem miatt vettük őket, hanem a NATO miatt. meg kell felelnünk a követelményeknek és le kell váltani a szovjet gépeket. meg lehetne tartani a migeket de......nincs pénz fejlesztésre gondolom.
Szerinted mennyivel lesz jobb a magyar légierő helyzete azzal, hogy új gépeket vásároltak? Ami ráadásul nem kis kiadás. A repülések óraszámának nagy részét így sem a Gripenekkel fogják lerepülni. Hanem Albatrossal vagy éppen Jak-52-vel. Én nem érzem magam jobban biztonságban azért mert Gripeneink vannak.
csakhogy 10 év után a gripenek magyarországé lesznek és még 30 év múlva is használhatók lesznek. migeket meg ennyi pénzből max.2020-ig tudtuk volna feljavítani az élettartalmukat.
Ja persze csak nem mindegy mennyiért! Az a baj hogy az egész gépbeszerzésnek olyan olajügy szaga van és a svédek és az amerikaiak nyomózó bizottságot hoztak létre a felgöngyölítésre! Persze mi magyarok megint nem foglalkozunk vele! Azért érdekes hogy a MIG ek az oroszoknak jók akik a világ talán második legerősebb hadseregével rendelkeznek a szlovákoknak szintén jók a finnek a németek is használják! A MIG29 ugyan úgy negyedik generációs gép mint a grippen csak az elektronikáját kell modernizálni
finneknek nincs mig-29 vadászuk, F/A 18 Horneteket használnak. németek meg eladták a maradék migeiket darabonként 1 euróért a lengyeleknek és amúgy is eurofightert használnak. szlovákok meg megszívták meg csak 2020-ig tudják rendszerben tartani, mi meg még több mint 30 évig a gripeneket. oroszok meg egy okból azért fejlesztik a Sukhoi T-50 PAK FA-t, hogy leváltsák a mig-29-ket és Su-27-ket. Tény hogy jó gép a MIG-29 de abbólcsak az SMT és OVT. vagy mig-35.
Ez nem teljesen igaz, a mig-29esek igaz, hogy öregek de nem ez a kivonásuk oka. Ha nem lettek volna ennyire elhanyagolva akkor nem gondolkodtak volna a felújításukon. Nézzük csak meg a szlovákokat. Ők most vették át az első nagyjavított és modernizált mig-29eseket. Ami ugyanúgy szolgálatban lesz még 20 évig, és szerintem nem lehetett egy horribilis összeg. De mi magyarok vagyunk, nekünk nem jó az olcsóbb megoldás. Nem tudom most jobb, hogy gripennel bohóckodnak?
mig-29-ek már nem érnek semmit azért vonjuk ki őket. lassan 20 éves gépek, abból a pénzből amiből felújítanánk a mig-eket lehet venni új gépet akkor az új gép mllett van a voks.újonnan jó gépek de a ieink már öregek.
De Pápa esete nem egyedülálló. Ott van például Szentkirályszabadja!!!(a helikopteresek volt bázisa). Nagy mértékű fejlesztéseket végeztek a repülőtéren. Erre jött a döntés, bezárták. Települhettek Szolnokra........ Nem tudom és már nem is akarom tudni hová vezet az esztelen spórolás?! De majd honatyáink biztos megoldják a helyzetet.
Tudjátok azért ez a két oldalú dolog. Egyrészt a mig-21-es már nem mai "gépsárkány" az idő már eljárt a fölöttük. Erre egy Top-Gun idézet a legjobb " minek trabantba színes display?". Másrészt kegyetlenül elbántak mind a pápai pilótákkal és az ott dolgozókkal akik szerették azt amit csináltak. Nagy érvágás volt ez a katonai repülés történetében. Akkor a mig-21-esek most a 29-esek. Ha így folytatják a magyar légierőből csak a fúvós zenekar marad.....
jah mintha máshol nem ez menne.. Hosszú távon a mig 29 nem lett volna kifizetődő. A mig-29 nagyon drága fenntartani, és minden új fejlesztést bele tenni problémás. A gripen jóval olcsóbb fenntartani, szervizelni, és újítani is. A szlovákok 10 darab mig 29-se csak fél megoldásnak mondható. Egyébként a gripen jobb elektronikában, és manapság ez a lényeges.
A túlzott sírás meg minek? Hasonló méretű országoknál szinte mindenhol 1 század légierő van. A cseheknél szintén 14 gripen, osztrákok 15 eurofighter, a mini szlovákok 10 mig 29, Horvátok kis álmodozással talán vesznek 12 gripent, Szerbeknek 5 darab régi mig 29 van.. aztán a szlovénoknak még légierejük sincs. Szóval tényleg tragikusan dolog ez a 14 Magyar gripen, elsőként a térségben...
Ezt még végignézni is nagyon nehéz :-(. Személyes élmények fűződnek Pápához, mivel egy nagyon közeli településen lakom. Nagyon jó volt látni, még gyerekszemmel a falu felett áthúzó 21-eseket és egy mindennapos dolog volt már számora a vadászgépek dübörgése. Nagyon jó érzéssel töltött el és azóta is a repülés és a kerozingőz megszállotja vagyok. Hiányzik ez az érzés és nagyon sajnálom, hogy "bezárták".
Kedvenc repülőterem. Itt fertőzödtem meg a kerozingőzzel. 2000 augusztus 24 gyásznap a légierő történetében, amikor is politikai perpatvar és oly divatos észnélkül sporolás áldozatává esett az alakulat és majdnem a repülőtér is. Talán C-17-eseknek otthont adhat, de kevés vígasz azoknak akik Pápán szolgáltak.2000. augusztus 24-én lélegzetelállító volt ahogy a felszálló gépek áthuztak a fejem felett a kifutó végénél. Életem egyik legrosszabb napja

csakazoli 5 months ago
akik a megszüntetésért felelősek voltak,remélem több örömüket nem lelik az életben azóta sem!!
hungaryGabo 6 months ago 2
Apámat majdnem megsiratja ha valami ilyet lát. Nagyon hiányzik neki a repülés és ezek a szép madarak.
Ezeket a gépeket egytől-egyik méltó helyen ki kell állítani, tisztelni őket és a pilótáikat mert megérdemlik!
19Crusader91 6 months ago
i was stationed at taszar from 99 to 00. loved it.. loved the people the food and the beer. I hope to go back and visit someday...
HALOGUNNYSGT 6 months ago
Pont akkor voltam katona ott. Nagyon szép volt,de szomorú is.
gaborhart 8 months ago
Мадьяры симпатичны мне хотя бы тем, что сумели превратить эти орудия смерти в произведения искусства.Браво!!!
MrSera969 10 months ago
Szép madárkák. Sokszor megnéztem már, mindig ugyanaz az érzés. Ezt csak az érzi talán aki ezeket a gépeket irányította. Vagy aki htéköznapi emberként átérzi mivel jár a leszerelés, sejti mi lesz a jövő...
altudomany 11 months ago
én repülőket rajzolok és nekem az 5540-es a kedvencem:)
MsaClassicGuitar 1 year ago
@MsaClassicGuitar
Eladják? Vegyük meg:-)
altudomany 11 months ago
én repülőket rajzolok és nekem az 5540-es a kedvencem:)
MsaClassicGuitar 1 year ago
kar nem adhatok el indianak ... tutira megvennek de ugye a business protokol eloirja hogy nem lehet ... :)))
tamaskrisztian 1 year ago
ezen a reptéren vannak a c-17-esek szép egy dögök!!
Trombli 1 year ago
Szép volt jó volt. Valami eltört bennem amikor 29 év után utóljára kiléptem a kapun.
lansz2 1 year ago
De felmerül a kérdés? Elég tizen akárhány gripen az egész ország légvédelméhez? Egy első hullámban érkező, behatoló ellenséges légierő műveletére az összeset fel kellene küldeni, és biztos hogy nem térne vissza mindegyik gépünk. Háborús helyzetben lesznek gépveszteségeink.
Következő légi műveletekre felküldjük a maradék üzemképes 8-at? És ekkor még csak védekeztünk!!! Csapást nem is mértünk a behatolókra, ellenséges légvédelem felett!
Úgyhogy a magyar légierő helyzete már jó pár éve röhej!
Borisz80 1 year ago
@Borisz80: mivel Magyarországot a jelen politikai helyzetben nem fenyegeti támadás egy környező ország részéről sem, ezért az ilyen kis flotta. Ne felejtsd el, hogy az a mennyiség, ami a hidegháború idején hadrendben volt, az akkori fenyegetettséggel szemben szintén röhejes volt, hadi elemzők tudtommal kb. 24 órát adtak a magyar légierőnek, hogy kitartson a várhatóan olasz légitámaszpontokról felszálló NATO-gépekkel szemben.
MrFecni 1 year ago
Bárki támadna, azzal nyilván számolna, hogy NATO-tagállam vagyunk. Meg úgy eleve jön a kérdés a felvetésedre: kikkel szemben kicsi a jelenlegi flotta? Hol van manapság a potenciális fenyegetettség?
MrFecni 1 year ago
@MrFecni Gyakorlatilag körül vagyunk véve magyarellenes országokkal (politikai vagy népi szinten). Meg igaz hogy majd a nagy NATO elrendezi az aggresszort, de azért nem lenne szabad egy országnak, hogy ennyire a NATO-ra hagyatkozzon. Az is igaz hogy környező országok nagy része NATO tag (vagy lesz) de bármikor történhet bármi. "Si vis pacem para bellum" ha békét akarsz készülj a háborúra. Nos a magyar légierő nem ezt teszi. Csak olyan tessék lássék...
Borisz80 1 year ago
@Borisz80: Ha jól tudom, éppen az okos Slota, aki jelenleg már sehol sincs hazájában, jelentette ki, hogy amíg Szlovákia sehol sincs a hadi modernizációban, bezzeg a magyarok fegyverkeznek, Gripeneket vesznek.
De még egyszer: nem tudok róla, hogy háborús célokat fontolgatna velünk szemben bármelyik szomszédunk, a második világháború óta nem tudok ilyenről. Unszimpátia még nem jelent harci készülődést, hála az égnek, szóval szerintem ne érezd fenyegetve magunkat, legalábbis én ebben nem hiszek.
MrFecni 1 year ago
@MrFecni Valamint: A NATO kötelezettségekkel mi lesz (a légierőben)? Mert amit most művelünk az csak szarmaszatolás. De ez sem tart sokáig ha nem fejlesztik a rep.technikát. pl. helikopterek, szállítórep.gépek. Lassan már olyan műszaki helyzetben lesznek mint a MiG-29 -eink.
Ismét hangsúlyozom. Lehet hogy most idilli béke és harmónia van de eljöhet az idő amikor gyökeresen megváltozik minden. Képesnek kell lennünk megvédeni magunkat.Most tegye fel mindenki magában a kérdést: Képesek vagyunk rá?
Borisz80 1 year ago
@Borisz80: a magyarellenesség azért sokrétű fogalom. Az, hogy mondjuk Szlovákia elfogadott ilyen-olyan törvényeket, és valóban nem rózsás a viszony, vagy hogy más szomszédos országokban nem imádnak minket társadalmi szinten, még nem egyenlő háborús fenyegetettséggel. Nálunk is sokan nem szeretik mondjuk a szlovákokat, de ez nem jelenti azt, hogy akkor háborúra készülődnénk ellenük. Óriási a különbség.
MrFecni 1 year ago
Még annyi, hogy a légtér védelme természetesen fontos, de egy ekkora országnak annyi repülőszázad, mint amennyink volt, lássuk be, luxus, a hidegháborúnak vége. Mielőtt még valaki provokátornak tart, leírom: tisztelem a repülést és a repülő embereket, sokáig maketteztem, Top Gun-t gyűjtöttem, repülőket fényképeztem. Szóval nem hiányzik belőlem az alázat a szakma iránt. De annak akkor is örülni kell szerintem, hogy már nem szükséges izomból fegyverkeznünk, és milliárdokat beleölni.
MrFecni 1 year ago
Imádom a repülést, ám lehet, hogy nem leszek népszerű a következő soraimmal: ami veszteség a pilótaszakmának, az valahol azért jó ennek az országnak. A hidegháborús fegyverkezés miatt rendelkeztünk akkora légierővel, amire ma már nincs szükség. Ez azért szerintem alapvetően nem rossz dolog, és a fegyverkezésre szánt pénzeket lehet értelmes dolgokra költeni. Szóval az összkép talán mégsem tragikus, ezeket az eszközöket nem díszként tartotta az ország, ne feledjük.
Minden tiszteletem a pilótáké!
MrFecni 1 year ago
Pápa város egy kicsit másképp:
/watch?v=8BXz1O95Yw4
speeduppapa 1 year ago
ma volt 10 éve...
wellhopa 1 year ago
mióta ti nem vagytok a lektanya sem ugyan olyan mint mikor még gyerekként ott szaldgáltam a pilóták és a többiek között! :(
ZotyaLittleSoldier 1 year ago
10 éve,hogy ezeket a gépeket kivonták.Pedig sok helyen még mindig a 21-es a légierő gerince.Sajnos nálunk ezt nem igy gondolták.Ennyi magyar felségjelű,repülőképes,hadrafogható vadászgép már soha nem lesz a légierőbe.
MrNagygab 1 year ago
egyrészt tiszteletet Soproni Károlynak ki 1990 09.16 mig-23 vadászgéppel légibemutatón pápai repeteren lezuhant!
progame01023 1 year ago
kár ezt hallani a számot föleg ha valaki apját aki katona volt erre a számra temetik. ez fájdalmas hallani és látni az a kis filmet. farkas
MrPubesz 1 year ago
gyerekét jo volt látni repülni őket nagyon szép volt kár hogy a az unokáink már nem láthatnak ilyeneket
MrPubesz 1 year ago
Megható lehetett utoljára repülni egy géppel,- utoljára beszállni,- még egyszer utoljára egy kicsit meghúzni fennt,-megforgatni,- majd kiszállni belőle tudván,hogy soha többet nem szállnak vele.
buignerry 1 year ago
good i'nlike
sherehor 1 year ago
És emlékezünk Cápetire...
GotecskeXD 1 year ago
Ő legalább elfoglalta méltó helyét a szolnoki repülőgép múzeumban.
jopetya 1 year ago
Így 10 év távlatából is könnyfacsaró képek!
wwwsimonroberthu 2 years ago 2
Egyetértek.. egész kiskoromban ott voltam, annyit ültem ezek alatt a gépek alatt nyáron... szép volt
RiaRuss 1 year ago
Húhh, milyen libabőrös lettem, ahogy megszólalt ez a szám. De inkább a könnyeimmel küszködöm.
91feco 2 years ago 3
Ygan72! Teljesen a szívemből beszéltél, ennél szemben nem is lehetene szólni róluk . Mind örökre dicsőség mindazoknak akik a Magyar Légierőnél szolgáltak vagy szolgálnak ma is!
Arm472 2 years ago 5
Song: Demjén Ferenc ->Honfoglalás
Hungary999 2 years ago 3
Name of the song?
Yes4HumanRace 2 years ago
Elbúcsúztak a híres 21-esek és sok nagyszerű pilótánk velük együtt ment nyugállományba. Elbúcsúztak, de mind addig ittmaradnak valünk, amig élünk és emlékezünk rájuk..... Emlékezünk az áldozatkész nagyszerü pilótákra, akik büszkék voltak arra, hogy egy szép eszme szolgálatában, éjjel-nappal készen álltak hazánk légterének védelmére. Hosszú boldog életet kívánunk nekik. Dicsőség azoknak, akik meghaltak szolgálat közben.
ygan72 2 years ago 36
ygan72 Reméljük, hogy lesz utánpótlás a pilótákból, és abban is, hogy újra legalább annyi gépünk lesz megint.
Tanker1956 2 years ago 3
Felesleges a múlton sírdogálni. Eljárt a típus felett az idő, és az ország kevesebbet produkál mint korábban/többet lopnak el. Így azt a létszámot nem lehet már fenntartani. Alkalmazkodni kell a lehetőségekhez, az új kihívásokhoz, mert mások is ezt teszik.
Mindenhova 3 years ago 4
Jah meg azért elgondolkodtató,hogy a Búcsúrepülésen repült gépek közül a 15-ből 13 TASZÁRON szolgált.
csillukababa 3 years ago
Azokról a gépekről beszélünk, amelyikek a '90-es évek elején kerültek Pápáról Taszárra?
dralcxx 3 years ago
Nem egészen... :D
csillukababa 2 years ago
Még egyszer ennyi magyar felségjelzésű vadászgép szerintem soha nem lesz már a levegőben... SAJNOS :(
csillukababa 3 years ago
Ebben sajnos egyet kell értenem Veled...
petya131 2 years ago 3
A magyar gripen pilotákat Canadába kézik ki több év alatt!Ha akarja a kedvesét és a gyerekeit kiviheti!Felsőiskola és angol nyelvvizsga kell hozzá ja és megfelelni a kritériumoknak!
vadasz2007 3 years ago
Widze,ze z wielkim sentymentem do Mig 21 podchodza wszyscy ktorzy z nim sie zetkneli.
sluzylem w 2Plm"Krakow"- JW1452 i 9 Plm -JW3779
Fudjji 3 years ago
Nem tudja valaki, mi annak a számnak a címe, ami a VTV Pápa csatornán leadott összeállítás alatt ment? Egy csodaszép gitárszóló, rádióban is gyakran megy, de nem tudom név szerint... Pedig nagyon kellene.
Köszönöm előre is!
ForceDoG 3 years ago
Przypomina mi to wiele lat mojego zycia spedzone na lotniskach.
MiG21 to maszyna z dusza.
Fudjji 3 years ago
nyíregyházán folyik vadász és polgári pilótai kiképzés én is ott tanultam
flighthun 3 years ago
Hol kepzik a Magyar pilcsiket mostanaban? Hany vadaszpilota hallgatot vesznek fel a Killianra (vagy mi a neve)? Repul meg a Nemet Janos (Deutsch)a '91es evbrol?
mudpitboarder 3 years ago
Születésemtől fogva itt élek Pápán, nagyon sok pilótát ismertem és ismerek, édesapám is itt repült annó, és szörnyű volt látni, hogy a pilótáknak, akik imádták amit csináltak(néha még a család is háttérbe szorult) végetért az "életük".Szerettek és tudtak is repülni, a magyaroknak mégsem kellenek...ma is könnyes lesz a szemem, ha a város felett meglátok egy repülőt...és semmi sem fogja a régieket pótolni...sámánok(L)!!!
jeneijudi 3 years ago 3
Valaki ismerte Borbás Tonot? Kecskeméti pilóta volt.
ezredes1990 3 years ago
hát sajna tényleg oda a réginek de helyére jön az uj!Gripen és a c-17-ek pápára!Szeptembertől megjönnek az amerikaiak a c17 nehézteherszállitógépekkel, már ezerrel épitik nekik az amcsi negyedet a város külterületén!!
Ők fogják üzemeltetni a c-17-eket!
vadasz2007 3 years ago
Ráadásul a SU-22-ek csak annyit repültek amig haza hozták őket a gyári nagy felújitásbóé!
bountyhunti 3 years ago
Nagyon szép ez a videó.Nekem is az a véleményem,hogy ugyan elavult a 21-es de "kissebb lépcsőben" kellett volna megoldani a leszerelést.Mert így-az országhoz mérve-picike a légierőnk..Nem lenne bölcs más tagországokra hagyni a honvédelmet.Sőt, egyenesen hülyeség.
sisimoto 3 years ago
Szerintem meg jobban is lehetett volna ezt csinálni. Bőven az üzemidő lejárta előtt vonták ki ezeket a gépeket, szerintem még 10 évig simán jók lettek volna a honi légtér védelmére. Ráérnénk kb most váltó típus után nézni, szerintem elég meggondoltatlan és pazarló döntés volt anno kiírni a tendert. A Gripnekkel meg nekem sincs különösebb bajom, csak azt mondom, h pénzkidobás kivonni a 21-eseket. Mellesleg gyönyörűek! :D Meg pl. a SU-22eseket is kivonták, az se volt bölcs döntés.
PzZoll 3 years ago
pzzol!El kell adni a 21 eseket vagy konzerválni.
Én személy szerint a Smithonian intézet mintájára csinálnék egy múzeumot.Akkor szép frankó körülmények között bele lehetne mutatni a magyar repülést.Ráadásul a seregnek is hozná a zsét.
gun844 3 years ago
Pápán ujra szálnak a gépek és jönnek az amcsik a c-17 -es gépekkel!
2008.06.21.
És tisztelet a lezuhant gyakorlógép meghalt személyzetének amiért kiviték a szenvedő gépet szabolcsban a város fölül!!
vadasz2007 3 years ago
Cool MIG-21BIZ :)
Bygavv 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
HunGerri is a cocksucker !!!!!!!
dcasanovax 3 years ago
Megnéztem, immár sokadjára is a videót. Eszembe jutnak a régi pápai 21-esek amint a házunk felett húznak el. "géppár, kb 300 méteren, gyorsítanak- emelkednek és már el is tűntek hatalmas zajjal". Természetesen értem az okát miért szűnt meg a katonai repülés ideiglenesen Pápán. Csak most hozzák a C-17-eseket, és annyira idegen dolognak tűnik. Az én szememnek egyszerűen idegen egy esetlen amerikai behemót!
Ehron4 3 years ago 2
Bence most, hogy így mondod emlékszem amikor a C+D kiállításon voltunk, ott láttam először ALCA-t. De akkor még nem tudtam miért van ott. Az L-159-esek nem kapnak akkora reflektorfényt mint a Gripenek, ezért nem is beszélnek sokat róla. Bár mondjuk azt hiszem valamelyik Aranysas számban mintha részletesen bemutatnák az L-159-est!
Ehron4 3 years ago
Szlovákok ruszki államadóság fejében újítottak. Új gépeket nem tudtak venni, és ezért kapóra jött az ingyen modernizálás, de kétlem, hogy 20 évig kitartana, mert ahhoz komoly karbantartás szükségeltetik, amit nekik kell fizetni.
Nálunk a Svédek 10 év teljes garanciát, és karbantartást vállaltak.
Az oroszok a magyar mig-29-nél sokszor még alkatrészt sem küldtek. Ha politikailag valami nem tetszett nekik akkor azzonal így próbáltak nyomást gyakorolni.
krojka 3 years ago
Többnyire ezért lett elhanyagolva a mig-29 sek, és a mi-24 ek is.
A svédek pedig kinyalják a valagunkat( szépen mondva :)
krojka 3 years ago
Az tévedés, hogy az Albatrosokat a NATO miatt vettük! Ugyan a NATO-nak miért lenne érdeke, hogy Csehszlovák gépeket vegyünk? Az albatrosokat a németektől kaptuk, teljesen kifogástalan állapotban.
Ehron4 3 years ago
Annyira szép és szomorú ez a vidió :'-(..
gyarmatin 3 years ago 4
Igen!:(
JimK1rk 3 years ago 2
amúgy az albatrosokat is le fogjuk cserélni.
végülis nem annyira a légvédelem miatt vettük őket, hanem a NATO miatt. meg kell felelnünk a követelményeknek és le kell váltani a szovjet gépeket. meg lehetne tartani a migeket de......nincs pénz fejlesztésre gondolom.
bence4000 3 years ago
Nem kötekedés képpen kérdem, de mire cseréljük az Albatrosokat? Erről tényleg nem hallottam semmit......
Ehron4 3 years ago
mivel 2009-ben érik el a 30 éves üzemidejüket, ezért újabb, L-159 ALCA-kal fogjuk leváltani őket.
bence4000 3 years ago
Szerinted mennyivel lesz jobb a magyar légierő helyzete azzal, hogy új gépeket vásároltak? Ami ráadásul nem kis kiadás. A repülések óraszámának nagy részét így sem a Gripenekkel fogják lerepülni. Hanem Albatrossal vagy éppen Jak-52-vel. Én nem érzem magam jobban biztonságban azért mert Gripeneink vannak.
Ehron4 3 years ago
de minek felújítani őket ha csúcstechnikát vehetünk helyettük, nem sokkal több pénzért?
bence4000 3 years ago
Csak hogy a gripeneket nem megvesszük hanem béreljük! Így sokkal olcsóbb lett volna a Migeket modernizálni meg még vehettünk volna hozzá párat...
Csepeszpeti 3 years ago
csakhogy 10 év után a gripenek magyarországé lesznek és még 30 év múlva is használhatók lesznek. migeket meg ennyi pénzből max.2020-ig tudtuk volna feljavítani az élettartalmukat.
bence4000 3 years ago
Ja persze csak nem mindegy mennyiért! Az a baj hogy az egész gépbeszerzésnek olyan olajügy szaga van és a svédek és az amerikaiak nyomózó bizottságot hoztak létre a felgöngyölítésre! Persze mi magyarok megint nem foglalkozunk vele! Azért érdekes hogy a MIG ek az oroszoknak jók akik a világ talán második legerősebb hadseregével rendelkeznek a szlovákoknak szintén jók a finnek a németek is használják! A MIG29 ugyan úgy negyedik generációs gép mint a grippen csak az elektronikáját kell modernizálni
Csepeszpeti 3 years ago
finneknek nincs mig-29 vadászuk, F/A 18 Horneteket használnak. németek meg eladták a maradék migeiket darabonként 1 euróért a lengyeleknek és amúgy is eurofightert használnak. szlovákok meg megszívták meg csak 2020-ig tudják rendszerben tartani, mi meg még több mint 30 évig a gripeneket. oroszok meg egy okból azért fejlesztik a Sukhoi T-50 PAK FA-t, hogy leváltsák a mig-29-ket és Su-27-ket. Tény hogy jó gép a MIG-29 de abbólcsak az SMT és OVT. vagy mig-35.
bence4000 3 years ago
Ez nem teljesen igaz, a mig-29esek igaz, hogy öregek de nem ez a kivonásuk oka. Ha nem lettek volna ennyire elhanyagolva akkor nem gondolkodtak volna a felújításukon. Nézzük csak meg a szlovákokat. Ők most vették át az első nagyjavított és modernizált mig-29eseket. Ami ugyanúgy szolgálatban lesz még 20 évig, és szerintem nem lehetett egy horribilis összeg. De mi magyarok vagyunk, nekünk nem jó az olcsóbb megoldás. Nem tudom most jobb, hogy gripennel bohóckodnak?
Ehron4 3 years ago
mig-29-ek már nem érnek semmit azért vonjuk ki őket. lassan 20 éves gépek, abból a pénzből amiből felújítanánk a mig-eket lehet venni új gépet akkor az új gép mllett van a voks.újonnan jó gépek de a ieink már öregek.
bence4000 3 years ago
De Pápa esete nem egyedülálló. Ott van például Szentkirályszabadja!!!(a helikopteresek volt bázisa). Nagy mértékű fejlesztéseket végeztek a repülőtéren. Erre jött a döntés, bezárták. Települhettek Szolnokra........ Nem tudom és már nem is akarom tudni hová vezet az esztelen spórolás?! De majd honatyáink biztos megoldják a helyzetet.
Ehron4 3 years ago
Tudjátok azért ez a két oldalú dolog. Egyrészt a mig-21-es már nem mai "gépsárkány" az idő már eljárt a fölöttük. Erre egy Top-Gun idézet a legjobb " minek trabantba színes display?". Másrészt kegyetlenül elbántak mind a pápai pilótákkal és az ott dolgozókkal akik szerették azt amit csináltak. Nagy érvágás volt ez a katonai repülés történetében. Akkor a mig-21-esek most a 29-esek. Ha így folytatják a magyar légierőből csak a fúvós zenekar marad.....
Ehron4 3 years ago
jah mintha máshol nem ez menne.. Hosszú távon a mig 29 nem lett volna kifizetődő. A mig-29 nagyon drága fenntartani, és minden új fejlesztést bele tenni problémás. A gripen jóval olcsóbb fenntartani, szervizelni, és újítani is. A szlovákok 10 darab mig 29-se csak fél megoldásnak mondható. Egyébként a gripen jobb elektronikában, és manapság ez a lényeges.
zentym 3 years ago
A túlzott sírás meg minek? Hasonló méretű országoknál szinte mindenhol 1 század légierő van. A cseheknél szintén 14 gripen, osztrákok 15 eurofighter, a mini szlovákok 10 mig 29, Horvátok kis álmodozással talán vesznek 12 gripent, Szerbeknek 5 darab régi mig 29 van.. aztán a szlovénoknak még légierejük sincs. Szóval tényleg tragikusan dolog ez a 14 Magyar gripen, elsőként a térségben...
zentym 3 years ago
Plusz a vételár 110%-át ipari beruházásban befektették a svédek. (ha jól tudom)
hunkor 3 years ago
jah bár annak jelenetős hasznát nem lehetett érezni. Lehet azt is lenyúlták..? :)
zentym 3 years ago
Főképp az nagyon szomorú, hogy József (kicsit kopaszos, telt ember 2:30-nál) nem sokkal a Búcsúrepülés után meghalt. Lezuhant egy repülőgéppel.
wolfi2424 4 years ago
Nagyon szomorú!
Pumaszazad 4 years ago
-Szomorú a zene is és a történet is és eza kettő eggyütt még inkább. Borzalmas baklövés volt hogy a 21-eseket végleg kivonták a magyar légierőből.
Pumaszazad 4 years ago
gyönyörű madarak
kutuli01 4 years ago
A szu-22-est is meg kellene említeni szerintem a leírásban és a tag-ek között...
77StG 4 years ago 2
rohadt kurva fidesz az ő hülyeségük miatt kellett leselejtezni őket rohadjon meg mind ahol van
kutuli01 4 years ago 2
Ezt még végignézni is nagyon nehéz :-(. Személyes élmények fűződnek Pápához, mivel egy nagyon közeli településen lakom. Nagyon jó volt látni, még gyerekszemmel a falu felett áthúzó 21-eseket és egy mindennapos dolog volt már számora a vadászgépek dübörgése. Nagyon jó érzéssel töltött el és azóta is a repülés és a kerozingőz megszállotja vagyok. Hiányzik ez az érzés és nagyon sajnálom, hogy "bezárták".
Ehron4 4 years ago 7
Nekem a nagybátyám volt Pápán vadászpilóta...:(
jocking2 4 years ago 3
ezt szomoru vot meg nezni is!! ott toltottem a katonaidom felet sajnalom tiszta szivbol.:(
lofasz007 4 years ago 10
Köszönöm, hogy igazszívvel szolgáltátok a HAZÁT.
balogh56 4 years ago 8
Kedvenc repülőterem. Itt fertőzödtem meg a kerozingőzzel. 2000 augusztus 24 gyásznap a légierő történetében, amikor is politikai perpatvar és oly divatos észnélkül sporolás áldozatává esett az alakulat és majdnem a repülőtér is. Talán C-17-eseknek otthont adhat, de kevés vígasz azoknak akik Pápán szolgáltak.2000. augusztus 24-én lélegzetelállító volt ahogy a felszálló gépek áthuztak a fejem felett a kifutó végénél. Életem egyik legrosszabb napja
icemanLHKG 4 years ago 6