EEÁ = Európai Egyesült Államok. Az EU mögött álló szabadkőművesség lázálma, hogy végre elpusztítsák a nemzetállamokat és gyökerét, multját, kultúráját teljesen kiforgassák, majd kitépjék a lelkekből. S minő guminő, ez a darab is affelé hajaz, s a kedves színészek vagy nem veszik észre, vagy szándékosan játszanak benne, mert jó a díjazás. És ugye, a pénz az eszköz manapság, mindenki abból él. Vagy: nem érdekli őket a politika, s pedig tudjuk, a politikán múlik hogy kerül-e kenyér az asztalra!
70 perc? Legszívesebben megnézném, hogy valódi kritikát írhassak róla. Ámde, nézzük csak. Nem vagyok náci, de azokat a cigányokat, akik embert ölnek, vonatsineket rongálnak én barbároknak tartom, tettüket pedig terrorizmusnak. Azok a zsidók, akik magyaroktól csikarnak ki pénzt csalással megtévesztéssel, netán hitellel pedig nem tartom zsidónak, hanem mocskos cionistának, ördögfattyúnak. Náci volnék? A liberalizmus pedig nem járható út Európában. Ez nem amerika, és ne várjuk meg amíg EEÁ lesz itt
Miért gondolják liberálisaink, hogy minden neonáci egy "könnyen befolyásolható fiatal". 24 évesen mérnök diplomával én inkább nácinak (rendpárti hazafinak) tartom magam mint demokratának. Ezek szerint én is "könnyen befolyásolható fiatal" vagyok?
Ezúton üzenném a hivatásos rettegőknek, hogy ha ők félnek én annak csak örülök :)
Miért gondolják liberálisaink, hogy minden neonáci egy "könnyen befolyásolható fiatal". 24 évesen mérnök diplomával én inkább nácinak (rendpárti hazafinak) tartom magam mint demokratának. Ezek szerint én is "könnyen befolyásolható fiatal" vagyok.
igen, Németország a németeké, ez így működik. Megjegyzem, manapság pont a németek nem érezhetik otthon magukat!
lásd ezt.
A DeutschlandRadio keddi adásában megszólaltatott tanárok elmondták: Berlin egyes kerületeiben - így Neuköllnben, Kreuzbergben, Weddingben - az iskolákban jelentős többségben vannak bevándorló családok gyerekei. Ezek szerintük semmibe veszik a nevelőket, terrorizálják a német (és általában a nem muzulmán) tanulókat.
5:06-nál azt mondja: Nem kell velünk egyetérteni, tessék megcáfolni minket.
Ha bárki is kb fél-1 évet él kinn Németországban, bármelyik nagyváros külsőbb kerületében (Pl. München, Neuperlach), az ki fogja röhögni ezt a "darabot". Ez egy hatalmas nagy f***ság.
Mikor lesz hello zsidó, hello cigány, hello kommunista színdarab? Mert ez a mostani inkább szardarab. A mai fiatalok inkább a magyar nemzet dicsőséges történelméről nézzenek színdarabokat, ne erről a szarról.
Sulykolni kell a gyerekekbe, hogy a nemzeti szocializmus, Rasszizmus STB. mind csak megszallottsag, es teljesen logikatlan, rossz beidegzodes. Lassan az lesz, hogy amikor a rasszizmusrol fog valaki forgatni, akkor az elejen ki lesz irva, hogy : "a valosaggal torteno barminemu egyezes, csak a veletlen muve."
Inkább Mein Kampf-ot fogok adni a gyerekemnek, mint, hogy ilyen mocsodék előadásra elvigyem!Szegény gyerekem már az iskolában szembesülni fog vele, hogy a cigányok erőszakosak (ha lesz cigány osztálytársa), agresszívek! Nagy korában pedig megtudja hogy a romák lopnak csalnak gyilkolnak! Nyugdíjas korára (ha nem menekül el ebből az országból) pedig ráébred, hogy az ő nyugdíját a tetvedék cigányok segélyeire költötték!
Példát mutathatnának a liberálisok azzal, hogy a gyereküket olyan suliba járatják, ahol nagy számban vannak cigányok, illetve lakhatnának kicsit kelet Magyarországon. Kíváncsi vagyok utána is így ragaszkodnának-e ezekhez a szép elveikhez.
Inkább a Jud Süßt kell levetíteni nekik, mert arról mondható el, hogy "jé, nálunk nem ez van"? És a film kínálja a megoldást is. Ha ezeknek az eszement liberálisoknak a lázálma valósulna meg, akkor a kislány azt mondaná a cigány padtársának: – Igaz, megerőszakoltad és baltával feldaraboltad a nagymamámat, de azért én tolerállak! – Akkor jó! – feleli a cigány és őt is megerőszakolja az osztály szeme láttára. Íme a liberális mennyország. Persze a Lauder Javnéba nem engednek cigányokat.

Monarchias 1 year ago

Mi ez a cionista faszs.g ?!
Bojo614 1 year ago
"E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik." Gróf Széchenyi István akadémiai beszéde 1842-ben.
Röviden: Bekapjátok libsik, ha már úgyis szerettek faszt szopni?
J52192 1 year ago
Miért gondolják liberálisaink, hogy minden neonáci egy "könnyen befolyásolható fiatal". 24 évesen mérnök diplomával én inkább nácinak (rendpárti hazafinak) tartom magam mint demokratának. Ezek szerint én is "könnyen befolyásolható fiatal" vagyok?
Ezúton üzenném a hivatásos rettegőknek, hogy ha ők félnek én annak csak örülök :)
Ferike1987 1 year ago
Miért gondolják liberálisaink, hogy minden neonáci egy "könnyen befolyásolható fiatal". 24 évesen mérnök diplomával én inkább nácinak (rendpárti hazafinak) tartom magam mint demokratának. Ezek szerint én is "könnyen befolyásolható fiatal" vagyok.
Ferike1987 1 year ago
kurvára unalmas már ez a zsidó nyavalygás.
igen, Németország a németeké, ez így működik. Megjegyzem, manapság pont a németek nem érezhetik otthon magukat!
lásd ezt.
A DeutschlandRadio keddi adásában megszólaltatott tanárok elmondták: Berlin egyes kerületeiben - így Neuköllnben, Kreuzbergben, Weddingben - az iskolákban jelentős többségben vannak bevándorló családok gyerekei. Ezek szerintük semmibe veszik a nevelőket, terrorizálják a német (és általában a nem muzulmán) tanulókat.
moszatol 1 year ago
A cím rossz,helyesen.Hello liberálbolsi
MrHcsaba 1 year ago
5:06-nál azt mondja: Nem kell velünk egyetérteni, tessék megcáfolni minket.
Ha bárki is kb fél-1 évet él kinn Németországban, bármelyik nagyváros külsőbb kerületében (Pl. München, Neuperlach), az ki fogja röhögni ezt a "darabot". Ez egy hatalmas nagy f***ság.
AchtungBakker77 1 year ago
tedd meg illetve fel
Drone474 1 year ago
Hát nekem lenne pár kellemetlen kérdésem, elmehetek feltenni?
Tallono 1 year ago
Há' figgyejjé má' ZSIDDÓ! Éngemmett leszóphattól! :D
deletedicameback 1 year ago
Az alapkoncepció egyáltalán nem rossz, bár a megvalósítás úgy látszik nagyon egyoldalú.
Drone474 1 year ago
Mikor lesz hello zsidó, hello cigány, hello kommunista színdarab? Mert ez a mostani inkább szardarab. A mai fiatalok inkább a magyar nemzet dicsőséges történelméről nézzenek színdarabokat, ne erről a szarról.
SzkYta 1 year ago 2
Sulykolni kell a gyerekekbe, hogy a nemzeti szocializmus, Rasszizmus STB. mind csak megszallottsag, es teljesen logikatlan, rossz beidegzodes. Lassan az lesz, hogy amikor a rasszizmusrol fog valaki forgatni, akkor az elejen ki lesz irva, hogy : "a valosaggal torteno barminemu egyezes, csak a veletlen muve."
letterbekmen 1 year ago
Inkább Mein Kampf-ot fogok adni a gyerekemnek, mint, hogy ilyen mocsodék előadásra elvigyem!Szegény gyerekem már az iskolában szembesülni fog vele, hogy a cigányok erőszakosak (ha lesz cigány osztálytársa), agresszívek! Nagy korában pedig megtudja hogy a romák lopnak csalnak gyilkolnak! Nyugdíjas korára (ha nem menekül el ebből az országból) pedig ráébred, hogy az ő nyugdíját a tetvedék cigányok segélyeire költötték!
pmate1979 1 year ago
Példát mutathatnának a liberálisok azzal, hogy a gyereküket olyan suliba járatják, ahol nagy számban vannak cigányok, illetve lakhatnának kicsit kelet Magyarországon. Kíváncsi vagyok utána is így ragaszkodnának-e ezekhez a szép elveikhez.
balint23h 1 year ago 9
Pfff...újabb agyrém a zsidóktól...
Rotten1821 1 year ago 2
Inkább a Jud Süßt kell levetíteni nekik, mert arról mondható el, hogy "jé, nálunk nem ez van"? És a film kínálja a megoldást is. Ha ezeknek az eszement liberálisoknak a lázálma valósulna meg, akkor a kislány azt mondaná a cigány padtársának: – Igaz, megerőszakoltad és baltával feldaraboltad a nagymamámat, de azért én tolerállak! – Akkor jó! – feleli a cigány és őt is megerőszakolja az osztály szeme láttára. Íme a liberális mennyország. Persze a Lauder Javnéba nem engednek cigányokat.
DarkTemplR 1 year ago 7
Barátkozzatok népünk gyilkosaival? Az jó !
lopci67 1 year ago
miert nem Marcius 15-re keszulnek ezek a fiatalok?
Csabika30NY 1 year ago
És kimennek az utcára az előadás után és látják a valóságot...
Csak az a gond hogy a parlamentben egyáltalán nem akarnak erről beszélni :)
Hajrá Jobbik
marauder15 1 year ago
liberális szemét
MarkTheRide 1 year ago
Szánalmas.
vanettova 1 year ago
Unni azért szabad?
haiku2222 1 year ago