ennek a számnak nagyon rossz videója. bízom benne, hogy szeretnél tanulni belőle, és hogy mások is így vannak vele, ezért írok párat. A képek giccsesek. A vágásnál szerencsésebb a legegyszerűbb stílusra törekedni, abból is max. 2-3 stílust. Ami a szöveget illeti, ha már fixen feliratozod (és nem opcionálisan) akkor azt is érdemes minimalista stílusban, egyféleképpen azonos stílusban.
Egyedül vagyok, nagyon szép ez a dal, az életből merített. Köszönöm, mert ezek a számok nagyon közel állnak hozzám, hiszen zongorán játszom is őket. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy jó lenne ezekről a számokról kottákat szerezni, mert csak ez tart életben. mara11maja.
Van valaki, akit mindennél jobban imádok, mégis el kell búcsúznom tőle. Elkötelezettség-fóbiás, és menekül a szerelemtől, pedig szeret... Lehet ennél rosszabb?! :(
Egyszerre rossz és jó látni, hogy más is ugyan abban a cipőben van, mint én. Rossz, mert tudom, hogy milyen érzés szenvedni, jó, mert így nem érzem magamat annyira egyedül. Mindenki csak azt mondja, lépjek tovább, próbáltam, de nem megy. Nagyon szeretem őt, ő volt az igazi nagy szerelmem, de nem szeretné tovább folytatni, mert csalódott bennem. Nem csaltam meg, csak annyira féltem, hogy elveszítem, h nem magamat adtam és azt mta már nem tud hinni nekem. Nagyon hiányzik. Nem tudom mit tegyek. :(
@klyna18 addig tegyél vmit, ameddig még van rá esély, mert sajnos úgy jársz, mint én....Nem szabad feladni, mert akkor nem volt szerelem!!
Azt is tudja, hogy az életemet odaadnám, ha csak egyetlen napra visszakaphatnám, de sajnos már túl késő...
Mindent megtettem, de az elrontott éveket nem tehetem jóvá, pedig nem kértem lehetetlent csak egy pici esélyt, hogy bebizonyíthassam Neki milyen lettem!
Kértem a gyerekekért, kértem az otthonunkért, kértem értünk, de a válsz: NEM!!!
@coolboy0509 Ajj jaj, hogy gyerekek is vannak :( Így azért mégis csak komolyabb a dolog. :( Nagyon nagyon sajnállak. Tudom, hogy nem vigasztal de én is könyörögtem (ez a térden állva stílus) de a válasz nekem is: NEM.
Fel a fejjel, kitartás és ha bármi jobbra fordul akkor azonnal írj. :) Remélem van kire támaszkodnod. Család, barátok bárki. :) Szurkolok nagyon neked.
Nem happyend, mert láttam egy másik pasival, mikor mentem volna hozzá, épp visszahajolt az autóba.... Nem tudok mit csinálni, ennyi, hagyom, élje az életét, talán mással boldog lesz, ha már én nem tudtam azzá tenni!
Sajnálom, mert nekem a közös jövő volt az álmom, de nem érdekelték sem a gyerekek, sem az érzéseim! Siratom a 13 évet, de nincs mit tennem, így döntött, hát megpróbálok talpra állni a gyerekekért...
@coolboy0509 Ajjj :/ Hát akkor csak annyit tudok mondani neked, hogy legyél nagyon erős. Még mindig van miért élned. Ott vannak a gyerkőceid. És őket soha nem veszítheted el. :))) Sok sikert kívánok és találd meg a boldogságod az életben. :)
@vico0405 talán, mert megadatott az idő, míg elérhettem volna, hisz ott volt minden nap, minden éjszaka, minden vasárnapi ebédnél, minden bajban,bánatban....
Segített, óvott oly sok éven és bajon át, de nem vigyáztam Rá..., nem úgy, ahogy megérdemelte volna...
Talán ezért késő, mert nem tudom az érzéseit megváltoztatni, pedig bármit megadnék most érte....
De kérdem én???? Miért csak most és miért ilyen későn??????
@vico0405 Köszönöm, kedves vagy, de nem sok remény van a visszajelzésekből ítélve.
Valamit nagyon megváltozott benne és hiába kérem, nem hajlandó esélyt adni, hogy bebizonyíthassam, már nem az vagyok, aki voltam, tudom mit veszítettem!! Sajnálom, de nagyon közel voltam-vagyok ahhoz, hogy feladjam.......
@vico0405 Ugyan ebben a helyzetben vagyok. :( Átérzem, hogy mit érzel. Én is hülye voltam és már nem bízik bennem. Szeret, de már nem tud velem lenni. :(( És így még jobban fáj, h tudom szeret. :(((
De egy baj van vele a volt párom jut eszembe erről akivel 1.5 évig voltam együtt és már ő nem szeret pedig én mai napig szeretem és már eltelt 2 év azóta mióta nincs velem.:(:( :'(
ha ezt a zenét hallgatom csak arra tudok gondolni hogy az én szívem már 1 lány sem tudja megérinteni csak az akimiért meg is hallnék de ő 2 éve rám se figyel
másfél hónapja ért véget egy 8 hónapos kapcsolat...olyan volt ez a kapcsolat,mint a filmekben...ketten mindent átvészeltünk...egyszercsak eldobott... :(
Soha ne adjátok fel!Egyszer én is azt hittem,hogy végleg vége és nem adtam fel és most nagyon boldogok vagyunk!!Nem szabad feladni, és mindig ki kell mondanod az érzelmeidet!!
Sajnos nagyon sok ember nem kaphatja meg akit igazán szeretne :( evvel én is így vagyok :'( bonyolult az egész életem :(( de legalább tudom kit szeretek ♥
Szomoru h elszaladt de lehet h o tudta h csak szenvedni fogtok mert tobbnyire a tavolsag megoli az embert,vedd inkabb ugy h erted nem akarja en is 2 ev utan csalodtam 1 csajban de most talatam valakit es nagyon boldog vagyok:P szep es szomoru video de nagyon jo::P s viszaterve rad max adjal idot neki vagy probald megbeszelni ha mindenkeppen odavagy erte:D en szivem szerint ezt tennem remenykedni lehet...
És én egy olyan fiút szeretek aki tudja h szeretem.De nem egy országban élünk és két különböző nyelvet beszélünk...Amugy meg mikor mondtam neki h szeretem elszaladt...:(
@Anett9719 nem vagy egyedül:/ Velem 8 hónap után közölte, hogy csak kihasznált....azóta is szenvedek...nagyon hiányzik:(:( de azóta már van más az életében, úgyhogy semmit sem tehetek...:(:(
Én meg imádtam az apámat , aki itthagyott engem, és nagyon fáj pedig már 8 éve. És azóta nem találom a helyem pedig van egy keresztfiam és egy keresztlányom és két gyerekem, és nem tudják őt pótolni. Mégis csak az én apukám volt akit 8 hónapig én ápoltam.
Szeretek valakit már 4 éve és próbáltuk is nem is egyszer de vmiért mindig elromlik a dolog nem müködik és mind2en szenvedünk mert szeretjük a másikat !de mégsem müködik:/:'( Fáj egyáltalán az h létezem:'( Miért van az h ott tapos bele a lelkivilágomba ahol tud:'(???? Már nincs közös jövönk...pedig lehetett volna.....Ég veled szerelmem:'(:'((((((((
@xJennaMusic Muszáj lépned... gondolj arra h ha lépsz nem veszíthetsz semmit.. de ha nem lépsz akkor lehethogy talál magának mást és orokké bánni fogod! Mond meg neki h szereted :) én is léptem ís nagyon jool sult el :) Azt tanácsolom h lépj a leheto leggyorsabban :)
szerintem a szerelem egy ojan dolog ami csupa hazugság .és csak azért van hogy a másik jol becsapjon.engem egy gyerekkel hagyott itt a párom .és sok év után rájöttem hogy nem érdemel 1 könycseppet sem.ugy hogy ne bánkogyatok van sok pasi és csaj a világon .én 7 év után megtaláltam az enyémet ti is megfogjátok
.és egy jotanács soha ne gyere ösze ojannal hogy érzed hogy el tugya csavarni a fejed.mert annak csak rosz a vége
:'( nekem sajnos elment a párom és soha többé nem látthatom és együtt mindent átvészeltünk :( a poklot is megjártuk :( 2 év az csak 2 év :( szeretlek :)
...énpedig szeretek egy fiút,ő is szeret engem.Érzem,ő a nagy Ő,de sajnos 120 km választ el bennünket,és sohasem jön létre a találkozóó..:/ Sajnos elkell felejtenem..(U):(

hat mitne mondjak siras rivas 3 eves kapcsoaltom volt... kikoltoztunk kulfoldre... es erre az a ribanc nem lelep a haverommal? ^.- ennyit er 3 ev kurva !!
csókkal búcsúzott el és azt mondta h csak 2 nap!de nem így volt!felhívott és azt mondta h nem lehetünk együtt!könnyebb lesz ez így de annak ellenére még szeret ha vele is vagyok vagy nem!úgy-hogy soha többet nem foghatom a kezét,soha nem bújhatok hozzá,soha többet nem láthatom és soha többet nem lesz már az enyém!!!de bízom benne még mindig!szeretlek nagyon kicsim!ne csináld ezt velem!
azaz egy év. milyen szép volt, és mennyire boldogok voltunk.. és csak így eldobta.. mást szeret új barátnője van.. azt hittem többet jelentettem neki.. én meg még mindig itt ölök őrá várva : ( pedig tudom hogy úgy se leszünk újra együtt.. fájdalmas, de nagyon szép lett a videó és a zene is jó. grat

ismerőős:S osztálytársammal jártam több mint egy évet és utána végee lett és nem tudtam miért és most én vagyok az ugymond "legjobb lány bartája" de én nem a barátja akarok lennei:'( szeretem ráadásul tudom hogy sose kapom vissza és nem tudom vissza fordítani szeretlek (L)(U)
Ezt a számot hallgattuk,mikor először sírni láttam,és akkor éreztem,hogy szeret,de ennek már 3 éve,azóta más látja sírni,és másnak mondta,hogy szeretlek:(
A videó sajnos elég gicccccssss...De a dal az nem rossz :)
Junior ha akar ért ehhez...
nem köszönöm meg..
bazsi33333 6 days ago
LL.Junior-nem gondoltam volna..
bazsi33333 6 days ago
Ezt megkaptam.........
bazsi33333 6 days ago
ennek mi az eredeti címe ?
ichirofan1996 1 month ago
This has been flagged as spam show
Videoválasz létrehozása vagy ♥ڿڰۣ♥Te amo♥ڿڰۣ♥

ilona dVideoválasz létrehozása vagy ♥ڿڰۣ♥Te amo♥ڿڰۣ♥
kokocsambo 1 month ago
This has been flagged as spam show
Videoválasz létrehozása vagy ♥ڿڰۣ♥Te amo♥ڿڰۣ♥
Videoválasz létrehozása vagy ♥ڿڰۣ♥Te amo♥ڿڰۣ♥
kokocsambo 1 month ago
♥ڿڰۣ♥Te amo♥ڿڰۣ♥
TheGoatelli 1 month ago
ennek a számnak nagyon rossz videója. bízom benne, hogy szeretnél tanulni belőle, és hogy mások is így vannak vele, ezért írok párat. A képek giccsesek. A vágásnál szerencsésebb a legegyszerűbb stílusra törekedni, abból is max. 2-3 stílust. Ami a szöveget illeti, ha már fixen feliratozod (és nem opcionálisan) akkor azt is érdemes minimalista stílusban, egyféleképpen azonos stílusban.
pingvintappancs 1 month ago
Egyedül vagyok, nagyon szép ez a dal, az életből merített. Köszönöm, mert ezek a számok nagyon közel állnak hozzám, hiszen zongorán játszom is őket. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy jó lenne ezekről a számokról kottákat szerezni, mert csak ez tart életben. mara11maja.
mara11maja 1 month ago
Hányhatok? "Ég veled szerelmesem" ez meg mi? Bocs ha valakit megsértek, de ettol nyálasabb valamit még nem hallottam.
larababa1220 1 month ago
Van valaki, akit mindennél jobban imádok, mégis el kell búcsúznom tőle. Elkötelezettség-fóbiás, és menekül a szerelemtől, pedig szeret... Lehet ennél rosszabb?! :(
PiciTimike6 1 month ago
én is bucsuztam..hiányzik..szerettem...szeretni is fogom....sírok....ááánagyon hiányzik :(
MagyarCOD6os 2 months ago
Gondolom tudja kinek szól ez a szám ..(. Igy bucsuzom tőlled .. Ary ..)
ary52100 2 months ago
jajjjjjjjj eszt nagyon szep szam pedig szomoru nagyon de hat ha igaz a dal akor enek igy kel lenie enyiiiii
ramikacsabika 3 months ago
Egyszerre rossz és jó látni, hogy más is ugyan abban a cipőben van, mint én. Rossz, mert tudom, hogy milyen érzés szenvedni, jó, mert így nem érzem magamat annyira egyedül. Mindenki csak azt mondja, lépjek tovább, próbáltam, de nem megy. Nagyon szeretem őt, ő volt az igazi nagy szerelmem, de nem szeretné tovább folytatni, mert csalódott bennem. Nem csaltam meg, csak annyira féltem, hogy elveszítem, h nem magamat adtam és azt mta már nem tud hinni nekem. Nagyon hiányzik. Nem tudom mit tegyek. :(
klyna18 3 months ago
@klyna18 addig tegyél vmit, ameddig még van rá esély, mert sajnos úgy jársz, mint én....Nem szabad feladni, mert akkor nem volt szerelem!!
Azt is tudja, hogy az életemet odaadnám, ha csak egyetlen napra visszakaphatnám, de sajnos már túl késő...
Mindent megtettem, de az elrontott éveket nem tehetem jóvá, pedig nem kértem lehetetlent csak egy pici esélyt, hogy bebizonyíthassam Neki milyen lettem!
Kértem a gyerekekért, kértem az otthonunkért, kértem értünk, de a válsz: NEM!!!
Hát lehet így élni??
coolboy0509 3 months ago
@coolboy0509 Ajj jaj, hogy gyerekek is vannak :( Így azért mégis csak komolyabb a dolog. :( Nagyon nagyon sajnállak. Tudom, hogy nem vigasztal de én is könyörögtem (ez a térden állva stílus) de a válasz nekem is: NEM.
Fel a fejjel, kitartás és ha bármi jobbra fordul akkor azonnal írj. :) Remélem van kire támaszkodnod. Család, barátok bárki. :) Szurkolok nagyon neked.
klyna18 3 months ago
@klyna18 Szia! Megoldódott....
Nem happyend, mert láttam egy másik pasival, mikor mentem volna hozzá, épp visszahajolt az autóba.... Nem tudok mit csinálni, ennyi, hagyom, élje az életét, talán mással boldog lesz, ha már én nem tudtam azzá tenni!
Sajnálom, mert nekem a közös jövő volt az álmom, de nem érdekelték sem a gyerekek, sem az érzéseim! Siratom a 13 évet, de nincs mit tennem, így döntött, hát megpróbálok talpra állni a gyerekekért...
Ha meg nem sikerül, hát odafenn találkozunk!
coolboy0509 3 months ago
@coolboy0509 Ajjj :/ Hát akkor csak annyit tudok mondani neked, hogy legyél nagyon erős. Még mindig van miért élned. Ott vannak a gyerkőceid. És őket soha nem veszítheted el. :))) Sok sikert kívánok és találd meg a boldogságod az életben. :)
klyna18 3 months ago
Amikor ezt a dalt hallgatom, belegondolok, mi történne velem, ha elveszíteném a Szerelmem... Nem élném túl...
enzsu15 3 months ago
óó de romatikus szeretlek szerelmem :)) <3 <3
vivien671 3 months ago
Comment removed
vico0405 3 months ago
Mindenkinek, aki tanácstalan és talán nem úgy viselkedik a párjával, ahogy megérdemelné VÁLTOZZON meg, TEGYEN VALAMIT!!
13 év után, 2 csodás kislánnyal elvesztettem azt, aki sosem becsültem igazán, sosem öleltem amennyire kellett volna......
Sajnálom, de erre nincs szó, azóta nincs életem, és most érzem, miért...
Valamit kiöltem belőle és bár az életemet odaadnám, hogy visszakapjam, csak egy napra is, már késő..... I.P.I.L.Y.F.!!!!!
coolboy0509 3 months ago
@coolboy0509 Miért késő? :/
vico0405 3 months ago
@vico0405 talán, mert megadatott az idő, míg elérhettem volna, hisz ott volt minden nap, minden éjszaka, minden vasárnapi ebédnél, minden bajban,bánatban....
Segített, óvott oly sok éven és bajon át, de nem vigyáztam Rá..., nem úgy, ahogy megérdemelte volna...
Talán ezért késő, mert nem tudom az érzéseit megváltoztatni, pedig bármit megadnék most érte....
De kérdem én???? Miért csak most és miért ilyen későn??????
coolboy0509 3 months ago
@coolboy0509 Nagyon sajnálom :( Talán ha úgy próbálnád,mint anno mikor megismerkedtetek?
Ha valaki fontos a számunkra,akkor küzdeni kell érte.Ráadásul Ti nem is kevés időt voltatok együtt.Ne add fel!
Én szorítok Nektek! :)
vico0405 3 months ago
@vico0405 Köszönöm, kedves vagy, de nem sok remény van a visszajelzésekből ítélve.
Valamit nagyon megváltozott benne és hiába kérem, nem hajlandó esélyt adni, hogy bebizonyíthassam, már nem az vagyok, aki voltam, tudom mit veszítettem!! Sajnálom, de nagyon közel voltam-vagyok ahhoz, hogy feladjam.......
coolboy0509 3 months ago
@vico0405 Ugyan ebben a helyzetben vagyok. :( Átérzem, hogy mit érzel. Én is hülye voltam és már nem bízik bennem. Szeret, de már nem tud velem lenni. :(( És így még jobban fáj, h tudom szeret. :(((
klyna18 3 months ago
A búcsú a legfájdalmasabb...:|:(
henikeo 3 months ago
@henikeo ennyih :'(
bia3671 3 months ago
Ez még szebb!
martontamas2 4 months ago
ez nagyon szép dal :)
De egy baj van vele a volt párom jut eszembe erről akivel 1.5 évig voltam együtt és már ő nem szeret pedig én mai napig szeretem és már eltelt 2 év azóta mióta nincs velem.:(:( :'(
moncsyka019 4 months ago
mennyire igaz...h milyen nehez neha bucsuzni ..:-(
Margareta888 4 months ago
Küldeném valakinek,nagyon szép!
martontamas2 4 months ago
Én egy olyan fiúba vagyok szerelmes aki be nem szabad na lenem és ez a dal ez nagyon szép!
marspityesz 4 months ago
ha ezt a zenét hallgatom csak arra tudok gondolni hogy az én szívem már 1 lány sem tudja megérinteni csak az akimiért meg is hallnék de ő 2 éve rám se figyel
ILOVEBUNDASKENYER 4 months ago
másfél hónapja ért véget egy 8 hónapos kapcsolat...olyan volt ez a kapcsolat,mint a filmekben...ketten mindent átvészeltünk...egyszercsak eldobott... :(
HouseRemixesHungary 5 months ago
@HouseRemixesHungary
Ne búsulj.
icasizsiv 4 months ago 2
én meg 2 nappal ez elött! :(((((pedig mindenél jobban szeretem...
hapcikahh 5 months ago
nagyon szép szám.... szeptember 15.-én szakítottunk barátommal 17.-én lettünk volna 1 éve együtt!! és ezen a zenén elsírtam magam!!!
bogetta123 5 months ago
Soha ne adjátok fel!Egyszer én is azt hittem,hogy végleg vége és nem adtam fel és most nagyon boldogok vagyunk!!Nem szabad feladni, és mindig ki kell mondanod az érzelmeidet!!
BarackKata 5 months ago 3
nem fordíthatjuk vissza már az időt :'(
szeretlek :(
Manooka0615 5 months ago
Comment removed
Manooka0615 5 months ago
Most őszintén:
ki az a 24 "ember" aki ezt dislikeolni tudta??? -.-
nagyon jó szám :'( :')
MCeeN100 5 months ago 2
hmmmmmmm szeretem is őőőt nagyon :)) <3
lyon940709 5 months ago
Sokszoor gondolok ráá...
Nemtudja h szereteem..:(
♥♥♥Bence:(♥♥...
Szoni54 6 months ago
Sajnos nagyon sok ember nem kaphatja meg akit igazán szeretne :( evvel én is így vagyok :'( bonyolult az egész életem :(( de legalább tudom kit szeretek ♥
SuperNita1991 6 months ago 13
szeretlek.. de nekünk nem lesz már közös jövőnk.. :(
talán jobb lesz ez így :'( nehéz elfelejteni több mint 4 évet..az együtt töltött perceket...szeretlek és szeretni foglak amíg élek.
cicahh1 6 months ago 3
IMÁDOM <3
purcina16 6 months ago
nagyon szép szám
tite328 6 months ago
Ma már más vigyáz Rád,én nem foghatom kezed,
Mert másé már szíved,tőlem elvetted tied.
Hiányzol nagyon,de semmit nem tehetek,
Kívánok neked boldog életet.
TheKissonka 6 months ago
Nehéz dolgok ezek, az érzelmeket nem lehet befolyásolni , hiába ha a szívem őt akarja örökké.... :(
Amióta nincs mellettem , olyan mintha az idő megállt volna , nélküle semmi nem ugyanaz : /
De remélem , boldog és sikeres élete lesz .... és vigyázni fog magára ha már én nem tehetem ......
Kennysky1 7 months ago 5
@Kennysky1 tudom milyen ez.. Sajnos én is ebben a cipőben járok... Amióta nincs velem szomorú az életem...
RMLaller 7 months ago 2
nagyszerü
domibabaful 7 months ago
A reménykedésmegy.:D Más már úgy maradt...
Köszi a tippet
Breki97 7 months ago
Ahjjjjj:(:)
valcsyka14 7 months ago
Szomoru h elszaladt de lehet h o tudta h csak szenvedni fogtok mert tobbnyire a tavolsag megoli az embert,vedd inkabb ugy h erted nem akarja en is 2 ev utan csalodtam 1 csajban de most talatam valakit es nagyon boldog vagyok:P szep es szomoru video de nagyon jo::P s viszaterve rad max adjal idot neki vagy probald megbeszelni ha mindenkeppen odavagy erte:D en szivem szerint ezt tennem remenykedni lehet...
Macika2222 7 months ago 2
És én egy olyan fiút szeretek aki tudja h szeretem.De nem egy országban élünk és két különböző nyelvet beszélünk...Amugy meg mikor mondtam neki h szeretem elszaladt...:(
Breki97 7 months ago
@Breki97 Pedig a nyelv sose lehet határa semminek.. az elszaladás inkább. :((
PieStarr 7 months ago
@PieStarr
Jaja főleg h azóta tanul(gatok) csehülxD
Breki97 7 months ago
@Breki97 Az tök jó akkor! ((:
PieStarr 6 months ago
hát ez a szám mintha az én érzéseimet mondaná el.
k30120 8 months ago 2
mi ez a szar zene?
buhubalazs 8 months ago
@buhubalazs :ddddddddddddddddddd
nandelecki 8 months ago
@buhubalazs
akkor miért hallgatod?:/
Breki97 7 months ago
@Anett9719 nem vagy egyedül:/ Velem 8 hónap után közölte, hogy csak kihasznált....azóta is szenvedek...nagyon hiányzik:(:( de azóta már van más az életében, úgyhogy semmit sem tehetek...:(:(
kiki16170 8 months ago
ez a szam nagyon jo:(
nagyon tetcik:|
kyky0509 8 months ago
Én meg imádtam az apámat , aki itthagyott engem, és nagyon fáj pedig már 8 éve. És azóta nem találom a helyem pedig van egy keresztfiam és egy keresztlányom és két gyerekem, és nem tudják őt pótolni. Mégis csak az én apukám volt akit 8 hónapig én ápoltam.
harsika1217 8 months ago
Szeretek valakit már 4 éve és próbáltuk is nem is egyszer de vmiért mindig elromlik a dolog nem müködik és mind2en szenvedünk mert szeretjük a másikat !de mégsem müködik:/:'( Fáj egyáltalán az h létezem:'( Miért van az h ott tapos bele a lelkivilágomba ahol tud:'(???? Már nincs közös jövönk...pedig lehetett volna.....Ég veled szerelmem:'(:'((((((((
dinagirlful 9 months ago
Én egy olyan fiút szeretek, aki azért hagyott el, hogy megpróbálja más lányokkal is ...
Tönkretett engem, és egy jól működő kapcsolatot ...
Az ismeretlen érzéséért ....
Nekem is már csak a remény maradt ... :'( (L)
BrillianceCrystal 9 months ago
Comment removed
BrillianceCrystal 9 months ago
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.
kukac0628 9 months ago 3
l.l. junior-búcsúdal.
cicahh1 9 months ago
ki énekli ezt a számot? ll.junior? mi a címe nem tudja valaki?
KaroLina8778 9 months ago
jó zene
itepke12 9 months ago
jó zene
itepke12 9 months ago
sajna miért iylen fájo ez a szerelem
MrJocika1988 9 months ago
Nagyon szép ez a szám.Szeretem a férjem, de elhagyott terhesen egy másikért. Két évig hazudozott. Már nincs közös jövőnk:((
Sziz0 9 months ago
i love this song a multra emkekesztet.:((((((
romanisej1 9 months ago
Én egy olyan fiút szeretek, aki egyáltalán nem is sejti mennyire odavagyok érte, és nem merek lépni... :(
xJennaMusic 10 months ago 49
@xJennaMusic pidig h ha vak a szived válaszottja akkor nem konkrétan,de probálj meg utalni rá.:)
henkcokk 8 months ago
@xJennaMusic Egyszer élünk!!! :)
Mi emberek bonyolulttá tesszük a dolgokat:
hiányzik? hívd fel...találkozni akarsz valakivel? hívd el...
akarod hogy megértsenek? magyarázd el...kételkedsz? kérdezz...
nem tetszik? mond meg..tetszik? még inkább mondd meg...
.........kedved van hozzá? tedd meg..
akarsz valamit? a legjobb megoldás az hogy kérj...hisz a "nem" már úgyis a tiéd de talán kapsz egy "igent"...
csak egyszer élünk legyünk boldogok.
moky961 6 months ago 19
@xJennaMusic Szerintem a sok millió ember közül nem csak te vagy így! :( ezzel én is így vagyok!
DaNyToRrEs1998 6 months ago
@xJennaMusic Muszáj lépned... gondolj arra h ha lépsz nem veszíthetsz semmit.. de ha nem lépsz akkor lehethogy talál magának mást és orokké bánni fogod! Mond meg neki h szereted :) én is léptem ís nagyon jool sult el :) Azt tanácsolom h lépj a leheto leggyorsabban :)
MoNiKa95V 5 months ago 2
@xJennaMusic Képzeldén is igy vagyok ezzel :(((
MrBarbeeka 5 months ago
@xJennaMusic nem csak te vagy igy
stubaiful 5 months ago
nagyon szep szam!
edoci86 4 months ago
@xJennaMusic Egyszer élünk...1 próbát megér.
ocbpapper 3 months ago
@xJennaMusic Ez bizony ,kár mert mindig az el nem csókolt ,csók fáj a legjobban!
MrKakukkfog 3 months ago
@xJennaMusic ne habozz mondd meg neki...olyan kevés jó van ne tagadd meg magadtól a boldogságot!Sok sikert!
hunasszony 3 months ago
szerintem a szerelem egy ojan dolog ami csupa hazugság .és csak azért van hogy a másik jol becsapjon.engem egy gyerekkel hagyott itt a párom .és sok év után rájöttem hogy nem érdemel 1 könycseppet sem.ugy hogy ne bánkogyatok van sok pasi és csaj a világon .én 7 év után megtaláltam az enyémet ti is megfogjátok
.és egy jotanács soha ne gyere ösze ojannal hogy érzed hogy el tugya csavarni a fejed.mert annak csak rosz a vége
menocsaj 10 months ago
szeretlek viki mióta megláttalak!!!kár h nem lettél a bnőm sajnálom h nemet mondtál
djsimon07 11 months ago
:'( nekem sajnos elment a párom és soha többé nem látthatom és együtt mindent átvészeltünk :( a poklot is megjártuk :( 2 év az csak 2 év :( szeretlek :)
billmilo 11 months ago
sajnálom ami történt köztunk de én mindég szeretni foglak KLAUDY ! ♥
Luky19931 11 months ago 2
dejóó:)éniss imádoom!:P
dzselo 11 months ago
Imádom ezt a számot!: )
szpat1 11 months ago 3
Nagyon szép szám..
danyibeata 11 months ago
szeretek egy lányt, de sajnos nekünk nincs már közös jövőnk, szép dal :(
mancsoo 11 months ago 62
@mancsoo
:( Énis pontosan ígywagyok :( És minden nap sírok...:( Meg akarok halni.. :(
TheImpulseKing 9 months ago
@mancsoo
én is igy vagyok egy lánnyal ahogy te úgyhogy kvittek vagyunk !!!! :(
krisztian112 8 months ago
ez a junior szerintem.
vivkeful 11 months ago 2
:'(
zsofi0304 11 months ago
Inkáb lapátolhatnál,mert az éneklés az nemmegy
zolllo71 1 year ago
@zolllo71 valahogy énis így gondolom :D
TheNoncsiii007 10 months ago
Hát ez mekkora gagyi.....
790725chris 1 year ago
van benne valami junior
MegaBurai 1 year ago
This has been flagged as spam show
hát igen elgondolkodtato hiába vagy valakibe szerelmes ha ő nagy ivből le.
hiába volt szép és jó velle
Ez a szómórú:(
SAJNOS jol mondja a maga részéről ez van marad a szenvedés Ég veled kedvesem!:
MrMex92 1 year ago
This has been flagged as spam show
hát igen elgondolkodtato hiába vagy valakibe szerelmes ha ő nagy ivből le.
hiába volt szép és jó velle
Ez a szómórú:(
SAJNOS jol mondja a maga részéről ez van marad a szenvedés Ég veled kedvesem!:(

SAJNOS jol mondja a maga részéről ez van marad a szenvedés Ég veled kedvesem!:( sajnos
MrMex92 1 year ago
This has been flagged as spam show
hát igen elgondolkodtato hiába vagy valakibe szerelmes ha ő nagy ivből le.
hiába volt szép és jó velle
Ez a szómórú:(
SAJNOS jol mondja a maga részéről ez van marad a szenvedés Ég veled kedvesem!:( sajnos:(

MrMex92 1 year ago 3
hát igen elgondolkodtato hiába vagy valakibe szerelmes ha ő nagy ivből le.
hiába volt szép és jó velle
Ez a szómórú:(
BEST
MrMex92 1 year ago 2
hát igen elgondolkodtato hiába vagy valakibe szerelmes ha ő nagy ivből le.
hiába volt szép és jó velle
Ez a szómórú:(
BEST
MrMex92 1 year ago
:(
futrinkauccca 1 year ago
kel sirnom ..ez komoly
bochiseva 1 year ago
Nyuszika,még mindig szeretlek,és te vagy a másik felem!Remélem 1x visszatérsz hozzám,mert tudom,hogy te is szeretsz!
Verlin0 1 year ago
Én szeretek egy lányt hihetetlenül, elmondhatatlanul.
Szeretlek!!!
momaewos 1 year ago
De sok emléket hoz vissza :( Bárcsak vissza lehetne menni a multba...
biacicus 1 year ago
- én is szerettem ŐT !
Pudingsztar 1 year ago
Én szeretek egy fiút de nagyon !!!!
Cukojka01 1 year ago
szeretek egy pasit aki egyik naprol a másikra itt hagyott most nehéz és ez segit nagyon nyugtató
andi0629 1 year ago
...énpedig szeretek egy fiút,ő is szeret engem.Érzem,ő a nagy Ő,de sajnos 120 km választ el bennünket,és sohasem jön létre a találkozóó..:/ Sajnos elkell felejtenem..(U):(
ikszdelollibly 1 year ago

Ármándó szerelmesem soha nem foglak elfelejteni!Szeretlek nagyon:(:(:(
senoritacska 1 year ago
nagyon szép zene de ha a szakittás evvel lehet elintézni akkor nem jó
magas899 1 year ago
szép szám nagyon érzékes szám
djjani2010 1 year ago
Lássuk be kettőnknek már nincsen közös jövőnk...nem fordíthatjuk vissza már az időt...!!
Dioka666 1 year ago
hát..nem birom ki sirás nélkül:)
melanda93 1 year ago
nagyon szép ez a szám. ez a legjobb szám amit előadott junior.nana írta
ayumy111 1 year ago
LL.Junior - Búcsúdal
Sora256 1 year ago
hat mitne mondjak siras rivas 3 eves kapcsoaltom volt... kikoltoztunk kulfoldre... es erre az a ribanc nem lelep a haverommal? ^.- ennyit er 3 ev kurva !!
nsc4pital 1 year ago
mi a zenei alapnak a cime és elő adoja?
kandras0000 1 year ago
nagyon szép a szám :'(
timicica19 1 year ago
áhh nem birom ki h ne sirjak! főleg meg most!
h a barátom ezt csinálja velem!elhittem minden szavát azt mondta
egy lány sincs olyan mint én,velem komolyan gondolja,meg h szeret!
és tessék itt hagyott visszament a volt bnőjéhez!:'(
"ha szivem hallanád nem engednél!!":'(:'(
Nutiikaa 1 year ago
@Nutiikaa
Én ugyan így jártam.....:(
Nagyon rossz........
szoszipruntyi 1 year ago
:( ez durva:( tegnap szakitotunk a barátomal erre rátaláltam erre a videóra:((((((((( áhhhhhhh
NuFiKaify 1 year ago
ezt nem lehet nem szeretniii.(L) sírtaaam rajtaaa..:'( (U)
wikoo1997 1 year ago
Hát igen ez nagyon jó!!A mai napon lett vége a párommal a kapcsolat és ez a dal most nagyon jó!!
sziszka890621 1 year ago
ez nagyon jóóóóóóóóóóóóóóó áááááááááááá
1111111116789 1 year ago
aysababa sajnálom hogy így lett vége.fel a fejjel
kata4330 1 year ago
Comment removed
cicahh1 1 year ago
Azt mondják,hogy az emberek változnak,de ez hazugság.:(
Elhagytak,mert a haverjaiban jobban bízott,mint bennem.Pedig mennyit harcoltam,hogy enyém legyen..:'(
Nitacska9 1 year ago
@Nitacska9
Ha harcolni kellett érte, akkor már rég rossz...Innentől felejtsd el azt a részét a dolgoknak
SZUCSI1026 1 year ago
csókkal búcsúzott el és azt mondta h csak 2 nap!de nem így volt!felhívott és azt mondta h nem lehetünk együtt!könnyebb lesz ez így de annak ellenére még szeret ha vele is vagyok vagy nem!úgy-hogy soha többet nem foghatom a kezét,soha nem bújhatok hozzá,soha többet nem láthatom és soha többet nem lesz már az enyém!!!de bízom benne még mindig!szeretlek nagyon kicsim!ne csináld ezt velem!
aysababa 1 year ago
ez LL junior? és ez a cime is ?
insyde5 1 year ago
@insyde5 Igen ő és a cím is az :) gyönyörű szám :))
misslady0515 1 year ago
i love you ádám!!!(L)
miért nem lehetünk együtt???:(
én még mindig szeretem de ő már másra cserélt le!!!:(
(L)ÁDÁM IMÁDLAK(L) DE TE RÁM SEM NÉZEL!!!PL MA REGGEL!!:(
patti99bedi 1 year ago
@patti99bedi köszi :)
insyde5 1 year ago
This has been flagged as spam show
ez annyira szomorú vagyok én is búcsú szerelem =(=(
alica031 1 year ago
ez annyira szomorú vagyok én is búcsú szerelem =(
alica031 1 year ago
Ezek azok a számok,
Amikor egy szerelem véget ér,és ha akarjuk sem tudjuk elfelejteni,főleg ha ezt a számot meghaljuk.Miért szenvedünk a nagy szerelemtöl.
Eléggé büntet azzal a sors hogy nemlehet már mienk,de mégsem engedi feledni::De miért?
marcsella82 1 year ago
Ez gyönyörű a dal és a videóklip is
9Zsofia 1 year ago
This has been flagged as spam show
azaz egy év. milyen szép volt, és mennyire boldogok voltunk.. és csak így eldobta.. mást szeret új barátnője van.. azt hittem többet jelentettem neki.. én meg még mindig itt ölök őrá várva : ( pedig tudom hogy úgy se leszünk újra együtt.. fájdalmas, de nagyon szép lett a videó és a zene is jó. grat
TheLoveCrazyGirl 1 year ago

nagyon szép....
MrTITI7511 1 year ago
ismerőős:S osztálytársammal jártam több mint egy évet és utána végee lett és nem tudtam miért és most én vagyok az ugymond "legjobb lány bartája" de én nem a barátja akarok lennei:'( szeretem ráadásul tudom hogy sose kapom vissza és nem tudom vissza fordítani szeretlek (L)(U)
partyarcnikcikeh 1 year ago
ez geci jó lett thx :'-(
csitafej 1 year ago
This has been flagged as spam show
Szeretek egy lányt!!!!!!!!!!!!!
Söt beleszerettem
de sztem utál :(
JegerDodee 1 year ago
szépppppppppppp
nikiccci 1 year ago
Szeretlek Xendym!!!nagyon de nagyon imádlak!(L)
mihike04 1 year ago
:'-(
94Norbika 1 year ago
ezt ll junior xd még ki énekli xd
PcX0909 1 year ago
sok szép emlék :'(
Nitaaaa4444 1 year ago
Lécci
habchook 1 year ago
Szeretlek KIsCica!!!!!:S:(
MGamer100 1 year ago
hát melcsi baba akkor az nem vmi jobarátnöd:s.. megrohadhat remélem neked meg lesz vagy van aki boldoggá tesz :) am nagyon szép a zene^^
newtegmen 1 year ago
gyönyörű szép szám.sajnos én nem tudtam elköszönni a szerelmemtől.:'( imádom ezt a számot...
TheEmobaba 1 year ago
Ezt a számot hallgattuk,mikor először sírni láttam,és akkor éreztem,hogy szeret,de ennek már 3 éve,azóta más látja sírni,és másnak mondta,hogy szeretlek:(
Szanddyy91 1 year ago
viszlát baby nagyon szerettelek és még mindíg de ezt már nem lehet folytatni
csók drágám
joci1230 1 year ago