meglehet érteni a soföröket mert eléggé szar muszakokat adnak szerencsétleneknek nem kell meglepödni hogy ieneket mond el is kell számolni a kimaradt körrel és még kevesebb a fizetésük szerencsétlenek igy is csoda ha megkapják a 100.000 at és még sokat is mondok én meg tudom érteni öket másoknak meg sok sikert ! :D
"10 panaszosból kilenc bliccelő" Mit jelent ez? Ha valaki képtelen megvásárolni a bérletet, például azért, mert a havi 75000 Ft-os fizetéséből nem tud kifizetni erre 9000 Ft-ot, azt morálisan megalapozott megverni? Vagy gyalogoljon naponta 2-3 órát a városban?
Az ellenőröknél gyakran ismerhető fel ugyanaz a pszichológiai képlet, melynek lényege, hogy a banda szabályaival azonosulva és a banda erejét maguk mögé állítva, személyes frusztrációikat mások megalázásával próbálják kompenzálni.
Márpedig azzal, hogy körülményeiből adódóan ingyen utazik valaki egy járművön, még csak olyan értelemben sem okoz kárt másoknak, mint az, aki éhségében fizetés nélkül viszi el a kenyeret. Az ugyanis, hogy a jármű őt is elszállítsa, nem kerül több pénzébe a közlekedési vállalatnak, fizetni viszont semmiképpen sem tud, sem akkor, ha bérlet nélkül utazik, sem akkor, ha egyáltalán nem utazik, ami a legtöbb esetben a munkahely és a hivatalok miatt is képtelenség.
S most vegyük azt az esetet, amikor ezek az emberek ellenőrökkel, illetve az azokat kísérő közterület felügyelőkkel találkoznak! Az, hogy leszállítják, igazoltatják őket, ugyanolyan igazságtalanság, mint a zsidók leszállítása a németeknél, vagy az indiaiaké a gyarmati vasúton. A különbség mindössze az, hogy amíg a felhozott esetekben faji hovatartozás miatt aláztak meg utasokat, addig itt a vagyoni helyzetük miatt teszik ezt.
Vagy vegyünk egy másik embert, aki ugyan 90000 Ft-ot keres és van lakása, de emellett van két gyereke és egy munkanélküli felesége. Ő hogyan fogja kifizetni akárcsak a saját bérletének árát, nem is beszélve az esetleg már iskolás gyerekeiéről?
Vegyünk egy embert, akinek havi 75000 Ft-os fizetése van, s emellett nincs lakása. Az albérlet fenntartására a közüzemi díjakkal együtt ki kell fizetnie havi 40000 Ft-ot, amiből egy nyomortanyán húzhatja meg magát, vagy egy öregasszony mellett egy félszobában. Marad 35000 Ft-ja. Ebből kell élelmet vásárolnia, ruházkodnia, takarító- és tisztálkodó szereket vennie, hogy a kulturális szükségleteiről ne is beszéljünk. Ez az ember hogyan fog kifizetni havi 9000 Ft-ot a bérletért?
Eközben a közlekedési vállalat lumpenproletárokat és egyéb kétes jellemű embereket bérel fel a fizetni nem tudó utasok terrorizálására, olyan figurákat, akik bandába verődve alázzák meg azokat, akik pénztelenségük miatt kénytelenek szembeszállni az elnyomó jellegű díjfizetési szabályokkal.
Mindez egy olyan társadalmi környezetben érvényesül, ahol az emberek jövedelmi szintje az Európai Unióban a legalacsonyabbak egyike, ahol a kormány a gazdagok luxusjachtjaira és magánhelikoptereire kivetett adót eltörölte, s ahol a sajtó a közlekedési vállalat és a főváros vezetésének százmilliós korrupciós botrányaitól hangos.
A budapesti közlekedési vállalat által nyújtott szolgáltatás színvonala ugyanakkor uniós viszonylatban messze a legutolsók között van. A magyar városok között is a budapesti járművek a legkoszosabbak, a leglepusztultabbak és a legzsúfoltabbak, aminek oka egyfelől egyes utasok szemetelése / rongálása, másfelől azonban a nem megfelelő karbantartás és a nem megfelelő mennyiségű jármű.
Az Európai Unió tömegközlekedési rendszerei közül a budapesti messze a legdrágábbak közé tartozik. Talán Svédországban kerül ennyibe a tömegközlekedés, de nem egy vidéki magyar városban sem kerül többe a havi bérlet 4000 Ft-nál. Erre pedig ne mondjuk, hogy ezekben a városokban kevesebb járművet kell üzemeltetni, mert ennek megfelelően kevesebb a fizető utas is.
Látszik változatos szókincse van és olyan mintha be lenne rugva amúgy ténleg sok zokni utas van de én az öreg néniket nem bírom futnak a busz után azt meg akarnak halni meg az ujukat a hátamba szúrják átgázolnak mindenkin reggel fél hatkor minek mennek akárhova csak mert ráérnek.
én is mindig a buszmegbe maradok.. 3busz indul reggel én a második megállóba szállnék fel de már ott álló hely is csak kevés van .... 10éve ígérnek új busz indulásokat 10éve nem indul pedig egyre több diák jár azzal a busszal...
szánalmas...
nem kell itt sajnálni a bkvt..nem csak ott vannak problémák az országba mindenhol vannak.. a mi buszunk is le robban és nem zárnak az ajtók..csak minket leszarnak
Ez szőrnyű egyesek nem foglalkoznak azzal hogy az utasok lennének az elsők. Állítólag botrány volt ebből a videóból már a BKV-figyelőn is van egy cikk erről.
@19uvb92 engem is érint, én is sokszor járok busszal. De most kurva anyázni egyszerű, igazad van nem azt mondom, de ne a céget hanem a vezetőit kell szidni...sőt felkoncolni
Nem csoda,hogy a BKV sofőrök is becsavarodnak már.Ilyen buszokat alájuk tenni... Aztán ha baleset történik a járművek csodálatos műszaki állapota miatt még a sofőrt b.sszák meg érte.Európa szégyene ez a cég!!!
akinek nem tetszik BKV ne használja!! Kiváncsi lennék h jutnátok haza, sok ember megbecsüli a buszt a villamsot a metrót hévet mindent csak mert haza szeretne végre jutni avagy melóba... a 67-es volnalon vannak a legnormálisabb emberek... am ha nem mondják el a 100milliót de megkapja akk most mit írtál volna? a bkv-s dolgozok sztem nem okolhatók ezekért ők értetek dolgoznak ha nem vetéttek volna még észre!! de tényleg van elég sok hülye utas!!
"amikor 5embreből 5-nek hasonló véleménye van az utasokról (AKIK ELTARTJÁK AZ ADÓCSALÓ LOPÓS,TOLVAJ CÉGET) elgondolkozom aon" - javaslom olvasd el a mély tartalommal átszőtt postodat, és agyalj el azon(már ha van mivel) hogy ki mit nem ért oké? köszi szevasz
Ismerek pár BKV jármű vezetőt, akik szerinte az utasok gyökerek.
Ezek az u.n "gyökér utasok" tartják el azt a BKV-t amit a saját cégvezetői szarrá loptak. Nekem ne mondja egyetlen ember se,hogy a BKV azért veszteséges,mert az emberek nem vesznek jegyet.Furcsa,hogy a fél BKV igazgatóság előzetesben van.Vagy ez neked nem tűnt fel?? Ha most sem érted,akkor fordulj orvoshoz.
komolyan majd fognak csinálni egy játékot címe: Jigsaw igazi múltja és amikor ugye van már a filmből játék és a végén van választási lehetőség akkor true és bejátszák ezt a szép kis videót
@dakosa0101: miről beszélsz madár? sem pesti sem csőlátó nem vagyok veled ellentétben!
ha lenne agyad rájöttél volna hogy pont a bkv szintű pénznyelők ellen kampányolok, úgy hogy közben megpróbálok rávilágítani kiket kell elősősorban felelősségre vonni! a sok hagyó miklóst és demszky gábort, nem a sofőröket! ha fent rendbe, akkor lehet továbbmenni!!! remélem ez egy olyan primitív embernek is érthető, aki a postja első mondatát káromkodással kezdi!
Steve19830214: neked is gratulálok!!! akkor gondolkozol csak el azon hogy érdemes e ezért a nullával egyenlő szolgáltatásért ennyit fizetni, mikor hallod hogy a sofőrök szidják az utasokat??!!! és mikor azt hallod hogy a felmond XY 100 milliót kap, és utána újra munkát kap ugyan ott havi ... forintért, akkor olyankor min szoktál gondolkodni??? ajánlom a barátok közt és józsi barát nézése helyett a gazdasági és politikai élet nyomon követését!
mi van kicsi magadra ismertél? elhiszem hogy felháborító szembesülni a ténnyel, hogy halván lila gőzöd sincs a dolgok menetéről, de ajánlom a sértődés helyett a tanulást a saját fejlődésed érdekében!
frencsy1: hiába magyarázod nem fogják fel az agyukkal hogy mi a fő probléma!! azt hogy nem a sofőrök károsítják őket, és nem a sztrájk, stb! az emberek nagy része csőlátó vagy agymosott! és az ilyen emberekkel lehet megtenni bármit. az elmúlt évek mutatják hogy meg is tették és teszik továbbra is. a lebutított köznép elfröcsög a jelentéktelen sokszor generált ügyeken, amivel a figyelmük el van terelve és kész. mehet a lopás üzérkedés.
This comment has received too many negative votesshow
KUUUUUUUURVÁRA nincs igazad...
te fogadok, szintén pesti vagy.
Szintén csőlátó
csak fizessd az adót ha lehet akkor még utalj a Bkv-nak mert megérdemli van hova ffizessék (végkielégités) oda kell nem baj hogy szétrohadnak a buszok neeeeeem számit
Emberek! Én levontam a konzekvenciát és kiléptem, de mikor teszik+ azok akik a börtön ajtaját kopogtatják mostanában a bkv-n belül és kívül, a pénz talicskázás miatt l! Azok akik a Te és a mi adónkból osztogatták a több milliós végkielégítést!! Aztán sorolhatnám a bkv maffia ügyeket!!! Vajon elköltözik a székház az Akácfa utcából a Markó utcába?! Amugy vki írta, hogy van 5lete némi kézpénzhez jutnom! Várom a tippet!! Üdv a Busz sofőr!
az utolsó kommentekből is jól látszik hogy a buszsofőrön túl megint csak kevesen látnak. nem véletlen nézi hülyének a bkv, és az összes ilyen és ehhez hasonló tolvaj banda az embereket, mert a nagy részük az is sajnos! szidjátok csak a munkavállaló réteget, és a többivel ne is foglalkozzatok, de akkor ne csodálkozzatok hogy miért ennyi a bérlet, meg miért ilyen undorítóak a buszok.
@sawline Nekem van egy ismerősöm aki villamos vezető,és a múltkor a elkísértem melóba, olyan helyen van a végállomás ahol buszosok is vannak.
NEM egyedi eset,hogy így szidják az utasokat!
SZÓVAL amikor 5embreből 5-nek hasonló véleménye van az utasokról (AKIK ELTARTJÁK AZ ADÓCSALÓ LOPÓS,TOLVAJ CÉGET) elgondolkozom aon,hogy vajon érdemes-e ezért a 'szolgáltatásért' ennyit fizetni..
angacc! Ha havi 210 lenne a lóvé, akkor szerinted miért van 2 hetente felvétel? Ha olyan jó lenne minden akkor kihalásos alap lenne... ebbe senki nem gondol bele...

Kis csíra. Az ilyen sztrájkoló kis buzikat ki kéne rúgni anyjukba. Dolgozni nem akar, egész nap csak mereszti a seggét, aztán sír mint a fürdős kurva, hogy keveset keres. Amíg ő 6 napig nem dolgozik addig kapja a pénzét, plusz mi utasok is fizetjük a bérletet, amiért kapunk 3 nap kárpótlást.
"Nézd a hülye... néééézd, hát nem látja, hogy vontatnak! Te hülye, hülye kurva bazd meg! Hát kijön a rohadt kurva anyjába - látja hogy vontatnak! Kijön a rohadt kurvája. S még ő bólogat a hülye fasszopó ribanc. Jött volna be a két vas közé - milyen lenne már az agya?"
Na,csak a tényeket közölte!!!!Ha "fentebb" nem érdekli őket,akkor őt meg miért érdekelje???Így nem lehet dolgozni!remélem,hogy nem tudják meg,hogy ki csinálta és megússza..habár kisembernek bármit is megúszni nem igen lehet...persze megint csak fentebb,bármit lehet és meglehet...
mellesleg ez a jóember nem mondott semmi újat, csak azt az állapotot, ami uralkodik, ezen min kell csodálkozni, ezt amúgy is tudjuk. Fáj a békv-nak az igazság? vagy csak hülyének nézik az embereket, hogy azt hiszik, hogy mindezt mi a videó nélkül nem látjuk?
nem az ilyen sofőröket kell szidni és utálni, hanem azokat akik szétlopták a céget! egy nap alatt 3 busz romlik el, csak egy sofőrnél? ez katasztrófális!
a legnagyobb videó, csak meg ne húzzák érte ezt a jóembert, aki készítette. Gyúrcsánj megúszhatta? Őt senki se rúgta ki, aztán pedig miket mondott? És az pedig nem 7 perces volt...
Szerintem tök jó ez a videó, amugy meg ha kirugják aval csak azt hangsúlyozzák ki,hogy mennyire is igaza volt a soförnek !!! Köszönjük neki ezt a rövid videót, de azért az eredetit jobban szeretnénk látni :) LOW BKV
Ha a sok vizfeju a borfotelekben nem lopna a milliokat a BKV-tol talan nem lenne ilyen video.....Ezene gondolkodjatok el vezetoseg es ne azon hogy ez most valodi vagy sem,meg elbocsassuk meg ilyesmi.En aki 500ezer forint felett keres elbocsatanam :) a BKV-tol, ez fer lenne, nem azt basztatni aki szarbol probal varat epiteni napi 8oraban!
utálom aDP seket
volvobusz705 1 day ago
Hülyegyerekek itt maradnak a hóba, és kiszophatják a faszomat:xDDDD HÁÁHÁÁÁÁ
Alexx14385 1 month ago
16 buzi BKV-s köcsög!!! hülye gyerek, kurva anyját!16 vén hülyéje rohant a buszhoz de nem érte el!
retrogaben 1 month ago
Mucsi buszt is vezet?
tocsa120ls 2 months ago
Hülye Dél-pestis busz sofőr!A dél-pesti garázs az egy szar hely. cinkota a király!
MrVolvo4ever 2 months ago
meglehet érteni a soföröket mert eléggé szar muszakokat adnak szerencsétleneknek nem kell meglepödni hogy ieneket mond el is kell számolni a kimaradt körrel és még kevesebb a fizetésük szerencsétlenek igy is csoda ha megkapják a 100.000 at és még sokat is mondok én meg tudom érteni öket másoknak meg sok sikert ! :D
MsSaminho 4 months ago
Ez über nagyon XD Mit várnak a dolgozótól ha gép éppen csak nem esik szét (kivéve az esetek 99,9999%át)
srakkmc 8 months ago
"10 panaszosból kilenc bliccelő" Mit jelent ez? Ha valaki képtelen megvásárolni a bérletet, például azért, mert a havi 75000 Ft-os fizetéséből nem tud kifizetni erre 9000 Ft-ot, azt morálisan megalapozott megverni? Vagy gyalogoljon naponta 2-3 órát a városban?
RitterTeodor 9 months ago
"A BKV buszoknak is az a bajuk, mint az országnak" <--szépen kifejezte..és miért? mert hülyék vezetik :D
napiszaron olvastam azt szétröhögtem az agyam xD
Matesz14 9 months ago
Milyen gonosz kacajjal röhög hogy "azok a kurva utasok meg ott maradtak a megállóba XD"
codbence 9 months ago 5
vicces:D
thepageofp1tr4k 9 months ago
sok pesti nyomoronc szenvedhet a kis BKVjával :)
picpoc8 9 months ago
Egész pontosan 15 BKV felső vezető milliós fizetéssel látta ezt a videót.
redw4 9 months ago
Rohadt nagy arc!!! xDDDDDDD
Aszongya: A másik fél kanyart is el kéne sunnyogni valahogy xDDD
Hun14h 9 months ago 2
@Hun14h Nagy forma :D:D
mimocska100 9 months ago
15 ember a BKV nak dolgozik..
ToMeey89 9 months ago
15 ember a BKV nak dolgozik..
ToMeey89 9 months ago
Miert rugtak ki? Mert elmondta, hogy a munkahelye nem tud munkavegzeshez alapveto eszkozoket szolgaltatni? Mert igy van?
letterbekmen 9 months ago
Azért igaza van a csávónak akárhogy is nézzük :D
mattlawrencestudio 9 months ago
14 ember nem érti a videó tényleges üzenetét..
Bencee77 9 months ago 3
na neee bazzmeg!!! ezekmiatt tart itt az ország!!!:@
trumpetermonkey1 9 months ago
ez, de beteg XD marha jó, ment a like XD
MarcellHarmati 10 months ago
EZ KEMÉNY :D
TheDjdaw88 10 months ago
Az ellenőröknél gyakran ismerhető fel ugyanaz a pszichológiai képlet, melynek lényege, hogy a banda szabályaival azonosulva és a banda erejét maguk mögé állítva, személyes frusztrációikat mások megalázásával próbálják kompenzálni.
RitterTeodor 1 year ago
Márpedig azzal, hogy körülményeiből adódóan ingyen utazik valaki egy járművön, még csak olyan értelemben sem okoz kárt másoknak, mint az, aki éhségében fizetés nélkül viszi el a kenyeret. Az ugyanis, hogy a jármű őt is elszállítsa, nem kerül több pénzébe a közlekedési vállalatnak, fizetni viszont semmiképpen sem tud, sem akkor, ha bérlet nélkül utazik, sem akkor, ha egyáltalán nem utazik, ami a legtöbb esetben a munkahely és a hivatalok miatt is képtelenség.
RitterTeodor 1 year ago
S most vegyük azt az esetet, amikor ezek az emberek ellenőrökkel, illetve az azokat kísérő közterület felügyelőkkel találkoznak! Az, hogy leszállítják, igazoltatják őket, ugyanolyan igazságtalanság, mint a zsidók leszállítása a németeknél, vagy az indiaiaké a gyarmati vasúton. A különbség mindössze az, hogy amíg a felhozott esetekben faji hovatartozás miatt aláztak meg utasokat, addig itt a vagyoni helyzetük miatt teszik ezt.
RitterTeodor 1 year ago
Vagy vegyünk egy másik embert, aki ugyan 90000 Ft-ot keres és van lakása, de emellett van két gyereke és egy munkanélküli felesége. Ő hogyan fogja kifizetni akárcsak a saját bérletének árát, nem is beszélve az esetleg már iskolás gyerekeiéről?
RitterTeodor 1 year ago
Vegyünk egy embert, akinek havi 75000 Ft-os fizetése van, s emellett nincs lakása. Az albérlet fenntartására a közüzemi díjakkal együtt ki kell fizetnie havi 40000 Ft-ot, amiből egy nyomortanyán húzhatja meg magát, vagy egy öregasszony mellett egy félszobában. Marad 35000 Ft-ja. Ebből kell élelmet vásárolnia, ruházkodnia, takarító- és tisztálkodó szereket vennie, hogy a kulturális szükségleteiről ne is beszéljünk. Ez az ember hogyan fog kifizetni havi 9000 Ft-ot a bérletért?
RitterTeodor 1 year ago
Eközben a közlekedési vállalat lumpenproletárokat és egyéb kétes jellemű embereket bérel fel a fizetni nem tudó utasok terrorizálására, olyan figurákat, akik bandába verődve alázzák meg azokat, akik pénztelenségük miatt kénytelenek szembeszállni az elnyomó jellegű díjfizetési szabályokkal.
RitterTeodor 1 year ago
Mindez egy olyan társadalmi környezetben érvényesül, ahol az emberek jövedelmi szintje az Európai Unióban a legalacsonyabbak egyike, ahol a kormány a gazdagok luxusjachtjaira és magánhelikoptereire kivetett adót eltörölte, s ahol a sajtó a közlekedési vállalat és a főváros vezetésének százmilliós korrupciós botrányaitól hangos.
RitterTeodor 1 year ago
A budapesti közlekedési vállalat által nyújtott szolgáltatás színvonala ugyanakkor uniós viszonylatban messze a legutolsók között van. A magyar városok között is a budapesti járművek a legkoszosabbak, a leglepusztultabbak és a legzsúfoltabbak, aminek oka egyfelől egyes utasok szemetelése / rongálása, másfelől azonban a nem megfelelő karbantartás és a nem megfelelő mennyiségű jármű.
RitterTeodor 1 year ago
Az Európai Unió tömegközlekedési rendszerei közül a budapesti messze a legdrágábbak közé tartozik. Talán Svédországban kerül ennyibe a tömegközlekedés, de nem egy vidéki magyar városban sem kerül többe a havi bérlet 4000 Ft-nál. Erre pedig ne mondjuk, hogy ezekben a városokban kevesebb járművet kell üzemeltetni, mert ennek megfelelően kevesebb a fizető utas is.
RitterTeodor 1 year ago
k/@va anyááába azok a hülye utasok men ottmaradtak a megállóban hehehehehe
LOL
64trabant 1 year ago
esi a hó engem meg vontatnak mert nem bírja a havat az autó
64trabant 1 year ago
Puhukaa ny herranjumala suomea että muutkin ymmärtää =)
Tonzeeee 1 year ago
Ez mit szívott? olyan kéne nekem is! PFFFFF..............
Daniel58HUN 1 year ago
Ez a sofőr egy f*sz.Remélem csak részeg és nem értelmi fogyatékos.
Csirkemanus 1 year ago
@Csirkemanus
igazad van
rekababa13 1 year ago
ez nagyon jo lett gratu a sofőrnek
rekababa13 1 year ago
kész ez a sofőr....
Zotya08 1 year ago
látja h vontatják és rohan a buszhoz :)))))
zenebarat1986 1 year ago
Látszik változatos szókincse van és olyan mintha be lenne rugva amúgy ténleg sok zokni utas van de én az öreg néniket nem bírom futnak a busz után azt meg akarnak halni meg az ujukat a hátamba szúrják átgázolnak mindenkin reggel fél hatkor minek mennek akárhova csak mert ráérnek.
xcvbnm94 1 year ago
te, hülye vagy.
MegaZsolti 1 year ago
@MegaZsolti ha te vagy a busz vezetője
MegaZsolti 1 year ago
ez ökör :DDD
jajj de jóó a habos sütemény :DDDD
sebesség az majdnem 20 :DDDD
ez nagyon nagy :DD
én is mindig a buszmegbe maradok.. 3busz indul reggel én a második megállóba szállnék fel de már ott álló hely is csak kevés van .... 10éve ígérnek új busz indulásokat 10éve nem indul pedig egyre több diák jár azzal a busszal...
szánalmas...
nem kell itt sajnálni a bkvt..nem csak ott vannak problémák az országba mindenhol vannak.. a mi buszunk is le robban és nem zárnak az ajtók..csak minket leszarnak
Nady9209 1 year ago
XD ez egy barom...!
de igaza van a buszok állapotát illetőleg...:D
DE HA vezet, akkor mi a francnak kamerázik?:D
kriszi941 1 year ago
kikéne rugni ezt a mocskot a békávétol
satan874 1 year ago
Megint ide tértem.nem az összes sofőr ilyen.Mert vannak normálisok is.De ez azért sok.
8800gtx1 1 year ago
ez egy áááááááálat
szia26 1 year ago
ez egy áááááááálat
szia26 1 year ago
Nem részeg csak őszinte.
acx011 1 year ago 5
Ez egy idióta sofőr.És tisztelet a kivételnek.
8800gtx1 1 year ago 2
Az kemény
MrVolvo4ever 1 year ago
Ez szőrnyű egyesek nem foglalkoznak azzal hogy az utasok lennének az elsők. Állítólag botrány volt ebből a videóból már a BKV-figyelőn is van egy cikk erről.
MrVolvo4ever 1 year ago
gratulalok ,4 altalanossal kaptal jogsit .te primitiv allat
okoskutya35 1 year ago 6
gratulalok, ilyen emberekkel a tomegszallitasban, nem is csoda, hogy ilyen allapotban vannak a jarmuvek. szegyen. ezt erdemlitek ..|., xD ..|.,
AtiBoa 1 year ago
"hogy havazik"
Hülye részeg xD
armi1996msncom 1 year ago
MOCSKOS BKV!!! KURVA ANYÁTOK
19uvb92 1 year ago 89
This comment has received too many negative votes show
Szidni egyszerű, de mivel is jársz ?:D:D
Na ugye......
ladamanias 1 year ago
@ladamanias Én??? Legtöbbször villamossal, de gyakran előfordul hogy busszal v. metróval. Vagyis bkv-val úgyhogy engem érint a bkv
19uvb92 1 year ago
@19uvb92 engem is érint, én is sokszor járok busszal. De most kurva anyázni egyszerű, igazad van nem azt mondom, de ne a céget hanem a vezetőit kell szidni...sőt felkoncolni
ladamanias 1 year ago
@19uvb92 értelmes komment... csak gratulálni tudok a magas-szintű inteligenciádon.
PakaBubi 9 months ago
@PakaBubi
Intelligencia ide vagy oda, én sem tudnék mást mondani...
To652 8 months ago
Nem csoda,hogy a BKV sofőrök is becsavarodnak már.Ilyen buszokat alájuk tenni... Aztán ha baleset történik a járművek csodálatos műszaki állapota miatt még a sofőrt b.sszák meg érte.Európa szégyene ez a cég!!!
Astoria0107 1 year ago 30
This comment has received too many negative votes show
ember állj le!!
mavlevente12 1 year ago
This has been flagged as spam show
akinek nem tetszik BKV ne használja!! Kiváncsi lennék h jutnátok haza, sok ember megbecsüli a buszt a villamsot a metrót hévet mindent csak mert haza szeretne végre jutni avagy melóba... a 67-es volnalon vannak a legnormálisabb emberek... am ha nem mondják el a 100milliót de megkapja akk most mit írtál volna? a bkv-s dolgozok sztem nem okolhatók ezekért ők értetek dolgoznak ha nem vetéttek volna még észre!! de tényleg van elég sok hülye utas!!
nadam26 1 year ago
"amikor 5embreből 5-nek hasonló véleménye van az utasokról (AKIK ELTARTJÁK AZ ADÓCSALÓ LOPÓS,TOLVAJ CÉGET) elgondolkozom aon" - javaslom olvasd el a mély tartalommal átszőtt postodat, és agyalj el azon(már ha van mivel) hogy ki mit nem ért oké? köszi szevasz
sawline 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
@sawline Mit nem értessz rajta?
Akkor leírom másképp:
Ismerek pár BKV jármű vezetőt, akik szerinte az utasok gyökerek.
Ezek az u.n "gyökér utasok" tartják el azt a BKV-t amit a saját cégvezetői szarrá loptak. Nekem ne mondja egyetlen ember se,hogy a BKV azért veszteséges,mert az emberek nem vesznek jegyet.Furcsa,hogy a fél BKV igazgatóság előzetesben van.Vagy ez neked nem tűnt fel?? Ha most sem érted,akkor fordulj orvoshoz.
Steve19830214 1 year ago
@Steve19830214
:D köszönöm a felvilágosítást. látom téged sem az eszedért szeretnek:)
sawline 1 year ago
Azért veszteséges a cég mert szétlopták ill.még a mai napig is lopják széjjel.
Astoria0107 1 year ago
Az országnak pont az a baja mint a BKV-nak, sok benne a hülye!
olaci2 1 year ago 3
This has been flagged as spam show
Leeate
igazad van tényleg van egy kis fűrész beütés :D
komolyan majd fognak csinálni egy játékot címe: Jigsaw igazi múltja és amikor ugye van már a filmből játék és a végén van választási lehetőség akkor true és bejátszák ezt a szép kis videót
goso1996 1 year ago
Hát ez a sofőr nagyon nagy arc, nagyon nagy forma, esküszöm... XD
Kedves sofőrök,azért lemondhattok a fizetésemelésről...ha már kamerás mobilra is telik......Ez lesz az indok..... :D
04crapkat 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
bazd meg!
vizijoshi 2 years ago
@dakosa0101: miről beszélsz madár? sem pesti sem csőlátó nem vagyok veled ellentétben!
ha lenne agyad rájöttél volna hogy pont a bkv szintű pénznyelők ellen kampányolok, úgy hogy közben megpróbálok rávilágítani kiket kell elősősorban felelősségre vonni! a sok hagyó miklóst és demszky gábort, nem a sofőröket! ha fent rendbe, akkor lehet továbbmenni!!! remélem ez egy olyan primitív embernek is érthető, aki a postja első mondatát káromkodással kezdi!
sawline 2 years ago
Steve19830214: neked is gratulálok!!! akkor gondolkozol csak el azon hogy érdemes e ezért a nullával egyenlő szolgáltatásért ennyit fizetni, mikor hallod hogy a sofőrök szidják az utasokat??!!! és mikor azt hallod hogy a felmond XY 100 milliót kap, és utána újra munkát kap ugyan ott havi ... forintért, akkor olyankor min szoktál gondolkodni??? ajánlom a barátok közt és józsi barát nézése helyett a gazdasági és politikai élet nyomon követését!
sawline 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
@sawline Gratulálok! Szövegértésből KARÓ!!
Olvasd el mégegyszer a kommentemet, aztán gondolkodj el rajta,aztán írkálj baromságokat!
Melesleg nem nézeg faszságokat,amiket leírtál!
Steve19830214 1 year ago
@Steve19830214
mi van kicsi magadra ismertél? elhiszem hogy felháborító szembesülni a ténnyel, hogy halván lila gőzöd sincs a dolgok menetéről, de ajánlom a sértődés helyett a tanulást a saját fejlődésed érdekében!
sawline 1 year ago
This comment has received too many negative votes show
0:54 az a jigsaw kacagás :DDD
Leeate 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Egyszerre készült a hang és a videó?
Mi a busz azonosítója?
gergo3864 2 years ago
új jutúb csillag született
Speter087 2 years ago
köcsög utolsó paraszt buszsofőr kinek képzeli ez magát az ilyeneket le kéne köpni retkes köcsög az ilyenek szoktak odazárni :D
tomzika0015 2 years ago
This has been flagged as spam show
Fenn ÚJRA A NETEN az EREDETI FRENCSY1 !!!!!!!!!!
bfecso 2 years ago
Fenn ÚJRA A NETEN az EREDETI FRENCSY1 !!!!!!!!!!
bfecso 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Fenn ÚJRA A NETEN az EREDETI FRENCSY1 !!!!!!!!!!
bfecso 2 years ago
jó jó lehet h 30 éve járják az utakat de mindjárt szétesnek..de mondjuk a Volvo is mert német utak csöppet mások mint itt MO-on..
1234gumimaci 2 years ago 2
Comment removed
dsmhaver 2 years ago
Ikarus a legjobb busz... 30-33 éve járják az utakat! Ez a vezető meg egy állat XD Nem autóBUSZ, hanem autó xD mind1, Ikarus a best!!!
Ikarus4ever 2 years ago
ez beteg.
isserlol 2 years ago
Az a baja a BKV-nak mint ennek az országnak... MIndene beteg!!!! :))
Még a sofőrei is! :)
SURMO45 2 years ago
Jól beszél
Sőt még ha olyat is mondott volna amit tud akkor mégnagyobb bajban lenne a BKV . Szóval örüljetek hogy csak ennyit mondott
dakosa0101 2 years ago 3
dsmhaver: az előítéletek országában?:D kérhetsz amit akarsz hidd el minden buszsofőr bunkó lesz ezentúl is!:D
természetesen óriási tisztelet a kivételeknek, akik nem így gondolkoznak!
sawline 2 years ago
frencsy1: hiába magyarázod nem fogják fel az agyukkal hogy mi a fő probléma!! azt hogy nem a sofőrök károsítják őket, és nem a sztrájk, stb! az emberek nagy része csőlátó vagy agymosott! és az ilyen emberekkel lehet megtenni bármit. az elmúlt évek mutatják hogy meg is tették és teszik továbbra is. a lebutított köznép elfröcsög a jelentéktelen sokszor generált ügyeken, amivel a figyelmük el van terelve és kész. mehet a lopás üzérkedés.
sawline 2 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
mindenkit megkérek tisztelettel hogy ha lehet egy ilyen ember miatt ne minősítsék az összes sofőrt köcsögnek
dsmhaver 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
az a baj hogy ez miatt a köcsög miatt a többi buszost is utálni fogják
azt nem értem hogy lehetett ekkora fasz hogy még fel is rakja a netre
egyébként ki is rúgták a picsába
én ismerem személyesen TÉNYLÉG EGY FASZ
dsmhaver 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
KUUUUUUUURVÁRA nincs igazad...
te fogadok, szintén pesti vagy.
Szintén csőlátó
csak fizessd az adót ha lehet akkor még utalj a Bkv-nak mert megérdemli van hova ffizessék (végkielégités) oda kell nem baj hogy szétrohadnak a buszok neeeeeem számit
dakosa0101 2 years ago
Comment removed
sawline 1 year ago
Emberek! Én levontam a konzekvenciát és kiléptem, de mikor teszik+ azok akik a börtön ajtaját kopogtatják mostanában a bkv-n belül és kívül, a pénz talicskázás miatt l! Azok akik a Te és a mi adónkból osztogatták a több milliós végkielégítést!! Aztán sorolhatnám a bkv maffia ügyeket!!! Vajon elköltözik a székház az Akácfa utcából a Markó utcába?! Amugy vki írta, hogy van 5lete némi kézpénzhez jutnom! Várom a tippet!! Üdv a Busz sofőr!
frencsy1 2 years ago 7
olyan tócsa van alatta, hogy nagyon :DDD
kekdom 2 years ago 4
ez kurva nagy arc:D
42Alex18 2 years ago 8
This comment has received too many negative votes show
Ez egy nyomorék szerintem hiányzik egy kereke xD ami a többit forgatja....
szoszencs9 2 years ago
videogyar2: nagyon ügyes gyerek vagy!
az utolsó kommentekből is jól látszik hogy a buszsofőrön túl megint csak kevesen látnak. nem véletlen nézi hülyének a bkv, és az összes ilyen és ehhez hasonló tolvaj banda az embereket, mert a nagy részük az is sajnos! szidjátok csak a munkavállaló réteget, és a többivel ne is foglalkozzatok, de akkor ne csodálkozzatok hogy miért ennyi a bérlet, meg miért ilyen undorítóak a buszok.
sawline 2 years ago 3
@sawline Nekem van egy ismerősöm aki villamos vezető,és a múltkor a elkísértem melóba, olyan helyen van a végállomás ahol buszosok is vannak.
NEM egyedi eset,hogy így szidják az utasokat!
SZÓVAL amikor 5embreből 5-nek hasonló véleménye van az utasokról (AKIK ELTARTJÁK AZ ADÓCSALÓ LOPÓS,TOLVAJ CÉGET) elgondolkozom aon,hogy vajon érdemes-e ezért a 'szolgáltatásért' ennyit fizetni..
Steve19830214 2 years ago
frencsy1
Összes hozzászólása: 1
Tartózkodási hely: Bivalybasznád
Honlap:
Foglalkozás: "volt bkv vezető"
Érdeklődési kör: minden evő
ezt egy fórumból másoltam ki, az idézőjeles részt én írtam
videogyar2 2 years ago
látja hogy vontatják és még fut a busz után xD
Nocika93 2 years ago 3
This comment has received too many negative votes show
Kiszedném a belét...
valoczid 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
De megverném...
escobartom 2 years ago
"és a hülye utasok ottmaradnak a megállóban..." XD
zentrend 2 years ago 2
angacc! Ha havi 210 lenne a lóvé, akkor szerinted miért van 2 hetente felvétel? Ha olyan jó lenne minden akkor kihalásos alap lenne... ebbe senki nem gondol bele...
Funkymaci 2 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
Kis csíra. Az ilyen sztrájkoló kis buzikat ki kéne rúgni anyjukba. Dolgozni nem akar, egész nap csak mereszti a seggét, aztán sír mint a fürdős kurva, hogy keveset keres. Amíg ő 6 napig nem dolgozik addig kapja a pénzét, plusz mi utasok is fizetjük a bérletet, amiért kapunk 3 nap kárpótlást.
diego87HUN 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
mekkora egy balfasz...
11helga 2 years ago
3:57 lyrics:
"Nézd a hülye... néééézd, hát nem látja, hogy vontatnak! Te hülye, hülye kurva bazd meg! Hát kijön a rohadt kurva anyjába - látja hogy vontatnak! Kijön a rohadt kurvája. S még ő bólogat a hülye fasszopó ribanc. Jött volna be a két vas közé - milyen lenne már az agya?"
LoL
angacc 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
mekkora tírpák ...
harmonium777 2 years ago
1:57 ááááááááááááá :D:D:D:D mekkorát leoszt
harait 2 years ago 3
ezt mindet havi nettó 210 ezerért... szép.
angacc 2 years ago
Az a 210 inkább bruttó és kézhez inkább olyan 130 - 140-et kapnak - az idősebbek akik már jó pár éve csinálják...
TheRiotBaton 2 years ago 4
Hogy utálja az utasokat... Más munka után kéne néznie..
hansfans 2 years ago
Kénytelen lesz, mert kirúgták az emberünket. :D
boszi104 2 years ago
Tök jó,mostmár tudom, mit gondolnak az utasokról a BKV sofőrök...
Amikor éppen nem sztrájkolnak,akkor szidnak minket...
Ezek után tényleg emelni akarják a jegyek árát? NEMÁR!!!
Steve19830214 2 years ago
Hát az utasok jelentős része agyilag tényleg a mosatlan zoknival ér fel a közúti forgalomban résztvevőkről már nem is beszélve (lásd 3:57)
TheRiotBaton 2 years ago 23
Balatonfenyvesen meg kell nézni a BKV üdülőt... :)
McKey87 2 years ago
hát ha ezt kéne dolgoznom, lehet én is megőrülnék...
matetak 2 years ago 5
This comment has received too many negative votes show
hülye BKV szopja szét retkes tetves cigány zsiráf faszt
valoczid 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
rohadék BKV sofőr XD
valoczid 2 years ago
buszsofőr for president!:D
Sumika86 2 years ago 5
nagyon állat!hadd mondja szegényem aki meg emiatt baszogatja az is bekaphatja!
Sumika86 2 years ago 6
Ez magyarország szólás szabadság nulla
atkabkv 2 years ago
@tdani96 ha jól végignézted, hallani a döccenések és a vonórúd zajait is...
egyébként hangszigetelt a sofőrfülke...
melcsee1997 2 years ago
ez de bolond XDD tiszta lol :DDDDD
NettiiKiller 2 years ago
Comment removed
1983Dice 2 years ago
This comment has received too many negative votes show
Ez tuti biztos hogy a videó meg volt szöveg nélkül és utána mondta rá valaki, mert csak a szöveg hallatszik!
tdani96 2 years ago
ebben az a jo hogy most mindenki a buszsöfört b.szogatja és ö rajta akarja a port elverni de hogy jutottunk ide az már nem érdekes
szgede 2 years ago 5
Na,csak a tényeket közölte!!!!Ha "fentebb" nem érdekli őket,akkor őt meg miért érdekelje???Így nem lehet dolgozni!remélem,hogy nem tudják meg,hogy ki csinálta és megússza..habár kisembernek bármit is megúszni nem igen lehet...persze megint csak fentebb,bármit lehet és meglehet...
VIRAGhungarianNKOTB 2 years ago 2
mellesleg ez a jóember nem mondott semmi újat, csak azt az állapotot, ami uralkodik, ezen min kell csodálkozni, ezt amúgy is tudjuk. Fáj a békv-nak az igazság? vagy csak hülyének nézik az embereket, hogy azt hiszik, hogy mindezt mi a videó nélkül nem látjuk?
LOL
Lancebandi87 2 years ago 4
nagyon nagy forma :)
nem az ilyen sofőröket kell szidni és utálni, hanem azokat akik szétlopták a céget! egy nap alatt 3 busz romlik el, csak egy sofőrnél? ez katasztrófális!
sawline 2 years ago 3
a legnagyobb videó, csak meg ne húzzák érte ezt a jóembert, aki készítette. Gyúrcsánj megúszhatta? Őt senki se rúgta ki, aztán pedig miket mondott? És az pedig nem 7 perces volt...
Lancebandi87 2 years ago 8
BKV 4evöööör ::D:D:D
Sollers24 2 years ago
Szerintem tök jó ez a videó, amugy meg ha kirugják aval csak azt hangsúlyozzák ki,hogy mennyire is igaza volt a soförnek !!! Köszönjük neki ezt a rövid videót, de azért az eredetit jobban szeretnénk látni :) LOW BKV
djtrabbi 2 years ago 2
Szóval nem érdekli, hogy szivárog... hát baromi jó arc.
DraqonXXX 2 years ago
végre újra fent van:D
waaarrd 2 years ago
@waaarrd Jaja :) .... de letöltöttem, szal ha megint leszedik, én feltöltöm ;)
Sollers24 2 years ago
bazmeg ez egy állat:D
kardosfa 2 years ago
de zsir:D
kardosfa 2 years ago
Ez egy Isten!
Irány a gigasztár neki...
A békává változott cégszerű valaminek meg hogy is ronthatná ez a remekmű a szinvonalát...
Oscart a fazonnak.... meg még vagy két fröccsöt...
melcsee1997 2 years ago
Szerintem is jó a videó!:)
A BKV hírnevét,meg már úgyse lehet tovább rontani
Pscihokiller 2 years ago 2
Nagyon durva, de az eredetit miért törölték le? Benne volt a híradóba, de így még durvább!
magyar88vagyok 2 years ago
ez ivott
sztano 2 years ago
Ezért nem lehet kirúgni és nem is lenne etikus. Jó video.
hiuz73 2 years ago 2
kiakarják rúgni ezért? mert rontja a bkv hírnevét? azon már rontani nem lehet:)
Kupynder 2 years ago 7
Hogy énekli:
Kurvaaannyáába :D 0:48 XD
Drdeew 2 years ago 2
@Drdeew Azám az biztos :D
Sollers24 2 years ago
Kösz hogy leszedted! ;)
gityozene 2 years ago
na de jó, h lementetted, mert az eredetit már letörölték.
adizs2 2 years ago
mit élt át? :)
DeeoFa 2 years ago
szerintem semmi baj nincs a videóval.
ő is csak ember, mint a többi, aki tükörbe néz minden reggel.
vagy van olyan, aki nem szokott?
bachterman 2 years ago
isteni elmondta a véleményét !
ferike29 2 years ago
értelmi fogyatékos...
gotse1885 2 years ago
LOL :D
SZOLASSZABADSAG!!!!!
Ha a sok vizfeju a borfotelekben nem lopna a milliokat a BKV-tol talan nem lenne ilyen video.....Ezene gondolkodjatok el vezetoseg es ne azon hogy ez most valodi vagy sem,meg elbocsassuk meg ilyesmi.En aki 500ezer forint felett keres elbocsatanam :) a BKV-tol, ez fer lenne, nem azt basztatni aki szarbol probal varat epiteni napi 8oraban!
Gratula 10 pont az alkotonak!
0044tom 2 years ago 4
Ennél rosszabb fényt nem lehet vetni a BKV-ra :D
westito 2 years ago