Ó, milyen komoly arc, és a bekerülés óta folyamatos a fülig terjedő vigyor. Hangzatos név, hangzatos program, de még az asztalon semmi sincs. Majd meglátjuk, hogy mi kerül oda. Program? Azt mindenki tud.
És visszavonom: magukra nem az értelmiség szavaz, hanem az echte, liberál paraszt, aki nem tud magával mit kezdeni. Nem mondom, életképes társulat lesz a maguké.XDDD
Nem is tagadják, hogy közük lenne a MAszop és a Szadesz testvériségéhez, csak azt a "nyilvános" számlát hangoztatják orrba-szájba, addig se figyeljen az egyszeri ember másra. A Parlamentben, majd úgy is ki fog jönni a szög a zsákból...mikor majd a Fidesz ellen kell szavazniuk:D, feltéve persze, ha nem lesz meg a kétharmados többsége addigra. Az milyen kínos lenne maguknak, hogy fognak feszengeni a parlamentben, öröm lesz nézni.XD
@peterd127 Az LMP önálló párt, gyökeresen eltér mind az MSZP, mind az Szdsz politikájától és stílusától is. Átfedések nyilván vannak, de ez elmondható a Fideszre sőt a Jobbikra is.
Az LMP ügyek mentén fog politizálni, nem attól teszi függővé az álláspontját, kivel kell egyetérteni és kivel nem. Ha az álláspontunk összeegyeztethető, akár a kormánnyal akár az ellenzékkel együtt tudunk működni.
Mi az, hogy pátoszos dolog, az agyam eldobom? A himnusz is csak egy "pátoszos dolog?" Egy köznapi embert is ennyivel el lehet intézni, koszt, cirkusz, kvártély...ennyi? Ez lenne az ember? Hol a méltóság, hol a megbecsültség? Ezek nélkül semmi nem működik. És lehet, hogy többség ezt gondolja, és maguk is ennyivel ezt elintézik, de attól még ez egy sekélyes felfogás. Az igazságot egy ember is felvállalhatja, az attól még igazság marad...
A himnusszal se foglalkozik a hétköznapi ember, nem abból él meg, hogy elmereng a magyar múlton, igen ez is "pátoszos". Nem lehet ennyivel elintézni, de ez az alapja az életnek és ez független milyen nemzetiségű vagyok. Méltóság és megbecsülés is fontos, de ez se azon múlik, hogy magyar vagyok vagy román. Az összes magyar állampolgárnak ugyanannyi joga van, függetlenül nemzetiségétől.
@lehetmas Nem, nagyon nagy tévedésben vagy! A kisebbségnek, amely nem is olyan sokáig lesz kisebbség, sokkal több joga van, mint nekünk! A munkához nagyobb jogunk van, azonban a kedvezményekhez, az ingyenlakásokhoz, segélyekhez kevsebb. Fel sem tűnt? Ebben az országban a bérből élők hátrányosan vannak megkülönböztetve. Tévedek?
@kokuszkocka59 Téved. Nem létezik ilyen megkülönböztetés, ha úgy gondolja, igen, mondja meg, melyik jogszabály szól erről.
Ha úgy gondolja, annyira jó helyzetben vannak, cserélne velük?
Papíron a munkához sincs több joga senkinek, csak éppen létezik a megkülönböztetés, "Kanalas József"-nek nincs munka, "Nagy János"-nak igen. Erről perek tucatjai szólnak.
@DeKaratna Tévedés. A liberalizmus a modern polgári demokrácia alapja, a francia forradalom eszméin alapszik. Minden demokratikus párt valamilyen mértékben liberális. A kozmopolitizmus és a globalizmus teljesen más dolog, nem áll ezzel közvetlen összefüggésben.
Mi nem foglalkozunk emberek megítélésével nevük hangzása alapján, érdektelen. Az autochton népességgel én utoljára a szélsőséges román irományokban találkoztam, nem kellene idáig süllyedni.
@lehetmas egyszer úgy is kiderül, hogy ki pénzeli magukat, és azután az emberek nem fognak bízni egyetlen, újonnan fellépő törpe pártban. Bizony-bizony az Mszp-Szdsz paktum örökre el fog törlődni. Itt most az a kérdés, hogy a magyar ember ki bírja-e addig vagy sem...
@peterd127 Már kiderült eddig is, ki pénzeli az LMP-t. Eddig a párt tagjai, szimpatizánsai és magánszemélyek, amely adományok kezelésénél a magyar törvényeknek megfelelően járunk el. Egyetlenként a pártok közül a kampányszámlánk nyilvános.
@lehetmas És tudom, hogy pártjuk egy szemfényvesztés, így bármilyen kommentet is kreáljanak, csak még mélyebbre süllyednek a szememben...bár egy ember véleménye nem számít, úgy hogy nyugodtan meg is dögölhetek, igaz kedves Lmp?
@peterd127 De, minden ember véleménye számít. De ha mindegy mit mondunk, miért pazarolja ránk az értékes idejét? Inkább ragadjon seprűt és a saját háza előtt sepregessen.
Miért kellene megdögölnie? További jó egészséget kívánunk. Egyben közölhetem, engedelmével, mi továbbra is magyarok vagyunk mindannyian. Bár ez önmagában nem érdem, hanem csak tény.
@lehetmas Magyarnak lenni tény, ez meg miféle liberális maszlag? Magyarnak lenni hivatás és kötelesség, de egyáltalán nem tényszerűség (Márai). Az időm, pedig jól mondja értékes, de leginkább a semmit mondó válaszaik után tünt igazán annak XD. Úgyhogy örülhetnek, nem írok tovább, nem akarom felbolygatni a jól megrendezett lelkivilágukat, mivel innentől kezdve csak saját maguknak tartoznak elszámolással, nem nekem.
@peterd127 És az, higgyék el sokkalta fájdalmasabb lesz (ha lesz...), mint a nyilvános cirkuszi parádéjuk köntösébe bujtatott hitvallásuk. erről ennyit.
@peterd127 Márai egy író volt, aki sok pátoszos dolgot írt. Persze, aki költő, az felfoghatja így is, de egy köznapi ember nem ezzel foglalkozik, hanem hogy legyen munka, ennivaló, biztonság. Ez pedig független attól, hogy magyar vagyok vagy szingaléz.
A kérdés azért is értelmetlen, mert teljesen természetesen mindenki magyar az LMP-ben. A párt tagja csak magyar állampolgár lehet.
Kedves ún. liberálisok és humanisták! Le lehet húzni a hozzászólásaimat, de attól még nem fogtok közel annyi szavazatot sem kapni, mint ahány kopogtató cédulát összevásároltatok és/vagy kaptatok nagyobb pártoktól ill. roma szervezetektől, stb
április 11.-én elmegyek arra a helyre, ahol összegyűltök és jó hangosan röhögök majd rajtatok!
Az eddigi választások és a felmérések nem az általad adott eredményt vetítik előre. A fogadóirodákban korábban 3.5%, ma már 5.5% elérésére kell fogadni. Ennyit erről.
Az LMP szinte bármilyen eredményt fog elérni, az történelmi tett lesz egy 1 évvel ezelőtt alakított párttól.
Add az ajánlószelvényed az LMP-nek! Már csak 4 napod van!
Keresd a leadóhelyeket a lehetmas.hu-n!
LMPactivist 1 year ago
Két füvezés között szavazzanak a Kétfarkú Kutya pártra, akkor nem csalódom bennük. A színvonal adott, a "liberális" név kötelez...
JanusDruadal 1 year ago
This has been flagged as spam show
"Minden demokratikus párt valamilyen mértékben liberális."
Ez meg a TE óriási tévedésed ( ideológiai, filozófiai, szakmai)
DeKaratna 1 year ago
Ó, milyen komoly arc, és a bekerülés óta folyamatos a fülig terjedő vigyor. Hangzatos név, hangzatos program, de még az asztalon semmi sincs. Majd meglátjuk, hogy mi kerül oda. Program? Azt mindenki tud.
kokuszkocka59 1 year ago
Kóka doktor egyébként hogy van?
peterd127 1 year ago
@peterd127 Ez hány helyen kérdezi még meg? Honnan tudnánk?
lehetmas 1 year ago
És visszavonom: magukra nem az értelmiség szavaz, hanem az echte, liberál paraszt, aki nem tud magával mit kezdeni. Nem mondom, életképes társulat lesz a maguké.XDDD
peterd127 1 year ago 2
@peterd127 Jaj de jó nekünk.
lehetmas 1 year ago
Nem is tagadják, hogy közük lenne a MAszop és a Szadesz testvériségéhez, csak azt a "nyilvános" számlát hangoztatják orrba-szájba, addig se figyeljen az egyszeri ember másra. A Parlamentben, majd úgy is ki fog jönni a szög a zsákból...mikor majd a Fidesz ellen kell szavazniuk:D, feltéve persze, ha nem lesz meg a kétharmados többsége addigra. Az milyen kínos lenne maguknak, hogy fognak feszengeni a parlamentben, öröm lesz nézni.XD
-peace
peterd127 1 year ago
@peterd127 Az LMP önálló párt, gyökeresen eltér mind az MSZP, mind az Szdsz politikájától és stílusától is. Átfedések nyilván vannak, de ez elmondható a Fideszre sőt a Jobbikra is.
Az LMP ügyek mentén fog politizálni, nem attól teszi függővé az álláspontját, kivel kell egyetérteni és kivel nem. Ha az álláspontunk összeegyeztethető, akár a kormánnyal akár az ellenzékkel együtt tudunk működni.
lehetmas 1 year ago
Mi az, hogy pátoszos dolog, az agyam eldobom? A himnusz is csak egy "pátoszos dolog?" Egy köznapi embert is ennyivel el lehet intézni, koszt, cirkusz, kvártély...ennyi? Ez lenne az ember? Hol a méltóság, hol a megbecsültség? Ezek nélkül semmi nem működik. És lehet, hogy többség ezt gondolja, és maguk is ennyivel ezt elintézik, de attól még ez egy sekélyes felfogás. Az igazságot egy ember is felvállalhatja, az attól még igazság marad...
peterd127 1 year ago
@peterd127 Kicsit túl sokat írogat ide.
A himnusszal se foglalkozik a hétköznapi ember, nem abból él meg, hogy elmereng a magyar múlton, igen ez is "pátoszos". Nem lehet ennyivel elintézni, de ez az alapja az életnek és ez független milyen nemzetiségű vagyok. Méltóság és megbecsülés is fontos, de ez se azon múlik, hogy magyar vagyok vagy román. Az összes magyar állampolgárnak ugyanannyi joga van, függetlenül nemzetiségétől.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas Nem, nagyon nagy tévedésben vagy! A kisebbségnek, amely nem is olyan sokáig lesz kisebbség, sokkal több joga van, mint nekünk! A munkához nagyobb jogunk van, azonban a kedvezményekhez, az ingyenlakásokhoz, segélyekhez kevsebb. Fel sem tűnt? Ebben az országban a bérből élők hátrányosan vannak megkülönböztetve. Tévedek?
kokuszkocka59 1 year ago 2
@kokuszkocka59 Téved. Nem létezik ilyen megkülönböztetés, ha úgy gondolja, igen, mondja meg, melyik jogszabály szól erről.
Ha úgy gondolja, annyira jó helyzetben vannak, cserélne velük?
Papíron a munkához sincs több joga senkinek, csak éppen létezik a megkülönböztetés, "Kanalas József"-nek nincs munka, "Nagy János"-nak igen. Erről perek tucatjai szólnak.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas
AMikor jelentkeztem egy suliba, a kérdőíven szerepelt, hogy roma vagyok -e!
Vajon miért?
Meg kell szüntetni a pozitív diszkriminációt!
ANTIMATERlAL 1 year ago
Miért nem tudok visszaírni?
peterd127 1 year ago
Uraim, ezt az adolfozást és hasonlókat hagyjuk abba.
lehetmas 1 year ago
Ha a jelenlevők közül kell választani, akkor szavazzanak a Fideszre, vagy maradjanak otthon. A többi felhozatal igen silány.
JanusDruadal 1 year ago
A liberalizmus destruktív fogalma sem egy hithű zsidó sem egy eltökélt magyar nemzetiségű ember értékrendjébe nem fér bele.
A liberalizmusa a kozmopolitizmus előszobája, amely a globalizmushoz vezet.
Ez csak a parvenüknek és az országlakó hospesek politikai iránya!
Sichffer tulajdonképpen mit akar? Mert a neve alapján nem tűnik az autochton népességből valónak!
DeKaratna 1 year ago
@DeKaratna Tévedés. A liberalizmus a modern polgári demokrácia alapja, a francia forradalom eszméin alapszik. Minden demokratikus párt valamilyen mértékben liberális. A kozmopolitizmus és a globalizmus teljesen más dolog, nem áll ezzel közvetlen összefüggésben.
Mi nem foglalkozunk emberek megítélésével nevük hangzása alapján, érdektelen. Az autochton népességgel én utoljára a szélsőséges román irományokban találkoztam, nem kellene idáig süllyedni.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas egyszer úgy is kiderül, hogy ki pénzeli magukat, és azután az emberek nem fognak bízni egyetlen, újonnan fellépő törpe pártban. Bizony-bizony az Mszp-Szdsz paktum örökre el fog törlődni. Itt most az a kérdés, hogy a magyar ember ki bírja-e addig vagy sem...
peterd127 1 year ago
@peterd127 Már kiderült eddig is, ki pénzeli az LMP-t. Eddig a párt tagjai, szimpatizánsai és magánszemélyek, amely adományok kezelésénél a magyar törvényeknek megfelelően járunk el. Egyetlenként a pártok közül a kampányszámlánk nyilvános.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas Úgy érzem a hegeli dialektika ismételten csődöt mondott, mint egy szokásos reggel a Napkeltében.XDDD
peterd127 1 year ago
@lehetmas És tudom, hogy pártjuk egy szemfényvesztés, így bármilyen kommentet is kreáljanak, csak még mélyebbre süllyednek a szememben...bár egy ember véleménye nem számít, úgy hogy nyugodtan meg is dögölhetek, igaz kedves Lmp?
peterd127 1 year ago 2
@peterd127 De, minden ember véleménye számít. De ha mindegy mit mondunk, miért pazarolja ránk az értékes idejét? Inkább ragadjon seprűt és a saját háza előtt sepregessen.
Miért kellene megdögölnie? További jó egészséget kívánunk. Egyben közölhetem, engedelmével, mi továbbra is magyarok vagyunk mindannyian. Bár ez önmagában nem érdem, hanem csak tény.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas Magyarnak lenni tény, ez meg miféle liberális maszlag? Magyarnak lenni hivatás és kötelesség, de egyáltalán nem tényszerűség (Márai). Az időm, pedig jól mondja értékes, de leginkább a semmit mondó válaszaik után tünt igazán annak XD. Úgyhogy örülhetnek, nem írok tovább, nem akarom felbolygatni a jól megrendezett lelkivilágukat, mivel innentől kezdve csak saját maguknak tartoznak elszámolással, nem nekem.
peterd127 1 year ago
@peterd127 És az, higgyék el sokkalta fájdalmasabb lesz (ha lesz...), mint a nyilvános cirkuszi parádéjuk köntösébe bujtatott hitvallásuk. erről ennyit.
peterd127 1 year ago
@peterd127 Márai egy író volt, aki sok pátoszos dolgot írt. Persze, aki költő, az felfoghatja így is, de egy köznapi ember nem ezzel foglalkozik, hanem hogy legyen munka, ennivaló, biztonság. Ez pedig független attól, hogy magyar vagyok vagy szingaléz.
A kérdés azért is értelmetlen, mert teljesen természetesen mindenki magyar az LMP-ben. A párt tagja csak magyar állampolgár lehet.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas Uraim, ajánlom önöknek ezt a kis szösszenetet: /watch?v=BB108T4iLl8&feature=related
peterd127 1 year ago
@peterd127 Mi is sok szösszenetet tudnánk ajánlani.
lehetmas 1 year ago
@lehetmas De a Kóka nincs benne, ugye?XD
peterd127 1 year ago
@lehetmas Ez jó válasz. Ami jó, az jó.:)
kokuszkocka59 1 year ago
Kedves ún. liberálisok és humanisták! Le lehet húzni a hozzászólásaimat, de attól még nem fogtok közel annyi szavazatot sem kapni, mint ahány kopogtató cédulát összevásároltatok és/vagy kaptatok nagyobb pártoktól ill. roma szervezetektől, stb
április 11.-én elmegyek arra a helyre, ahol összegyűltök és jó hangosan röhögök majd rajtatok!
GoyimPrideHungary 1 year ago
@GoyimPrideHungary
adolfka, csak nehogy zokogásba fulladjon.D
steverubellreborn 1 year ago
Valakivel összekeversz szerintem.
GoyimPrideHungary 1 year ago
@steverubellreborn
nemhinném,az egyik adfolka ugyanolyan mint a másik.