@Ongabass Nagyon jó szám. Én személy szerint nagyon imádom, nem érdekel, hogy csak feldolgozás. Ma már legalább tizedszer hallgatom végig. Ad némi erőt ahhoz, hogy eltudjam viselni a párom hiányát, aki a héten Franciaországban tartózkodik.
@xelos18 Bocsi, talán kicsit jobban kellene értened a zenéhez - szöveghez - de főképp a gitárhoz! Szerintem nem ártana egy fülészet! Ami nem tetszik nem kell hallgatni, főleg nem negatív kritikával illetni!Majd ha Te is megtudod közelíteni, bármilyen szinten, akkor esetleg! fogadható a hozzászólásod !
Mint,a viselkedés tudományok nagy doktora, Önnek tudnia kellene pszhilógia óráról, hogy a meg nem válaszolt kérdések újjab kérdéseket szülnek és amint azt tudjuk vezetnek a komplikáláshoz. Azt is tudnia kellene, pont Önnek, hogy az pedig jót nem jelent.
A puttony tömésben én is a segítségére lehetek, mert a sajátom is piszkosul tele van. Abban viszont én kérném Önt, mint a Fürga Ujjak című nöi lap főszerkesztőjét, hogy legyen kedves, és a jelenleg 2-0 álló mérkőzés eredményén valamilyen módón változtatni tessen. Péntek ide vagy oda.
Tudja, hogy a péntek nagyon kritikus, kiszámíthatatlan nap, gondolja érdemes kockáztatni? Ráadásul, mint a mikulás szárnysegédje, a jóisten tudja hány puttonyt kell megtömnöm
Hát, ezt kikérem magamnak Doktornő! Hogy, én a nem tetszésemet nyílvánítottam volna? Ez tévedés, szeretném többek közt ezt is tisztázni Önnel, de minél elöbb! Vizitre szeretnék ídőpontot kérni Önnél, még a mai nap KEDVES DR. NŐ !
Már elnézést, de nem szakmai véleményét, hanem, nem tetszését nyilvánította ki! DOKTOR!!! Még nem tudom, hogy tartunk-e ma konziliumot, de jelentkezem, ha végeztem a szájüregvizsgálaton!!!!!!! Üdv : Dr. Sz.
Bocsánatot kívánok, de a nyál el választásra tett meg jegyzésem nem reklamáció, pusztán szakmai elszólás volt ,nem panaszkodás. SŐT! Kérem, fejezze be mondatát : pedig... és nem mindegy!
Nekem is hiányzol. Yó lenne holnap találkozni, persze szigorúan baráti csevejre, esetleg némi szakmai megbeszélésre mint a viselkedés tudományok nagy doktora és egy szimpla pszichológus között.
Az apukám azt is mondta, hogy nem vagyok állatidomár, ezért ne próbáljam megkönnyeztetni az óriáskígyót. A tv szaki meg csak a készülékbe helyezheti a vezetékét. De bármilyen problémája lenne , kérem hívja fel kezelőorvosát, Dr. Sz. -t. Megnéztem!!! Sajna nem én vagyok a megfelelő partner, reklamáltak, hogy nagyon beindúl a nyálelválasztásom! Pedig........Na mindegy
Kicsit durva, de nagyon jóóóóóóó!!!!!! Laar Pour Lart - Párkereső Poén
Bocsi !!!!! Apukád azt üzeni, hogy jó lenne ha a TV szerelővel nem nagyon babrálnál ki, mert mindig jól jöhet egy SZAKI bácsi, akármire is! Bútor tologatás, rágó gumi eltakarítás, közös bevásárlás, meg tudomisén még mire!!!! Úgy, hogy ehez tartsd magad! JÓ?
Sikerült a barátnőmnek regisztrálnia, kezdem is egy nem túl jó hirrel, a hétfő rövid nap lesz, sajnos, de bepótóljuk, igérem!!!!! És nem fogok kombinálni hétvégén. Szeretlek!!!
' KICSI ŐRŰLT LÁNY" sajnos közeleg a hétvége, amitől több szem pontból is már előre félek. Elöször is, hogy nem találkozunk, másodszor, hogy qrva hosszú lesz és még azért, hogy a gondolataid éppen merre kalandoznak, nem tudom és ez kissé nyugtalanít!
Hogy telt az éjszaka, tudtál aludni?
Én igen, de nekem könnyű mert angyalok vigyázzák álmomat .Tegnap nyerő napom volt, jöttek a lapok és 2. lettem. Titkon mit kívántál nekem a POKER partyra?
mas a zene mint a klipp. mondjuk ez a csavo legalabb tud enekelni, habar a hangja nem tetszik, tehetsege van. mindenesetre ha ugy probalnak kinezni mint valami rockerek akkor talan kicsit tobb rockot kellene vinni a szamaikba. ez pop.
Hülye rasszisták, rosszul fogjátok fel az egészet.
Nem a zsidókat, cigányokat és a többi nemzetiséget kell utálni hanem a MOCSOK EMBEREKET. Arról nem tehetnek ezek a népcsoportok hogy a média azokat a szemétségeket nyomatja amiket a cigányok követnek el, hogy ezzel is növeljék a nézettséget. A magyarok is követnek el annyi bűnt mint a cigányok és közöttünk is van ép annyi ingyenélő mint náluk
hiányzol nagyon tündérkém minden gondolatom a tiéd,minden percbe órába csak rád gondolok szeretlek szivem nagyon várom a holnapot. bár már csak reggel lenne.kitartok szivem de nélkűled nagyon nehéz.te vagy a minden!!!!! és gyógyúlj meg sok pusziii
Csodálatos szám, leginkább a szöveg miatt. Talán pont azért, mert a pillanatnyi érzéseimet szedi szavakba...jó érzés. Napok óta ezt hallgatom, és vmilyen szinen vigasztal.
zafyr nincs igazad,mert jók a koncertek és a tag cserék sem mentek a zene rovására,sőtt.H nem futottak be az nem rajtuk és a zenéjükön múlt.Mikor Lola és Márk csöpög a csapból is,akkor miről beszélünk,milyen zenéröl,a zenei ipar szégyene,h ilyen előadókból valakik "sztárokat" csinálnak.Sajna ez van!
Imádom ezt a számot! Gyönyörű! Am meg addig nem lopás, amíg elismerik hogy kitől van a dal! Az a gáz ha még amellett kardoskodnak hogy ők írták az egészet és egy amcsi csapat nyúlta le tőlük akárhány évvel ezelőtt:DPeeerszeeee:)
Sztem még egy jobb számot is csináltak belőle,az eredeti nem vmi nagy cucc...sztem persze!
Hiányzol jobban mint gondolnád,Szilviám .De én várok bármeddig rád.Szeretlek .
73Bronson 1 week ago
ez Bonnienak szóló zene :)
TheCambodiastyle 4 weeks ago
Pont tegnap ment a Gazdasági Rádióban... Olyan jó hogy megtaláltam :))
mihalylovics 1 month ago
Gratulálok!!
mariameixner 1 month ago
<3
monesz1981 1 month ago
Sokkal jobb, mint az eredeti. Klasszisokkal!!!!!
Gratulálok fiúk! :)
Imádom.
zsoka37 1 month ago
"Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád
Tudod nem éreztem már ilyet réges-rég
Nem hittem volna de mégis megtörtént
Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád....♥ "
kistucsok75 2 months ago
IMÁDOM!!!!! NAGYON-NAGYON JÓ!!! És örök érvényű! Gratula srácok, ez tökéletesre sikeredett!
TheWadwirag 4 months ago
This has been flagged as spam show
Az Anberlin - True Faith 2009 szeptember 1
Bíborszél - Hiányzol 2007 :)
na melyik a koppintás?
am mindegy is, mert mind2 jó :)
94Jyraya 6 months ago
imádoom.:) <3
wiktoriabana 6 months ago
Anberlin - True Faith
Davids203 6 months ago
Ez mennyire jó*-* Nagyon tetsziik^^ c(x
AnCsyish 7 months ago
tiszta jó (=
Vercsababykah 8 months ago
Rájöttem csak játszottál.....
117vero 10 months ago
@baxylee
De!!!:))
stickfa2 10 months ago
Jó szám!:)
321vigyori123 11 months ago
MÉGIS MINDIG ÚJRA ÉRZEM !!!!
Pakoljmanki 11 months ago
♥♥♥♥♥♥♥Tudod nem éreztem már ilyet réges-rég" :) ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Hiányzooooooool ♥.♥
noriika18 11 months ago
Nagyon tuti ez a dal!!!
takimaria 11 months ago
Jobban mint gondolnád....
MultiZoyaa 1 year ago
thenoblequran (Ctrl+Enter)
thankallahalltime 1 year ago
@baxylee Nem hiszem hogy véletlenül,de az!:)
Szeklicefiam 1 year ago
Hiányzol édes,várom a napot,hogy karjaidban lehessek!Szeretlek:*
cica071 1 year ago
@cica071 Az a nap nagyon is hamar el fog jönni,és el sem engedlek! Szeretlek! :*
zotika30 1 year ago
nagyon hiányzol.Alig várom a keddi napot
Maria63162 1 year ago
Eszméletlen jóóóóóóóóóóóóóó!!! Imádom!!!
jancy0319 1 year ago
Eszméletlen jóóóóóóóóóó!!!!! Imádom!!!!!
jancy0319 1 year ago
Nem rossz!!!
Marah610325 1 year ago
Szeretlek Horváth Betty csak te vagy aki kell mindig és egyfolytában. Puszi csak neked . Tibi.
MrTibi1976 1 year ago
Baromi közhelyes már ez a lepusztult gyárépületben forgatás.
pimpakutya 1 year ago
bekaphatja akinek nem tetszik
laci9988 1 year ago
vááááááááááá, imáádom ezt a számot :)))
pinklady0526 1 year ago
3 évvel ezelőtt még negédesnek éreztem őket de most, hogy szerelmes vagyok.....
A telefonom így szól mikor Ő hív. (L)
Trinity711231 1 year ago 2
This has been flagged as spam show
Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád!. Tudod, nem éreztem már ilyet régesrég nem hittem volna,de mégis megtörtént. SZERETLEK SZERELMEM Gábor.
erzsbet02 1 year ago
This has been flagged as spam show
bazzeg ez kúrvajóóó!!!!
kovacsistvanhetfield 1 year ago
Akkor jatszottam veluk amikor meg FLM volt a nevuk, az se most volt...
Jasi67 1 year ago
jo nagyon............;p
SuperAlma95 1 year ago
Ez koppintós!!!
New Order, Anberlin...Bíborszél. hmmm...xD
MerkinMarlow 1 year ago 10
@MerkinMarlow
Feldolgozás. A koppintás azt jelenti, hogy valahonnan elcsensz részeket, összegyúrod és eladod mint sajátot.
Itt nem ez van. A New Order engedélyével dolgoztuk fel a számot, kifizettünk nagyon sok pénzt jogdíjra és még sorolhatnám
remélem azért tetszik!
Ongabass 6 months ago 22
@Ongabass Nagyon jó szám. Én személy szerint nagyon imádom, nem érdekel, hogy csak feldolgozás. Ma már legalább tizedszer hallgatom végig. Ad némi erőt ahhoz, hogy eltudjam viselni a párom hiányát, aki a héten Franciaországban tartózkodik.
dreamgirl1979 3 months ago
@MerkinMarlow
FASZ BAROM!!!
HAJRÁ BÍBORSZÉL ,HAJRÁ MISKOLC!!!
stickfa2 3 months ago
Horváth Balázs a gitárosuk a gitártanárom.:)
Nord670 1 year ago
Comment removed
FugeMate 1 year ago
Anberlin :) (L)
ZsaneTTQP 1 year ago
Anubis Pécs...
Gabicska72 1 year ago
írjátok be youtube keresőbe Anberlin - True Faith , sztem ezerszer ütősebb verzió
xelos18 1 year ago
sztem elég gagyi feldolgozás, a refrén alatti gitár ugyanaz mint a verse alatt, így semmi plusz hatása nincs az egésznek.
xelos18 1 year ago
@xelos18 Bocsi, talán kicsit jobban kellene értened a zenéhez - szöveghez - de főképp a gitárhoz! Szerintem nem ártana egy fülészet! Ami nem tetszik nem kell hallgatni, főleg nem negatív kritikával illetni!Majd ha Te is megtudod közelíteni, bármilyen szinten, akkor esetleg! fogadható a hozzászólásod !
beautyworldandi 10 months ago 4
Ez ugye egy New Order szám?
parkany31 1 year ago
@parkany31
Igen, New Order - True Faith. Szerintem jobb is, a klipje mindenképpen :)
Laaoox 1 year ago
"Kereslek,de te máshol jársz"!!!!!!!!!!!
Soha nem feledlek el!!!!!!!!!!!!
Soha nem voltunk barátok,de ez első látásra szerelem volt,ha hiszed,ha nem!!!!!!!!!!!
bebe19701 1 year ago
nagyon szeretem
blackmanky19 1 year ago
ez most komoly?:O meglátom ezeket a srácokat full keménynek néznek ki erre az énekes 1 olyan 12 éves srác hangján szólal meg:O
dmfiku 1 year ago
Imádom!!
lukacseugenia 1 year ago
Zene jó lenne, kár, h ilyen gagyi a szöveg :S
molkesz 2 years ago
Nekem tetszik ez a szám... :)
Tény, hogy nagyon más, mint a régi Bíborszél, de akkor is dallamos, jó dalszövegű zene.
wildfrutti 2 years ago 2
Még mindig oda és vissza,szeri husom pussy
gzzoli 2 years ago
New Order - True Faith (1987) volt az eredeti.
balazska1 2 years ago 4
Mint,a viselkedés tudományok nagy doktora, Önnek tudnia kellene pszhilógia óráról, hogy a meg nem válaszolt kérdések újjab kérdéseket szülnek és amint azt tudjuk vezetnek a komplikáláshoz. Azt is tudnia kellene, pont Önnek, hogy az pedig jót nem jelent.
bozso69 2 years ago
Kedves Doktornő, főszerkesztő asszony ,mikulás szárny segédje, stb. stb
Mostanság feltett kérdéseimre rendre nem tetszik válaszolni. Kérem tessék pótolni ezeket. ne tessék 'lógva" hagyni! Köszönettel: DR. B.
bozso69 2 years ago
Lebénultam a meghatodottságtól annyira gyönyörű volt. Akkor most elmegyek fürödni.
NagyonKicsilany 2 years ago
Azért tudok szépeket is küldeni. Tessék: Dolák Saly Róbert - A szél fú
bozso69 2 years ago
A puttony tömésben én is a segítségére lehetek, mert a sajátom is piszkosul tele van. Abban viszont én kérném Önt, mint a Fürga Ujjak című nöi lap főszerkesztőjét, hogy legyen kedves, és a jelenleg 2-0 álló mérkőzés eredményén valamilyen módón változtatni tessen. Péntek ide vagy oda.
bozso69 2 years ago
Tudja, hogy a péntek nagyon kritikus, kiszámíthatatlan nap, gondolja érdemes kockáztatni? Ráadásul, mint a mikulás szárnysegédje, a jóisten tudja hány puttonyt kell megtömnöm
NagyonKicsilany 2 years ago
Hát, ezt kikérem magamnak Doktornő! Hogy, én a nem tetszésemet nyílvánítottam volna? Ez tévedés, szeretném többek közt ezt is tisztázni Önnel, de minél elöbb! Vizitre szeretnék ídőpontot kérni Önnél, még a mai nap KEDVES DR. NŐ !
bozso69 2 years ago
Már elnézést, de nem szakmai véleményét, hanem, nem tetszését nyilvánította ki! DOKTOR!!! Még nem tudom, hogy tartunk-e ma konziliumot, de jelentkezem, ha végeztem a szájüregvizsgálaton!!!!!!! Üdv : Dr. Sz.
NagyonKicsilany 2 years ago
Most már jó éjszakát kívánok ÉDES KICSI LÁNY ! Aludj jól, álmodj szépeket ! SZERETLEK !!!
bozso69 2 years ago
Bocsánatot kívánok, de a nyál el választásra tett meg jegyzésem nem reklamáció, pusztán szakmai elszólás volt ,nem panaszkodás. SŐT! Kérem, fejezze be mondatát : pedig... és nem mindegy!
bozso69 2 years ago
Nekem is hiányzol. Yó lenne holnap találkozni, persze szigorúan baráti csevejre, esetleg némi szakmai megbeszélésre mint a viselkedés tudományok nagy doktora és egy szimpla pszichológus között.
bozso69 2 years ago
Szekeres Adrienn olyan, mint te
NagyonKicsilany 2 years ago
Az apukám azt is mondta, hogy nem vagyok állatidomár, ezért ne próbáljam megkönnyeztetni az óriáskígyót. A tv szaki meg csak a készülékbe helyezheti a vezetékét. De bármilyen problémája lenne , kérem hívja fel kezelőorvosát, Dr. Sz. -t. Megnéztem!!! Sajna nem én vagyok a megfelelő partner, reklamáltak, hogy nagyon beindúl a nyálelválasztásom! Pedig........Na mindegy
NagyonKicsilany 2 years ago
Kicsit durva, de nagyon jóóóóóóó!!!!!! Laar Pour Lart - Párkereső Poén
Bocsi !!!!! Apukád azt üzeni, hogy jó lenne ha a TV szerelővel nem nagyon babrálnál ki, mert mindig jól jöhet egy SZAKI bácsi, akármire is! Bútor tologatás, rágó gumi eltakarítás, közös bevásárlás, meg tudomisén még mire!!!! Úgy, hogy ehez tartsd magad! JÓ?
bozso69 2 years ago
Miért panaszkodsz? Délelött még nem lelkesedtél a krokodilok közelségéért! Kitalálunk valamit, megyek a tökmagért, írok ha tudok.PUSZI
NagyonKicsilany 2 years ago
Akkor nem lesz kígyó bűvölés és elmarad a kis állat simogatás is, meg minden?
Esetleg Back II Black? Hmmmm?
bozso69 2 years ago
Miért lesz rövid a nap? Még 24 órát sem fog tartani? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Itt a világvége vagy mi fene?
bozso69 2 years ago
Sikerült a barátnőmnek regisztrálnia, kezdem is egy nem túl jó hirrel, a hétfő rövid nap lesz, sajnos, de bepótóljuk, igérem!!!!! És nem fogok kombinálni hétvégén. Szeretlek!!!
NagyonKicsilany 2 years ago
sikerült
Vikkerful 2 years ago
' KICSI ŐRŰLT LÁNY" sajnos közeleg a hétvége, amitől több szem pontból is már előre félek. Elöször is, hogy nem találkozunk, másodszor, hogy qrva hosszú lesz és még azért, hogy a gondolataid éppen merre kalandoznak, nem tudom és ez kissé nyugtalanít!
Hogy telt az éjszaka, tudtál aludni?
Én igen, de nekem könnyű mert angyalok vigyázzák álmomat .Tegnap nyerő napom volt, jöttek a lapok és 2. lettem. Titkon mit kívántál nekem a POKER partyra?
bozso69 2 years ago
Igen Bab...Igen...
Neitheas 2 years ago
---bab---
biborka2008 2 years ago
Unisex Úgy szeress
bozso69 2 years ago
Nagyon jól kezdődik a "barátságunk"...
bozso69 2 years ago
desperado rajtad múlik
bozso69 2 years ago
Desperádó-Akarom őt
bozso69 2 years ago
"KICSI ŐRŰLT LÁNY˝ nagyon hiányzol !!!
bozso69 2 years ago
Egyszer ez is volt üzenet. :)
NepsteRful 2 years ago
sajna igazad van lujza77 én 1x éltem át, már túl vok rajta, de fáj
kampec2 2 years ago
<3 <3 <3
Eperke92 2 years ago
Ez a szám még mindig jó. Valóban az élet írta, aki átélte, már tudja miről szól! Szeretem!
lujza77 2 years ago
Nekem nagyon tetszik! Ha belegondolsz ,akkor bizonyára neked is van olyan valakid ,aki ennyire hiányzik és talán hiányozni is fog az életedből!
Szóval ez a szöveg állandó az életben.
Marad a favoritjaim között!
69hugi 2 years ago
jól el van tolva az amúgy egész tűrhető zene, ezzel a langyos szöveggel...
attilaloerincz 2 years ago
Mennyire igaz most ez a szám :S
horgi087 2 years ago
Hát ez tényleg jó [Ł]
És nagyon szíven ragadó :$ =]
TrixySaucy 2 years ago 2
Imádatos :) (L)
millibadgirl98 2 years ago 4
HATALMAS!!!
Az eredetivel egyszinten van,pedig az nem semmi!!!
NEW ORDER+BÍBORSZÉL FOREVER!!!
stickfa2 2 years ago 4
Nagyon szeretem(L)
murcika166 2 years ago 3
Ezzel a dallal , kívánnék boldog szülinapot ! Zsu ! ♥ ♥ ♥ Mari.
biborka2008 2 years ago 3
Egy ilyen volumenu new order opuszt igy feldolgozni.. Na ehhez azert kell `batorsag`.
A disco hits kazettak szinvonalat idezi.
....
xtr808 2 years ago 4
igazi fülbemászó szám
pomaz77 2 years ago 2
Imádom !
biborka2008 2 years ago 3
Nagyon jó ez a szám!Imádom!(L)
Puszedlipusszancs94 2 years ago 3
Nagyon szeretem ezt a zenét(Ł)
Hatszazhat 2 years ago 3
nagyon tettszik <33
xkedvencx 2 years ago 4
LOVE !
biborka2008 2 years ago 3
"Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád!"(always):P
stargirlnyght01 2 years ago 40
Végre egy olyan feldolgozás, aminél törekedtek arra, hogy a magyar szöveg hasonlítson az eredetire... :)
diviana69 2 years ago
New Order - True Faith?
AinultMinaTln 2 years ago
Hát, inkább... -_-
Brrrr
bandee1219 2 years ago
imádom ezt a számot =)
nagyon nagyon :)
leyla160811 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
1 c0ver y0ur m0uth with y0ur hand
2 make a wish int0 it
3 cl0se y0ur hand {make it int0 a fist}
4 h0ld y0ur fist t0 y0ur heart f0r 5 sec.
5 send dis t0 3 m0re vide0s
6 t0m0rr0w will be y0ur best day ever
havenstone19 2 years ago
Annyira jó ez a szám. Imádom. éS a szövege is illik rám. :)
florfan13 2 years ago 12
Comment removed
zsani0614 2 years ago
Ez egy régi New Order szám (mellesleg igen jó) feldolgozása.
Vgab74 2 years ago 8
This has been flagged as spam show
¤ø„¸¸„ø¤º°¨¸„ø¤º°¨ post to 3 other vids
¨°º¤ø„¸ Copy „ø¤º°¨ press F5 twice
¸„ø¤º°¨Paste ``°º¤ø„¸ OK
¸„ø¤º°¨¸„ø¤º°¨¨°º look at ur backgroud
torandre99 2 years ago
Ez nem újhullám.Ez az együttes már akkor létezett,amikor te még a csattogó szárnyú lepkédet tologattad!
A nevükkel mi a gond???
Egyedi,egyszerű,tökéletes,magyar nevük van!
stickfa2 2 years ago
Nagybanán!(vagy nagy fasz)
Elgurult a gyógyszered?
stickfa2 2 years ago
mas a zene mint a klipp. mondjuk ez a csavo legalabb tud enekelni, habar a hangja nem tetszik, tehetsege van. mindenesetre ha ugy probalnak kinezni mint valami rockerek akkor talan kicsit tobb rockot kellene vinni a szamaikba. ez pop.
borboleta86 2 years ago 3
iiimádom (L)
Dody0822 2 years ago 13
Comment removed
olcsy 2 years ago
ez a szám nagyon nagyon tetszik! pont olyan helyzetbe vok amire ez a szöveg teljesen igaz!:) :S gratula;)
Dorsika 2 years ago 5
This has been flagged as spam show
Hülye rasszisták, rosszul fogjátok fel az egészet.
Nem a zsidókat, cigányokat és a többi nemzetiséget kell utálni hanem a MOCSOK EMBEREKET. Arról nem tehetnek ezek a népcsoportok hogy a média azokat a szemétségeket nyomatja amiket a cigányok követnek el, hogy ezzel is növeljék a nézettséget. A magyarok is követnek el annyi bűnt mint a cigányok és közöttünk is van ép annyi ingyenélő mint náluk
XYZ888ttttt 2 years ago
Nagyon jó ezzel a verzióval is, de az eredeti az igazi.... New Order-True Faith
ferichecco 3 years ago
Naggyon jóÓó!!! és teljesen igaz :)) Hiányzol ♥Dödiii♥!!
Moncsikah 3 years ago
hiányzol nagyon tündérkém minden gondolatom a tiéd,minden percbe órába csak rád gondolok szeretlek szivem nagyon várom a holnapot. bár már csak reggel lenne.kitartok szivem de nélkűled nagyon nehéz.te vagy a minden!!!!! és gyógyúlj meg sok pusziii
vgrassy 3 years ago
Csodálatos szám, leginkább a szöveg miatt. Talán pont azért, mert a pillanatnyi érzéseimet szedi szavakba...jó érzés. Napok óta ezt hallgatom, és vmilyen szinen vigasztal.
Xwoman9 3 years ago 3
magyarul -"szerencsétlen birkákat sztárol a nemzet"-
szal mindig ez van, és am ténlyeg jó zenekar ez is
bitegut 3 years ago 5
zafyr nincs igazad,mert jók a koncertek és a tag cserék sem mentek a zene rovására,sőtt.H nem futottak be az nem rajtuk és a zenéjükön múlt.Mikor Lola és Márk csöpög a csapból is,akkor miről beszélünk,milyen zenéröl,a zenei ipar szégyene,h ilyen előadókból valakik "sztárokat" csinálnak.Sajna ez van!
tomtom0206 3 years ago 3
nagyon tetcik ez a szám:):$:(:'(...hiányzol drága szerelmem:(...majd találkozunk...:(nemsokára
csokiboci91 3 years ago
nagyonteccik ez a zene:$:)
csokiboci91 3 years ago 3
ez a szám a new order - true faith számának a feldolgozása nem?
gubby 3 years ago
de de!
8guillotine6 3 years ago
Igen ez egy régi New Order szám,nagyon szerettem azt is,ezt is imádom!!!
stickfa2 3 years ago 4
ez nagyon jó zene és nagyon tetszik !!!!!!!!
és nekem is hiányzik egy lány aki már nincs mellettem :'(
atis911 3 years ago
Nagyon szép szám,de ha rá gondolok hogy ez igaz is tud lenni,össze tőr a szívem...!
Nagyon rossz érzés :(
Thomika89 3 years ago 2
Nekem is hasonlóak az érzéseim :( Amúgy nagyon szép szám!
banvivien 3 years ago 5
Egek!
Ezt most egy az egyben én énekelhetném! Teljesen ez az életérzés uralkodik most...
2rekaerzsebet2 3 years ago 3
ez kurva jo szám...imádom aszövegét...^^
rebike576 3 years ago
cíííííííííc <3. (:
sry off.
BandiTools 3 years ago
IMÁDLAK BIUSOM! BOLDOG SZÜLINAPOT NEKED, NAGYON-NAGYON HIÁNYZOL, HIÁBA TAGADOM!
vELED SZERETNÉM LEÉLNI AZ ÉLETEM!!!!!
(L)
ZSOZSO
zsoca0621 3 years ago
csodalatos szam...egesz nap ezt hallgatom, mondjuk a mostani eletkorulmenyeim is hasonlitanak a szamhoz..tehat...:D
nagyon szeretem:)
nyuuszika 3 years ago
van valami ebbe a bíborszélbe valami különleges, de nemtudom megmondani mi lehet az.. :) szép dalok :):)
kittiii 3 years ago 3
mint zeneileg mint szövegileg szép szám
robagsik 3 years ago 2
Teljesen ezt érzem most... :'(
Rekeszke 3 years ago 2
SZERETLEK ADRI!!!!
lajumacsa 3 years ago 2
Nagyon, nagyon jó szám=)
Annyira szép a szövege:P
Nnetti25 3 years ago 2
tetszik.
HIfehwui 3 years ago
Csak azt nem értem a többi Bíborszél számot miért nem hallgatjátok???
Alig látogatjátok a többi számokat!
Ez elfogadhatatlan!Elégtelen mehettek a helyetekre!
stickfa2 3 years ago
mert azok nem annyira jok:D ez viszont nagyon fasza.
HIfehwui 3 years ago
Imádom ezt a számot! Gyönyörű! Am meg addig nem lopás, amíg elismerik hogy kitől van a dal! Az a gáz ha még amellett kardoskodnak hogy ők írták az egészet és egy amcsi csapat nyúlta le tőlük akárhány évvel ezelőtt:DPeeerszeeee:)
Sztem még egy jobb számot is csináltak belőle,az eredeti nem vmi nagy cucc...sztem persze!
mokuska92 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Jó. Kár hogy lopás. New Order - True Faith :))))))))
ilovegepi 3 years ago
feldolgozás,nem lopás a kettő közt azért van külömbség...
muci75 3 years ago 8
egyetértek :)
HIfehwui 3 years ago 3
Ez a szám nagyon felkavar!!Végre egy magyar szám aminek van mondanivalója!!Ezt is megértem!!El se hiszem!!!!
Madzsarvagyok 3 years ago 8
Annyira szép szám ... és sajnos nagyon igaz :( Hiába tagadom még mindig vágyom Rád, hiányzol talán jobban mint gondolnád ... :( <3
Norcky91 3 years ago 4
a szöveg nagyon ott van:D
kbarbee93 3 years ago 11
I
M
Á
D
O
M
!! =)
És annyira igaz! (U) :(
Wicca131 3 years ago 8
Nagyon jó ez a refrén:
Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád
Tudod nem éreztem már ilyet réges rég
Nem hittem volna de mégis megtörtént
Hiába tagadom még mindig vágyom rád
Hiányzol talán még jobban mint gondolnád
Thomika89 3 years ago 4
F A V O R I T E !
Thomika89 3 years ago 4
awesome its not bad =D
bitegut 3 years ago 2
jah, New Order - True Faith c. száma - de ez is rendben van, főképp az élő hangszerek miatt.
McGnat 3 years ago
BÍBORSZÉL FOREVER!!!!
lvl43AssasinWarrior igazad van, nagyon!!!:D
A refrénje a legjobb..!
FellMyPower 3 years ago 9
a szöveg mondanivalója nagyon rendben van.szar állapot,de ez van...
ruaaron 3 years ago 8
Ez gyönyörű ^.^ imádom (L) A refrén naon ott van
sexydeathangel89 3 years ago 9
beutifull and fking hard language :_
PicyUrby 3 years ago 6
I love listening to Hungarian language! :)
ffrack 3 years ago 8
néha írj majd sziszó :)
zoliahegyrol 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
Katasztrófa ez a szám...de a szövege nagyon ottvan...:)
anitacski 3 years ago
A zenéje egy régi New Order szám...annyira nem lehet rossz azért :)
Enzo71hu 3 years ago 4
This comment has received too many negative votes show
borzasztó
irvinewelsh 3 years ago
This comment has received too many negative votes show
borzasztó
irvinewelsh 3 years ago
Wáááááh, nagyon zsír szám!!! Nagyon ott van...
A Refrénje a legjobb...
lvl43AssasinWarrior 3 years ago 11
Remélem a volt barátom így gondolkozik....
Devonka18 3 years ago 7