Nem ismerem azt a CD-t, de mi a fasz köze van ahhoz akárkinek is, h ki mit énekel, ha azzal nem sérti az emberi jogokat vagy egyéb jogokat? Most ez komolyan téma volt a parlamentben?
1997-ben, szerencsére már nem volt értelme besúgni a másikat, ha olyat csinált, ami nem teszik egy két politikusnak, de úgy tűnik vannak akik gondolkodásmódban, még a régi rendszerben maradtak.
Egy kabaré volt a Parlament ezzel az emberrel. Ma is kellene egy-két ilyen arc. Mára csak a óvoda maradt. "Mivagyunkakirályok" kétharmad, "mileszünkakirályok" jobbik, léhűtő cincogi elempé, meg a lebőgött "próbálunkkeményeklenni" Emeszpé.
Akkoriban minden egyes nap lehetett rajtuk röhögni.
Mi bajod egy nemzeti érzelmű Torgyánnal, vagy z egyedüli nemzeti párttal a Jobbikkal?
Vagy bolsevista-zsidó lehetsz, akikben semmi nyoma a nemzeti érzelemnek, esetleg cigány akik pedig túl hülyék a politikához! ha pedig az ál-nemzeti, föld és víz meg nem védő, hit gyüli fan, likud barát fidesz tábort gazdagítod, csak sajnálni tudlak!
mögötte a képviselő férfiú tvbemondó volt,emlékszem
Balage78Szfvar 1 month ago
Bárcsak ez lenne még most is. Akkor legalább csinálnának valamit.
jhj22 2 months ago
mit mosolyog ilyen idétlenül Szili Katalin?
glasznoszty 3 months ago
jujj de sok bohóc zsidó rondította parlamentet! hajrá fkgp szellemiség!
Felvidekdothu 3 months ago
Nem ismerem azt a CD-t, de mi a fasz köze van ahhoz akárkinek is, h ki mit énekel, ha azzal nem sérti az emberi jogokat vagy egyéb jogokat? Most ez komolyan téma volt a parlamentben?
1997-ben, szerencsére már nem volt értelme besúgni a másikat, ha olyat csinált, ami nem teszik egy két politikusnak, de úgy tűnik vannak akik gondolkodásmódban, még a régi rendszerben maradtak.
fcukingalien 3 months ago
Jó arc volt mindig ez a Torgyán.
lacika67 4 months ago
és azon a cédén, meg a párján is jó zenék vannak ám :D
Tao1519 4 months ago
Nagyon bírom az öreget! :)
77Lacika 5 months ago 2
Egy kabaré volt a Parlament ezzel az emberrel. Ma is kellene egy-két ilyen arc. Mára csak a óvoda maradt. "Mivagyunkakirályok" kétharmad, "mileszünkakirályok" jobbik, léhűtő cincogi elempé, meg a lebőgött "próbálunkkeményeklenni" Emeszpé.
Akkoriban minden egyes nap lehetett rajtuk röhögni.
MoffSeerdon 6 months ago 6
szar csiha baszatlan ribanc
TheDVTK100 7 months ago
@91grecsi
Mi bajod egy nemzeti érzelmű Torgyánnal, vagy z egyedüli nemzeti párttal a Jobbikkal?
Vagy bolsevista-zsidó lehetsz, akikben semmi nyoma a nemzeti érzelemnek, esetleg cigány akik pedig túl hülyék a politikához! ha pedig az ál-nemzeti, föld és víz meg nem védő, hit gyüli fan, likud barát fidesz tábort gazdagítod, csak sajnálni tudlak!
HungarianHistory 7 months ago
szili egész tűrhetően nézett ki anno. naja, az évek súlya, az ország gondja őt is megviselte...
therealszasza02 8 months ago
Kurvára más szövegű, te hülye liba...
B9zm3g 9 months ago
Ha Torgyan manapsag, amikor ennyire mediatizalt a parlament lenne kepviselo nem veszitett volna a nepszerusegebol.
ammortis 11 months ago
Nagyon humoros figura. :) Kár, hogy sokan komolyan vették.
Chamotox 11 months ago
O az az ember aki nagyon hiányzik a magyar politikai életbol,mert a felszólalásaival igen színessé tette!!! Szlovákia
palkesz3 1 year ago 2
Mar akkor is jo sokan bejartak a parlamentbe...
akosh777 1 year ago 2
Puffajkás bunkócska...
TiborSzekely 1 year ago
Ez is egy hazaáruló!
A saját választoit hagyta a s.arban,és a zsebeit tómógette.
Magyarország szégyene ez az ember is.
Dady2055 1 year ago
"...bunkócskára sikeredett a kérdésem.." :D
Zatony91 1 year ago 2
Bunkócska :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Hajrá FKgP !!! :D Torgyán for president :D
HARUKA20HUN 1 year ago 2
Mennyivel szórakoztatóbb volt akkor a T. Ház... Ha tehettem (főleg Józsi atyánk miatt persze), néztem is a közvetítéseket.
Andrejsoft 1 year ago 4
@Andrejsoft
Mostanában újra visszatért a humor a T. Házba, a Jobbik révén! ;-)
Zolino87 1 year ago
@Zolino87
Józsi sziporkázóan humoros, szórakoztató, önkritikus ember. Folyamatosan kikacsint, érzékelteti, hogy az egész csak színjáték. A Jobbik más tészta...
Andrejsoft 1 year ago 2
nagyon jo dr TORGYAN JOZSEF
lacika541 1 year ago 3
Igaza van!
Hülye bolsi picsa inkább fogta volna be!
tinifiu18 1 year ago
kommunista liba
miki1900 1 year ago
Igaza van s van humorérzéke is :)
stereocili 1 year ago 20
Ez állati! :D:D
GreatMuta 1 year ago
Csiha Judit inkább a 2006-os kampányának finanszírozását vázolta volna fel... cusi-husi...
adamfv 1 year ago
Ha Önnek nem tetszett a kérdés, akkor vegye úgy, hogy bunkócskára sikeredett.
Merdarion1 1 year ago 4
TORGYÁN 4 PRESIDENT
trogerpista 1 year ago
Ez nem vicces, és sajnos a nevetségesnél sokkal keserűbb.
kangaxx18 1 year ago
zsényiál:D:D::DD:
nemada 1 year ago
torgyándoktor naggyon nagy:D
rajta legalább azért lehetett röhögni mert néha vicces volt, nem pedig nevetséges...
B0CEE89 1 year ago 2
te jóságos jóska! :D
osszecs 2 years ago 28