Bármely külső, vagy belső ellenféllel is kell szembenézzen, hitem szerint egy Magyar ember azt mindig egyenes gerinccel, büszkén teszi. Igyekezve Magát távol tartani minden körülmények között az alantas eszközöktől, stílustól. Hisz mi módon lehetne egy autentikus Magyar népzenei kultúrkört érintő nézetkülönbséget megvitatni ily alpári stílusban a nélkül, hogy olyan kommunikációs szintre süllyednénk, mint esetlegesen az a társadalmi réteg, melyet okkal, ok nélkül védeni, vagy támadni próbálunk.
S még egy dolog! Velünk született kötelességünk hazánk védelme. Szellemmel, lélekkel, erővel egyaránt. Azt azonban ne felejtsük el a honszeretet egy olyan szó, melynek mindkét tagja egyenlő súllyal bír. Hazánk szeretete! Azonban, ha egy szerelemmel teli érzelmet gyűlölet táplál, olyan lesz az, mint a büszke tölgy, mikor gyökere rothadásnak indul, beteg s a legenyhébb szellővel szemben is ellenállásra képtelen.
Ezt a csodás jelenséget szerettem volna veletek megosztani, képpességeimhez mérten. "Művészi vénámból" sajnálatos módon, csupán ennyire futotta. A koronás címert sem menesztettem, csupán egy immáron 20. éve megrendezésre kerülő kézműves- és folklórtábor logóját használtam fel a videókhoz, melyen a DŰVŐ (nem mellesleg) hosszú évek óta muzsikál.
Aki egy kicsit is átfogóbban megszemlélte ezt az oldalt, az nagyjából tisztában lehet azzal, mi is volt az elsődleges oka annak, hogy életre hívtam a csatornát. Ez pedig nem más, mint hogy felületet biztosítsak, elsődlegesen nemzeti vonatkozású tartalmaknak. távol álljon Tőlem, hogy hazánk zászlaját megcsonkítsam, kifigurázzam. Ha valaha volt lehetősége valakinek tündöklő napsütésben feltekinteni lobogónkra, az láthatta, míly gyönyörűen töri át a napfény a vérvörös sávot.
Sajnos mostanában nem volt lehetőségem az oldallal foglalkozni s amint látom, erősen elharapódzott a nézetkülönbségek ütköztetésének azon formája, mely nem igazán illik sem az oldalon található videók tartalmához sem pedig egyéb, kulturált emberek közötti kommunikációhoz. Ezért szíves elnézéseteket kérem! a hozzászólókét pedig azért, mert a trágár megjegyzéseket töröltem.
A későbbiekben viszont mindenképp szeretnék megválaszolni minden kérdést mely ezt a durva vitát indította
Itt nem a zászló a lényeg, hanem a zene te .... Én az egyik zenész hozzátartozója vagyok, hidd el nagyon jó fej zenészek, és nagyon jó muzsikálnak. Bárcsak mindenki így zenélne, nem csak abból élne, hogy felkapta a média. Hallgatni kell a zenét és ennyi...
Sci-fi? Szeretem a fantasztikus irodalmat. Bocsánat, hogy megkérdem, de ki jogosította fel az akárkiket, hogy összevonja a magyar és az indiai zászlót? A szlovákok elvitték a kettős keresztet, a cigányok meg majd az Árpád-sávot, vagy a piros-fehér-zöldet viszik el? Nem kellene játszani a magyar zászlóval. Játszanak inkább a cigánnyal, ha jól tudom kék-zöld, gondolom a sok kapálástól.
Azért csak indultak a cigányok kapálni és nem pedig odaérkeztek. Én imádom a Dűvőt. Személyes kötődésem is van hozzájuk a férjem és a sógorom. Ilyen hang kevés van Magyarországon mint a Hrúz Dénes hangja, és hegedűs is kevés van olyan mint a Hrúz Szabolcs és Dénes.
Ha nem tudnék írni ,és olvasni rögvest látnám,hogy nemzeti színbe hegedű:
az Magyar népzenét takar.
Szó sincs itt zászlógyalázásról.
Persze a morgás joga mindenkit megillet.
Köszönöm Medve02 a feltöltéseket.
krakper 2 months ago
ezt meddig kerestem :)))
08puli 5 months ago
Elindultak kapálni ,de sose érnek oda ,mindig van valami kifogás !
Zozo0213 6 months ago 2
jujjj de jóóóó!!!!!!! :)
cxabi 8 months ago
:-)))))) erre is rátaláltam, de jó!:-)
Boriska11 1 year ago
Bármely külső, vagy belső ellenféllel is kell szembenézzen, hitem szerint egy Magyar ember azt mindig egyenes gerinccel, büszkén teszi. Igyekezve Magát távol tartani minden körülmények között az alantas eszközöktől, stílustól. Hisz mi módon lehetne egy autentikus Magyar népzenei kultúrkört érintő nézetkülönbséget megvitatni ily alpári stílusban a nélkül, hogy olyan kommunikációs szintre süllyednénk, mint esetlegesen az a társadalmi réteg, melyet okkal, ok nélkül védeni, vagy támadni próbálunk.
Medve02 1 year ago
S még egy dolog! Velünk született kötelességünk hazánk védelme. Szellemmel, lélekkel, erővel egyaránt. Azt azonban ne felejtsük el a honszeretet egy olyan szó, melynek mindkét tagja egyenlő súllyal bír. Hazánk szeretete! Azonban, ha egy szerelemmel teli érzelmet gyűlölet táplál, olyan lesz az, mint a büszke tölgy, mikor gyökere rothadásnak indul, beteg s a legenyhébb szellővel szemben is ellenállásra képtelen.
Medve02 1 year ago
Ezt a csodás jelenséget szerettem volna veletek megosztani, képpességeimhez mérten. "Művészi vénámból" sajnálatos módon, csupán ennyire futotta. A koronás címert sem menesztettem, csupán egy immáron 20. éve megrendezésre kerülő kézműves- és folklórtábor logóját használtam fel a videókhoz, melyen a DŰVŐ (nem mellesleg) hosszú évek óta muzsikál.
Medve02 1 year ago
Tisztelt Látogatók!
Aki egy kicsit is átfogóbban megszemlélte ezt az oldalt, az nagyjából tisztában lehet azzal, mi is volt az elsődleges oka annak, hogy életre hívtam a csatornát. Ez pedig nem más, mint hogy felületet biztosítsak, elsődlegesen nemzeti vonatkozású tartalmaknak. távol álljon Tőlem, hogy hazánk zászlaját megcsonkítsam, kifigurázzam. Ha valaha volt lehetősége valakinek tündöklő napsütésben feltekinteni lobogónkra, az láthatta, míly gyönyörűen töri át a napfény a vérvörös sávot.
Medve02 1 year ago
Tisztelt Látogatók!
Sajnos mostanában nem volt lehetőségem az oldallal foglalkozni s amint látom, erősen elharapódzott a nézetkülönbségek ütköztetésének azon formája, mely nem igazán illik sem az oldalon található videók tartalmához sem pedig egyéb, kulturált emberek közötti kommunikációhoz. Ezért szíves elnézéseteket kérem! a hozzászólókét pedig azért, mert a trágár megjegyzéseket töröltem.
A későbbiekben viszont mindenképp szeretnék megválaszolni minden kérdést mely ezt a durva vitát indította
Medve02 1 year ago
Itt nem a zászló a lényeg, hanem a zene te .... Én az egyik zenész hozzátartozója vagyok, hidd el nagyon jó fej zenészek, és nagyon jó muzsikálnak. Bárcsak mindenki így zenélne, nem csak abból élne, hogy felkapta a média. Hallgatni kell a zenét és ennyi...
somahuba3 1 year ago
Comment removed
75vidal 1 year ago
szilágysági zene:D
oroknaptar 1 year ago
@oroknaptar ÉS ha szabad érdeklődnöm Szilágyságon belül hova tartozik?
Mert mi most tövishátit tanulunk, és azt lehet-e erre táncolni?
RadicalEnemy 1 month ago
Ne tessék morgolódni,hogy ilyen zászló,vagy olyan zászló. Lényeg a zene. Ez zene!!!
gabencko 1 year ago
elindultak talán másnak a kertjébe...
whiterussian22 1 year ago
Sci-fi? Szeretem a fantasztikus irodalmat. Bocsánat, hogy megkérdem, de ki jogosította fel az akárkiket, hogy összevonja a magyar és az indiai zászlót? A szlovákok elvitték a kettős keresztet, a cigányok meg majd az Árpád-sávot, vagy a piros-fehér-zöldet viszik el? Nem kellene játszani a magyar zászlóval. Játszanak inkább a cigánnyal, ha jól tudom kék-zöld, gondolom a sok kapálástól.
Waldbott 1 year ago
@Waldbott
Én is valami ilyet akartam ide írni, de látom valaki már megtette.
idz516 1 year ago
Azért csak indultak a cigányok kapálni és nem pedig odaérkeztek. Én imádom a Dűvőt. Személyes kötődésem is van hozzájuk a férjem és a sógorom. Ilyen hang kevés van Magyarországon mint a Hrúz Dénes hangja, és hegedűs is kevés van olyan mint a Hrúz Szabolcs és Dénes.
somahuba3 1 year ago
na ilyen sincs hogy a cigányok kapáljanak
hamurapi1 1 year ago
há de"sárga zsinór óralánc a zsebibe
nem illik a kapanyél a kezébe" legjobb:)
masteranothan 2 years ago
de kedves :)
madaraszi 2 years ago