A helyzet az, hogy buta vagy mint a fold, az igazi kereszteny nem gyuloli a zsidokat, mint ahogy en sem, az igazi vallasat betarto zsido viszont mindenkit aki nem zsido zsigerbol gyulol, ugyanis a vallasuk ezt tanitja. ez az alszenteskedes amit a fenti videoban lattal ez vallasi alapokon fekszik. irj nekem es bebizonyitom. barki irhat aki kivancsi arra amit fent 2-3 szoba leirtam. ne gyuloljetek senkit, egy nepet se! jonni fog aminek jonnie kell. beke veletek.
Aki jobbikos, az mind hazaáruló!Számomra ugyanis az, aki ezt az országot bármi módon lejáratja, márpedig a rasszizmus, antiszemitizmus, és a gyűlölködés egyéb formája olyan dolog, aminek negatív kisugárzása van.Azaz szégyent jelent az országunkra nézve!És számomra, aki szándékosan megszégyeníti az országomat, az hazaáruló!Itt valami maki már példát is mutathatna magán!
Szörnyű tudatlanságra, vagy agymosottságra vall az is, hogy a keresztény vallás múltját van aki megtagadja, csak azért, mert a zsidó vallásból keletkezett!!!(Egyébként ez az iszlámra is igaz!)És tudatlanságát még nyíltan reklámozza is az író, nekem címzett levelében...JÉZUS IS ZSIDÓ VOLT!Így tehát aki vallásos, lényegében egy zsidóhoz imátkozik, miközben szitkozódik...Mi ez, ha nem álszentség?!Tipikus sváb...
Azért is szégyen ami itt olvasható sok esetben, mert arról árulkodnak a beírók, hogy iskolázatlan tuskók is.A MAGYAR ZSIDÓSÁG A 48-as szabadságharc idején, A MAGYAROK OLDALÁN HARCOLT!!!Az olyan magyarok oldalán, akik itt szídják őket, felakasztanák őket, stb.Látszik, hogy árulók vagyunk...Sajnos mi magyarok, a nyugat számára mindig is balkáni népség leszünk, mert nálunk az normális, aki rasszista, antiszemita...
Pont nálunk soha nem volt idegengyűlölet, nem voltak zsidókiltások, azért kötött ki itt a legtöbbjük! Nélkülünk nem lenne Európa és nem lenne világ! Ezt persze magyarázhatom a magadfajtának. Mit gondol rólunk a minket mindig cserbenhagyó és kizsákmányoló Ojrópa??? Őszintén??? :) Leszarjuk drága barátom! Sok sikert a meggyőződéseidhez!
Itt egy csomó szégyenteljes beírást lehet olvasni.Döbbenetes, hogy még mindig tudnak hatni vona gáborék az emberekre!Mindenki tudja, hogy ezt az országot a svábok tették tönkre és vezették bele olyan szituációkba, amelynek Trianonis egyenes következménye lett.Ugyanakkor illő lenne olvasni Radnóti Miklósról!!!Számomra az egyik legnagyobb MAGYAR!Ha az a svábokkal történt volna, ami vele, mindenkit elküldtek volna és nyúlként haltak volna meg.
Nekem konkrétan magukkal a zsidókkal nincs bajom, hisz rengeteg zsidó tette jobbá az életünket. A vidó készítője szerintem csak a politikai életben lévő zsidókat gyűjtötte össze... Nos, mint köztudott, a legtöbb politikus pénzéhes zsidó. Na azokat felakasztanám. De az összes politikust velük együtt... Ja és az összes vallást is rühellem... Magukkal az emberekkel nincs bajom, csak a vallásokkal. Irracionális baromságok. Viszont a vallási fanatikus embereket gyűlölöm...
A zsidók behálózták ezt a világot ugye bár már rég. Végülis egyensúly teremtők, hiszen ha nem lennének a világ túl jó hely lenne, de kell a rossz is, így kell a zsidó is. Egy olyan helyen ahol régóta zsidó uralom van az ország felett és a magyar szó már semmit nem jelent senki számára, egy ilyen helyen élünk. Mert a sok örök még védi is a zsidókat, gratulálok. Vágyom egy jobb világra ahol nem a zsidó, hanem az ember irányítja a világot. Az ember sem tökély, de a zsidó az ördög.
A Biblia ószövetségi részében, a Zakariás könyve 14. fejezetében van egy nagy prófécia a Messiás eljöveteléről (keresztények szerint Jézus Krisztus 2. eljöveteléről).
Tehát a zsidó vallás nem egy érvényét vesztett vallás, mert a zsidókat bele fogja vezetni a Messiással való találkozásba. Emiatt sem szerencsés gyűlölni a zsidókat. Isten meg fogja téríteni őket és újra szövetséget köt velük.
Ők már nem Isten választott népe! Régen tényleg azok voltak. DE MOST MÁR NEM!
És mért?
Mert megtagadták az Urat.Amikor Jézus eljött erre a világra, hogy mindenkinek (Még a zsidóknak is) Megváltást elhozza, erre ők elfogták, Pilátus elé vezették, halálra ítélték. Ezenkívül leköpték , megkorbácsolták, töviskoronát tettek a fejére, majd végül keresztre feszítették. És amikor Pilátus azt mondta, hogy mosom kezeimet Ők Így válaszoltak: Vére legyen rajtunk és fiainkon. Erről ennyit!
Ne már! Miért? Azért mert írtak maguknak egy erről szóló Bibliát? Nézz széjjel kedves Judit!!! Azt is érdemes megnézni, hogy ők kit tisztelenek a Teremtő helyett!
Bíró László József, Déry Tibor, Füst Milán, Gábor Dénes, Hajós Alfréd, Harsányi János, Hatvany Lajos, Hegedüs Géza, Hevesy György, Harry Houdini, Kabos Gyula, Karinthy Frigyes, Kárpáti György, Markos György, Neumann János, Pulitzer József, Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Richter Gedeon, Rodolfo, Romhányi József, Teller Ede, Vitray Tamás.. ők sincsenek a listán.. őket is lámpavasra? Gondolkozni kellene, meg rájönni, hogy valaki gennyláda legyen az nem vallásfüggő.
@ejozsi8 köszönöm a listát, hiányzik pl. Hunyadi Sándor, Brody Sándor fia, de még nagyon is sokan. Ha az itteni antiszemitizmust olvasom, szégyelem magam ezekért. Nem szégyelik magukat, jó hazafiakból zsidókat csinálni, valakit a vallása miatt egy nemzetböl kizárni. ès mit nyertek vele, az én öskeresztény fajom és (nem magyar) nemzetem?
Gondolkozni nem a szélsöségiek sajátossága, se a jobb, sem a balszélen.
Eléggé megmosolyogtat a "hazaáruló" kifejezés. Induljunk ki abból, hogy kit/mit nevezünk ma hazaárulónak? A kedvenc párt által nyomatott propaganda az sokszor hamis. Így hazaáruló bárkiből lehet, csak rá kell mondani, egyre gyakrabban. Előbb a fogalmat kéne tisztázni, és szűkíteni a kört.
De tényleg érdekel.. Ezt megfordítva: Ha megkérdeznénk 1000 embert, hogy mit jelent számára a nemzet érdeke, illetve mi a legfőbb nemzeti érdek, akkor eléggé széles spektrumú eredményt kapnánk. A hangsúly leginkább az elfogultságban van, és a megkajált demagógia mértékén.
Pesti lámpavasra nem keről már többet zsidó,. bármennyire fájlalja néhány söpredék, itt is és máshol. Az látszik, hogy a sárga irígységtől még több mocsok árad belőlük. Nem lesz többet szabadrablás, Dunába gyilkolás.
Amúgy arra válaszoljon valaki, hogy hányszor hallatja a hangját zsidó származású magyar arról, hogy mocskos svábok, mocskos románok, mocskos szlovákok, stb...Szerintem ezen kéne elgondolkodni.Pedig hány zsidó származású magyart árultak el anno pl. a sváb származásúak...Mi történt pl. Radnótival.aki imádta ezt az országot?...
theskinheadgirl88!Hányan árulták el?Na és hányan követték???Össze sem hasonlítható.Amúgy mint ismeretes, a rómaiak hajtották végre a kivégzést.Tehát ha valakiket igazán gyűlölni lehetne, sőt, kellene, akkor azok a rómaiak.Szóval a rómaiak, ha akarták volna, Jézus még élhetett volna bőven. Persze azt se felejtsük el, hogy Jézusnak kifejezetten célja vol a halála, célja volt a halálával.Magyarán ő ezt szerette volna.És kik vagyunk mi, hogy felül bíráljuk?
Az ilyen megint csak a hergelésre jó. Akik ilyeneket szerkesztenek, azokat kéne gázosítani, mert a sajnálatosan fogékony főleg sváb-magyarokat lehet ilyenekkel gyűlölködésre ösztönözni.
Egyébként csak történelmet kéne olvasni!Pl. a keresztény vallás is a zsidó ószövetségből alakult ki...Nem ártana tudni ilyen apróságokat.Miként azt, hogy Jézus is zsidó!Érdemes azon is elgondolkodni, hogy hány magyar zsidó okozott dicsőséget az országunknak!És hány más nemzetiségű égeti ma is a hazát!Pl.svábok.
A keresztény vallásnak a világon semmi köze a zsidó valláshoz. Azért kötetett Új Szövetség, mert a régit el kellett volna felejteni. Az megint más kérdés, hogy az egész Bibliát a sumír teremtéstörténetből hamisították át maguknak! Azt fújod apróságnak, amit az agymosók több száz éve a fejedbe ültetnek. Jézus zsidó volt??? A lószart!!!
@palocpatriot Azért ha legközelebb templomba mész, kérdezd meg erről a papodat. Meg fogsz lepődni. Az általad említett Újszövetségben tanítja Lukács is, Máté is, hogy Jézus - akit ugye a kereszténység messiásnak, Isten fiának ismer el - zsidó volt. Ennyire "semmi köze" a kereszténységnek a zsidó valláshoz. Csak annyira "nincs köze" hozzá, hogy abból ered. Én elhiszem, hogy ez a hozzád hasonlóknak kellemetlen, de attól még tény marad.
Nem megyek templomba és nincs papom. Amit te fújsz az ökörség, de ha beked ettől jobb sok sikert hozzá! A sumér-szkíta vallásnak azért nézz utána, ha vmi fényt akarsz látni. Csók!
Természetesen mindenki abban hisz, amiben akar. Ha te a sumér-szkíta rokonságba vetett hitedben találod meg az örömödet, legyen. Az ószövetségi bibliában és a sumér teremtéstörténetben egyetlen közös vonás sincs, de ez sem baj. Régi igazság, hogy az előítéletet és a vakhitet nehezebb megtörni, mint a tömör vasat. Minden jót.
@istvanklein Jézusról a Talmudban érdeklődjél.Meg fogsz lepődni.De tudom ajánlani Jézus szavait is.Vagy a Vatikán által kanonizált András aktát.Na,ezek a TÉNYEK.
@sofamili Szerintem te fogsz meglepődni, ha elmesélem neked, hogy a Talmudban NINCS szó Jézusról. Amiről te beszélsz, azok a középkori és későbbi antiszemita indíttatású félrefordítások és hamisítások, amelyek sokszor a keresztény egyház megrendelésére készültek. Jézusnak elég sok "szava" volt, nem tudom, melyikre gondolsz, de ha már "TÉNYEKRŐL" beszélünk, tény az, hogy ő is zsidó volt, ahogy ez az újszövetségi keresztény Bibliában is világosan szerepel. Ennyit a TÉNYEKRŐL.
@istvanklein Azt írtad-Jézus zsidó.Én azt,h. nem.Ennyi.Egyébként abban igazad lehet,h. a Tórát hamisítják.Mit nem ? Ezért tényleg nagyon örülnék,ha megírnád hol tudok hitelest venni.
ostobaságokat beszélsz. Tudod abban a populációban, ahol a zsenik száma magas, a természet ezt a retardáltak számának emelésével kompenzálja! (Czeizel) Te utóbbi vagy.
Csak is ---mzeiksz---- véleményéhez tudok csatlakozni..... Kár, hogy az emberek, még mindig nem tanultak a háborúkból, és még mindig szítják a gonoszságot a földön.... Felháborítónak tartom... Erre van a mondás, bennünk magyarokban nem látjuk a gerendát, de másokban a szálkát 20 km-ről észrevesszük....
A történelemben az van, hogy a Török Oszmán Birodalom 400 évig uralta Palesztinát, ahogy 150 évig Magyarországot is. Ők milyen jogon birtokolták Palesztinát (vagy a mi országunkat)?
@viniczai7 Az erő "jogán" , de a zsidók egy 2000 éves lakcímre jelentkeztek vissza - természetesen erővel. A törököktől hasonló kezdeményezés volt valaha ??
Palesztína a kánaániták földje volt amíg a 12 héber törzs ki nem irtotta őket! Még ma is ásnak elő karddal átszúrt terhes női csontvázakat. Nem tudom miről beszélsz.
volt 1 dokumentum film, nem tudom már a címét, rég láttam. lényege a filmnek az volt, hogy tehet 1etlen zsidó tönkre 1 egész várost, falut.... nem minden 1es zsidó áll így a dolgokhoz, de sajnos az értelmes oldalon, ugyanúgy mint a cigányoknál, rettenetesen kevés van.
Egyetértek:( Nem csak szitkozódni kellene hanem tenni az országunkért és megvédeni azt ahogy igazi hazafikhoz méltó! De csak írogattok fenyegetőztök és semmi nem történik és az országunk lassan tényleg az ő kezükben lesz teljesen!!!
Jó, csak az igaz hazafi ne úgy védje az országot, hogy kukát gyújtogat és magyar rendőrt dobál molotov koktéllal seggrészegen...mert én valahogy csak ezt látom..
@usespanner1 JEHOVA TANÚI A LEGNAGYOBB JEHOVA GYALÁZÓI A VILÁGONAKI KUSSOL VAGY DUGATJA MAGÁT VELÜK AZT BENNHAGYJÁK JEHOVA TANÚI SÁTÁN ZSINAGÓGÁJA A LEGNAGYOBB EMBERÖLŐ SÁTÁNKÉJDÖGKÖPEDÉK UNDORÍTÓ SZABADKŐMŰVES RASSZISTA EMBRÖLŐ HAZUG ALJAS ZSIDÓSZEKTA A VILÁGON JEHOVA TANÚI A LEGNAGYOBB JEHOVA GYALÁZÓI A VILÁGON ÉLEN CZIKA SÁTÁNKÉJDÖGKÖPEDÉK NONSTOP BOTRÁNYBASZÓ ÖSSZES ÁLJT TUSKÓ KÉPMUTATÓ RINGYÓBASZÓ CZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVAL TELE VAN JEHOVA TANÚI SZERVEZETE SÁTÁN MAGVÁVAL EZT MKI TUDJA
Az igazán világhírű magyarok között alig van aki nem zsidó. Sokan büszkék rá, hogy milyen sok híres Magyar van, es utálják a zsidókat, de arra nem gondolnak, hogy a nagy büszkeségek általában izraelita származásúak Tony Curtis, Teller Ede,Oláh György (Nobel díjas), Adrien Brody, Goldie Hawn, Pulitzer József, Cukor György, Kármán Tódor, Szilárd Leó, Korda György, Cukor Adolf (a paramount studio alapítója),Neumann János, Paul Simon (zenész), Polgár Zsuzsa(sakk nagymester) meg sorolhatnam reggelig!
magyar mészárosok és bűnözők a magyar történelemben: Szálasi Ferenc, nyilasvezér, romba döntő, náci seggnyaló, Baky László és Endre László, a vidéki magyar zsidóság deportálásának fő kivitelezője, Horthy részeg tengerész, a nácik felé gravitálás fő felelőse, Kádár János, az 56-os forradalom leverésének segédje, Csurka István részeges gennyalak, 3/3-as, Vona Gábor zsebführer, Morvai Hisztikriszti - palesztin faszszopó, Novák Előd a neonáci kucuginfó szerkesztője....stb.
Mansfeld zsidóságára utaló forrást nem találtam, de az , hogy Kun Béláék egész pereputtya csak és kizárólak fanatikus kereszténygyűlölő zsidókból álltak, az tény. Ettől függetlenül tényleg vannak zsidók a serpenyő másik oldalán is, csak tudod azok a fránya arányok...
@hunpagan8814 Jews have lived in Europe have longer Turkic Hungarian fascists like you, maybe you should go back to Central Asia, back to your roots.
@mzeiksz a normális zsidókkal, nincs baj csak a hungarofób, nemzetárulókkal, akik tönkretették Magyarországot és teszik a mai napig is, akik a médiában évek óta mocskolják a magyarokat és Magyarországot, akik kitalálták a kommunizmust és a liberalizmust, hogy pusztuljunk ki erről a földről, na őket lehet gyűlölni mint a büdös szart, esetleg valami kivetnivalód ez ellen?
@mzeiksz csatlakozom. a Nobel dijas magyar zsidokrol is szeretnék látni egy hasonló összeállitást. amugy a zene tetszett. a képeken meg röhögtem. az ne zavarjon senkit, hogy a legvéresebb komcsik nagy része nyilas volt. amerről fuj a szél arra hajol. ez a pszichopátia.
@mzeiksz csatlakozom. a Nobel dijas magyar zsidokrol is szeretnék látni egy hasonló összeállitást (az osszes zsido volt 1 kivétellel). amugy a zene tetszett. a képeken meg röhögtem. az ne zavarjon senkit, hogy a legvéresebb komcsik nagy része nyilas volt. amerről fuj a szél arra hajol. ez a pszichopátia.
@mzeiksz , Mansfeld Péter sváb származású volt. Talán ezért nem láthatod őt ebben az emberiség aljas parazitáit - a teljesség igénye nélkül - bemutató kis szösszenetben...
Nagyon okos és tanult emberek a zsidók, és ezt kihasználva a "magyar tudatlanság"-ot megveszik az országot és erre hajlanak is az okos magyar vezetők. Pl:Gyurcsány,Orbán,Bajnai,stb. Mátyás király óta nem volt normális vezetőnk. Nem itt tartanánk már. Szebb jövőt Magyarország!
Hadd ajánljam a videóimat: . Miért okoz átkot az antiszemitizmus: watch?v=XHo6Q31new8 . Isten mit gondol a bűnös, hitetlen zsidókról: watch?v=BbNXIUXNRyk . Biblia alapján hol fogják újraalapítani Izraelt: watch?v=AUnLNzDWB68 . Zsidó nép hogy viszonyult Jézushoz: watch?v=UctHKzqqt-A . Izraelbe hogy jön vissza a Messiás, Jézus Krisztus: watch?v=3Uz5uAveDx4
mert mindenki zsidó valamilyen szinten csak a java nem tudja magáról. azátn van a primitivebbje, aki nem. na az itteni posztolók közt is akad ilyen tufa szép számmal.
Vincze Zsigmond és Kulinyi Ernő - a Székely Himnusz és a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalok szerzői. A "legmagyarabb dalokként" emlegetik ezeket a műveket. Gyakran hangzanak el jobboldali rendezvényeken is, mert hűen tükrözik a nemzeti érzelmeket, a magyarság összetartozását. Ja, Vincze és Kulinyi is zsidó volt...
én adok módot az ellenvélemény tudomásul vételére is, ha, és amennyiben egy kedves zsidó honfitársunk ,megnevez legalább 1 olyan biboldót, aki politikai hatalmát a magyarság hasznára kamatoztatta! várok 1 nevet! 1 főt.
Rosszul kezdődik 1686, Buda visszafoglalása, a magyar és német ostrom, magyar nyelvű várvédőkre!!!! bukkan, Kik is voltak ők? Padovában zsidóellenes pogromok ezek után....
mondjuk ez nem teljes mérték be igaz mert ők gyűlölnek minekt na ezáltal ők is rasszizmushoz folyamodnak a gyűlölet együt jár az emberiséggel mert az ember mindíg gyülöl valakit a RASSZIZMUS HALHATATLAN! és ez így van mindíg gyűlölködik az emberiség
amúgy azzal remélem tisztába vagytok hogy horty is zsidó volt. Ki tárgyalt az angolokkal és ki szarta össze magát amikor bejöttek a németek?ezért mondta hitler h nem lehet bennünk megbízni.és szálasit sokan baszogatják, ő azért állított még fel a háború végén 1 millió katonát a németek oldalára h ne nézzenek minket egy szar alaknak!ezen egy kicsit gondolkodjatok...
Attól még hogy tény, hogy nem minden zsidó árt a magyarságnak, az is tény marad, hogy a magyarságot és a fehér civilizációt a végpusztulás szélére hajtó egyének szinte egytől egyig vagy ebből a parazita fajból kerültek ki, vagy az ő bérenceik voltak.
és a szappan alapanyaga is a zsidók ! pedig szarból nem is lehet szappant főzni. ja, h hazugság a szappan story ?.... azt hittem a zsidók mindig igazat mondanak : -D !!! a Bibliában igazt írnak erről a sátáni népről.
Persze. Tény, h a kommunista eszméket jó részben zsidók alapozták meg.
De ez igaz a szabadpiaci kapitalizmusra is, melynek köszönhetően az USA-NyEU-Japán meggazdagodott, és most Kína-India kapitalista felemelkedése folyik a mélyszegénységből.
@hunpagan8814 jujj de ostoba vagy te. ezt a bérencet azért találtátok ki, hogy ha valaki nem zsidó véletlenül, és nektek ártott, akkor őt is lehessen mocskolni? ha nem zsidó, akkor zsidóbérenc. gratulálok. ennyi erővel fél magyarországon el lehetne innen vinni. amúgy nobeldíjasokat miért hagytad ki? magyarország még itt se tartana ha ők nem lettek volna
Persze, minden rosszért a zsidók felelnek, mert alapvetően az '50-es évek óta kétfajta államberendezkedés van: a kommunista és a kapitalista. Mivel a legnagyobb kommunista és kapitalista gondolkodók is zsidók voltak, ezért mindenért őket lehet okolni. Remek okfejtés. Svédo-ban jólét van, ott szeretik a kapitalizmust és a zsidókat is. Nálunk fordított az
pont ezért takarodjon el az összes mocskos rasszista zsidó a gyerekgyilkos lopott hazájába !
áprilisban kezdődik a tavaszi nagytakarítás, amelyik cigány és zsidó nem tud békében meglenni, az megy a francba. jó sok "duna-érett" van közöttük. minden szélsőséges zsidó takarodjon el a fenébe, ne várják meg amíg megadjuk a kezdőlökést.....
Ugyanilyen videot lehetne készíteni ugyanezzel a címmel -Zsidók a magyar történelemben! És csupa olyan magyar zsidó ember lenne rajta akire büszkék lehetünk mi magyarok! De ez gondolom nektek nem lényeg, sokkal jobb nektek egy ilyen verzió ami alá lehet ilyeneket írni , hogy "dunába mindet" stb.Csakhogy szólok ilyenkor szidjátok Karinthyt , Radnótit, Zelk Zoltánt és sorolhatnám. AZ ILYEN VIDEOK NEM MÉLTÓK EGY MAGYAR EMBERHEZ. M
ami szerencse: Budapesten több a lámpavas mint a zsidó. hogy lehet a zsidó népen belül ennyi gusztustalan szaralak ? fura egy nép. a lélek hiányzik belőlük sokszor
@nednod ugyanúgy, ahogy te sem vagy az. a magyar nem nép. olyan nincs. az egy kevert társadalom. te sem vagy árpád vére. maximum egy ágon, de az is kizárt. lehet hogy vannak szlovák, zsidó, cigány, román felmenőid. azért mert nem tudsz, vagy nem akarsz tudni erről, ezért nem jártatnod a szád a primitív gyűlölkezéseidről
@budaphiai túl sokan vagytok olyanok, mint az ősapáitok. azt pedig már agyon csépeltétek, hogy "nem létezik olyan, hogy magyar". marha eredeti vagy. miért nem foglalkozol inkább azzal, hogy a faj/hit/sors társaid a saját szövetségeseiket is legyilkolják.. az ENSZ, az Amnesty , stb szerint Izrael háborús bűnöket követett el. ezek TÉNYEK. ha ezeket susmákolod, akkor az antiszemitizmust te magad gerjeszted.
@nednod te kezdtél el magyarkodni. az nem lehet akkor magyar akinek vannak zsidó felmenői, de már semmilyen kapcsolatot nem ápol a kultúrával? ő akkor is zsidó marad? a szlovák magyar az meg lehet magyar? akkor hogy van ez. mond el a bölcseleteidet, mert a zsidókat valahogy sosem lehet beilleszteni. pedig a mai budapesti zsidóságnak(nem vallálos) annyi köze van a kultúrájukhoz, mint neked a honfoglaló magyarokhoz. tudsz róla, tiszteled őket, de nincsenek kiplakátolva a szobádban
@budaphiai 10 magyarul beszélő hazaáruló féregből 9 zsidó. erről nem a nácik tehetnek....
jó lenne ha magukba szállnának, mielőtt ropogósra sütik őket, ezen nem tudom mit olyan nehéz megérteni. a lelkiség számít elsősorban nem a vér. a legrasszistább mégis a legkevertebb katyvasz pont a zsidóság.
@nednod áruld már el kérlek mit értesz az alatt, hogy hazaáruló. majd ha ezt megtetted, akkor talán kicsit komolyan veszem amit mondtál, de így csak egy kis prmitív műveletlen gyökér maradsz
@budaphiai nos a haza szó értelmezésében erős differenciáltság mutatkozik a zsidó származásúak és a nem zsidók között. de segítek: az egyik csoport szemében ott a haza, ahol jobb a kaja (ez a sivatagi istentelen lelketlen horda jellemzője - tisztelet a kevés kivételnek)
végűlis sok zsidó nem követ el konkrét hazaárulást, de a hazaáruló férgeket védelmezi ("faji" alapon), elfedi bűneiket és sokszor szót is fogad nekik. ezt szomorú és gáz. de a zsidó már cska ilyen
@nednod az a baj, hogy egyáltalán nem ismered a zsidókat, de róluk alkotott általánosítást nagyon. ne kollektív ítélkezz, mert a zsidó származásúak közzöt is vannak rendesek és vannak "nem rendesek". de itt hazaárulásról szó sincs. de még mindig nem definiáltad a hazaárulást.
@budaphiai nagyon sokféle zsidó származású embert ismerek. és azért a neten is tájékozódtam. tudod az is elég beszédes, hogy pár éve Karácsonykor az volt a vezető hír sok zsidó lapon (szombat, pilpul, mazsihisz, stb-n) ,hogy " a Vatikán lopta el Jézus fitymáját ?" még a mérsékelt és az amúgy elviselhetőbb hangvételű lapok is átvették ezt a cikket. ez csak egy példa a sok milliárdból, amivel sikerült mélyen belopnotok magatokat sokunk szívébe. folyt köv.
@budaphiai hazaárulásnak az ősi minősül a nemzeti szimbólumaink gyalázása (Turul, Árpád-sávos zászló, Szent Korona,.. ). de hazaárulás az én szememben a kommunizmus, bolsevizmus terrorgépezetében való részvétel. az szdsz bizonyos jeles képviselői is otthon mozognak a témában. de hazaárulás 1956 nyilas forradalomnak nevezése.
és az is "szép" gesztus, hogy a kétszázezer magyar lányt és nőt megerőszakoló vörös szovjet hordát harsányan "dicsőséges felszabadító hadseregként" éltetik..
@budaphiai a hazaárulás definiálásához a Haza értelmét kellene definiálni. de itt eltérés mutatkozna, mert egyrészt ez személyfüggő, másrészt etnoszociális kérdés is. de hazaárulás az is, ha a kettős állampolgárság megtagadására biztatnak. az erdélyi magyarság lerománozása a magyar miniszterelnök részéről szintén ez a kategória. és milyen volt ez a miniszterelnök ? olyan, akinek zsidó a családja ő maga pedig szép nózival rendelkezik. zsidónak jó magyarnak nem jó. ez az igazság sajnos
@nednod mindenhonnan kilehet emelni történeteket. a megerőszakolt 200 nő története, a halálra dolgoztatott zsidók története, az elrabolt magyar aranykészlet története. mindenkikre lehet mutogatni. de ez a fajta gyűlölkezés nem értelmes, konszolidált módon történik. aki már elitéli a kollektív bűnösséget, az már is zsidó? enegem is lezsidóztál úgy, hogy fingod nincs, hogy ki vagyok. na látod. itt tartunk. így nincs pábeszéd, és nincs megoldás
@budaphiai pár helyen belefutottam pár hozzászólásodba és abbl az jött le, hogy vagy vannak zsidó származású felmenőid (javíts ki ,ha tévednék!!!), vagy csak egyszerűen tele van palántálva az agyad zsidó "igazságokkal", magyarázatokkal....
@budaphiai@budaphiai túl sokan vagytok olyanok, mint az ősapáitok. azt pedig már agyon csépeltétek, hogy "nem létezik olyan, hogy magyar". marha eredeti vagy. miért nem foglalkozol inkább azzal, hogy a faj/hit/sors társaid a saját szövetségeseiket is legyilkolják.. az ENSZ, az Amnesty , stb szerint Izrael háborús bűnöket követett el. ezek TÉNYEK. ha ezeket susmákolod, akkor az antiszemitizmust te magad gerjeszted.
A kiválasztott metélt fasiszta népek gyűlölő és palesztin gyerekek gyilkos cionistáknak a *French Southern & Antarctic land* üres szigeten a helyük magukra hagyva, oda telepíteni őket mind egytől egyig, kivétel nélkül.
A f@szkalapos cigány-maffiózók vajdák és az ingyen élősködő cigány inkubátorkeltető-gépeknek is találunk megfelelő szigetet, hiszen úgysem integrálódni akarok társadalmunkba.
talán nektek kéne már magatokba szállni végre és eltakarítani a saját mocskotokat (rasszista zsidó férgeket), vagy megvárjátok, hogy mi pucoljuk ki azsemetet az országból ?
Azonban a magyarságnak,a magyar embernek jogos érdeke,kötelessége megvédenie értékeit,hitét és önazonosságát.
Legyünk tisztában azzal,hogy a magyarországi zsidó hitközségek, cionista szervezetek és nem különben a zsidó nevelési-oktatási intézmények,nem csak a zsidó hagyományok és vallás őrlángjai, hanem a cionista törekvések aktív, szerves kivitelezői is.
TALPRA MAGYAR!
Kötelességünk utódainkat MAGYARÁ nevelni, és aktiválni célunk elérését.
A zsidó "erkölcsiség" a magyar moráltól és gondolkodástól igen távol áll. Mivel a magyar békés, vendégszerető nép, nem lehet kifogásunk más nemzetek itt élésével, vallásgyakorlásával kapcsolatban.
Egyszerűen azért hagytam, ki , mert a hittérítőkről, nem mondható el, hogy fajilag zsidók lettek volna, egy két pápát, és inkvizítort leszámítva. Amúgy a mondanivalóddal részben egyetértek, de azért azt kijelenteni pl: Midszentyről, vagy Prohászkáról, hogy zsidó ügynökök voltak egy kicsit durva lenne. A nemzet érdekében nekünk, nacionalistáknak félre kell tennünk a vallási ellentéteket.
miért van kihagyva a kereszténység? az összes pap ezeknek a sivatagi gazembereknek az ügynökei! az agyakat először is a zsidófilozófiával fertőzték / kiirtva a magyar ősi kultúrát vajk által/ ezzel készítvén elő melegágyát a mai állapotoknak. Ébresztő, magyarok! Tűzre a sivatagi rablófilozófiával! Élesszük fel ősi tudásunkat, ősi tanaink által!
This has been flagged as spam show
A helyzet az, hogy buta vagy mint a fold, az igazi kereszteny nem gyuloli a zsidokat, mint ahogy en sem, az igazi vallasat betarto zsido viszont mindenkit aki nem zsido zsigerbol gyulol, ugyanis a vallasuk ezt tanitja. ez az alszenteskedes amit a fenti videoban lattal ez vallasi alapokon fekszik. irj nekem es bebizonyitom. barki irhat aki kivancsi arra amit fent 2-3 szoba leirtam. ne gyuloljetek senkit, egy nepet se! jonni fog aminek jonnie kell. beke veletek.
Tetsuoha 5 days ago
Es persze mindaddig a nem-zsido'k szentek voltak.
thre3eplus 1 month ago
Az összes nóbel díjas akikre oly büszkék a nagy magyarok..
twinkletwinklefkkk 1 month ago
@twinkletwinklefkkk A Nobel-díjasainkra nemcsak a nagy magyarok büszkék, hanem az olyan kis gyökértelen pöcsök is, mint te vagy...
kandambelkum 2 weeks ago
Aki jobbikos, az mind hazaáruló!Számomra ugyanis az, aki ezt az országot bármi módon lejáratja, márpedig a rasszizmus, antiszemitizmus, és a gyűlölködés egyéb formája olyan dolog, aminek negatív kisugárzása van.Azaz szégyent jelent az országunkra nézve!És számomra, aki szándékosan megszégyeníti az országomat, az hazaáruló!Itt valami maki már példát is mutathatna magán!
mrtechnokrata1 2 months ago
Szörnyű tudatlanságra, vagy agymosottságra vall az is, hogy a keresztény vallás múltját van aki megtagadja, csak azért, mert a zsidó vallásból keletkezett!!!(Egyébként ez az iszlámra is igaz!)És tudatlanságát még nyíltan reklámozza is az író, nekem címzett levelében...JÉZUS IS ZSIDÓ VOLT!Így tehát aki vallásos, lényegében egy zsidóhoz imátkozik, miközben szitkozódik...Mi ez, ha nem álszentség?!Tipikus sváb...
mrtechnokrata1 2 months ago
@mrtechnokrata1 "Tipikus sváb..."
Ezt az utóbbi félmondatot kifejtenéd pontosabban? Érdekelne.
csizmaskandor 1 month ago
Azért is szégyen ami itt olvasható sok esetben, mert arról árulkodnak a beírók, hogy iskolázatlan tuskók is.A MAGYAR ZSIDÓSÁG A 48-as szabadságharc idején, A MAGYAROK OLDALÁN HARCOLT!!!Az olyan magyarok oldalán, akik itt szídják őket, felakasztanák őket, stb.Látszik, hogy árulók vagyunk...Sajnos mi magyarok, a nyugat számára mindig is balkáni népség leszünk, mert nálunk az normális, aki rasszista, antiszemita...
mrtechnokrata1 2 months ago
@mrtechnokrata1
Pont nálunk soha nem volt idegengyűlölet, nem voltak zsidókiltások, azért kötött ki itt a legtöbbjük! Nélkülünk nem lenne Európa és nem lenne világ! Ezt persze magyarázhatom a magadfajtának. Mit gondol rólunk a minket mindig cserbenhagyó és kizsákmányoló Ojrópa??? Őszintén??? :) Leszarjuk drága barátom! Sok sikert a meggyőződéseidhez!
palocpatriot 2 months ago
Itt egy csomó szégyenteljes beírást lehet olvasni.Döbbenetes, hogy még mindig tudnak hatni vona gáborék az emberekre!Mindenki tudja, hogy ezt az országot a svábok tették tönkre és vezették bele olyan szituációkba, amelynek Trianonis egyenes következménye lett.Ugyanakkor illő lenne olvasni Radnóti Miklósról!!!Számomra az egyik legnagyobb MAGYAR!Ha az a svábokkal történt volna, ami vele, mindenkit elküldtek volna és nyúlként haltak volna meg.
mrtechnokrata1 2 months ago
Bánki Donátot is megemlíteném... a karburátor feltalálója, nélküle nem lettek volna autók, motorok az 1900-as évek 2. negyedéig...
Daniel0889 3 months ago
Bitofara minden Hazaarulot !
MAGYAR MAGYARORSZAGOT , SZEBB JOVOT TESTVEREK !!
maki5288 3 months ago
Jews have lived in Europe have longer Turkic Hungarian fascists like you, maybe you should go back to Central Asia and go back to your roots.
thehandpranker 3 months ago
Nekem konkrétan magukkal a zsidókkal nincs bajom, hisz rengeteg zsidó tette jobbá az életünket. A vidó készítője szerintem csak a politikai életben lévő zsidókat gyűjtötte össze... Nos, mint köztudott, a legtöbb politikus pénzéhes zsidó. Na azokat felakasztanám. De az összes politikust velük együtt... Ja és az összes vallást is rühellem... Magukkal az emberekkel nincs bajom, csak a vallásokkal. Irracionális baromságok. Viszont a vallási fanatikus embereket gyűlölöm...
dzsozi21 3 months ago
A zsidók behálózták ezt a világot ugye bár már rég. Végülis egyensúly teremtők, hiszen ha nem lennének a világ túl jó hely lenne, de kell a rossz is, így kell a zsidó is. Egy olyan helyen ahol régóta zsidó uralom van az ország felett és a magyar szó már semmit nem jelent senki számára, egy ilyen helyen élünk. Mert a sok örök még védi is a zsidókat, gratulálok. Vágyom egy jobb világra ahol nem a zsidó, hanem az ember irányítja a világot. Az ember sem tökély, de a zsidó az ördög.
gelegula 4 months ago
This has been flagged as spam show
Biblia szerint helyre lesz állítva a tizenkét zsidó törzs és a keresztény apostolok fogják ítélni őket. Ezt Jézus mondta.
Itt a videó: watch?v=XgGQWCmd6CI
.
Ne gyűlöljétek a zsidó népet!
viniczai7 4 months ago
This has been flagged as spam show
A Biblia ószövetségi részében, a Zakariás könyve 14. fejezetében van egy nagy prófécia a Messiás eljöveteléről (keresztények szerint Jézus Krisztus 2. eljöveteléről).
Tehát a zsidó vallás nem egy érvényét vesztett vallás, mert a zsidókat bele fogja vezetni a Messiással való találkozásba. Emiatt sem szerencsés gyűlölni a zsidókat. Isten meg fogja téríteni őket és újra szövetséget köt velük.
viniczai7 5 months ago
És még mi fizetünk nekik.
LegyBuszkeMagyar 5 months ago
NEM MINDEN ZSIDÓ HAZAÁRULÓ, DE MINDEN HAZAÁRULÓ ZSIDÓ!
ANTIMATERlAL 6 months ago
orban nincs a listan mert cigany nem lehet zsido....
bioengine74 6 months ago
orbán ?ő hol van?
MrTomi159 6 months ago
Ne higgyetek a hazugságnak! Minden népben vannak tisztességes és gonosz emberek!
Ha tetszik, ha nem: Isten válaszott népe. Ő bünteti és jutalmazza meg majd népét. Bízd rá!
És ne gyűlölködj, mert átkozott, aki Isten népét átkozza!
VargaJudit100 9 months ago
@VargaJudit100
Ők már nem Isten választott népe! Régen tényleg azok voltak. DE MOST MÁR NEM!
És mért?
Mert megtagadták az Urat.Amikor Jézus eljött erre a világra, hogy mindenkinek (Még a zsidóknak is) Megváltást elhozza, erre ők elfogták, Pilátus elé vezették, halálra ítélték. Ezenkívül leköpték , megkorbácsolták, töviskoronát tettek a fejére, majd végül keresztre feszítették. És amikor Pilátus azt mondta, hogy mosom kezeimet Ők Így válaszoltak: Vére legyen rajtunk és fiainkon. Erről ennyit!
JakovPavlov 7 months ago
@VargaJudit100
Ne már! Miért? Azért mert írtak maguknak egy erről szóló Bibliát? Nézz széjjel kedves Judit!!! Azt is érdemes megnézni, hogy ők kit tisztelenek a Teremtő helyett!
palocpatriot 2 months ago
Bíró László József, Déry Tibor, Füst Milán, Gábor Dénes, Hajós Alfréd, Harsányi János, Hatvany Lajos, Hegedüs Géza, Hevesy György, Harry Houdini, Kabos Gyula, Karinthy Frigyes, Kárpáti György, Markos György, Neumann János, Pulitzer József, Radnóti Miklós, Rejtő Jenő, Richter Gedeon, Rodolfo, Romhányi József, Teller Ede, Vitray Tamás.. ők sincsenek a listán.. őket is lámpavasra? Gondolkozni kellene, meg rájönni, hogy valaki gennyláda legyen az nem vallásfüggő.
ejozsi8 11 months ago 17
@ejozsi8 köszönöm a listát, hiányzik pl. Hunyadi Sándor, Brody Sándor fia, de még nagyon is sokan. Ha az itteni antiszemitizmust olvasom, szégyelem magam ezekért. Nem szégyelik magukat, jó hazafiakból zsidókat csinálni, valakit a vallása miatt egy nemzetböl kizárni. ès mit nyertek vele, az én öskeresztény fajom és (nem magyar) nemzetem?
Gondolkozni nem a szélsöségiek sajátossága, se a jobb, sem a balszélen.
konservativ99 2 months ago
@ejozsi8
az általad felsoroltak miért nem tartalmazzák Radnótit, Reinert, Gyepest, Vámost? Túl nemzetiek lennének neked?:D
HungarianHistory2 2 weeks ago
@HungarianHistory2
Csak szemléltetésnek írtam néhány példát. Amúgy Radnóti a listán van.
ejozsi8 2 weeks ago
@ejozsi8
akkor elmondhatjuk amit tudunk, nem minden zsidónk hazaáruló, de minden hazaárulónk zsidó?
HungarianHistory2 2 weeks ago
@HungarianHistory2
Eléggé megmosolyogtat a "hazaáruló" kifejezés. Induljunk ki abból, hogy kit/mit nevezünk ma hazaárulónak? A kedvenc párt által nyomatott propaganda az sokszor hamis. Így hazaáruló bárkiből lehet, csak rá kell mondani, egyre gyakrabban. Előbb a fogalmat kéne tisztázni, és szűkíteni a kört.
ejozsi8 2 weeks ago
@ejozsi8
akkor mosolyogj
HungarianHistory2 2 weeks ago
@HungarianHistory2
De tényleg érdekel.. Ezt megfordítva: Ha megkérdeznénk 1000 embert, hogy mit jelent számára a nemzet érdeke, illetve mi a legfőbb nemzeti érdek, akkor eléggé széles spektrumú eredményt kapnánk. A hangsúly leginkább az elfogultságban van, és a megkajált demagógia mértékén.
ejozsi8 1 week ago
Pesti lámpavasra nem keről már többet zsidó,. bármennyire fájlalja néhány söpredék, itt is és máshol. Az látszik, hogy a sárga irígységtől még több mocsok árad belőlük. Nem lesz többet szabadrablás, Dunába gyilkolás.
Alex226822 11 months ago
Amúgy arra válaszoljon valaki, hogy hányszor hallatja a hangját zsidó származású magyar arról, hogy mocskos svábok, mocskos románok, mocskos szlovákok, stb...Szerintem ezen kéne elgondolkodni.Pedig hány zsidó származású magyart árultak el anno pl. a sváb származásúak...Mi történt pl. Radnótival.aki imádta ezt az országot?...
mrtechnokrata1 1 year ago
@mrtechnokrata1 bocs erről nem hallottam zsidó barátom, hogy a svábok a zsidókat, hát én fordítva tudom és johányunkat ki is telepítették...
gprswap3 1 month ago
theskinheadgirl88!Hányan árulták el?Na és hányan követték???Össze sem hasonlítható.Amúgy mint ismeretes, a rómaiak hajtották végre a kivégzést.Tehát ha valakiket igazán gyűlölni lehetne, sőt, kellene, akkor azok a rómaiak.Szóval a rómaiak, ha akarták volna, Jézus még élhetett volna bőven. Persze azt se felejtsük el, hogy Jézusnak kifejezetten célja vol a halála, célja volt a halálával.Magyarán ő ezt szerette volna.És kik vagyunk mi, hogy felül bíráljuk?
mrtechnokrata1 1 year ago
@mrtechnokrata1 Mi senkik.
De a rómaiak is emberek!
A zsidók meg néha az ördög szintjét képviselik!
szolnok95 11 months ago
egyszer ilyet kéne csinálni katolikusokról! az szégyen hogy beütöd you tube-ra és azonnal kapásból első 10 találat mocskolódás
GalDalma 1 year ago
Mindenki zsido
clownmakemesmile 1 year ago
Az ilyen megint csak a hergelésre jó. Akik ilyeneket szerkesztenek, azokat kéne gázosítani, mert a sajnálatosan fogékony főleg sváb-magyarokat lehet ilyenekkel gyűlölködésre ösztönözni.
Egyébként csak történelmet kéne olvasni!Pl. a keresztény vallás is a zsidó ószövetségből alakult ki...Nem ártana tudni ilyen apróságokat.Miként azt, hogy Jézus is zsidó!Érdemes azon is elgondolkodni, hogy hány magyar zsidó okozott dicsőséget az országunknak!És hány más nemzetiségű égeti ma is a hazát!Pl.svábok.
mrtechnokrata1 1 year ago 3
@mrtechnokrata1 Jó, de azt se felejtsük el hogy a saját tanítványa árulta el, és hogy zsidók által kellett meghalnia
theskinheadgirl88 1 year ago
@mrtechnokrata1
A keresztény vallásnak a világon semmi köze a zsidó valláshoz. Azért kötetett Új Szövetség, mert a régit el kellett volna felejteni. Az megint más kérdés, hogy az egész Bibliát a sumír teremtéstörténetből hamisították át maguknak! Azt fújod apróságnak, amit az agymosók több száz éve a fejedbe ültetnek. Jézus zsidó volt??? A lószart!!!
palocpatriot 2 months ago
@palocpatriot Azért ha legközelebb templomba mész, kérdezd meg erről a papodat. Meg fogsz lepődni. Az általad említett Újszövetségben tanítja Lukács is, Máté is, hogy Jézus - akit ugye a kereszténység messiásnak, Isten fiának ismer el - zsidó volt. Ennyire "semmi köze" a kereszténységnek a zsidó valláshoz. Csak annyira "nincs köze" hozzá, hogy abból ered. Én elhiszem, hogy ez a hozzád hasonlóknak kellemetlen, de attól még tény marad.
istvanklein 2 months ago
@istvanklein
Nem megyek templomba és nincs papom. Amit te fújsz az ökörség, de ha beked ettől jobb sok sikert hozzá! A sumér-szkíta vallásnak azért nézz utána, ha vmi fényt akarsz látni. Csók!
palocpatriot 2 months ago
@palocpatriot
Természetesen mindenki abban hisz, amiben akar. Ha te a sumér-szkíta rokonságba vetett hitedben találod meg az örömödet, legyen. Az ószövetségi bibliában és a sumér teremtéstörténetben egyetlen közös vonás sincs, de ez sem baj. Régi igazság, hogy az előítéletet és a vakhitet nehezebb megtörni, mint a tömör vasat. Minden jót.
istvanklein 2 months ago
@istvanklein Jézusról a Talmudban érdeklődjél.Meg fogsz lepődni.De tudom ajánlani Jézus szavait is.Vagy a Vatikán által kanonizált András aktát.Na,ezek a TÉNYEK.
sofamili 1 month ago
@sofamili Szerintem te fogsz meglepődni, ha elmesélem neked, hogy a Talmudban NINCS szó Jézusról. Amiről te beszélsz, azok a középkori és későbbi antiszemita indíttatású félrefordítások és hamisítások, amelyek sokszor a keresztény egyház megrendelésére készültek. Jézusnak elég sok "szava" volt, nem tudom, melyikre gondolsz, de ha már "TÉNYEKRŐL" beszélünk, tény az, hogy ő is zsidó volt, ahogy ez az újszövetségi keresztény Bibliában is világosan szerepel. Ennyit a TÉNYEKRŐL.
istvanklein 1 month ago
@sofamili Még annyit: én tudom, hogy az indoktrinált agyú, előítéletes embert nem lehet érvekkel meggyőzni.
istvanklein 1 month ago
@istvanklein 1.Szóval-bár nem tudod milyen az én Talmudom-az csak látatlanban is-hamisítvány.Na,és még én vagyok előítéletes.
2.András-akta.Már itt be is kellene fejezni,mert nem én kanonizáltam.Nem is tegnap történt.
3.János kifejezetten sokat foglalkozik a nyelv és a nemzetiség kérdésével.Ha akarod felsorolom.
4.A legfontosabb,mikor maga Jézus beszél.Márk 12 rész,35-37,Máté27 rész 46-47.Nincs miről beszélni.
5.A zsidók fontossága -akkor.Apostolok cselekedetei 2.rész7-10
sofamili 1 month ago
@sofamili Tulajdonképpen miről szeretnél engem meggyőzni?
istvanklein 1 month ago
@istvanklein Azt írtad-Jézus zsidó.Én azt,h. nem.Ennyi.Egyébként abban igazad lehet,h. a Tórát hamisítják.Mit nem ? Ezért tényleg nagyon örülnék,ha megírnád hol tudok hitelest venni.
sofamili 1 month ago
@mrtechnokrata1
100% igaza van ez egy piszkos uszito video
a komunistak az orszag fugetlensegeert fegyvert fogtak 1919ben . mikozben a
hoty es a kulönitmenyesei terorizaltak a tanacsköztarsasag ex veztöit
mikimaki55 2 weeks ago
@mikimaki55
te kezeltesd magad!
HungarianHistory2 2 weeks ago
@mrtechnokrata1
ostobaságokat beszélsz. Tudod abban a populációban, ahol a zsenik száma magas, a természet ezt a retardáltak számának emelésével kompenzálja! (Czeizel) Te utóbbi vagy.
HungarianHistory2 1 week ago
@mrtechnokrata1
ez igen értelmes szöveg, hogy Jézus is zsidó volt. Csak szólok, Ő kikeresztelkedett, aztán a zsidók kinyírták,
hm... mondd csak ha kinyírnék valakit aki fontos neked, ugye nem utálnál engem se?
vagy csak a zsidóknak jár folyton a pozitív diszkrimináció???
Theiloveledzeppelin 1 week ago
@mrtechnokrata1 Jóember, ezzel az idióta svábozással ugyanolyan szinten vagy, mint a zsidózók!
nyt87 1 week ago
Csak is ---mzeiksz---- véleményéhez tudok csatlakozni..... Kár, hogy az emberek, még mindig nem tanultak a háborúkból, és még mindig szítják a gonoszságot a földön.... Felháborítónak tartom... Erre van a mondás, bennünk magyarokban nem látjuk a gerendát, de másokban a szálkát 20 km-ről észrevesszük....
sneci2000 1 year ago 2
A muzulmán vallás erőszakos terror államot hoz létre. Miért Izrael a negatív ország a közel-keleten?
Ez a videó bemutatja hogy terrorizálja a Hamasz a gázai palesztin lakosságot:
watch?v=9i57PrvlCWo&feature=fvw
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 miért ? nézd a történelmet és meglátod
KalmanMester 1 year ago
@KalmanMester
A történelemben az van, hogy a Török Oszmán Birodalom 400 évig uralta Palesztinát, ahogy 150 évig Magyarországot is. Ők milyen jogon birtokolták Palesztinát (vagy a mi országunkat)?
viniczai7 1 year ago
@viniczai7 Az erő "jogán" , de a zsidók egy 2000 éves lakcímre jelentkeztek vissza - természetesen erővel. A törököktől hasonló kezdeményezés volt valaha ??
KalmanMester 1 year ago
@viniczai7
Palesztína a kánaániták földje volt amíg a 12 héber törzs ki nem irtotta őket! Még ma is ásnak elő karddal átszúrt terhes női csontvázakat. Nem tudom miről beszélsz.
HungarianHistory2 1 week ago
volt 1 dokumentum film, nem tudom már a címét, rég láttam. lényege a filmnek az volt, hogy tehet 1etlen zsidó tönkre 1 egész várost, falut.... nem minden 1es zsidó áll így a dolgokhoz, de sajnos az értelmes oldalon, ugyanúgy mint a cigányoknál, rettenetesen kevés van.
RocTheif 1 year ago
te, aki feltetted ezeket a képeket, te egy akkora nagy marha vagy, hogy az csak na!
police107able 1 year ago
Minden zsidóban egy közös van, az a nagy kampós orr....
Jani0018 1 year ago
engem ez csak elszomorít .. zsidók vezetik országunkat.
MsColix 1 year ago
@MsColix aszondod szekelyfoldi vagy..?
most magyaro-i vagy?
xd
HunGyilok 1 year ago
@HunGyilok Székelyföld: Erdély. Erdély: Magyarország. Még kérdés?
dblaci 1 year ago 2
@dblaci jojo ne bocskoggy.
HunGyilok 1 year ago
@MsColix
Egyetértek:( Nem csak szitkozódni kellene hanem tenni az országunkért és megvédeni azt ahogy igazi hazafikhoz méltó! De csak írogattok fenyegetőztök és semmi nem történik és az országunk lassan tényleg az ő kezükben lesz teljesen!!!
horvatkaresz 1 year ago
@horvatkaresz
Jó, csak az igaz hazafi ne úgy védje az országot, hogy kukát gyújtogat és magyar rendőrt dobál molotov koktéllal seggrészegen...mert én valahogy csak ezt látom..
usespanner1 1 year ago
This has been flagged as spam show
@usespanner1 JEHOVA TANÚI A LEGNAGYOBB JEHOVA GYALÁZÓI A VILÁGONAKI KUSSOL VAGY DUGATJA MAGÁT VELÜK AZT BENNHAGYJÁK JEHOVA TANÚI SÁTÁN ZSINAGÓGÁJA A LEGNAGYOBB EMBERÖLŐ SÁTÁNKÉJDÖGKÖPEDÉK UNDORÍTÓ SZABADKŐMŰVES RASSZISTA EMBRÖLŐ HAZUG ALJAS ZSIDÓSZEKTA A VILÁGON JEHOVA TANÚI A LEGNAGYOBB JEHOVA GYALÁZÓI A VILÁGON ÉLEN CZIKA SÁTÁNKÉJDÖGKÖPEDÉK NONSTOP BOTRÁNYBASZÓ ÖSSZES ÁLJT TUSKÓ KÉPMUTATÓ RINGYÓBASZÓ CZIKASÁTÁNDÖGJANKÓVAL TELE VAN JEHOVA TANÚI SZERVEZETE SÁTÁN MAGVÁVAL EZT MKI TUDJA
czikajani 1 year ago
@usespanner1
magyar rendőrök.. aha értem..
olloczky 1 year ago
@olloczky
A rendőrök 80%-a vidékről jön,alig keres valamit. 0%-uk zsidó és max 1%-uk cigány.
Gondolkozz, mielőtt hülyeségeket írsz.
usespanner1 1 year ago
Az igazán világhírű magyarok között alig van aki nem zsidó. Sokan büszkék rá, hogy milyen sok híres Magyar van, es utálják a zsidókat, de arra nem gondolnak, hogy a nagy büszkeségek általában izraelita származásúak Tony Curtis, Teller Ede,Oláh György (Nobel díjas), Adrien Brody, Goldie Hawn, Pulitzer József, Cukor György, Kármán Tódor, Szilárd Leó, Korda György, Cukor Adolf (a paramount studio alapítója),Neumann János, Paul Simon (zenész), Polgár Zsuzsa(sakk nagymester) meg sorolhatnam reggelig!
jazzflea 1 year ago 2
magyar mészárosok és bűnözők a magyar történelemben: Szálasi Ferenc, nyilasvezér, romba döntő, náci seggnyaló, Baky László és Endre László, a vidéki magyar zsidóság deportálásának fő kivitelezője, Horthy részeg tengerész, a nácik felé gravitálás fő felelőse, Kádár János, az 56-os forradalom leverésének segédje, Csurka István részeges gennyalak, 3/3-as, Vona Gábor zsebführer, Morvai Hisztikriszti - palesztin faszszopó, Novák Előd a neonáci kucuginfó szerkesztője....stb.
Zahal948 1 year ago
@Zahal948 Horthy utálta a nácikat, de mindegy...
GergelyVideoi 1 year ago 2
Sok kocsog Zs!do, kapzsik, mohók, országrablok....
HAJRÁ JOBBIK majd ők rendet tesznek
pusika18asd 1 year ago
Mansfeld Péter is Zsidó származású volt. És megannyi tudós, művész, sportoló. Őket miért nem látom ezen a videón?
mzeiksz 1 year ago 5
@mzeiksz
Mansfeld zsidóságára utaló forrást nem találtam, de az , hogy Kun Béláék egész pereputtya csak és kizárólak fanatikus kereszténygyűlölő zsidókból álltak, az tény. Ettől függetlenül tényleg vannak zsidók a serpenyő másik oldalán is, csak tudod azok a fránya arányok...
Radnótiért meg tényleg kár volt.
hunpagan8814 1 year ago 11
Comment removed
thehandpranker 3 months ago
This has been flagged as spam show
@hunpagan8814 Jews have lived in Europe have longer Turkic Hungarian fascists like you, maybe you should go back to Central Asia, back to your roots.
thehandpranker 3 months ago
@mzeiksz HELYES!!!!
DEADGAMEPLUG 1 year ago
@mzeiksz a normális zsidókkal, nincs baj csak a hungarofób, nemzetárulókkal, akik tönkretették Magyarországot és teszik a mai napig is, akik a médiában évek óta mocskolják a magyarokat és Magyarországot, akik kitalálták a kommunizmust és a liberalizmust, hogy pusztuljunk ki erről a földről, na őket lehet gyűlölni mint a büdös szart, esetleg valami kivetnivalód ez ellen?
SzekelyEllenallas76 1 year ago
@mzeiksz csatlakozom. a Nobel dijas magyar zsidokrol is szeretnék látni egy hasonló összeállitást. amugy a zene tetszett. a képeken meg röhögtem. az ne zavarjon senkit, hogy a legvéresebb komcsik nagy része nyilas volt. amerről fuj a szél arra hajol. ez a pszichopátia.
0606Jasmine 10 months ago
@mzeiksz csatlakozom. a Nobel dijas magyar zsidokrol is szeretnék látni egy hasonló összeállitást (az osszes zsido volt 1 kivétellel). amugy a zene tetszett. a képeken meg röhögtem. az ne zavarjon senkit, hogy a legvéresebb komcsik nagy része nyilas volt. amerről fuj a szél arra hajol. ez a pszichopátia.
0606Jasmine 10 months ago
@mzeiksz ...
Mansfeld Péter sváb volt.
Köze nem volt a zsidókhoz.
De "okoskodjál" csak továbbra is bátran, te szerencsétlen.
strandpapucsX 8 months ago
@mzeiksz
Mansfeld Péter sváb volt, talán ezért nem látod ezen a vodeón...
strandpapucsX 6 months ago
@mzeiksz
Minden hazaárulónk zsidó volt, de nem minden zsidónkból lett hazaáruló! Így pollkorrekt.
ANTIMATERlAL 4 months ago
@mzeiksz , Mansfeld Péter sváb származású volt. Talán ezért nem láthatod őt ebben az emberiség aljas parazitáit - a teljesség igénye nélkül - bemutató kis szösszenetben...
strandpapucsX 2 months ago
Nagyon okos és tanult emberek a zsidók, és ezt kihasználva a "magyar tudatlanság"-ot megveszik az országot és erre hajlanak is az okos magyar vezetők. Pl:Gyurcsány,Orbán,Bajnai,stb. Mátyás király óta nem volt normális vezetőnk. Nem itt tartanánk már. Szebb jövőt Magyarország!
vereskard 1 year ago
az emberiség söpredékei!
GOGesMAGOG 1 year ago
This has been flagged as spam show
viniczai7 1 year ago
mert mindenki zsidó valamilyen szinten csak a java nem tudja magáról. azátn van a primitivebbje, aki nem. na az itteni posztolók közt is akad ilyen tufa szép számmal.
IDULAF62 1 year ago
Vincze Zsigmond és Kulinyi Ernő - a Székely Himnusz és a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország című dalok szerzői. A "legmagyarabb dalokként" emlegetik ezeket a műveket. Gyakran hangzanak el jobboldali rendezvényeken is, mert hűen tükrözik a nemzeti érzelmeket, a magyarság összetartozását. Ja, Vincze és Kulinyi is zsidó volt...
HUNTantris 1 year ago
én adok módot az ellenvélemény tudomásul vételére is, ha, és amennyiben egy kedves zsidó honfitársunk ,megnevez legalább 1 olyan biboldót, aki politikai hatalmát a magyarság hasznára kamatoztatta! várok 1 nevet! 1 főt.
ANTIMATERlAL 1 year ago
budát a törökkel válvetve védték, na igen 1686 a-ban és igen magyarok ellenében .
ANTIMATERlAL 1 year ago
Rosszul kezdődik 1686, Buda visszafoglalása, a magyar és német ostrom, magyar nyelvű várvédőkre!!!! bukkan, Kik is voltak ők? Padovában zsidóellenes pogromok ezek után....
ANTIMATERlAL 1 year ago
Láttátok a függetlenség napja című filmet?
Abban van egy rész amikor az 51-es körzetet támadják az idegenek és leülnek egy körbe imádkozni a gyerekekkel a jeff goldblum apja!
Amikor odaül a védelmi miniszter és azt mondja hogy "én nem vagyok zsidó" erre az a válasz hogy "senki sem lehet tökéletes". Na ennyit a zsidókról!
Aki nem amit leírtam az ne is próbálja megfejteni!
toncso77 1 year ago
SIEG HEIL!!!
tyimuka 1 year ago
A Gyurcsányt illetően ez csúztatás. Ő nem zsidó. (Persze ettől nem lesz aranyosabb :)))
szinesg 2 years ago
mondjuk ez nem teljes mérték be igaz mert ők gyűlölnek minekt na ezáltal ők is rasszizmushoz folyamodnak a gyűlölet együt jár az emberiséggel mert az ember mindíg gyülöl valakit a RASSZIZMUS HALHATATLAN! és ez így van mindíg gyűlölködik az emberiség
MagyarkA19 2 years ago 2
Nednod.... "A stílus maga az ember...."
Nincs olyan, h rasszista zsidó, mivelhogy a zsidók 99%-nak van magyar rokona, élettársa, esetleg gyerekei.
Remélem nem gondolod h valaki a saját rokonait gyűlöli.
Van, aki az árpád-sávos zászlótól összecsinálja magát, de az az ő baja. Lehet, h hülye, de attól még egy zsidó sosem rasszista.
usespanner1 2 years ago
amúgy azzal remélem tisztába vagytok hogy horty is zsidó volt. Ki tárgyalt az angolokkal és ki szarta össze magát amikor bejöttek a németek?ezért mondta hitler h nem lehet bennünk megbízni.és szálasit sokan baszogatják, ő azért állított még fel a háború végén 1 millió katonát a németek oldalára h ne nézzenek minket egy szar alaknak!ezen egy kicsit gondolkodjatok...
MagyarkA19 2 years ago
Attól még hogy tény, hogy nem minden zsidó árt a magyarságnak, az is tény marad, hogy a magyarságot és a fehér civilizációt a végpusztulás szélére hajtó egyének szinte egytől egyig vagy ebből a parazita fajból kerültek ki, vagy az ő bérenceik voltak.
hunpagan8814 2 years ago 8
@hunpagan8814
Az is tény, h a XX. század 2.felét meghatározó két, alapvető ideológia (kapitalizmus-kommunizmus) megalkotói is zsidók voltak.
Mivelhogy az értelmiség jó része zsidó volt.
A kapitalizmus tette gazdaggá Japánt, Ny-Eu-t, USA-t, tehát akkor ez a zsidók érdeme?
Azthiszem csak az egyik oldalról vizsgálod a dolgokat...
usespanner1 2 years ago
és a szappan alapanyaga is a zsidók ! pedig szarból nem is lehet szappant főzni. ja, h hazugság a szappan story ?.... azt hittem a zsidók mindig igazat mondanak : -D !!! a Bibliában igazt írnak erről a sátáni népről.
nednod 2 years ago
@hunpagan8814
szia fejtsd már ki mit értesz fehér civilizáción? Esetleg Európára gondolsz és a kaukázusi népekre?
Budapestitest 1 year ago
@hunpagan8814 és akkor ezek szerint te nem is olvasol Radnótit, mert ő zsidó volt?
budaphiai 1 year ago
@hunpagan8814
Persze. Tény, h a kommunista eszméket jó részben zsidók alapozták meg.
De ez igaz a szabadpiaci kapitalizmusra is, melynek köszönhetően az USA-NyEU-Japán meggazdagodott, és most Kína-India kapitalista felemelkedése folyik a mélyszegénységből.
usespanner1 1 year ago
@hunpagan8814 jujj de ostoba vagy te. ezt a bérencet azért találtátok ki, hogy ha valaki nem zsidó véletlenül, és nektek ártott, akkor őt is lehessen mocskolni? ha nem zsidó, akkor zsidóbérenc. gratulálok. ennyi erővel fél magyarországon el lehetne innen vinni. amúgy nobeldíjasokat miért hagytad ki? magyarország még itt se tartana ha ők nem lettek volna
budaphiai 1 year ago
@hunpagan8814 Mit ábrázol0:40-nél a kép?
196519751994 1 year ago
@196519751994
A lenin fiúk egy csapata pózol a megkínzott, majd kivégzett áldozatukkal.
hunpagan8814 1 year ago
@hunpagan8814
aki magyar...megjegyezném !
GalDalma 1 year ago
pallosnak igaza van +a videóban mutatott emberek nem gyakorolják vallásukat! haynau gyilkolt.megszegte nem zsidó
GalDalma 1 year ago
@hunpagan8814
Persze, minden rosszért a zsidók felelnek, mert alapvetően az '50-es évek óta kétfajta államberendezkedés van: a kommunista és a kapitalista. Mivel a legnagyobb kommunista és kapitalista gondolkodók is zsidók voltak, ezért mindenért őket lehet okolni. Remek okfejtés. Svédo-ban jólét van, ott szeretik a kapitalizmust és a zsidókat is. Nálunk fordított az
arány.
usespanner1 7 months ago
"Egy dolog a hazát szeretni
és becsülettel szolgálni.
De másik dolog harcot keresni
és vakon népeket utálni."
ÉBRESZTŐ EMBEREK! KULTURÁLT HAZÁÉRT HARCOLTAK ŐSEINK. NEM SZÉLSŐSÉGES BARMOKÉRT.
pallos1 2 years ago
Comment removed
citro0101 2 years ago
pont ezért takarodjon el az összes mocskos rasszista zsidó a gyerekgyilkos lopott hazájába !
áprilisban kezdődik a tavaszi nagytakarítás, amelyik cigány és zsidó nem tud békében meglenni, az megy a francba. jó sok "duna-érett" van közöttük. minden szélsőséges zsidó takarodjon el a fenébe, ne várják meg amíg megadjuk a kezdőlökést.....
nednod 2 years ago
Ugyanilyen videot lehetne készíteni ugyanezzel a címmel -Zsidók a magyar történelemben! És csupa olyan magyar zsidó ember lenne rajta akire büszkék lehetünk mi magyarok! De ez gondolom nektek nem lényeg, sokkal jobb nektek egy ilyen verzió ami alá lehet ilyeneket írni , hogy "dunába mindet" stb.Csakhogy szólok ilyenkor szidjátok Karinthyt , Radnótit, Zelk Zoltánt és sorolhatnám. AZ ILYEN VIDEOK NEM MÉLTÓK EGY MAGYAR EMBERHEZ. M
pallos1 2 years ago
Comment removed
citro0101 2 years ago
Erre csak azt tudom mondani, hogy tessék csinálj.
hunpagan8814 2 years ago 2
SOK ZSIDÓ PEDIG NEM MÉLTÓ A MAGYAR NYELVRE !!!
ami szerencse: Budapesten több a lámpavas mint a zsidó. hogy lehet a zsidó népen belül ennyi gusztustalan szaralak ? fura egy nép. a lélek hiányzik belőlük sokszor
nednod 2 years ago 8
@nednod ugyanúgy, ahogy te sem vagy az. a magyar nem nép. olyan nincs. az egy kevert társadalom. te sem vagy árpád vére. maximum egy ágon, de az is kizárt. lehet hogy vannak szlovák, zsidó, cigány, román felmenőid. azért mert nem tudsz, vagy nem akarsz tudni erről, ezért nem jártatnod a szád a primitív gyűlölkezéseidről
budaphiai 1 year ago
@budaphiai túl sokan vagytok olyanok, mint az ősapáitok. azt pedig már agyon csépeltétek, hogy "nem létezik olyan, hogy magyar". marha eredeti vagy. miért nem foglalkozol inkább azzal, hogy a faj/hit/sors társaid a saját szövetségeseiket is legyilkolják.. az ENSZ, az Amnesty , stb szerint Izrael háborús bűnöket követett el. ezek TÉNYEK. ha ezeket susmákolod, akkor az antiszemitizmust te magad gerjeszted.
nednod 1 year ago
@nednod te kezdtél el magyarkodni. az nem lehet akkor magyar akinek vannak zsidó felmenői, de már semmilyen kapcsolatot nem ápol a kultúrával? ő akkor is zsidó marad? a szlovák magyar az meg lehet magyar? akkor hogy van ez. mond el a bölcseleteidet, mert a zsidókat valahogy sosem lehet beilleszteni. pedig a mai budapesti zsidóságnak(nem vallálos) annyi köze van a kultúrájukhoz, mint neked a honfoglaló magyarokhoz. tudsz róla, tiszteled őket, de nincsenek kiplakátolva a szobádban
budaphiai 1 year ago
@budaphiai 10 magyarul beszélő hazaáruló féregből 9 zsidó. erről nem a nácik tehetnek....
jó lenne ha magukba szállnának, mielőtt ropogósra sütik őket, ezen nem tudom mit olyan nehéz megérteni. a lelkiség számít elsősorban nem a vér. a legrasszistább mégis a legkevertebb katyvasz pont a zsidóság.
nednod 1 year ago
@nednod áruld már el kérlek mit értesz az alatt, hogy hazaáruló. majd ha ezt megtetted, akkor talán kicsit komolyan veszem amit mondtál, de így csak egy kis prmitív műveletlen gyökér maradsz
budaphiai 1 year ago
@budaphiai nos a haza szó értelmezésében erős differenciáltság mutatkozik a zsidó származásúak és a nem zsidók között. de segítek: az egyik csoport szemében ott a haza, ahol jobb a kaja (ez a sivatagi istentelen lelketlen horda jellemzője - tisztelet a kevés kivételnek)
végűlis sok zsidó nem követ el konkrét hazaárulást, de a hazaáruló férgeket védelmezi ("faji" alapon), elfedi bűneiket és sokszor szót is fogad nekik. ezt szomorú és gáz. de a zsidó már cska ilyen
nednod 1 year ago
@nednod az a baj, hogy egyáltalán nem ismered a zsidókat, de róluk alkotott általánosítást nagyon. ne kollektív ítélkezz, mert a zsidó származásúak közzöt is vannak rendesek és vannak "nem rendesek". de itt hazaárulásról szó sincs. de még mindig nem definiáltad a hazaárulást.
budaphiai 1 year ago
@budaphiai nagyon sokféle zsidó származású embert ismerek. és azért a neten is tájékozódtam. tudod az is elég beszédes, hogy pár éve Karácsonykor az volt a vezető hír sok zsidó lapon (szombat, pilpul, mazsihisz, stb-n) ,hogy " a Vatikán lopta el Jézus fitymáját ?" még a mérsékelt és az amúgy elviselhetőbb hangvételű lapok is átvették ezt a cikket. ez csak egy példa a sok milliárdból, amivel sikerült mélyen belopnotok magatokat sokunk szívébe. folyt köv.
nednod 1 year ago
@budaphiai hazaárulásnak az ősi minősül a nemzeti szimbólumaink gyalázása (Turul, Árpád-sávos zászló, Szent Korona,.. ). de hazaárulás az én szememben a kommunizmus, bolsevizmus terrorgépezetében való részvétel. az szdsz bizonyos jeles képviselői is otthon mozognak a témában. de hazaárulás 1956 nyilas forradalomnak nevezése.
és az is "szép" gesztus, hogy a kétszázezer magyar lányt és nőt megerőszakoló vörös szovjet hordát harsányan "dicsőséges felszabadító hadseregként" éltetik..
nednod 1 year ago
@budaphiai a hazaárulás definiálásához a Haza értelmét kellene definiálni. de itt eltérés mutatkozna, mert egyrészt ez személyfüggő, másrészt etnoszociális kérdés is. de hazaárulás az is, ha a kettős állampolgárság megtagadására biztatnak. az erdélyi magyarság lerománozása a magyar miniszterelnök részéről szintén ez a kategória. és milyen volt ez a miniszterelnök ? olyan, akinek zsidó a családja ő maga pedig szép nózival rendelkezik. zsidónak jó magyarnak nem jó. ez az igazság sajnos
nednod 1 year ago
@nednod mindenhonnan kilehet emelni történeteket. a megerőszakolt 200 nő története, a halálra dolgoztatott zsidók története, az elrabolt magyar aranykészlet története. mindenkikre lehet mutogatni. de ez a fajta gyűlölkezés nem értelmes, konszolidált módon történik. aki már elitéli a kollektív bűnösséget, az már is zsidó? enegem is lezsidóztál úgy, hogy fingod nincs, hogy ki vagyok. na látod. itt tartunk. így nincs pábeszéd, és nincs megoldás
budaphiai 1 year ago
@budaphiai pár helyen belefutottam pár hozzászólásodba és abbl az jött le, hogy vagy vannak zsidó származású felmenőid (javíts ki ,ha tévednék!!!), vagy csak egyszerűen tele van palántálva az agyad zsidó "igazságokkal", magyarázatokkal....
nednod 1 year ago
This has been flagged as spam show
@budaphiai @budaphiai túl sokan vagytok olyanok, mint az ősapáitok. azt pedig már agyon csépeltétek, hogy "nem létezik olyan, hogy magyar". marha eredeti vagy. miért nem foglalkozol inkább azzal, hogy a faj/hit/sors társaid a saját szövetségeseiket is legyilkolják.. az ENSZ, az Amnesty , stb szerint Izrael háborús bűnöket követett el. ezek TÉNYEK. ha ezeket susmákolod, akkor az antiszemitizmust te magad gerjeszted.
nednod 1 year ago
@nednod Mondta a zsidóság nagy szakértője. Ekkora barmot.
SenkiAlfonz001 1 year ago
@nednod
ez nem mindenkire igaz! menj el egy zsidó közösségbe! nem olyanokhoz akik saját bevallásuk szerint zsidók közben semmi közük a valláshoz!
GalDalma 1 year ago
@GalDalma
Zsidók egy külön népcsoport, akiknek külön vallásuk van!
theskinheadgirl88 1 year ago
EZ VAN
laslohun 2 years ago 2
srácok, ti nem vagytok 100asok. ez a fajta általánosítás nem csak teljesen alaptalan, de bántó is. ennyi.
skizofrenhalaszmajom 2 years ago
This has been flagged as spam show
A kiválasztott metélt fasiszta népek gyűlölő és palesztin gyerekek gyilkos cionistáknak a *French Southern & Antarctic land* üres szigeten a helyük magukra hagyva, oda telepíteni őket mind egytől egyig, kivétel nélkül.
A f@szkalapos cigány-maffiózók vajdák és az ingyen élősködő cigány inkubátorkeltető-gépeknek is találunk megfelelő szigetet, hiszen úgysem integrálódni akarok társadalmunkba.
.
SuperAtair 2 years ago
Radnóti Miklós, Szerb Antal, Déry Tibor, Zelk Zoltán - mind zsidók és valószínűleg ők is "tömeggyilkosok" és "nemzetpusztítók" stb.
Kicsit végig kéne gondolni a dolgokat...
HUNTantris 2 years ago
talán nektek kéne már magatokba szállni végre és eltakarítani a saját mocskotokat (rasszista zsidó férgeket), vagy megvárjátok, hogy mi pucoljuk ki azsemetet az országból ?
nednod 2 years ago
Bár léteznének akkora nagy irodalmi alakjaink mint Radnóti.
VAZ2102 2 years ago
Azonban a magyarságnak,a magyar embernek jogos érdeke,kötelessége megvédenie értékeit,hitét és önazonosságát.
Legyünk tisztában azzal,hogy a magyarországi zsidó hitközségek, cionista szervezetek és nem különben a zsidó nevelési-oktatási intézmények,nem csak a zsidó hagyományok és vallás őrlángjai, hanem a cionista törekvések aktív, szerves kivitelezői is.
TALPRA MAGYAR!
Kötelességünk utódainkat MAGYARÁ nevelni, és aktiválni célunk elérését.
MultiCanopus 2 years ago 9
A HunHir cikke
Csurka: Morvai Krisztina és a Jobbik a zsidók szövött hálójában...
2009. november 09. 09:28
A következőt lehet olvasni, egy Zsidó írja:
Cadik - 2009.11.09. 10:45
A zsidó "erkölcsiség" a magyar moráltól és gondolkodástól igen távol áll. Mivel a magyar békés, vendégszerető nép, nem lehet kifogásunk más nemzetek itt élésével, vallásgyakorlásával kapcsolatban.
folyt.
MultiCanopus 2 years ago 2
Egyszerűen azért hagytam, ki , mert a hittérítőkről, nem mondható el, hogy fajilag zsidók lettek volna, egy két pápát, és inkvizítort leszámítva. Amúgy a mondanivalóddal részben egyetértek, de azért azt kijelenteni pl: Midszentyről, vagy Prohászkáról, hogy zsidó ügynökök voltak egy kicsit durva lenne. A nemzet érdekében nekünk, nacionalistáknak félre kell tennünk a vallási ellentéteket.
hunpagan8814 2 years ago
miért van kihagyva a kereszténység? az összes pap ezeknek a sivatagi gazembereknek az ügynökei! az agyakat először is a zsidófilozófiával fertőzték / kiirtva a magyar ősi kultúrát vajk által/ ezzel készítvén elő melegágyát a mai állapotoknak. Ébresztő, magyarok! Tűzre a sivatagi rablófilozófiával! Élesszük fel ősi tudásunkat, ősi tanaink által!
szuzmari 2 years ago 2
fasza!
Official1941 2 years ago
dunákba az összes cickányal!!!
toportyanmm 2 years ago 3